Seiler Andrea
címke rss- kapcsolódó címkék:
- párkapcsolat
- szerelem
- párkeresés
- magazin
- kibeszélő
- legfrissebb
- legrégebbi
Sosem hittem volna, hogy ilyen is lehet a szerelem...
Azt mondják, kétszer ugyanazt a hibát nem éri meg elkövetni. Én szándékosan botlok, hogy aztán zuhanás közben minden a helyére álljon.
Már nem várom meg a reggelt - csendben távozom az éj leple alatt!
Minden kirándulásnál vártam, hogy találjak egy kis cetlit, egy fába vésett szöveget, bármit, amit egy régen elhunyt embertársam írt régen elmúlt érzésekről. A folyókban, tavakban szerettem volna egy kis palackot találni.
Influencer vagy? Látszatvilágban élsz, és sosem lehetsz önmagad!
Ne hagyd, hogy megtévesszen a social media arany(nak tűnő) fonala, mely ragyogásával körbevon minden csodaszép modellt, akiket százezrek követnek.
Mikor rám néztél, az egész univerzumot láttam a szemedben...
Milyen gyászos a múzsa élete! Ülök veled szemben, nézem, ahogy a sors csavarja a lelked. Mosolygok, de ne hidd, hogy nekem nem fáj, hogy látom. Az életem értelmét a szavaid adták, de a szépségük a megtett utunk során megkopott.
Szemed tükrében elláttam a következő életünkig...
"Szerintem csak fél az érzelmeitől" - jön egy vigasztaló üzenet a barátnőmtől. Jaj, ezek a pasik, csak a baj van velük! Barátnőm fiatalságának esszenciája mosolyra derít: ő még tényleg hisz abban a kapcsolatban, amiben én már egy kicsit sem.
Valahol lennie kell valakinek, aki értem sóvárog!
Május elején lesz egy éve, hogy - magamnak örök hűséget fogadva - szinglivé váltam. Néhány embert sokkolhat az egy év egyedüllét, főleg azokat, akik mindig is kapcsolatban éltek, vagy épp benne vannak, és minden tutin működik.
A szerelem a szélben sodródó virágszirmok tánca...
Ha az elvárásokról van szó, heves vitákba keveredek, hiszen a mai világban elvárás, hogy ne legyen elvárás. Azaz senki nem akarja, hogy az érzelmeinket bizonyítsuk - milyen nagy kár!
A felnőttlét valósága acél kézzel zúzta porrá az álmaimat!
A családomban kivételesnek számítok, hiszen én lépek a legnagyobbakat, én harapok igazán az életből. A rokonaim valószínűleg mohónak, forrófejűnek tartanak. Képtelen vagyok a kisvárosi szabályok szerint élni: mennem kell, keresnem és találnom.
Megadom magam, mától a szerelem irányít!
Az idő vajon tényleg mindenen segít? Ha rábízom magam, valóban lesz változás? A válasz: nagyjából igen. Nagyjából. Mert bár másfél éve halt meg a mamám, akit nagyon szerettem, már nem sírok utána.
A kapcsolatunk, akár az otthagyott kávé: keserű és hideg...
Réges-régen egy messzi országban, annak is a legporosabb kis városában laktam én, a hiszékeny...