pilóta

címke rss

Elfeledve, örök vesztesként halt meg a Forma-1 legendája

Gphírek2023.07.20, 23:53

Chris Amonnak a tehetsége és a szorgalma alapján többszörös Forma–1-es világbajnoknak kellett volna lennie, mégis a balszerencse-sorozatai miatt nemhogy vb-címet, de még futamgyõzelmet sem tudott szerezni. Az új-zélandi autóversenyzõ, aki csütörtökön ünnepelte volna a 80. születésnapját, rengeteg olyan rekordot tartott és tart akár a mai napig, amelyekre senki nem lenne túlzottan büszke. Ugyanakkor Chris Amon versenyei így is számos emlékezetes pillanatot eredményeztek a sportágban eltöltött évei során.

Szörnyû repülõgép-tragédia Lengyelországban

Nagyvilág2023.07.17, 22:19

A lengyel fõváros közelében hétfõ este lezuhant egy kisrepülõgép landolás közben egy hangárra, amelyben többen vihar elõl kerestek menedéket; a hatóságok megerõsítették öt ember, köztük a pilóta halálát, öten pedig megsérültek - közölte a lengyel sajtó.

Több mint száz járatot töröltek Belgiumban a Ryanair pilótáinak sztrájkja miatt

Nagyvilág2023.07.15, 17:05

Százhúsz járatot töröltek Belgiumban a Ryanair ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt - jelentette szombaton a Belga hírügynökség.

Meghalt a valóságshow-sztár, fának csapódott repülõje Alaszkában

Nagyvilág2023.07.12, 16:53

Júniusban lezuhant egy kisrepülõgép Alaszkában, miután feltehetõen fának ütközött felszállás közben. A fedélzeten tartózkodó két utas meghalt.

Lezuhant egy kisrepülõ Kaliforniában

Nagyvilág2023.07.11, 13:26

Lezuhant egy kisrepülõgép egy dél-kaliforniai repülõtéren.

Halálos repülõgép-baleset történt Izlandon

Nagyvilág2023.07.10, 16:17

Hárman meghaltak egy kisrepülõgép lezuhanásában Izland keleti részén.

Szörnyû tragédia: lezuhant egy repülõgép, senki sem élte túl

Nagyvilág2023.07.09, 17:40

Lezuhant egy kisrepülõgép a Los Angeles-i repülõtér közelében. A jelenlegi információk szerint mind a hat utas meghalt a balesetben.

Zelenszkij teljesen kifordult magából, hisztériázik

Nagyvilág2023.07.03, 21:06

Méltatlankodik az ukrán elnök, amiért még mindig nincs ütemterve az ukrán pilóták kiképzésének.

Drogokkal teli csomagokat dobáltak le egy üldözõbe vett francia kisrepülõrõl

Nagyvilág2023.06.27, 08:59

Drogokkal teli csomagokat dobtak ki egy harci repülõ által üldözött kisrepülõrõl Franciaország felett - jelentette a helyi közszolgálati televízió a hatóságokra hivatkozva.

Valakinek biztosan történelmi mélypontot jelenthet Verstappenék õrületes fölénye

Gphírek2023.06.25, 15:52

A Red Bull két pilótája, Max Verstappen és Sergio Pérez eddig a szezonban mind a nyolc versenyhétvégén gyõzni tudott, így a futamok végén eddig mindig az osztrák, valamint a holland vagy a mexikói himnusz volt hallható – a brit még nem, amihez a szigetország lakói nem igazán szoktak hozzá.

Leclerc borzasztóan dühös a Ferrarira az újabb hatalmas kudarc miatt

Gphírek2023.06.18, 08:45

A Kanadai Nagydíj idõmérõjét Max Verstappen nyerte, aki karrierje 25. pole pozícióját szerezte meg. A Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc már a Q2-ben kiesett, és az újabb kudarc után dühösen nyilatkozott.

