RTL Klub

címke rss

Malek Miklós visszavágott Keresztesnek

Tévé2012.11.05, 19:36

Lass Bea X-Faktor-ból való kiesése azért is fáj különösen mentorának, mert három versenyzője közül benne látta a legnagyobb potenciált. Malek szerint a lány nem ebbe a tévéshow-ba való volt.

X-Faktor: Zámbó Junior megmenekült, Lass Bea búcsúzott

Tévé2012.11.04, 10:53

Miután minden tévéző a terhesnek mondott, és a beszólós médiának, kommentelőknek visszaüzenő műsorvezető, Ördög Nóra újabb ruháját, alakját végigmustrálta, Stone kezdte az estét. A Like és Szabó Dávid követte a kopasz előadót, a mentorok leginkább Zámbó előadása után csaptak össze. A végén Keresztes Ildikónak voltak igen kellemetlen pillanatai, két mentoráltja párbajozott: Lass Bea ment haza.

Keresztes Ildikó szerint bosszút álltak rajta

Tévé2012.11.03, 23:09

Az X-Faktor mentora szerint kiesett énekese, Lass Bea nagy karrier előtt áll, ugyanakkor összeesküvés-elméletet is gyártott a show alatt. Nem hiszi, hogy ő a nők ellen szavazna, és úgy látja, korábbi évadok döntései miatt álltak rajta bosszút mentortársai.

Ők tizenketten próbálkoznak az RTL Klub párkeresőjében

Tévé2012.11.01, 14:48

Június végén indult a Házasodna a gazda az RTL Klubon, ekkor mutattak be nyolc gazdát a tévézőknek. Az első adás után várta a csatorna a női jelentkezőket, a műsorfolyam pedig október 31-én rajtolt, bemutatva a legérdekesebb szálakat. Tizenkét nő költözött be a négy gazdához, őket az alábbi galériában tekintheti meg. A legutóbbi adásról itt olvashat hosszabban.

Kiskosztümben a disznók között

Tévé2012.11.01, 15:09

A Házasodna a gazda egy romantikus, női nézőket megkönnyeztető párkereső akar lenni, de a tévéző a Benkő-, Alekosz- és Delhusa-féle párosodó realityk után bizalmatlanul ül le a készülék elé. Hogyan találja fel magát tizenkét városi asszony a pajta környékén, trágyaszagban?

Nézze meg a szerdán induló RTL-es párkereső női szereplőit!

Tévé2012.10.31, 11:01

Október 31-én lesz a Házasodna a gazda első adása. A párkereső realityben, amely hetente egyszer, szerda esténként lesz képernyőn, vidéki férfiak keresik a szerelmet városi lányok körében. A produkció szerint ez nem egy hagyományos társkereső műsor, "hiszen a szerelmek nem egy mesterkélt világban, hanem a gazdák lakókörnyezetében alakulnak." A lányok, asszonyok közül négyet meg tudunk mutatni, a párkeresőről pedig itt olvashat többet. A gazdák az első adásban hat-hat jelentkezővel randiznak, utána választanak, hárommal költöznek össze.

Főszereplő távozik a Barátok köztből

Tévé2012.10.30, 16:04

Balogh Edina eltűnik az RTL Klub szappanoperájából, ő kérte, hogy írják ki karakterét.

X-Faktor: Feró munkanélküli lesz

Tévé2012.10.28, 10:47

Az X-Faktor harmadik élő adásban tíz produkció állt színpadra. Az utolsó két helyen a nézők szavazatai alapján Nagy Feró csapata, a Spirit, valamint Geszti egyik énekese, Fehér Zoltán végzett. Előbbi búcsúzott - három kör után a Beatrice frontemberének már csak egy csapata maradt versenyben.

Stohl András visszatért az RTL Klub képernyőjére

Life.hu2012.10.28, 10:25

Stohl András kihagyása után visszatért az RTL Klub képernyőjére - egy dal erejéig.

Tematikus esttel készül az X-Faktor

Tévé2012.10.26, 15:35

Bond-filmekből ismert dalokkal készülnek az RTL Klub tehetségkutatójának állva maradt szereplői a szombati show-ban.

Eltűnik az 1 perc és nyersz, jön A kód

Tévé2012.10.26, 08:42

November 5-én indul az RTL Klubon A kód, a változatosság kedvéért Sebestyén Balázzsal.

Megszenved a sikerért az X-faktoros lánytrió

Tévé2012.10.25, 11:44

Nagy Feró lánycsapata a tábor és a mentorház óta két kört már ment, szombaton újra a továbbjutás a céljuk. Nem csapatként jelentkeztek a műsorba, az előválogatók során kovácsolódtak össze olyannyira, hogy a mentorok elé már közösen álltak. Gubik Petra, Molnár Szulita és Barnicskó Valéria az [origo]-nak mesélték el, honnan jött a Like megalakulásának ötlete és mit szeretnének bizonyítani a nézőknek.

