PC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Microsoft
- Windows
- számítógép
- laptop
- Intel
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Windows helyett az Android éve volt 2012
Nem reformálta meg a piacot az új Windows, taroltak az olcsó táblagépek, és az Android lett a telefonok ura 2012-ben. A kütyükön túlra tekintve azt látjuk, hogy sorra elbuktak az internet cenzúrázására és a fájlmegosztó szolgáltatások bezárására tett próbálkozások.
Ezeket töltse le az új PC-jére!
Akár Windows 7-es, akár 8-as számítógépet kapott, néhány szoftverre biztosan szüksége lesz. Összegyûjtöttük a legfontosabb ingyenes programokat a videolejátszótól az alternatív böngészõn keresztül a tömörítõig. A telepítéshez idén is a Ninite.com nevû szolgáltatást ajánljuk.
- címkék:
- Windows 8
- telepítés
- PC
- programok
- Címkefelhõ »
Olcsó számítógép - jó számítógép
A táblagépek hódítása ellenére a hagyományos számítógép továbbra is elõkelõ helyen áll a karácsonyi kívánságlistákon. Az elérhetõ árú eszközök piacán nem következett be forradalmi változás tavalyhoz képest, legfeljebb annyi, hogy a Windows 7 helyett Windows 8-cal lehet megvenni õket. Válságkarácsonyi sorozatunk aktuális részében segítünk eligazodni az elérhetõ árú PC-k között.
A Lenovo adta el a legtöbb PC-t
A kínai vállalat az eddigi vezetõ Hewlett-Packardot utasította maga mögé, több számítógépet adott el riválisánál a legutóbbi negyedévben, bár még nem mindegyik eladási statisztika szerint ért el vezetõ pozíciót.
A Microsoft akar lenni az új Apple
Steve Ballmer a Microsoft befektetõinek kifejtette, hogy cége stratégiát vált, és a szoftverek mellttt ugyanúgy érdekelt lesz a hardverek gyártásában, ahogyan régi riválisa, az Apple is.
Kukkolták vevõiket a számítógéplízingelõ cégek
Hét amerikai számítógépek lízingelésével cégrõl derült ki, hogy az ügyfeleknek kiadott PC-kre kémprogramot helyeztek, amellyel a vevõk tartózkodási helyeihez és jelszavaihoz is hozzáfértek, de akár webkamerájukon is kukkolhatták a felhasználókat.
A vevõ rakhatja össze a barkács-laptopot
Házilag összeszerelhetõ notebook és asztali számítógépeket dob piacra augusztusban a japán Fujitsu. A gépek dobozában a vevõ csak alkatrészeket talál, de a gyártó PC-összeszerelõ tanfolyamokat szervez a hardverek iránt érdeklõdõknek.
Már nem hiánycikk, mégsem olcsó a winchester
A tavalyi thaiföldi árvizeket követõen már világszerte minden nagy merevlemezgyártó üzem csaknem teljes kapacitással mûködik, nem számít hiánycikknek a winchester, a legelterjedtebb adattároló eszközök ára azonban mégsem csökkent le az eredeti szintre.
Budapest rekorder a fertõzött PC-k számában
A világ nagyvárosai közül Budapest az ötödik helyen áll a számítógépes kártevõkkel fertõzött PC-k jelenlétét tekintve, de Szegeden, Szolnokon és Budaörsön is rengeteg a zombi-PC - derül ki a Symantec cég tanulmányából.
Hogyan kell rendesen kitakarítani egy PC-t?
Mi a teendõ, ha kóla ömlött a laptopra? Hogyan lehet kitisztítani a billentyûzetet? High-tech trutymóval, sûrített levegõvel, hétköznapi súrolószerrel és ablaktisztítóval estünk neki számítógépeinknek.
Hamarosan lehagyja a Windowst az Android
Az IDC elemzõcég prognózisai szerint a Google Android szoftvereit futtató eszközök néhány éven belül beelõzik majd a Windowst, mivel hagyományos PC-t egyre kevesebben fognak vásárolni.
Lehagyták az okostelefonok a PC-ket
A tavalyi év folyamán világszerte már jóval több okostelefont adtak el a gyártók, mint notebookot, netbookot, asztali gépet és táblagépeket együttvéve - derül ki egy friss elemzésbõl.
Ezekkel játszunk idén
Legendás játékok folytatásai, évenként új résszel jelentkezõ sorozatok legújabb részei és néhány kriptaszökevény adja a 2012-es év legizgalmasabb játékait. Megijedni azonban nem szabad: zombik gyilkolásával, pokolfajzatok megregulázásával és roncsderbivel fog telni az év.
Idén még lehet olcsó PC-t venni
A merevlemezek ára hetek óta intenzíven emelkedik, ráadásul az adattároló eszközök leginkább elterjedt fajtája kezd hiánycikké válni: szakértõket és forgalmazókat kérdeztünk arról, hogy a winchesterválságnak milyen hatása lesz a magyar piacra.
Mégsem áll le a PC-k gyártásával a Hewlett-Packard
Bár nyáron a HP még azt tervezte, hogy megválik személyi számítógépekkel foglalkozó üzletágától, a gyártóóriás nemrég kinevezett új vezetõje, Meg Whitman úgy döntött, nem állnak le a konzumer termékek gyártásával.
