Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
címke rss- kapcsolódó címkék:
- felügyelet
- devizapiac
- bank
- Szász Károly
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kihallgatták Szász Károlyt
Szerdán kihallgatták a rendőrségen Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét, a hétfői fenyegető levél miatt. Az elnöknek nincs elképzelése arról, hogy ki fenyegethette meg őt és családját. A grafológusok eközben megvizsgálták az írást, és arra a következtetésre jutottak, hogy diktálták a levelet. A levél mellett nyomoznak Szász megverése ügyében is. Elképzelhető, hogy nem előre megszervezett támadás, hanem egy spontán utcai verekedés során sérült meg az elnök.
A PM nem érti, miért nem kapott szagot Szász
A Pénzügyminisztérium jelenleg is vizsgálja, hogy pontosan mit tehetett volna a pénzügyi felügyelet a brókerbotrány korábbi feltárása érdekében. Kulcsár hamis bizonyítványával kapcsolatban már nem hibáztatják a PSZÁF-et, de azt fenntartják, hogy sokkal korábban feltárhatta volna a felügyelet a történteket. A PM szerint a felügyeletnek "szagot kellett volna kapnia", és alaposabb vizsgálatokat kellett volna végeznie. Amennyiben a vizsgálat megerősíti, hogy Szász Károly mulasztott, a minisztérium kezdeményezheti az Országgyűlésnél az elnök leváltását.
Életveszélyesen megfenyegették a PSZÁF elnökét
Hétfőn egy aláírás nélküli levélben életveszélyesen megfenyegették Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét és családját. Szász feljelentést tett a rendőrségen. Szász Károlyt június 16-án ismeretlenek az utcán megverték.
Megbírságolták az ERSTE Bankot
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) félmillió forintos bírság megfizetésére kötelezte az ERSTE Bank Hungary Rt.-t a letéti őrzésre vonatkozó szabályok megszegésének, valamint az ezzel kapcsolatos értesítési kötelezettségének elmulasztása miatt.
Szász Károly visszatámad brókerügyben
A PSZÁF elnöke pénteken tagadta, hogy már évek óta tudott volna Kulcsár Attila gyanús ügyleteiről. Szerinte félreértelmezte a pénzügyminiszter a felügyelet tájékoztatóját, önkényesen kiaragadtak szövegrészeket a levélből. A miniszter mellett a kormányszóvivőt is megszidta Szász: úgy vélte, Gál J. Zoltán kijelentései, melyek a felügyelet és az ő személyes mulasztására utalnak, veszélyeztetik a PSZÁF függetlenségét és tekintélyét. A PM korábban azt állította: öt éve tudott a felügyelet Kulcsár üzelmeiről, egy éve pedig arról, hogy hamis vizsgával igazolta végzettségét a bróker.
Kormányzati figyelmeztetés a felügyeletnek
Egyelőre az intézmény megnevezése nélkül figyelmeztette a felügyeletet Gál J. Zoltán. A kormányszóvivő szerint ugyanis van olyan független állami szervezet, melynek tudnia kellett volna a K&H brókercégénél történt visszaélésekről. Lapértesülés szerint a K&H Equities néhány kiemelt ügyfelével törvénysértő szerződéseket kötött.
PM: Tudták - PSZÁF: Nem tudtuk
A Pénzügyminisztérium szerint a PSZÁF hosszabb ideje tudott a K&H körüli gyanús ügyekről. A minisztérium szerint ugyanis már 1998-ban felfedezett a felügyelet a K&H értékpapírcégénél egy olyan ügyfél-nyilvántartási rendszert, amely Kulcsár Attila "magánnyilvántartásaként" működött. Azt, hogy a gyanú szerint Kulcsár hamis papírokkal igazolta brókervizsgáját, már tavaly július óta tudták a PSZÁF-nél - a PM szerint. A pénzügyi felügyelet viszont állítja: véletlenül tavalyi dátum került egy néhány hetes beszámolójukba. Arról is idén júliusban értesültek, hogy egy korábbi informatikai rendszer Kulcsár "magánnyilvántartásaként" tovább műkködött ...
Egyelőre nem tesz feljelentést a K&H
Bár a belső vizsgálat eddigi eredményei alapján több dolgozó érintettségét is megállapították a K&H Equitiesnél, a bank egyelőre nem tesz feljelentést a rendőrségen. A PSZÁF ugyanakkor a rendőrséghez fordult: azt állítja a pénzügyi felügyelet, hogy hamis papírokkal igazolhatta pénzügyi végzettségét Kulcsár Attila.
