Puskás Aréna
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar fociválogatott
- labdarúgás
- foci
- Euro 2020
- Bajnokok Ligája
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Többször is megtelne a Puskás Aréna, annyi jegyigénylés érkezett az olaszok elleni meccsre
A szeptember 26-i Magyarország-Olaszország Nemzetek Ligája-mérkőzésre péntek délelőtt indult a jegyárusítás, és kora estére az összes belépő gazdára talált - írja az MLSZ.
Óriási siker volt a Budapesten rendezett keresztény könnyűzenei találkozó - videó
Talán soha nem látszódott még ilyen mértékű csillogás a szemekben, ilyet én még soha nem tapasztaltam a rendezvényeinken – mondta el az Origónak adott interjúban László Viktor, az Ez az a nap! 20. jubileumi rendezvényének alapító-főszervezője. Ahogyan arról már beszámoltunk, több mint 30 országból 40 ezer ember volt kíváncsi múlt szombaton az eseményre a Puskás Arénában, amelyen olyan magyar énekesek is részt vettek, mint Molnár Ferenc Caramel, Oláh Gergő vagy Mező Misi. László Viktor az eseményről, a hitvallásukról és a visszajelzésekről is mesélt nekünk.
Több tízezren dicsőítették Istent a Puskás Arénában
2022. július 23-án tartották még a kétszer is elhalasztott Ez az a nap! Fesztivált. A Puskás Arénában megrendezett koncertfolyamra több mint negyvenezer jegy kelt el. A hőség és a nyári, várva-várt eső sem riasztotta el a megjelent résztvevőket. A zeneszámok és a tanúságtételek középpontjában mindig Jézus Krisztus állt - írja a Vasárnap.
- címkék:
- istentisztelet
- Puskás Aréna
- Címkefelhő »
Visszaszerezték Puyol mezét
A korábbi Barcelona focista dedikált meze a Puskás Arénában volt bekeretezve, ahonnan ellopták. A zuglói nyomozók három embert hallgattak ki gyanúsítottként, végül a sportereklyét visszaadták jelenlegi tulajdonosának.
Így bulizott Marco Rossi és felesége az angolok legyőzése után - kép
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerda este, vagyis egy nappal az angol csapat bravúros legyőzése után a Puskás Arénában engedte ki a fáradt gőzt egy rockkoncerten.
Gitárszólóval készült a legújabb telt házra Dömötör Csaba - videó
"Még sok-sok telt házat a Puskásban és annál is több győzelmet!" – írta bejegyzésében Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.
- címkék:
- Dömötör Csaba
- Puskás Aréna
- Címkefelhő »
Nagyon idegesek a németek: nevetséges 11-est reklamáltak
Nagyon jól játszik a magyar válogatott a németek ellen, emiatt a vendégek rendkívül idegesek. Ezt mutatta az a jelenet is, amikor a fél német válogatott lerohanta a bírót, 11-est reklamálva.
- címkék:
- Puskás Aréna
- Címkefelhő »
Elképesztő a hangulat a Puskás Arénában
Újra megtelt a zárt kapus meccs után a Puskás Aréna. A németek elleni Nemzetek Ligája-meccsre minden jegy elkelt és fantasztikus a hangulat a lelátón.
Az MLSZ figyelmeztet, ne üljenek fel a szurkolók a provokációknak
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) arra kéri a szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg szombaton a magyar válogatott németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésére, melynek kezdete előtt három órával, 17.45-kor kinyitják a kapukat.
Gyerekek tölthetik meg a Puskás Arénát az angolok elleni meccsen
A 14 év alatti fiatalok számára iskolai szervezésben, kísérőkkel biztosítja a belépés lehetőségét a jövő szombati Magyarország-Anglia Nemzetek Ligája-mérkőzésre a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).
Pénteken kezdődik a jegyértékesítés a Fradi-Paks Magyar Kupa döntőre
Pénteken 10 órakor indul a jegyértékesítés a labdarúgó MOL Magyar Kupa május 11-én sorra kerülő döntőjére, amelyben a bajnok Ferencváros és a Paksi FC csap össze a Puskás Arénában, 19.30 órától.
