parlamenti választások
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csalást emleget a Szaakasvili ellenzéke
Az első részeredmények szerint nagyarányú győzelmet aratott a grúziai parlamenti választásokon Mihail Szaakasvili elnök pártja. Az államfő már be is jelentette győzelmét, miközben az ellenzék csalással vádolja a hatóságokat, és tüntetésekbe kezdett.
Kihirdették Szaakasvili pártjának győzelmét
Nagyarányú győzelmet aratott a grúz parlamenti választásokon Mihail Szaakasvili pártja a választási bizottság előzetes végeredménye szerint. Az ellenzék azt állítja, csalás történt, és tüntetésekre szólított fel. Nemzetközi megfigyelők szerint voltak hiányosságok, de azok nem befolyásolták érdemben az eredményt.
A választási felkészülésről tárgyal a Fidesz
A parlamenti választásokra való felkészülésről és a kisebbségi kormányzás miatti új feladatokról tárgyal a Fidesz azon a keddi értekezleten, amelyen részt vesznek a párt országos és vidéki vezetői, valamint országgyűlési képviselői. A Népszabadság szerint a pártban "riadókészültség" van.
A nyugatbarát koalíció vezet a szerb választásokon
A nem hivatalos eredmények szerint a nyugatbarát koalíció vezet Szerbiában, ahol idő előtti parlamenti választásokat és rendes helyhatósági választást tartottak. Az adatok szerint a közelmúltbeli elnökválasztási részvételnél ezúttal kevesebben voksoltak. Az első hivatalos eredmények késő estére várhatók, a végleges eredményt május 15-ig kell kihirdetni.
Konzervatív siker Iránban
Újabb sikert könyvelhettek el a konzervatívok az iráni parlamenti választások második fordulójában Teheránban és vidéken egyaránt - közölte szombaton az iráni állami televízió internetes portálja részleges hivatalos eredményekre hivatkozva.
Nehéz hónapokat ígér a győztes Berlusconi
A Silvio Berlusconi vezette jobboldali ellenzék győzött a parlamenti választásokon Olaszországban. Berlusconi "nehéz hónapokat" ígért a lakosság számára, az olasz gazdaság ugyanis gyengélkedik, így komoly reformokra lesz szükség a talpraállításához.
Hétfőn is szavazhatnak az olaszok
Vasárnap este véget ért az előrehozott parlamenti választások első napja Olaszországban, a szavazás hétfőn folytatódik. A választóknak arról kell dönteniük, hogy a jobboldalt irányító, korábbi kormányfő Silvio Berlusconi, vagy Róma egykori polgármestere, a baloldalt vezető Walter Veltroni kerüljön-e hatalomra. Egy olasz férfi tiltakozásul megette szavazócéduláját, egy másik pedig lefényképezte szavazólapját.
Elhalaszthatják az olasz választásokat
Mivel egy kis párt késve, de szabályosan beszállhat a választási kampányba, lehet, hogy el kell halasztani az olasz parlamenti választásokat. A törvény nem ad iránymutatást ilyen esetekre, így még nem biztos a halasztás.
Bírálja az iráni választásokat az EU
Alatta maradt a nemzetközi mércéknek az iráni választások tisztasága az EU soros elnöke szerint. A pénteken lezajlott választásokat Ahmadinezsád elnök szövetségesei nyerték, de némileg növelték parlamenti helyeik számát a reformerők is.
Szoros verseny várható a spanyol választásokon
Spanyolországban vasárnap parlamenti választásokat tartanak, amelyeken szoros versenyfutás várható a kormányzó szocialisták és a konzervatív ellenzék között.
Megkezdődtek Máltán a parlamenti választások
Parlamenti választások kezdődtek szombaton Máltán, első ízben azóta, hogy a kicsiny földközi-tenegri ország 2004-ben belépett az Európai Unióba.
Elbukott a pártja, de marad Musarraf
Az eddigi eredmények szerint az ellenzéki pártok arattak győzelmet a pakisztáni parlamenti választásokon. A részvételi arányt megfigyelők 30-40 százalék közöttire becsülték. Sokan az erőszaktól tartva nem vettek részt a szavazáson. Pervez Musarraf kijelentette: nem hajlandó távozni pozíciójából.