Magyar zsebhez drága lesz az ultrabook
Csupán egy újabb marketingeszköz a gyártók kezében, vagy valóban megreformálja mindennapjainkat a laptopok új generációja? Megreformálja-e az ipar az, ha egy számítógép vékonyabb, könnyebb és kicsivel gyorsabb elõdeinél? Mindent összegyûjtöttünk, amit az ultrabookokról jelenleg tudni lehet.
Az új Windowst már tapogatni fogjuk
Kedd este a Microsoft felfedte, hogy mit fog tudni a cég új operációs rendszere, a laptopon és asztali PC-n kívül tableten is futtatható Windows 8. Ismerje meg az új Windows képességeit!
Az asztali PC gyakrabban fagy le a laptopnál
A Microsoft Research kutatói egymillió PC mûködésének elemzésével tanulmányozták a számítógépek lefagyásainak okait. Statisztikáik szerint a noteszgépek kevesebbszer állnak le hiba miatt, mint asztali társaik. A legtöbb probléma pedig a házilag összerakott barkács-PC-kkel van, a rendszer minimális túlhúzása pedig a megbízhatóság drasztikus csökkenésével jár. Nem kedvez az otthoni PC-knek az sem, hogy nem gépteremben használják õket, folyamatosan változó hõmérséklet mellett mûködnek, és hamar porosodnak.
Harminc év után lassan búcsúzhatunk a PC-tõl
Napra pontosan harminc évvel ezelõtt került a boltokba az akkor még szinte megfizethetetlen IBM PC, amelyet az akkor még COCOM-listán lévõ magyarok rekordidõ alatt lekoppintottak. Áttekintettük három évtized számítástechnikájának legfontosabb történéseit az XT-tõl az iPadig.
Temeti a PC-t az IBM technológusa
A PC végnapjait éljük Mark Dean, az elsõ személyi számítógép létrehozásában részt vevõ IBM-mérnök szerint. A PC helyét nem egy másik berendezés veszi át, hanem a közösségi térben zajló innováció szorítja vissza.
Szuperprocesszor készült laptopokhoz
A tajvani Via cég új négymagos processzora úgy képes maximális teljesítményt biztosítani, hogy közben nagyon kevés energiát igényel mûködéséhez.
Majdnem kész a huszonöt dolláros PC
A Rollercoaster Tycoon címû játékot is megalkotó brit cég vezetõje egy pendrive méretû, a tervek szerint mindössze huszonöt dollárból legyártható számítógépet tervez piacra dobni. Az egyelõre prototípus formájában létezõ minigép teljes értékû PC-ként funkcionál, bár a fejlõdõ országoknak szánt százdolláros laptoppal ellentétben képernyõt és egeret nem tartalmaz.
Idén több pénzt kaszált az Apple a Microsoftnál
Az év elsõ három hónapjában az Apple nagyobb nyereségre tett szert a Microsoftnál, amire korábban még sosem volt példa. Szakértõk szerint a cégek pénzügyi helyzetének alakulása jól jelzi, hogy a klasszikus személyi számítógépek egyre inkább eltûnnek, míg az okostelefonok és táblagépek egyre nagyobb teret nyernek.
Így vegyen PC-t, ha játszani szeretne!
Egyre közelebb érnek nyugdíjkorhatárukhoz a legmenõbb játékkonzolok, így a játékosok számára újra vonzóak lehetnek a sokak által leírt asztali PC-k. Viszonylag jutányos áron összeállítható olyan konfiguráció, amely a Playstationt és az Xboxot is maga mögé utasítja. A folyamatos beállítási problémákat, lefagyásokat még nem tudták orvosolni a játékkészítõk és -gyártók, a gondtalan játékélmény továbbra is a konzolok kiváltsága marad.
Házilag bõvíthetõ a HP új laptopja
A Hewlett-Packard szerdán olyan új laptopokat mutatott be, amelyekben ugyanolyan egyszerûen lehet alkatrészeket cserélni és a konfigurációkat javítani, mint egy asztali számítógépen.
Mintha Google Földben autóversenyeznénk
Vegyük a Top Gear autós tévémûsort, mixeljük össze a The Sims emberszimulátorral, és helyezzük az egészet a Google Földbe, de spékeljük meg nyálas amerikai történettel: így szól a legújabb autós szuperjáték, a Test Drive Unlimited 2 készítõinek receptje. Vajon lehet-e egyáltalán jó egy autós játék akkor, ha a fõszereplõnek ruhájával, frizurájával és orrplasztikájával kell törõdnie?
Ha most vett számítógépet, talán már viheti is vissza!
Hibát találtak az Intel legújabb generációs processzorait használó számítógépekbe szánt, a PC-k mûködési funkcióit vezérlõ lapkákban. A probléma szoftveres úton nem javítható, a gyártónak ki kell cserélnie az érintett termékek alaplapjait. Mivel a tervezési hiba csak a néhány hete kapható, felsõ kategóriás típusokban bukkanhat fel, Magyarországon nagyon kevés számítógépet érint a visszahívás.
2010 legjobb letölthetõ szoftverei
Ugyan a Firefox 4 végül nem jelent meg az idén, azért így is szép számmal érkeztek remek szoftverek 2010-ben: az ingyenesen letölthetõ programok krémjét gyûjtöttük össze.
Végre egy jó Need for Speed!
