Phenjan

címke rss

Újabb hadihajót küldött Ázsiába az USA

Archívum2006.07.08, 15:20

Miután a bejelentése szerint atomfegyverrel is rendelkező Észak-Korea a héten rakétakísérletek sorozatát hajtotta végre, az USA újabb hadihajót küldött a térségbe. A Mustin nevű hajó a legkorszerűbb radarrendszerrel van felszerelve.

Dacoskodik a rakétázó Észak-Korea

Archívum2006.07.06, 12:05

"Rutinszerű hadgyakorlatnak" nevezte a szerdai rakétakísérleteket az észak-koreai külügyminisztérium közleménye, amelyben hivatalosan is elismerték a kilövéseket. Phenjan sikeresnek nevezte a teszteket, és fizikai fellépéssel fenyegette azokat, akik korlátozni akarják ilyen irányú tevékenységét. Dél-Koreai jelentések szerint további rakétakilövések várhatók.

Bush szerint meg kell állítani Phenjan atomfegyverkezését

Archívum2006.07.05, 23:57

Az észak-koreai rezsimet George Bush amerikai elnök szerint atomfegyverkezési programjának feladására kell kényszeríteni függetlenül attól, hogy nagy hatótávolságú rakétája röviddel az indítás után csődöt mondott.

Észak-koreai rakéta kilövésére számít az USA

Archívum2006.06.21, 12:35

Az amerikai hírszerzés szerint nagy hatótávolságú rakéta tesztelésére készül Észak-Korea. A Taepodong-2-es elméletileg amerikai felségterületet is elérhet. Egyes hírek szerint az USA aktiválta rakétavédelmi rendszerét - ezt hivatalosan nem erősítették meg. Megfigyelők szerint Phenjan ezzel akar jobb alkupozícióba kerülni a hónapokkal ezelőtt megakadt nukleáris leszereléséről szóló hatoldalú tárgyalásokon.

Észak-Koreát bünteti Japán az emberrablásokért

Archívum2006.06.16, 08:36

A japán parlament olyan törvényt fogadott el, amely szankciókkal sújtja Észak-Koreát abban az esetben, ha továbbra sem hajlandó maradéktalanul feltárni: mennyi japán állampolgárt raboltatott el a hetvenes és nyolcvanas években a szigetországból. Eközben a volt dél-koreai elnök arra kérte Washingtont, hogy oldja fel az északi ország elleni gazdasági szankciókat.

Moszkvát, Pekinget és Phenjant bírálja Rumsfeld

Archívum2006.06.03, 10:07

Oroszországot, Kínát és Észak-Koreát is bírálattal illette az amerikai védelmi miniszter szombaton Szingapúrban egy évente megrendezett védelem- és biztonságpolitikai találkozón elmondott beszédében.

Tárgyalásokat sürgetett Phenjannal az ENSZ-főtitkár

Archívum2006.05.15, 22:20

Az elakadt tárgyalások folytatását sürgette az észak-koreai atomhatalmi tervek korlátok közé szorításáról Kofi Annan, az ENSZ főtitkára hétfőn, Szöulban.

Újra tárgyalni kezd a két Korea

Archívum2006.04.07, 06:30

Dél-Korea és Észak-Korea áprilisban folytatja Phenjanban a korábban felfüggesztett magas szintű tárgyalásokat.

Phenjan ismét könnyűvizes reaktorokat követel

Archívum2005.09.23, 00:24

Észak-Korea csütörtökön ismét követelte könnyűvizes reaktorok "lehető leggyorsabb" szállítását az Egyesült Államoktól, cserébe azért az ígéretért, hogy Phenjan lemond atomfegyver-programjáról.

Észak-Korea atomreaktorhoz köti a békét

Archívum2005.09.20, 04:29

Észak-Korea nem mond le atomfegyver-programjáról, amíg az Egyesült Államok nem szállít számára könnyűvizes atomreaktorokat - közölte kedden a phenjani külügyminisztérium, súlyosan aláásva ezzel az észak-koreai nukleáris program leállításáról előző nap kötött hatoldalú megállapodás hitelét.

Észak-Korea felhagy atomprogramjával

Archívum2005.09.19, 09:15

Észak-Korea ígéretet tett, hogy felhagy atomprogramjával, visszatér az atomsorompó egyezményhez és hozzájárul, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrizze nukleáris tevékenységét. Cserébe az USA megígérte, hogy tiszteleben tartja az északiak szuverenitását, és nem áll szándékában megtámadni az országot. Erről a Pekingben folyó hatoldalú tárgyalásokon állapodtak meg a felek.