Vádalkut ajánlanak Szász megverése ügyében
A rendőrség akár a vádalku lehetőségét is kilátásba helyezi, ha valaki érdemi információval segíti a nyomozást Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének június 16-i megverésével kapcsolatban. Petőfi Attila, a nyomozást vezető rendőrtiszt elismerte: bár az eddig begyűjtött információkat folyamatosan ellenőrzik, az ügy "még nem lendült előre".
A rendőrök szerint a PSZÁF nem szólt Kulcsárról
Kedden folytatódott a nyilatkozatháború a különböző hatóságok között arról, hogy kinek és mikor kellett volna lebuktatnia Kulcsár Attilát, a K&H Bank brókerbotrányának főszereplőjét. A rendőrség álláspontja szerint nem igaz, hogy a PSZÁF figyelmeztette őket Kulcsár üzelmeire.
Kulcsár pénzmosási ügyekben is érintett lehet
A most folyó vizsgálatok alapján újabb, kiegészítő feljelentést tett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a K&H Equities ügyében - közölte a felügyelet hétfőn. A PSZÁF szerint Kulcsár több, a bank által bejelentett pénzmosási ügyben is érintett lehet, és a K&H, valamint az ABN-AMRO brókercége hamis adatokat közöltek összeolvadásukkor.
A bécsi Operánál ejtették csapdába Kulcsárt
A bécsi Opera előtt fogták el csütörtök este Kulcsár Attilát az osztrák és a magyar rendőrök közösen. A K&H Equities milliárdos sikkasztással gyanúsított brókerét a nyomozók csalták az Operához este hét órára. Tóth András, a Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelő államtitkár szerint Kulcsár üzelmeit már két évvel ezelőtt le kellett volna buktatnia a PSZÁF-nek.
Vizsgálják a PSZÁF-elnök szerződéseit
Több százmilliós sikkasztás gyanúja miatt indított eljárást az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) a K&H Equitiesnél. A nyomozást azt követően rendelték el, hogy a Pannonplast-ügyet vizsgáló Nemzetbiztonsági Hivatal bűncselekményre utaló jeleket is talált a cégnél. Nyomozás indult a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél kötött vitatott szerződések ügyében is. A büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen indult, ugyanakkor a gyanút valójában a felügyelet vezetője, Szász Károly által aláírt szerződések vetették fel.
Nincs gyanúsított Szász Károly ügyében
Elkészült a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének bántalmazását vizsgáló rendőri jelentés; gyanúsított még nincs az ügyben - közölte a rendőrség csütörtökön. A jelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön küldte el az országos főkapitánynak - erősítette meg Garamvölgyi László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója.
Javult a bankok jövedelmezősége
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) adatai szerint az idei első negyedévben 40 százalékos javulás következett be a bankszektor jövedelmezőségében, a magyarországi bankszférában nem érezhető a gazdasági növekedés megtorpanása - mondta Szepesi György, a PSZÁF főosztályvezetője, a felügyelet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az adatvédelmi biztos vizsgálódik a PSZÁF-nál
Az adatvédelmi biztos pár hete vizsgálatot indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél. Az állampolgári bejelentés nyomán indult vizsgálat során arra keresi a választ Péterfalvi Attila, hogy a törvényeknek megfelelően működtetik-e a szervezet épületének biztonsági rendszerét.
László Csaba szerint valótlanságot állított Szász
László Csaba pénzügyminiszter szerint Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke valótlanságot állított, amikor egy szombati tévéműsorban azt mondta, hogy a pénzügyminiszter korábban megfenyegette. A Pénzügyminisztérium hétfői közleménye szerint László ezt Szásszal is közölte hétfői megbeszélésükön. A pénzügyminiszter a megbeszélésen kijelentette: ő csak annyit mondott, jó néven venné, ha Szász Károly lemondana - olvasható a közleményben.
Megvannak Szász támadóinak ujjlenyomatai
Találtak ujjlenyomatokat azon a kerékpáron, amelyet a PSZÁF elnökének támadói használtak a bűncselekmény elkövetésekor. Azt egyelőre nem tudni, hogy az ujjlenyomatok értékelhetők-e. A rendőrök megtalálták a bicikli korábbi tulajdonosát is, aki azonban nem tudott információt adni arról, kinek adta el a kerékpárt.