Nem választhatta saját dalait az X-faktoros kieső

Tévé2012.10.24, 08:21

A Nagy Feró által felkészített három csapatból elsőként a PJZ esett ki az RTL Klub tehetségkutatójából. Klipet szeretnének, haknizásból akarnak megélni, és sajnálják, hogy nem jöhettek saját számokkal.

Betörtek az X-Faktor szereplőjéhez

Tévé2012.10.23, 09:11

Zámbó Krisztián énekes otthonát feldúlták, kisebb értékekkel távozott a betörő - jelentette az RTL Klub Híradó-ja.

Csapat távozott az X-Faktorból

Tévé2012.10.21, 02:46

Az X-Faktor második élő adásában Lass Bea és a P.J.Z. párbajozott, utóbbinak kellett búcsúznia a versenytől.

Új szerelme van Gönczi Gábornak

Life.hu2012.10.18, 20:56

Az utóbbi időben igencsak feldobottnak tűnik Gönczi Gábor, a Fókusz szerkesztő-műsorvezetője. Rengeteg elfoglaltsága van, így nem sok szabadideje marad, viszont egy új szerelem miatt most azt a kevéskét is beáldozza.

Oláh Gergő az X-Faktorért eldobta a gereblyét

Tévé2012.10.16, 12:57

Oláh Gergő már a válogatás során lenyűgözte a közönséget és a mentorokat, mikor Stevie Wonder egy dalával színpadra állt. A közmunkásként dolgozó salgótarjáni fiú óriási lehetőségként tekint az X-Faktor-ra. Felesége és két gyereke várja haza, de ő még maradna Pesten - és nem bánja, hogy egy barátja nevezett helyette.

Marenec Fruzsina: Meg kellett pofoznom Csomor Csillát

Tévé2012.10.15, 14:04

A jelenleg napi sportműsort vezető Marenec Fruzsina a Barátok közt-ben több évig játszotta Harmathy Emmát, szomorú és elveszett volt, amikor kiírták a sorozatból - annak ellenére, hogy még Tilda karakterével is összetévesztették. A Marslakók-ban volt olyan, hogy egyszerre két férfival kellett ágyjelenetet forgatni, de ennél is durvább, hogy csókjelenete volt Havas Henrikkel. Az, hogy az MTV-s szappanoperát alig nézte valaki, egyáltalán nem izgatta - mesélte az [origo]-nak. 

Keresztes már az X-Faktor párbaja előtt tudta, kire voksol

Tévé2012.10.15, 09:26

Az RTL-es tehetségkutató műsorban Keresztes Ildikó szavazata döntött, ő Fehér Zoltánt tartotta benn, Kvaka Andrea ellenében. A mentor a párbaj előtt tudta, kit marasztal majd.

Csobot Adél: Meggyőztem az ellentábort

Tévé2012.10.14, 21:42

Nem sok magyar előadónak van több tucat rajongói csoportja a Facebookon, de az X-Faktor egyik legellentmondásosabb, legmegosztóbb személyiségét legalább félszáz támogatói oldal népszerűsíti.

Abbahagyná az éneklést az X-Faktor első kiesője

Tévé2012.10.14, 00:22

Kvaka Andrea az átlagnál is rosszabbul viselte kiesését az RTL Klub tehetségkutatójából, így fontolgatja, hogy feladja, és nem is próbálkozik pályán maradni. Mentora nem is érti, mi lehetett a baj.

X-Faktor: Csobot Adél nem volt nünüke, búsult Malek Miklós

Tévé2012.10.14, 08:28

Az X-Faktor 2012 első élő show-ját a nehezen értelmezhető PJZ kezdte, de utána akadtak értékelhető előadások is, bár hullámzott a színvonal. Zámbó Krisztiánt a mentorok lehúzták, Csobot Adél viszont végre egyértelműen bizonyította, hogy színpadra való. Kiesett Kvaka Andrea, rezgett a léc Fehér Zoltánnál.

Új frizurával okoz meglepetést Ördög Nóra az X-Faktor első élő adásában?

Life.hu2012.10.13, 18:47

Az X-Faktor első élő adása mindig nagy durranás nemcsak a versenyzők produkciói, hanem például a műsorvezető, Ördög Nóra ruhája és frizurája miatt is. Úgy hisszük, idén sem lesz ez másképp.

Azért tértem vissza, hogy beolvassak az X-Faktor mentorainak

Tévé2012.10.13, 17:06

Kovács László Stone nem tartja magát tipikus ötvenes éveiben járó fickónak, szívesebben áll ki a színpadra énekelni ahelyett, hogy otthon növesszen sörhasat a tévé előtt. A szegedi származású énekes második alkalommal próbálkozott az X-Faktor mentorai előtt, ezúttal sikerrel. Az [origo]-nak elárulta, miért jött vissza idén a tehetségkutatóba, és milyen érzésekkel távozott két évvel ezelőtt.

