Rába
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- habzás
- árvíz
- bőrgyár
- Rába Nyrt
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Jól begyújtottak a kispapíroknak
Úgy tűnik elérkeztünk a ralinak azon szakaszába, amikor a befektetők az addig elfelejtett, kisebb kapitalizációjú papírokat is tépni kezdik. A BUMIX nagyot emelkedett az elmúlt napokban, a stabil fundamentumokkal bíró kicsik ráadásul már egész szép sikerszériát könyvelhetnek el. A kisebbek megerősödése a bikapiac végére figyelmeztető jel lehet, bár igazán csak akkor ijednénk meg, ha olyan papírok körül is nagy lenne a felhajtás, melyek még profitot sem igen tudnak termelni.
Terjeszkedhet a Rába
Bár túl sok konkrétumot még nem tudunk az MTZ traktorgyárral folyamatban levő tárgyalásokról, ha a Rába valóban beszállíthat majd saját futóműveiből a nagy teljesítményű mezőgazdasági gépekhez, az mindenképp örömhírként szolgálhat a gépgyártó tulajdonosainak. Ezzel a lépéssel ugyanis tovább erősödne a vállalat leghangsúlyosabb fókuszterülete, ahol nem mellesleg a legtöbb hasznot tudja elérni.
- címkék:
- traktor
- MTZ
- Rába
- Címkefelhő »
Az MTZ traktorgyárnak szállíthat a Rába
A belorusz MTZ traktorgyárral egyeztet a Rába arról, hogy a különösen nagy teljesítményű mezőgazdasági gépekhez a Rába futóműveket szállíthasson. Szijjártó Péter mondta mindezeket a magyar-belorusz gazdasági vegyesbizottság ülését követően.
- címkék:
- traktor
- Rába
- Címkefelhő »
Újabb megrendelést kapott a Rába
Öt darab csuklós busz szállítására szerzett jogot a Rába a Tüke Busz Zrt. tenderének megnyerésével. A Volánbusz tenderen elért sikerekkel együtt így a Rába összesen 66 autóbusz szállítását kezdi majd meg 2014. tavasztól. A mostani bejelentés bár pozitívan értékelhető, a kis volumen miatt nem mondható igazán nagy jelentőségűnek.
- címkék:
- busztender
- Rába
- Címkefelhő »
5 milliárd forintos buszmegrendelést nyert a Rába
61 darab csuklós autóbusz szállításáról írt alá megállapodást a Volánbusz Zrt.-vel a Rába, melyről korábban már a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is beszámolt. A 16 millió eurós, azaz a közel 5 milliárd forintos megrendelés pontos összege mostanáig viszont nem volt nyilvános.
- címkék:
- busztender
- Rába
- Címkefelhő »
Busztendert nyert a Rába
A MAN és a Rába-Volvo szállíthat 10 milliárd forint értékben a VOLÁN társaságok járműbeszerzési programjában, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A VOLÁNBUSZ-nak jövő év első negyedévétől kezdődően 61 csuklós Rába-Volvo autóbusz forgalomba helyezésére nyílik lehetősége.
- címkék:
- busztender
- Volvo
- Rába
- Volánbusz
- Címkefelhő »
167 új buszt vett a Volánbusz
Tízmilliárdért vesz 167 új buszt a Volánbusz, a járműveket a MAN és a Rába-Volvo szállíthatja.
- címkék:
- Rába
- MAN
- Volánbusz
- Címkefelhő »
Venni kell a Rábát a Concorde szerint
Az erős első féléves teljesítmény hatására optimistább álláspontra helyezkedett a Concorde a Rába részvényeivel kapcsolatban. Az elemző szerint érdemes felülsúlyozni a gépgyártó papírjait, hiszen a korábbi 935 forint helyett már 1190 forintos célárfolyam adódik rájuk. Az elmúlt öt évben látottakhoz képest a nagy fordulatot az jelenti, hogy a vállalat először lehet képes szabad készpénzt termelni a részvényeseknek.
- címkék:
- célárfolyam
- Rába
- Concorde
- Címkefelhő »
Nagyon fut a Rába szekere
Már a kérdőjel elhagyásával kijelenthetjük, hogy a felívelő ciklusba érkezett a Rába. A vállalat az elmúlt negyedévekben sorra szállította az erősebbnél erősebb eredményszámokat, amiből a második negyedévben sem volt hiány. Az egymilliárd forint fölé kúszó üzemi eredmény az elmúlt tíz év második legmagasabb értéke, miközben a hatékonyság növekedésének hála ezen időtávon a kulcsüzletágban egységnyi árbevételből soha nem tudtak akkora profitot kipréselni, mint most. Nem csodálkoznánk, ha a 936 forinton álló részvények a napokban felkapaszkodnának a menedzsment által tavaly ősszel jelzett 1000 forintos magasságokba.
- címkék:
- gyorsjelentés
- futómű
- Rába
- Címkefelhő »
A Renault beleszeretett a Rába alvázába
Már az idén elkészülhet az a tűzoltóautó-prototípus, amelyet a francia Renault és a magyar Rába közösen fejleszt.
- címkék:
- céghírek
- Renault
- Rába
- Címkefelhő »
Renault-val kezd közös gyártásba a Rába
Szándéknyilatkozatot írt alá a Renault Trucks Defence és Rába Jármű Kft. tűzoltójármű-alvázak közös fejlesztéséről és gyártásáról - közölte a befektetőkkel a Rába Nyrt.
- címkék:
- autógyártás
- Rába
- Címkefelhő »
Megint belenyúltak a Rábába a vezetők
Ismét Rába részvényeket vásároltak a vállalat menedzserei, a tegnapi kereskedésben összesen 5168 darab papír került a tulajdonukba. A piaci forgalomnak több mint felét a bennfentesek adták, akik már tavaly ősszel jelezték a részvények alulértékeltségére vonatkozó véleményüket.