Megjelenése elõtt próbálhattuk ki a legendás autós játék legújabb epizódját. A Hot Pursuit alcímû újdonság leginkább a sok évvel ezelõtt megjelent elõdeire hajaz, forradalmi újdonságot nem is igazán tartalmaz. Ennek ellenére a százmilliós árú rendõrautókat és hiperdrága sportkocsikat felvonultató új epizód hat év után az elsõ olyan Need for Speed, amely újra odaszögezi a tévé vagy monitor elé a játékost.
Las Vegasban még a zombik is mulatnak
Mi történne akkor, ha Kína atombombákkal rombolná le az Egyesült Államokat? Las Vegas még a mutánsok és a földalatti bunkerekben tengõdõ túlélõk számára is a szórakozás központja marad, legalábbis a Fallout New Vegas címû videojáték története szerint. Bár a játék bõvelkedik szétlõtt fejekben, cafatokra robbantott szörnyekben és még prostituáltak is szerepelnek benne, kifejezetten sok gondolkodást igényel, nem elég össze-vissza lövöldözni a bûn városában.
Ingyenes Quake a böngészõben
Elindult a böngészõbe költözött klasszikus lövöldözõs játékot kínáló Quake Live. A játékosok már el is özönlötték a regisztrációs oldalt, így az igyenes FPS iránt érdeklõdõk többperces várakozásra számíthatnak, mielõtt kézbe foghatják virtuális puskájukat.
- címkék:
- Aréna
- érdeklõdõ
- PC
- Címkefelhõ »
A hét legjobb letölthetõ szoftverei
Száguldhat, ugrathat, karambolozhat sportautójával a Burnout Paradise-ban, de válogatásunkban talál még szocialista autóversenyt, a Skype új, jobb kép- és hangminõségû verzióját, a megújult, számos extra tartalmat kínáló Google Föld 5.0-t, vicces képek készítéséhez használató szoftvert és egy klassz virtuális nagyítót is.
- címkék:
- szoftver
- Skype
- Google Föld
- PC
- Címkefelhõ »
PC, szkenner és robotok Legóból
Nem csak versenyautót, ûrhajót, lovagi várat lehet építeni legóból, hanem akár mechanikus számítógépet, PC által vezérelt rajzgépet vagy akár a Rubik kockát megoldó robotot is. Bemutatjuk a népszerû játékból összerakott legötletesebb masinákat.
- címkék:
- számítógép
- Lego
- PC
- Címkefelhõ »
Nem is laptop az indiai olcsó PC
A hol tíz, hol száz dolláros árral emlegetett, oktatási célokra szánt indiai laptopról kiderült, valójában nem is noteszgép, talán még PC-nek sem igazán lehet nevezni.
- címkék:
- notebook
- olcsó PC
- PC
- Címkefelhõ »
9 órás üzemidõ az új Eee PC-vel
Bár a nagyobb akkumulátorával elõdeinél nehezebb lesz, cserébe az eddigi modellekhez képest dupla olyan hosszú, 9,5 órás üzemidõt biztosít majd az Asus legújabb olcsó minilaptopja, az Eee PC 1000HE.
- címkék:
- Eee PC
- akkumulátor
- üzemidõ
- Asus Eee PC
- Asus
- PC
- Címkefelhõ »
A netbookok javították a PC-piac eredményét
2008 karácsonyi vásárlási szezonját is magába foglaló utolsó negyedévében a netbookok, vagyis az olcsó alapfunkciós minilaptopok sikere javította fel a gyártók egyébként nem túl rózsás eredményeit - derül ki a Gartner elemzõcég tanulmányából.
- címkék:
- Szezon
- siker
- Gartner
- PC
- Címkefelhõ »
A hét legjobb letölthetõ szoftverei
Ezen a héten egy idegeket borzoló horror-akciójáték, a F.E.A.R. 2 demóját ajánjuk kizárólag felnõtt korú olvasóink figyelmébe, de azért, hogy nehogy megártson a sok izgalom, olyan ingyenes segédprogramokat válogattunk mellé, amelyekkel viszont megelõzhetõk vagy orvosolhatók a hétköznapi internetezõ életét megkeserítõ problémák.
- címkék:
- Firefox
- szoftver
- PC
- Címkefelhõ »
Surface-teszt: kár, hogy nem a mi asztalunk
A jövõ egy darabkáját próbálhattuk ki a Microsoft jóvoltából: a cég hazai fõhadiszállásán megnyomkodtuk a Surface-t, az érintõképernyõs munkaasztalt, amelyen úgy fogdoshatjuk a dokumentumainkat, mint egy igazi asztallapon.
- címkék:
- Microsoft Surface
- asztal
- Microsoft
- PC
- Címkefelhõ »
Fut az Apple szekere
Felemás hírek érkeztek a számítógépszektorból szerda este. A világ legnagyobb számítógépes chipgyártója, az Intel 5-6 ezer fõs leépítést jelentett be, miután öt gyárát zárja be. Jól megy viszont az Apple-nek, a cég történetének rekordját jelenti utolsó negyedéves eredménye.
A PC csábította el a tévétõl a gyerekeket
Egy brit felmérés szerint egy átlagos gyerek közel hat órát ül naponta képernyõ elõtt: tévét csak ennek kevesebb mint fele alatt néz, a maradék idõt internetezéssel és videojátékokkal tölti - számolt be a BBC.