Csak feltételezni lehet Phenjan nukleáris erejét

Archívum2005.07.27, 18:56

Észak-Korea nyolc vagy akár több atombomba előállításához szükséges hasadóanyagot is felhalmozhatott, Washington ezért is akar minél hamarabb véget vetni Phenjan nukleáris törekvéseinek - olvasható a The New York Times szerdai számában.

Visszatér a tárgyalásokhoz Észak-Korea

Archívum2005.07.09, 18:37

Visszatér a hatoldalú atomtárgyalásokhoz Észak-Korea (KNDK). Az észak-koreai hírügynökség jelentése szerint Phenjan azután döntött úgy, hogy visszaül a tárgyalóasztalhoz, hogy Pekingben találkozott a KNDK külügyminiszter helyettese az USA külügyi államtitkárával. A tárgyalások újraindulása előtt több jel is arra utalt, hogy Észak-Korea végül mégis részt vesz az atomválságot megopladni hivatott találkozón.

Washington direkt tárgyalást folytat Phenjannal

Archívum2005.07.01, 21:19

Közvetlen kapcsolatfelvétel történt az Egyesült Államok és Észak-Korea között a Phenjan atomprogramjáról folytatott hatoldalú tárgyalások újrafelvétele kapcsán - közölte pénteken a külügyminisztérium.

Phenjan feltételhez köti visszatérését a hatoldalú tárgyalásokhoz

Archívum2005.06.17, 19:44

Az amerikai kormány pénteken felszólította Észak-Koreát, hogy "előfeltételek nélkül" térjen vissza az atomprogramjáról folytatott hatoldalú tárgyalásokhoz. Phenjan viszont csak akkor lenne hajlandó tárgyalni, ha Washington egyenrangú partnerként kezelné az ország küldöttségét.

Észak-Korea újabb atomfegyvereket állít elő

Archívum2005.06.09, 01:36

Észak-Korea, amely már rendelkezik atomfegyverrel, további ilyen fegyvereket állít elő - mondta Kim Kje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettes egy amerikai tévécsatornának.

Észak-Korea visszatér a hatoldalú tárgyalásokhoz

Archívum2005.06.07, 20:47

Észak-Korea tájékoztatta az Egyesült Államokat arról, hogy kész újrakezdeni az atomprogramjáról szóló hatoldalú tárgyalásokat - közölte kedden Washingtonban az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Újra tárgyal egymással a két Korea

Archívum2005.05.16, 09:07

Hétfőn újra tárgyalóasztalhoz ülnek Észak- és Dél-Korea képviselői. A két ország közötti megbeszélések tíz hónapja szakadtak meg. A tárgyalásokon egyebek mellett a gazdasági együttműködés és a szétszakított családok közötti érintkezés kérdéseire térnek ki.

Peking szerint Washington hátráltatja a tárgyalásokat Észak-Koreával

Archívum2005.05.13, 20:49

Az Egyesült Államok hátráltatja a tárgyalások felújítását Észak-Koreával egy kínai külügyi illetékes szerint, aki a The New York Times pénteki számának nyilatkozva vitatta, hogy Phenjan valóban kísérleti atomrobbantásra készülne.

Észak-Korea rakétát indított a Japán-tengerre

Archívum2005.05.01, 21:01

Az amerikai hadsereg tájékoztatta Japánt, hogy Észak-Korea vasárnap rövid hatótávolságú rakétát indíthatott a Japán-tengerre. A rakéta állítólag száz kilométerre hatolt be a Japán-tenger fölé. Andrew Card fehér házi stábfőnök szerint Phenjan elrettentésnek szánja ezeket a rakétakísérleteket. Az amerikai hírszerzés úgy tudja, hogy Észak-Koreának néhány atombombája lehet, továbbá olyan, még nem tesztelt két és három fokozatú rakétái, amelyek képesek elérni az Egyesült Államok területét.

A koreai huligánok a terror gyengülését jelezhetik

Archívum2005.03.31, 18:06

Egy elveszített világbajnoki selejtezőn magukról megfeledkezett észak-koreai futballszurkolók randalírozása elemzők szerint akár arra is utalhat, hogy repedések mutatkoznak a phenjani sztálinista rendszer falán.

