plenáris ülés

címke rss

Dohánytermék lesz az elektronikus cigaretta

Itthon2015.11.19, 19:07

A Jobbik és az MSZP bírálta az egészségügyi államtitkárság előterjesztését, amely dohányterméknek minősítené az e-cigarettát. Érvelésük szerint a döntés az egészségvédelem ellen hat. A két pártnak a spermabankokkal kapcsolatban is egyezik a véleménye. Követtük a vezérszónoki felszólalásokat.

Szelényi: Jogsértő marad az egyházügyi törvény

Itthon2015.11.17, 12:53

Szinte az egész Fidesz-KDNP jegyzi azt az előterjesztést, amely átfogóan módosítja a kétharmados egyházügyi törvényt. A módosítás célja az Alkotmánybíróság, a Velencei Bizottság, illetve az Emberi Jogok Európai Bírósága által jogsértőnek talált rendelkezések megszüntetése. Az ellenzék szerint az egyházak közti diszkrimináció megmarad. Követtük a vitát.

Orbán Viktort a nemzeti minimumról kérdezték

Itthon2015.11.09, 15:19

Váratlanul Orbán Viktor is válaszolt képviselői kérdésekre az Országgyűlés plenáris ülésén. A miskolciaknak tett ígéretekről, a férfiak 40 év utáni nyugdíjazásáról és a nemzeti minimumról kérdezték. A kormányzati álláspont az, hogy a Fidesz-KDNP tett legtöbbet a gyermekéhezés felszámolásáért, a program jobban haladt, amíg a pártok nem avatkoztak bele. Az Emmi kapta a legtöbb kérdést, de nem kímélték a földművelési tárcát sem. Lázár János kiállt Németh Lászlóné mellett. 

Ritka pillanat az Országgyűlésben: terítéken az MNB gazdálkodása

Itthon2015.11.04, 12:33

Tiltott állami támogatás, közpénzpazarlás, felhatalmazás nélküli tevékenység. Árstabilitás, monetáris stabilitás és a gazdaságpolitika támogatása. Az ellenzék szereptévesztésként, Matolcsy György csodaként értékelte a megújult jegybank tevékenységét. A pártok vezérszónokai a Magyar Nemzeti Bank 2012 és 2014 közötti időszakának gazdálkodását tekintették át. Követtük a felszólalásokat.

Mindenkire kiterjesztik az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat

Itthon2015.11.03, 18:49

Megszűnik a nettó 500 millió forint árbevételig érvényesíthető 0%-os sáv, és már 2015-ben a mikro- és kisvállalkozásoknak is meg kell fizetniük a 0,1%-os mértékű felügyeleti díjat, vagy élhetnek az átalányválasztás lehetőségével. A napi fogyasztási cikkekre kivetett, progresszívan változó, sávos díjat az Európai Bizottság vizsgálta, a módosítás az Európai Bizottság elmarasztaló ítéletének megy elébe. A kormány az Európai Bíróságon tovább harcol igazáért, derült ki a parlamenti vitából.

Mégsem dőlt el az MTVA 47 milliárdja

Itthon2015.11.02, 15:52

A zárószavazás előtt már csak a Költségvetési Tanács véleményére vár a költségvetés azon módosítása, amely egyetlen törvényben elengedné a köztévé 47 milliárdos tartozását, és a menekültválság kezelésére további 60 milliárd forintot különítene el. A bizottságok a Modern Városok Programra is 25 milliárd forinttal több pénzt szánnának. Az ellenzék kifogásolta a kérdések összekapcsolását, az összegző módosító javaslatot mégis megszavazta az Országgyűlés. A szavazásig követtük az ülést.

Politikai vita a földprivatizációról

Itthon2015.10.26, 18:54

Összefogással politikai vitát kezdeményeztek az ellenzéki pártok az Országgyűlésben, hogy napvilágra kerüljön a szerintük elhibázott földprivatizáció minden lépése és lehetséges hatása. A 380 ezer hektárnyi állami tulajdonban levő termőföld magántulajdonba adásáról sem az Országgyűlés képviselőit, sem szakbizottságait nem tájékoztatta a kormány. Az sem világos, hogy pontosan mire fordítják majd az eladásokból származó több százmilliárdos bevételt. Követtük a hét és fél órában meghatározott időkeretes vita vezérszónoki felszólalásait.

