robotok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- robotika
- mesterséges intelligencia
- robot
- népszerű tudomány
- Csillagok háborúja
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Robotméhek menthetik meg az almafákat
Világszerte pusztulnak a méhek, aminek beláthatatlan következményei lehetnek a növények beporzásában játszott szerepük miatt. Egyes kutatók a kaptárba helyezett robotokkal védenék a méheket, míg mások a legrosszabb eshetőségre felkészülve már beporzórobotokat terveznek.
Barlangba bújhat az ember, ha eljut a Marsra
Izgalmas lyukak vannak a Mars felszínén, amelyek lávabarlangokba vezethetnek. Ezeken a védett helyeken menedéket találhatott az élet, és meghúzhatják itt magukat a bolygóra lépő első űrhajósok is. Először azonban robotokat küldenek a felderítésükre.
- címkék:
- Mars
- robotok
- barlangok
- lávacsatornák
- Címkefelhő »
Gondolatokkal irányítottak robotokat
Több ezer kilométerről, funkcionális MRI segítségével közvetített agyhullámokkal sikerült irányítani egy robotot izraeli és francia kutatóknak.
Érdekel az bárkit is, hogy ki írta az újságcikket?
Fejlesztői szerint öt év múlva Pulitzer-díjat kaphat az első újságíró robot. Az Egyesült Államokban tavaly négyszázezer cikket állítottak elő a Narrative Science gépei. Magyar szakértők szerint a cég algoritmusa valóban alkalmas számokon alapuló tudósítások megírására, az olvasókat meg úgysem érdekli, hogy kik írják a cikkeket.
Kedden engedik el az európai robothalat
A másfél méteres, önállóan mozgó szerkezet fő feladata, hogy a kikötők környékén őrjáratozva felderítse a környezetszennyező forrásokat.
Rekordot döntött az ugró robot
Már kilenc méterre, akár egy háztetőre is felugrik a homoki bolha nevű robot, amelyet éppen Afganisztánban tesztel az amerikai hadsereg.
Közös mechatronikai kutatómunka Debrecen és Nagyvárad egyetemei között
Elsősorban a biztonságosabb és energiatakarékosabb építkezési technológiák kidolgozása a célja a Debreceni Egyetem és a Nagyváradi Egyetem közös mechatronikai kutatómunkájának.
Mikor lőhet a robot emberre a jövő háborúiban?
Az Egyesült Államok hadseregében már ma is több ezer robotot vetnek be, a távirányítású repülőgépektől az aknamentesítőkön át a Csillagok háborújából ismert birodalmi lépegetőkre hasonlító szállítóeszközökig. A robotika szinte követhetetlen gyorsasággal fejlődik, miközben a harci robotok felhasználásának etikai kérdései szinte teljesen kidolgozatlanok.
- címkék:
- robotok
- háború
- etika
- harci robotok
- Címkefelhő »
Alkotója kiköpött mása lett a robot
A robot úgy veszi a levegőt, mint egy igazi ember, és képes leutánozni természetes másának mimikáját és gesztusait is. Német készítője jelenleg azt tanulmányozza, hogy viselkednek a robotok valódi élethelyzetekben.
- címkék:
- android
- robotok
- népszerű tudomány
- Címkefelhő »
Robotpolipot és agyhullámokkal vezérelt robotot mutattak be Budapesten
Robotok tömkelege várta a látogatókat május 4. és 6. között a Budapesti Kongresszusi Központban a Jövő technológiái - Future & Emerging Technologies - kiállításon, az Európai Bizottság egyik kiemelt rendezvényén.
Döntésgép politikusoknak és érző robotok a feltörekvő technológiák kiállításán
Szuperszámítógépes modellezés és százmillió euró - ezek voltak a visszatérő motívumok az európai feltörekvő technológiákat bemutató szakkiállításon és konferencián a Budapesti Kongresszusi Központban. Szuperszámítógépes kapacitás kell például a környezeti változásokat figyelő, nulla áramfogyasztású érzékelőrendszerek kifejlesztéséhez, vagy az emberi agy első átfogó modelljének futtatásához. A Budapesten világpremierként bemutatott hat kutatási projekt közül csak kettő részesülhet kiemelt uniós támogatásban.
