laboratóriumi vizsgálat

címke rss

A feltámadás legrejtélyesebb ereklyéje: a torinói lepel

A torinói Keresztelő Szent János-katedrálisban őrzik a kereszténység egyik legrejtélyesebb ereklyéjét, azt az antik halszálkamintásan szőtt lenvászon leplet, amelyen egy alak halvány kontúrjai rajzolódnak ki. A lepel rostjaiba egy számunkra ismeretlen folyamat eredményeként beleégett testlenyomat modern technikával történt alapos megvizsgálása során azt találták, hogy az alakon azonosított nyomok az újszövetségi szenvedéstörténetben leírtakkal mutatnak szoros azonosságot. Az ateista és erősen szkeptikus brit magfizikus, Ian Wilson tagja volt annak a tudóscsoportnak, amely a Vatikán engedélyével 1978-ban alapos természettudományos viizsgálatnak ...

Szinte hihetetlen: 42 ezer év után újra életre kelt egy jégbe fagyott féreg

Tudomány2021.12.29, 23:11

A fonálférgekről közismert kiváló túlélőképességük, de az, hogy a pleisztocén utolsó nagy eljegesedési periódusában hibernizálódott példányuk kedvező körülmények közé kerülve 42 ezer év elteltével is képes feléledni és reprodukálni magát, több mint figyelemre méltó körülmény. A szenzációs felfedezés ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a sarkkör környéki örökké fagyott talajnak, a permafrosztnak az általános felmelegedés miatti kiolvadása eddig ismeretlen „alvó" mikroorganizmusok kiszabadulását eredményezheti. Hogy ezeknek milyen hatásuk lehet a környezetükre, illetve a jelenkori ökoszisztémára, az egyelőre még megválaszolaatlan ...

Új módszert fejlesztettek ki az epilepszia kezeléséhez

Tudomány2021.08.03, 20:27

Az epilepsziás betegek gyógyszeres kezelésének hatékonyabbá tételére fejlesztettek ki egy újfajta leheletvizsgálatot a Bázeli Egyetem kutatói.

Laboratóriumi paraméterek értékelése – tájékozódj a vérvizelésről!

Gyogyzona.hu2021.07.26, 07:35

Vérvizelésről akkor beszélünk, amikor a vizeletben kóros mennyiségű vér jelenik meg. Ez centrifugált vizelet üledékében látóterenként kb 2-3 vörösvértestnél nagyobb mennyiségű vért jelent, mely laboratóriumonként kissé eltérhet ettől. Véres vizelet esetén meg kell győződnünk, hogy a vér valóban a húgyutakból származik, és például nem menses ideje alatt lett levéve.

A megismételt antitestvizsgálatok 88 százaléka lett határérték feletti

Itthon2021.07.14, 11:03

A megismételt antitesttesztek 88 százaléka lett határérték feletti a Semmelweis Egyetem (SE) laboratóriumi vizsgálatán - mondta Merkely Béla, az intézmény rektora az M1 aktuális csatornán szerdán.

Kegyetlen mészárlás a szépség nevében - A kísérleti állatok védelmének világnapja

Life.hu2016.04.23, 22:07

Évente több millió állatot használnak fel és ölnek meg a fejlődés nevében. Bár világviszonylatban az Európai Unió relatíve szigorúan szabályozza az orvosi és kozmetikai célú állatkísérleteket, a kísérletek száma sajnálatos módon továbbra sem csökken. Míg a világ egyes részein, például Kínában évről évre nő, addig Európában az 1980-90-es évek szintjén stagnál. 

Depresszió ellen szedjünk bélbaktériumot?

Egészség2016.04.10, 16:41

Szervezetünkben számos olyan folyamat zajlik, amelyet még nem teljesen ért a tudomány. Ezek egyike a bélrendszerben élő baktériumok hatása. Tudta ön, hogy a bélflóráján múlhat, hogy visszamegy megnézni, kihúzta-e a vasalót?

Veszélyes járókákat és bébikompokat vontak ki a forgalomból

Itthon2011.07.27, 13:35

Két féle járókát és három féle bébikompot talált veszélyesnek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A termékeket kivonták a forgalomból.

Szalmonella mérgezett a Hungaroringen

Itthon2007.08.07, 15:38

Még mindig kórházban van tizenhét ember azok közül, akik a Hungaroring környékén étkezve kaptak ételmérgezését. A laboratóriumi vizsgálatok szerint a megbetegedéseket szalmonella baktérium okozta.

Előző
  • 1
  • 2
Következő