reform

címke rss

A gyógyszerkasszán és a közlekedésen is spórolna Matolcsy

Gazdaság2010.12.14, 12:53

Jövő február végére várhatók azok a reformok, melyekkel 600-800 milliárd forint megtakarítás érhető el - mondta kedden Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter szerint 100 milliárdot lehetne spórolni a gyógyszerkasszán, 50 milliárdot a közösségi közlekedésnél, emellett felülvizsgálnák a rokkantnyugdíjasok helyzetét is.

"A jó célt is hiteltelenítik a kormány rossz megoldásai" - interjú Mellár Tamással

Gazdaság2010.12.10, 08:42

Az elfogadható célokat sok esetben elfogadhatatlan eszközökkel próbálja elérni a kormány, miközben a jogi kifogások mellett súlyos közgazdasági aggályok is felmerülnek - mondta az [origo]-nak az utóbbi hónapok kormányzati lépéseiről Mellár Tamás közgazdász, a KSH egykori elnöke, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója, aki szerint nem reális a kormány egymillió munkahelyes terve sem.

Az ország lenyugvásáról szólt Orbán jövendölése

Itthon2010.11.23, 13:48

Magyarország távolabbi jövőjéről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök november elején. Orbán felvetette, hogy teljesen új közteherviselési rendszert építene ki a kormány és átalakítaná a nagy ellátórendszereket is. Az [origo]-nak nyilatkozó fideszes és kormányzati források szerint Orbán bejelentései nem tartogatnak váratlan meglepetéseket, a kormány egyelőre nem tervez újabb adókat és komolyabb elvonásokat. Orbán jövendölése szerintük arról szólt, hogy pár év kell, mire a kormány gazdasági intézkedései éreztetik hatásukat.

Száz reformot ígér februárra Matolcsy

Gazdaság2010.11.23, 12:47

A kormány februárra elkészíti strukturális reformokat tartalmazó tervét, amely a gazdasági növekedés mellett megteremti az adórendszerbe történő befektetés, azaz az adócsökkentés fedezetét - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden.

Fenn kell tartani a reformösztönzőket az EBRD elnöke szerint

Archívum2010.09.23, 21:02

Az EBRD első embere szerint az európai integráció ösztönzői egy-egy meghatározott cél eléréséhez kapcsolódnak, és amint egy ország ezt a célt eléri, az ösztönző tényező abban a pillanatban "eltűnik".

Reformokat és csökkenő hiányt ígér Orbán főtanácsadója

Gazdaság2010.09.07, 19:12

Az ideinél kisebb lesz az államháztartás hiánya, s szerkezeti reformokat is elindít a kormány 2011-ben - mondta Szapáry György miniszterelnöki főtanácsadó.

Obama a pénzügyi válság gyökerét is megreformálja

Archívum2010.07.21, 08:42

Amerikában várhatóan csökkenni fog a lakástulajdonosok száma, mert az Obama-kormány a lakáshitelek nagymértékű állami támogatásának megszüntetésére készül, és helyette a lakásbérlés kedvezőbb feltételeinek kialakítására koncentrál. Minderre azért is van szükség, mert júniusban nagyot esett az amerikai lakáspiac - külföldi gazdasági lapszemle.

Több mint 20 éves rekordot döntött a jüan a dollárral szemben

Archívum2010.06.21, 11:07

A kínai központi bank szombaton közölte, hogy folytatja a nemzeti valuta árfolyamreformját, és növeli a jüan rugalmasságát. "A lépés hosszú távon elősegíti a szükséges strukturális irányváltást és biztosítja a fenntartható növekedést" - áll a jegybanki közleményben.  

A szenátus elfogadta Obama reformcsomagját

Archívum2010.05.21, 07:25

Az amerikai szenátus 59-39-es szavazati aránnyal csütörtök este elfogadta az átfogó pénzügyi szabályozási reformról szóló tervezetet. A történelmi jelentőségű reformcsomag az 1930-as évekbeli gazdasági válság óta a legátfogóbb változtatásokat irányozza elő a Wall Street működési szabályai tekintetében.