Okos szemétválogató robot csökkenti felére a hulladékot
Huszonnégyféle módon, a tömegspektrométertől a háromdimenziós lézeren át az ultrahangig képes elemezni a futószalagon elébe kerülő szemétfolyamot a ZenRobotics robotja, amely aztán karjával kiválogatja az újrahasznosítható tárgyakat, legyen szó építési törmelékről vagy háztartási szemétről. A tanulásra is képes berendezés mobil egységként, települések között ingázva is használható.
Robotok érkezésére számítanak a Földön kívüli élet kutatói
Ne várjunk földönkívüli lényeket majd az első találkozáskor, ha idegen űrhajó száll le bolygónkon - mondják olyan kutatók, akik szerint idővel a gépek fölénk kerekedhetnek. Valószínű, hogy a csillagokhoz sem emberek utaznak, illetve máshonnan sem pusztán biológiai fejlődéssel született lények indultak már el.
Repülni képesek a nyomtatott robotrovarok - videó
Apró repülő robotrovarokat állítottak elő 3D nyomtatás segítségével a Cornell Egyetemen robotikusai. A 3D nyomtató rétegeket illeszt egymásra, így háromdimenziós tárgyak, prototípusok készítésére használható. Az egyes rétegek vastagsága tizedmilliméteres, ami nagy pontosságot biztosít egy modell elkészítésekor.
Elkezdődött a maratoni robotbotorkálás
Megkezdődött a maratoni robotfutás vagy inkább cammogás csütörtökön Japánban.
Bemutatták az olajfaló úszó robotokat
Az olajfoltok eltakarítása sok pénzt és időt igénylő feladat, de lehet, hogy a közeljövőben robotok végzik majd, gyorsan és olcsón. Az amerikai MIT tudósai Velencében mutatják be a prototípust, ami úgy lebeg a vízen, mint egy falevél, és saját súlyának húszszorosát is magába szívja a szennyező olajból.
Sikerült összehangolni a repülő robotokat
Svájci kutatók olyan robotrepülőkből álló légiflottát terveztek, melynek tagjai vezeték nélküli hálózaton keresztül kommunikálnak egymással, és teljesen automatikusan repülnek. A gépek mozgását egy földi számítógép irányítja, s ez gondoskodik arról, hogy a repülők ne ütközzenek össze.
Tapintást érzékel a mesterséges bőr
A hajlékony félvezető anyagból készült új mesterséges bőr érzékeli a tapintást, ami lehetővé teszi, hogy olyan robotokat alkossanak meg, amelyek fogása akár egy tojás biztonságos tartásához is elegendően finom, miközben elég erős egy serpenyő megtartásához - jelentették be vasárnap amerikai kutatók.
- címkék:
- robotok
- tapintás
- mesterséges bőr
- Címkefelhő »
Öngyilkos robotokat tervez a NASA
A NASA Goddard Űrközpontjának mérnökei újfajta robotokat fejlesztenek ki a világűr kutatására: a robotkollektíva egyes tagjai a társas rovarok mintájára képesek lesznek szükség esetén feláldozni magukat a raj érdekében.
- címkék:
- NASA
- robotok
- öngyilkosság
- Címkefelhő »
Fára mászik a robotkígyó - videó
Az Uncle Sam nevű robotkígyó az első olyan egymástól függetlenül mozgatható részekből felépülő szerkezet, amely képes fára mászni. A kígyó a Carnegie Mellon Egyetem (Pittsburgh) biorobotikai laboratóriumban kifejlesztett "modsnake" (modular snake, magyarul moduláris kígyó) legújabb változata.
Robotokkal figyelhet a főnök a jövőben
Az amerikai kórházakban már több száz olyan önjáró robotot alkalmaznak, amelyek egy távoli városban lévő orvos szemeként és füleként szolgálnak a pácienssel való kommunikációban.
- címkék:
- robotok
- kórházak
- munkahelyek
- Címkefelhő »
Több tízezer robot harcolhat az USA legközelebbi háborújában
Az Egyesült Államok hadseregében már ma is több ezer robotot vetnek be, a távirányítású repülőgépektől az aknamentesítőkön át a Csillagok háborújából ismert birodalmi lépegetőkre hasonlító szállítóeszközökig. A nem túl távoli jövőben még furább szerkezetek tűnnek fel a harcokban: például a képlékeny robot, amely képes átpréselődni a falon lévő repedésen, az ellenséget felderítő "okos por", és az emberi testbe hatoló, sejtméretű szerkezet, amely belső sérüléseket okoz. Lesz-e tiszta robotháború?
