Ron Dennis

címke rss

Button sorsáról csak decemberben döntenek

Archívum2014.11.24, 16:47

Ron Dennis a Hondával és a pénzügyi partnerekkel való munkát helyezi előtérbe, Alonso csapattársáról csak az igazgatótanács decemberi ülésén fognak dönteni.

A McLaren a gyerekbetegségek ellenére győzelemre tör a Hondával

Archívum2014.11.26, 12:05

Teljesen új stáb fejleszti a 2015-ös versenyautót, mondta Ron Dennis, a McLaren csoport elnöke, aki úgy látja, a Hondával való együttműködés kezdetére lerakták a sikeres szereplés alapjait. Nem aggódnak a nehézkes kezdés miatt, szerintük az idei tesztek csak bónuszként foghatók fel.

Mégsem született döntés a McLaren versenyzőiről

Archívum2014.12.04, 18:45

Azt ígérték, a csütörtöki igazgatótanácsi ülésen döntik el, hogy Kevin Magnussen vagy Jenson Button lesz Fernando Alonso csapattársa, de végül nem tudtak megállapodni. Elképzelhető, hogy a szponzorokon múlik majd a választásuk.

Alonso a McLarennél folytatja, Button lesz a csapattársa

Archívum2014.12.11, 12:47

Bejelentették, hogy a spanyol visszatér ahhoz az istállóhoz, amelytől 2007 végén viharos körülmények között távozott. A McLaren hosszas vajúdás után úgy döntött, Buttont tartja meg. Magnussen tartalékpilótaként marad.

Alonso befejezné, amit 2007-ben elkezdett

Archívum2014.12.11, 14:40

Ron Dennis biztos benne, hogy a spanyol újra be tud illeszkedni a csapatba, és hozzásegítheti a Forma-1-es uralomhoz a McLaren-Hondát. Buttonnal kétéves szerződést kötöttek.

Dennis nem kér elnézést a késői bejelentésért

Archívum2014.12.11, 17:18

A McLaren főnöke szerint jó okuk volt rá, hogy ne leplezzék le korábban a 2015-ös felállásukat. Button úgy érzi, a tapasztalt pilótapáros óriási előnyökkel járhat az új Honda-korszakban.

Dennis: Hamilton is felelős volt a 2007-es botrányért

Archívum2014.12.12, 16:43

A McLaren csapatfőnöke biztos benne, hogy a spanyol tanult a hét évvel ezelőtti kudarcból. Alonso úgy érzi, a csapat és ő is megváltozott 2007 óta.

McLaren: Egy év szünet nem árt Magnussennek

Archívum2014.12.12, 16:01

Noha Alonsót és Buttont is több évre szerződtették, a csapat vezetői szerint Magnussen egy év kihagyás után visszatérhet a mezőnybe. Akár egy másik Honda-motoros istállónál is helyet kaphat.

Alonso nem hagyhatja ott idő előtt a McLarent

Archívum2014.12.15, 12:05

Ron Dennis cáfolta, hogy a szerződése kilépésre jogosító záradékot tartalmazna, és a spanyol is azt állítja, hosszabb időre tervez Wokingban. Korábbi csapattársa, Jacques Villeneuve és barátja, Robert Kubica eltérő véleménnyel van a visszatéréséről.

A McLaren nem adja alább az F1-es uralomnál

Archívum2014.12.17, 15:17

Ron Dennis szerint a csapat célja, hogy újra olyan sikeresek legyenek, mint legutóbbi Honda-korszakban. A japán gyártónál tett látogatás lenyűgözte.