Scuderia Ferrari

címke rss

Alesi fiának F1-es bemutatkozása egyben búcsú is volt a Ferraritól

Gphírek2021.01.27, 09:17

A többi Ferrari-akadémistával ellentétben Giuliano Alesi, a vörösökkel öt szezonon át versenyző Jean Alesi fia nem egy lépéssel közelebb került a Forma-1-hez azzal, hogy a maranellóiak 2018-as autóját tesztelhette, hanem így vett búcsút a Scuderiától.

Egy versenytávot vezetett a koronavírus után visszatérő Leclerc

Gphírek2021.01.26, 19:12

Charles Leclerc bevetése révén a Ferrari megkezdte a felkészülést a Forma-1 2021-es szezonjára, igaz, egyelőre csak a 2018-as autóval. A csapat új igazolása, Carlos Sainz a helyszínen figyelte az eseményeket.

30 évvel apja után Jean Alesi fia is bemutatkozott a Ferrarinál

Gphírek2021.01.25, 21:15

Apja után Giuliano Alesi is elmondhatja magáról, hogy Forma-1-es Ferrarit vezethetett, noha a vörösök színeiben öt szezonon át versenyző Jean Alesivel ellentétben egyelőre csak teszten. Az előző két szezont a Forma-2-ben töltő utód mellett további másik két pilóta ült autóba a maranellóiak tesztsorozatának első napján.

Mick Schumacher is lehetőséget kap a Ferraritól a jövő heti teszten

Gphírek2021.01.24, 11:35

A Ferrari bejelentette a jövő heti, Fioranóban rendezett tesztelés menetrendjét. Ebből kiderült, hogy az idén a Haasnál bemutatkozó Mick Schumacher, valamint Callum Ilott is autóba ülhet.

Mi köze Kínának a piros Ferrarihoz? - A versenyszínek nyomába eredtünk

Gphírek2021.01.24, 07:25

A Ferrari, a Mercedes vagy az Aston Martin hagyományos megjelenése nem magához a gyártóhoz, hanem egy adott nemzethez kötődik, és még jóval az első F1-es világbajnokság előtt alakult ki. Az olaszok versenyszíne egy heroikus sportteljesítményre, a németeké egy vitatott legendára, míg a briteké szomszédjukra vezethető vissza.

Először igazolt női pilótát a Ferrari tehetséggondozó akadémiája

Gphírek2021.01.23, 09:02

A koronavírus miatt elhalasztották a döntőt, de Fioranóban végül győztest hirdettek a Ferrari tehetségkutató programjának női válogatóján. Az olasz márka történetének első női akadémistája Maya Weug lett.

Kitart a Sauber a Ferrari mellett, még nem tudni, milyen néven

Gphírek2021.03.10, 14:18

Lapértesülés szerint a jelenleg Alfa Romeo Racing néven versenyző Sauber továbbra is a Ferrari motorjait használja majd, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a főszponzori együttműködés is folytatódik-e a 2022-es szezontól.

Marko elismerte, a Red Bull lekéste Vettel szerződtetését 2021-re

Gphírek2021.01.19, 10:53

Helmut Marko elismerte, eleinte arra számítottak, hogy Alexander Albon versenyez majd a Red Bullnál 2021-ben is, majd amikor kiderült, hogy a thai pilótát le kell cserélni, Sebastian Vettel már leszerződött az Aston Martinnal.

Sainz óvatosan fogadta a Ferrari megkeresését

Gphírek2021.01.18, 16:17

Nem minden nap hívja fel az embert a Ferrari, hogy arról érdeklődjön, nincs-e kedve a patinás olasz Forma-1-es istállónál versenyezni, Carlos Sainz mégis visszafogottan fogadta, amikor a Scuderia felvette vele a kapcsolatot.

Nem másolja a Mercedes motorját, de így is sok újítással készült 2021-re a Ferrari

Gphírek2021.01.16, 17:11

A Mercedes egy bizonyos motormegoldásának lemásolását is fontolóra vette, végül azonban elnapolta az ötletet az erőforrás terén tavaly óriási hátrányban levő Ferrari, amely ennek ellenére nem tétlenkedett, és egy sor változtatást hajtott végre a 2021-es szezonra.

Így lett Hondából a Mercedes, az Alfa Romeo egyszerre volt BMW és Ferrari

Gphírek2021.01.15, 10:35

Egyre több a legendás márka a Forma-1 csapatai között, de kissé a történetük mögé nézve általában igen bonyolult kronológia bontakozik ki. Segítünk eligazodni az átnevezések útvesztőjében a 2021-es szezon előtt.

Vettel: Kevés teszteléssel is fel tudok készülni a szezonra

Gphírek2021.01.15, 09:20

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel nem aggódik amiatt, hogy várhatóan csupán másfél napnyi tesztlehetősége nyílik az Aston Martinnál az idei szezonkezdet előtt. A csapatnál nagyon lelkesek az érkezése miatt.