- címkék:
- menedzsment
- részvényvásárlás
- Rába
- Címkefelhő »
Törökországig gurulhat a Rába
Ha a Rába nem is veszi saját részvényeit, vezetői magánszemélyként vásárolnak, mert úgy vélik, a papírok a mostani 875 forint körüli tőzsdei árukkal szemben 1000 forintnál is többet érnek - közölte az Investor.hu-val Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója. A drágulást az alapozhatná meg, ha a győrieknek a Volvóval való együttműködésük gyümölcseként sikerülne betörniük a hazai tömegközlekedési buszpiacra, valamint, ha a külföldi terjeszkedési terveik is megvalósulnának. Köztük a törökországi, amelynek piacára való belépés érdekében a Rába már konkrét - egyelőre nyilvánosságra még nem hozható - lépéseket is tett.
- címkék:
- Pintér István
- interjú
- Rába
- Címkefelhő »
Imádják az amerikaiak a Rábát
A legjobban teljesítő papír lett a Rába a magyar tőzsdén, miután kiváló első negyedéves gyorsjelentést tett közzé tegnap piaczárás után. A főbb számok tekintetében sikerült meghaladni a tavalyi év első negyedéves adatait, köszönhetően az Amerikába irányuló export futómű üzletágon belüli 50 százalékos bővülésének. A nyereséges működés pedig a cég nettó hitelállományára is pozitív hatást gyakorolt.
- címkék:
- gyorsjelentés
- Rába
- Címkefelhő »
Rábát zsákoltak a vezetők
Összesen 3200 darab Rába részvényt vásároltak április 29-én a vállalat vezetői a 840 és 861 forintos árfolyamtartományban. A menedzsment még tavaly szeptemberben jelezte, hogy az 1000 forintos névérték alatt az árfolyam nem tükrözi a cég valós helyzetét, így a részvény piacán vásárlásokkal jelentkeznek majd. A mostani lépések - mivel azok mennyiségileg nem jelentősek - is inkább jelzésértékkel bírhatnak.
- címkék:
- részvény
- Rába
- Címkefelhő »
Több száz buszt gyárt majd évente a Rába
A Volvóval kötött februári buszpiaci együttműködési megállapodás keretében évi 2-300 városi és elővárosi busz legyártását tervezi a Rába Győrött, jelentette be Torma János ügyvezető igazgató, és Mohácsi Béla, az autóbusz üzletág igazgatója tegnapi sajtótájékoztatójukon. A gyártás megvalósítása érdekében a Rába megkezdte a magyar beszállítói körének kiépítését, és meglévő alkalmazottjaikhoz további 200 szakembert fognak felvenni.
- címkék:
- járműipar
- Volvo
- Rába
- Címkefelhő »
Három kispapír is bekerül a BUX-ba
Az ANY Biztonsági Nyomda, a Danubius és a Rába kerülnek be április másodikától a BUX indexbe, míg a bennmaradáshoz szükséges kritériumokat harmadszorra is elvétő Est Media elhagyja a benchmarkot. A hazai index így tizenhárom darabosra fog bővülni a jelenlegi tizenegyről.
Áradnak a folyók a Dunántúlon
Több településen árvízvédelmi készültséget rendeltek el Nyugat-Magyarországon, van, ahol már a homokzsákokat is bevetették.
Kiszáll a Rába a vegyesvállalatból, sok pénz áll a házhoz
Eladta a Rába a Fehrer Automotive-Rába Kft-ben levő 30 százalékos szavazati arányt megtestesítő részesedését a többségi tulajdonos F.S Fehrer Automotive Gmbh-nak. A tranzakció vételáráról nem szól a hazai cég közleménye, csak annyit árulnak el, hogy az jelentős eredmény és készpénzhatással bír. A bejelentés pozitív üzeneteket hordoz, hiszen a Rába számára pénz áll a házhoz, miközben a Fehrerrel való együttműködése is megmarad a jövőben. Amennyiben feltételezéseink helyesek, részvényenként legalább 24 forintnyi (az árfolyam 2,8 százalékára rúgó)készpénzt is kaphatott a Rába az eszköz értékesítése után.
Megtört a Rába lendülete
Első ránézésre inkább gyengének mondható negyedik negyedéves gyorsjelentést tett közzé tegnap a Rába, azonban ezt a képet az igen erős bázisidőszaki teljesítmény torzítja. A bevételi sor bár kétszámjegyű csökkenést mutat év/év alapon, az utóbbi negyedévekhez viszonyítva egy alapvetően erős bevételi sort láthatunk. Az igazgatási költségek felfutása miatt azonban a 2011 végén megfigyelhető magas üzemi eredmény lefeleződött, igaz annak értékére sem igen lehet panasz más negyedévekhez képest. A 12 havi gördülő eredményszámok utóbbi időszaki emelkedése mindenesetre megtört, a jövőt illetően tehát nagy kérdés, hogy folytatódik-e majd a váállalat teljesítményének ...
- címkék:
- gépgyártás
- Rába
- Címkefelhő »
Ma aláírja a megállapodást a Rába és a Volvo
Miután tavaly decemberben szándéknyilatkozatot írt alá a Rába és a Volvo, ma a Parlamentben alá is írják a buszpiaci együttműködési megállapodást, írja az MTI. A cél, hogy a járműbe épített hazai tartalom fokozatosan elérje a 30 százalékot a Rába főegységeink és magyar alkatrészbeszállítóknak köszönhetően.