Szubszidiaritásvizsgálat lehet a csodafegyver a kötelező kvótarendszerrel szemben

Itthon2015.10.22, 10:51

Hatáskörtúllépéssel támadja meg az Európai Bizottságot a menekültek kötelező kvóta szerinti elosztásáról szóló javaslata miatt az Országgyűlés európai ügyek bizottsága. A szubszidiaritás elve értelmében a döntéseket mindig a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni. Amennyiben több tagállam parlamentje az elv sérelmét állapítja meg, az Európai Bizottságnak felül kell vizsgálnia a javaslatot. A pártok ellenkező okokból támogathatják a kezdeményezést.

Rogán Antal korlátlan kinevezési jogkört kapott

Itthon2015.10.20, 15:59

Törvénymódosításokkal teremtik meg Rogán Antal minisztériumának személyi feltételeit. Az általános politikai koordinációért felelős miniszter a megfelelő alapilletmény-eltérítésekkel főtanácsadói, tanácsadói munkaköröket létesíthet, a Miniszterelnöki Kabinetirodán a munkaszerződéssel foglalkoztatottak aránya meghaladhatja a személyi állomány tíz százalékát. A jogszabály hatásköröket is tisztáz Lázár János és Rogán Antal között. Követtük a törvény általános vitáját.

Orbán Viktor: Százéves kisgazdaprogramot hajtunk végre

Itthon2015.10.19, 18:24

Az ellenzéki pártok korrupciós vádjai ellenére a miniszterelnök megvédte a földprivatizációt. Orbán Viktor szerint a kormány agrárpolitikája következetes. 

Megszavazták Rogán minisztériumát

Itthon2015.10.12, 18:11

Az ellenzék fogadkozott, az Országgyűlés mégis megszavazta Rogán Antal minisztériumát. Szintén meglett a kellő szavazat a 2015-ös költségvetés azon módosításához, amely egyetlen döntéssel 60 milliárd forintot különített el a migránsválság kezelésére és átvállalta  a Médiaszolgáltatás-támogató Alap 47 milliárd forintos adósságát. Követtük az ülést.

Nem kockázatmentes a bürokráciacsökkentés

Itthon2015.10.06, 15:56

Az ellenzéki pártok szerint a kormány mindeddig kudarcot vallott bürokráciacsökkentésben. A karcsúsítási törekvések ellenére az apparátus nemhogy nem csökkent, hanem a kétszeresére nőtt. A hatósági határidők lerövidülése önmagában nem elég: ahhoz, hogy az ügyintézők merjenek dönteni és döntéseikért vállalják a felelősséget alapvető szemléletváltásra van szükség a közigazgatásban. Egyes területeken, mint a környezetvédelem a határidők további rövidülése kifejezetten kockázatos.

Beszámolt a külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésről

Itthon2015.10.05, 18:48

Szijjártó Péter az ENSZ szerepvállalását sürgette a népvándorlás okozta válsághelyzet megoldásában a hétvégén tartott közgyűlés általános vitáján. A magyar javaslatok világkvóta bevezetését is szorgalmazzák. Az ülésnap folyamán Szijjártó Pétert Kósa Lajos, Németh Zsolt és Gyopáros Alpár fideszes képviselők kérdezték. Követtük az ülést.

A költségvetést is módosítja Rogán minisztériuma

Itthon2015.09.29, 12:47

Propagandaminisztériumnak tekinti, ezért nem támogatja a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozását az ellenzék. Nem kívánnak biankó csekket adni Rogán Antalnak és úgy ítélik meg, a 2015-ös költségvetés módosítása kevés. Mivel az Országgyűlés már a 2016-os költségvetést is elfogadta, annak módosítása nélkül a Kabinetiroda tiszavirág-életű lesz: önálló minisztériumként csak 2015 év végéig, mindössze négy hónapig működhet jogszerűen. Az ellenzék más minisztériumok létrehozását égetőbbnek kérdésnek tartja. Követtük a vitát.

Belefáradtak a pártok a menekültkérdésbe

Itthon2015.09.28, 15:21

Visszatérhet a korábbi élet az Országgyűlésbe miután hetek óta először egyetlen kérdés sem hangzott el a menekültválsággal kapcsolatban az azonnali kérdések órájában. A téma a napirenden kívüli felszólalások és a kérdések körébe szorult vissza. Az állami földek privatizációja, az iskolakezdés, a fiatalok munkanélkülisége, Farkas Flórián, a dugódíj írták felül a menekültkérdést. Követtük a felszólalásokat.