Áder szerint Keller kavar a Szász-ügyben
A nyári szünet előtti utolsó parlamenti ülés hangzavarában mindkét oldalon nevető és folyton bekiabáló frakciók közönsége előtt zajlott napirend előtti vita Áder János fideszes frakcióvezető és Veress János szocialista pénzügyi államtitkár között Szász Károly megverése, a PSZÁF-ről szóló jelentés és a Pannonplast felvásárlásának összefüggéseiről.
Az ORFK is vizsgálja a PSZÁF pénzügyeit
Egy állampolgár csalás és hűtlen kezelés miatt tett feljelentése és a legfőbb ügyész átirata nyomán feljelentéskiegészítés keretében vizsgálja az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága a PSZÁF gazdálkodását - írja a Népszabadság.
A PSZÁF szerint elferdített dokumentum került elő
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elferdített változatnak tartja a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumot. Korábban a felügyelet enöke ezt az anyagot említette brutális megveréséének egyik lehetséges okaként.
Pannonplast-ügy: jóhiszemű volt az ÁAK
Nincs állami szereplője a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által vizsgált Pannonplast-ügyletnek - jelentette ki a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.
Az Állami Autópálya Kezelő Rt. lehet a Pannonplast-ügy mögött
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. beavatkozásával vásárolták fel a Pannonplast Rt.-t, sajtóértesülések szerint. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF)az [origo]-val korábban közölte, hogy nem nevezi meg azt az állami tulajdonú céget, amely a Pannonplast-ügy hátterében áll. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerint az ÁAK nem vett részt ilyen tranzakcióban.
Két férfi támadt a PSZÁF vezetőjére
Az előző hírekkel ellentétben Dr. Szász Károlyra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjére nem három, hanem két férfi támadt rá.
A Pannonplast-ügy miatt verhették meg Szász Károlyt
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnöke, Szász Károly az ellene elkövetett hétfői támadás esetleges okaként egy kedden megjelenő felügyeleti vizsgálatot, és az erről készített határozatot jelölte meg. A felügyelet honlapján kedden közölte: a Britton és a PEVDI Kft. - egy meg nem nevezett állami társaság segítségével - a szabályok megkerülésével szerzett tulajdonrészt a Pannonplastban. A Pannonplast elnök-vezérigazgatóját meglepte a felügyelet döntése.
Megverték a PSZÁF elnökét
Ismeretlenek, vélhetően előre megfontolt szándékkal, megverték Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét, aki 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett - közölte a pénzügyminiszter hétfőn. A Szász Károly által vezetett felügyeletet az utóbbi időben több politikai támadás is érte, például a vezetők külföldi utazásai miatt. A PSZÁF elnökét a Szent János Kórházban ápolják, felépülése több hónapot vesz igénybe. Szász Károly szerint a támadással - amely egy titkos felügyeleti jelentéssel lehet összefüggésben - el akarták távolítani pozíciójából, de megbízása lejártáig, 2006-ig a helyén marad.
Szász Károly: Nem sértett törvényt a felügyelet
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) érdeke, hogy az intézményről készített Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi)-jelentést teljes terjedelmében hozzák nyilvánosságra - mondta Szász Károly, a felügyelet elnöke.
Meneszthetik a felügyelet elnökét
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) februárban lezárt vizsgálata alapján felmerült a lehetősége annak, hogy menesztik Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét - értesült a Népszabadság. A vizsgálat szerint a felügyelet a jogszabályokat megsértve működik.
A PM nem akarja szűkíteni a PSZÁF elnökének jogkörét
A Pénzügyminisztérium (PM) nem kívánja módosítani a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) működésének szabályozását, és nem készül arra, hogy az elnök jogkörét csökkentő előterjesztést nyújtson be a kormánynak - nyilatkozta Máté Dániel, a pénzügyi tárca szóvivője.
Meghallgatások adatmentési ügyben
Elsőként Kiss Elemér volt kancelláriaminiszternek és Szász Károlynak, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének meghallgatását kezdeményezi a kormányzati szerveknél elrendelt adatmásolás körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság.
Jelentősen nőtt a pénztárak bevétele
A pénztári szektorban felhalmozott vagyon tavaly 780 milliárd forint fölé, a GDP mintegy 5 százalékára nőtt az egy évvel korábbi 582 milliárd forintról. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összesítése szerint a pénztárak taglétszáma az év végén meghaladta a 3,4 milliót.
