otthonteremtés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- csok
- Novák Katalin
- családtámogatás
- Orbán Viktor
- Fidesz
- legfrissebb
- legrégebbi
Továbbra is az uniós élmezőnyben van a magyar beruházási ráta
A magyar beruházási ráta az egyik legmagasabb volt az EU-ban, és várhatóan a következő években is hasonlóan erős maradhat - írja hétfői számában a Világgazdaság. A szektort többek között a fejlesztések újraindulása, valamint az otthonteremtési támogatások húzhatják az idei évben.
Már 184 ezer család otthonteremtését és 25 ezer család lakásfelújítását segítette a kormány
A nemzeti kormány által bevezetett családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) már 184 ezer család otthonhoz jutását segítette, és az idén elindított otthonfelújítási támogatást is már több mint 25 ezer család igényelte. A felújításra folyósított támogatások összege meghaladta a 20 milliárd forintot, ezen felül 24 milliárd forintos kormányzati kamattámogatású kölcsönt is már igénybe vettek a családok. A kormány célja továbbra is az, hogy fenntartsa és kibővítse az otthonteremtési támogatásokat, hogy a gyermekes családok saját tulajdonú otthonban nevelhessék gyermekeiket.
Így bővül a CSOK támogatási köre
Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások igénylésének egyes feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat - közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után.
Újabb fiatal családok kaptak otthonteremtési támogatást
A Vál-völgyi Fiatalokért Alapítványnak köszönhetően 31 fiatal pár részesült 67,5 millió forint összegű otthonteremtési támogatásban. Új lakóingatlan építésre ötmillió, felújításra pedig 1,5 millió forintért pályázhattak a Felcsúton és Alcsútdobozon élő, gyermeket nevelő párok - közölte az alapítvány szerdán az MTI-vel.
A kormány családpolitikájának öt pillére
Orbán Viktor csütörtökön a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson, a Várkert Bazárban elmondta, hogy a magyar kormány öt pillérre építette családpolitikáját. A miniszterelnök szerint a családpolitikát az édesanyákra kell alapozni, illetve családbaráttá kell változtatni az egész országot. Ennek része, hogy a gyermekvállalás egy család számára anyagilag is előny legyen, illetve, hogy a családokat saját tulajdonú lakáshoz segítse. Szintén fontos, hogy jogi eszközökkel is segítsék megvédeni a család intézményét és a gyermekeket. Bemutatjuk a kormány családpolitikájának öt pillérét és azt, hogy pontosan mit is jelentenek.
Minden tíz magyarból kilenc saját tulajdonú ingatlanban él
Az Európai Unió lakosságának 69,8 százaléka él saját tulajdonú ingatlanban, míg Magyarországon ez az arány 91,3 százalék; ennél magasabb aránnyal csak két ország előzi meg hazánkat az unióban, Románia 96,1 százalékkal és Szlovákia 92,3 százalékkal - közölte a Duna House az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) legfrissebb adatai alapján.
Soha nem volt annyira népszerű a csok és a falusi csok, mint mostanában
Soha nem volt annyira népszerű a csok és a falusi csok, mint mostanában. A múlt esztendő tavasza óta negyedévente 10-12 ezer szerződést kötnek az állammal az új vagy felújított otthonra vágyó családok – erről számolt be a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére a pénzügyminiszter helyettese. A Magyar Nemzet arról ír, hogy Tállai András szerint április 3-án a szavazópolgárok arról is döntenek, hogy még több családtámogatást, még több otthonteremtési támogatást szeretnének, vagy jöjjön vissza a Gyurcsány-féle rombolás, megszorítás.
Orbán Viktor: Indul a CSOK Plusz!
A miniszterelnök közösségi oldalán posztolt a Kormányinfón bejelentett CSOK Pluszról.
Orbán Viktor: A CSOK plusz komoly segítség a gyermeket vállaló családoknak az otthonteremtéshez
A CSOK plusz bevezetésével a gyermeket vállaló családok komoly segítséget kapnak az önálló otthon megteremtéséhez - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Januártól emelkednek az otthonteremtési támogatások - videó
A magyar családtámogatási rendszer egyik legfontosabb jellemzője, hogy egész életen átnyúló támogatási rendszer, a kormány minden életszakaszban segítséget nyújt - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.