- címkék:
- megállapodás
- Volvo
- Rába
- Címkefelhő »
Tényleg a Volvóval szövetkezne a Rába
Szándéknyilatkozatot írt alá a Rába és a Volvo Bus Corporation a buszpiaci együttműködésről. A korábban már pletykált partnerség óriási lökést adhat a Rába üzletének. Egyelőre csak szándéknyilatkozatról van szó, de a Rába közleménye alapján már jövő év elején konkrét szerződést is aláírhatnak az együttműködésről. A mostani bejelentés újdonságtartalma az együttműködés előrehaladott állapotában keresendő, miközben azon túl a Rába akár nagyobb hozzáadott értékű termékek megrendelését is remélheti majd a Volvotól. A Rába árfolyama a bejelentést megelőző 1 százalékos mínuszból a pénteki zárószintek fölés, 0,5 százalékos pluszba kapaszkoddott ...
- címkék:
- buszgyártás
- Rába
- Címkefelhő »
Összeáll a Volvóval a Rába
Együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írtak alá a Volvo Bus Corporation és a Rába Járműipari Holding képviselői - jelentette be hétfőn a győri székhelyű társaság. A tervezett partnerség eredményeként a buszok legalább 30 százaléka magyar lenne.
- címkék:
- buszgyártás
- Volvo
- Rába
- Címkefelhő »
Két újabb Rába vevőbe fektetett be Buffett
Napvilágra került, hogy a harmadik negyedévben milyen részvényeket vett és adott el a legendás amerikai befektetési guru, Warren Buffett. Nagyon érdekes, hogy újabb két olyan cégben szerzett tulajdonrészt az Omahai Bölcs cége, melyek vevői a magyar tőzsdén is forgó győri gépgyártónak, a Rábának. Ezzel Buffett már három ilyen vállalatban tulajdonos.
- címkék:
- Warren Buffett
- részvény
- Rába
- Deere
- Címkefelhő »
A traktor bizniszben erősít a Rába
Újabb megállapodást jelentett be a Rába. Ezúttal a német Class mezőgazdasági gépgyártóval fűzi szorosabbra a kapcsolatát, amelynek eredményeképp a hazai cég szállítja majd partnerének a nagyteljesítményű traktorok futóműveit. A projekt már idén kezdetét veszi, a felfutást követően duplájára emelkedhet a két cég közötti forgalom 2011-hez képest.
- címkék:
- gépgyártás
- Rába
- Címkefelhő »
Zakatol a gép: kiváló gyorsjelentés a Rábától
Nagyon jó lett a Rába harmadik negyedéves gyorsjelentése, a cég gerincét adó futómű üzletág olyan sokat exportált, hogy a csoportszintű bevétel 20%-kal tudott emelkedni, az EBITDA pedig 130%-kal nőtt. A gyorsjelentés alapvetően örömteli hír a részvényeseknek és valószínűleg az árfolyamra is pozitívan kellene hatnia, de nem szabad elfelejteni, hogy a Rába részvények (tegnap is) sokat erősödtek már és a nemzetközi részvénypiaci hangulat sem jó.
- címkék:
- gyorsjelentés
- Rába
- Címkefelhő »
Rába: idén még jön egy bejelentés!
Még idén tehet egy fontos bejelentést a Rába egy beszállítói kapcsolatról, a cég pedig mindeközben vizsgálja, hogy bevezet-e új terméket a jármű üzletágban. Az is kiderült, hogy akár osztalékfizetés is szóba kerülhet a társaságnál.
- címkék:
- buszgyártás
- Rába
- Címkefelhő »
Száguld a Rába - Kétéves csúcs
Masszív emelkedéssel indította a napot a Rába, a legutóbbi kötések 915 forinton, 4,6 százalékkal a tegnapi záróár felett születtek. A részvény két éves csúcsra ugrott a Concorde agresszív vételeinek hatására, pedig nyilvános hír egyelőre nem látszik a társaság kapcsán.
- címkék:
- buszgyártás
- Rába
- Címkefelhő »
Kritikus a helyzet a Dráván
A folyó estére elérheti a valaha mért legmagasabb vízszintet, amely most egy vasútvonalat veszélyeztet.
- címkék:
- Dráva
- Rába
- árvíz
- árvízhelyzet
- Címkefelhő »
Magyarországra ért az árhullám a Rábán
Már harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Rába szentgotthárdi szakaszán, a védelemben a tűzoltók is segítenek. A vízszint azonban volt már 80 centivel magasabb is a jeleneginél.
- címkék:
- Szentgotthárd
- Rába
- árvízvédelem
- árvíz
- Címkefelhő »
Árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Rábán
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Rába szentgotthárdi szakaszán a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfő délután - közölte Szimandel Dezső műszaki igazgatóhelyettes az MTI-vel.
Svéd eszközökkel készülne a Rába-busz
Egy jövőre bezáró svédországi busz-összeszerelő üzem révén indulhatna meg a Rába és a Volvo közös buszgyártása Magyarországon a HVG legújabb értesülései szerint. Az eszközök beszerzésén túl, azonban a szakképzett munkaerő-állományt is biztosítani kellene, ami az Audi bővülése mellett nem ígérkezik könnyű feladatnak.
- címkék:
- autóbusz
- Volvo
- Rába
- Címkefelhő »
Nagyot kaszálhat a Rába a buszcserén
A Rába lehet a buszrekonstrukciós program nyertese, ha igaznak bizonyulnak a Magyar Nemzet értesülései, miszerint Rába futóművel rendelkező Volvo autóbuszokat rendelne a BKV. A gépipari cégben még tavasszal szerzett többségi tulajdont az állam. Nem kizárt, hogy a kormány azzal a céllal vásárolt be a társaságba, hogy rajta keresztül hajtsa végre az igencsak elöregedett hazai buszpark cseréjét.
- címkék:
- autóbusz
- Rába
- Címkefelhő »
Jó hír a befektetőknek, emelkedőben a Rába csillaga
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy igazak a pletykák, miszerint a Rába a Volvóval karöltve buszgyártásba fog. A hír jóformán már "csak" megkoronázása azoknak a kedvező fundamentális jelzéseknek, amikkel a részvény elhalmozza a befektetőket, a cég alapvető üzletmenete is kezdi kiheverni a válság hatásait, miközben a cég vezetői nemrég szokatlanul erős üzenetet küldtek a részvényeseknek arról, hogy szerintük a társaság fényes jövő elé néz. A napokban érkezett jelentős megrendelés mellé pedig az állami buszstratégia révén újabb nagy értékű üzleteket kaphat a vállalat.
