Rakka

címke rss

Több százak haltak meg Rakka ostromában

Nagyvilág2017.07.06, 16:39

Több mint fél ezren haltak meg Rakka ostromában, amióta a Szíriai Demokratikus Erők ellenzéki ernyőszervezet megkezdte az Iszlám Állam kiűzését.

Az ENSZ szerint több tízezer civil eshetett csapdába Rakkában

Nagyvilág2017.07.11, 20:19

Az ENSZ becslései szerint 30 és 50 ezer között van azoknak a civileknek a száma, akik az Iszlám Állam fogáságban rekedtek az észak-szíriai Rakka városában, helyzetük pedig aggasztó, mert csak korlátozott mértékben jutnak hozzá élelmiszerhez, italhoz és gyógyszerhez.

A kurdok szerint még életben van a terroristák vezetője

Nagyvilág2017.07.17, 12:10

Az iraki kurd terrorellenes szolgálat egyik vezetője biztos benne, hogy Abu Bakr al-Bagdadi halálhíre álhír volt. Szerinte az Iszlám Állam Szaddám Huszein volt tisztjeivel fogja újraépíteni magát.

Még kétezer dzsihadista lehet Rakkában

Nagyvilág2017.08.05, 12:00

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet "fővárosában", a szíriai Rakkában még körülbelül kétezer harcos küzd az amerikaiak által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen. - közölte újságírókkal Washingtonban Brett McGurk, a szélsőségesek ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott.

Végső szakaszába ért a rakkai ostrom

Nagyvilág2017.09.20, 11:55

Végső szakaszába ért Szíriában a Rakka felszabadítására indított hadművelet.

ENSZ: Már 30 ezren veszítették el az otthonukat Kelet-Szíriában

Nagyvilág2017.10.03, 18:02

Mintegy 30 ezren váltak földönfutóvá a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban július eleje óta a térségben folyó harcok miatt – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) damaszkuszi irodájának egyik szóvivője kedden.

Éjjel kezdődik Rakka utolsó ostroma

Nagyvilág2017.10.08, 17:06

Vasárnap éjjel kezdődik meg Rakka utolsó ostroma- jelentette be a Szíriai Demorkatikus Erők (SDF) szárazföldi parancsnoka.

Kiűzték a terroristákat Rakkából

Nagyvilág2017.10.17, 14:18

Az Egyesült Államok által támogatott szíriai milíciák teljesen visszafoglalták Rakkát az Iszlám Államtól.

Újabb terrortámadásoktól tart a CIA

Nagyvilág2017.10.20, 11:05

Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen.

Az Iszlám Állam több ezer tagját evakuáltak Rakkából egy titkos megállapodás alapján

Nagyvilág2017.12.07, 20:46

Az Iszlám Állam több ezer harcosa hagyhatta el a terrorszervezet egykori szíriai fellegvárát, Rakkát egy, az Egyesült Államok által jóváhagyott titkos megállapodás keretében – állította csütörtökön a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet egy magas rangú korábbi parancsnoka, aki időközben Törökországba szökött.