- címkék:
- gyerek
- internetezés
- brit felmérés
- BBC
- PC
- Címkefelhõ »
Játékprogramot olcsóbban, alternatív forrásból
A legtöbben még mindig a megszokott módon, a boltba elsétálva szerezzük meg a játékprogramokat, de körképünkbõl az is kiderül, sok esetben rengeteget lehet spórolni azzal, ha egy játékot külföldrõl postai úton vagy az internetrõl letölthetõ verzióban szerzünk be.
- címkék:
- internet
- Xbox
- PC
- Címkefelhõ »
A hét legjobb letölthetõ szoftverei
Múlt heti válogatásunkban nem voltak játékok, a mostaniban viszont annál inkább. A kis fejlesztõcégek alkotásainak legjavából válogattunk az IGF 2009 játékfesztivál döntõseinek kihirdetésének apropóján. Találhat közöttük álomszerû relaxációs programot, hangos puzzle-t, a Sim City és a Tetris közös gyermekét, de a lövöldözõs játékok sem maradtak ki, de olvasóinknak lehetõségük lesz kiélniük a bennük rejlõ internetes trollt is. Ráadásként három igazán hasznos segédprogramot is kínálunk letöltésre: többek közt extrákkal megpakolt OpenOffice-t, és egy olyan miniszoftvert, ami egy kattintással kitörli a sérült fájlokat a winchesterrõl.
2009 kihagyhatatlan játékai
A válság ellenére a játékipar virágzik, az év végén az tavalyihoz hasonló dömping várható, ráadásul arra is számítani lehet, hogy olcsóbbak lesznek a programok, és a PC továbbra is életben marad a konzolok szorításában. Maffiózós, rombolós, a minennapokat szimuláló, szuperhõsös, háborús és ûrstratágiai játékok találhatóak 2009 sikervárományos videojátékai között.
A mobilinternet miatt is növekszik a notebook-eladások száma
2008 végére történelmi esemény tanúi lehetnek a világ laptop és desktop PC-gyárai: az iSuppli adatai alapján az asztali gépek egyeduralmának vége, ugyanis több notebook fogy, mint klasszikus PC.
- címkék:
- mobilinternet
- Acer
- PC
- Címkefelhõ »
2008: legek a technológia világából
Karácsony elõtt beragadt a rajtnál a hazai digitális tévé, de a Skype alkotóinak internettelevíziója sem lett sikeres. A netbookok és notebookok viszont aratnak, az év legjobb videojátéka egyben a legrosszabb is. 2008-ban is akadt pár kedvenc szoftverünk, egy szakértõ az egész internetre alaposan ráijesztett, a torrentes kalózok térhódítása nyomán pedig továbbra sem alhatnak nyugodtan a film- és zeneipari fejesek. Mi pedig az új Windows megérkezésének reményében várjuk a 2009-es évet.
Az év legjobb letölthetõ játékai
Az idei év legjobb ingyenes játékait és demóit gyûjtöttük össze a Szoftverbázisról: jázépítõs, terepjárós, ugratós, erõgépes, Cobra 11-es, világháborús, James Bond-os, helyszínelõs és focis programok letöltésre.
- címkék:
- terepjáró
- játék
- Szoftverbázis
- PC
- Címkefelhõ »
Ami kellhet az új PC-jéhez
Vírusvédelem, szövegszerkesztõ, tömörítõ, dvd-lejátszó, azaz a legszükségesebb szoftverek: idén is összegyûjtöttük azokat az ingyenes alkalmazásokat, amelyek egy vadonatúj PC-hez feltétlenül szükségesek egy átlagos felhasználó számára Windows Vista vagy XP operációs rendszerhez. Ha Macet kapott ajándékba, korábbi cikkünk lesz segítségére.
Asztali PC-t karácsonyra
Bár kétségkívül a laptopok korát éljük, az asztali számítógép még korántsem halott: otthoni asztalnál bizony sokkal kényelmesebb dolgozni egy jókora monitoron, normális billentyûzeten, kényelmes egérrel, mint a töpszli notebookon - bár az árak csaknem kiegyenlítettek.
- címkék:
- asztali PC
- karácsony
- Intel
- PC
- Címkefelhõ »
Milyen kütyünek örülne karácsonyra?
Szavazásunk eredményeibõl kiderül, legtöbb olvasónk laptopot és LCD-tévét szeretne kapni ajándékba, a mobiltelefont pedig beelõzte a GPS. Vigyázat, sokan semmilyen digitális ketyerét nem akarnak látni a fa alatt! Nézze meg, olvasóink hogyan szavaztak az alábbi kérdésre: Ön milyen mûszaki kütyünek örülne leginkább?
- címkék:
- mobiltelefon
- Sony
- PC
- GPS
- Címkefelhõ »
Strapabíró notebook-akkumulátort vezet be a HP
A jövõ évben felárért speciális akkumulátorral is lehet majd rendelni a Hewlett-Packard noteszgépeit: az új fajta telep sokkal késõbb használódik majd el hagyományos társainál, és már fél óra alatt 80 százalékosra lehet feltölteni.
Minden második felnõttet hidegen hagy az internet
Világviszonylatban is rendkívül alacsony az internet iránti érdeklõdés Magyarországon, a felnõtt korú magyar lakosság több mint fele használja az internetet - derül ki a tizenhárom ország adatait összegzõ World Internet Project (WIP) jelentésébõl.
