Sebastian Vettel
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Scuderia Ferrari
- Red Bull Racing
- Kimi Räikkönen
- Lewis Hamilton
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vettel miatt is szívesen készít díjat az F1-re a Herendi
A Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója, és kérdésünkre Sebastian Vettel is felelevenített egy történetet, arról, hogy Vettel kifejezetten Herendi porcelánt szeretett volna egy korábbi gyõzelme jutalmaként. A német pilótának sokat jelent a díj kivitele.
Vettel a jól fizetõ versenyek helyett hagyományos pályákra menne
Ugyan még nem vált hivatalossá a 2020-as Forma-1-es versenynaptár, de minden jel arra mutat, hogy egy idõre el kell búcsúznunk az idén az utóbbi évek legizgalmasabb futamát produkáló Német Nagydíjtól. Vettel szerint ezzel a lépéssel rossz irányba halad a sorozat, és a csapatfõnökök is sajnálják Hockenheim kiesését.
Kvjat: Marko azt mondta, esõben haszontalan vagyok
Három olyan pilóta állhatott a dobogóra a Német Nagydíjon, akiket Helmut Marko fedezett fel a Red Bullnál. Mindhárman viccelõdnek az osztrák veterán szigorán, de sokat köszönhetnek neki.
A botlás ellenére Verstappen és Vettel további Mercedes-sikereket vár
A Német Nagydíjon egyik Mercedes sem tudott pontszerzõ helyeken célba érni, ennek ellenére az elsõ két helyezett Max Verstappen és Sebastian Vettel nem hiszi, hogy ez tartós visszaesés lesz.
Leclerc: Vállalhatatlan az aszfalt a pálya végén
A Ferrari pilótája vállalta, hogy hibázott a Német Nagydíjon, és ezért történt a kiesését okozó kicsúszás, de bírálta a pálya állapotát is. Sebastian Vettel autója slick gumikon kelt életre.
A Ferrari pilótái nagyszerûnek tartották az autót, ami lerobbant alattuk
Sebastian Vettel és Charles Leclerc is nagyon csalódott volt a Német Nagydíj idõmérõje után, ami mindkettejüknek igen kegyetlen módon ért véget, a négyszeres világbajnok és csapattársa alatt is megállt a Ferrari.
Binotto: Vettel próbálja ellensúlyozni az autó gyengeségeit
Mattia Binotto, a Ferrari év elején kinevezett csapatfõnöke továbbra is állítja, hogy Sebastian Vettel teljesítményével nincsen nagy gond. Kiemelte, hogy versenyzõje részben az autó hiányosságai miatt követ el hibákat.
Vettel: Lehetünk még gyorsabbak, tudjuk is, hogyan
Megosztoztak a Ferrari pilótái a Német Nagydíj elsõ két szabadedzésének elsõségein, de Charles Leclerc és Sebastian Vettel arra számít, hogy a folytatásban nehezebb dolguk lesz.
Átmenetileg a naptárban maradhat a Spanyol Nagydíj?
Friss sajtóértesülés szerint jövõre mégis megrendezhetik a Spanyol Nagydíjat, viszont a Német Nagydíjról múltidõben beszélnek az érintettek.
Vettel: Nem mi vagyunk a favoritok, de lehet esélyünk Hockenheimben
Tavaly saját elmondása szerint is jobb helyzetbõl várta hazai versenyét Sebastian Vettel, ugyanakkor az idei Német Nagydíj elõtt sem pesszimista, úgy érzi, felvehetik a versenyt a Mercedesszel, noha egyértelmûen a címvédõ istálló az esélyes.
Vettel: Nem törleszteni megyek Hockenheimbe
Kiköszörülné a tavalyi csorbát Sebastian Vettel a Német Nagydíj helyszínén, de kijelentette, nem nyomasztja, hogy 2018-ban az élrõl feladta a versenyt vezetõi hiba miatt.
A Ferrari fejlesztései csak még mélyebb gödörbe taszítják Vettelt?
Könnyen elõfordulhat, hogy a Ferrari minél jobban igyekszik úrrá lenni az idei autója gyengeségein, az annál kevésbé fekszik az egyre jobban küszködõ Sebastian Vettelnek, miközben csapattársának, Charles Leclerc-nek nincs gondja vele.