Már a farkát is csóválja az első magyar kutyarobot
Elsőként mutatjuk be MOGI Robit, a kutyarobotot, melyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnökei és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kutatói az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológusainak közreműködésével készítettek. Csóválja a farkát, ha örül, visszaviszi a labdát a gazdájának, és a kutatók reményei szerint fontos szerepe lehet az ember-robot kapcsolatok vizsgálatában. A robotok a jövőben hasonló utat járhatnak be az ember mellett, mint a kutyák az elmúlt évezredekben.
Először irányítottak halrajt egy robothal segítségével
Először készítettek olyan robothalat a kutatók, melyet a valódi halak fajtársukként kezeltek. A robot segítségével sikerült rávenni a halakat arra, hogy módosítsák az úszás irányát. A halrajok viselkedésének pontosabb megismerése segítséget jelenthet abban, hogy megjósolják, milyen hatással lesznek az emberi beavatkozások a halak populációira és azok vándorlására.
Az R2-es droid ősszel megy az űrállomásra
A NASA az első humanoid robot indítását készíti elő a Nemzetközi Űrállomásra. A robotot 1999 szeptemberében állították össze először, azóta a tesztelése zajlik. Az R2 jelű egység az utolsó űrrepülőgépes küldetés során, a Discovery fedélzetén utazik majd.
Átugrik a falon egy új fejlesztésű katonai robot - videó
A Boston Dynamics fejlesztőcég által közreadott videófelvételen az az új mobil robotja látható, amely könnyedén helyből átugrik egy 2-3 méteres kerítést, csúcsteljesítménye pedig 7,5 méter. A kisméretű és könnyű szerkezet a tervek szerint az amerikai hadsereg katonáit segíti majd a városi, épített környezetben vívott harcokban.
Készül a legnyálkásabb biorobot
Noha az egysejtű élőlények nem éppen az intelligenciájukról híresek, a robotok irányításában meglepően jól szerepelnek. Most egy brit kutatócsoport fogott bele egy hosszú távú kísérletbe, amelynek célja robotok építése ezeknek az organizmusoknak a felhasználásával.
- címkék:
- robotika
- robotok
- nyálkagombák
- Címkefelhő »
Csókolózó robotokat mutattak be - film
Már nem jelent újdonságot, ha robotok csípőjüket ringatva vonulnak fel a kifutón, mosolyogva köszöntik a vendéget a szálloda bejáratánál, futballoznak, breaktáncolnak vagy éppen tanórát tartanak gyerekeknek. Csak idő kérdése volt, mikor bonyolódnak intim kacsolatokba - ráadásul nyilvánosan.
- címkék:
- robotok
- Címkefelhő »
Megtévesztően élethű robothalak készültek - a jövő óceánkutatói
Egy amerikai kutatócsoport olyan robothalakat fejlesztett ki, amelyek megtévesztésig élethűen úsznak a vízben, noha sebességük még nem éri el az igazi halakét.
- címkék:
- robotika
- halak
- robotok
- Címkefelhő »
Távirányítású robotdenevér készült emlékező fémből - a jövő mini repülő eszköze
A kutatók régóta kísérleteznek apró, repülni képes szerkezetekkel, melyek sokoldalúan alkalmazhatók, főleg megfigyelésre, felderítésre. A legújabb fejlesztések a némileg méretesebb, így erősebb és nagyobb teherbírású denevérszerű szerkezet kialakítását célozták meg, melyet különleges szárnyszerkezete teszi igazán érdekessé. Íme, az "alakmemóriás" tulajdonsággal rendelkező speciális emlékezőfémből készült vázszerkezetű robotdenevér.
- címkék:
- robotok
- robotrepülők
- Címkefelhő »
Robotfoci világbajnokság kezdődött Ausztriában
Hét brazil fanatikus informatikus diák lázasan edz a hétfőn Ausztriában kezdődő Robotfoci Világbajnokságra: robotjaik védekező és támadó technikáját gyakorolják. A robotok futnak, cseleznek, gólt rúgnak annak a mesterséges intelligenciának köszönhetően, amelyet nem csak a világ nagy számítástechnikai kutatóműhelyében, de Sao Paulo dél-brazíliai szövetségi állam Sao Bernado dos Campos városának FEI egyetemén is alkalmaznak.