- címkék:
- internet
- World Internet Project
- PC
- Címkefelhõ »
Microsoft-mentes PC-ket dob piacra az IBM
A nagyvállalat, amely egykor feltalálta a PC-t, egyszer megszabadult tõle, most pedig a Microsoft orra alá próbál borsot törni legújabb termékeivel, a linuxos vállalati munkaállomással.
Olcsóbb lesz az Eee Box
Az ide karácsony egyik slágere a netbook, ami a pénzügyi válság ellenére is rendkívül keresett. Ellenben Eee PC asztali testvére, az Eee Box nem kell senkinek.
- címkék:
- dollár
- mobilinternet
- Eee PC
- Asus Eee PC
- Intel
- Asus
- PC
- Címkefelhõ »
PC-n kínszenvedés a GTA IV
A telepítése kínszenvedés, és örülhetünk, ha egyáltalán elindul a gépünkön az év legjobban várt PC-s játéka. Kipróbáltuk a GTA IV PC-s átiratát, de a tapasztaltak után inkább maradunk a konzolos verziónál.
A számítógépek 98 százaléka sebezhetõ
A személyi számítógépeknek kevesebb, mint két százaléka rendelkezik a PC biztonságban tartásához elengedhetetlen összes frissítéssel a Secunia felmérése szerint. A felhasználók lazasága teret enged a kártevõknek.
- címkék:
- számítógép
- biztonság
- Secunia
- PC
- Címkefelhõ »
Megjelent a GTA IV PC-s változata
Beépített videoszerkesztõvel, kibõvített multiplayer móddal és a saját zenék lejátszásánal lehetõségével bõvült a játék a konzolos verzióhoz képest.
- címkék:
- zene
- változat
- Grand Theft Auto IV
- PC
- Címkefelhõ »
Fekete hétfõ jöhet az internetezõkre
Nemigen tudnak angolul a magyarok, ami viszonylagos védelmet jelent a fõként angolul kommunikáló internetes csalók ellen, de a magyar felhasználók pénzét is csak a biztonsági tudatosság erõsítésével lehet megóvni - mondta az MTI-nek Frész Ferenc, a Kürt Zrt. Biztonsági Intelligencia Központjának vezetõje annak kapcsán, hogy november 24-én, hétfõn komoly adathalászattack és vírustámadás várható egy amerikai elemzés szerint.
A jövõ év legszuperebb kütyüjei
Bár a világ legrangosabb szórakoztatóelektronikai vásárát, a CES-t csak januárban rendezik meg, az ott bemutatásra kerülõ kütyüknek már most kiosztották az innovációs díjakat. A harmincöt kategória legérdekesebb ketyeréit gyûjtöttük össze.
- címkék:
- vásár
- CES
- bemutatás
- PC
- Címkefelhõ »
Konnektoron küld képet a PC-s õrszem
Vajon bezártam-e az ajtót? Adtam enni a nyúlnak? Rendben van a lakás? Idegeskedve telik a nap, ha az ember nem tudja felidézni a kulcs megnyugtató kattanását, a tápszer kopogását a tálban. A netet használva néztünk szét otthon egy Logitech biztonsági kamera tesztje alkalmával.
- címkék:
- kamera
- konnektor
- Logitech
- PC
- Címkefelhõ »
Videojátékot készít a National Geographic
A National Geographic természettudományos tartalmait videojátékokban is elérhetõvé teszi, az ezeken alapuló elsõ játék az Apple iPhone-ra és PC-re érkezett meg, de késõbb Nintendo és Sony konzolokon is várhatók programok.
Sokan feladják, ha elromlik a PC
Minden második ember segítségre szorul, ha elromlik a számítógépe, vagy a mobilja, 15 százalékuk pedig egyáltalán nem tud mit kezdeni, ha ilyen helyzetbe kerül, és ebben a net sem sokat segít - derül ki egy felmérésbõl.
- címkék:
- számítógép
- Eee PC
- segítség
- mobil
- PC
- Címkefelhõ »
Kipróbáltuk az Eee PC asztali változatát
Kezdetben vala az Asus Eee PC, az elsõ netbookot az elmúlt egy évben több változat is követte, s persze a riválisok is elõrukkoltak saját modelleikkel. Az olcsó minigépbõl mostanra asztali változat, egy ún. nettop is készült: kipróbáltuk az Eee Boxot.
- címkék:
- teszt
- Eee PC
- Asus Eee PC
- Asus
- PC
- Címkefelhõ »
Nincs végveszély a wifi hibája miatt
Német kutatók hibát találtak a wifi-eszközök által használt WPA-TKIP titkosításban az elmúlt héten. Ezt kihasználva a támadó negyed óra alatt annyi információt szerezhet a rendszerrõl, hogy hamisított internetcsomagokat küldhessen az óvatlan netezõknek. Utánajárni annak, hogy mekkora a veszély és hogyan lehet ismét biztonságossá tenni a drót nélküli böngészést.
- címkék:
- végveszély
- titkosítás
- internetcsomag
- PC
- Címkefelhõ »
Erõs, de drága lesz a Core 2 utódja
Az Intel jövõre a Core i7 processzorcsaláddal váltja le a jelenlegi Core 2 típusokat. Az utód gyorsabb, jobb, és minden tesztet jól teljesített, csak egy gond lesz vele: a váltás drágának ígérkezik.