- címkék:
- buszgyártás
- Rába
- Címkefelhő »
Saját részvény vásárlások a Rábánál
Saját részvényt vásároltak a Rába tulajdonosai 1,63 millió forint értékben. A vállalatnál azzal indokolták a bennfentes vásárlást, hogy kedvezőbbek lettek a stratégiai kilátások és a cég piaci helyzete. Ezzel szorosan összefügg, hogy tegnap egy 15 millió dollár értékű brazil megrendelést jelentettek be a társaságnál.
- címkék:
- járműipar
- Rába
- Címkefelhő »
Milliárdokat hoz a Rábának a riói olimpia
Jövőre 15 millió dollárt értékben szállíthat futóműveket a Rába az olimpiára és focivébére készülő Brazíliába.
- címkék:
- Brazília
- autóipar
- céghírek
- autógyártás
- Rába
- Címkefelhő »
Fertő tó: kritikus a helyzet
Az elmúlt időszak száraz időjárásának és a nagy melegnek köszönhetően kritikus szintre csökkent a Fertő tó vízszintje, de ha így folytatódik, a forró nyár és az intenzív párolgás következtében a helyzet tovább romolhat.
- címkék:
- Rába
- Fertő-tó
- vízszint
- alacsony
- Címkefelhő »
Miért nem esznek a magyarok halat?
A magyar lakosság halfogyasztása a legalacsonyabb Európában, évi 4-4,5 kg/fő, ami tekintettel édesvízi halállományunk gazdagságára, a magyar konyha rengeteg halas receptjére, nehezen értelmezhető. Nem volt mindig jellemző ránk ez a halkerülő magatartás, de akkor miért nem eszünk belőle évente 55 kilogrammot, mint a portugálok?
Egy héten belül pénzükhöz jutnak a Rába-részvényesek
Brüsszel engedélyt adott a Rába felvásárlására, ennek köszönhetően az állam ajánlatát elfogadó részvényeseknek április 18-ig fizet az MNV Zrt.
Bíróságon támadták meg a Rába-felvásárlást
A Napi Gazdaság információja szerint bírósághoz fordult egy Rába-részvényes, mert szerinte a törvényi előírásoknál jóval alacsonyabb árfolyamot ajánlott az állam a nemrég lezárult felvásárlás során.
- címkék:
- céghírek
- gazdaság
- Rába
- Rába Nyrt
- Címkefelhő »
Már csak az unió igenje hiányzik az állami szerepvállalás növeléséhez a Rábában
Sikeresen lezárult a magyar állam által a Rába Járműipari Holding részvényeire tett nyilvános ajánlattételi eljárás, ha az unió versenyhivatala is hozzájárul, akkor az állam 73,84 százalékos tulajdonrészt szerez a Rábában.
- címkék:
- céghírek
- kormány
- ajánlattétel
- Rába
- Címkefelhő »
Norvégiába szállít midibuszt a Rába
Norvégiába exportál midibuszt a Rába Jármű Kft., azt a típust, melyet a vállalat a BKV korábbi, eredménytelennek minősített tenderére fejlesztett ki.
- címkék:
- Norvégia
- céghírek
- midibusz
- Rába
- Címkefelhő »
Megtalálták a Rábában kedden elmerült fiú holttestét
A rábapatonai gátőrház közelében találták meg annak a 15 éves fiúnak a holttestét, aki kedden tűnt el a Rábában. A holttestre a helyi polgárőrök bukkantak rá, akik a család kérésére folytatták a fiú keresését.
- címkék:
- Rába
- Rábapatona
- kékfény
- baleset
- Címkefelhő »
Eltűnt egy tizenöt éves fiú a Rábában
A kedden délután Rábapatonán eltűnt fiút körülbelül harmincan - köztük búvárok is - keresik. A folyó a helyiek szerint arrafelé másfél-két méter mély, és erős sodrású.
Tizenegy százalékos tulajdonos lett a nyugdíjalap a Rábában
A Rába részvényeinek több mint 11 százalékát szerezte meg a Nyugdíjreformalap. Az ügyletre a magánnyugdíjpénztári rendszer átalakítása miatt került sor.
Amerikai céggel fejleszt speciális futóműveket a Rába
Az amerikai Marmon-Herrington céggel írt alá öt éves együttműködési megállapodást a Rába speciális futóművek fejlesztéséről.
Oroszországban kötött üzletet a Rába
Az orosz piac egy új szegmensébe lépett a Rába azzal, hogy speciális tehergépjárművek számára fog futóműveket gyártani - közölte a vállalat. A Rába a felfutás után évente 500 darabos megrendelésben reménykedik.
- címkék:
- Oroszország
- járműgyártás
- Rába
- Címkefelhő »
Áradnak a folyók és patakok Vas és Zala megyében
Az intenzív esőzés hatására megáradt a Rába és több kisebb Vas megyei patak. Árvíz- és belvízvédelmi készültség van a Kis-Balatonnál is, ahol folyamatosan működnek a szivattyúk. Várható a Zala folyó áradása is.
- címkék:
- Vas megye
- Rába
- árvíz
- Címkefelhő »
Új buszcsaládot dob piacra az Ikarus és a Rába
- címkék:
- járműipar
- buszgyártás
- Rába
- Ikarus
- Címkefelhő »
Magyar-szlovák közös bringautak a Rábától a Morváig
Népszerűsíteni szeretnék a magyar-szlovák határ közelében található vallási nevezetességeket a kerékpáros turisták körében. Ennek nem utolsó sorban célja az is, hogy a politikai vitáktól függetlenül jó kapcsolatot ápoljon a két ország. A terv szerint 700 kilométeres kerékpárútvonalon tábláznák ki a térség szakrális nevezetességeit.