Elt�nhetnek a cs�b�t� ingatlanbefektet�si hirdet�sek
Nem garant�lt az ingatlanbefektet�si sz�vetkezetek hirdet�seiben �g�rt hozam, illetve a befektetett t�ke visszafizet�se - h�vja fel�k�zlem�ny�ben a befektet�k figyelm�t a P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelete. Lenkovics Barnab�s, az �llampolg�ri jogok biztosa szerint a szerz�d�sek jogszab�ly megker�l�s�re ir�nyulnak �s pr�bapert javasol a sz�vetkezetek ellen.
Jogsértő az árvizes házak biztosításának felmondása
Nem tartotta tiszteletben a Tisza mentén lakók alkotmányos jogait az a biztosító, amelyik felmondta szerződéseit a vályogházak tulajdonosaival - állapította meg jelentésében Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok biztosa. Lenkovics mai sajtótájékoztatóján közölte: mindenképpen módosítani kell a vagyonbiztosítási szerződésekre vonatkozó jogszabályokat. Az ombudsman kezdeményezését a biztosítókat felügyelő PSZÁF és az igazságügy-miniszter sem fogadta el.
Az ügyfelek ötöde nem bízik a pénzügyi intézményekben
Erőteljesen csökkent az ügyfelek bizalma a pénzügyi intézmények iránt - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) imázsvizsgálatának eredményéből. Legnagyobb mértékben a brókercégekbe fektetett bizalom csökkent - írja a Napi Gazdaság.
Jó évet zártak a hazai biztosítók
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint a tavalyelőttinél sikeresebb évet tudhatnak maguk mögött a hazai biztosító-társaságok. A biztosítók tavaly 486 milliárd forintos díjbevételt értek el, amely 16,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket - írja a Napi Gazdaság.
Bankokat bírságolt a PSZÁF
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az Erste Bank Hungary Rt.-t tízmillió, míg a Citibank Rt.-t ötmillió forint bírság megfizetésére kötelezi - közölte a felügyelet a Magyar Tőkepiac szerdai számában.
Az önálló pénzpolitikát félti a felügyelet
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, mint a pénzügyi közvetítő rendszer biztonságáért felelős intézmény, veszélyesnek tartja, hogy a Magyar Nemzeti Bank tevékenységére egyes érdekcsoportok megpróbálnak nyomást gyakorolni - áll a PSZÁF pénteki közleményében.
PSZÁF: rohamosan nő a lakossági hitelállomány
Az utóbbi években a lakossági hitelezés bővülésével a bankoknál elhelyezett betétek egyre nagyobb hányada kerül vissza hitelként a háztartásokba - állapítja meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének tanulmánya, amely szerint a következő években sem lankad majd a hitelfelvételi kedv.
A felügyelet jóváhagyta a Prímagázra szóló vételi ajánlatot
Harmadára csökkent a bankszektor nyeresége az MFB miatt
A magyarországi bankszektor első féléves adózás előtti nyeresége 23,7 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszaka adatának kevesebb mint egyharmada, közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A felügyelet a csökkenést a Magyar Fejlesztési Bank veszteségével magyarázta.
Biztosítókat függesztett fel a felügyelet
Megrendült a bizalom a PSZÁF elnökével szemben
Megrendült a bizalom Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökével szemben, amit László Csaba pénzügyminiszter egy közelmúltban lezajlott beszélgetésen közölt az érintettel - mondta Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium (PM) szóvivője csütörtökön.
Elhúzódó lakástakarék-kifizetések
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) átlagosan heti 50-60 panasz érkezik a lakás-takarékpénztárakkal kapcsolatban, amelyek túlnyomó többsége az elhúzódó kifizetéseket sérelmezi. A lakástakarékok szerint a legtöbb esetben nem szabálysértésről van szó, csupán az ügyfél feledkezik meg a törvény szabta három hónapos kifizetési időszakról - írta a Világgazdaság.
Lakástakarékok új szabályozás előtt
A lakásfinanszírozási rendszer változásának szele elsőként a lakás-takarékpénztárakat éri majd el. A Magyar Hírlap információi szerint a szektor szakértői már elkészítették azokat a szakmai anyagokat, amelyek alapján a Pénzügyminisztérium (PM) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elindíthatja a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény módosítását, illetve ezt megelőzően módosulhat több rendelet, ami ugyancsak kedvez majd a pénztáraknak.
A PSZÁF 3,5 millió forintra bírságolta a Daewoo Bankot
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 3,5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Daewoo Bank (Magyarország) Rt.-t, mivel vizsgálata során több hiányosságot állapított meg - tette közzé a felügyelet pénteken a Magyar Tőkepiacban.