Felfüggesztettek két baszk radikális csoportot
A spanyol legfelsőbb bíróság pénteken három évre felfüggesztette két baszk szeparatista párt működését, amelyek állítólag az ETA politikai szárnyaként ismert, négy éve betiltott Batasuna fedőszervei voltak. A két párt korábban két választáson is indult, ám a március 9-én tartandó spanyol parlamenti választásokon nem vehetnek részt.
Gyurcsány szorult helyzetéről ír a FAZ
Szorult helyzetben van Gyurcsány Ferenc - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerdán megjelent elemzésében, amely a magyarországi népszavazás kapcsán foglalkozott a jelenlegi politikai erőviszonyokkal. A lap szerint elképzelhető, hogy a népszavazás után idő előtti parlamenti választásokat rendeznek.
EBESZ-megfigyelők is ellenőrzik a kirgiz választásokat
Előre hozott parlamenti választásokat tartanak Kirgizisztánban, miután az elnök októberben feloszlatta az általa "engedetlennek" ítélt törvényhozást. Az ellenzéki pártok tömegméretű szabálytalanságokról beszélnek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői a helyszínen ellenőrzik a választások tisztaságát.
Göndör szerint nem aggasztó az MSZP mélypontja
A Fidesz kétharmados többséget szerezne, ha most vasárnap lennének a parlamenti választások - derül ki a TÁRKI novemberi felméréséből. Eszerint az MSZP támogatói tábora, a teljes lakosság körében már csak 13 százalék és hónapról hónapra csökken. Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint ez természetes, hiszen még csak a reformok elején vannak, az emberek még nem érzékelik a pozitív eredményeket.
Putyin-kultusszal hangol a választásokra Oroszország
Csokiputyinnal, putyinkatonákkal, putyinvodkával, putyinszínművel, putyinplakátokkal, putyinreptérrel és putyinfanatikusokkal hangol Oroszország a vasárnapi parlamenti választásokra. Az elnök a legnépszerűbb párt listáját vezeti, bár márciusig még ő marad az államfő is. A népszerűsége és a személye köré épített kultusz megdöbbentő. "Köszönet stabil jövőnkért!", "Akarunk téged" - harsogják hívei, miközben a csonka demokrácia miatt morgolódó ellenzék csúfos vereségre készül.
Beismerte vereségét az ausztrál kormányfő
Televíziós beszédben ismerte el John Howard ausztrál kormányfő, hogy elvesztette a szombati parlamenti választásokat. A miniszterelnök telefonon gratulált a győztes Kevin Ruddnak, az ellenzéki Munkáspárt vezetőjének.
Két évig kötné a népszavazás a parlamentet
Módosítaná a kormány az országgyűlési választással, valamint a népszavazással kapcsolatos szabályokat. A módosítás értelmében az ügydöntő népszavazás eredménye két évig lenne kötelező az Országgyűlésre. A parlamenti választásoknál pedig a második fordulóban igazolással sehol nem szavazhatna a választópolgár, ha a saját választókerületében az első fordulóban eredményes volt a voksolás.
Elijesztették az oroszok az európai megfigyelőket
Késve kaptak meghívókat és keveset, ráadásul nem kaptak idejében vízumot az EBESZ választási megfigyelői a december 2-ra kiírt oroszországi parlamenti választásokra. A szervezet ezért bejelentette: nem tudja teljesíteni megfigyelő feladatát - emberei nem lesznek ott a szavazáson.
Musarraf ügyvezető miniszterelnököt nevezett ki
A pakisztáni parlament feloszlott csütörtökön, és ezzel formailag szabaddá vált az út a január eleji parlamenti választások megrendezéséhez. Pervez Musarraf pakisztáni elnök Mian Mohammed Szumrót, a szenátus elnökét nevezte ki ügyvezető kormányfőnek. A politikus az elnök pártjának tagja.
Tetovált arab lehet a királycsináló Dániában
"Demokrácia" - ez van arabul a karjára tetoválva annak a szíriai-palesztin származású politikusnak, akinek pártja királycsináló lehet a dán parlamenti választásokon. A magát "szekuláris muszlimnak" mondó Naser Khader Új Szövetségének előretörése körül forgott a választási kampány is: inkább a lehetséges koalíciókról, mintsem választási programokról vitatkoztak. A felmérések szerint azonban a jelenlegi kormányfő, Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök jobbközép koalíciója - ha csak egy hajszállal is, de - ismét nyerhet a balközép ellenzékkel szemben.