Épül a kerítés, közfoglalkoztatott lehet a menekült

Itthon2015.07.06, 12:40

A menedékkérők közfoglalkoztatását is lehetővé tenné az idegenrendészeti határzár létesítéséről szóló törvénycsomag. Az Országgyűlés már ma szavaz az előterjesztésről. A kormánypártok levették napirendről az MSZP alternatív javaslatát, amely az embercsempészek büntetésével, a határvédelem, a menekültügyi szervek erősítésével kezelte volna a menekültáradatot. A vezérszónoki kör végéig követtük az ülést.

Oda a nemzeti egység olimpiaügyben

Itthon2015.06.30, 15:58

Az olimpiák ügye már nem szolgálja a nemzet ügyét. Az MSZP váratlanul felrúgta az egységet, az LMP nem támogatja. A támogatást elutasító pártok hiteltelennek és alkalmatlannak tartják a kormányt a rendezésre. A jobboldali pártok politikai haszonszerzést emlegetnek. A Jobbik szerint az MSZP-n belüli vitákra utalhat, hogy a szocialisták sport szakpolitikusai távol maradtak a vitától. A 33. Olimpiai-, és a 17. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról július 6-án szavazhat a Ház.

Szijjártó: Az illegális bevándorlás a legsúlyosabb európai kihívás

Itthon2015.06.29, 17:32

A kontinensen zajló háború és terrorfenyegetettség mellett az illegális bevándorlást nevezte Európa egyik legsúlyosabb kihívásának Szijjártó Péter az Országgyűlés plenáris ülésén. A görög államcsőd csak érintőlegesen került szóba. Rogán Antal szerint Görögország helyzete bizonyítja, hogy a megszorítások politikája zsákutca. Az azonnali kérdések végéig követtük az ülést.

Rogán Antal bejelentette a határzárt az Országgyűlésnek

Itthon2015.06.22, 17:09

Több felszólalás is foglalkozott a menekültáradat visszaszorítását célzó kerítésépítéssel az Országgyűlés mai plenáris ülésén. Rogán Antal napirend előtt népvándorlással indokolta a magyar-szerb határon felállítandó határzárat; a Jobbik a kommunikáción túl azonnali lépéseket követelt. Az ellenzéki képviselők többsége a leszakadásról, a kivándorlásról, a korrupcióról kérdezett. Az azonnali kérdések sorában a miniszterelnököt faggatták.

Ásotthalomnál megélhetési bevándorló lesz a menekült

Itthon2015.06.17, 11:22

Egy egyszerű törvénymódosítás a biztonságos tranzitországból érkezők esetén megtagadhatóvá tenné a politikai menekült státusz elismerését, és ezzel lehetőséget teremtene a menekültek visszafordítására. A javaslat megélhetési bevándorlónak tekinti a kormányrendeletben felsorolandó biztonságos országokból Magyarországra belépőket, függetlenül attól, hogy hazájukból politikai okból menekültek el. E logika mentén egyedül Ausztria fogadhatta volna be menekültként az 1956-os magyarokat; Ausztriát elhagyva az 56-os menekülteket megélhetési bevándorlóként visszafordíthatta volna a világ. A napirend előtti felszólalásokat is követtük.

A Fidesz szerint a Jobbik és az LMP elárulta a kisbetéteseket

Itthon2015.06.15, 16:59

A múlt héten leszavazott kétharmados törvény miatt egymást vádolja kormány és ellenzék. A Fidesz szerint az ellenzék bebizonyította, hogy a brókerek barátja, az ellenzék azzal vádolta a kormányt, hogy titkolózik Quaestor-ügyben. A KDNP a bevándorlással kapcsolatos kettős felelősségről beszélt. Az Országgyűlés plenáris ülésén kiderült: a kormány nem támogatja a 2016-os költségvetés módosítására irányuló ellenzéki javaslatokat, mert azok rontanák a hiánycélt és az egyenleget. A módosításokról a nyári rendkívüli ülésszak első napján, a holnapi napon szavaz a Ház. Percről percre követtük az ülést.