Charles Leclerc is koronavírusos

Gphírek2021.01.14, 16:40

A Ferrari fiatal tehetségét, Charles Leclerc-t is megfertőzte a koronavírus. A monacói pilóta a korábban szintén megbetegedett Lewis Hamiltonhoz és Lando Norrishoz hasonlóan Dubajban járt.

Ferrari: Nem bánjuk, hogy nem szerződtettük Hamiltont

Gphírek2021.01.13, 23:11

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint a megfelelő autóval Charles Leclerc felveheti a versenyt Lewis Hamiltonnal, és bár emberileg nagyra tartja Sebastian Vettelt, úgy vélte, ideje volt lecserélni őt.

Sainz elmondta, milyen esetben nem szerződött volna a Ferrarihoz

Gphírek2021.01.13, 18:50

A McLarent a Ferrari kedvéért elhagyó Carlos Sainz nem tart attól, hogy a maranellóiak az idén is úgy fognak küszködni, mint tavaly. A spanyol pilóta elárulta, nemcsak a Scuderia neve és történelme miatt mondott igent az olaszok hívására.

Räikkönen helyett egy másik világbajnok is lehetett volna Alonso csapattársa a Ferrarinál

Gphírek2021.01.10, 10:51

Érdekes részletet árult el pályafutásáról Jenson Button. A 2009-es világbajnok évekkel ezelőtt hajszálra volt attól, hogy a Ferrari pilótája legyen.

Elbocsátások helyett fizetéscsökkentés jöhet a Ferrarinál a költségplafon miatt

Gphírek2021.01.09, 08:40

Nem akar leépítéseket végrehajtani a Ferrari a Forma-1-ben bevezetett költségplafon miatt, ezért lehetséges, hogy csökkentik a fizetéseket. Megkezdték a szakemberek áthelyezését más részlegekre.

Sainz: A Ferrari az F1 Real Madridja, nem lehetett nemet mondani

Gphírek2021.01.08, 15:59

Carlos Sainz optimistán készül az első szezonjára a Ferrari színeiben. Méltatta előző csapatát, a McLarent, de szerinte egy győzelemre képes Ferrari ajánlatán nem kell sokat gondolkodni.

Egy Ferraritól elküldött szakember teheti még jobbá a Mercedes motorját

Gphírek2021.01.06, 17:40

Sajtóhírek szerint a Mercedes 25 lóerőt talált tavalyi erőforrásához képest, amivel megőrizheti a 2020-ban látott előnyét. A fejlesztésben kulcsszerepet kap egy korábbi Ferrari-alkalmazott, aki így ötleteit a címvédőnél valósíthatja meg.

Bizalmasa szerint Vettel vesszőfutása egyetlen eseményre vezethető vissza

Gphírek2021.01.05, 07:50

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel a mai napig jó kapcsolatot ápoló Red Bull-tanácsadó szerint egyetlen esemény vezetett el oda, hogy a német pilóta az elmúlt két évben tudása alatt teljesített.

Leclerc a vezér, de a Ferrari egyelőre nem állítja be mögé Sainzot

Gphírek2021.01.04, 13:01

Noha korábban Charles Leclerc-t nevezte meg a Ferrari vezérének, a csapatfőnök hangsúlyozza, Carlos Sainz a monacóival egyenlő feltételeket fog kapni. Legalábbis a szezon elején.

Meghalt John Hogan, a Forma-1 egyik legbefolyásosabb embere

Gphírek2021.01.05, 07:49

A koronavírus következtében meghalt az egyik legismertebb dohánygyár marketingigazgatójaként a Forma-1-es szponzorációt a McLaren és a Ferrari partnereként új szintre emelő, a sportág fejlődésében elévülhetetlen érdemeket szerző, több korszak F1-es szupersztárjának pályafutásában is meghatározó szerepet játszó John Hogan.

McLaren: Vettellel sem lesz olyan erős az Aston Martin, mint mi és a Ferrari

Gphírek2021.01.03, 10:52

Zak Brown úgy véli, a tavalyi konstruktőri világbajnokság 3. helyéről elsősorban az döntött, hogy náluk mindkét pilóta szállította a pontokat. A McLaren vezérigazgatója szerint ebben a tekintetben idén sem lesznek rosszak, ahogyan a Ferrari sem, ellenben a Sebastian Vettellel felálló Aston Martintól nem tart.

Elképesztő történetet osztott meg Schumacherről a Ferrari csapatfőnöke

Gphírek2021.01.03, 08:13

Ma ünnepli 52. születésnapját a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher, akiről Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke egy korábban nem ismert történetet mesélt el, ami nem csak első hallásra hangzik hihetetlennek.

A Ferrari alapembere volt, mostantól Domenicali diktálja a Forma-1 jövőjét

Gphírek2021.01.02, 10:20

2021. január 1-jétől a Ferrari korábbi csapatfőnöke és a Lamborghini volt vezérigazgatója a Forma-1 új elnök-vezérigazgatója. Az olasz szakember visszatérését tárt karokkal fogadják a sportágban, de ettől még nagy feladat vár rá a közeljövőben.