- címkék:
- robotok
- robotfoci
- Címkefelhő »
Egymásnak éneklő robotok - videó
A Plymouth-i Egyetem kutatói olyan robotot fejlesztettek ki, amely hallás után zenét tanul, és egy másik robottal közös zenei nyelvet alakít ki.
- címkék:
- robotok
- tudományos kishírek
- Címkefelhő »
Agyhullámokkal irányított tolószék
Agyhullámokkal irányítható elektromos tolószék feltalálását jelentette be egy japán autógyár. Az úgynevezett Brain Machine Interface (BMI) technológia tökéletesítésén számos japán laboratórium dolgozik, hogy javítson a sérült és idős emberek életminőségén.
A japán robottanárnő megtartotta első tanóráját
Megtartotta első tanóráját Saja, a japán robottanárnő, aki a tudomány és technika rejtelmeibe avatta be a Kudan tokiói általános iskola tízéves kisdiákjait.
- címkék:
- robotok
- tudományos kishírek
- Címkefelhő »
Elméleteket is gyárt Adam, a robotkutató
Brit kutatók a Science legújabb számában arról számolnak be, hogy sikerült bizonyos önálló kutatási feladatok ellátására alkalmas robotot kifejleszteniük. A robot képes külső közreműködés nélkül hipotéziseket felállítani, ezeket kísérletileg ellenőrizni, majd a kísérletek eredményei alapján a hipotéziseket módosítani és újra ellenőrizni.
- címkék:
- robotika
- robotok
- Címkefelhő »
Bemutatták a japán robotmodellt - videó
A japán divathéten is bemutatkozott az új robot-szupermodell március 23-án Tokióban. A fekete hajú, álomméretekkel bíró, bár kissé nagy kezűnek tűnő modell mindössze 43 kilót nyom, típusszáma pedig HRP-4C.
- címkék:
- Japán
- robotok
- Címkefelhő »
Mosolygó japán robotmanöken - kép
A cukubai Fejlett Ipartudományi és Technológiai Nemzeti Intézetben bemutatták a HRP-4C típusú robotmodellt. Az ezüst és fekete színben megalkotott modell súlya elemekkel együtt 43 kilogramm, magassága az átlagos japán nőkhöz hasonlóan 158 centiméter, vállig érő haja fekete. A kifutókon 2009 március végén megjelenő mesterséges manöken tud egyenesen járni, mosolyogni és nevetni.
- címkék:
- robotok
- Címkefelhő »
A legjobbak között egy magyar robot
Egy magyar fejlesztésű robot bejuttott a legjobb nyolc közé egy nemzetközi versenyen. Figaro igazán sokoldalú fodrász: füvet nyír, rajzol, táncol és zongorázik is.
- címkék:
- robotok
- Címkefelhő »
Mars: emberek vagy robotok?
A vörös bolygó megismerésének nagy kérdése, hogy olcsóbb, de kevesebb ismeretet nyújtó robotokkal, vagy költségesebb és veszélyesebb emberes expedíciókkal érdemes próbálkozni. Összeállításunkban a két oldal előnyeit és hátrányait tekintjük át, kiemelve az eddigi tapasztalatokat és a közeljövőben várható tendenciákat.
Egyéjszakás kalandok külföldiekkel
A mostani hétvégére igen erős felhozatal kínálkozik a belvárosi underground kulthelyek és fellépők listáját látva. Szombat éjszaka a talányos lemezboltos és a bosszúálló szuperhős mellett még öngyilkos robotok is hallatják a hangjukat a város meghódítása érdekében.
- címkék:
- Mono (album)
- robotok
- szuperhős
- Trafó
- Címkefelhő »
2010-re nyolcmillió robot lesz a Földön - képek és videók néhány érdekes típusról
Bár a mesterségesintelligencia-kutatásban a nagy áttörés még kitartóan várat magára, a kutatók lelkesedése töretlen, az útkeresések lankadatlanul folynak. A Plymouth Egyetem robotikusai most például azt vették a fejükbe, hogy beszélni tanítják iCub-ot, a humanoid gyereket. Egy 2007-es felmérés szerint a robotok száma megközelíti a négy és fél milliót, és pár éven belül már közel kétszer ennyien lesznek.