Észak-Korea visszatér a tárgyalóasztalhoz

Archívum2005.02.22, 01:27

Nem zárta ki Kim Dzsong Il észak-koreai vezető kedden, hogy országa mégis visszatér a Phenjan atomprogramjának beszüntetéséről kezdett tárgyalásokhoz. Kim Dzsong Il nyilatkozatát az Új Kína kínai hírügynökség idézte, utalva arra, hogy az észak-koreai vezető minderről Peking magas rangú különmegbízottjának phenjani látogatása során beszélt.

Utazhatnak japán futballszurkolók Észak-Koreába

Archívum2005.02.22, 17:44

Elkísérhetik a szurkolók a japán labdarúgó-válogatottat június 8-án az észak-koreai világbajnoki selejtezőre. A szigetország szövetségének illetékesei erről megállapodást írtak alá a kommunista vendéglátókkal Phenjanban.

Japán és az USA figyelmeztette Észak-Koreát

Archívum2005.02.20, 00:14

Nyilatkozatban szólította fel Észak-Koreát az amerikai külügy- és a japán védelmi miniszter, hogy térjen vissza az atomprogramjának beszüntetéséről kezdett tárgyalásokhoz. Condoleezza Rice közölte: Phenjannak komolyan kell vennie a felhívást, de arról nem szólt, hogy ellenkező esetre Washington milyen lépéseket tervez.

Van atomfegyvere Észak-Koreának

Archívum2005.02.10, 12:08

Észak-Korea csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy rendelkezik atomfegyverrel, egyúttal közölte, hogy nem hajlandó atomprogramja felfüggesztéséről tovább tárgyalni. Phenjant a második kormányzati ciklusát kezdő amerikai kormány tagjainak, illetve az elnöknek az utóbbi időben tett nyilatkozatai bőszítették fel, ezért nem tárgyal tovább. A rezsim elsősorban azt nehezményezte, hogy az új amerikai külügyminiszter a "zsarnokság bástyájának" nevezte Észak-Koreát.

Egy észak-koreai politikus elismerte atombombáikat

Archívum2005.01.22, 15:03

Egy magas rangú észak-koreai illetékes azt mondta amerikai kongresszusi képviselőknek, hogy országa atomfegyverrel rendelkezik - jelentette a Radio Free Asia. Észak-Korea hajlandó visszatérni a hatoldalú tárgyalásokhoz, és barátként fogja kezelni az Egyesült Államokat mindaddig, amíg Washington "nem rágalmazza Kim Dzsong Il kommunista rendszerét, és nem avatkozik be Észak-Korea belügyeibe".

Észak-Koreának már van plutóniumbombája

Archívum2004.10.17, 13:50

Észak-Koreának már van plutóniumbombája, és közel áll ahhoz, hogy pakisztáni segítséggel uránium tartalmú fegyverekkel szerelje fel hadseregét - közölte egy japán újság tokiói kormányforrásokra hivatkozva. A japánok szerint Phenjan már közel áll nukleáris fegyverprogramjának befejezéséhez.

Pingpong-aranycsapatunk újra asztalhoz áll

Archívum2004.10.12, 18:53

Huszonöt évvel a Phenjanban szenzációszámba menően kivívott világbajnoki cím után jövő vasárnap újra összeáll asztalitenisz-aranycsapatunk, s nem is akármilyen mérkőzésre: a "Svédületes nagy játék" fedőnevű gálán Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor "értelemszerűen" a svédekkel meccsel a Nemzeti Sportcsarnokban.

Észak-Korea nem mond le atomprogramjáról

Archívum2004.07.24, 12:28

Észak-Korea szombaton elutasította azt az amerikai követelést, hogy Phenjan, Líbia nyomdokain haladva, mondjon le nukleáris programjáról. Az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője szerint az amerikai indítvány olyan komolytalan, hogy "megvitatásra sem érdemes".

Eredménytelen tárgyalás Észak-Koreával az atomprogramról

Archívum2004.06.26, 13:40

Áttörés nélkül fejeződött be szombaton Pekingben az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos válság megoldását célzó hatoldalú tárgyalások harmadik fordulója, bár egyes részvevők kedvező irányú elmozdulásról beszéltek. Észak-Korea mindössze a fejlesztések befagyasztására hajlandó, de csak abban az esetben, ha azonnali gazdasági segélyt kap, valamint ha Washington eltörli a vele szemben alkalmazott gazdasági szankciókat. Az egyezkedéseket szeptemberben folytatják a kínai fővárosban.