A Juventustól jöhet a Ferrari új vezérigazgatója?

Gphírek2021.01.02, 08:51

Sajtóértesülések szerint Andrea Agnelli, a Juventus futballcsapatának elnöke lehet a Ferrari következő vezérigazgatója. Ebben az esetben pedig az is elképzelhető, hogy az olasz üzletember visszahelyezi barátját, Maurizio Arrivabenét a csapatfőnöki pozícióba.

Sainz nem tart attól, hogy a Ferrari kicsinálja őt

Gphírek2021.01.01, 16:56

A Ferrarinál az idén bemutatkozó Carlos Sainz nem fél attól, hogy miként mondta, a Ferrari „felzabálja” őt. Helyette arra törekszik, hogy a McLarennél tapasztalthoz hasonló jó légkört alakítson ki maga körül.

Todt: A Mercedes és Hamilton dominánsabb, mint Schumacher és a Ferrari volt

Gphírek2021.01.01, 12:19

Jean Todt FIA-elnök szerint a Mercedes és Lewis Hamilton nem csak a számokban múlta felül az ő irányításával korábban korszakos sikereket elérő Ferrarit és Michael Schumachert.

A Ferrari-juniorok trénere lesz Villeneuve, Hamilton és Schumacher korábbi mérnöke

Gphírek2020.12.30, 11:36

Az 57 esztendős Jock Clear tartalmas, több mint 30 évre visszanyúló F1-es pályafutással a háta mögött egy számára nem teljesen ismeretlen, de mindenképpen új fejezetet jelentő időszaknak vég neki a királykategóriában, a Ferrari ugyanis fiatal pilótái, köztük Mick Schumacher trénereként számít rá az elkövetkező években.

Coulthard szerint Mick Schumacher eljuthat a Ferrari üléséig

Gphírek2020.12.27, 10:12

David Coulthard úgy véli, Mick Schumacher jövőre könnyedén megveri csapattársát, de ha mégsem, az problémás a német pilóta szempontjából. Ha viszont minden a 13-szoros futamgyőztes várakozásai szerint alakul, akkor a hétszeres világbajnok fia idővel akár a Ferrari ülését is megkaphatja.

Vettel védelmébe vette a Ferrari korábbi csapatfőnökét

Gphírek2020.12.25, 18:37

Sebastian Vettel a Ferrari korábbi csapatfőnökét, Maurizio Arrivabenét tartja a számára egyik legfontosabb embernek Maranellóban töltött időszaka alatt, ami azért is meglepő, mert a most 63 esztendős olasz távozását szinte ünnepelte az őt arrogánsnak és inkompetensnek tartó angol sajtó.

A Ferrari nem pótolja távozó szakemberét, B-csapattá faraghatja a Haast

Gphírek2020.12.25, 10:56

A Haas-istállóval egyre szorosabban együttműködő Ferrari lépései arra utalnak, hogy 2022-től az amerikai istálló a maranellóiak B-csapataként is funkcionálhat. A Haast erősítő Simone Restát nem pótolja a Scuderia.

A Ferrari csak akkor fejleszti a 2021-es autót idény közben, ha a vártnál rosszabb lesz

Gphírek2020.12.23, 18:51

A Ferrari mindent egy lapra tesz fel jövőre, és ahelyett, hogy a 2021-es autót fejlesztené a minél jobb eredmény elérése érdekében, inkább 2022-re fog készülni.

Binotto elismerte: a Ferrari is tehet arról, hogy nem nyert Vettellel

Gphírek2020.12.20, 23:41

Mattia Binotto, a Ferrari F1-es istállójának csapatfőnöke megnevezte Sebastian Vettel maranellói sikertelenségének okát és elmondta, a német pilóta szerinte miért nem lett világbajnok a Scuderiával.

Vettel: Hamilton biztatott, hogy folytassam a versenyzést

Gphírek2020.12.20, 15:12

Sebastian Vettel elárulta, miután a Ferrari közölte vele, hogy jövőre már nem lesz a csapat tagja, a visszavonulás gondolata is felvetődött benne, és többek között Lewis Hamilton is próbálta rábeszélni a folytatásra. A négyszeres világbajnokot azonban a gyenge szereplés rosszabbul érintette, mint a tavaszi események.

Ferrari: A konstruktőri dobogó a cél, de a szabályok nem nekünk kedveznek

Gphírek2020.12.20, 12:23

Mattia Binotto úgy véli, a konstruktőri harmadik hely a minimális elvárás a Ferrarival szemben a 2021-es szezonban. A maranellóiak csapatfőnöke ugyanakkor kijelentette, a szabályoknak köszönhetően néhány csapat előnyt élvez a fejlesztési versenyben.