Humet vezetőt bírságolt a felügyelet
A felügyelet 250 ezer forintra megbírságolta Galamb Vilmost, a Humet egyik igazgatósági tagját, mert a bennfentes kereskedelem tilalmába ütköző tőzsdei ügyleteket kötött - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a honlapján kedden.
Egymillió forintra bírságolták az Eastbrokerst
Manipulatív célzatú szerződéskötés megtagadására vonatkozó kötelezettség megszegése miatt az Eastbrokers Befektetési Rt.-t egymillió forint bírság megfizetésére kötelezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A cég egyik üzletkötőjének 350 ezer forint felügyeleti bírságot kell fizetnie.
PSZÁF-levél az MFB elnökének
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökhelyettese nyílt levélben utasította vissza a Magyar Fejlesztési Bank elnökének kijelentését, amely szerint korábban a felügyelet vizsgálata az MFB-nél csak a felszínen mozgott, és nem derített fel komoly visszásságokat.
Egyre népszerűbbek az egészségpénztárak
A nyugdíjcélú megtakarítások mellett tavaly egyre szélesebb körben terjedt el az egészségügyi és a szociális öngondoskodás igénye. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) éves összefoglalója szerint a magán-nyugdíjpénztárak száma a 2000-es 25-ről 2001-ben 22-re, az önkénteseké pedig 116-ról 98-ra csökkent, viszont az év végén 33 egészségpénztár és 22 önsegélyező pénztár működött, és az év során 12 egészség- és 5 önsegélyező szervezet kért tevékenységi engedélyt a felügyelettől.
A PSZÁF határozata a Daewoo Bank (Magyarország) Rt-vel szemben felügyeleti intézkedések alkalmazásáról és bírság kiszabásáról
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényben (Hpt.) biztosított felügyeleti jogkörömben eljárva a Daewoo Bank (Magyarország) Részvénytársaság (székhelye: 1054 Budapest, Bajcsy Zs. u. 42-46.) - továbbiakban: Bank - részére az átfogó felügyeleti vizsgálat alapján az alábbi határozatot hozom.
Amikor a pesti értéktőzsde mélyrepülése előny lehet
Míg az amerikai stílusú kapitalizmus bukásáról és a menedzseri réteg hitelvesztéséről cikkezik a nyugati sajtó, az európai cégek elégedetten dőlhetnek hátra: lám-lám, ugye, hogy mégsem lehet olyan tempóban növekedni éveken keresztül, mint az Enron vagy a Xerox. A globalizált gazdaság "túlélése" olyan teljesítménykényszert szül, amely mellett nem árthat a fokozottabb ellenőrzés Magyarországon sem.
Kiemelkedő a bankszektor tavalyi teljesítménye
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által ellenőrzött területek közül tavaly a bankszektor teljesített a legjobban: adózás előtti eredménye csaknem 50 százalékkal nőtt. További pozitív eredmény, hogy ugrásszerűen nőtt a lakossági hitelek állománya, és a bankok kockázatvállalás hajlandósága. A biztosítási szektor fejlődése ugyanakkor lelassult, és a tőzsde szerepe a tőkepiacon tovább csökkent.
Jelentősen csökkent a bankszektor nyeresége
Az első negyedévben a bankszektor adózás előtti nyeresége 37,4 milliárd forint volt, ami 11,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - ismertette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF). A felügyelet elmondta, hogy a GDP-növekedés elérte mélypontját, megtorpant az inflációcsökkenés és jelentősen növekedtek a reálbérek.
Új felügyeleti ajánlások pénzmosás ellen
Magyarországon az év első két hónapjában 158 milliárd forint anonim betétet alakítottak át névre szólóvá; ez az anonim betétek induló állományának 35 százalékát jelenti - mondta Balogh László, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ügyvezető igazgatója, a pénzmosás elleni küzdelemért felelős kormánybiztos. A felügyelet adatai szerint még 290 milliárd forintnyi nem névre szóló betétet kell nevesíteni.
Új tőkepiaci szabályozás
A 2002. január elsejétől hatályos egységes tőkepiaci törvény (2001. évi CXX. tv.) az értékpapírtörvényt, az árutőzsdetörvényt és a befektetési alapokról szóló törvényt váltja fel.