Csak a csapatváltás segíthet a nehéz helyzetben levõ Vettelen?
Egy másik négyszeres világbajnok, Alain Prost szerint Sebastian Vettelre túl nagy nyomás helyezedik a pályán kívül ahhoz, hogy a német pilóta hibátlan teljesítményt nyújtson. Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója, valamint Jonathatn Wheatley, az istálló csapatmenedzsere szerint ez a Ferrarira vezethetõ vissza.
Vettel: A jelenlegi helyzet meghatározó a jövõm szempontjából
Sebastian Vettel õszintén beszélt a Ferrarinál jelen levõ nyomásról és arról, hogy még mindig nyerni akar a Scuderiával, de nem tudja, hogy ez sikerülni is fog-e neki.
Vettel: Az F1 túlszabályozott és életszerûtlen
A négyszeres világbajnok továbbra is úgy véli, túl sok szabályt próbálnak ráhúzni az F1-es versenyszituációkra, és nem életszerû a különbözõ esetek megítélése.
Vettel: Nem gondolom, hogy rendet kell tenni a fejemben
A Brit Nagydíjon újabb hatalmas hibát elkövetõ, Max Verstappent megtorpedózó Sebastian Vettel még a verseny elõestéjén azt állította, szerinte nincs baj a fejével, az utóbbi egy évben megsokasodó botlásait nem ennek tudja be, a mostani baleset után pedig az azt megelõzõ teljesítményét emelte ki.
Vettel a Brit Nagydíj után is autóbaleset részese volt
Vasárnap két autóbaleset részese is volt Sebastian Vettel: a Brit Nagydíjon Max Verstappen autójának ment neki, a verseny után pedig utas volt egy közúti ütközésben.
Vettel: A bocsánatkérés többet ér a sportfelügyelõi ítéleteknél
A német pilóta elismerte, eleinte azt gondolta, hogy Max Verstappen a felelõs a silverstone-i ütközésük miatt, de belátta, hogy õ mulasztott. A Ferrari csapatfõnöke le fog ülni vele.
Verstappen: Vettel gondolhatta volna, hogy nem hagyok helyet
A holland pilóta elfogadta német ellenfele bocsánatkérését, miután összeakadtak a Brit Nagydíjon. Vettel szerint egyébként is lemaradt volna a dobogóról.
Vettel: Leclerc mindenhol gyorsabb volt, nem tudom, miért
Sebastian Vettel értetlenül áll azelõtt, hogy több mint 6 tizedmásodpercet kapott csapattársától a Brit Nagydíj idõmérõjén, a Ferrari csapatfõnöke ugyanakor örül, hogy az egyik autójukkal ilyen közel voltak a Mercedeshez.
Vettel: A Mercedes van elöl, a Red Bull-lal vagyunk egy szinten
Sebastian Vettel és Charles Leclerc is biztosra veszi, hogy a Brit Nagydíj elsõ edzésnapja után a Mercedes a hétvége favoritja, a Ferrari pilótái a nagymértékû gumikopástól szenvedtek, de a csapatnál azért bíznak benne, hogy szombatra találnak megoldást.
Vettel: Az új szabályokon is múlik, hogy maradok-e az F1-ben
A német pilóta Ausztriában azt nyilatkozta, jövõre is a mezõny tagja lesz, utána viszont a 2021-tõl megjelenõ új szabályoktól is függõvé teszi, hogy marad-e az F1-ben.
Vettel kétoldalas szabálykönyvet, Räikkönen kevesebb adatot szeretne
A 2015 és 2018 között a Ferrarinál négy szezont csapattársakként lehúzó Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is tudna mit változtatni a Forma-1-en. Elõbbi most nem elégetné, csupán kétoldalasra zsugorítaná a szabálykönyvet, utóbbi pedig a versenyzõ szerepét növelné az autóbeállítás terén.
Leclerc nem hiszi, hogy Vettel a visszavonulást fontolgatná
A Ferrari pilótája szerint Sebastian Vettel akkor sem akasztaná szögre a sisakját, ha kikapna tõle. Mattia Binotto is kiállt a német versenyzõ mellett.