Sainz túl van első ferraris napján, megismerkedett a csapattal

Gphírek2020.12.19, 10:51

Carlos Sainz maranellói látogatásával vette kezdetét a Ferrari Sebastian Vettel utáni korszaka. A 26 esztendős spanyol pilóta megismerkedett az új munkatársaival, valamint autóba is ült.

Máris megvan az új Ferrari neve, rendhagyó bemutatóval készülnek jövőre

Gphírek2020.12.19, 08:57

A Forma-1-es csapatok közül elsőként árulta el 2021-es autójának nevét a Scuderia Ferrari, amelynek csapatfőnöke arról is beszélt, hogy miként tervezik bemutatni jövő évi versenygépüket.

Hatalmasat spórol a Ferrari az idei szenvedésén

Gphírek2020.12.18, 08:19

Kevés pozitívumot lehet elmondani arról, ha egy csapat gyengén szerepel, de a rengeteg árnyoldal mellett akadnak előnyei is egy rossz évnek. A Ferrari jelentős összeget megspórol a nevezési díjon, de nem csak ők fizetnek kevesebbet, így az FIA összességében igen rosszul jár.

Vettel meglepődött a Ferrari ajándékán; elárulta, miért énekelt a levezető körben

Gphírek2020.12.16, 16:40

Úgy érezte, stílusos lesz énekléssel búcsúznia a Ferraritól, azon pedig meglepődött, hogy a 14. helye után trófeát kapott. Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke leszögezte, Sebastian Vettel örökre a Ferrari-család tagja marad.

A Ferrari szerződtette Schumacher hoppon maradt bajnoki riválisát

Gphírek2020.12.16, 10:13

Noha a Forma-1-ben egyelőre nem mutatkozhat be, így sem maradt munka nélkül az idei Forma-2-es bajnokságot a második helyen záró Callum Ilott, a Ferrari ugyanis leszerződtette őt tesztpilótának.

Jól áll a tőzsdén, Montezemolo mégis aggódik a Ferrari jövője miatt

Gphírek2020.12.15, 12:19

A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo szerint eddig nem keresték Maranellóból, hogy térjen vissza a vállalat élére. Reméli, hogy alkalmas utódot választanak a lemondott Louis Camilleri helyére, de szerinte az ideális jelölt nem áll rendelkezésre.

Vettel Leclerc-nek: Te vagy a legtehetségesebb pilóta, akivel az F1-ben találkoztam

Gphírek2020.12.14, 16:09

Nagyobb dicséretet nem is kaphatott volna Charles Leclerc a tőle és a Ferraritól is elköszönő Sebastian Vetteltől, aki kettejük sisakcseréje során, saját fejvédőjén üzent a fiatal monacói pilótának.

A Ferraritól búcsúzó Vettel olaszul énekelve mondott köszönetet a csapatnak - videó

Gphírek2020.12.13, 20:35

Sebastian Vettel stílusosan köszönte meg csapatának az együtt töltött éveket, utolsó Ferrarival megtett méterein Adriano Celentano "Azzurro" című dalát énekelte el a csapatrádióban az Abu-dzabi Nagydíj után.

Vettel búcsúzik a Ferraritól, de ezt a hat futamot már senki nem veheti el tőle

Gphírek2020.12.14, 08:27

Sebastian Vettel 118., egyben utolsó ferraris versenyére készül az Abu-dzabi Nagydíjon. Noha világbajnok nem lett a Scuderiával, a német pilóta így is számos emlékezetes futamot teljesített vörösben. Mi most mindegyik évből kiválasztottunk egyet.

Vettel már alig várja, hogy vége legyen utolsó ferraris szezonjának

Gphírek2020.12.12, 16:44

Felejthetőre sikeredett Sebastian Vettel utolsó időmérő edzése a Ferrari pilótájaként, a négyszeres világbajnok azonban nem bosszankodott ezen, ugyanis már a holnapi futam leintését várja. Mint mondta, megkönnyebbült és boldog lesz, hogy vége az évnek.

Ferrari: Nem függ össze Camilleri lemondása és Binotto hazatérése

Gphírek2020.12.12, 10:18

Váratlanul érte a Scuderiát, hogy a Ferrari csütörtökön bejelentette, Louis Camilleri azonnali hatállyal lemondott a posztjáról. Az F1 jogtulajdonosa leszögezte, Stefano Domenicali nem változtat a tervein.

Vettelnek jólesett, hogy Leclerc a sisakján búcsúzik tőle

Gphírek2020.12.12, 09:10

A Ferrari mindkét pilótája úgy érzi, ezúttal is a múlt hétvégén látott szerepléshez hasonló eredményt érhetnek el. Ez Charles Leclerc-t meglepi, Sebastian Vettel viszont most is csak reménykedik a Q3 elérésében.

A Haas a Ferrarit kéri, hogy adjon tesztelési lehetőséget Grosjeannak

Gphírek2020.12.11, 12:45

Günther Steiner kijelentette, a Haas jelenleg nem tud tesztelési lehetőséget biztosítani Romain Grosjeannak, hogy ilyen módon búcsúzhasson el az F1-től. Az amerikai istálló csapatfőnöke ugyanakkor hozzátette, a Ferrarinál valószínűleg lesz esély a szép búcsúra.