Rémisztõ jelenet: kigyulladt a versenyautó, menekülnie kellett a pilótának - videó

Sport2023.06.17, 16:42

A Supercars Championship versenysorozat szombati futamán az egyik pilótának, Cam Watersnek drámai pillanatokat kellett átélnie, mert kigyulladt az autója.

Kiderült mi okozta Ferihegyen a 11 éves kislány halálát

Itthon2023.06.12, 11:27

Már születése óta beteg és mozgásképtelen volt az a 11 éves grúz kislány, aki rosszul lett a Turkish Airlines vasárnapi járatán, majd a kényszerleszállás után a budapesti repülõtéren küzdöttek az életéért, de nem sikerült újraéleszteni.

Verstappen meg akar küzdeni Hamiltonnal a világbajnoki címért

Gphírek2023.06.07, 16:56

A Red Bull kétszeres világbajnoka, Max Verstappen úgy nyilatkozott a Spanyol Nagydíj után, hogy örülne, ha minél több csapat harcban lenne a világbajnoki elsõségért.

Kívülrõl bezárták a repülõgépet, a pilóta az indulás elõtt az ablakon mászott be a pilótafülkébe

Life.hu2023.06.05, 13:53

A Southwest Airlines pilótájának szokatlan útvonalat kellett bejárnia, hogy felszálljon a San Diegóból Sacramentóba induló járatra.

Hamarosan komoly meglepetés érheti az ukránokat

Nagyvilág2023.05.28, 17:12

Az F-16-os repülõgépeket korábban vezetõ veterán pilóták szerint azok a gépek, amelyeket Ukrajna kap, vagy a védelemre korlátozódnak, vagy nagyon magas kockázatú mûveletekben lesznek bevethetõk – számol be a hírrõl a Bloombergre hivatkozva a Portfolio. Figyelmeztetnek arra is, hogy a valószínûleg Ukrajnába küldendõ F-16-osok gyengébb radarral és rövidebb hatótávolságú rakétákkal rendelkeznek, mint a legmodernebb orosz repülõgépek és légvédelem.

Óriási sebességgel csapódott a földbe egy harci repülõ Spanyolországban - videó

Nagyvilág2023.05.20, 19:21

Szerencsétlenül járt egy F-18-as harci repülõgép a spanyolországi Zaragoza mellett található légi támaszponton szombaton, a pilóta katapultált és túlélte a balesetet.

Meredek átstartolást hajtott végre a Wizzair pilótája a világ egyik legveszélyesebb repülõterén

Life.hu2023.05.17, 18:18

Köztudott, hogy nem könnyû a landolás Madeirán, a Cristiano Ronaldo Nemzetközi Repülõtéren. Ahogy korábban írtunk róla, ebbõl a szempontból ez a világ 2. legveszélyesebb repülõtere. A Wizzair Budapestrõl indult járatának pilótája is megtapasztalta ezt, amikor igencsak meredek átstartolást hajtott végre, hogy aztán második nekifutásra letegye a gépet.

Mindkét hajtómûvet leállították, egy forgalmas hídra zuhant a repülõgép

Tudomány2023.04.06, 09:49

2015 februárjában a tajvani TransAsia légitársaság járata felszállt Tajpejbõl, hogy a Csinmen-szigetekre repüljön. Két perccel a felszállás után az egyik hajtómû elromlott. A kapitány, akit korábban egy másik légitársaságtól eltanácsoltak és a TransAsiánál sem szerepelt jól a vizsgákon, megmagyarázhatatlan módon leállította a másik, még mûködõ hajtómûvet is. Amikor észrevette, hogy mit csinált, már nem volt idõ újraindítani a hajtómûvet. A gép elõször egy hídra zuhant, ahol kettévágott egy taxit, majd a hátára fordulva egy folyóba csapódott. A fedélzeten levõ 58 emberbõl csak 15-en maradtak életben. A taxi két utasa megsérült.

Repülés közben lett rosszul egy amerikai utasszállító pilótája

[origo] utazás2023.03.23, 11:28

Rosszul lett a Southwest Airlines pilótája, miközben a gép szerda reggel Las Vegasból Columbusba tartott - írta az CBS News.