Az X-Faktor miatt változtatta meg a külsejét, életét

Tévé2012.10.13, 10:46

Tavalyi kiesése után egy világ tört össze benne, de óriási változásokon esett át, és idén visszatért az X-Faktor színpadára. Fehér Zoltán nemcsak a külsejét változtatta meg, hanem ének- és angoltudását is fejlesztette: Geszti Péter mentoráltjaként került be a legjobb tizenkét előadó közé, s bár rettentően izgul az első élő adás miatt, állítja, hogy sokkal magabiztosabb, mint korábban volt.

Malek Miklós: Az egész ország Csobot Adélról beszél

Tévé2012.10.11, 16:39

Az X-Faktor mentora szerint Antal Timi az év hangja, Kvaka Andinak hatalmas energiája van, és ostobaság lett volna kihagyni a 12-es mezőnyből Csobot Adélt, aki leginkább megosztotta a show 2,3 millió nézőjét. Úgy érzi, tud bánni a női lélekkel, és örül neki, hogy a rivális tehetségkutatóba beült a nővére is.

Testvérek együtt és egymás ellen

Tévé2012.10.11, 08:48

A Voice-ban hamarosan hallhatjuk Rúzsa Magdi testvérét, az X-Faktor-ban pedig több testvérpár is színpadra lépett mostanában: Vladiszávlyev Szelma és Veszna közös produkcióval, a majdnem az élő show-ig jutó Soldier Sisters tánccal és énekkel, a Fóris-Ferenczi testvérpár egymás ellen lépett a mentorok elé.  A tehetségkutatók korábbi szériáiban sem volt ritka, hogy testvérek együtt jelentkeztek.

Zámbó Krisztián: Nem volt semmi protekcióm

Tévé2012.10.10, 12:53

A mentorházból Zámbó Krisztián is bekerült a legjobb tizenkettő közé, így a szombati élő show-ban ott lesz az X-Faktor színpadán. Keresztes Ildikó mentoráltjának szereplése erősen megosztotta a közvéleményt, a 28 év felettiek kategóriájában versenyző énekes azonban csak a pozitív visszajelzésekre figyel, más nem érdekli. A casting előtti napon minden hitét elvesztette, alig mert elmenni a válogatóra, majd ugyanúgy 16 órát ült a kövön várakozva, mint mindenki más.

Nagy Feró: A piac dönt az X-faktorosok sorsáról

Tévé2012.10.10, 11:37

A Beatrice frontembere szerint a mentorok hiába raknak össze mesterségesen formációkat, ha a show és a haknik után nem kellenek a kluboknak, művelődési házaknak, akkor azok úgyis szétesnek. Ferót Zámbó Krisztián táborban nyújtott produkciója megdöbbentette, úgy látja, hogy Stone-nak is nehéz dolga lesz, ő viszont örül, mert olyan csapatokkal dolgozhat, amilyenek még nem voltak ebben a tehetségkutatóban.

Még mindig az édesanyjával él az RTL Klub felfedezettje

Life.hu2012.10.09, 13:46

Tabáni Istvánt a Life.hu riportere az életében fontos szerepet betöltő nőkről faggatta. A férfi azt is elárulta, milyen pikáns csomagot kapott azoktól a lányoktól és asszonyoktól, akik nem tartoznak az előbbiek közé.

Nem a hang a legfontosabb az X-Faktorban

Tévé2012.10.08, 13:18

Sokan morgolódnak, mert úgy vélik, hogy a kedvenc énekesük, a rokonszenves fiú vagy a csinos tinilány helyett egy hamisan éneklő senkiházi került be a show-ba, így jutva pár héten belül országos ismertséghez. A felháborodott leveleket író nézők elfelejtik, hogy egyfelől az éneklés megítélése erősen szubjektív, a hang mellett számos más tényező (színpadi mozgás, eladhatóság, háttértörténet) is fontos, és valójában nem is tehetségkutatót, hanem szisztematikusan felépített, kellően hatásvadász, szándékosan erős érzelmeket kiváltó valóságshow-t néznek.

Idősebb férfival jönne össze a Barátok közt egykori sztárja

Life.hu2012.10.08, 11:09

A 23 éves Marenec Fruzsina csak néhány hónappal ezelőtt szakított élete első, komoly szerelmével, de állítása szerint készen áll az új kapcsolatra. Csak az nem mindegy, ki lesz az új párja.

Még mindig tárgyal a nyereménylakásról a VV5 nyertese és az RTL Klub

Tévé2012.10.08, 09:27

Továbbra sincs lakása a 2012 februárjában véget ért Való Világ 5 nyertesének, Knap Attilának. A szponzor és a csatorna közti vita miatt máig nem kapta meg nyeremény nagy részét a VV Attilaként ismert realityszereplő.