Környezet- és halbarát vízerőművet adtak át a Rábán - négyezer család áramát biztosítja
A Rába Nicki duzzasztója mellett elkészült Kenyeri Vízerőművet egyéves próbaüzeme után ma adta át Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A létesítmény közel 4 ezer család éves villamosenergia-igényét fedezi, úgy, hogy közben több száz tonna légszennyező anyagtól kíméli meg a környezetünket. Az erőművel együtt megépült egy hallépcső is, amely biztosítja a vízi élőlények szabad vándorlását a folyó alsó és felső szakasza között, a duzzasztón ugyanis eddig nem tudtak átjárni a halak.
Alacsonyan tartotta a veszteséget a Rába
Az erősen kedvezőtlen gazdasági környezetben is megtartotta működési szintű profitabilitását a Rába 2009. első félévében. A társaság árbevétele a globális negatív hatásokat tükrözve ugyan jelentős mértékben 44 százalékkal 18,3 milliárd forintra csökkent, a menedzsment által véghezvitt költségcsökkentések és a méretre állás lehetővé tette, hogy a működésből származó profit mindössze 5 százalékkal mérséklődjön.
- címkék:
- céges jelentés
- céghírek
- Rába
- Címkefelhő »
Folyamatosan apadnak a dunántúli folyók
Levonulóban vannak a dunántúli áradások, apad a Rába, a Lajta, a Mura és a Duna Budapest fölötti szakasza. A főváros alsó rakpartjait leghamarabb vasárnap nyithatják meg az autósok előtt. Hamarosan elkezdődhet az áradások utáni kárfelmérés is.
Intenzív áradás Sárvár térségében
Több mint egy métert emelkedett reggel óta Sárvárnál a Rába vízszintje, az intenzív áradás miatt elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ügyeletese vasárnap az MTI-t.
- címkék:
- Sárvár
- Rába
- Körmend
- áradás
- Címkefelhő »
Nem keresik tovább a Rábában elmerült férfit
Nem keresi tovább a rendőrség azt rábahídvégi férfit, aki szombaton több szemtanú láttára mikulásruhában begyalogolt a megáradt Rábába, majd elmerült a vízben - tájékoztatta a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t.
- címkék:
- Rába
- áradás
- Címkefelhő »
Elmerült a Rábában egy Mikulás
Egy Mikulás-ruhás férfi besétált az áradó Rábába és elmerült a folyóban Rábahídvégnél. Azóta sem találják, csak a piros öltözékét sodorta partra a víz. A Rábán még mindig harmadfokú a készültség, de a Duna, a Lajta és a Mura is árad. Mosonmagyaróvárat valószínűleg a vésztározók megnyitásával fogják majd megvédeni.
Másodfokú árvízkészültség lesz szombattól Budapesten
Szombattól másodfokú árvízvédelmi készültséget vezetnek be a Dunán Budapestnél, várhatóan az alsórakpartokat is lezárják a magas vízszint miatt. 520 centin tetőzött a Rába Körmenden, viszont a vízszintcsökkenés még nem indult el. Egy sávon, váltakozó irányban már járható a 86-os főút, de több mellékút még le van zárva Körmend közelében a Rábán levonuló árhullám miatt. Rátóton öt házból kiköltöztették a lakókat az árvízveszélyre hivatkozva. Közben a Lajtán levonuló ár miatt harmadfokú készültséget léptettek életbe.
- címkék:
- Rába
- Körmend
- árvíz
- Címkefelhő »
25 embert kitelepítettek Csákánydoroszlón az árvíz miatt
25 embernek el kellett hagynia az otthonát a Rába áradása miatt Csákánydoroszlón, a település egy részén már ugyanis csak csónakkal lehet közlekedni. Több utat lezártak és korlátozták a vasúti közlekedést is a Rába és a Duna magas vízállása miatt. A Rábán közel 50 éves rekord dőlt meg csütörtök reggel, a folyó 506 centiméterrel tetőzött. Több településen homokzsákokkal védekeznek, 500 millió forint áll rendelkezésre. Szombaton várhatóan le kell zárni a budapesti alsórakpartokat is.
- címkék:
- Vas megye
- Rába
- extrém időjárás
- áradás
- Címkefelhő »
Hirtelen árvizeket hoztak a nagy esők
A heves esők miatt hirtelen kezdtek el áradni a folyók Nyugat-Magyarországon, ahol több helyen is a legmagasabb, harmadfokú készültség várható szerda éjjel. A Rábánál már a homokzsákokat készítik, de a vízügyi miniszter szerint a szakemberek mindenre készen állnak.
Tíz milliárdos veszteség tűnt fel a Rábánál
Az idén 40 milliárd forintot meghaladó árbevétellel számol a Rába Nyrt. a múlt évi, konszolidáltan 58,68 milliárd forinttal szemben, és a cél a nyereségesség fenntartása - mondta Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója a szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Az első negyedévben több mint 10 milliárd forint nem realizált vesztesége volt a cégnek.
- címkék:
- céges jelentés
- céghírek
- Rába
- Címkefelhő »
Forintviharban jól egyensúlyozott a Rába
A járműiparban tapasztalható globális válság hatása tükröződik a győri Rába Csoport első negyedéves eredményein is. Az iparági trendekbe illeszkedően a társaság árbevétele 43 százalékkal csökkent, ám a Rába a jelentős visszaesés ellenére is jelentős működési profitot ért el.