Életveszélyes kávézás, eltiltottak a repüléstõl két felelõtlen indiai pilótát

Nagyvilág2023.03.16, 10:48

Egy indiai magánlégitársaság két pilótáját eltiltotta a repüléstõl, mert kávét és édességet fogyasztottak a pilótafülkében út közben - írja a BBC News.

A betonnak csapódott egy lengyel utasszállító repülõgép Varsóban, 231 utassal

Tudomány2023.03.14, 00:04

2011 novemberében a LOT lengyel légitársaság 16-os járata New Yorkból Varsóba repült. A két pilóta repülés közben észrevette, hogy a három hidraulikarendszer egyike meghibásodott. Ez azt jelentette, hogy a varsói leszálláskor majd egy tartalék rendszerrel kell kiengedni a Boeing 767 futómûvét. Mindez nem volt veszélyes az utasok számára, a gép tehát folytatta az útját. A leszálláskor azonban a pilóták akárhogy próbálkoztak, a futómû bent maradt. Ekkor már vészhelyzetet kellett jelenteniük. A kapitány tankönyvbe illõ módon tette hasra a szélestörzsû gépet. Mivel kevés üzemanyag volt már a tartályokban, a gép nem gyulladt ki. A fedélzzeten ...

Interjú: Nõk nyakkendõben - Elstartolt a Wizz Air nõi pilótaképzõ programja

Travelo2023.03.10, 10:52

A Wizz Air légitársaság "She Can Fly" néven indította el nõi kadétprogramját, melynek célja a nemi sztereotípiák lebontása és a nemek közötti egyenlõség támogatása. De mi kell ahhoz, hogy egy nõ pilótává váljon? Rozgonyi Lászlót, a Wizz Air pilótaképzõ iskola oktatóját kérdeztük.

Meghökkentõ felfedezés: a méhek a korai pilótákhoz hasonlóan navigálnak

Tudomány2023.03.08, 11:18

Az emberi repülés legkorábbi napjaiban, az elsõ rádiós jeladók és földi elektronikus rendszerek, valamint a modern GPS feltalálása elõtt a pilóták általában utak és vasutak követésével navigáltak - a földfelszínen lévõ, markáns, lineáris tájelemek, amelyek az érdekes célpont felé irányítottak.

Összeütközött két olasz vadászgép, a pilóták meghaltak - videó

Nagyvilág2023.03.07, 17:02

Az olasz légierõ két pilótája meghalt kedden egy gyakorlat során, amikor az általuk vezetett repülõgépek a levegõben összeütköztek és lezuhantak - közölte az olasz légierõ.

Kiderült, hogy miért zuhanhatott le a nepáli repülõgép

Nagyvilág2023.02.15, 15:56

Hajtómûproblémákra panaszkodott a január közepén Nepálban lezuhant utasszállító repülõgép pilótája a baleset elõtt - derült ki az elõzetes vizsgálati jelentésbõl szerdán.

A mai napig rejtély, mi történt a pilótával, aki ufóval találkozott, majd nyomtalanul eltûnt

Life.hu2023.02.11, 11:32

Ausztrália történelmének egy legrejtélyesebb eltûnése a fiatal pilóta, Frederick Valentich nevéhez kapcsolódik.

UFO-val találkozott, nyomtalanul eltûnt egy fiatal pilóta

Tudomány2023.02.08, 20:36

Az egyszerû rutinrepülésnek indult utazás Ausztrália történelmének egyik legrejtélyesebb eltûnésévé vált. A fiatal ausztrál pilóta, Frederick Valentich ügye a mai napig lázban tartja az idegen látogatókban hívõket és a téma iránti szkeptikusokat egyaránt. Megnyugtató válaszok továbbra sincsenek.

Horrorisztikus repülõgép-szerencsétlenség Indiában - videó

Nagyvilág2023.01.28, 13:38

Összeütközött az Indiai Légierõ két katonai repülõgépe egy rutin kiképzési mûvelet során. Egy pilóta meghalt, míg két másik katapultálni kényszerült - írja a Daily Star.