Marad a reform, de a bizonytalanság is

Gazdaság2006.10.02, 13:26

A szocialisták önkormányzati választási veresége érzékenyen hathat a forintra, és a nemzetközi befektetők bizalma is elpártolhat az országtól. A helyzetet tetézi, hogy Sólyom László élesen bírálta a miniszterelnök vasárnap este. A választást értékelő beszédében Gyurcsány igyekezett menteni a menthetőt, és biztosítani mindenkit: a helyén marad, és folytatódik a reform. Elemzők szerint a bizonytalanság marad, legfeljebb kevésbé érezzük. A forint enyhén gyengült a hírek hatására.

Májusig kaptak időt a deficitcsökkentésre a görögök

Gazdaság2010.02.16, 14:33

Az EU pénzügyminiszterei május 15-i határidőt szabtak Görögországnak azonnali, a költségvetési deficit csökkentését célzó lépések megtételére. Ezek egy részét a görögök már a stabilitási programjukban is bejelentették.

Handelsblatt: Magyarország kitakarékoskodta magát a válságból

Archívum2010.02.15, 14:16

A görögországi gazdasági válságról szóló összeállításában a Handelsblatt című lap külön cikkben foglalkozott hétfőn a magyar válságkezeléssel. A német üzleti és egyben politikai napilap "Egy ország kitakarékoskodja magát a válságból" címmel írt Magyarországról.

Bokros igazi reformokat akar

Archívum2009.07.27, 09:51

A Népszabadságnak adott interjújában Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter és az MDF képviselője az Európai Parlamentben, ismételten hangoztatta, hogy Magyarország esetében nem elég a válságkezelés és kiigazítás, hanem komoly szerkezeti reformokra van szükség. Bokros a hazai témák mellett a világgazdaság általános helyzetéről is nyilatkozott.

Oszkó: Felgyorsítjuk a strukturális reformokat

Gazdaság2009.05.29, 21:51

Magyarország felgyorsítja a strukturális reformokat, ezzel enyhíteni tudja a pénzügyi-gazdasági válság hatásait - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) csütörtöki budapesti rendezvényén.

Felélhetjük a jövőnket a tűzoltásban

Gazdaság2009.05.08, 14:11

Magyarországnak nem csak a mostani pénzügyi és gazdasági válsággal kell megküzdenie, a krízis kirobbanása előtti fő strukturális probléma ugyanis továbbra is fennáll: a népesség öregszik, a gyermekvállalási kedv pedig csökken. A Bajnai-csomag most a rövid távú válságkezeléssel foglalkozik, aminek keretében a gyermekvállalási támogatásokhoz is hozzányúl. Sokak szerint félő, hogy hosszabb távon komoly gazdasági hatásai lehetnek, ha nem hatástalanítjuk a demográfiai bombát.

BKIK: Önmagában nem elfogadható a Bajnai-csomag

Gazdaság2009.04.21, 23:36

A Bajnai-kormány megismert adócsomagja vélhetően segíti a költségvetési hiány átmeneti mérséklését, ám önmagában nem elfogadható, mert nem ösztönzi érzékelhetően a versenyképességet és a legális foglalkoztatás bővülését - olvasható a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) keddi állásfoglalásában.

Pusztitó recessziótól tart Obama

Archívum2009.03.23, 07:15

Még nem szűntek meg az amerikai pénzügyi rendszert fenyegető kockázatok, további kormányzati beavatkozásra van szükség a pusztítóbb recesszió elkerülésére - mondta Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke egy televíziós interjúban.

Lehiggadhatnak a befektetők Gyurcsány bejelentésétől

Gazdaság2009.03.21, 17:17

Az MSZP kongresszusán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felajánlotta lemondását. Az [origo] által megkérdezett elemzők szerint a bejelentés piaci szempontból kedvező. A következő hetek bizonytalansága már nem ronthat sokat Magyarország megítélésén, hosszú távon viszont kifizetődhet, hogy véget ér az egy helyben toporgás.

Önbizalomból nincs hiány a nyomorgó Zimbabwéban

Archívum2009.03.20, 12:00

Első hallásra nagyon ambíciózus gazdaságélénkítő programot fogadott el a zimbabwei kormány, az egyik cél ugyanis az infláció 10 százalékra szorítása. A nehézség abból adódik, hogy a pénzromlás üteme jelenleg 230 millió százalékos, így nem is meglepő, hogy sokan kételkednek a sikerben.