Vettel kudarcként értékeli a Ferrarinál töltött időszakát

Gphírek2020.12.11, 08:32

Sebastian Vettel elárulta, hiába a részsikerek, a Ferrarinál töltött hat idényét összességében bukásként éli meg, mivel nem nyerték meg a világbajnokságot. A német pilóta szerint nem kizárólag a 2018-as Német Nagydíjon elkövetett hibája jelentette a fordulópontot.

Váratlanul lemondott a Ferrari vezérigazgatója

Gphírek2020.12.11, 07:05

Bombameglepetésként érte a közvéleményt Louis Camilleri, a Ferrari vezérigazgatójának nyugdíjba vonulása. A 65 esztendős üzletember alig több mint két éven át irányította a patinás olasz gyártót, és bár ezalatt a Forma-1-es csapat csak bukdácsolt, így sem nevezhető sikertelennek a maranellóiak élén töltött időszaka.

Betegség miatt kihagyja a szezonzárót a Ferrari csapatfőnöke

Gphírek2020.12.10, 12:53

Olasz sajtóértesülés szerint az eredeti tervekkel ellentétben nem lesz ott a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto.

Binotto: 2021-ben már nem a Ferrarié lesz a leggyengébb motor

Gphírek2020.12.10, 10:54

Több területen is jelentős előrelépésre számít a 2021-es szezonra Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke. Az egyik ilyen a Scuderia jelenlegi Achilles-sarkát jelentő motor, ami szerinte jövőre már nem a mezőny leggyengébb erőforrása lesz.

Hiába kérte, a Ferrari nem ültetheti autóba Sainzot Abu-Dzabiban

Gphírek2020.12.09, 09:49

Carlos Sainznak a 2021-es szezon előtti hivatalos tesztig várnia kell, hogy vezethesse a Ferrari aktuális Forma-1-es autóját, a maranellóiak ugyanis nem kaptak engedélyt az FIA-tól arra, hogy már a jövő héten kipróbálják a spanyolt.

Leclerc: Az idei Ferrari jobban passzol hozzám, mint Vettelhez

Gphírek2020.12.08, 23:22

Charles Leclerc sem biztos abban, miért szerepel sokkal jobban az idei szezon során távozó csapattársához, Sebastian Vettelhez képest. Jövőre sem vár áttörést a Ferraritól.

Vettel nem mérges a szerelőkre, inkább a Ferrarit hibáztatja

Gphírek2020.12.07, 11:00

Sebastian Vettelnek merő szenvedés volt a Szahíri Nagydíj, amely után a Ferrari világbajnoka lemondóan konstatálta, hogy nincs mit tennie, az idei autóval már soha nem fog összebarátkozni. A német pilóta kitért az elrontott kerékcseréjére is, amellyel kapcsolatban kiemelte, hogy nem ártana a csapatnak újraterveznie az autót.

Leclerc büntetést kapott Pérez kilökéséért

Gphírek2020.12.06, 21:42

Charles Leclerc szerint inkább versenybaleset volt a Szahíri Nagydíjon történt ütközése Sergio Pérezzel, de elismerte, hogy ha valaki hibás volt, az ő. A felügyelők is így gondolták és megbüntették a Ferrari versenyzőjét.

A Ferrari a józan észre hivatkozva szeretné elérni, hogy Sainz tesztelhessen

Gphírek2020.12.06, 10:28

A Ferrari nem nyugszik bele, hogy Fernando Alonso és több másik pilóta is úgy vezethet majd a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj utáni fiatal pilóták tesztjén, hogy az eredeti kritériumoknak nem felel meg. A maranellóiak szeretnék, ha tovább enyhítenék a korlátozást, hogy Carlos Sainz elkezdhessen ismerkedni jövőbeni csapatával.

Leclerc az egyik riválisától ellesett trükköknek is köszönheti a negyedik helyét

Gphírek2020.12.06, 04:48

Nagyot lépett előre vezetéstechnikai szempontból a harmadik szabadedzésről az időmérőre a Ferrarival szenzációsan teljesítő Charles Leclerc, aki elárulta, hogy kitől lesett el ezt-azt a Szahíri Nagydíj időmérője előtt.

Nem Schumacher, hanem a költségcsökkentés miatt adta kölcsön Restát a Ferrari

Gphírek2020.12.05, 10:53

Akár Mick Schumacher szerződtetése is állhatna a Ferrari vezető szakemberének távozása mögött, a valós indok azonban nem ez, hanem a jövőre érkező költségplafon.

Vettel: Az agresszív Ferrarival borzalmas volt az edzés

Gphírek2020.12.04, 23:43

A Ferrari mindkét pilótája úgy érzi, jól indult számukra a Szahíri Nagydíj hétvégéje, de a második szabadedzésen Sebastian Vettel rossz irányba indult a beállításokkal, Charles Leclerc autója pedig lerobbant. Zűrzavaros időmérőtől tartanak.