Stone korábbi RTL-es műsorokban is pedálozott

Tévé2012.10.08, 15:46

Nem csak az X-Faktor korábbi évadjában, hanem a Való Világ-ban is láthatta az énekest a tévéző.

Nagy Feró meglepőt lépett, Keresztes bevitte Zámbó Krisztiánt a show-ba

Tévé2012.10.08, 13:03

Keresztes Ildikó és Nagy Feró döntött arról, kikkel szeretnék folytatni az RTL Klub tehetségkutatóját, az X-Faktor-t. Ezzel véglegessé vált, kik jutottak be a legjobb 12 produkció közé.

Megvan Malek Miklós és Geszti Péter csapata az X-Faktorban

Tévé2012.10.06, 22:00

Eldőlt, hogy ki az a három fiú, akik Geszti Péter és kik azok a lányok, akik Malek Miklós mentoráltjaiként versenybe szállnak jövő szombaton az X-Faktor idei első élő show-jában.

Salátával sétáltak be a stúdióba - az első nap az RTL Klubnál

Tévé2012.10.06, 21:44

Szellő István az RTL Klub egyik legrégebbi tagja, ott volt az első adásnapon is, 1997 októberében: a kezdetekről mesélt az [origo]-nak. Az előzetesen kiválasztott képernyősök Brüsszelbe utaztak, ott próbafelvételek készültek velük, majd pár héten át csak konzervanyagok, magyar filmek és videoklipek mentek a tévén. Az RTL Klub híradósa annyira erősen kötődik csatornához, hogy komoly ajánlattal nem is csábították - mert úgysem ment volna.

Miért nem mutatta Hernádi Judit lányát az X-Faktor?

Tévé2012.10.05, 09:49

Bejutott a tábor-fázisba Tarján Zsófia, de onnan már nem ment tovább a mentorok házába - és nem is mutatta a tévé. Az RTL szerint nincs semmi különös abban, hogy nem került képernyőre, mert rajta kívül nagyon sok továbbjutót sem mutattak, ugyanakkor egy tévécsatorna ritkán hagy ki olyan ziccert, hogy országosan ismert színművész gyerekét adásba tegye, ha tehetségkutatójában indul.

Megszületett Dombóvári Vanda kisfia

Life.hu2012.10.06, 00:07

Az RTL Klub műsorvezetője már egy héttel ezelőtt világra hozta első gyermekét.

Ezért szerepelt rosszul az X-Faktorban Zámbó Krisztián

Archívum2012.10.04, 03:00

Az X-Faktor táborának utolsó megmérettetésén Zámbó Krisztián nem tudott jól teljesíteni és elrontotta a dalát - a Life.hu utánajárt, mi volt az oka Jimmy fia gyengébb teljesítményének. 

Rá sem ismerni az X-Faktor volt énekesnőjére

Tévé2012.10.04, 11:06

Birminghamben él Shodeinde Dorka férjével, aki egy helyi focicsapatnál dolgozik. Az énekesnő képeket posztolt ki magáról a Facebookra, ahol egészen más külsővel látható, mint ahogy az X-Faktor-ban megszokhattuk.

Titkos eszközt vetett be az RTL Klub műsorvezetője, hogy nyerjen

Archívum2012.10.03, 13:16

Nem véletlenül nyerte meg a barbecue-grillversenyt az RTL csapata. Barabás Évi otthonról hozott segédeszközzel ügyeskedett a győzelem érdekében.

Tóth Gabi is segíti az X-Faktor mentorait

Tévé2012.10.03, 21:28

Az élő adásokba továbbjutó versenyzőket nem egyedül választják ki az X-Faktor mentorai, a döntésben a zenei szakma négy képviselője segíti őket. 

Újra szerelmes az RTL Klub műsorvezetője

Life.hu2012.10.02, 17:22

Az RTL Klub műsorvezetője, Mádai Vivien egy sportrendezvényen mosolyogva mesélte a Life.hu-nak, hogy újra szerelembe esett.

Zámbó Jimmy fia hozza a pénzt

Tévé2012.10.01, 17:11

Egy kereskedelmi tévének a profitra is gondolnia kell, így aligha meglepő, hogy pocsék előadás után is továbbjutott az X-Faktor-ban Zámbó Krisztián. Csobot Adél a surranópályán evickélt tovább, a szabályok ellenében - ő pedig a lapoknak eladható love story miatt kell a műsorba.

A kis Zámbó összeomlott, elrontotta az X-faktoros selejtezőt

Tévé2012.10.01, 14:19

Lezárult a 2012-es X-Faktor tábor című etapja, ezúttal huszonöt énekes vagy csapat ment tovább a mentorok háza nevű szakaszba.

