reform
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Magyarország
- egészségügy
- Fidesz
- MSZP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bárándy tárcája élén marad
Folytatható az igazságügyi reform - mondta az igazságügy-miniszter azt követően, hogy közel egyórás megbeszélést folytatott a kormányfővel kedden Budapesten. Bárándy Péter korábban azt mondta, kész távozni a kormányból, ha az igazságszolgáltatásra vonatkozó program nem folytatódik.
Túlélte a bizalmi szavazást a francia kormány
Megnyerte az ellenzék által kezdeményezett keddi bizalmi szavazást Jean-Pierre Raffarin francia miniszterelnök kormánya, egyúttal szabad utat kapott decentralizációs reformjához.
Homályos reformmal javítana megítélésén a kormány
Bár a kormány az egészségügy reformját tartja jelenleg legfontosabb feladatának, az eddig ígértekből egyedül a béremelést sikerült végrehajtani. A kórháztörvény megbukott, az egészségbiztosító költségvetési problémái megoldatlanok, az egészségprogram pedig eltűnt. A kormánytisztviselők nyilatkozataiból ráadásul úgy tűnik: senki nem tudja pontosan, mit jelent az egészségügy reformja.
Az al-Kaida elutasítja az USA közel-keleti reformterveit
Az al-Kaida terrorszervezet második számú vezetője azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy reformok címén csak rezsimváltást akar a Közel-Keleten. Az al-Arabíja műholdas televízió szombaton sugárzott egy hangfelvételt, feltehetően Ajman az-Zavahri, az al-Kaida második számú vezetőjének üzenetét.
Nem tart nyári szünetet a kormány
A kabinet múlt heti döntése értelmében egész nyáron ülésezik a kormány, hogy a vállalt reformokat előkészíthesse - közölte Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.
Határozottabb kormányzást akar az SZDSZ
Az SZDSZ megfelelőnek ítéli a kormány eddigi munkáját, de a hátralévő két évben határozottabb kormányzást vár és nagyobb politikai bátorságot a reformok elindításához - jelentette ki Kuncze Gábor szerdán Baján.
Többen mézesmadzagnak tartják a kormány reformötletét
Jelentősen felpuhított formában fogadta el az Országgyűlés kormánypárti többsége a közigazgatási reform első elemét, az önkéntes kistérségi társulásokról szóló törvényt. Az eredeti tervek szerint a több mint 3200 önkormányzatnak kötelező lett volna 168 kistérségbe sorolódni, végül azonban csak az önkéntes alapon szerveződő kistérségek felállítását fogadták el, mert ehhez nem kellett az ellenzék támogatása. Az új rendszer olcsóbb lesz, javítja a közszolgáltatások színvonalát - érvelnek a támogatók. Bár a reformra az ellenzők szerint is szükség van, úgy vélik, a konszenzus nélkül elfogadott jogszabály a közigazgatási rendszer alulfinaanszírozottságát ...
Az EU-tól függetlenül folytatódnak a török reformok
A török miniszterelnök szerint az országban akkor is folytatódnak a demokratikus reformok, ha az Európai Unió nem kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal 2004-ben. A miniszterelnök szerint ha az unió az év végéig nem kezdi meg a tárgyalásokat, Törökország a saját útját járja majd. Ez sokak szerint azt jelenti, hogy az ország a volt szovjet tagköztársaságok felé fordulna.
Átfogó reformokat sürget a Világbank a csatlakozóknál
Gazdasági reformokat, főként a pénzügyi rendszer reformját kell az unióhoz csatlakozó országoknak megvalósítaniuk ahhoz, hogy gazdaságuk fenntartható növekedési pályán maradjon - hangsúlyozza a Világbank csütörtökön közzétett negyedéves tanulmányában. A Világbank szerint a csatlakozók legnagyobb gondja a költségvetési hiány lefaragása, de egyes országok esetében politikai bizonytalansággal is számolni kell.