Elfogadták a tőkepiaci törvényt
Az Országgyűlés 217 igen szavazattal, 63 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett kedden elfogadta az új tőkepiaci törvény egyszerű többséget igénylő részét, amely az európai uniós elvárásoknak megfelelő, egységes és átfogó előírásokat tartalmaz a tőkepiaci intézmények biztonságos működése, a befektetők védelme és a hatékony felügyeleti munka érdekében. A Ház elutasította ugyanakkor a pénzügyi felügyeleti rendelkezésre vonatkozó, kétharmados többséget igénylő paragrafust.
Együttműködés a szlovák és magyar bankfelügyelet között
A bankfelügyeleti tevékenységre vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá Szász Károly a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke és Ivan Sramko, a Szlovák Nemzeti Bank elnökhelyettese, kedden Budapesten - adta hírül közleményben a felügyelet.
Felszámolják a Partner Országos Önkéntes Nyugdíjpénztárat
A Fővárosi Bíróság elrendelte a Partner (korábban Premier) Országos Önkéntes Nyugdíjpénztár felszámolását - adta hírül hétfőn a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A PSZÁF korábban már felfüggesztette a szervezet tevékenységét és tagfelvételi zárlatot rendelet el, továbbá zárolta a pénztár mintegy 2 milliárd forintra becsült vagyonát.
Lejár a pénzváltók engedélye
Azok a pénzváltók, amelyek július elseje után nem rendelkeznek pénzváltó ügynöki engedéllyel, nem végezhetik tovább tevékenységüket - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) ügyvezető igazgatója, Kabai Gyula.
Elvesztette népszerűségét az áfabiznisz
Április óta egyetlen olyan cégalapítási kérelem sem érkezett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF), amelyben célként az áfa-visszatérítést jelölték volna meg. Ez a visszatérítés szabályainak áprilisi szigorítása miatt van - írja a Világgazdaság.
A PSZAF ajánlása a pénzügyi szervezetek működésének biztonsági feltételeiről (részlet a 2001. szeptemberében hozott ajánlásból)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a helyszíni ellenőrzései során megállapította, hogy a pénzügyi szervezetek tevékenységének és működésének biztonságossága az elmúlt évek fejlesztései következtében javult. Annak érdekében, hogy elősegítse a szektor további fejlődését, ugyanakkor a felügyelt intézmények számára nyilvánossá tegye a biztonsági feltételekkel szemben támasztott felügyeleti elvárásokat, a Felügyelet elnöke az alábbi ajánlást teszi közzé.
Újabb vizsgálat a KÖBE-nél
A Napi Gazdaság információi szerint, korábbi revíziók helyett ezúttal átfogó vizsgálatot indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a nehézkes ügymenetéről ismert Közlekedési Biztosító Egyesületnél (KÖBE).
II/24/B/2002. számú határozat a Közlekedési Biztosító Egyesületnél lefolytatott helyszíni ellenőrzés lezárásáról
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) által a Közlekedési Biztosító Egyesületnél - 1213 Budapest, Toboz u. 6. - (a továbbiakban: Egyesület) a 61/2001. számú megbízólevéllel elrendelt folyamatos helyszíni felügyeleti ellenőrzés megállapításai alapján az alábbi határozatot hozom:
A pénzügyminiszter szakemberekkel tárgyal a banki biztonságról
A banki alkalmazottak és ügyfelek biztonságának növeléséről tárgyal hétfőn Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Magyar Bankszövetség és a pénzintézetek védelmével foglalkozó vállalkozások érdekvédelmi szervezetével.
Bankokat bírságolt a felügyelet
A Citibank Rt.-t és a Magyarországi Volksbank Rt.-t 10-10 millió forint, a CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt.-t pedig 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - közölte a PSZÁF a Magyar Tőkepiac keddi számában.
Keveset bírságolt a felügyelet
A közvélekedéssel ellentétben a felügyeleti vizsgálatokat kevés esetben követi bírság, de a felügyelet minden olyan esetben bírságol, amikor az ügyfelek érdekei sérülnek - mondta Kabai Gyula, a PSZÁF ügyvezető igazgató az intézmény tavalyi tevékenységét értékelő sajtótájékoztatón. A rendezvényen elhangzott: a hitelintézetek területén 2002-től néhány engedélyezési jog a jegybanktól átkerült a PSZÁF-hoz, így már a felügyelet dönt a pénzváltással, a kártyakibocsátással, készpénzátutalásokkal kapcsolatos kérelmekről, engedélyekről.
Visszavonja bírságait a felügyelet
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) visszavonja azokat a határozatait, amelyekben megbírságolta a nyilvános részvénytársaságokban befolyással bíró befektetőket a késedelmes adatszolgáltatás miatt - derül ki a Magyar Tőkepiac hétfői számából.