Kényszerleszállást hajtott végre egy 18 éves pilóta egy amerikai autópályán

Nagyvilág2023.01.05, 16:29

Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy 18 éves pilótának egy amerikai autópályán, de csodával határos módon nem sérült meg senki. A repülõgépben nagymamája és két unokatestvére tartózkodott.

Felrobbant egy utasszállító gép Prága közelében, 10 ezer métert zuhant a stewardess

Tudomány2022.12.29, 20:01

Az ember akkor is súlyos sérüléseket szenvedhet, vagy akár meg is halhat, ha egy létráról leesik a földre. A repülés történetében azonban meglepõen sokan voltak, akik ejtõernyõ nélkül, több ezer méter magasból zuhantak le, mégis túlélték. Nem csak a második világháborúban történtek ilyen esetek, hanem még az 1970-es évek polgári repülésében is. Ejtõernyõ nélküli zuhanások hihetetlen történetei következnek.

Lezuhant egy kisrepülõgép az Egyesült Államokban, a pilóta meghalt

Nagyvilág2022.11.28, 16:27

Meghalt egy kisrepülõgép pilótája, miután lezuhant a gépével Illinois állam északi részén pénteken.

Egy német pilóta halála után még három órán át repült a gép, mielõtt lezuhant

Nagyvilág2022.11.17, 14:42

Augusztus végén a hannoveri régióban lezuhant egy motoros vitorlázórepülõgép. A nyomozás során megállapították a pilóta a becsapódás elõtt 3 órával már halott vagy eszméletlen volt.

7000 méter magasan zuhant ki a kapitány a repülõgépbõl: hihetetlen, ami ezután történt

Life.hu2022.10.13, 14:43

Katasztrófafilmekbe illõ jelenetnek volt tanúja annak a repülõgépnek a személyzete, melynek piótáját 23 ezer láb, azaz kb. 7000 méteres magasságban, a betört szélvédõn keresztül kiszippantotta a gépbõl légnyomás.

Kubatov Gábor és Orosz Pál kipróbálta, milyen pilótának lenni egy repülõgépen - kép

Sport2022.10.05, 13:04

Az UEFA Európa Liga H-csoportjában eddig hibátlanul, két gyõzelemmel álló Ferencváros 2022. október 6-án, csütörtökön 18.45-tõl a szerb bajnok Crvena zvezda vendégeként folytatja szereplését a csoportkörben. Az FTC október 5-én, szerdán a közös reggelit követõen indult el Belgrádba, a mérkõzés helyszínére, ahol szerdán már edzés, valamint sajtótájékoztató is vár a magyar bajnokra.

Tragédia Németországban, összeütközött és lezuhant két mûrepülõ - videó

Nagyvilág2022.09.26, 10:50

Borzalmas tragédia történt szombat kora este a németországi Gera-Leumnitz repülõtér közelében, ahol két mûrepülõ pilóta gyakorlás közben összeütközött, majd lezuhant a gépeikkel. Mindkét pilóta meghalt a balesetben.

A hajdúböszörményi pilóta, aki még Nelson Mandelát is szállította

Travelo2022.09.16, 14:08

A Hajdúböszörménybõl származó, eredetileg asztalosként végzett 66 éves pilóta a 70-es években disszidált, és a Dél-afrikai Köztársaság felé vette az irányt, ami akkoriban óriási fejlõdésen ment keresztül. Kiss Lajost hajtotta a kíváncsiság és a kalandvágy; egy hónapon belül pedig elkezdett dolgozni Johannesburgban.

Egy repülõ pilótája azzal fenyegetõzött Amerikában, hogy nekiütközik egy áruháznak

Nagyvilág2022.09.03, 19:08

A Mississippi államban lévõ Tupelo városában egy kis repülõt vezetõ férfi azzal fenyegetõzött, hogy neki fog repülni a helyi Walmart áruháznak. A férfi valószínûleg lopta a repülõt, és a helyi reptér alkalmazottja.