Vasárnap a reformokról tárgyal a kormány

Gazdaság2009.03.13, 17:42

Elsősorban az adó-, a szociális és a foglalkoztatási rendszer átalakításának konkrét lépéseiről tárgyal soron kívüli ülésén, vasárnap a kormány - tudta meg szocialista forrásból az MTI pénteken.

Simor 4-5 éves programot sürget

Gazdaság2009.03.11, 15:19

Minél tovább vár Magyarország a változtatások megindításával, annál nagyobb "érvágást" kell a társadalomnak elszenvednie, és annál hosszabb ideig fog tartani a kilábalás - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a TV2 Tények című műsorának adott interjújában kedden, amelynek vágatlan változata a televízió honlapján olvasható.

Csányi kemény reformokat, Gyurcsány többet vár a kormánytól

Itthon2009.03.06, 13:17

Támogatja Bokros Lajos volt pénzügyminiszter radikális válságkezelő terveit Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke. Csányi szerint, ha az Országgyűlés nem tud megszavazni egy ilyen csomagot, akkor előrehozott választásra lesz szükség. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a kormány által bejelentetteknél mélyebb változás kell.

Gyurcsány közelítene a Reformszövetséghez

Itthon2009.02.27, 22:34

Lehetséges és kell is közelíteni a Reformszövetség és a kormány javaslatait - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken az InfoRádiónak. Gyurcsány szerint lehet egyezkedni például a nyugdíjkorhatár emelésében, de a 13. havi nyugdíj teljes megszüntetésével a kormány nem ért egyet.

Egyfordulós választásokat akar az MDF

Itthon2009.02.13, 12:52

Egyfordulós, kizárólag listás választási rendszer bevezetését javasolja az MDF. A párt szerint a miniszterelnök korábbi választási reform-javaslatával ellentétben nincs szükség megyénkénti listára, csak országosra. Eltörölnék az ajánlószelvények rendszerét is, és szívesen látnának egy kétkamarás parlamentet.

Simor: Reformok kellenek a válság leküzdéséhez

Archívum2009.02.08, 22:59

A válságból van kiút, de meg kell tenni a régóta sürgető intézkedéseket - jelentette ki Simor András az MNB elnöke, aki szerint akkor is szükség van a reformokra, ha azok csak évekkel később éreztetik hatásukat. Az államcsődtől Simor szerint az ország ma messzebb van, mint két hónappal ezelőtt, de óvatosan kell bánni a jegybanki eszközökkel, például a kamatcsökkentéssel.

Válságkezelés és reformok kellenek

Archívum2009.02.04, 18:56

Olyan intézkedésekre és változtatásokra van szükség, amelyek Magyarország számára rövidtávon a válság hatásai ellen hatnak, hosszú távon pedig fenntartható módon biztosítani tudják a versenyképességet - mondta el Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) első idei ülését követő sajtótájékoztatón, 2009. február 4-én, Budapesten. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a rendszerváltozás óta eltelt időszak legátfogóbb reformjaira van most szükség.

Csak a népszerű reformokig lát a Fidesz

Itthon2009.02.04, 13:42

Ki kell használni a válságot a nagy strukturális reformok elindítására - mondta a Financial Times című brit lapnak Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az [origo]-nak azt mondta: Orbán a reformokon olyan intézkedéseket ért, mint például a kisebb parlament létrehozása, az adócsökkentés vagy a munkahelyteremtés. Részleteket se Orbán, se Szijjártó nem mondott, de a szóvivő szavaiból az kiderült: nem gondolnak bele, hogy népszerűtlen intézkedésekre szükség lesz-e.

Orbán a Financial Timesnak: Csak zajkeltésben jó a kormány

Itthon2009.02.03, 14:27

Elszalasztja a kormány a válság által teremtett lehetőséget arra, hogy nekilásson a szerkezeti reformoknak - mondta Orbán Viktor a Financial Timesnak adott interjújában. A lap arról ír, hogy az ellenzéki politikus a nagy visszatérésre készül.

Bokros: válság idején van esély a reformokra

Itthon2009.02.02, 07:17

Amikor válság van, akkor könnyebb megvalósítani a reformokat - mondta a Népszabadságnak Bokros Lajos. A volt pénzügyminiszter szerint a társadalom ilyenkor elfogadóbb, ráadásul a politikusoknak is kevesebb a vesztenivalója.