Malek a lányokat, Geszti a fiúkat kapta az X-Faktorban

Tévé2012.09.30, 22:23

Kialakult a 2012-es X-Faktor mentorház-etap mezőnye, ezúttal huszonöten mentek tovább. Malek Miklós a lányokat készítheti fel, Ferónak a csapatok jutottak.

Zámbó Krisztián egy lépéssel közelebb jutott az X-Faktor-győzelemhez - Összefoglaló

Life.hu2012.09.29, 23:07

Hiába jutott tovább 130 versenyző a válogatókról, az X-Faktor táborában új kihívásokkal kellett szembenézniük: nemcsak ének-, de tánctudásukat is meg kellett mutatniuk a szigorú ítészeknek. A zsűri sokat karcosodott az első évad óta, ami szerencse, hiszen ebben az évadban minden eddiginél több kiválóság jelentkezett, így a válogató során a nagyon tehetséges emberektől is kénytelenek megválni, akikben mégsincs meg az a bizonyos "X".

Borul az RTL Klub műsorrendje

Tévé2012.09.28, 20:45

Október elsejétől, hétfőtől új időpontban látható A gyanú árnyékában és visszatér az 1 perc és nyersz! című családi vetélkedő.

Claudia néven lett prostituált egy volt villalakó

Tévé2012.09.27, 11:15

A VV5-ben látott Annamari modellként dolgozott volna a valóságshow után, de a Blikk szerint egészen másból él.

Már tudjuk, honnan jönnek az új X-faktorosok

Tévé2012.09.27, 16:28

A Madách Színház és az Operettszínház több színésze is színpadra lépett az X-Faktor válogatásain, hogy színészi tehetségük mellett énektudásukat is megmutassák a közönségnek. A jelentkező hat színészből mind a hatot a táborig juttatta a zsűri.

Nagy Feró becsajozott az X-Faktor negyedik válogatóján

Life.hu2012.09.23, 17:55

Ez volt az utolsó este, amikor megmosolyoghattuk a jó hang és hallás áldásából kimaradt fellépők érdekes előadásait - a táborba csak a valóban tehetséges előadók kerülhettek.

Bohóckodó Feró, impozáns dekoltázs és dekoratív trió az X-Faktorban

Tévé2012.09.23, 10:02

Lement az X-Faktor 2012 negyedik válogatója: ezúttal nemcsak a szólóénekesek, hanem a csapatok közt is találtak jobbakat a mentorok.

Az RTL Klubhoz igazolt a TV2 egykori sztárja

Archívum2012.09.22, 19:01

Az RTL 2-es csatornán hamarosan az ózdi hős is osztja majd a poénokat, hiszen első alkalommal november elején ül be a "hetek" közé.

Megszületett az RTL Klub sztárjának első gyermeke

Life.hu2012.09.21, 15:02

Szerda este született meg a 2010-es X-Faktor dobogósának gyermeke, akinek a nevét egyelőre nem árulták el.

Bilincsben vitték el a mikrofont ellopó X-faktorost - videó

Tévé2012.09.21, 12:48

Egy 19 éves előadó, Deangelo Wallace előbb meglehetősen szerény képességekre utaló előadással borzasztotta el a zsűrit (a mentorok, köztük Britney Spears látványosan ki is vonultak a teremből) majd mikrofonnal együtt távozott a Kansas Cityben zajló amerikai X-Faktor meghallgatásról. A stáb értesítette a rendőröket, akik bilincsben vitték el a procedúra során is rendületlenül nótázó férfit.

Bukdácsolt jobbra-balra a Barátok közt szereplője

Tévé2012.09.20, 15:08

Aradi Balázs Berényi Miklós fiát alakítja a szappanoperában: 2010-ben tűnt fel a Mátyás király téren, és eleinte csetlett-botlott, mert hiányzott a rutin. Idén tartott az új szereplőváltástól, de már az első közös forgatás után megnyugodott, s nagyon jó véleménnyel van az Illés Petit alakító új színészről.

Imádják a magyar tévézők az ordibáló szomszédokat

Tévé2012.09.20, 12:41

Egy ideje az RTL estéinek meghatározó műsora az amatőr szereplőkel felvett scripted reality, A gyanú árnyékában: szeptember 19-én is nagyobb közönségaránya volt, mint a Barátok közt-nek.

Magyarázkodik a lopott dallal érkezett X-faktoros

Tévé2012.09.19, 21:01

Összehozták az RTL Klub tehetségkutatójában látott Fredet és Kökény Zsoltot, annak a dalnak a szerzőjét, amelyről előbbi azt sugallta, hogy sajátja.

