pedagógus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- oktatás
- tanár
- iskola
- sztrájk
- közoktatás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Balog: Nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők száma
Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán a köznevelés megújítása terén elvégzett munka igazi visszaigazolásának tekinti, hogy 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma.
Ingyen kapják az influenza elleni oltást a tanárok
Az idei évtől a pedagógusoknak is ingyen jár - jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos csütörtökön Szegeden.
Bolti lopáson kapták a tanárnőt
Bolti lopáson kapták Nancie Atwell amerikai tanárnőt, aki 2015-ban elsőként elnyerte a világ legjelentősebb, egymillió dollárral járó pedagógusdíját, a Global Teacher Prize-t. Kiderült, nem ez volt az első eset.
A napokban utalják az életpálya alapján megemelt bért
A napokban utalják a pedagógusoknak az életpálya alapján megemelt béreiket – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a pedagógusok világnapján tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Átlagosan 3,4 százalékkal emelkedik a tanárok bére
Szeptembertől átlagosan 3,4 százalékkal emelkedik a tanárok bére - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az M1 Aktuális csatornán.
Több pénzt kapnak a többet dolgozó tanárok
Szeptembertől a differenciáltan adható béremeléssel és az osztályfőnöki, valamint a munkaközösség-vezetői pótlékok középre emelésével nő a többletmunkát végző pedagógusok anyagi elismerése - közölte a Klebelsberg központ pénteken az MTI-vel.
- címkék:
- pedagógus
- túlóra
- motiváció
- béremelés
- Címkefelhő »
Díjmentes vasúti utazással látogathatják a diákok a múzeumokat
Díjmentes vasúti utazással látogathatják a diákcsoportok az országos múzeumokat, valamint egyes nemzeti emlékhelyeket és műemlékeket a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározat szerint.
Nem tolonganak a minősítésért a pedagógusok
Harmincötezer pedagógusnak lenne lehetősége arra, hogy részt vegyen az idén a minősítési eljárásban és így jövőre magasabb fizetési kategóriába lépjen, ám csak 13 423-an pályáztak - írta a Magyar Hírlap szombati számában.
- címkék:
- pedagógus
- Címkefelhő »
Átadták az Év tanára díjakat
A külhoni magyar pedagógusok munkájának mércéje nemcsak az, hogy milyen lesz a magyar jövő Tordán, Zentán vagy Rimaszombaton, hanem hogy egyáltalán lesz-e magyar jövő, lesz-e kit tanítani évtizedek, évszázadok múlva is - mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára az Év tanára díj átadóünnepségén szombaton, Budapesten.
- címkék:
- pedagógus
- tanár
- Címkefelhő »
A legtöbb tanár sikeresen levizsgázott
A Pedagógus I. és II. fokozat megszerzésére irányuló minősítési eljárások 2014 és 2016 között zajlottak, összesen 39 924 pedagógus tett minősítő vizsgát, és a vizsgák 91 százaléka sikeres volt - írja a Magyar Hírlap csütörtöki számában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tájékoztatására hivatkozva.
- címkék:
- pedagógus
- Címkefelhő »