Soron kívüli kormányülés lesz vasárnap

Itthon2009.01.31, 16:12

Vasárnap soron kívüli kormányülésen egyeztetnek a miniszterek a Gyurcsány Ferenc által csütörtökön beharangozott reformokról - tudta meg az MTI. Gyurcsány ígérete szerint február 16-ára kész javaslatokkal állnak az országgyűlés elé, ezért van szükség a rendkívüli egyeztetésre. Kiss Péter kancelláriaminiszter meghökkentő mértékű átrendezést emleget.

A kényes helyzetektől megjuhászodik Gyurcsány

Itthon2009.01.28, 17:12

"Elegem van a rossz minőségű politikai bulvárból"; "Egy ország számára egyetlenegy parancs van, az együttműködésé"; "Nekünk, politikusoknak kell jobbaknak lennünk" - Gyurcsány Ferenc kormányfő ilyen fordulatokkal állt elő az elmúlt hónapokban, amikor kiderült, hogy a gazdasági helyzet miatt válságkezelő intézkedésekre van szükség. A kellemetlen bejelentések olyankor is békülékenységre késztették a kormányfőt, ha pár nappal korábban maga is beszállt az MSZP és a Fidesz közti feszültség erősítésébe.

Lehűtötte az adócsökkentést várókat Gyurcsány

Itthon2009.01.28, 18:48

Konkrét számok helyett stratégiai kérdésekről kíván vitát folytatni csütörtökön a parlamentben Gyurcsány Ferenc kormányfő. A miniszterelnök a szerdai kormányülés után azt mondta, átfogó adó-, foglalkoztatási és szociális reformot kíván elindítani, és ismét nekiveselkedne a politikai rendszer átalakításának is. A radikális adócsökkentés szerinte nem járható út, mert az letérítené az országot az egyensúlyi pályáról.

Sztrájkra készülnek a BKV-nál az átszervezések miatt

Itthon2009.01.27, 19:30

Sztrájkot fontolgatnak a BKV szakszervezetei, mert a közlekedési vállalat a dolgozók követelései ellenére nem állt el nagyszabású átalakítási terveitől. A szakszervezetek szemét szúrja többek között a HÉV-vonalak kiszervezése is, a BKV azonban a reformok szükségességét hajtogatja, és tartja magát eredeti terveihez.

Szonda Ipsos: Az emberek 80 százaléka alapvető reformokat akar

Itthon2009.01.25, 22:19

Az válaszadók 80 százaléka fontosnak vagy egyenesen nélkülözhetetlennek tartja az alapvető reformok végrehajtását az országban - írja a Szonda Ipsos reprezentatív felmérése. A legtöbb válaszadó szerint kisebb parlament, az áttekinthető pártfinanszírozás és a helyi önkormányzatok számának csökkentése lenne hatékony eszköz a válság kezelésében.

Egészségbiztosítási reformba kezd Kína

Archívum2009.01.23, 19:49

Három év alatt 850 milliárd jüant (28 000 milliárd forintot) fordít a kínai kormány az ország egészségbiztosítási reformjára, annak érdekében, hogy az 1,3 milliárd lakosú Kínában mindenki számára hozzáférhető és megfizethető egészségügyi ellátást biztosíthassanak.

Bokros: Államcsőd közelében volt az ország

Gazdaság2009.01.22, 23:22

Magyarország az államcsőd küszöbére került, a forint leértékelődése miatt a valutaválság lehetősége is felrémlett - állítja Bokros Lajos volt pénzügyminiszter az Élet és Irodalom pénteken megjelenő cikkében. Szerinte az 1998-ban bevezetett nyugdíjpénztári reform óta az egymást követő kormányok egyetlen érdemi reform elindítására sem voltak képesek.

Az SZDSZ kiadáscsökkentést követel

Gazdaság2009.01.17, 15:37

Az SZDSZ azt kéri a kormánytól, hogy ne az adók emelésében, vagy a hiány növelésében gondolkozzon, hanem reformokban, az állami költségek csökkentésében, az adórendszer átalakításában. Ezt Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője a párt országos tanácsának ülése közben mondta újságíróknak szombaton Budapesten.