Retteg a hangja elvesztésétől az RTL Klub egyik vezető arca

Life.hu2012.09.18, 23:17

Édesanyjától tanulta azt az ősi kúrát Lilu, amellyel az őszi időszakban saját magát és családját is gyógyítja - tudta meg a Life.hu. Ezzel előzi meg azt is, hogy valóra váljon rémálma: képernyősként elveszítse a hangját.

Tovább nyomoznak a Való Világ-szereplő ügyében

Tévé2012.09.18, 09:26

Az ügyészség szerint további nyomozásra van szükség ahhoz, hogy vádat emelhessenek a VV Cristofel néven ismert, egykori realityszereplő ellen.

Szeptember 30-a különleges nap lesz az RTL Klubon

Tévé2012.09.18, 11:41

Az RTL Klub tematikus nappal üdvözli az RTL csoport új tagjának bemutatkozását: egy nappal az indulás előtt, szeptember 30-án RTL II nap lesz az RTL Klubon.

A Life.hu-n először! Exkluzív művészi kismamafotók az RTL Klub műsorvezetőjéről

Life.hu2012.09.19, 08:27

Művészi kismamafotókat készíttetett magáról az október elején kisfiának életet adó Dombóvári Vanda, amelyeket először a Life.hu olvasóival osztott meg.

Egymást másolja az RTL és a TV2

Tévé2012.09.16, 21:10

Egyszerre indítanak újabb kábeltévét, holott az egyiknek van már fél tucat, és a másik is három csatornát birtokol. Az RTL tavasszal előjött a családi drámákat újrajátszó, amatőr szereplőkkel felvett scripted reality műfajával, a TV2 hamarosan képernyőre teszi a saját dokureality műsorát - nem meglepő, családi konfliktusok lesznek benne. 1997 óta számos alkalommal másolta egymást a két vezető kereskedelmi tévé.

Adáshibából került a Barátok köztbe

Tévé2012.09.14, 11:50

Az Illés Pétert alakító Barna Zsombor ősztől megkezdte tanulmányait a Színház-és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán, s mivel az iskola szabályai nem engedélyezik, hogy napi sorozatban szerepeljen, nem forgat tovább a Barátok közt-ben. Karaktere viszont megmarad, a lázadó tinédzsert a továbbiakban Kiss Péter Balázs alakítja majd. A fiatal színész korábbi munkáiról, kezdeti tapasztalatairól és jövőbeli terveiről mesélt az [origo]-nak.

Szőke bombázó kavar a Mátyás király téren

Tévé2012.09.14, 12:07

A Barátok közt-ben szerda este feltűnt Sarudi Lilla, akit az Operettszínház művésznője, Füredi Nikolett alakít. Szerepe szerint Dr. Balogh Nóra (Varga Izabella) egyetemi csoporttársát játssza. Sarudi néhány hónapig lesz része a Mátyás király tériek életének.

Épp 10 éve költöztek be az első villalakók - 10 érdekes VV-adat

Tévé2012.09.13, 08:44

2002 szeptember 13-án költöztek be a VV-villába az első szereplők, ezzel indult a sokat szidott, de még jobban nézett Való Világ, amelyből összesen öt széria készült eddig. Visszapillantunk az elsőre.

Új szereplő a Barátok köztben

Tévé2012.09.13, 10:02

Kiss Péter Balázs, egy 22 éves, kaposvári fiú alakítja november elejétől Illés Péter karakterét a Barátok közt-ben. Két hete forgat a napi sorozat szereplőivel, de úgy érzi, hogy már sikerült felvennie a forgatások tempóját.

Bakkecskeként ugráló harmincas nőn derültek az X-Faktor mentorai

Tévé2012.09.09, 00:13

Az RTL Klub tehetségkutatójába visszatért a két éve látott, majdnem az élő show-ig eljutó Stone. Geszti Pétert a feleségére, Malek Miklóst pedig Britney Spearsre emlékeztette az egyik versenyző.

Kiss Ramóna: Ültem a tükör előtt, potyogtak a könnyeim

Tévé2012.09.08, 10:58

Kiss Ramóna éppen tíz éve játssza Szentmihályi Zsófit a Barátok közt-ben: először túl hisztisnek tartotta a karaktert, az első munkanapján pedig sírva fakadt, amikor le kellett vágatnia a haját. Annak idején Tihanyi Tóth Csaba miatt kezdte el nézni a produkciót, sorozatbeli testvérével, Gyetván Csabával a mai napig jóban van, és sokat segít fiatalabb kolléganőinek is, akik ugyanazon mennek keresztül, mint ő.

Erdélyben is kutakodott a Voice és az X-Faktor

Tévé2012.09.07, 09:10

Magyarlakta vidékeken, erdélyi tehetségkutatókban is keresett indulókat a két hazai tévés tehetségkutató.