Vettel: Ezzel az autóval két dobogós helyet kellett volna szerezni
A Ferrari tempóját látva még jobban bosszantotta Sebastian Vettelt az idõmérõs mûszaki hiba. Mattia Binotto szerint a pályán elszenvedett vereség ellenére is jót húztak a stratégia terén.
Vettel: Gyorsan észleltük a hibát, de nem volt idõnk kijavítani
A német pilóta szerint a Ferrari szerelõi mindent megtettek, hogy megjavítsák az idõmérõ során elromló autóját, de egyszerûen nem volt elég idejük. A csapatfõnök úgy véli, még nem lehet a Ferrari feljavulásáról beszélni.
Vettel óvatos, Leclerc szerint nehéz lesz legyõzni a Mercedest
Sebastian Vettel és Charles Leclerc sem szeretne abba a hibába esni, hogy az Osztrák Nagydíj pénteki napján látottak alapján elbizakodottá váljon a Ferrari esélyeit illetõen. Mindkét pilóta érezhetõen tart a Mercedesektõl.
Hamilton: Nem játszadozunk a Ferrarival
A Ferrari négyszeres világbajnoka a Francia Nagydíj után kissé lehangoltan azt mondta, hiába futotta meg a verseny leggyorsabb körét, Lewis Hamilton így is csak „játszadozott” a Ferrarival, mivel keményebb használt keveréken is majdnem gyorsabb volt nála. Hamilton az Osztrák Nagydíj elõtt nem értett egyet riválisa kijelentésével.
Tanácstalanok a Ferrari pilótái, de Vettel a jövõbe tekint
Az Osztrák Nagydíj sajtótájékoztatóin sokan várták, hogy Charles Leclerc és Sebastian Vettel mond valami biztatót a Mercedes fölénye ellenére, de egyelõre nem úgy tûnik, hogy a Ferrarinál tudják, mihez kezdjenek.
Red Bull: Vettel jobban szerepel, ha jó a légkör
A német pilóta korábbi csapatfõnöke, Christian Horner szerint Sebastian Vettel nagy nyomás alatt versenyez, ezért is gyakoribbak a hibái.
Vettel az újabb vereség után sem küzd motivációs gondokkal
Elmondása szerint még a számára is jórészt eseménytelen körözgetésbõl álló Francia Nagydíjat is élvezte Sebastian Vettel, aki nem érzi úgy, hogy elveszítette volna a motivációját a sorozatos kudarcok hatására.
Vettel: Kudarcot vallottunk, de nem adjuk fel
A német pilóta reméli, hogy már a jövõ hétvégén zajló Osztrák Nagydíj elõtt kiderül, hogy miért nem váltak be a Ferrari fejlesztései. Franciaország a Mercedesnek kedvezett.
Vettel elégetné az F1-es szabálykönyvet
A Ferrari pilótája kifakadt a túlszabályzás miatt, amit szerinte kiválóan lehetne helyettesíteni hibákat nem toleráló versenypályák építésével. Nem lepte meg, hogy nem vizsgálták újra a vitatott manõverét.
Vettel nem a rakoncátlankodó váltóra fogta a gyengélkedését
A várakozásoktól elmaradó eredménnyel zárt, és mindössze a 7. helyrõl indulhat a vasárnapi Francia Nagydíjon Sebastian Vettel, miközben csapattársa, Charles Leclerc a 3. lett.
Vettel szerint a Ferrari fejlesztései nem váltak be
Újításokat tesztelt a Ferrari a Francia Nagydíj szabadedzésein, felemás eredménnyel. Mattia Binotto szerint néhány új alkatrész az autón maradhat.
Lesöpörte az FIA a Ferrari kérelmét Vettel büntetése ügyében
A sportfelügyelõk megvizsgálták a Ferrari által elõterjesztett bizonyítékokat, amelyek segítségével a csapat amellett érvelt, hogy Sebastian Vettel nem követett el szabálytalanságot a Kanadai Nagydíj során. A végeredmény nem változik.