Idén elmarad a stabilitási paktum reformja
Bizonyossá vált, hogy idén már nem reformálják meg a gyakorlatilag kudarcot vallott stabilitási és növekedési paktumot; az eurózóna költségvetési alapszabályának számító paktum leghamarabb 2005-ben kerülhet az uniós pénzügyminiszterek elé átgondolásra - írja a Bruxinfo. Közben Olaszország, Hollandia és Görögország ellen is lépéseket tervez az EU költségvetési problémák miatt.
Járai: Kozmetikázás a Draskovics-csomag
Átfogó szerkezeti reformokat kell végrehajtani a tartós gazdasági növekedés érdekében, ám a pártok és lakosság ellenállása miatt erre kevés az esély - nyilatkozta Járai Zsigmond a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. A jegybankelnök és a pénzügyminiszter külön-külön úgy nyilatkozott: nem lesz magyar euró 2008-ban.
Az elöregedés ronthatja az OECD-tagok adósbesorolását
A lakosság elöregedése növekvő nyomást gyakorol az OECD-országok közkiadásaira, és ennek következményei lesznek az adósminősítésben, hacsak nem gyorsítják a szerkezeti reformokat és a költségvetések konszolidálását - figyelmeztet új tanulmányában az amerikai Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő.
Putyin gyorsítja a gazdasági reformokat
Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki fölényes újraválasztása után szinte minden hatalmat a markában tart, hozzálátott a nemzeti versenyképesség kibontakoztatását szolgáló, összetett piacgazdasági reformok megvalósításához. Ezek közé tartozik a már meghirdetett államigazgatási, adóügyi és nyugdíjreform felgyorsítása, továbbá a közoktatás, az egészségügy, a lakásgazdálkodás és a közművek átalakítása.
Medgyessy az ellenzéket okolja az elmaradt reformok miatt
Medgyessy Péter az európai uniós ügyekben a pártok összefogását, a reformok képviseletéhez pedig "normális politikai légkör" kialakítását szorgalmazta a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A kormányfő az ellenzéket teszi felelőssé, hogy a közigazgatást, a területfejlesztést és a közszolgáltatást nem sikerült megreformálniuk.
Távozott a kommunikációs főosztályvezető és a szóvivő a PM-ből
A jelek szerint Draskovics Tibor kommunikációs fronton is reformokat szeretne, ugyanis az új pénzügyminiszter beiktatásának dátumával távozott posztjáról a tárca kommunikációs főosztályának vezetője, Máté Dániel és a szóvivő, Csák Csongor.
Bokros államháztartási reformot sürget
Ma a gazdasági növekedés újraindítása a fő feladat, ami nem valósítható meg olyan program nélkül, amelyben az államháztartási reformelemek dominálnak - mondta Bokros Lajos az SZDSZ frakciójával folytatott eszmecserét követően. Kuncze Gábor elmondása szerint a szabad demokraták elképzelései összhangban vannak Bokros gondolataival: kisebb költségvetésre van szükség, az adókat csökkenteni kell a gazdasági növekedés érdekében - írja a Magyar Hírlap.
ÁSZ: Új alapokra kell helyezni a költségvetés tervezését
Medgyessy Péter miniszterelnök kérésére az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egy jelentést készített, amelyben a kormány 155 milliárdos megtakarítási programjára tesz javaslatokat. Tanulmányában az ÁSZ egyebek mellett bírálta a 2004-es költségvetés megalapozottságát, továbbá számos javaslatot tett az állami tulajdonban lévő cégek számának csökkentésére, hatékonyabb tulajdonosi fellépést és az egészségügy, illetve az oktatási rendszer reformjának véghezvitelét sürgette.
Márciusi határidőt kapott az ORFK a reformra
Az országos rendőr-főkapitány szerint a belügyminiszter által bejelentett, a rendőrségi struktúrát érintő átalakításokat egyébként is szándékoztak megtenni. A belügyminiszter összefoglalta azokat a prioritásokat, amiket már 2004-ben a szervezet átalakítása, az EU-nak megfelelő rendőri szervezet és az állampolgárok nagyobb biztonságérzetének megteremtése, garantálása érdekében egyébként is megtenni szándékozunk - mondta Salgó László rendőrfőkapitány.