Amerikában már acsarkodik az X-Faktor és a Voice

Tévé2012.09.06, 11:13

Simon Cowell, az X-Factor atyja szerint volt egy hallgatólagos megállapodás arról, hogy kikerüli egymást a két show, de úgy látja, az NBC felrúgta azt.

Munkakapcsolat volt az ifjabb Zámbó és az X-Faktor mentora közt

Tévé2012.09.05, 08:10

Az Ő is gondol rám című, 2001-ben készült Zámbó Krisztián-dalnál ifjabb Malek Miklós is fel van tüntetve, mint szerző. Az X-Faktor énekese szerint nem találkozott korábban a mentorral.

Sztárok gyerekeit futtatják az X-Faktorban

Tévé2012.09.05, 17:17

A hétvégi X-Faktor-adásban színpadra lépett Zámbó Jimmy fia, akinek szerepeltetése egyelőre telitalálatnak számít, mert sok újság, internetes portál foglalkozott vele, hírét keltve így a tehetségkutatónak. A Zámbó-gyerek várhatóan Jimmy táborát is megmozgatja, jelentősebb sms-bevételt remélhet tőle a csatorna. Vajon a műsorban feltűnő sztárgyerekek maguktól jelentkeznek, vagy az RTL keresi meg őket a nagyobb nézettség reményében?

Fiatalokat és középkorúakat is keres a Barátok közt

Tévé2012.09.04, 11:25

Szereplőválogatást tart szeptember elején az RTL Klub szappanoperája.

Szerelmet vallott az RTL Klub sztárja

Life.hu2012.09.03, 22:48

Az X-Faktor énekese klipet forgatott abból a dalból, amit egykori szerelméhez, Kováts Verához írt hónapokkal ezelőtt. Baricz Gergő a szakításukkor megélt fájdalmakat vetette papírra, és ennek a dalnak a videoklipjét hamarosan láthatjuk is a zenei csatornákon.

Folytatódik A gyanú árnyékában

Tévé2012.08.31, 09:25

Az RTL Klub sikeresnek ítélte amatőr szereplőkkel forgatott napi sorozatát, így szeptember 3-tól érkezik is a folytatás.

Indul a harmadik X-Faktor

Tévé2012.08.31, 15:10

Szeptember 1-én útjára indul az RTL Klub tehetségkutatója, az X-Faktor 2012-es, harmadik évadja.

Ezekre a tévéműsorokra leszünk nagyon kíváncsiak ősztől

Tévé2012.08.31, 18:54

A hét végén indul a 2012-13-as tévés évad, ami főképp azokat tölti el izgalommal, akik már unták a nyári ismétléseket, az uborkaszezont, a jelentéktelen sztárhíreket, az ötvenedszer ismételt Bud Spencert. A héten új epizódokkal van képernyőn több ismert, nagy táborral bíró sorozat, szombaton rajtol az X-Faktor is. Mire vár a magyar néző - top 20.

Steven Seagal a valóságban is szórja a pofonokat

Tévé2012.08.28, 15:03

Szeptember 1-én indítja az RTL Klub a Steven Seagal - Az igazságosztó című realitysorozatot, melyben a mimikára képtelen akciósztár a filmjeiből ismert eszközökkel küzd a rosszfiúk ellen - csak éppen a valóságban, egy kisváros seriffhelyetteseként. A műsort több botrány és peres ügy is övezte, végül a színész szexuális zaklatási vádja miatt került le a képernyőről.

Drog, nőverés, rendőrségi ügyek: a Való Világok legbalhésabb szereplői

Tévé2012.08.25, 19:15

Az RTL Klub valóságshow-jába eleve impulzívabb, extrovertáltabb, konfliktusokra hajlamos szereplőket válogattak ki az évek során, hiszen nem lehet ilyesféle műsort leforgatni 12 csendes, gátlásos könyvtárossal. A casting eredményeképp számos olyan szereplő került be az évek során a realitybe, akinek volt összeütközése a törvénnyel: legutóbb Cristofel ügye jutott ügyészségi szakaszba, akár három évet is kaphat. Nézzük, kikkel volt a legtöbb gond!

Szívrohamban halt meg a Csillag születik szereplője

Tévé2012.08.24, 13:12

Az RTL-es tehetségkutató 2011-es évadjában látott Sinkó Tamás valószínűleg szívroham miatt veszett vízbe.

Három évet is kaphat a verekedő Való Világ-szereplő

Tévé2012.08.23, 09:15

A rendőrség lezárta a Való Világ című műsorban feltűnt Cristofel nőveréses ügyét, és vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.

Nem kap saját show-t Puzsér Róbert az RTL-en

Tévé2012.08.22, 12:40

Noha a Csillag születik-ben jól működött karaktere, nem kap saját műsort az RTL-en Puzsér Róbert.

Tengerbe fulladt a Csillag születik volt szereplője

Tévé2012.08.23, 10:17

Sinkó Tamás az Adriába fulladt: a táncos, táncoktató a Csillag születik 2011-es évadjában is szerepelt.