Az ellenzék kevesli a családi csődtörvényt

Itthon2015.06.10, 11:26

A Kereszténydemokrata Néppárt végre az Országgyűlés elé vitte a családi csőd lehetőségét megteremtő indítványát. Az évek óta ígért jogszabály célja az adósok fizetőképességének a helyreállítsa. Az ellenzék megkésettnek és túl szigorúnak tartja a javaslatot. A devizahitelek kivezetésével nem indokolható a késlekedés, mivel a tartozások többsége rezsi-, és nem hiteltartozás - érvelt a vitában az ellenzék. Percről percre a vezérszónokok felszólalásai.

Nem tetszik az ellenzéknek az új közbeszerzési törvény

Itthon2015.06.09, 19:34

Nem szolgálja a közpénzfelhasználás átláthatóságát, a tisztességes versenyt, és a helyi kis- és közepes vállalkozások érdekét az új közbeszerzési törvény – véli az ellenzék. Az MSZP kifogásolta, hogy az őszi ülésszakban elfogadni tervezett törvény új közbeszerzési értékhatárait már előre beírták a 2015-ös költségvetésről szóló törvénybe. A vezérszónoki kör végéig követtük az együttes vitát.

Az Országgyűlésben folytatódott a plakátvita

Itthon2015.06.08, 19:06

A pedagógusnap mellett a bevándorláspolitika uralta a plenáris ülés felszólalásait. A hétvégén indult plakátrongáló polgári engedetlenség a Fidesz, az MSZP és a Jobbik frakciót is megmozgatta. A fideszes Gulyás Gergely a Biszku Béla perrel kapcsolatban az igazságszolgáltatás szégyenéről beszélt és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága javaslatának elfogadására szólított fel, amely az elhunyt elkövetőkkel szemben is lefolytathatóvá tenné a büntetőeljárás. Bekiabálás miatt Kövér László kizárta Novák Elődöt az ülésről. Ez történt az ülésteremben.

A NAV döntötte be a kapuvári húsgyárat

Itthon2015.06.01, 17:17

Bírósági ítélet mondta ki, hogy alaptalan tartozásokra hivatkozva zárolta a később csődbe ment kapuvári húsgyár számláit az adóhatóság. Az ellenzék számos kínos kérdéssel bombázta a kormányt. Az ülésnap jó híreként miskolci fejlesztéseket és a Buda–Cash-ügyfélvagyon felszabadítását jelentették be. Percről percre az Országgyűlés.

Titkok a költségvetésben

Itthon2015.05.30, 10:21

Tíz évre titkosítják „a központi költségvetés tervezése során keletkező adatokat” – derül ki a költségvetést megalapozó törvényből. Az államháztartás finanszírozásával és az államadósság kezelésével kapcsolatos adatok két évig lesznek titkosak. Az ellenzék szerint alaptörvény-ellenes és a közérdekű adatok átláthatóságát rontja a változtatás, hátterében a háttérszámítások hiánya állhat. Az ellenzéki frakciók vezérszónokai a pénzmosás könnyítését és a reklámpiac hatósági árszabályozását is kifogásolták. A vezérszónoki kör végéig követtük a vitát.

Adatvédelmi aggályokat vet fel az e-kártya-törvény

Itthon2015.05.27, 21:29

A kormány hatékonyággal, kényelemmel és megállíthatatlan fejlődéssel indokolt, az ellenzék a szakmai egyeztetéseket, és a garanciákat hiányolta az e-kártya-törvényből. A vezérszónoki felszólalások végéig követtük az általános vitát.

Hirtelen módosítják a reklámadót

Itthon2015.05.27, 11:23

Kivételes eljárásban, egyetlen nap alatt módosul a reklámadó. A kormány az Európai Bizottság folyamatban lévő vizsgálata miatt döntött a kifogásolt rendelkezések megváltoztatásáról a jogvita mielőbbi lezárása érdekében. Az ellenzék szerint az EU kényszerítette ki a módosítást, ami ezúttal a magyar kkv-kat sújtja azzal, hogy az adóalapot 500 millió forintról 100 millió forintra szállítja le. A napirend előtti felszólalások után a vezérszónoki felszólalások végéig követtük a vitát.