Alig ismerik érdekvédőjüket a banki és biztosítói ügyfelek
A bankok, biztosítók, brókercégek és pénztárak ügyfeleinek 61 százaléka nem ismeri a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, noha a főhatósági feladatkör mellett a szervezet egyik alapvető funkciója a pénzügyi szektor ügyfeleinek érdekvédelmi képviselete. A felügyelet a jövőben törvénymagyarázatokkal is meg kíván jelenni a nyilvánosság előtt.
Elégedetten távozott a pénzmosás elleni bizottság
Kedvező benyomással távozott csütörtökön Magyarországról az Európa Tanács pénzmosás ellen fellépő csoportjának bizottsága -tájékoztatta a Népszavát Balogh László, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének illetékese. A bizottság ugyanis valamenynyi három évvel ezelőtt kritizált területen lényeges és látványos változásokat tapasztalt.
A bankszektor eredménye: 140 milliárd forint
Az idén a bankszektor adózás előtti eredménye várhatóan eléri a 135-140 milliárd forintot, bár 2001. negyedik negyedévében a bankszektor eredményjavulása elmarad a korábbi negyedévekétől - közölte Szepesi György, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főosztályvezetője csütörtökön.
A felügyelet még nem hagyta jóvá a Pick vételi ajánlatát
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) újabb harminc nappal meghosszabbította az Arago Pick részvényekre szóló vételi ajánlatának jóváhagyására indult eljárást.
Felügyeleti bírságban részesült három hazai bank
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete több millió forintos bírságot szabott ki több hazai bankra. A közölt legsúlyosabb - 10 millió forintos - büntetést a Budapest Bank érdemelte ki, a felügyelet határozata szerint a társaságnak ez év végéig a pénzforgalommal kapcsolatos informatikai fejlesztéseket kell végrehajtania.
Eltérő hozamráták a világhálón
Közel négy százalékkal rosszabb teljesítményt mért a magyarországi nyugdíjpénztárak esetében az uniós országjelentés a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által korábban publikált reálhozamnál. A PSZÁF szerint a különbséget az eltérő számítási módok okozzák.
Megrótták a Generali Providenciát
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Házőrző lakásbiztosításhoz kapcsolódó jogsértés megszüntetésére kötelezte a Generali-Providencia Biztosító Rt.-t.
Erősödnek a nagybankok
A hitelintézeti szektor az első félévében 52 százalékkal több nyereséget ért el, mint egy éve. A profit döntő részét a nagybankok termelték ki. Ez nem véletlen, hiszen ők folyósítják a hitelek 75 százalékát és őrzik a betétek több mint 80 százalékát - olvasható ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adataiból.
Rövidebb pórázon a nyugdíjpénztárak
Jövőre a nyugdíjpénztári szolgáltatókat is ellenőrizhetné, szükség esetén pedig megbírságolhatná a felügyelet - indítványozzák kormánypárti képviselők zárszámadási módosításai. A pénzügyi tárca így próbálja elejét venni, hogy a jövőben visszaélhessenek a pénztártagok vagyonával. Engedély nélkül nyugdíjpénztár nem szedhetne tagdíjat, s az sem fordulhatna elő, hogy olyan személy vezesse a kasszát, aki korábban már jogszabályt sértett.
Növekvő nyereség a bankszektorban
A bankszektor helyzete továbbra is stabil, a szektor egészének adózás előtti nyeresége 54 százalékkal nőtt az első félévben - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hétfői sajtótájékoztatóján. A biztosítók aktivitása csökkent, a magán-nyugdíjpénztári vagyon pedig tovább nőtt. A PSZÁF újabb ajánlásokat is megfogalmazott a pénztárak kockázatkezelését illetően.
Szűkítik a pénzváltók körét
Jelentősen csökkenhet a pénzváltással foglalkozó vállalkozások száma a pénzmosással kapcsolatos tervezett szigorítások következtében. A Világgazdaság információi szerint az elképzelések között szerepel, hogy a jövőben csak a hitelintézetek ügynökei foglalkozhatnának pénzváltással. A tervek szerint a tevékenység felügyelete a Magyar Nemzeti Banktól a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez kerülne.