ÁSZ: A spórolásról szólt a közigazgatási reform

Itthon2009.01.16, 15:52

Az intézmények és a dolgozók száma jelentősen csökkent ugyan az államigazgatásban 2006 után, de a változások inkább a költségvetési kiigazítást szolgálták, nem annyira a hatékony és minőségi munkát - derül ki az Állami Számvevőszék jelentéséből. A reformokat nem előzték meg gazdaságossági számítások, nem készültek hatástanulmányok, és a közfeladatok listáját is csak a leépítések után kezdték el összeállítani.

Gyurcsány további válságkezelést ígér

Gazdaság2009.01.13, 18:42

Újabb válságkezelő intézkedésekre lesz szükség Magyarországon, mert a globális krízis mélyebbnek és hosszabbnak ígérkezik, mint korábban gondolni lehetett, ami jelentősen befolyásolja a hazai folyamatokat. A Nemzetközi Valutaalap elnöke szerint jól kezeli a válságot magyar kormány, de az eddigi lépések nem elegendőek, strukturális reformok kellenek.

Konszenzusos reformokkal erősítene Gyurcsány

Itthon2008.12.13, 18:06

A reformakarat nem elég, konzultációkra és a társadalom többségének támogatása is kell a változásokhoz - mondta az MSZP országos választmányának ülése után Gyurcsány Ferenc. A kormányfő szerint a költségvetés hétfői végszavazásával pontot tesznek az év végére, a jövőben pedig a szociális, az önkormányzati és adórendszerben van szükség változásokra.

Simor: Reformok nélkül lemarad a gazdaság

Archívum2008.12.03, 14:07

A 20 milliárd eurós hitel Magyarország számára csak rövid távon jelent megoldást, reformok nélkül a gazdaság lemarad, és nem lesz "az a pénz" ami ismét helyreállítja a bizalmat. A magas kamatszintet az infláció nem indokolja, a jegybank nem akarja elhúzni a csökkentést, de csak olyan ütemben és mértékben mérsékli a kamatot, ahogy azt a piac elviseli - fejtette ki Simor András jegybankelnök szerdán.

Csak reformok után jöhet az adócsökkentés

Archívum2008.12.01, 14:27

Jövőre nem sok jóra számíthat Magyarország, a GDP várhatóan 1 százalékkal eshet vissza - derül ki az ING legfrissebb előrejelzéséből. Benczédi Balázs, a bank magyar alapkezelőjének vezetője szerint a piac támogatná a komplex rendszereket érintő reformokat, adócsökkentésre csak ezek átalakítása után kerülhetne sor.  

Demján: Nagykoalíció tud csak reformálni

Archívum2008.12.01, 11:20

Pénzügyi megrázkódtatást él át a világ és nem általános gazdasági válságot - mondta Csaba László akadémikus hétfőn, az MKB Bank által szervezett "Vergődés vagy kilábalás" című budapesti konferencián.

Nem tudta megmondani a Fidesz, mit akar Orbán

Itthon2008.11.26, 20:37

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az utóbbi napokban több fórumon is kijelentette, hogy a közeljövőben adó-, foglalkoztatási, fejlesztéspolitikai és kormányzati reformot kell végrehajtani. Azt viszont a jelek szerint még a Fidesz sem tudja, hogy mik Orbán konkrét elképzelései.

Visszatérne a reformpolitikához Gyurcsány

Itthon2008.11.26, 09:03

A költségvetés főbb számainak elfogadása a szocialista kormány cselekvőképességét bizonyítja, 2009-től vissza kell térni a reformpolitikához - közölte szerda reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő szerint a 2006-2008-as időszak a reformszándékról szólt, ami sokat sérült a népszavazással. Azt is mondta, Magyarországnak együttműködő ellenzék kell, amelynek tagjai messzebbre látnak, mint a következő választásra vonatkozó népszerűségi adatok.

Gyurcsánynak vannak további reformtervei

Archívum2008.11.26, 15:01

Gyurcsány Ferenc szerint a következő másfél évben folytatni kell a reformokat, amelyekhez első lépésként a társadalmi támogatást kell megszerezni.

Gráf: jól jöttünk ki az agráralkuból

Gazdaság2008.11.20, 19:12

Az európai uniós mezőgazdasági reformok felülvizsgálatát tartalmazó, végső kompromisszumban az Európai Bizottság eredeti javaslatainak számos eleme jelentősen módosult Magyarország számára pozitív irányban - értékelte megállapodást Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter brüsszeli sajtótájékoztatóján.