Pártfinanszírozással vádolja az uniót a Fidesz

Itthon2015.05.26, 20:45

A Demokratikus Koalíció pártkasszáját gyarapítaná Gyurcsány Ferenc cége, az Altus által elnyert uniós forrás - véli a Fidesz. A kormánypárt szerint Gyurcsány pártelnökként nem alkalmas arra, hogy pártatlanul vizsgálja az uniós források felhasználását. Az azonnali kérdések sorában Orbán Viktor válaszolt: elárulta, hogy uniós tagságunk ellenére miért vetette fel a halálbüntetést. Ez történt az Országgyűlés mai plenáris ülésén.

Simicska-barátság előtt és után: Orbán Viktor és a közbeszerzések

Itthon2015.05.19, 15:44

Valamennyi ellenzéki frakció szóvá tette Orbán Viktor miniszterelnök hétvégi kijelentését, amelyben nem cáfolta a volt amerikai nagykövetasszony állítását, hogy a végső szót ő mondta ki a közbeszerzéseknél. A korábban a Közgép által elnyert M4-es építésének a leállítása, a műszaki tartalom visszabontása is kiváltotta a Jobbik és az MSZP tiltakozását. A devizahitelesek, a brókerbotrányok, a költségvetés, és a közmunka is téma volt. Követtük az ülést.

Süllyed a Titanic, a zenekar mégis húzza: magyar egészségügy

Itthon2015.05.13, 10:46

Tukacs István az ápolói tüntetések másnapján az Országgyűlés elé került egészségügyi salátatörvény fílingjét a süllyedő Titanicon változatlanul játszó zenekarhoz hasonlította. Az MSZP vezérszónoka kifogásolta, hogy a kormány továbbra is lényegtelen törvényeket hoz a Ház elé. A Jobbik szerint a kép jó, de a zenekarban az MSZP is játszik és a szólam hamisan cseng. Latorcai János, ülésvezető elnök a személyeskedés kerülésére szólította fel a képviselőket. Követtük a vezérszónokok felszólalását.

Napirend előtt a 2016-os költségvetés

Itthon2015.05.11, 18:09

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt megígérték: a júniusban az Országgyűlés elé kerülő költségvetésben már látszik a növekedési fordulat. Az ellenzék épp a növekedési fordulatra hivatkozva úgy látja, meg lenne a fedezete a szociális szféra, az egészségügyi ápolók bérrendezésének, az önkormányzati források növelésének. A legmeglepőbb felszólalást a kereszténydemokrata Vejkey Imre tette, aki a KDNP nevében a halálbüntetés ellen szólalt fel. Répássy Róbert megerősítette, hogy a kormány előtt nincs ilyen előterjesztés, a halálbüntetést az Igazságügyi Minisztérium sem támogatja.  Az ...

750 milliárd forintból megoldható a paksi hulladékkezelés

Itthon2015.05.04, 15:20

A kormány kitart a mellett, hogy 750 milliárd forintból megoldható lesz a kiöregedett paksi blokkok leszerelése és a használt fűtőelemek elszállítása. A költségeket nem az adófizetők, hanem a szennyezők állják. Az ülésen az is elhangzott, hogy hat-kilenc hónapig is eltarthat az Illatos úti veszélyes hulladéktelep felszámolása. A szocialisták szerint a trafikkoncessziók kiosztásával Lázár János Orbán Viktor megbuktatását készítette elő. Követtük a plenáris ülést.

Az alaptörvényt is átírhatják a közútfejlesztések

Itthon2015.04.29, 15:46

A 19. századból egyenesen a 21. századba ugorhatna az ország, ha az ellenzék elfogadná a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások gyorsítását – állítja a kormány. Az ellenzék viszont hiányolja a garanciákat. Félő, hogy régészeti leletek vesznek el, és a környezet is megsínyli a hatástanulmányokkal nem alátámasztott, forgalmi adatokkal nem indokolt beruházásokat.

Beelőzött a 2015-ös költségvetés

Itthon2015.04.28, 20:08

Már beharangozták a 2016-os költségvetést, de előtte az ideit módosítják. A most benyújtott javaslat korábban megszavazott törvények forrását teremti meg, így az Iszlám Állam elleni fellépés, a Liget Budapest beruházás, a rendvédelmi és honvédelmi életpályamodellek, valamint az ingyenes gyermekétkeztetés fedezetét, de biztosítja a szociális ágazati pótlékok fedezetét is. Utóbbi a jövőben a nem állami családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtóknak is jár majd. Szintén szerepel a törvény általános indoklásában a fővárosi közösségi közlekedés adósságrendezése, 2018-ig valamennyi megyei jogú város bekapcsolása az országos gyorsfforgalmi ...

