Sam Michael
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- McLaren Mercedes
- Williams
- Williams F1
- Jenson Button
- legfrissebb
- legrégebbi
Pérez lemásolta Hamilton bakiját
Az első edzés végén nem tudta bevenni a bokszutcába vezető balkanyart, és megrongálta McLarenjének elejét. A sérült szárny és orrkúp azonban nem friss fejlesztés, ezért a csapatot nem veti vissza a baleset. Délután egy gyors kanyarban csúszott ki.
Hamiltont bántja, hogy "kidobták" a McLaren garázsából
Lewis Hamilton azt állítja, a téli tesztek alatt kidobták a McLaren garázsából, a csapat sajtófőnöke szerint viszont csak kedvesen kikísérték, mivel éppen új fejlesztéseken dolgoztak.
A Forma-1 a gondolkodó emberek sportja lett
Sam Michael szerint a gyorsan kopó gumik miatt a tapasztalt versenyzők kerültek előnybe, akik minden helyzetben képesek megfelelően reagálni. Úgy véli, Péreznek nagy segítséget jelent, hogy Button a csapattársa.
A McLaren elismeri, hogy jövőre is nehéz éve lesz
A Mercedes motorokkal töltött utolsó szezon mindkét fél számára megpróbáltatást jelent majd.
A McLarennél úgy érzik, végre jó irányba haladnak
Sam Michael szerint a csapat Monacóban bizonyította, hogy sikerült javulniuk, bár az eredményekkel nem elégedett.
A McLaren kiáll a sokat kritizált Pérez mellett
Martin Whitmarsh után Sam Michael is védelmébe vette a sokak által támadott mexikóit. Szerinte Pérez folyamatosan fejlődik, és a tapasztalt Buttonhoz képest is jól teljesít.
Nem hullhatnak fejek a McLarennél
A sportigazgató, Sam Michael hibának tartaná, ha így próbálnák visszatéríteni a csapatot a helyes útra. Szerinte a 2014-es autó fejlesztésére áttérni is rossz lépés lenne.
McLaren: Semmi nem változott az új gumikkal
A McLaren sportigazgatója szerint nem befolyásolta az erősorrendet, hogy a Pirelli a korábbiakhoz képest másfajta gumikat ad a csapatoknak. A Mercedest irányító Ross Brawn viszont elismerte, hogy néhány istállót segíthetnek a kevlárpalástos abroncsok.
Harminchárom éve először maradhat dobogó nélkül a McLaren
Bár a Lotushoz és a Ferrarihoz kezdenek felzárkózni, a Red Bullt és a Mercedest túl távolinak érzik, ráadásul már 2014-re alapoznak.
McLaren: Kihívás, de teljesíthető az évi 22 verseny
Sam Michael szerint az istállók képesek lesznek alkalmazkodni a hosszabb versenynaptárhoz, logisztikailag és pénzügyileg sem jelent megoldhatatlan problémát a sűrű idény.