OTP

címke rss

Pénzmosás miatt is nyomoznak Karácsony Mozgalma ellen

Itthon2023.09.21, 09:02

Pénzmosás miatt is vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom zavaros finanszírozása ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. Az adóhatóság ezt a szálat a júliusban – költségvetési csalás gyanújával – elrendelt nyomozásban vizsgálja. A mozgalom számlájára érkezett, ötszázmillió forintot is meghaladó, jórészt külföldi pénzekkel kapcsolatban az OTP is a hatósághoz fordult, a feljelentésükben pedig súlyos megállapításokat fogalmaztak meg.

Karácsony Gergely egyre kínosabb hazugságokba menekül

Itthon2023.09.21, 00:24

Karácsony Gergely nagyon súlyos hazugságspirálba került – fogalmazott a Hír TV Híradójában Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője arról, hogy a NAV-nyomozás után már az OTP is feljelentést tett a főpolgármester 99 Mozgalmának ügyében. Hozzátette: Karácsony először azt állította, nincsen pénz a baloldal kampányában, majd kiderült, hogy volt, méghozzá több milliárd forint, az ő esetében is: kizárólag az előválasztás első fordulójára nagyjából félmilliárd forintnyi összeget fordított.

Újabb bankszünnapokat jelentettek be, nagy leállások jönnek

Gazdaság2023.09.13, 16:04

Újabb átmeneti, részleges leállás jön az OTP elektronikus rendszereinél - derül ki a pénzintézet tájékoztatójából.

Leállás lesz az egyik hazai nagybanknál, rengeteg ügyfelet érint

Gazdaság2023.08.28, 11:09

Rendszerfejlesztési okokból hamarosan leállás lesz egyes szolgáltatásoknál - tájékoztat honlapján az OTP Bank.

A vártnál is erősebb lett az OTP második negyedévi eredménye

Gazdaság2023.08.10, 09:39

Az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál számottevően jobb, 283,940 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el a második negyedévben, ami az előző negyedévit 52 százalékkal, az egy évvel korábbit 75 százalékkal meghaladja.

Óriási leállás jön hamarosan az OTP-nél

Gazdaság2023.07.20, 10:36

Fejlesztési okokból az OTP számos szolgáltatása szünetelni fog augusztus elején a pénzintézet által közzétett információk szerint.

Szijjártó Péter: A kormány nem járul hozzá semmilyen EU-s finanszírozáshoz, amíg le nem veszik az OTP-t az ukrán feketelistáról

Itthon2023.07.04, 15:28

Magyarország mindaddig nem járul hozzá az ukrajnai fegyverszállítás semmilyen további európai uniós finanszírozásához, amíg Kijev le nem veszi az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - szögezte le kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter: A kormány továbbra sem hagyja jóvá az újabb ukrajnai fegyverszállítások finanszírozását

Nagyvilág2023.06.26, 14:28

Magyarország továbbra sem hagyja jóvá az Európai Békekeret következő 500 millió eurós részletének folyósítását az újabb ukrajnai fegyverszállítások finanszírozására, amíg Kijev le nem veszi a nemzetközi jogszabályokat semmilyen módon nem megsértő OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

Szijjártó Péter: A magyar kormány arra kéri az OECD-t, hogy lépjen fel az OTP ukrajnai listázása ellen

Itthon2023.06.07, 17:28

A magyar kormány arra kéri a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD), hogy lépjen fel annak érdekében, hogy Ukrajna eltávolítsa a semmilyen jogszabályt nem megsértő OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban.

Nem csak az OTP maradt az orosz piacon, hanem több száz multinacionális cég is

Gazdaság2023.05.27, 11:22

Az utóbbi időben számos kritikát kapó OTP Bank mellett számos más nyugati nagyvállalat sem tud szabadulni az orosz piacról, az amerikai Yale Egyetem felmérése szerint vannak olyanok, amelyek tevékenységüket visszafogva meglapulnak, mások kivárásra játszanak, de olyanok is akadnak, akik még erősítik is jelenlétüket.

Megválik egyik külföldi érdekeltségétől az OTP Bank

Gazdaság2023.05.24, 13:16

Megválik romániai kirendeltségétől az OTP Bank. A hírek szerint a terjeszkedési potenciál hiánya, valamint a bukaresti hatóságok viszonyulása vezetett a pénzintézet döntéséhez.

Szijjártó Péter: Magyarország jövőjéről kizárólag a magyarok dönthetnek

Itthon2023.05.21, 09:22

Brüsszel nem tudja megemészteni, hogy a magyarok maguk hoztak döntést a saját jövőjükről, és hogy Budapesten egy sikeres jobboldali, kereszténydemokrata kormány van - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában, értékelve az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának budapesti látogatását.

Milyen magyarellenes provokációra utasította Ursula von der Leyen Zelenszkijt?

Nagyvilág2023.05.18, 11:12

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen azt javasolta az ukránoknak, hogy állítsák le a Barátság-vezetéket Magyarország felé. Ezt maguk az ukránok közölték, sőt írásba is adták. A legújabb ukrán zsarolási akció hátterében az áll, hogy Magyarország és több uniós tagország importtilalmat vezetett be az ukrán mezőgazdasági termékekre, mert nem arra használták, amit ígértek: vagyis, hogy Afrikába szállítják tovább a gabonát. Az ukránok egyébként a háború kirobbanása óta folyamatosan a Barátság-kőolajvezeték megsemmisítésével fenyegetnek. Pár napja derült ki, hogy Volodimr Zelenszkij arról beszélt, hogy fel kell robbantani a veezetéket, ...