- címkék:
- utód
- processzorcsalád
- Intel
- AMD
- PC
- Címkefelhõ »
Régi idõk videojátékai a szovjet behemót árnyékában
Az elsõ videojátékok négy évtizeddel ezelõtt indultak hódító útjukra, így a mai gyerekeknek már a Mûszaki Múzeumban lehet mutogatni õket. Az intézmény õszi bemutatóján jártunk, ahol ki is lehetett próbálni az egykori kedvenceket - igaz, nem az eredeti számítógépeken, csak azok korszerû klónjain.
Játékszoftverekrõl is készül eladási toplista
A Magyarországon forgalombahozott játékokról is készül eladási toplita a jövõben. A zenei slágerlisták, a mozik forgalma alapján összeállított filmes toplisták után lesz tehát játéklista is.
- címkék:
- játékszoftver
- játék
- Mahasz
- PC
- Címkefelhõ »
Nyolcadik játékos a halál
A korábban családbarát játékok kiadásáról ismert Electronic Arts karácsonyra a legdurvább horror sci-fik hangulatát és látványvilágát megidézõ, brutálisan véres programmal rukkolt elõ.
- címkék:
- horror
- játékos
- Doom
- Electronic Arts
- PC
- Címkefelhõ »
Ötletbörze a jövõ PC-jéhez
Webes ötletbörzét indított az Asus és az Intel, hogy a felhasználók elképzeléseinek megfelelõ számítógépeket gyárthassák le a jövõben.
- címkék:
- számítógép
- ötletbörze
- Intel
- Asus
- PC
- Címkefelhõ »
MID - a mobilnetkütyük új kategóriája
MID - vagyis mobil internet device: az eszközöknek ez az új kategóriája valójában már évek óta létezik, de most, a HSDPA elõretörésével új értelmet nyert. A héten az Intel és a francia SFR szolgáltató is olyan fontos bejelentéseket tett, melyek ezt a szegmenst érintik.
- címkék:
- mobilinternet
- internet
- Intel
- Ericsson
- PC
- Címkefelhõ »
Extrém PC-k nem csak egy vagyonért
Teljesen egyedi kinézetû számítógépeket barkácsoló mániákusok mérték össze tudásukat a mod-tech HALL címû versenyen: mint a helyszínen megtudtuk, ha van rá ideje, bagóért is lehet bárkinek extrém kinézetû, teljesen egyedi PC-je - ha hajlandó egy csomó idõt és munkát szánni rá.
- címkék:
- vetélkedõ
- vagyon
- Intel
- PC
- Címkefelhõ »
Megmérkõznek a világító tuning-PC-k
Október 25-én szombaton a kArton Galériában mérik össze tudásukat a hazai számítógépvadító szakik, vagyis a modderek. Az extrém formájú, rendszerint ûrhajószerûen világító, airbrushsal lefújt gépházba szerelt, vagy eredeti teljesítményük sokszorosára felhúzott PC-k építõi idén nonprofit versenyen mérkõznek meg a díjakért.
- címkék:
- szak
- tudás
- PC
- Címkefelhõ »
Húsz méterrõl lehallgatható a billentyûzet
Biztonsági szakértõk új módjait találták meg annak, miként lehet lehallgatni egy számítógép billentyûin pötyögõ felhasználó által bevitt információkat: egyik módszerükkel akár húsz méteres távolságból rögzíteni lehetett a begépelt szöveget - írja a BBC.
Kérem vissza az adataimat!
Kíváncsi nethasználók vagyunk, több száz megabájtnyi adatunk hever különbözõ webes szolgáltatásokban, így például a Google szerverein. Megpróbáltuk, mit lehet ebbõl az információhalomból visszamenteni PC-nkre, hogy a világhálótól távol is elérjük ezeket.
- címkék:
- Gmail
- szerver
- Google keresõ
- PC
- Címkefelhõ »
Ingyenjáték: feszültségoldó lövöldözés a haverokkal
Várkastélyok udvarán lehet rakétavetõvel, golyószóróval vadászni a haverokra a Sauerbraten címû FPS játékban. Klassz ingyenes játékprogramokat felvonultató cikksorozatunk elsõ részébõl kiderül, hogy nem kell feltétlenül több százezer forintos PC ahhoz, hogy egy jót játsszunk.
- címkék:
- ingyenjáték
- haver
- PC
- Címkefelhõ »
Teszt: Eee PC luxuskivitelben
Rejtõzködõ Swarovski kristályok, pengevékony kivitel, igényes anyagokból készült gépház és az átlagos netbookokkal azonos hardveres paraméterek: ezek a jellegzetességei az Asus luxuskivitelû Eee PC-jének, az S101-esnek - kipróbáltuk az új minilaptopot.
- címkék:
- Eee PC
- kristály
- Asus Eee PC
- luxuskivitel
- Asus
- PC
- Címkefelhõ »
Százdolláros laptop helyett virtuális PC-k
Megosztott asztali gépeket kapnak az indiai iskolások százdolláros laptopok helyett. A virtualizált számítógépek sokkal olcsóbbak valós társaiknál - adta hírül a BetaNews.