A BKK sűríti a járatait a magyar-szerb mérkőzés miatt
A BKK sűríti a Puskás Aréna megközelítését segítő járatait csütörtökön, a Magyarország-Szerbia válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerdán az MTI-vel.
A Puskás Arénában rendezhetik a Bajnokok Ligája-döntőt
Az oroszok kelet-ukrajnai konfliktusa miatt egyre több ország sújtja szankciókkal Oroszországot, így az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is elveszi Szentpétervártól a labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt. A Blikk azt írja, hogy ha ez megtörténik, akkor május 28-án a budapesti Puskás Aréna adhat otthon a legrangosabb kupasorozat döntőjének.
Világversenyen nyert rangos díjat a Puskás Aréna rekonstrukciója
A budapesti Puskás Aréna rekonstrukciója díjat nyert a Mapei referenciaépületek világversenyén.
- címkék:
- díj
- világverseny
- Puskás Aréna
- Címkefelhő »
Lengyel külügyminiszter Szijjártónak: Segítettél rátalálni az új önmagamra
Közelebbről is megmutatta Szijjártó Péter a Puskás Arénát V4 + Marokkó külügyminiszteri találkozó után a külügyi delegációknak.
A magyar válogatott nézők előtt játszhat a Puskás Arénában San Marino ellen
Jövő pénteken nézők előtt játszhat a magyar labdarúgó-válogatott San Marino ellen a Puskás Arénában.
Ilyen volt a Szerencsejáték Zrt. szuperkoncertje
Minden, amit a szombati Szuperkoncertről tudni érdemes
Alig 24 óra múlva megnyitja kapuit a felújított Puskás Aréna Szoborpark, ahol az idén 30 éves Szerencsejáték Zrt. egy nagyszabású ingyenes Szuperkoncerttel ünnepli fennállásának három évtizedét. Vegyük sorra, hogy melyek a legfontosabb információk a holnapi eseménnyel kapcsolatban.
Fantasztikus park született a Puskás Aréna melletti területen - galéria
Megtartották a Puskás Aréna Park megnyitóját, amivel egy korábban nagyrészt kihasználatlan és a lakosság elől elzárt terület született újjá. A több mint 100 ezer négyzetméternyi területen többek közt játszóterek, sétányok, pihenődomb és pályák szolgálják a kikapcsolódást.
Szomorú vereség az angoloktól, de még semmi nincs veszve
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este az Európa-bajnoki ezüstérmes, a világbajnoki selejtezőcsoportunkat vezető angol válogatottat fogadta a Puskás Arénában. Az első félidő gólnélküli döntetlent hozott, de a második félidőben az angolok rákapcsoltak és végül 4-0-ra megnyerték a meccset és megerősítették vezető helyüket az I csoport élén.
Az évszázad mérkőzésére emlékeztek a magyar szurkolók a Puskás Arénában - kép
A magyar válogatott szurkolói fantasztikus élőképpel emlékeztek meg az 1953. november 25-én 6-3-ra megnyert Anglia elleni mérkőzésre a csütörtök esti vb-selejtező előtt.
Szoboszlai visszatér, Dzsudzsák ezúttal sem kapott meghívót - íme Rossi vb-selejtezős kerete
Marco Rossi szövetségi kapitány szerdán kihirdette a férfi labdarúgó-válogatott keretét a szeptemberi vb-selejtezőkre. Dzsudzsák Balázs ezúttal sem kapott helyet, viszont ott van a keretben Sallói Dániel, Tamás Márk és Szoboszlai Dominik is. Az is kiderült, hogy Laczkó Zsolt lett a férfi A-válogatott új másodedzője.
A magyar válogatott telt ház előtt játssza az angolok elleni vb-selejtezőt a Puskás Arénában
Minden jegy elfogyott a magyar labdarúgó-válogatott Anglia és Andorra elleni, szeptemberi világbajnoki selejtezőjére.
