Római Birodalom

címke rss

A fehér galamb és a lángnyelv ünnepe

Archívum2015.05.24, 19:02

A kereszténység egyik legnagyobb ünnepéhez, a pünkösdhöz több bibliai hagyomány fűződik.  Pünkösd elsősorban a Szentlélek kiáradásának ünnepe, amelyet a keresztény hagyomány Krisztus mennybemenetelével és az egyház megalapításával is összekötött.

Az elhallgatott Jézus

Tudomány2015.04.05, 23:51

Az ötödik századtól vált egységessé az a kép Jézus életéről és tanításáról, amelyet ma is ismerünk. A kereszténység hajnalán, a Krisztus születése utáni első három évszázadban azonban ez a kép még sokkal színesebb, változatosabb volt olyan kortörténeti dokumentumok szerint, amelyek feledésbe merültek, vagy szándékos mellőzés lett a sorsuk.

Hatalmas földalatti várost találtak Törökországban

Archívum2015.03.29, 12:57

Hatalmas földalatti várost találtak a törökországi Kappadókiában – az ezerötszáz éves járatrendszer akár a világ legnagyobbja is lehet, ha bebizonyosodik, hogy igazak az előzetes felmérések.

Felfedezhették a legrégebbi római erődöt

Tudomány2015.03.17, 11:02

Vélhetően az Olaszországban eddig felfedezett legrégebbi római kori katonaváros és erőd nyomait fedezték fel olasz kutatók Trieszt közelében. Az i.e. 2. századi létesítmény megtalálásáról az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) számolnak be a szakemberek.

Ritka római sírkövet fedeztek fel egy angliai építkezésen

Tudomány2015.02.27, 13:14

Egy módos római családból származó fiatal nő sírját jelölte az a díszes sírkő, amelyet egy angliai építkezésen találtak meg.

Hamis Dánia egyik legfontosabb szent ereklyéje

Tudomány2015.01.05, 16:25

Mégsem Szent Lúciusz pápa koponyája található a Roskilde katedrálisban - egy új tanulmány egyértelműen cáfolja az ereklye valódiságát.

Ahol Jézus tanított

Archívum2014.12.25, 13:27

A Galileai-tó közelében egy olyan zsinagóga romjaira bukkantak, amelyben Jézus prédikálhatott.

Energiaitallal pörgették fel magukat a gladiátorok

Archívum2014.11.30, 10:33

Osztrák kutatók megállapították, hogy már a gladiátorok is nagy energiaital-fogyasztók voltak - igaz, az ő üdítőjük ecetből és hamuból készült. A harcosok étrendje is teljesen más volt, mint a mai élsportolóké, többnyire babot és árpát fogyasztottak.

Eddig ismeretlen római istenséget találhattak

Archívum2014.11.27, 19:37

Német régészek bukkantak rá egy törökországi ásatás során arra a domborműre, ami egy eddig ismeretlen római istent ábrázolhat – a megjelenése alapján valószínűsítik, hogy valamiféle termékenységi vagy földműveléssel kapcsolatos szerepe lehetett. A kutatók szerint az sem kizárt, hogy akár több nép isteneinek keveredéséből születhetett meg, ezen a területen ugyanis sok népcsoport élt az évszázadok alatt.

Kétezer éve halt meg az első polgár

Tudomány2014.08.19, 15:52

Augusztus 19-én kereken 2000 éve, hogy a hónap névadója, Augustus római császár Kr. u. 14-ben elhunyt. Augustust a római császárkor első uralkodójaként tartjuk számon, noha egyeduralma a korábbi római köztársaság intézményeinek látszólagos fönntartására épült. Hosszú uralkodása alatt saját kezébe vette Róma vezetését, és a római állam irányításának olyan modelljét alakította ki, ami évszázadokra biztosította Róma hatalmát, biztonságát és stabilitását.

Megtalálták a Colosseum színeit

Tudomány2013.01.10, 10:42

Fehér, vörös és azúrkék színű volt a római Colosseum. Az ókori amfiteátrum restaurálása során előkerültek a falakat fedő festékréteg maradványai.

Visszatemetik a Gladiátor ősét

Tudomány2012.12.05, 13:04

Veszélyben van egy régi római hadvezér pompás síremléke. Olasz régészek azért szeretnék ismét betemetni a helyszínt, mert nincs pénzük a megóvására.

Szárnyas római péniszt találtak

Tudomány2012.11.01, 14:06

Amatőr régészek erotikus tárgyakra bukkantak Angliában: egy szárnyas pénisz és egy szexelő párt ábrázoló késnyél a legérdekesebb.

Kiderült, hol szúrták le pontosan Julius Caesart

Tudomány2012.10.11, 13:43

Spanyol kutatók találták meg Rómában azt a helyet, ahol a Római Köztársaság utolsó, válságos periódusában leszúrták Julius Caesart.

Ókori hajóroncsokat találtak

Archívum2012.10.09, 10:40

Két antik hajóroncsot találtak olasz régészek Törökország partjainál. Az elsüllyedt hajók teljes rakománya is megmaradt. A vízi járművekre az egykori római város, Elaiussa Sebaste közelében bukkantak rá.