Senki nem tudja, hányan haltak meg Észak-Koreában

Archívum2004.04.23, 08:31

24 órával a katasztrófa után sem tudni, hányan vesztették életüket Észak-Koreában, ahol egy kőolajat és egy cseppfolyósított földgázt szállító tehervonat ütközött össze sűrűn lakott területen. A dél-koreai sajtó értesülései szerint a háromezret is elérheti a halottak és a sérültek száma. Az észak-koreai kormány visszatartja a hírek terjedését, de a Vöröskereszt segítségét kérte, ezzel elismerte a vasúti katasztrófa megtörténtét.

Phenjan Washington hozzáállásától teszi függővé atomprogramját

Archívum2004.04.20, 03:08

Észak-Korea kész feladni atomprogramját, ha az Egyesült Államok változtat ellenséges hozzáállásán - közölte a pekingi látogatáson tartózkodó Kim Dzsong Il észak-koreai államfő kínai vezetőkkel egy keddi szöuli lap szerint.

Családokat gázosítanak el az észak-koreai fegyverkísérletekben

Archívum2004.02.01, 17:52

Tömegpusztító fegyverek hatóanyagaival kísérleteznek az észak-koreai koncentrációs táborok lakóin. Erről egy dezertált északi katonai vezető beszélt a BBC 2-es csatornájának. A vasárnap este műsorra tűzött riportfilmből kiderül, kísérletenként 30-150 embert ölnek, meg vegyi- és biológiai fegyverek hatóanyagaival, köztük teljes családokat egyszerre. Észak-Korea volt pekingi katonai attaséja szerint - aki maga is részt vett a kísérletekben - elhitették velük, hogy az áldozatok az ország minden bajának okozói.

Szaddám észak-koreai rakétákat kívánt telepíteni

Archívum2003.12.01, 18:39

Szaddám Huszein volt iraki elnök fiai és tábornokai egy észak-koreai rakétarendszer teljes gyártási technológiájának a megvételéről tárgyaltak Phenjan küldötteivel Szíriában az amerikai invázió előtt.

Észak-Korea kész az atomprogram feladására

Archívum2003.11.16, 11:05

Észak-Korea kész a "gyakorlatban" lemondani nukleáris programjáról, amennyiben az Egyesült Államok felhagy a Phenjan elleni ellenséges politikájával és fenyegetéseivel.

Kína rávette Phenjant a tárgyalások folytatására

Archívum2003.10.30, 19:51

A kínai parlament elnöke rávette Észak-Koreát, hogy folytassa a hatoldalú tárgyalásokat atomprogramjáról. Észak-Korea ugyanakkor kikötötte, hogy Phenjanhoz hasonlóan az USA-nak is tennie kell a megegyezésért. A tárgyalások folytatásáról még Pekingben kötött nem hivatalos megállapodást a hat fél, Észak-Korea korábbi kijelentései alapján azonban biztosnak tűnt, hogy az ország nem folytatja a hatoldalú tárgyalásokat atomprogramjáról.

Észak-Korea hajlandó tovább tárgyalni atomprogramjáról

Archívum2003.10.30, 19:35

Az MSZP képviselőcsoportja négypárti egyeztetést javasol az állampolgársági törvény elemzéséről és esetleges módosításáról, valamint javasolja, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) illetékes szakbizottsága is üljön össze, és a két testület munkáját követően még ez év decemberében hívják össze a Máértet.

Phenjan kész megfontolni Bush javaslatát

Archívum2003.10.25, 13:15

Észak-Korea a kezdeti elutasítás után most már kész fontolóra venni George Bush amerikai elnöknek azt a javaslatát, amely szerint Washington írásos biztonsági garanciát ad az országnak arra nézve, hogy nem éri katonai támadás, ha cserébe felszámolja atomfegyverprogramját.

Bush nem köt megnemtámadási szerződést Phenjannal

Archívum2003.10.19, 08:44

Az amerikai elnök kizárta, hogy az Egyesült Államok megnemtámadási szerződést kössön Észak-Koreával. Phenjan szerint ilyen szerződés hiányában nincs értelme folytatni a hatoldalú tárgyalásokat az észak-koreai atomprogramról.

Phenjan: Elrettentés önvédelemből

Archívum2003.09.30, 23:31

A Koreai-félsziget békéjét csak és kizárólag az elrettentésnek köszönheti - jelentette ki kedden New Yorkban az észak-koreai külügyminiszter-helyettes.

