Peking

címke rss

Leállította atomfegyver gyárát Észak-Korea

Nagyvilág2003.09.12, 12:36

Úgy tűnik, hogy Észak-Korea leállította a munkát a jongbjoni atomerőműben. Egyelőre nem tudni, miért szünetel a munka a létesítményben, ahol feltételezések szerint Észak-Korea atomfegyver-alapanyagokat próbál előállítani. Amerikai kormánykörök nem zárták ki, hogy Észak-Korea ezzel a gesztussal próbálja elérni, hogy újrakezdődjenek a tárgyalások az USA-val. Ugyanakkor az amerikai külügyminiszter-helyettes azzal vádolta meg Kínát, hogy továbbra is technológiai támogatást nyújt az észak-koreai atomfegyver fejlesztéséhez.

Kínai turistaözön előtt a világ

Gazdaság2003.10.02, 11:26

Peking a közelmúltban jelentősen enyhítette a kínaiak külföldre utazásának eddigi korlátait. Ennek nyomán világszerte lázasan készülődnek az utazási irodák, szállodák, vendéglátóhelyek az onnan várható, 10 millió főt is elérhető turistaáradatra. A régióban elsőként 46 magyarországi utazási iroda kapott jogot a kínai turisták beutaztatására.

Kína rávette Phenjant a tárgyalások folytatására

Nagyvilág2003.10.30, 19:51

A kínai parlament elnöke rávette Észak-Koreát, hogy folytassa a hatoldalú tárgyalásokat atomprogramjáról. Észak-Korea ugyanakkor kikötötte, hogy Phenjanhoz hasonlóan az USA-nak is tennie kell a megegyezésért. A tárgyalások folytatásáról még Pekingben kötött nem hivatalos megállapodást a hat fél, Észak-Korea korábbi kijelentései alapján azonban biztosnak tűnt, hogy az ország nem folytatja a hatoldalú tárgyalásokat atomprogramjáról.

Gagyi órája miatt támadnak egy olasz minisztert

Nagyvilág2003.11.01, 12:44

Támadások kereszttüzébe került az olasz külügyminiszter miután állítólag hamis Cartier órát vásárolt Pekingben. A vásárlásra ráadásul az előtt került sor, mielőtt kínai vezetőkkel találkozott, hogy a hamis kínai árúk visszaszorításáról tárgyaljanak.

Kínai dömping az űrben

Tudomány2003.11.17, 09:30

Kína sikeresen pályára állított szombaton egy távközlési műholdat, és ennek apropóján egy illetékes bejelentette, hogy Peking 2005-ben tervezi a következő űrhajós utazását.

Peking: Washington ne avatkozzon Hongkong ügyeibe

Nagyvilág2004.01.11, 17:42

Kína felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne avatkozzon belső ügyeibe, így a Hongkonggal kapcsolatos kérdésekbe sem. A közleményt azt követően adták ki, hogy az USA jelezte, hogy támogatja a demokrácia megteremtését Hongkongban.

Jön az első kínai turistacsoport

Itthon2004.01.19, 11:29

A héten elindul Kínából az első olyan turistacsoport, amely kizárólag Magyarországra utazik - írja a Népszabadság. A lap szerint a magyar turisztikai ipar igyekszik aktívan fellépni, hogy idecsábítsa a kínai fogyasztókat. Újraindul az atípusos tüdőgyulladás miatt tavaly megszakadt marketingkampány, februártól pedig állandó képviselője lesz Pekingben a Magyar Turizmus Rt.-nek. A Malév a Hainan Airlines légitársasággal tárgyal egy közvetlen járatról.

Szorosabb együttműködésről egyezett meg Párizs és Peking

Nagyvilág2004.01.27, 19:46

A kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatok szorosabbra fűzéséről egyezett meg a Párizsban vendégeskedő Hu Csintao kína vezető vendéglátójával, Chirac francia elnökkel. A tárgyalásokon szó esett a Tienanmen téri vérengzés után bevezetett kínai fegyverembargó feloldásáról. Ugyanakkor Chirac elnök figyelmeztette tajvani vezetést, hogy a védelemről tervezett népszavazással ne veszélyeztesse a térség békéjét. Tajpej hivatalosan tiltakozott a francia elnök figyelmeztetése ellen. Eközben több francia parlamentben képviselő bojkottot hirdetett Hu elnök parlamentben tartandó beszéde ellen, arra hivatkozva, hogy Peking nem tartja tiszteletben ...

Fegyvermentes zónát követel a tajvani vezetés Pekingtől

Nagyvilág2004.02.03, 10:51

Demilitarizált övezet létrehozását sürgette országa és Kína között Csen Sui-bian, Tajvan elnöke. Csen szerint ha Kína kivonná a térségből csapatait, az jó alapja lehetne a két ország viszonyát tisztázni hivatott tárgyalásoknak. Ugyanakkor Csen sürgette a kétoldalú kapcsolatok felvételét is. Tajvan 1949-ben, a kommunista hatalomátvétel után szakított a népi Kínával, ám a szigetország sohasem mondta ki elszakadását Kínától.

Tömegszerencsétlenség egy kínai ünnepségen

Nagyvilág2004.02.05, 22:19

Legalább 37 ember életét vesztette, 15-en megsérültek csütörtökön a Pekingtől mintegy 75 kilométerre fekvő kínai Mijün városban egy pánikszerű tülekedésben a holdújév ünnepének utolsó napján rendezett ünnepségen, a lámpásünnepen.