Rétvári Bence

címke rss

Harmadával csökkent 2010 óta az öngyilkosságok száma

Itthon2018.12.16, 09:59

Harmincöt százalékkal csökkent az öngyilkosságok száma 2010 óta Magyarországon – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-vel.

Jövőre 5300 határon túli magyar diák látogathat Magyarországra

Itthon2018.12.11, 16:56

Jövőre 5300 határon túli hetedikes magyar diák látogathat Magyarországra és több mint ezer pedagógus vehet részt továbbképzésen a Határtalanul Magyarországon nevű program keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden.

A Soros-egyetem politikai blöffje nem veszélyezteti a magyar felsőoktatás megítélését

Itthon2018.12.01, 19:57

Mint ismeretes, lejárt a Soros-egyetem, a CEU által a magyar kormánynak adott „határidő”, ugyanis a Budapesten székelő Soros-egyetem december 1-ig adott „határidőt” a kormánynak, hogy a felek aláírják a maradáshoz szükséges szerződést. Így a Soros-egyetem, ha tartja a szavát, akkor a képzései egy részét Bécsbe viheti. Az eset kapcsán a Hír TV Rétvári Bence oktatásért is felelős államtitkárt kérdezte, aki politikai hadjáratnak nevezte a zsarolást. Időközben a Magyarországot gyűlölő képviselő, az ALDE nevű EP-frakció vezetője, Guy Verhofstadt is megszólalt az ügyben, és egy jóízűt nácizott.

Migránsok tízezrei indulhatnak Magyarország felé

Itthon2018.11.26, 15:03

Határozott nemet kell mondani az újabb brüsszeli migránscsomagra – mondta egy képviselői napirend előtti felszólalásra Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Az Országgyűlésben szóba került még a brexit, az új nemzeti alaptanterv családot érintő rendelkezései és a görögországi migránshelyzet.

Minden tizenkettedik magyart érintett a Gulágra hurcolás

Itthon2018.11.25, 20:10

Budapesten megemlékezést tartottak, amelyen beszédet mondott Rétvári Bence is. Az államtitkár azt mondta, hogy szinte minden családnak van olyan tagja, akit különösebb indok nélkül elvittek a Gulágra.

Tizenegy anyaggal bővült a tiltott dizájnerdrogok listája

Itthon2018.11.14, 08:15

A kormány továbbra is kiemelt figyelmet fordít a dizájnerdrogok elleni küzdelemre. Egy most megjelent rendelet a meglévő 74 mellett 11 új anyaggal bővítette a tiltott pszichoaktív szerek listáját - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára..

Ma érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium

Itthon2018.11.12, 08:51

Hétfőn megérkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium, majd csütörtöktől a postai kézbesítések is elkezdődnek - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium

Itthon2018.11.09, 17:05

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium, majd jövő hét csütörtöktől a postai kézbesítések is elkezdődnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári: 10 millió forintos életkezdési támogatás jöhet

Itthon2018.11.09, 11:25

Satótájkoztatót tartott Rétvári Bence, Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Itt arról beszélt, hogy a fiatalok életkezdési támogatása akár 10 millió forintos kamatmentes kölcsönnel járulna hozzá a családalapításhoz. Rétvári elmondta, hogy a kormány már eddig is számos eszközzel ösztönözte a gyermekvállalást: ilyen például a családi adókedvezmény, a csok, a diákhitel elengedése vagy a gyed-extra. A családi adókedvezményt a családok 95 százaléka veszi igénybe, a csok segítségével eddig 90 ezer család, 360 ezer ember jutott összesen 250 milliárd forinthoz, és közel 30 ezer gyermeket vállalt.

A korábbi gyerekvállalást segítené a fiatalok életkezdési támogatása

Itthon2018.11.08, 13:47

A korábbi gyerekvállalást segítené a fiatalok kamatmentes életkezdési kölcsöne, amelyről a nemzeti konzultációban is kikérik az emberek véleményét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.