hirdetés

Fidesz Országos Választmánya

címke rss

Kövér szerint az MSZP kreálta a Jobbikot

Ha nincs elég jobboldali párt, a szocialisták csinálnak egy újabbat - mondta egy makói fórumon Kövér László, a fidesz választmányának elnöke. Kövér szerint az MSZP már több pártot is felhasznált a Fidesz gyengítésére, jelenleg a Jobbikot használja erre a célra. A Jobbik elnöke felháborítónak nevezte Kövér kijelentését.

Kövér: Gyurcsányék húzzanak el!

Itthon2007.10.06, 16:47

Húzzanak el az uniós pénzek és a nem uniós pénzek közeléből, húzzanak el az ország éléről Gyurcsány Ferenc és tettestársai - jelentette ki szombaton Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. A politikus - utalva a miniszterelnök által meghirdetett hét pontos javaslatcsomagra - azt mondta, mindössze ez az egy dolog kellene a közélet tisztasásának megteremtéséhez. Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint Kövér megfeledkezik arról, hogy a 13 aradi vértanú kivégzésének évfordulója a megemlékezésre, a főhajtásra jó, a politikai sárdobálásra semmiképpen sem.

Fideszes politikus támadta meg Kálmán László kérdéseit

Itthon2007.08.07, 19:07

Göndör István az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Gulyás Gergely, a Fidesz Országos Választmányának tagja, támadta meg az Alkotmánybíróságnál Kálmán László népszavazási beadványát. A Fidesz elnöki kabinetjének vezetője korábban azt nyilatkozta: pártja nem támadja meg a kérdéseket.

Tét nélkül választják a Fidesz-alelnököket

Itthon2007.05.20, 08:54

Az alelnöki posztokért sem lesz verseny a Fidesz kongresszusának második napján, miután Schmitt Pál bejelentette, más elfoglaltságai miatt nem kíván indulni. A kongresszus szombati nyitásakor Kövér László egy gigantikus lakásmaffiához hasonlította a kormányt, Navracsics Tibor pedig arról beszélt, hogy a Fidesznek "mindenki köztársaságát" kell megvalósítania.

Kövér a hevesi történetről kérdezi az MSZP-t

Itthon2007.03.08, 17:54

A kiugrott fideszes képviselő segítségével Heves megyében megválasztott szocialista közgyűlési elnökről kérdezi Kövér László fideszes politikus az MSZP Országos Választmányának elnökét. Kövér kíváncsi, hogy a nagyobb kormánypárt elfogadhatónak tartja-e, ami történt. Simon Gábor szerint Kövér Lászlónak a Fidesz képviselőinek kellett volna címeznie a levelét, az MSZP Heves megyei szervezete semmiféle megállapodást nem szegett meg.

Tisztújításról és Heves megyéről tárgyalt a Fidesz

Itthon2007.02.24, 13:49

Az MSZP tisztújító közgyűlésével egy időben a Fidesz országos választmánya is ülésezett. A jobboldali párt küldöttjei ugyancsak foglalkoztak tisztújítással is: kitűzték az erről szóló májusi kongresszus időpontját. Egyúttal felszólították az MSZP-t, hogy oszlassa fel a Heves megyei közgyűlést.

Orbán az Astoriánál szónokol 23-án

Itthon2006.10.17, 14:57

Az Astoriánál tartja október 23-i rendezvényét a Fidesz. Az még nem derült ki, hogy meddig tart nagygyűléseket az ellenzéki párt a Kossuth téren.

Tarlós feltételekkel vállalná a főpolgármester-jelöltséget

Itthon2006.06.16, 00:24

Feltételekkel vállalná a Fidesz főpolgármester-jelölti felkérését Tarlós István, a III. kerület polgármestere - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Rádió Esti Krónika című műsorában csütörtökön. Tarlós egyelőre nem kommentálta az eseményeket.

Három hét múlva jelöl főpolgármestert a Fidesz

Itthon2006.05.27, 16:31

Június 17-én dönt majd a főpolgármester-jelölt személyéről a Fidesz. Kövér László választmányi elnök szerint akkor zárják le az önkormányzati választásokra való felkészülést is. A párt Tirts Tamás, a budapesti választmány ügyvezető alelnöke, fővárosi képviselő; Cselovszki Zoltán, a Fidesz Új Budapest Központjának vezetője; Fónagy János volt közlekedési miniszter és Tarlós István III. kerületi független polgármester közül választja majd ki a főpolgármesteri tisztért versenybe szálló jelöltjét.

Saját kérésére titkolóznak egy Fidesz-jelöltről

Itthon2006.05.24, 13:12

Szombaton a Fidesz országos választmánya döntést hoz a még nyitva maradt fővárosi polgármester-jelölti helyekről. A Várnegyedben együttműködőbb városvezetőt keresnének, Rákosmentén bírósági ügy hátráltatja a jelöltállítást, míg Pestszentlőrincen a jelölt kérésére titkolóznak.

Előző
Következő
Most
Top 12 óra