Semjén Zsolt

címke rss

Orbán felajánlja lemondását, ha veszít a Fidesz

Itthon2006.03.29, 11:09

"Lényegében már összeomlott a költségvetés", a fizetős egészségügyi rendszer milliókat zárna ki az egészségügyből, a Fidesz 13 és 20 százalék közötti adókulccsal számol - egyebek mellett erről beszélt Orbán Viktor az ATV kedd esti műsorában. Orbán Semjén Zsolt és Mikola István vitatott kijelentéseit is értelmezte az interjúban. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje közölte azt is, ha pártja kudarcot vallana a választáson, felajánlja lemondását, ahogy 2002-ben is tette.

A másságot és az SZDSZ-t támadta Semjén Zsolt

Itthon2006.03.25, 22:02

A Fidesszel szövetséges Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint elég volt a devianciából, a meleg tisztességből és abból az értékrombolásból, amit az SZDSZ művelt: itt az ideje annak, hogy egyszer s mindenkorra eltűnjenek a magyar politikai életből. Az SZDSZ közleményben kérte ki magának - a liberális szavazók, és minden, a demokrácia iránt elkötelezett ember nevében - Semjén szavait.

Kormányfőhelyettes-jelöltet is állít a Fidesz

Itthon2006.03.12, 11:29

A Fidesz országos választmányának szombati ülésén Orbán Viktort javasolták miniszterelnök-jelöltnek, Mikola István volt egészségügyi minisztert pedig kormányfőhelyettes-jelöltnek ajánlotta a párt jövő hétvégi kongresszusa számára a választmány. Döntöttek a párt országos és megyei listáiról is. Az országos listát Orbán Viktor, Mikola István, Áder János, Semjén Zsolt és Wittner Mária vezeti.

Több egyházi pénzért harcolnak az Alkotmánybíróságon

Itthon2005.03.23, 14:13

Egyszerre fordult az Alkotmánybírósághoz három képviselő, valamint a katolikus, protestáns és evangélikus egyház a költségvetési támogatások megkurtítása miatt. A képviselők szerint a egyházi intézményeknek juttatott támogatások megvonása ellentétes a magyar állam és a Vatikán között létrejött 1997-es szerződéssel.

Kuncze elnézést kért Orbán nevében

Itthon2005.03.10, 14:51

Kuncze Gábor SZDSZ-elnök csütörtöki közleményében elnézést kért Orbán Viktor nevében, amiért a Fidesz elnöke egy reggeli tévéműsorban azt mondta: nem lát semmi kivetnivalót Semjén Zsolt fideszes képviselő kijelentéseiben. Semjén korábban többek között azt mondta: "Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re."

Homofób kijelentése miatt mondatnák le Semjént

Itthon2005.02.23, 13:49

Az Országgyűlés emberjogi bizottságának alelnöki posztjáról való lemondásra szólította fel az SZDSZ-es Horn Gábor Semjén Zsoltot. A fideszes képviselő a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség egy rendezvényén azt mondta, hogy "aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re". A Fidesz annyiban ért egyet Semjénnel, hogy nem támogatják a melegek házasságát és azt sem, hogy gyereket fogadhassanak örökbe.

Biciklist gázolt Semjén Zsolt

Itthon2004.09.30, 08:10

Semjén Zsolt fideszes képviselő gépkocsijával elgázolt egy kerékpárost a Képviselői Irodaház előtt szerda este. A képviselő úgy tudja, a biciklis könnyebben sérült meg a fején. Semjén lemondott mentelmi jogáról.

Melegnek tartják az SZDSZ-t a Fideszben

Itthon2004.08.04, 18:46

Semjén Zsolt fideszes képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint "bizonyos SZDSZ-es körök bizonytalan nemi identitásukból próbálnak politikai ideológiát csinálni". Semjén ezt egy Harrach Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette ki tiltakozásul az ellen, hogy az SZDSZ kedden közleményben bírált egy vatikáni körlevelet. Az SZDSZ felháborítónak tartja a két politikus nyilatkozatát. A párt ügyvezetője jogi lépéseket helyezett  kilátásba.