Tőmondatokban válaszolt Orbán Viktor

Itthon2015.04.27, 18:06

A miniszterelnököt az MSZP és a Jobbik is az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére kérte, de csak a Jobbik kérdésére válaszolt érdemben. Szintén komolyan vette az ápolók helyzetére vonatkozó jobbikos kérdést.

Újra a vak komondorok földjén

Itthon2015.04.20, 15:17

Szexista és személyeskedésektől sem mentes megjegyzések tarkították a mai ülésnapot. A szocialisták közös európai értékekre vonatkozó nyilatkozatát Szanyi Tibor bibliás aktfotóját sérelmezve utasította el a kormány. Szél Bernadettet (LMP) Lázár János miniszter sértette meg, L. Simon László és Győrffy Balázs (Fidesz) Bangóné Borbély Ildikó személyén keresztül igyekeztek lejáratni a szocialista frakciót. Lukács László Györgyöt (Jobbik) Tállai András keverte gyanúba a karcagi Kun-Mediátor ügyben. A szokatlan gyakorlat miatt a Jobbik összehívta a házbizottságot. Percről percre a plenáris ülés.

Tapolca után

Itthon2015.04.13, 18:54

A kétharmados törvények esetén ötpárti egyeztetésekre törekszik a Fidesz – mondta Kósa Lajos a kormánypártok vasárnapi választási veresége után. Vona Gábor a Jobbik elnöke arra kérte a parlamenti pártokat, hogy fejezzék be a nácizást, mert nem vezet eredményre és a Jobbik egy polgárosodó néppárt. Az MSZP és az LMP nem kommentálta az eseményt. Az azonnali kérdések végéig követtük az ülést.

Meglett a négyötöd, él a vagyonzártörvény

Itthon2015.03.31, 12:32

A legfontosabb kérdésekre nem ad választ, az ellenzék mégis megszavazta a vagyonzártörvényt. Mindössze 12-en szavaztak ellene. A Fidesz vezérszónoka szerint a javaslat a menekülő vagyon megfogásával a káralap megteremtését célozza a brókerbotrányok áldozatainak kártérítése érdekében. A közszféra dolgozóit érintő jogállási törvényről és a nyíltvízi világbajnokságról is döntés született. A jogállási törvény vitáját részletesen követtük.

A Quaestor az ülésnap sztárja

Itthon2015.03.30, 19:49

Hatmillió forintig kártalanítják a Quaestor károsultjait – tájékoztatott képviselői kérdésre a miniszterelnök. Orbán Viktor ismét visszautasította az ügynökvádat és cáfolta, hogy oligarchák befolyásolnák a törvényhozást. Az azonnali kérdések végéig követtük az ülést.

Minden vasárnap bukik a Fidesz

Itthon2015.03.23, 16:46

A brókerügy mellett a vasárnapi pihenőnap is visszatérő témája volt az Országgyűlés mai ülésének. A Fidesz négyötödös törvényekben érné el a felelősök vagyonának a zárolását. A végül megkerült közvélemény kutatások alapján az MSZP úgy véli, a vasárnapi pihenőnap megbuktathatja a kormányt. Követtük a plenáris ülést.

A kormányfő nem ejtette ki Simicska nevét

Itthon2015.03.02, 22:02

Orbán Viktor azzal tért ki a szocialista Harangozó Tamás Simicska Lajosra vonatkozó kérdése elől, hogy az Országgyűlésben mindenről lehet szó, ami a hely szelleméhez méltó. Lázár János a kereszténydemokrata Móring József Attilának válaszolva, a kisvállalkozások támogatását célzó, jelenleg kidolgozás alatt álló vidékfejlesztési operatív program kapcsán említette Csányi és Simicska nevét. A nagyok vélhetően akadályozzák majd a forrásokat  kis-, és közepes gazdák felé irányítását, ezért kemény harcra kell számítani - mondta. Az azonnali kérdések végéig követtük a felszólalásokat.