Személyi változásokat jelentenek be a rendőrségnél
Lamperth Mónika belügyminiszter szerint az új büntetőeljárási törvény miatt van szükség szervezeti és személyi változtatásra a rendőrségnél, a reformot nem Molnár Csaba alezredes meggyanúsítása generálta. Az, hogy milyen mértékű változások lesznek, hétfőn derül ki - közölte a Magyar Hírlappal az ORFK kommunikációs igazgatója. Garamvölgyi tagadta Bolcsik Zoltánnak, az ORFK főigazgatójának menesztéséről szóló hírt.
Draskovics: Kiszámítható és hiteles gazdaságpolitika kell
Az erős és versenyképes magyar gazdaság érdekében kiszámítható és hiteles gazdaságpolitikára, jól kézben tartott költségvetésre, csökkenő költségvetési hiányra és csökkenő inflációra, valamint reformokra van szükség, elsősorban az egészségügyben és a közigazgatásban - mondta Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter pénteken a távirati irodának telefonon adott nyilatkozatában.
Megszavazták Schröder reformcsomagját
Megvan a többség Gerhard Schröder kancellár neoliberális jellegű gazdasági, adócsökkentő, elbocsátásbarát csomagtervéhez: megszavazták a Bundestagban és a Bundesratban az Agenda 2010 program némiképp felvizezett változatát, írta a Népszabadság. Ettől remélik, hogy növekedésre ösztönzi a német gazdaságot. A tegnap elfogadott csomag a második világháború óta létező, demokratikus Németország eddigi legátfogóbb reformja, amely csökkenti az adókat, szigorítja a munkanélküliek elbírálását, könnyíti az elbocsátásokat, támogatja a megtakarításokat és a beruházásokat.
Megsemmisítették a kórháztörvényt
Az Alkotmánybíróság hétfői határozatában megsemmisítette a kórháztörvényt, mert a jogszabályt azt követően, hogy a köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek, a képviselők nem tárgyalták érdemben újra, hanem változtatás nélkül elfogadták. A törvény kapcsán Mádl Ferenc köztársasági elnök mellett több párt és szakmai szervezet is az Alkotmánybírósághoz fordult. Kökény Mihály egészségügyi miniszter a parlamentben napirend előtti beszédében sajnálatát fejezte ki az AB döntése miatt, ugyanakkor hozzátette: megnyugtató, hogy a testület nem a törvény tartalmának vizsgálata alapján helyezi hatályon kívül a jogszabályt.
Zöld út a kaliforniai költségvetési reformnak
Arnold Scwarzenegger kaliforniai kormányzó a hét végén elérte első nagy hivatali sikerét: aláírták az általa kezdeményezett törvényt a súlyos hiányokkal küzdő kaliforniai költségvetés kiegyensúlyozására. A tervet 15 milliárd dolláros kötvénykibocsátás támogatja, amelyet márciusban népszavazásra bocsátanak.
Sem az ellenzék, sem a kormány nem elégedett az egészségüggyel
"Szocialista egészségügy = gátlástalanul kimazsolázva, a betegeket drágán megfizettetve, egy gombnyomással elvéreztetve" címmel kezdeményezett politikai vitát a Fidesz. A szerdai vitanapon abban egyetértett a kormányoldal és az ellenzék is, hogy érdemi változtatásokra van szükség. A tervezett reformokról azonban már másképp vélekednek: az ellenzék szerint a kormány intézkedéseinek hatására még több egészségügyi dolgozót kell majd elbocsátani, a lakosság pedig további áremelésekre számíthat. A kormány szerint viszont az egészségügyi rendszer az Európai Unióban is versenyképes lesz.
Schröder Kínába és Kazahsztánba látogat
Gerhard Schröder német kancellár hétfőn kezdődő kínai útja előtt a pekingi külügyminiszter megerősítette, hogy hazája kész a további reformokra, Kínában egyúttal szabadlábra helyeztek egy rendszerbírálót.