- címkék:
- autóipar
- céges jelentés
- céghírek
- Rába
- Címkefelhő »
Könyvelési gond miatt lett jelentős a Rába vesztesége
Miután egy befektetési célú ingatlan átértékelése nem került be a Rába auditált IFRS eredmény- és mérlegszámaiba, a 2008. évi nettó eredmény a gyorsjelentésben közölt mínusz 393 millió forint helyett mínusz 5,098 milliárd forint lett - közölte a társaság az április 23-ára összehívott közgyűlés hirdetményeiben a BÉT honlapján szerdán.
- címkék:
- céges jelentés
- Rába
- Címkefelhő »
Rába-Fehrer vegyesvállalat alakult
Autóipari üléshab gyártására vegyesvállalatot alapított Magyarországon a német Fehrer Automotive GmbH és a Rába Járműipari Holding Nyrt. - közölte a Rába szerdán.
- címkék:
- céges jelentés
- Rába
- Fehrer
- Címkefelhő »
Tavaszi idő - árvízveszély a Dunántúlon
A héten egyre enyhébb, tavaszi időnk lesz. A Dunántúlon a gyors hóolvadás és a keddi esőzésnek köszönhetően a patakok és kisebb folyók vízszintjének gyors emelkedésére készülhetünk, néhol akár a medrükből is kiléphetnek. Akár a Rábán is elindulhat egy nagyobb árhullám.
- címkék:
- Rába
- vízszint
- Dunántúl
- tavaszi idő
- Címkefelhő »
V�rakoz�s f�l�tt a R�ba eredm�nye
R�ba Nyrt. az �v els� fel�ben 32,918 milli�rd forint �rbev�telt �s 3,343 milli�rd forint nett� nyeres�get �rt el - jelentette a t�rsas�g��a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�sben szerd�n.
A n�met piacon er�s�tett a R�ba
A R�ba Fut�m� Kft. �s a n�met Claas Selbstfahrende Erntemaschienen GmbH c�g 2009. szeptember 30-ig hat�lyos, hosszabb�t�si opci�kkal kieg�sz�tett komplett sz�ll�t�si szerz�d�st �rt al�. Az �rt�kes�t�s v�rhat� volumene �ves szinten el�rheti az 5 milli� eur�s �rt�ket.
Lemaradt a tiltólistáról a Rábát szennyező anyag
Kimaradt a megengedett határértékeket szabályozó új uniós irányelvből az a vegyi anyag, ami a Rábát szennyezi. Több mint 30 káros vegyület került be a szabályozásba, de a bőrgyárakban használt anyag nem.
- címkék:
- Európa
- Rába
- határérték
- bőrgyár
- Címkefelhő »
R�ba-r�szv�nyt adtak el az �sztek
�t sz�zal�k al� cs�kkent az �sztorsz�gi bejegyz�s� Trigon Active Alpha Fund r�szesed�se a R�ba Nyrt.-ben - k�z�lte a R�ba a t�zsde honlapj�n szerd�n. Az �szt alap r�szesed�se jelenleg 3,952 sz�zal�k, ami 4,129 sz�zal�kos szavazati ar�nyt jelent.
- címkék:
- Rába
- tőzsde
- részesedés
- észt
- Címkefelhő »
Elutas�tott�k a t�keemel�st a R�b�n�l
A R�ba Nyrt. k�zgy�l�s�n elutas�tott�k a r�szv�nyese az igazgat�s�g �ltal javasolt a 650 milli� forintos alapt�keemel�st, de elfogadt�k, hogy az igazgat�s�g az alapt�k�n fel�li vagyon�b�l t�zsdei �gylet keret�ben szerezzen saj�t r�szv�nyt a strat�giai c�lok megval�s�t�sa �rdek�ben, �gy hogy a saj�t r�szv�nyek �sszege a jegyzett t�ke 15 sz�zal�k�t nem haladhatja meg.
Csak lassan javulhat a Rába vízminősége
Csak lassan javulhat a Rába vízminősége, és csak fokozatosan szűnhet meg a folyón időnként tapasztalható habzás - mondta el Kóthay László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára szerdán a magyar-osztrák határvízi bizottság rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón Sopronban. Osztrák partnere a probléma mihamarabbi megoldásáról beszélt.
Még mindig erősen habzik a Rába
Továbbra is erősen habzik a Rába, de a jelenség pontos oka egyelőre nem ismert. Még sem a magyar, sem az osztrák vízminták elemzésének eredményeit nem hozták nyilvánosságra, ez hétfő délután várható.
- címkék:
- Rába
- jelenség
- Címkefelhő »
Újabb Rába-szennyezőt talált a Greenpeace
Bár a Rábát szennyező bőrgyárak fejlesztésekre tettek ígéretet, továbbra sem szűnik a folyó habzása Szentgotthárdnál. A Greenpeace az osztrák környezetvédelmi tárca adatai alapján azt feltételezi, újabban nem az eddig felelősnek tartott feldbachi, hanem a feljebb fekvő wollsdorfi üzem enged határérték feletti mennyiségben szennyező anyagokat a Rábába. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter magyarázatot vár az osztrák tárcától, és a jövőben havi tájékoztatást kér a Rábát szennyező bőrgyárak kibocsátási értékeiről.
Újra erősen habzik a Rába
- címkék:
- Rába
- képviselő
- szünet
- civil szervezet
- MTI
- Címkefelhő »
A nagy menetelések éve
Több mint kétezer éves dinnyét találtak Japánban, Kisújszálláson pedig egy gigantikus méhrajhoz kellett kihívni a tűzoltókat - 2007 is bővelkedett a meglepő eseményekben, de ami miatt emlékezetes lesz az a hatalmas menetelések egész sora. Itthon a kormány kemény vajúdás után különös öszvért hozott világra, igaz, beszedett pár komoly pofont is. Külföldön egyértelműen Vlagyimir Putyin volt a sztár, de azért a radikálisok csendben felforgatták az egész Közép-Keletet. Ilyen volt 2007 - szövegben, képen és videón.
