Sipos Pál

címke rss
Nem érdemes elévülésről beszélni a molesztálási ügyben

Nem érdemes elévülésről beszélni a molesztálási ügyben

Csak a rendőrségi nyomozást követően derülhet ki, hogy valóban elévült-e a diákokat molesztáló középiskolai magyartanár ügye – ezt mondta az Origónak Rozgonyi Krisztina médiajogász. Az esetek óta 25 év telt el, de azt nem lehet tudni biztosan, hogy a távozását követően mikor, mit csinált a következő munkahelyén, a köztévében – tette hozzá a szakember. Az áldozatokat óvni, a bűnösöket megbélyegezni kell, de a legfontosabb, hogy megvédjük a mostani gyerekeket. Ehhez pedig az kell, hogy minél többen merjenek kiállni és elmondani: velem is megtörtént – hangsúlyozta Rozgonyi.

A molesztálás generációkon át rombol

Itthon2014.07.19, 14:31

Akiket fiatalkorukban szexuálisan zaklattak, azok úgy érzik, ők is megtehetik ezt másokkal, még a saját gyermekeikkel is. Egy budapesti elitiskola, akkori nevén a Ságvári volt magyartanáráról a napokban derült ki, hogy tinédzser fiúkkal és lányokkal létesített szexuális kapcsolatot. Sipos Pál ügyében az ombudsman leszögezte, ha valaki tud későbbi esetekről, és bejelenti a hivatalánál, akkor vizsgálatot rendel el.

Fidesz: Sipos Pál álljon a nyilvánosság elé!

Itthon2014.07.23, 17:11

A Fidesz szerint senki nem úszhatja meg, hogy életre szóló sebeket ejtett azóta már felnőtt embereken. Azt várják, hogy Sipos Pál tisztázza magát. Az egykori magyartanár huszonöt évvel ezelőtt állítólag molesztálta az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákjait.

A jövő héten összeül a közmédia Sipos Pált vizsgáló bizottsága

Itthon2014.08.06, 13:19

A jövő héten ül össze a közmédiában Sipos Pál ügyében az etikai vizsgálatot irányító testület.

Magatartási kódexszel válaszol az MTVA a Sipos-ügyre

Itthon2014.08.14, 18:36

A Sipos Pál ügyében az MTV Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója által felkért etikai bizottság első ülésén, csütörtökön, úgy döntött, javasolja a közmédiának az esetleges visszaélések áldozatait védő, a tanúk által megismert esetek nyilvánosságra kerülését segítő etikai és magatartási kódex létrehozását.

Folytatódik Sipos Pál ügye

Itthon2014.08.28, 17:06

Azok jelentkezését várja a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által létrehozott etikai bizottság, akik érdemi információkkal tudják segíteni a Sipos Pálhoz köthető esetleges fiatalkorúak elleni szexuális zaklatások feltárását az MTV-n belül. Ezt egy felhívásban tették közzé. 

Nem Sipos Pál az egyetlen, aki gyerekeket molesztált

Archívum2014.09.20, 10:29

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola egykori tanára, Sipos Pál 25 évvel ezelőtti molesztálási ügye - és hogy ez az ügy már nem vizsgálható, hiszen elévült -, nagy port kavart a Life.hu szerkesztőségében. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy az eset kapcsán egyre-másra kerültek elő a hasonló jellegű – ha nem is ennyire durva – történetek a kollégák saját életéből.

A kormány lesújt a gyermekmolesztálókra

Itthon2014.10.20, 15:50

A jövőbeni gyermekmolesztálóknak tudniuk kell, hogy cselekedetük nem évül el, a törvény teljes szigorával sújt le rájuk – jelentette be Selmeczi Gabriella, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Előző
  • 1
  • 2
Következő