Távozik az egészségügyi reform kormánybiztosa
Több forrásból megerősített információk szerint hamarosan beadja lemondását Győrfi István, az egészségügy reformjáért felelős kormánymegbízott - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, Győrfi távozásának két oka van: egyrészt, hogy jövőre a reméltnél kevesebb pénz jut egészségügyre, másrészt pedig, hogy a kormányfő elégedetlen volt az egészségügyi reform eddigi eredményeivel.
Végleg elmaradhat a kidolgozatlan közigazgatási reform
A jelek szerint ebben a ciklusban már a kormány által ígért közigazgatási reform egyetlen elemét sem hajtják majd végre. Először a megyéket váltó hét régió létrehozása került le a kormány napirendjéről, az ellenzék azonban szakmai érvekre hivatkozva nem támogatja a reform maradék részét, a kistérségi társulások létrahozását sem - írja a Népszabadság. Az ellenzék szerint ugyanis nem lehet tudni, hogy milyen hatás- és feladatkört kapnának a kistérségi szerveződések, de kérdéses az is, hogy miből fizetné az állam az új rendszer működését.
- címkék:
- reform
- ellenzék
- társulás
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Veszélybe kerülhetnek a japán reformok
Japánban a vasárnapi parlamenti választások - az előzetes adatok alapján - az eddig kormányon lévő Liberális Demokrata Párt (LDP) vezette koalíció győzelmével értek véget, ugyanakkor a kormánypárt lecsökkent többsége azt eredményezheti, hogy megnő a párton belül a kormányfő, Koizumi Junicsiro gazdasági reformintézkedéseit ellenzők tábora - írja a BBC News Online.
Reformra szorul a domainek adatkezelése
Az internetcímek tulajdonosainak nyilvánosan hozzáférhető adatbázisai a személyes információval való visszaélés melegágyai - állítja számos szervezet. A domainek felügyelői a rendszer felülvizsgálatát ígérik.
- címkék:
- reform
- adatkezelés
- internetcím
- ICANN
- Címkefelhő »
Reform előtt a szexuális felvilágosítás
Jövő év elejére új koncepciót dolgoznak ki a szexuális felvilágosítással kapcsolatban. A tervek szerint például védőnők tarthatnának felvilágosítást, akiket szemléltető eszközöket tartalmazó oktatótáskával látnának el. Az oktatási intézményeknek jelenleg nincs egységes tematikájuk: iskolánként teljesen eltérő módszerekkel tartanak felvilágosító órákat.
Bokros szerint hiba a minimálbér növelése
A magyar államháztartásnak reformra lenne szüksége, amelynek a munkaerő versenyképességének javítását kellene szolgálnia - mondta Bokros Lajos egy szerdai konferencián. Bokros szerint a büdzsé hiányát nem a bevételek emelésével, hanem a kiadások lefaragásával kellene csökkenteni. A volt pénzügyminiszter szerint elhibázott lépés a minimálbér további növelése.
Helyettes államtitkárokat is kirúghatnak
Vezetőket, így helyettes államtitkárokat, főosztályvezetőket is érinthetnek a minisztériumi elbocsátások - mondta a közszolgálati reformért felelős kormánymegbízott, aki hozzátette, hogy a kormány döntéséig nem derülhet ki, hogy melyik tárcából hány embert küldenek el. Az elmúlt öt évben egyes minisztériumokban mindenféle kontroll nélkül nőtt az apparátus létszáma, ezért a kormánymegbízott szerint az elbocsátások révén racionálisabbá és átláthatóbbá válik a tárcák struktúrája.
- címkék:
- reform
- minisztériumok
- Címkefelhő »
Ma kiderülhet, hány embert küldenek el a minisztériumok
Ma adják át a minisztériumok a közszolgálati reformért felelős kormánymegbízottnak létszámcsökkentésről szóló intézkedési tervüket - vagyis ma derül ki, hogy melyik minisztériumból, hány embert küldenek el. A tervezett minisztériumi létszámokra azonban a jövő évi költségvetési tervezetből is lehet következtetni. Néhány tárcánál ugyanakkor nem leépítés, hanem létszámemelés lesz.