Kéthetente szavazna a parlament

Itthon2015.02.12, 13:21

Új munkarend kialakítására, kéthetenkénti szavazásra tett javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülésén. A Fidesz és a KDNP támogatja, a parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártok viszont elutasítják a tervezetet.

Ismét leszavazták a képviselők kötelező vagyonvizsgálatát

Itthon2014.12.15, 20:14

Ezúttal a Jobbik azon javaslatát utasították el, amely az országgyűlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról kezdeményezett volna vitát. Szintén leszavazták az LMP részmunkaidőre- és a Jegybank működésének ésszerű keretek közé szorítására vonatkozó javaslatai tárgysorozatba-vételét. A határozathozatalokat megelőzően a költségvetés megalapozásáról, az állami dohányellátóról és a közszolgálati médiaszolgáltatók újabb összevonásáról folyt élénk vita.

Ismét beszámolt Szijjártó Péter az Országgyűlésnek

Itthon2014.12.08, 19:40

A hagyományteremtő beszámolók második állomásaként a NATO- és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet üléseiről számolt be napirend előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Jobbik karácsonyi ajándékot kért a kormánytól. A miniszterelnököt a korrupcióról és az oktatásról kérdezték. Ez történt az országházban.

A bankokról és az alkotmánybírákról is dönt a parlament

Itthon2014.09.21, 15:02

A bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatról és az alkotmánybírókról is dönthet az Országgyűlés a jövő héten, szerdán és pénteken. Ha elfogadják a kormány javaslatát, harmadával is csökkenhet a devizahitelesek törlesztőrészlete. Pénteken vita lesz a paksi bővítésről.

Már a gyógyszerészek is menekülnek

Itthon2013.09.23, 17:10

Szél Bernadettnek megint beszólt egy kormánypárti képviselő, ezen kívül a hétfői ülésnap fő témája a rezsicsökkentés volt. A kérdések órájában előkerültek a panelekben élők, a szőlőben bújkáló, gazdákat ijesztgető hatóság, és hogy a birkózás bizony összehozta végre a széthúzó parlamenti képviselőket.

Pusztulásra vagyunk ítélve - parlament percről percre

Itthon2013.04.08, 16:32

Az azonnali kérdések órájában több ellenzéki képviselőnek is Orbán Viktor válaszolt: a miniszterelnök védte az árvízi védekezésben dolgozókat és világossá tette, hogy az Élet menete emléknapját senki sem zavarhatja meg. A húsvét utáni első plenáris ülésen a jobbikos képviselők a Microsoft vállalat kezébe kerülő Magyarországról fantáziáltak, a szocialisták a bányásznyugdíjak és a luxusáron mért ócsai szociális lakások miatt aggódtak. Napirend előtt az is kiderült, hogy az ország pusztulásra van ítélve, Ujhelyi István szerint pedig Kubatov Gábor már Erdélyben is listáz. Az [origo] percről percre tudósítása.

Kövér begurult, az MSZP szaunázik - parlament percről percre

Itthon2013.02.11, 17:38

Elkezdődött a tavaszi ülésszak hétfőn a parlamentben. Orbán Viktor hatalmas brüsszeli sikerről beszélt, az ellenzék szerint azonban a miniszterelnök csak trükközik a számokkal. Az MSZP-sek a kormány szerint sokat szaunáznak,  Hoffmann Rózsának pedig pártállami múltja miatt kellett magyarázkodnia. Ma debütált az Országgyűlési Őrség is. Kövér végül nem hívta az őröket, pedig egyszer begurult.

Ügyészségen érezte magát Orbán - parlament percről percre

Itthon2012.11.05, 18:22

Mindenki feltehette régóta esedékes kérdéseit Orbán Viktornak, aki az azonnali kérdések órájában szinte baráti hangulatban válaszolt is mindenre. Egyedül az MSZP-s Harangozó Gábor tudta felhúzni: Orbán kikérte magának, hogy a demokráciáról kioktassák. Vona Gábor a testvérének nevezte a tisztességes cigány embereket, Kövér László ismét a képviselők kivezettetésével fenyegetőzött, Vágó Gábor pedig elérte, hogy a miniszterelnök ügyészségi kihallgatáson érezze magát. Az [origo] tudósítása.

Előző
  • 1
  • 2
Következő