Már a magyarok is szennyezik a Rábát
Az osztrák határnál nem látható habzás, csak 150 kilométerrel odébb a magyar oldalon. A környezetvédelmi minisztérium szerint ez azt bizonyítja, hogy a folyón megjelenő legújabb szennyezést valószínűleg magyarok okozzák. A tárca szerint legkésőbb 2009-re szűnhet a szennyezés folyón, addig kisebb-nagyobb habzásokra lehet számítani.
- címkék:
- Szentgotthárd
- Rába
- folyó
- Alsószölnök
- habzás
- Címkefelhő »
Vége a mátyásföldi Ikarus-gyárnak
Végelszámolással megszűnik a mátyásföldi Ikarus Egyedi Autóbusz Gyár Kft. Hiába jelentkezett több vevő is a nagy múltú autóbuszgyárra, mely új tendereken is pályázhatna.
- címkék:
- Rába
- csőd
- Mátyásföld
- BKV
- Ikarus
- Címkefelhő »
Stagn�l�ssal z�rt a t�zsde
A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 43,60 pontos emelked�ssel, 28 307,04 ponton z�rt h�tf�n. A p�nteki z�r� �rt�k�hez k�pest ez 0,15 sz�zal�kos er�s�d�s.
Gy�r v�rosa kisz�llt a R�b�b�l
A gy�ri �nkorm�nyzat 2150 forintos �ron v�lt meg a r�szv�nycsomagt�l, vagyis az �gylettel t�bb mint k�tmilli�rd forintos plusz bev�telhez jutott. �
- címkék:
- Rába
- devizapiac
- bevétel
- ár
- Győr
- Rába Nyrt
- Címkefelhő »
Negat�v volt a hangulat a t�zsd�n
A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX� kedden 369,05 pontos gyeng�l�ssel 28 142,33 ponton z�rt, ez 1,29 sz�zal�kos es�s az el�z� keresked�si napi z�r��rt�khez k�pest. A r�szv�nypiac forgalma 35,2 milli�rd forint volt, a vezet� r�szv�nyek mindegyike vesz�tett �rt�k�b�l az el�z� napi z�r�shoz viszony�tva.
A kajakvébé szervezői legyőzték a természetet
A hét végi világbajnokságon résztvevő sportolók jó előre számíthattak arra, hogy a minden erőfeszítésükre szükség lesz, a szervezőket viszont csütörtök reggel állította emberfeletti erőpróba elé a maratoni kajak-kenu vb, amelynek sikerrel megfeleltek. Az elmúlt napok esőzései nyomán a hétvégére oly' mértékben emelkedik meg a Duna és a Rába vízszintje, hogy a vb helyszínéül szolgáló győri Aranypartról a folyó túloldalára, a magasabban fekvő győri vízisport-egyesület területére kellett áttelepíteni a maratoni verseny futószakaszát, a versenyzői és kiszolgáló létesítményeket.
- címkék:
- kajak-kenu
- Rába
- Duna
- Aranypart
- Címkefelhő »
Jó üzlet a légszennyezés csökkentése
Az éghajlatvédelmet szolgáló Kiotói jegyzőkönyv szabályainak megfelelően Magyarország 1985 és 2012 között várhatóan mintegy 100 millió tonna üvegházhatású gázt "spórol meg", amit más országoknak értékesíthet, vagy későbbi időkre tartalékolhat - mondta Rábai Mónika, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakmai tanácsadója egy budapesti konferencián.
R�ba: 40 milli� forint nyeres�g
A R�ba Nyrt. �rbev�tele az els� f�l�vben 9 sz�zal�kkal emelkedve 27,433 milli�rd forintot �rt el, a nett� eredm�ny 154 milli� forint volt, szemben a b�zisid�szaki 826 milli� forintos vesztes�ggel - k�z�lte a t�rsas�g a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IRFS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�s�ben kedden.
Ismét habzik a Rába egy osztrák gyár miatt
A Rába ismételt habzása miatt Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter mindkét ország hatóságainál kezdeményezte, hogy megint mérjék fel a szennyezettséget. Ausztria elmulasztotta értesíteni a magyar felet arról, hogy habzással járhat az egyik gyárban zajló karbantartás.
A Rába újabb nyugati üzletet kötött
A Rába Futómű Kft. 3 éves általános beszállítói keretszerződést írt alá az amerikai székhelyű ArvinMeritor Rt.-vel. A Rába kovácsolt, megmunkált mellső tengelytesteket szállít partnerének 2007 második negyedévétől. A szállítások értéke idén elérheti a 4 millió eurót, majd 2008-tól a 6,5 millió eurós forgalmat.
- címkék:
- Rába
- euró
- devizapiac
- szállítás
- Rába Nyrt
- Címkefelhő »
A kemény Sólyom sok lehet Pozsonynak
"Nagyon erőteljes" fellépést ígért Sólyom László köztársasági elnök a szlovákiai Tőketerebesre (Trebisov) tervezett széntüzelésű erőmű ellen, amely Sátoraljaújhelytől légvonalban 20 kilométerre fekszik. Ha kell Ivan Gasparovics szlovák elnökhöz megy, és beveti európai uniós kapcsolatait - mondta. Sólyom májusban a Rába habzása ügyében - a magyar diplomáciához képest - szokatlanul élesen bírálta Ausztriát ami, úgy tűnik, eredményre vezetett. De milyen hatása lehet egy hasonló konfrontációnak a jelentős magyar kisebbséggel rendelkező Szlovákiával? Az [origo] által megkérdezett elemző szerint Sólyom kiállása egy problémás viszonyt bonyyolíthat ...