Véget ért Putyin reformkorszaka
Vlagyimir Putyin reformjai végérvényesen befejeződtek, jóllehet egyesek még abban reménykednek, hogy a választások után az orosz elnök újra felfedezi magában a reformert - írta a The Moscow Times című orosz napilap kedden.
MÁV: 60 milliárdos fejlesztés, 20 százalékos leépítés
Az állami garanciavállalással felvett EIB-hitelekből és költségvetési támogatásokból 2006-ig 60 milliárd forintot fordíthat a MÁV vasúti fejlesztésekre - erről született döntés a szombati kormányülésen. A vasúti reform része a működés ésszerűsítése, amely a MÁV-nál 20 százalékos létszámleépítést is magában hordoz - közölte a kormányszóvivő.
- címkék:
- vasút
- reform
- költségvetés
- MÁV
- Címkefelhő »
További leépítést sürget a közszférában az AmCham
Az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara szerint ahhoz, hogy Magyarország versenyképes lehessen az EU-ban, a kormánynak üzletbarát adórendszert, gyors és hatékony adminisztrációt, radikális oktatási reformot és infrastruktúra-fejlesztéseket kell megvalósítania. A kamara versenyképességi stratégiájának fontos eleme a közszolgálati alkalmazottak létszámának radikális csökkentése is.
Csökkent a német munkanélküliség
Németországban szezonális kiigazítással 14 ezerrel 4,392 millióra csökkent a munkanélküliek száma szeptemberben, elsősorban a munkapiaci reformok következtében, közölte a német munkaügyi hivatal csütörtökön. Elemzők 10 ezres növekedést vártak.
Jóváhagyták a közös agrárpolitika reformját
Az EU-tagállamok hétfőn végleges formában is jóváhagyták a közös agrárpolitika (CAP) reformját, amely októberben már jogszabályi formát is ölt - közölte a magyar mezőgazdasági miniszter, miután Brüsszelben részt vett a szakminiszterek tanácsának ülésén.
Havas Szonja kapja Csehák Judit mandátumát
Az MSZP országos választmányának döntése alapján Havas Szonja kerül Csehák Judit országgyűlési képviselői helyére. Havas kétfordulós választás keretében jutott a mandátumhoz, a második fordulóban Vadász János, a közszolgálati reformért felelős államtitkár maradt még versenyben.
A kormány szerint nincs sok közalkalmazott
A közszolgálati reformért felelős kormánymegbízott egy keddi sajtótájékoztatón cáfolta azokat a vádakat, hogy a közszférában dolgozók száma túlságosan magas lenne, és a bürokrácia magas költségeivel agyonnyomja a gazdaságot. Vadász János szerint káros lenne a 10 százaléknál nagyobb arányú közszolgálati leépítés - írja a Népszabadság.
A kormányok tétlensége miatt rossz az egészségügy
Lesújtó kritikát fogalmazott meg az egészségüggyel és annak reformjával kapcsolatban az Állami Számvevőszék Módszertani Intézetének tanulmánya. A szakértők szerint a rendszerváltás óta készült reformtervek nem tudtak kilépni a politika köréből. A tanulmány többek között azt javasolja, hogy a kórházakat igazgató orvosok ne gyógyítsanak, hanem az irányítással foglalkozzanak. Az egészségügyi miniszter szerint nem igaz, hogy a mostani kormány reformterve is koncepciótlan lenne.
Tüntettek a csehek az államháztartási reform ellen
Mintegy 15-20 ezer ember tüntetett szombaton Prágában a cseh kormány tervezett államháztartási reformja ellen. A tüntetők, akik a két legnagyobb szakszervezeti központ felhívására az ország különböző részeiből külön vonatokon és buszokon érkeztek Prágába, először a kormány székhelye előtt gyűltek össze, majd a Vladimír Spidla miniszterelnök koalíciós kormányát bíráló beszédek elhangzása után a főbejáratnál fekete koporsót helyeztek el "Kormányprogram" valamint "Spidla választási ígéretei" felirattal.