- címkék:
- Föld
- robotok
- Sony
- Címkefelhő »
Terroristák fegyvere lehet a harci robot
Egyre több az automatizált harci eszköz a világ harcterein, egy amerikai professzor szerint ezek a robotok terroristák kezére kerülve különösen nagy veszélyt jelentenek.
- címkék:
- robotok
- veszély
- Címkefelhő »
Robot a társtalanság ellen
A társtalanság globális problémájára kutatók szerint a robottárs hozza el a megoldást. Előzetes jóslatok alapján kevesebb mint ötven év múlva robotokkal esik szerelembe és házasodik az ember.
Terminátor a hálószobában (18+)
Akármennyire is hihetetlenül hangzik, de a rohamtempóban fejlődő robot-technológiának köszönhetően öt éven belül akár az is előfordulhat, hogy hús-vér emberek helyett robotokkal szeretkezünk.
- címkék:
- robotok
- Terminátor
- rohamtempó
- Címkefelhő »
Emberi érintésre képes robotok
Angliában olyan robotot fejlesztettek ki, amely képes az emberi érintés érzését reprodukálni.
- címkék:
- robotok
- érintés
- Címkefelhő »
Különös vonzódás
Japánban egyre elterjedtebbek a nem ipari alkalmazású robotok. Az aichi világkiállítás hostessének népszerűsége mögött nem csak a technológiai újdonságok iránti olthatatlan lelkesedés rejlik, hanem olyan társadalmi és pszichés folyamatok is, amikre mi a Kárpát-medencéből nem is gondolnánk.
- címkék:
- robotok
- Kárpát-medence
- vonzódás
- Címkefelhő »
Darth Vader sem tudta megállítani a visszaesést
A 2005-ös év fekete év volt csaknem mindegyik forgalmazó számára. Az országos moziforgalmazásból hiányzó közel 2 milliárd forintot minden piaci résztvevő megérezte, a hazai tortából csemegéző maréknyi forgalmazó és moziüzemeltető egyike sem teljesíthette éves célkitűzését. A 2005-ös év rögtönzött budapesti gyorsjelentése a teljesség igénye nélkül.
- címkék:
- Darth Vader
- filmművészet
- Hervadó virágok
- Twist Olivér
- Kívül tágasabb
- 5x2
- Világok harca
- Vera Drake
- 36 óra
- Grimm
- Aviátor
- Edukators
- Eros
- Palindrómák
- Mr. és Mrs. Smith
- Hölgyválasz
- 2046
- Jack és Rose balladája
- A passió
- Csak szex és más semmi
- A randiguru
- robotok
- Fűrész
- A remény bajnoka
- Magyar vándor
- Kész cirkusz
- Sorstalanság
- Csudafilm
- Csodacsibe
- Millió dolláros bébi
- Szerelmem nyara
- Vejedre ütök
- A zűrhajó
- Szahara
- Lopakodó
- Batman: Kezdődik!
- Sky Kapitány és a holnap világa
- King Kong
- Egy szoknya, egy nadrág
- Blueberry - A fejvadász
- Lélektől lélekig
- Mint egy angyal
- Luther
- Johanna
- Állomásfőnök
- Sin City - A bűn városa
- Le a fejjel!
- Légcsavar
- Gorilla bácsi
- Mennyei királyság
- A bukás - Hitler utolsó napjai
- Címkefelhő »
Robot a hóviharban
Különös ellentmondás, hogy a mesterségesintelligencia-rendszereknek gyakran az ember által ösztönösen, pillanatok alatt megoldott feladatok abszolválása jelenti a legnagyobb gondot. Alkalmasint komoly médiakampánnyal beharangozott robotok és egyéb masinák mondanak csődöt olyan esetekben, amikor semmi mást nem kellene tenniük, "csak" látni a környező világot.
- címkék:
- robot
- robotok
- Címkefelhő »
A robotok és a játékgépek éve lehet 2006
Jövőre egyre több robot kerül a háztartásokba, a hagyományos elektronikai cikkek közül pedig a nagy felbontású tévék és az otthoni játékgépek lesznek kelendőek.
- címkék:
- robotok
- játékgép
- Microsoft
- Sony
- Címkefelhő »