- címkék:
- Windows
- iskola
- Microsoft Windows
- gép
- PC
- Címkefelhõ »
A hét letölthetõ szoftverei
Ezen a hétvégén újabb gigabájtok várják, hogy letöltse õket: a legújabb James Bond-játék, a Quantum of Solace még meg sem jelent, remek demójában azonban már a 007-es bõrébe bújva lövöldözhet, ezenkívül egy horrorisztikus sci-fi-FPS, az Area 51 teljes verzióját ingyen megkaphatja, a profi játékosoknak pedig az ugyancsak teljes verziós Full Spectrum Warriort ajánljuk figyelmébe. Hasznos programokból ezen a héten az Opera böngészõ és a mindennel elboldoguló VLC médialejátszó tovább okosított verzióit kínáljuk.
Kukkol és lehallgat a gonosz webes játék
Napvilágra kerültek annak a részletei, hogy miként lehet egy trükkösen összerakott kód szoftverkód segítségével akár egy flashjátékba rejtve kémkedni a játékosnál: a clickjacking néven ismert eljárással akár a webkamerát és a mikrofont is aktiválni lehet, titokban megfigyelve a PC-jével szórakozó, mit sem sejtõ felhasználót.
- címkék:
- játékos
- titok
- szoftverkód
- Adobe
- PC
- Címkefelhõ »
Kijött az ultravékony Asus S101 minilaptop
Sikeres filléres netbook-sorozata után a tajvani gyártó ultravékony divatmodellt is készített, amelyben az elegéns külsõ ugyanúgy fapados konfigurációt rejt.
- címkék:
- Asus Eee PC
- Asus
- PC
- Címkefelhõ »
Kis pénz, nagy szórakozás: három ígéretes játék
A sablonok, a folytatások világát éljük, a játékkiadók azonban rájöttek, nem elég egyre nagyobb pénzt forgatni a fejlesztésekbe, nem árt, ha az eddig erõsen visszafogott kreatív energiákat is szabadjára engedik. Kipróbáltunk három olyan, hamarosan megjelenõ játékot, amelyek vadonatúj elgondoláson alapulnak, ezért érdemes lesz figyelemmel kísérni õket.
- címkék:
- Xbox
- pénz
- szórakozás
- PC
- Címkefelhõ »
A hét legjobb letölthetõ szoftverei
Ezen a hétvégén a játékoké a fõszerep letöltésajánlónkban: a Szoftverbázisról beszerezhet egy ingyenessé tett remek horrorjátékot, a The Sufferinget, de megtalálhatja nálunk kiváló egy off-road-szimulátor, valamint a szuper akció-RPG, a Sacred 2 demóját, utóbbit sajnos egyelõre csak német nyelven. A hasznos programokra vágyóknak találtunk egy klassz töredezettségmentesítõt, ami egyszerre több merevlemezzel is képes dolgozni, az Everything nevû keresõvel pedig úgy lehet bármit fellelni a winchesteren, hogy közben nem lassul le az egész PC.
Olcsó fadobozos hangszórók a Geniustól
Csupán pár ezer forintba került a Genius legolcsóbb fadobozos hangszórója, amelyet az íróasztali számítógépekhez szánnak.
- címkék:
- hangszóró
- PC
- Címkefelhõ »
A hét letölthetõ szoftverei
Ingyenes Mercedes-szimulátor, élvezetes golyós játék, a legújabb Messenger és más Live-szoftverek béta verziói, kitörölt fájlokat visszaállító remek segédprogram, és konvertálóprogramok a legkülönbözõbb feladatokra - ezeket az alkalmazásokat találhatja meg hétvégi letöltésajánlónkban.
- címkék:
- szoftver
- Windows Live Messenger
- fájl
- PC
- Címkefelhõ »
Szoftverlopás nélkül is kezdõdhet az egyetem
Szeptember elején mindig sok szó esik arról, mennyibe kerül az évkezdés az általános iskolába járóknak és a gimnazistáknak, szakközepeseknek. Az évkezdõ egyetemi hallgatók hasonló költségeirõl nem szokott ilyen felmérés készülni, feltehetõen a szakok sokfélesége miatt. Magunk is csak egy kisebb feladatra vállalkoztunk, megpróbáltuk kideríteni mennyi szoftvert kell összeszednie, lekalózkodnia egy egyetemre, fõiskolára készülõ elsõéves hallgatónak.
- címkék:
- szoftver
- PC
- Címkefelhõ »
Feltörõprogram és céges fájlok a telepítõlemezen
A brit PC Pro értesülései szerint a tajvani Asus bizonyos laptopjaihoz mellékelt rendszervisszaállító lemezeken véletlenségbõl lopott szoftverek aktiválását biztosító kódgenerátort, és belsõ vállalati információkat is elhelyezett.
- címkék:
- szoftver
- fájl
- Asus
- PC
- Címkefelhõ »
Netbookok iskolakezdéshez
Bár az általános iskolák már két hete dörögnek, és a gimnáziumok és az egyetemek padjai is megteltek, még nem késõ netbookot venni. Ebben próbálunk segíteni.
- címkék:
- mobilinternet
- iskolakezdés
- MSI Wind
- Intel
- Asus
- Dell
- PC
- Címkefelhõ »
PC-vel versengenek a fiatalok
Október 13-ig lehet jelentkezni a C3 alapítvány <19 Szabadfogású Számítógép címet viselõ versenyének idei fordulójára: a megmérettetésen 19 évesnél fiatalabbak vehetnek részt bármely olyan pályamunkával -képpel, rajzzal, videóval, honlappal, szoftverrel, hardverrel -, amelyet számítógéppel készítettek.