Bokros: 2008-ban még nem lesz magyar euró
Az elmúlt öt év érdemi reformlépések nélkül telt el, emiatt folyamatosan csökken Magyarország versenyképessége - mondta Bokros Lajos a távirati irodának nyilatkozva. A volt pénzügyminiszter egészségügyi és oktatási reformot sürget, elhibázottnak tartja a kórháztörvényt és irreálisnak Magyarország 2008-as valutauniós tagságát. Bokros szerint a gazdaságpolitika eredményessége 50 százalékban a kommunikáción múlik.
Kökény vagy Vojnik lehet Csehák utóda
Az MSZP várhatóan pénteki frakcióülésén dönt arról, kit javasol az egészségügyi miniszteri posztra Csehák Judit utódaként. Az esélyesebb Kökény Mihály, a tárca politikai államtitkára, de komolyan felmerült Vojnik Mária, az egészségügyi bizottság szocialista elnökének neve is. Az MSZP az ügyben egyeztet koalíciós partnerével is.
Kaotikus a büdzsé az ÁSZ szerint
Meglehetősen kaotikus kép bontakozik ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből, amelyben az elmúlt év szárszámadási törvényét, azaz a 2002. évi költségvetés végrehajtását vizsgálja. A számvevők több minisztériumnál találtak súlyos gazdálkodási és elszámolási problémákat, de nincs jobb helyzet az önkormányzatok gazdálkodása terén sem. Az ÁSZ átfogó államháztartási reformot sürget.
Másfél millió diák és reformok az új tanévben
Csaknem másfél millió diák - köztük 110 ezer elsős először - kezdi meg az iskolát hétfőn. Az új tanév a tavalyinál egy nappal rövidebb, összesen 182 napos lesz. Az ötödik, illetve a kilencedik osztályban pedig a tavalyinál még kevesebb időt kell a diákoknak az osztályban tölteniük, mivel ezeken az évfolyamokon tíz százalékkal, azaz heti két és fél órával csökken a kötelező óraszám - írja a Népszabadság. Szeptembertől a tanárokat titoktartási kötelezettség terheli. Tavasszal pedig az érettségizők már az egyetemi felvételit is kiváltó emelt szintű érettségit is tehetnek.
Újabb IMF-hitelt kapott Argentína
A Nemzetközi Valutaalap hárommilliárd dolláros segély folyósítását hagyta jóvá Argentína számára. A szervezet figyelmeztetett, hogy bár Argentína kilábalni látszik a gazdasági válságból, tartós javulás csak megfelelő reformokkal érhető el.
Mádl késleltetheti az oktatási reformot
Ha Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden visszaküldi a közoktatásról szóló törvényt, akkor rendkívüli nyári ülést kell összehívni ahhoz, hogy a most következő tanévben életbe léphessenek a változások. Ebben az esetben komoly szerephez jut a frakciófegyelem: a kormánypárti képviselőket szinte teljes létszámban kell összetrombitálni a nyári szabadságukból, hogy újra elfogadhassák a törvényt.
- címkék:
- Mádl Ferenc
- reform
- oktatás
- közoktatás
- Címkefelhő »
Schröder európai kamatcsökkentést sürget
Az export versenyképességének növelése érdekében kamatcsökkentést sürget a német kancellár. Duisenberg jegybankelnök viszont úgy látja, hogy nem az árfolyam, hanem a strukturális reformok hiánya miatt lassú az európai gazdasági növekedés.
Csődbe viheti a portugál gazdákat az uniós agrárreform
Portugália volt az egyetlen EU tagállam, amely a Közös Agrárpolitika (CAP) reformja ellen szavazott a múlt hónapban. A portugálok szerint az új kvótarendszer az eddiginél is súlyosabb helyzetbe hozhatja amúgy is válsággal küzdő mezőgazdaságukat. A bajoknak azonban nem csak az unió az oka.