Észak-Korea pszichopatának nevezte Rumsfeldet

Archívum2003.09.28, 17:30

Phenjan pszichopatának és a politikailag műveletlen öregembernek nevezte az amerikai védelmi minisztert. Az Egyesült Államok és Észak-Korea között a kommunista állam atomprogramja miatt alakult ki hosszú ideje húzódó vita.

Dél-koreai turisták Phenjanban

Archívum2003.09.15, 12:53

Első alkalommal utazhattak dél-koreai turisták az észak-koreai fővárosba. A 120 szerencsés az ötnapos út során többek között megnézheti a Kim család szobrait és egy mintagazdaságot, a szervezők azonban valószínűleg nem engedik, hogy el is vegyüljenek az észak-koreai emberek között.

Atomrakétákkal ünnepelne Észak-Korea

Archívum2003.09.08, 16:37

Hatalmas katonai erődemonstráció várható Észak-Koreában kedden - állítják dél-koreai katonai források. Az ország ugyanis szeptember kilencedikén ünnepli fennállásának ötvenötödik évfordulóját. Tíz év óta először rendeznek katonai parádét Phenjanban. A felvonuláson várhatóan bemutatják majd a legújabb észak-koreai ballisztikus rakétát, mely nukleáris töltettel felszerelve akár az Egyesült Államokat is elérheti. Szakértők szerint a rakéták felvonultatása elsősorban Amerikának és Dél-Koreának szól majd.

Phenjani bejelentés az atomfegyverről

Archívum2003.08.28, 19:58

Észak-Korea arra készül, hogy hivatalosan bejelentse: rendelkezik atomfegyverrel és nukleáris kísérletet fog végrehajtani.

Az USA nemzetközi ellenőröket küldene Phenjanba

Archívum2003.08.03, 09:34

Nemzetközi ellenőrző csoportot kíván felállítani az Egyesült Államok és Japán az észak-korai nukleáris program felszámolásának nyomon követése érdekében - írja a Jomiuri Simbun című japán lap. A tokiói és washingtoni kormányforrásokra hivatkozó lapértesülés szerint a japán és amerikai szakértőkön kívül - a dél-koreaiak mellett - orosz és kínai ellenőrök is közreműködnének az észak-koreai misszióban.

Észak-Korea tovább fegyverkezik és fenyegetőzik

Archívum2003.07.19, 14:15

Észak-Korea újabb rakétákat állított hadrendbe, amelyek képesek elérni Japánt - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium. A szöuli minisztériumban azt is hozzátették, hogy Phenjan további tüzérségi eszközöket vont közelebb a félszigetet kettéválasztó demarkációs vonalhoz, az eddiginél is nagyobb tűzerőt helyezve a dél-koreai főváros elérhető közelségébe.

Észak-Korea nukleáris erőt akar

Archívum2003.06.09, 11:51

Nukleáris elrettentő erő megteremtésére törekszik Észak-Korea - ismerte el az ország hivatalos hírügynöksége. Ezt egyfelől az USA ellenséges fenyegetésével, másfelől pedig a hadsereg létszámával csökkentésével indokolták.

Bush nem enged Észak-Korea követelésének

Archívum2003.06.02, 01:32

Az amerikai elnök továbbra sem enged Észak-Korea követelésének, és nem hajlandó kétoldalú megbeszélést kezdeni az ázsiai ország atomfegyver-programjáról. Phenjan ezúttal Kínán keresztül próbálta meggyőzni Busht, aki azonban csak akkor ül tárgyalóasztalhoz az észak-koreaiakkal, ha más országokat is bevonnak az egyeztetésbe.

Vége a Koreai-félsziget atomfegyver-mentességének

Archívum2003.05.12, 17:53

Az észak-koreai vezetés közölte, hogy elsősorban az ellenséges amerikai politika miatt, semmisnek tekinti azt a szerződést, amit Dél-Koreával tíz éve kötött a Koreai-félsziget atomfegyver-mentességéről. Ez az egyezmény volt az utolsó törvényes akadálya annak, hogy Észak-Korea hozzálásson atomfegyverek kifejlesztéséhez.

Phenjan nem nyilatkozik atomfegyvereiről

Archívum2003.04.30, 20:27

Nagy-Britannia szerdán atomfegyver-fejlesztési programja tisztázására kérte Észak-Koreát, amelynek Londonban tárgyaló külügyminiszter-helyettese azonban nem adott érdemi választ arra, hogy van-e hazájának ilyen fegyvere.