Ajánlást tett közzé a felügyelet a pénzmosás megelőzésére
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) részletes ajánlásokat dolgozott ki annak érdekében, hogy a pénzmosás új formáival szemben is hathatósan védekezzék a magyar pénzügyi rendszer - mondta Szász Károly, a felügyelet elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A tájékoztatón elmondták: a pénzintézetek az elmúlt évben körülbelül ezer esetben jelenlettek pénzmosásra utaló gyanút az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) felé.
A felügyelet szerint jól működött a pénzügyi rendszer
Nyilvános ajánlat helyett visszatáncolt az Arago
A PSZÁF felszólításának eleget téve, önkötés keretében eladott 70 ezer darab saját részvényt a Pick Szeged Rt. A felügyelet az Arago Rt. megnövekedett befolyása miatt szerdán felszólította a társaságot, hogy tegyen vételi ajánlatot.
Két változat a kötelező biztosítás emelésére
Kétséges a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások jövő évi emelésének maximumáról szóló pénzügyminiszteri rendelet szeptemberi megjelenése. Az emelésre a PSZÁF két változatot terjesztett elő, az egyik több mint 8, a másik pedig kevesebb mint 5 százalékos emelést tenne lehetővé.
Nyilvános vételi ajánlatot kell tennie az Aragonak a Pickre
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozata értelmében az Arago Rt.-nek csökkentenie kell a Pick Rt.-ben megszerzett befolyásának mértékét, vagy nyilvános vételi ajánlatot kell tennie a társaság részvényire.
Ellenőrzés nélkül a DHK
A Diákhitel Központ Rt.-t (DHK) egy idén júniusban alkotott törvény kivonta a hitelintézeti törvény hatálya alól. Ezért a DHK-nak sem működését, sem a hitelnyújtási tevékenységét nem kell a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének bejelenteni, és engedélyt sem kell kérnie ehhez a pénzügyi hatóságtól.
Jelentősen növekedett a bankszektor nyeresége
A bankszektor adózás előtti eredménye jelentősen növekedett az idén - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Az év első három hónapjának nyereségadatai 50 százalékkal múlják felül a 2000 hasonló időszakában mérteket. A felügyelet jelentése szerint a bankok portfoliójában jelentősen növekedett az értékpapírok, azon belül is az állampapírok és a jegybanki kötvények állománya, amely a bankok forint melletti spekulációját jelzi.
A PSZÁF 10 millió forintra bírságolta az ABN AMRO-t
A felügyelet felhívta a hitelintézet figyelmét arra, hogy a jövőben befektetéseinek minősítését teljes körűen hajtsa végre. Az ABN AMRO már befizette a kirótt bírságot, de a felügyeleti határozat indoklását, a banktitokra hivatkozva nem ismerteti.
PSZÁF: 50 százalékkal nőtt a bankszektor első negyedévi nyeresége
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete első negyedévi jelentése szerint a bankszektor 50 százalékkal 42,2 milliárd forintra növelte adózás előtti nyereségét a tavalyi év első negyedéhez képest, a befektetési vállalkozások adózás előtti eredménye ugyanakkor drámaian csökkent. Szász Károly, a PSZÁF igazgatója bejelentette, hogy a felügyelet módosításáról szóló törvény módosítását kezdeményezik, a szervezet hatékonyságának javítása érdekében.
Vagyonkezeléssel, lízinggel is foglalkozik az egyesült Kereskedelmi és Hitelbank
A Cégbíróság július 1-jével bejegyezte az új Kereskedelmi és Hitelbankot, azt követően, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Gazdasági Versenyhivatal is megadta a szükséges engedélyeket. Így a hitelintézet vezetése arról is döntött, hogy miként tevékenykedjen tovább az egyesült Kereskedelmi és Hitelbank hitelintézeti csoportja. Az új univerzális bankcsoport a hagyományos banki termékeken kívül foglalkozik vagyonkezeléssel, lízinggel, faktoringgal, élet- és nyugdíjbiztosítással, valamint egyéb befektetési szolgáltatásokkal.
Magyarország is élenjár a pénzmosásban
Magyarország is szerepel azon a nemrégiben frissített listán, amelyet az OECD égisze alatt tevékenykedő pénzmosás ellenes munkacsoport (FATF) adott ki. A listán olyan, a kétes eredetű pénzek tisztára mosása elleni fellépésben együtt nem működő országok szerepelnek mint Dominica, Nigéria és Nauru. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közleményében leszögezte, hogy a magyar hatóságok kiemelt fontosságot tulajdonítanak a pénzmosás elleni küzdelemnek, és reményét fejezte ki, hogy az FATF felülvizsgálja álláspontját.