Kétszáz méteres római hidat találtak

Tudomány2012.09.17, 16:30

Az ásatásokat a rendkívüli szárazság tette lehetővé, ennek köszönhetően kerültek napvilágra az elmúlt néhány nap során a hídpillérek négyszögletes, 9 x 4,5 méteres alapjai.

Megtaláltak egy eltűnt római várost

Archívum2012.09.10, 08:56

Az idők során eltűnt a föld felszínéről, köveit elhordták, a romokat föld terítette be, most mégis feltérképeztek egy olyan római kori várost Olaszországban, amelynek inkább csak a nevét sejtették eddig a kutatók.

Római kori átoktáblát tártak fel Nagy-Britanniában

Archívum2012.08.17, 09:07

Ezerhétszáz évvel ezelőtt valaki tizennégy személy megbüntetéséhez kérte az alvilági erők közreműködését azon az ólomlapocskán, amit a nagy-britanniai Kent grófságban tártak fel.

Római hajóra bukkantak parkolóépítés közben

Tudomány2012.08.08, 17:24

Rendkívül jó állapotban találtak rá parkoló építés közben egy ókori római hajóra francia régészek Antibes városában. Közben az olaszok a Ligur-tenger egy másik részén egy még régebbi hajóra bukkantak.

Megfejtették a legendás ókori város titkát

Tudomány2012.06.19, 13:12

Az ókori Palmyra városnak mára csak páratlan szépségű romjai maradtak meg, de fénykorában százezernél is több lakosa volt. Kiderült, hogyan tudott a régió legjelentősebb városává válni a mai Szíria területén fekvő település.

Római erődítményt fedeztek fel Németországban

Tudomány2012.06.13, 17:00

Szenzációs leletre, egy római erődítmény maradványaira bukkantak régészek a németországi Landshut középkori romjainak szanálásakor.

Ókori kalandok az MTV-n

Tévé2008.10.07, 14:07

Kedd este új kalandfilm-sorozat indul az m2-n, melynek segítségével a gyerekek is könnyebben eligazodhatnak a római történelemben.

Javítás jelent meg a Rome: Total Warhoz

Archívum2004.10.08, 11:24

Egy javítást tett fel a Rome: Total War honlapjára a kiadó Activision. A népszerű stratégiai sorozat legújabb, a Római Birodalomban játszódó részéhez kiadott patch több kisebb hiba kiküszöbölése mellett elsősorban a többjátékos módban felmerült problémákat orvosolja.

Őszre elkészülhet a Rome: Total War

Techbázis2004.05.04, 16:58

Talán ősszel végre kipróbálhatjuk a Total War stratégiai sorozat ókori epizódját, a Rome: Total War című programot. Az immár többször elhalasztott játékban természetesen a Római Birodalom háborúiba kapunk betekintést egészen Krisztus előtt 270-től az időszámítás kezdetéig.

Hamarosan kapható a Celtic Kings.

Techbázis2004.02.25, 15:36

Már nem kell sokáig várnunk, hogy megvásárolhassuk a Strategy First és a Haemimont Games új, két műfajt, a stratégiai és kalandjátékokat is magában foglaló játékát, a Római Birodalom korában játszódó Celtic Kingst.

Pax Romana - harc a szenátus kegyeiért

Techbázis2004.02.05, 18:00

A Galilea Multimedia egy újabb játékot készített, mely arra tesz kísérletet, hogy elénk tárja, milyen feladatokkal kellett szembenézniük a Római Birodalom hatalmát kiépítő cézároknak.

Még majd egy évet kell várnunk a Rome: Total Warra

Techbázis2003.10.14, 12:27

Egy meglehetősen rossz hír a stratégiai játékok szerelmeseinek, hogy csaknem egy évet kell még várnunk a népszerű Total War sorozat következő epizódjára, a Római Birodalom terjeszkedését elénk vetítő Rome: Total Warra.

Indulhatunk az ókori Rómába

Techbázis2003.03.06, 06:51

A Pyro Studios és az Eidos Interactive befejezte a Praetorians című stratégiai játék fejlesztését, így nemsokára találkozhatunk az üzletekben a Római Birodalom idejében játszódó programmal.

Rome: Total War

Techbázis2003.01.23, 17:36

A Creative Assembly méltán népszerű stratégiai sorozatának, a Total Warnak következő epizódja az ókori Római Birodalom korszakába kalauzolja el a műfaj rajongóit.

Total War- ezúttal Rómában

Techbázis2003.01.22, 03:02

A Creative Assembly népszerű Total War sorozatának következő epizódja az ókorba, a Római Birodalom korába kalauzolja a játékost. A program egy új motorra épül, mely akár tízezer háromdimenziós egységet is képes mozgatni egyazon időben.

Praetorians demo látott napvilágot

Techbázis2003.01.14, 23:22

Az Eidos egy játszható demoban mutatja be készülő stratégiai programját, a Római Birodalom idejében játszódó Praetorianst. A játék végleges változatával várhatóan február végén találkozhatunk az üzletekben.

Gyönyörű színes a világ

[origo] utazás2013.09.05, 22:59

Gyönyörű utolsó fővárosa volt a hanyatló Római Birodalomnak Ravenna, ez ma is látszik a mozaikjairól. Hihetetlen zöldeket és kékeket láttam a templomaiban, majd magam is kipróbáltam a mesterséget. De a süllyedő olasz város nem csak ezért volt érdekes.

Előző
Következő