Nagyszab�s� fejleszt�sbe kezd az �j R�ba-tulajdonos
T�bb milli�rd forintos technol�giai beruh�z�sokat ind�t el a salg�tarj�ni SVT-Wamsler Zrt.; a hagyom�nyos t�zhelygy�rt�s mellett eur�pai m�ret� g�pipari v�llalkoz�s l�trehoz�s�t tervezik, megv�ltoztatj�k a c�gform�t �s a t�rsas�g nev�t is - jelentette be a c�g eln�k-vez�rigazgat�ja. A v�llalat a k�zelm�ltban szerzett 10 sz�zal�kot meghalad� r�szesed�st a R�ba Fut�m� Kft.-ben.
R�ba: 67 milli� eur�s szerz�d�s a GAZ-zal
A R�ba Fut�m� Kft. a 2007-2010 k�z�tti strat�giai id�szakra besz�ll�t�i �s hossz� t�v� egy�ttm�k�d�si meg�llapod�st �rt al� a GAZ csoport aut�busz div�zi�j�val. A magyar gy�rt� alv�z- �s hajt�sl�nc-elemeket, valamint fut�m�-, felf�ggeszt�si �s korm�nyz�si rendszereket sz�ll�t partnereinek 67 milli� eur� �rt�kben.
- címkék:
- Rába
- euró
- devizapiac
- piac
- tömegközlekedés
- fák
- GAZ
- Rába Nyrt
- Címkefelhő »
Magyar c�ghez ker�lt az EBRD R�ba-csomagja
A tegnapi napon az Eur�pai �jj��p�t�si �s Fejleszt�si Bank (EBRD) bejelentette, hogy megv�lt 10,8 sz�zal�kos R�ba-r�szesed�s�t�l, p�nteken reggel pedig kider�lt, hogy egy salg�tarj�ni c�g volt a vev�.
Nem féltik a Rábát a láthatatlan habtól az osztrák pecások
Az osztrák horgászok nem értik, miért tiltakoznak a magyarok a Rába habzása miatt, bár a folyó szennyezésével vádolt bőrgyár környékén már ők sem lesnek pisztrángra. A vadregényes folyó mellett száraz csőcsonkok utalnak az elmúlt hetek vitáira, de habnak vagy egyéb idegen anyagnak nyoma sincs. Igaz, akad olyan környékbeli, aki szerint a helyiek csak nem akarják látni azt, ami nyilvánvaló. Az [origo] kenuban eredt a Rába szennyezésének nyomába.
- címkék:
- Rába
- szennyezés
- bőrgyár
- Címkefelhő »
Középkori időutazás
A Rába-ügyben tartanak ülést Bécsben
A Rába habzásának ügyében tart ülést csütörtökön az osztrák-magyar akciócsoport. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter azt állítja: nyomást gyakorolnak az osztrák félre, hogy szeptemberre megtisztuljon a folyó.
Fodor szerint hamar megtisztul a Rába
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter szerint heteken belül megszűnhet a Rába habzása. A miniszter szerint az erről szóló megoldás már a jövő héten megszülethet. Sólyom László köztársasági elnök szombaton az osztrák államfővel a Rába szennyezéséről tárgyal.
Habbal fújta be a Rábát szennyező bőrgyárat a Greenpeace
Mivel a bőrgyár nem reagált a Greenpeace felszólítására, a nemzetközi környezetvédő szervezet habbal fújta be a Rába habzásáért felelősének tartott Boxmark feldbachi üzemét. A környezetvédők azt várják a cégtől, hogy őszig szűntesse meg a határértékeket meghaladó szennyezést.
Magyar bosszútól félnek az osztrák zöldek a Rába miatt
"Üdvözlet Ausztriából!" - írta egy, a habzó Rábát ábrázoló kép alá az osztrák Der Standard című lap, amely éles hangon bírálta az osztrák politikát, amiért nem tudja megfelelően kezelni a környezetszennyezés problémáját. Az osztrák zöldek szerint jobb lenne igyekezni, mert a magyarok visszavághatnak.
Fittyet hány a habzó Rábára az EU-bizottság
Elzárkózott az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottsága attól, hogy foglalkozzon a Rába habzásával. A bizottság vezetője szerint a bizottságnak semmilyen jogalapja nincs vizsgálódni a folyó osztrák szakaszán keletkező szennyeződésének ügyével.
Ellentmond a zöldeknek az osztrák bőrgyár
Vitatja a Greenpeace mérési eredményeit Rába-szennyezés egyik felelősének tekintett ausztriai, feldbachi Boxmark bőrgyár. A nemzetközi szervezet szerint a stájerországi üzem Rábába engedett ipari szennyvizében egyes káros anyagok többszörösen meghaladják a határértéket.
- címkék:
- Kovács
- Boxmark
- Rába
- zöld
- határérték
- bőrgyár
- Greenpeace
- Címkefelhő »
Az osztrákok is vizsgálják a Rába szennyezését
Már a helyi elöljáróság is vizsgálja Ausztriában a Rába habzását okozó egyik bőrgyárat, amelynek vízjogi engedélyét 1999 óta nem újították meg - írta a bécsi Die Presse, amely szerint a Greenpeace szerdán bejelentett mérési eredményei tovább élezhetik a két ország közti konfliktust.
Az osztrákokat hibáztatja a Greenpeace is
A stájerországi Boxmark bőrgyár által a Rábába engedett szennyvízben több vegyület is meghaladja az előírt határértéket - állítja a Greenpeace. A nemzetközi környezetvédő szervezet szerint egyértelmű, hogy a bőrgyár a Rába habzásának egyik fő okozója.
- címkék:
- Boxmark
- Rába
- határérték
- bőrgyár
- habzás
- Greenpeace
- Címkefelhő »
Beindul szerdán a Rába-akciócsoport
Első ülését tartja szerdán az orsztrák-magyar Rába-akciócsoport, amelyet a folyó habzásának ügyében hoztak létre. Várhatóan szerdán teszi közzé a Greenpeace is azt, milyen eredményeket hozott a Rába vizének laboratóriumi vizsgálata.