Elhalaszthatják a pakisztáni választásokat
Ellenzéki politikusokat és jogászokat tartóztattak le vasárnap Pakisztánban, a rendkívüli állapot kihirdetésének másnapján. A hatóságok közölték, hogy elhalaszthatják a jövő januárra tervezett parlamenti választásokat. Helyszíni beszámolók szerint néhányan a parlament épülete előtt tüntettek, és újabb tiltakozások várhatók, melyekre a rendőrség is készül.
Megkezdődtek a választások Svájcban
Vasárnap este 7 órára várhatóak a svájci parlamenti választások első eredményei, amelyen a kétkamarás szövetségi gyűlés tagjait választják meg. A közvélemény-kutatások szerint a győzelemre esélyes jobboldali Svájci Néppártot azzal vádolták, hogy rasszista kampányt folytatott.
Alulmaradt a tévévitában a lengyel kormányfő
Elvesztette Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök a fő politikai vetélytársával az előre hozott parlamenti választások kampányának részeként pénteken folytatott tévévitát az első értékelések szerint.
Moszkva felé billenhet a mérleg nyelve Ukrajnában
Vizsgálatot követelt Viktor Juscsenko ukrán elnök annak kiderítésére, hogy miért számolják még mindig a vasárnapi parlamenti választásokon leadott voksokat. A kelet- és dél-ukrajnai régiókból kedd reggel még folyamatosan érkeztek az eredmények, a Moszkva-barátnak tartott Viktor Janukoics miniszterelnök előretörését mutatva. Janukovics pártja első helyen végzett, de úgy tűnik, kormányt a 2004-es narancsos forradalom erői - Juscsenko és Julija Timosenko - tudnak alakítani. Előnyük azonban a voksszámlálás előrehaladtával folyamatosan csökken.
Putyin miniszterelnökként maradna a hatalomban
Vlagyimír Putyin orosz elnök képviselői mandátumot kíván szerezni, ezért indul a decemberi parlamenti választásokon. Az elnök, aki már nem indulhat jelenlegi posztjáért, jó esélyekkel méretteti meg magát a miniszterelnöki tisztségért.
Újra a forradalmárok kezébe kerülhet Ukrajna
Az első exit-poll eredmények szerint Viktor Janukovics pártja áll győzelemre az ukrajnai előrehozott parlamenti választásokon, ám a narancsos forradalom erői együttesen többen lesznek. Kérdés, összeállnak-e koalícióra. A második helyen végzett Julija Tyimosenko már leendő kormányfőkét alkudozna, de az oroszbarát kormányfő pártja is nyitott minden koalíciós megoldásra.
Két Viktor küzd az ukrán parlamentért
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap Ukrajnában; a szavazás térje, hogy sikerül-e kiutat találni a politikailag szinte kettészakadt szakadt volt szovjet köztársaság hosszú hónapok óta tartó hatalmi válságából. A legutóbbi felmérések a Moszkva-barát Viktor Janukovics miniszterelnök pártjának győzelmét valószínűsítették, de az utóbbi napokban a narancsos forradalom erői - Viktor Juscsenko elnök és Julija Timosenko pártjai - behozni látszanak hátrányukat.
Londonban vadásznak a lengyel voksokra
Nagy-Britanniában és Írországban gyűjt voksokat a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) vezetője, Donald Tusk. Az október végi parlamenti választások előtt a két szigetországban élő, több mint egymillió lengyel szavazata sorsdöntő lehet a végeredmény szempontjából. Tusk nem az első külföldi politikus, aki az Egyesült Királyságban kampányol: Nicolas Sarkozy francia elnök is Londonban vadászott szavazatokra idén tavasszal.
Kifárasztotta Karamanliszt a választási győzelem
Kosztasz Karamanlisz konzervatív kormányfő nyerte a görögországi előre hozott parlamenti választásokat. A hivatalos részeredmények szerint csak törékeny többsége lesz a parlamentben.
Nem lesz kormányváltás Görögországban
A kormányzó konzervatív Új Demokrácia (ND) párt győzött a vasárnapi görögországi parlamenti választásokon a görög közszolgálati televízió által ismertetett exit poll eredmények szerint. Első hivatalos részeredmények szerint a párt 45,63 százalékkal vezet.