Veszélyes precedenst teremthet a Ferrari indítványa
A Haas csapatfõnökének nem tetszik a büntetés felülvizsgálatára beadott kérelem, szerinte a Ferrari kiszabadhatja a szellemet a palackból és akár mindennapossá válhatnak a hasonló ügyek a jövõben. A "fifty-fifty" esetekben mellõzné a büntetést, ezt szabályba is foglalná.
Két verseny között Vettel titokban megnõsült
Sebastian Vettel a Kanadai és a Francia Nagydíj között családi körben házasságot kötött gyermekei édesanyjával, Hanna Praterrel.
Vettel reméli, hogy az új bizonyíték meggyõzi a sportfelügyelõket
A Kanadai Nagydíjon megbüntetett pilóta kijelentette, a véleménye nem változott az esetrõl, ami miatt lényegében elvették a gyõzelmét. Nem bosszús a történtek után.
Verstappen: Nem kell bántani a sportfelügyelõket
A Red Bull gyakran renitenskedõ pilótája megérti a sportfelügyelõk döntését Sebastian Vettel esetében, de a büntetés intézményét nem pártolja.
A Ferrari hivatalosan is kéri Vettel büntetésének felülvizsgálatát
A Kanadai Nagydíjon kirótt idõbüntetés ellen nem fellebbeztek, de a Ferrari él egy másik jogi lehetõséggel, és felülvizsgáltatják Sebastian Vettel szabálysértését.
Häkkinen: Schumacher ellen szabadabban versenyeztem
A korábbi kétszeres világbajnok szerint Sebastian Vettel a Kanadai Nagydíjon azt tette, amit minden versenyzõ tett volna, de a helyzet ismeretében megérti, hogy megbüntették a német pilótát.
A Ferrari visszalépett a fellebbezéstõl Vettel büntetése után
Német lapértesülés szerint a Ferrari bár jelezte, hogy fellebbezni készül Sebastian Vettel megbüntetése miatt, végül elálltak a szándéktól.
Megtehették volna a sportfelügyelõk, hogy nem büntetik meg Vettelt?
A pilóták érdekvédelmi szervezetét (GPDA) vezetõ Alex Wurz, bár nem ért egyet Vettel büntetésével, úgy gondolja, hogy a sportfelügyelõknek meg volt kötve a keze, méghozzá azért, mert az elmúlt években a versenyzõk és a csapatok minden egyes apró mozdulatra szabályt akartak hozni, ennek pedig ez lett az eredménye.
Tényleg jogászok vették át a Forma-1 irányítását?
Sebastian Vettel a Kanadai Nagydíj után naiv utópiával kesergett azon, hogy a Forma-1 már nem olyan, mint amilyennek megszerette, és túl sok a jogászkodás a sportágban. Tényleg csinovnyikok döntik el, hogy ki nyerjen a Forma-1-ben?
Brawn: A sportfelügyelõknek nincsenek hátsó szándékaik
Az F1 sportért felelõs ügyvezetõje nem foglalt állást Sebastian Vettel megbüntetése ügyében, mégis védelmébe vette az FIA által delegált sportfelügyelõket.
Ezért vették el Vettel kanadai gyõzelmét?
A sportfelügyelõk egy kormánymozdulatot tarthattak döntõnek Sebastian Vettel kanadai kicsúszásának megítélésekor.
Rosberg: Vettel teljesen megérdemelte a büntetést
F1-es legendák is morognak Vettel megbüntetése miatt
Több korábbi világbajnok is bírálta a Kanadai Nagydíj sportfelügyelõit, miután egy idõbüntetéssel elvették Sebastian Vetteltõl a gyõzelmet.
A dühös Vettel reméli, az emberek nem fordulnak el a Forma-1-tõl
Sebastian Vettel elõször dühös, késõbb inkább már csalódott volt amiatt, hogy szerinte egy jogtalan büntetés miatt bukta el a megérdemelt gyõzelmet, miközben jó versenyt vívtak Lewis Hamiltonnal, amit az emberek látni szeretnének. Reméli, hogy a felügyelõk döntése miatt nem fordítanak sokan hátat a száguldó cirkusznak.