McLaren: Sainz idén nem tesztelhet a Ferrarinál

Gphírek2020.12.04, 17:46

Carlos Sainz kijelentette, szerinte neki is engedélyt kellene kapnia az Abu-Dzabiban zajló, fiatal pilóták számára kiírt teszten történő részvételre. A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl azonban úgy véli, a szabályok világosan kimondják, hogy erre nincs lehetőség.

Fél éven belül másodszor is átszervezik a Ferrari F1-es csapatát

Gphírek2020.12.04, 17:40

Távozik a Ferraritól a karosszériarészleget vezető Simone Resta és az olasz gyártó ügyfelénél, a Haasnál folytatja a pályafutását. Mattia Binotto csapatfőnök pozíciója nem változik.

Leclerc nem ért egyet Vettel bahreini felhördülésével

Gphírek2020.12.03, 11:13

A Ferrari versenyzői túlléptek a Bahreini Nagydíj elején történt összetűzésükön, de Charles Leclerc nem értett egyet Sebastian Vettel kritikájával, szerinte ezúttal jobban helyezkedett a stájerországi rajtjánál.

Vettel kiborult Leclerc-re, szerinte nevetséges volt, amit a monacói csinált

Gphírek2020.11.30, 09:04

Sebastian Vettel finoman szólva sem volt elragadtatva attól, amit csapattársa csinált vele a Bahreini Nagydíjon.

Éleződik a küzdelem, amiről az F1-nek szólnia kellene

Gphírek2020.11.29, 08:59

Idő előtt eldőlt a Forma-1 idei egyéni és konstruktőri világbajnoksága, de a csapatverseny dobogós helyéért még nagy küzdelem bontakozhat ki, ami rámutat, hogy a Mercedes mögött üdítően sokszínű a mezőny, és benne van a pakliban a meglepetés.

Vettel ravasz rókaként készül támadni a futamon

Gphírek2020.11.28, 17:34

Vettel képesnek tartja a Ferrarit arra, hogy a pontszerző helyeken kívülről indulva eredményesen zárják a Bahreini Nagydíjat. Ehhez "ravasz rókának" kell lenniük.

A Ferrari teljesen új motort ígért a 2021-es szezonra

Gphírek2020.11.28, 14:20

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke teljesen új motort ígért a 2021-es szezonra, és elmondta, fontosnak érzi a középmezőnyben zajló csatát a konstruktőri világbajnokság 3-6. helyéért, de már idén is elsősorban a következő évi versenyekre készülnek.

A Ferrari a Mercedes mellé állt a motorszabályok jövője kapcsán

Gphírek2020.11.29, 07:50

Már ők is támogatják a motorspecifikációk befagyasztását 2022-től. Az ügy egyik főszereplőjénél, a Red Bullnál örülnek a fejleménynek, már csak a Renault beleegyezésére várnak.

Vettel: Bahrein nem kedvez annyira a Ferrarinak, mint eddig

Gphírek2020.11.27, 21:43

Küszködtek a Ferrari versenyzői a Bahreini Nagydíj szabadedzésein, de bíznak abban, hogy szombatra virradóan megoldásokat találnak a problémákra. Az ellenfelekhez hasonlóan tartanak a gumikopástól.

Sainz privát teszteken kezdhet ismerkedni a Ferrarival

Gphírek2020.11.27, 14:27

A McLarentől a Ferrarihoz igazoló Carlos Sainz szerint nem elegendő másfél napnyi tesztelés a 2021-es szezon előtt, ezért a maranellói istállóval megfontolják, hogy milyen lehetőségekkel tudnának többet gyakorolni a felkészülés részeként.

Gőzerővel fejleszti új motorját a Ferrari, de a Mercedes utolérése túl nagy falat

Gphírek2020.11.23, 09:13

A Ferrari csapatfőnöke visszafogottan optimista az istálló 2021-es motorjával kapcsolatban, amely a várakozások szerint jobb lesz az ideinél, a korábbi szintre azonban aligha repíti vissza őket.

Fagyos a légkör Vettel és a Ferrari között

Gphírek2020.11.21, 17:33

Sebastian Vettel elismerte, hogy megváltozott a viszonya a Ferrarival, már nincs meg az a szeretet, ami a korábbi éveket jellemezte, de azért még igyekszik mindent kihozni az autóból és nem csak a centit vágni a távozásáig.

Mi állíthatná meg a mindent megnyerő Mercedest?

Gphírek2020.11.21, 13:24

Sorra dönti a rekordokat a Mercedes a Forma-1-ben, és egyelőre nem látni, hogy mi vethet véget a német márka hegemóniájának. A történelem ad néhány tippet, de közben annyit változott a világ, hogy nehéz lesz egyértelmű megoldást találni az erősorrend felrázására.