- címkék:
- szoftver
- PC
- Címkefelhõ »
Lehallgatható internetet akar az ENSZ
Az internetforgalom minden egyes csomagjának követhetõvé tételén dolgozik az Egyesült Nemzetek egyik bizottsága. A lehallgatható internetetet építõ csoportra a CNet politikai blogja hívta fel a figyelmet.
- címkék:
- internet
- ENSZ
- internetforgalom
- PC
- CNet
- Címkefelhõ »
Wifin tankolható zenével az új Zune
Új verzióval rukkol elõ az iPod riválisául szánt médialejátszó eszközébõl a Microsoft, s a már eladott Zune-ok képességei is bõvülnek egy ingyenes szoftverfrissítéssel: például hotspotok közelében új zenéket lehet majd letölteni rájuk.
Mit tehet a sejt?
A Sims alkotójának legújabb játéka nem mindennapi szórakozást kínál Brian Eno remek zenéjével aláfestve. A Spore-banegy egysejtû lénnyel vághatunk benne neki az evolúció rögös lépcsõit végigjárva az univerzum meghódításának. Vajon egy ormány, karom vagy épp egy nehéz páncél segít jobban a fejlõdésben?
- címkék:
- Brian Eno
- videojáték
- szórakozás
- PC
- Címkefelhõ »
Asztali PC-t vagy laptopot?
A srácok számára szomorú tény, de újra megnyitották kapuikat az iskolák. A tanévkezdés apropóján meghirdetett akciók keretében sokan vesznek PC-t akár a gyereknek, akár az egész család használatára: de vajon melyik a jobb vétel, a laptop vagy az asztali számítógép?
- címkék:
- vásárlás
- notebook
- PC
- Címkefelhõ »
Ügyféladatokkal adták el a PC-t
Az eBay-en mindössze tízezer forintnak megfelelõ összegért kínáltak eladásra egy olyan számítógépet, amelyen egy skót bank milliónyi ügyfelének adatát felejtették rajta véletlenül.
- címkék:
- eBay
- ügyfél
- PC
- Címkefelhõ »
Ingyenes tolvajvadász szoftver laptophoz
Az Adeona nevû nyílt forráskódú alkalmazás ugyan csak a bénább laptoptolvajok ellen válhat be, de legalább ingyen van, ellentétben az ismert gyártók fizetõs megoldásaival.
- címkék:
- szoftver
- PC
- Címkefelhõ »
Lopja le a képernyõjét!
Egy kép nem csak akkor mond többet ezer szónál, ha mûvész készítette: minden rejtett beállítást, bonyolult számítógépes mûveletet sokkal könnyebb elmagyarázni egy távoli PC elõtt gubbasztó barátunknak lementett képernyõképek segítségével. Az erre alkalmas, legjobban bevált szoftvereket gyûjtöttük össze.
- címkék:
- szoftver
- Windows
- Microsoft Windows
- PC
- Címkefelhõ »
Felturbózzák az Intel olcsó processzorát
Fejlesztõi fórumán bejelentette, hogy már szeptemberben piacra kerül az olcsó minilaptopokban használatos Atom processzor új, nagyobb teljesítményû, két végrehajtó egységgel felszerelt változata.
- címkék:
- CPU
- olcsó minilaptop
- Intel
- PC
- Címkefelhõ »
Super Mario megnyeri az olimpiát
A pekingi olimpia két hivatalos videojátékát próbáltuk ki: tesztelõink körében a Wii-re kiadott vicces változat aratott sikert, amelyben többek közt Super Marióval, Sonic sündisznóval és Yoshi sárkánnyal lehet versengeni. A valós sportokra, sporolókra kíváncsi fanatikusoknak 2008-cal érdemes próbát tenniük, de PC-re csak akkor vegyék meg, ha van konzolos irányítópadjuk is.
- címkék:
- Super Mario Bros.
- Wii
- változat
- Sonic
- Nintendo
- PC
- Címkefelhõ »
Már készül a jövõ vírusirtója
Egy amerikai egyetemen már a jövõ vírusirtójának elkészítésével kísérleteznek: ezt a szoftvert már nem is a PC-re kell telepíteni, az interneten keresztül pásztázza a felhasználó adatait.
- címkék:
- szoftver
- internet
- PC
- Címkefelhõ »
Novemberben PC-re is megjelenik a GTA IV
A Rockstar Games bejelentette, hogy PC-re is kiadják a Grand Theft Auto sorozat negyedik részét, amelyet novemberben lehet majd megvásárolni.
Egy honlap megmondja a látogató nemét
A netezõk nemét próbálja megtippelni a meglátogatott oldalak listáját felhasználva egy ügyes program. A szoftver amellett, hogy remek játék felhívja a figyelmet arra is, milyen könnyen kiszivároghatnak a PC-rõl a személyes adatok.
- címkék:
- szoftver
- PC
- Címkefelhõ »
Cáfolta az iPod-rivális lejátszó tervét a Dell
A számítógépgyártó szóvivõje szerint foglalkoznak a gondolattal, hogy megjelentessenek egy mp3-lejátszót, de a cég nem elsõsorban hardvert, hanem szolgáltatást szeretne adni a felhasználóinak.
- címkék:
- gondola
- lejátszó
- Dell
- PC
- Címkefelhõ »