Telt ház a Puskás Arénában: alig maradt jegy az angolok elleni vb-selejtezőre
Csütörtökön megkezdődött a jegyértékesítés a szeptember 2-án sorra kerülő Anglia és a szeptember 8-án esedékes Andorra elleni világbajnoki-selejtezőre. Az Európa-bajnokságon fantasztikusan szereplő magyar válogatott iránt óriási az érdeklődés, csütörtök estig közel 50 ezer jegy talált gazdára.
Csányi Sándor: Fellebbezünk az UEFA döntése ellen
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor – aki egyben az UEFA alelnöke is – elárulta, még részletes indoklást vár az UEFA zárt kapus büntetése kapcsán, de a szövetség mindenképpen fellebbez a döntés ellen.
Önkéntesnapló: Hihetetlen küldetések
Milyen titkokat rejteget magában a magyar foci a pályán kívül? Milyen történeteket tudnának mesélni a Groupama Aréna vagy a Puskás Stadion folyosóinak falai az utókornak? Izgalmas eseményeknek lehettem szemtanúja sportönkéntesként a foci világában (is).
- címkék:
- blog
- önkéntes
- Napló
- Puskás Aréna
- Címkefelhő »
Varga Judit: A Puskás Aréna volt eddig a legcsodálatosabb, legjobb hangulatú Eb-helyszín
Most, hogy véget ért az utolsó budapesti Eb-meccs is, büszkén kijelenthetjük, hogy a Puskás Aréna volt eddig a legcsodálatosabb, legjobb hangulatú Eb-helyszín, írta Varga Judit közösségi oldalán.
- címkék:
- Varga Judit
- Puskás Aréna
- Címkefelhő »
Képeken Csehország bravúros győzelme Hollandia ellen
A cseh szurkolók már a Puskás Arénában hangolnak - videó
A holland labdarúgó-válogatott vasárnap 18 órakor Csehország ellen lép pályára az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében a Puskás Arénában. A cseh fanatikusok már jóval a mérkőzés előtt ott voltak a stadionban, és elkezdték a hangolást a meccsre.
Foci-Eb, nyolcaddöntők, 2. nap: A Hollandia-Csehország mérkőzéssel búcsúzik az Európa-bajnokságtól a Puskás Aréna
Vasárnap folytatódnak a labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntői. A három csoportmérkőzésnek is otthont adó Puskás Aréna a Hollandia-Csehország mérkőzéssel búcsúzik a tornától, míg Sevillában a remek formában lévő Belgium a Cristiano Ronaldo fémjelezte címvédő Portugáliával csap össze.
Elképesztő hiba miatt nem tudott Budapestre utazni a cseh válogatott
A cseh labdarúgó-válogatott vasárnap lép pályára a Puskás Arénában Hollandia ellen az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. A Blikk információi szerint azonban kisebb probléma merült fel, aminek következtében nem tudtak elutazni a magyar fővárosba.
Fontos információk a Puskás Arénában megrendezendő holland-cseh Eb-nyolcaddöntőhöz
A labdarúgó Európa-bajnokságon a Puskás Arénában a belépéshez az érvényes jegy mellett védettségi igazolványra is szükség van, amelyet viszont nem a stadionnál ellenőriznek.
A meccs másnapján koronavírus-tüneteket mutató orosz család volt kint a magyar-francia mérkőzésen
Két nappal a magyar-francia labdarúgó mérkőzés után három külföldi szurkoló önkéntesen jelentkezett az egyik budapesti kórházban, koronavírus-tünetekkel. Kettőjüknek pozitív lett a gyorstesztje, jelenleg a PCR-tesztekre várnak - értesült az Origo. Úgy tudjuk, hogy amikor átvették a karszalagjukat, az előírásoknak megfelelően bemutatták a negatív PCR-tesztjüket. Így az országba és a stadionba is szabályosan jutottak be.
Ismét hatalmas szurkolói tömeg vonult a Hősök terétől a Puskás Arénába - galéria
35 fok várható a magyar-francia Eb-csoportmeccs ideje alatt Budapesten
Kisüveges (max 50 ml) naptejet is beengednek a szervezők a Puskás Arénába a szombati Magyarország-Franciaország Európa-bajnoki csoportmérkőzésre - írja az MLSZ Twitter-oldalán.