Sainz felkészületlenül fog nekivágni első ferraris idényének

Gphírek2020.11.20, 20:19

A 2021-től a Ferrarinál Sebastian Vettel helyét elfoglaló Carlos Sainz már most figyelmeztet, hogy nem fog tudni felkészülni a Scuderiánál töltött első idényére.

Schumacher F1-es debütálását vetíti előre a Ferrari akadémistáinak tesztje

Gphírek2020.11.20, 11:45

Mick Schumacher Forma-1-es bemutatkozásáról is árulkodik az, hogy Forma-2-es riválisa melyik csapattal fog tesztelni az Abu-dzabi szezonzáró után. A hétszeres világbajnok fiának a csapattársa eközben az idei Ferrarit vezetheti.

Mégsem olyan felhőtlen Vettel és Leclerc viszonya?

Gphírek2020.11.20, 11:32

Kívülről úgy tűnik, hogy baráti a kapcsolatuk, Sebastian Vettel szavai azonban kissé más megvilágításba helyezik ferraris csapattársához való viszonyát.

McLaren: Sainz Isztambulban megmutatta, miért kellett a Ferrarinak

Gphírek2020.11.19, 12:52

Andreas Seidl több szempontból is méltatta Carlos Sainz törökországi teljesítményét, és kijelentette, pilótája ismét bizonyította, hogy jövőre miért a Ferrarinál fog versenyezni. A McLaren csapatfőnöke a mezőny végéről visszakapaszkodó Lando Norrist is dicsérte.

Mick Schumacher rögtön otthonosan mozgott a 2004-es Ferrariban

Gphírek2020.11.18, 18:16

Mick Schumacher betekintést nyújtott abba, hogy milyen volt másodszor vezetni édesapja legendás, 2004-es világbajnok Ferrariját.

Vettel kikérte magának, hogy már ne tudna jól teljesíteni

Gphírek2020.11.18, 17:14

Nem tetszett Sebastian Vettelnek, amikor arról kérdezték, hogy a Török Nagydíjon elért dobogós helyezése azt bizonytja-e, hogy még mindig képes jól teljesíteni. A Ferrari csapatfőnöke örült, hogy sokat küszködő világbajnoka végre sikeresen szerepelt.

A McLaren nem írja le a Ferrarit a 3. helyért zajló csatában

Gphírek2020.11.17, 16:42

Éleződik a küzdelem az F1-es konstruktőri világbajnokság 3. helyéért, a dobogóra hajtó McLaren csapatfőnöke az idén gyengélkedő Ferrarit is az ellenfelek közé sorolja.

Vettel: Leclerc még Verstappennél is nagyobb sztár lesz

Gphírek2020.11.16, 18:51

Méltatta csapattársát Sebastian Vettel a Török Nagydíj során, úgy vélte, Charles Leclerc már a bemutatkozó évében is megmutatta a tehetségét és a jövőben még jobb versenyző lesz.

Leclerc nagyon ideges volt, miután Vettel megelőzte az utolsó körben

Gphírek2020.11.15, 20:12

Hiába csillapították a csapatrádión Charles Leclerc-t, miután a Török Nagydíj utolsó körében hibázott, ezzel lecsúszott a dobogóról, amit Sebastian Vettel szerzett meg. A monacói pilóta gyorsan pontosított, hiszen tudta, hogy bárki hallhatja, amit mond, hozzátette, hogy örül a négyszeres világbajnok idei első sikerének.

Leclerc: Ez katasztrófa, képtelenség, hogy ennyire rosszak legyünk

Gphírek2020.11.14, 19:09

Charles Leclerc-nek nincs rá magyarázata, hogy miért szerepelt ennyire gyengén a Török Nagydíj időmérő edzésén, Sebastian Vettel azonban rávilágított, hogy egy régóta fennálló probléma hátráltatta őket ismét.

Vettel: Az isztambuli eredmények nem a valós képet tükrözik

Gphírek2020.11.13, 17:57

Az idén megszokottnál jobban indult a nagydíjhétvége a Ferrari pilótái számára, Charles Leclerc szerint ez lehetőséget is teremthet az idén küszködő csapatnak, Sebastian Vettel viszont figyelmeztetett, hogy Isztambulban egyelőre nem a valós erősorrend körvonalazódott.

Mentora állítja, ő győzte meg Schumachert, hogy a Ferrarit válassza

Gphírek2020.11.11, 21:45

Jochen Mass egy eddig nem ismert történetet fedett fel arról, hogy Michael Schumacher a korszak legjobb csapatához, a Williamshez akart szerződni 1996-ra, de végül a nehezebb, ám nagyszabásúbb feladatot választotta a Ferrari révén.

A Ferrari és a Renault nem akarja hagyni, hogy a Red Bull befagyasztassa a motorfejlesztést

Gphírek2020.11.11, 12:06

Két csapat, a Ferrari és a Renault ellenállása lehet a gátja annak, hogy a Honda kiszállása után a Red Bull versenyképes motorral induljon a Forma-1-ben. 