Októberben tér vissza Bhutto Pakisztánba
Október 18-án tér vissza Pakisztánba Benazir Bhutto volt miniszterelnök, hogy részt vehessen a 2007 végén vagy 2008 elején tartandó parlamenti választásokon.
Belgrád elhalasztatná a koszovói választásokat
A Koszovó sorsáról folyamatban lévő tárgyalások miatt fölöslegesek a dél-szerbiai tartományban november 17-re kitűzött parlamenti választások - véli Szerbia elnöke. Boris Tadic szerdán, lisszaboni látogatása során ezért a voksolás bojkottjára szólította fel a koszovói szerbeket.
Kiírták az orosz parlamenti választásokat
December első vasárnapján tartják az orosz alsóházi választásokat. Friss közvéleménykutatási adatok szerint a biztosan szavazó orosz állampolgárok 47,7 százaléka Putyin pártját, az Egységes Oroszországot támogatja.
Lezárult az első szabad kazah választás
Lezárultak Kazahsztánban a szombaton rendezett parlamenti választások. A központi választási bizottság közlése szerint röviddel a szavazóhelyiségek bezárása előtt 58 százalékos volt a részvételi arány. Az olajban gazdag közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságban eddig még egyik választás sem volt szabad.
Előremenkül a szorongatott görög kormánypárt
Előrehozott választásokkal próbálja elkerülni a jövőre várható kudarcot az egyre csökkenő népszerűségű görög kormánypárt. Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök jövő április helyett már egy hónapon belül megtartaná a parlamenti választásokat.
Előre hozott választások lesznek Lengyelországban
A lengyel államfő és a liberális ellenzék vezére egyetért abban, hogy az előre hozott parlamenti választások kiírása elkerülhetetlen.
A demokráciát ünneplik a török iszlamisták
Törökországban, a szavazatok 47 százalékának megszerzésével többséget kapott az előrehozott parlamenti választásokon Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP). A voksolást azt követően írták ki, hogy a magukat a világi állam védelmezőinek tartó pártok és a hadsereg megvétózta az AKP köztársasági elnökjelöltje, Abdullah Gül megválasztását. A mostani győzelem azonban nem elegendő az alkotmányváltoztató kétharmados többséghez, így a küzdelem és egyensúlyozás a mérsékelt iszlám és a világi állam hívei között várhatóan folytatódik.
Sima győzelemmel kell beérni Sarkozynek
A Nicolas Sarkozy vezette Nép Mozgalom Uniója (UMP) a francia parlamenti választások második fordulója nyomán a 577 tagú nemzetgyűlésben 314 mandátumhoz jutott. Fő ellenfele, a szocialista párt 185 helyet szerzett meg.
A belgák leszavazták az eddigi kormánypártokat
Megbüntették az eddigi kormánypártokat, s a 8 éve ellenzékbe kényszerült flamand kereszténydemokratákat tették az ország legerősebb politikai erejévé a belga szavazók a vasárnapi parlamenti választásokon. Utóbbi párt vezetője, Yves Leterme a miniszterelnöki poszt első számú esélyesévé vált.
Abszolút többsége is lehet Sarkozy pártjának
Vasárnap megkezdődött Franciaországban a parlamenti választások első fordulja. A közvélemény-kutatások szerint a korábban elnökké választott Nicolas Sarkozy pártja szerezheti meg a legtöbb parlamenti helyet.
Már nincs akadálya az ukrán parlamenti választásoknak
Az ukrán parlament péntek késő estére elfogadta az előrehozott választások lebonyolításához szükséges összes jogszabályt, s ezzel egy időre enyhülhet a hónapok óta tartó belpolitikai válság.
Jobbközép győzelem Írországban
A Bertie Ahern kormányfő vezette jobbközép párt győzött az írországi parlamenti választásokon. Az eredményekből azonban az következik, hogy a miniszterelnöknek új koalíciós partnert kell keresnie
Írországban befejeződött a parlamenti választás
Bezártak a szavazóhelyiségek csütörtökön késő este Írországban, ahol a mintegy hárommillió jogosult arról dönthetett a parlamenti választásokon, harmadszor is bizalmat szavaz-e a Bertie Ahern miniszterelnök vezette jobbközép kormánynak.