Így néz ki a két új Barátok közt-szereplő

Tévé2012.08.21, 16:36

Újabb évaddal folytatódik a Barátok közt. A szappanoperában Miklós és Nóra kislányát, Timit Jelinek Éva, Juli kisfiát, Mátét pedig Puha Kristóf formálja meg augusztus 21-től. Mindkét személycserét a karakterek változása indokolta. Az évadzáró részről itt olvashat hosszabban.

Sebestyén Balázs nagy hírt jelentett be

Life.hu2012.08.20, 02:44

Az RTL Klub sztárjai és műsorvezetői gyűltek össze a napokban, hogy a csatorna ősszel induló műsorainak bejelentését megünnepeljék. Sebestyén Balázsról kiderült, hogy a Dallas sorozatból Pamela jött be neki, Gönczi Gábor pedig elárulta, hogy a felesége nem alkoholista.

Meztelen testét mutogatta az RTL Klub sztárja

Life.hu2012.08.19, 14:04

Varga Viktor egyre többször mutatja meg meztelen testét. A közösségi oldalának adatlapja is hemzseg az olyan fotóktól, illetve videóktól, amelyeken a pucér valóságot mutatja meg az énekes, legújabb kedvesével együtt.

Jockey nagyon szemét lesz

Life.hu2012.08.24, 09:29

Új műsorokkal kezdi az őszt az RTL KLub, új showműsort kap Sebestyén Balázs és indul az új Dallas. Larry Hagman szinkronhangja, Reviczky Gábor szerint Jockey hozzá a formáját és nagyon szemét lesz.

Folytatja a XXI. Századot és a Házon kívült az RTL Klub

Tévé2012.08.17, 10:17

Noha korábban arról volt szó, hogy a két műsor ideiglenesen leáll, gazdasági okokból, 2012 szén folytatja a XXI. Századot és a Házon kívült az RTL Klub.

Gyönyörű kismama az RTL Klub műsorvezetője

Life.hu2012.08.17, 11:33

Meg kell hagyni, Dombóvári Vandának nagyon jól áll a terhesség.

Új vetélkedőt kapott Sebestyén Balázs

Tévé2012.08.16, 15:12

Az RTL Klubon ősszel még lesz Egy perc és nyersz, utána viszont indul A kód.

Ördög Nóra: Különleges karakterekben erős az új X-Faktor

Tévé2012.08.16, 18:18

Az X-Faktor harmadik szériájának válogatásait szeptember elsejétől vetíti az RTL Klub. Az [origo] kérdésére Ördög Nóra elmondta, hogy idén is sok tehetség jelentkezett a műsorba, és vannak olyanok is, akik nem először próbálkoznak befutni az énekléssel.

Nyolcból csak négy gazda maradt az RTL Klubnál

Tévé2012.08.16, 16:24

Herman Péter, a Házasodna a gazda kreatív producere az [origo]-nak elmondta, hogy megvan a párkereső valóságshow négy főszereplője, velük már dolgozik is a stáb.

Garázdaság miatt börtönbe kerülhet az egykori villalakó

Tévé2012.08.14, 12:58

Rendőrségi eljárás indult a VV4-ben látott Márki Zsuzsi ellen, aki februárban megtámadta a Blikk újságírónőjét. Az egykori villalakó néhány hete öngyilkosságot kísérelt meg, s bár állítja, hogy jobban van, újfent nehéz időszak előtt áll.

Kidobatta Gianni az RTL Klub botrányos sztárját új szórakozóhelyéről

Life.hu2012.08.13, 14:06

VV Éva kínos helyzetbe került: szombat éjszaka ugyanis nem engedték be Gianni új szórakozóhelyére.

Kétórás Barátok közttel hangol az RTL Klub

Tévé2012.08.13, 10:33

A szappanopera kedvelői augusztus 19-én egy kétórás blokkban újranézhetik az utolsó öt epizódot.

Nem titkolja tovább! Terhes az RTL Klub egykori műsorvezetője, Peller Mariann

Life.hu2012.08.10, 10:58

Peller Mariann nem titkolózik tovább: elárulta, hogy kisbabát vár. A műsorvezető hamarosan visszatér a képernyőre, így mindenki láthatja majd a gömbölyödő pocakját.

Új kvízműsort indít az RTL Klub

Tévé2012.08.08, 11:14

A csatorna A széf után újabb páros vetélkedőt indít - vélhetően ismét Sebestyén Balázzsal -, amelyre már lehet is jelentkezni.

Hétfőn fél napig nincs RTL Klub

Tévé2012.08.06, 11:48

Hétfő déltől 12 órára elsötétül az RTL Klub képernyője, a csatorna a médiahatóság által kiszabott büntetést hajtja végre.