Korábbi ikonja kritizálta az újra elolaszosodott Ferrarit

Gphírek2020.11.11, 09:06

A korábban összesen hat éven át a Ferrarinál versenyző Gerhard Berger úgy látja, hogy a Scuderia ismét abba a hibába lép, amelybe az ő ideje alatt lépett. Az osztrák expilóta szerint a Schumacher-korszak kellene, hogy a példa legyen.

A Ferrari lemondott Vettelről, aki talán már soha nem lesz a régi

Gphírek2020.11.08, 15:10

Lehet, hogy Sebastian Vettel az Aston Martinnál újra kivirágzik? Vagy annyi a négyszeres világbajnok karrierjének? A Forma-1 két korábbi rutinos pilótája másként látja.

Coulthard: Sainz nem húzza sokáig a Ferrarinál, ha nem lesz Leclerc szintjén

Gphírek2020.11.08, 11:52

Carlos Sainz eleinte lassabb lesz jövőre a Ferrarinál Charles Leclerc-nél David Coulthard szerint, a vörösök pedig ezt csak egy bizonyos ideig fogják elnézni neki.

Korábbi főnöke szerint Alonso is tehet róla, hogy nem nyert a Ferrarival

Gphírek2020.11.07, 20:03

Fernando Alonso öt próbálkozásból egyszer sem tudott világbajnoki címet nyerni a Ferrarival, pedig kétszer nagyon közel került ehhez. A McLarennél a főnökeként dolgozó Éric Boullier szerint azonban nyerhetett volna, ha többet tesz a csapatért.

A Ferrari csapatfőnöke szerint nehéz lesz elkerülniük az 50 éve nem látott mélypontot

Gphírek2020.11.07, 09:14

Fél évszázada nem esett meg a Ferrarival, hogy olyan hátul végezzen a konstruktői világbajnok pontversenyben, mint ahol jelenleg áll. Mattia Binotto csapatfőnök szerint nehéz lesz feljebb kapaszkodniuk, jövőre viszont már a rendszeres dobgós helyezés a cél.

Leclerc szerint jövőre is legyőzi az Aston Martinhoz igazoló Vettelt

Gphírek2020.11.06, 00:03

Az összetűzéseik ellenére Charles Leclerc szerint jó a kapcsolata Sebastian Vettellel, akinek sok sikert kíván a pályafutása következő szakaszára, de szerinte a Ferrarival le fogják győzni a német pilótát.

A Ferrari ígéri, hogy az idei küszködésük csak átmeneti lesz

Gphírek2020.11.05, 15:10

Mattia Binotto úgy véli, a Ferrari idei szenvedését a saját problémáik mellett külső körülmények idézték elő, ezért nem fog állandósulni. A maranellóiak csapatfőnöke elárulta, az új motor tesztelése már javában zajlik, és nagyon elégedett az eddigi eredményekkel.

Már a következő futamon sem Binotto ülhet a Ferrari csapatfőnöki székében

Gphírek2020.11.04, 14:20

Komoly változás következhet be a Ferrarinál, ami a csapat jövője mellett Mattia Binotto csapatfőnököt is érinti.

Düh helyett Vettel köszönetet mondott a kerékcseréjét elrontó szerelőnek

Gphírek2020.11.01, 18:18

Imolában is pont nélkül maradt Sebastian Vettel, ezúttal viszont talált pozitívumot is a szereplésében. Charles Leclerc is örült az eredményének, de úgy érezte, jobb is lehetett volna.

Vettel továbbra sem hiszi, hogy más autót ad neki a Ferrari

Gphírek2020.10.31, 17:26

Sebastian Vettel hét hellyel végzett hátrébb az Emilia Romagna Nagydíj időmérő edzésén, mint csapattársa, miközben az autóval nem volt gondja. A négyszeres világbajnok tudja, nem tehet mást, mint tovább próbálkozik.

A Ferrari csapatfőnöke elárulta, mikor döntenek Schumacher F1-es szerződtetéséről

Gphírek2020.10.31, 13:06

A Ferrari versenyzői akadémiájának legjobbjairól beszélt Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke és elmondta, mikor dőlhet el, hogy melyikük mutatkozhat be jövőre a Forma-1-ben.

A Ferrari elismerte, hogy trükközött a motorral

Gphírek2020.10.30, 13:15

Mattia Binotto felelevenítette a motorral kapcsolatos, nagy port kavaró megállapodást az FIA-val, aminek következtében sokat vesztettek a teljesítményükből az idei évre. Nem érez gyűlöletet a Mercedest irányító riválisa iránt.

Ecclestone is beavatkozott, hogy folytatódjon Vettel pályafutása

Gphírek2020.10.29, 14:30

Bernie Ecclestone egy interjúban elárulta, ő is szerepet játszott abban, hogy Sebastian Vettel az Aston Martinnál folytatja a pályafutását. Ő továbbra is bízik a négyszeres világbajnok képességeiben.