Fontos tudnivalók a szurkolóknak a szombati magyar-francia Eb-meccs előtt
Szombaton 15 órakor a Puskás Arénában a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnok francia csapattal játszik. Következzen most pár fontos tudnivaló a szurkolóknak.
A franciák elleni Eb-meccsen is karszalag kell a jegy mellé a belépéshez a Puskás Arénába
A részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon a Puskás Arénában a belépéshez az érvényes jegy mellett védettségi igazolványra is szükség van, amelyet viszont nem a stadionnál ellenőriznek.
A portugál sztárfocisták szexi barátnői közös képet posztoltak a Puskás Arénából
Inés Fernandes, portugál labdarúgó-válogatottban játszó Bernando Silva barátnője osztotta meg a képet a közösségi oldalán, amelyen a Puskás Arénában pózol a magyar válogatott elleni Eb-meccsen Joao Félix és Rúben Dias kedvesével.
Ettől cukibbat ma már nem látsz! Így szurkolt apukájának Gulácsi Péter kisfia a Puskás Arénában - Fotó
A magyar válogatott kapusának kisfia a jövő héten lesz hároméves: természetesen ő is jelen volt a tegnap megrendezett magyar-portugál meccsen.
Az Eb legcukibb fotója: Gulácsi Péter kisfia a Puskás Arénában szurkolt
A magyar válogatott 3-0-ra kapott ki kedden a címvédő portugál csapattól, a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjában, a Puskás Arénában. A találkozót a helyszínen tekintett meg a nemzeti csapat kapusának, Gulácsi Péternek a kisfia is.
Lenyűgöző az Eb-meccs előtt esti fényben pompázó Puskás Aréna - fotók
Kedden 18 órakor a magyar labdarúgó-válogatott is megkezdi szereplését a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon, méghozzá a Puskás Arénában a címvédő portugál csapat ellen. A magyar nemzeti stadion esti megvilágításban is lenyűgözően néz ki.
Így edzett a magyar válogatott a Puskás Arénában - Galéria
Karácsony Gergely újabb felelőtlensége: hatalmas a gaz és a mocsok a Puskás Aréna környékén – videó, fotók
Németh Balázs televíziós újságíró a közösségi oldalán mutatta be, hogy a budapesti Eb-kezdetén hogyan is fest a Puskás Aréna környéke. Röviden: a Karácsony által vezetett főváros jelenleg legfontosabb részén, a kezdés előtt közvetlenül derékig ér a fű, mindent ellep a gaz és a szemét, miközben 67 ezer szurkoló érkezik, akik közül majdnem 20 ezer külföldi lesz. Karácsonyék tehetetlensége és dilettantizmusa miatt mindenki azon fog élcelődni, hogy Budapest mennyire koszos.
Üresen is csodálatos a Puskás Aréna egy nappal a portugálok elleni meccs előtt - Galéria
Sipos Jenő: A szurkolók lehetőleg még hétfőn vegyék át a belépéshez szükséges karszalagot!
Még csak ötezer szurkoló vette át azt a karszalagot, amely a koronavírus-elleni védettséget igazolja és nélkülözhetetlen a keddi magyar-portugál labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzés megtekintéséhez a Puskás Arénában.
Nézze, hallgassa meg a Nélküled című dal szívszorító előadását a Puskás Aréna megnyitóján!
A csodálatos Puskás Aréna várja a labdarúgó Eb világsztárjait
A 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságot június 11. és július 11. között Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Glasgow-ban és Sevillában rendezik. A 11 város és ország közül 7 városban és 6 országban ezelőtt sosem rendeztek Európa-bajnoki meccset. Az Origo most a budapesti Puskás Arénát, a sevilla-i La Cartuját, a bukaresti Nemzeti Stadiont, az amszterdami Johan Cruijff Arenát, a glasgow-i Hampden Parkot, és a koppenhágai Telia Parken stadiont mutatja be.