Zelenszkij robbantásos terve és az OTP elleni akciója miatt blokkolhatta Magyarország a békekeret felhasználását

Itthon2023.05.16, 12:48

Információink szerint hatalmas felháborodást és döbbenetet okozott a magyar kormányban, hogy Volodimir Zelenszkij a Barátság kőolajvezeték felrobbantásával fenyegetőzött, hogy ezzel tegye tönkre a magyar ipart. Az ukrán elnök kijelentését csak tetézte, hogy minden alap nélkül az ukrán fél szankciós listára tette az OTP-t. Mindezek az ukrán döntések vezethettek el ahhoz, hogy a magyar kormány blokkolta az európai békekeret felhasználását Kijev számára.  

Külföldről támadják az OTP-t, leállt több szolgáltatás

Itthon2023.05.13, 15:32

Reggel mindössze egy hibaüzenet fogadta az OTP Bank azon ügyfeleit, akik felkeresték a bankintézet honlapját. Azonban, akik az üzenet után egyből a telefonjukért nyúltak, hogy majd az alkalmazáson keresztül bejelentkeznek, szintén nem jártak sikerrel, ugyanis a netbank applikációja is leállt - írja a naphire.hu. Később az OTP azt közölte, külföldről terheléses támadást indítottak ellenük. Néhány napja az ukrán kormány ellenségesnek nyilvánította az OTP-t, a támadás összefüggésben lehet ezzel.

Itt az OTP bejelentése

Gazdaság2023.05.13, 09:24

Az OTP Bank "teljességgel méltatlannak" tartja, hogy az ukrán Antikorrupciós Ügynökség (NAZK) a háború nemzetközi szponzorai közé sorolta, és arra fog törekedni, hogy erről meggyőzze az ukrán illetékeseket is.

Szijjártó Péter: Botrányos, hogy Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte az OTP-t

Nagyvilág2023.05.12, 15:49

Botrányos, hogy Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte a semmiféle jogszabályt nem megsértő OTP-t, s amíg ezt nem vonják vissza, addig a magyar kormány "nagyon nehezen" tárgyal további áldozatokat kívánó szankciókról - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Stockholmban.

Pozitív meglepetést okozott az OTP Bank

Gazdaság2023.05.10, 09:46

Az OTP-csoport az első negyedévben a vártnál jobb, 194,7 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el, szemben az előző negyedévi 115,1 milliárdos eredménnyel és az egy évvel korábbi 33,4 milliárdos veszteséggel - tette közzé az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.

Jókora fordulat érik a hazai lakáspiacon

Gazdaság2023.03.17, 11:21

Az OTP Ingatlanpont legfrissebb használtlakás-értékesítési adatai töretlen tendenciaként mutatják az alku lehetőségének bővülését. Így már több mint egy éve tart az a folyamat, hogy a vevők a meghirdetéskor kért ár egyre nagyobb részének elengedését tudják elérni. Az elemző ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy e tekintetben is fordulat érik.

Nagy bejelentés az OTP-től, erről érdemes tudniuk a lakást vásárlóknak

Gazdaság2023.03.01, 12:29

Az OTP Lakástakarékpénztár három és fél év után rukkolt elő új termékkel, így a Fundamentának ismét lett konkurense a piacon. Az új lakástakarék konstrukció a 2018 októberében az új szerződésekre elkaszált állami támogatással veszi fel a versenyt, ugyanis akár 30 százalékos prémiumot is kaphatnak, akik így takarítanak meg.

Figyelmeztet az OTP: ezek nélkül nem tudja telefonjáról intézni banki ügyeit

Gazdaság2023.02.22, 11:01

Az OTP Bank bejelentést tett az applikációjáról: androidos készülék esetén a hardvernek el kell érnie egy minimum-képernyőfelbontást és egy minimum-RAM-teljesítményt.

Nagy veszélyben lehet az OTP Bank összes ügyfele, csalók akarják átverni őket

Gazdaság2023.02.10, 11:18

Számlázási hibáról szólnak a legújabb adathalász e-mailek, amelyeket a csalók küldenek ki az OTP Bank nevében - írja a bank közleménye.

Vigyázat: ismét csalók élnek vissza Csányi Sándor nevével

Gazdaság2022.12.09, 11:22

Csalók Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának nevét és fotóit használják fel arra, hogy gyanútlan és hiszékeny embereket tőrbe csaljanak, valószínűtlen hozammal kecsegtető, befektetésnek álcázott ígéretekkel megszerezzék az adataikat és a pénzüket - figyelmeztet az OTP Bank pénteki közleményében.

Az OTP figyelmeztet: csalók küldenek SMS-eket a bank nevében

Life.hu2022.12.07, 17:50

Csalók küldenek SMS-üzeneteket, látszólag az OTP nevében. A bank kéri, senki ne kattintson az azokban szereplő linkekre – közölte az OTP az MTI megkeresésére kedden.

Riasztott az OTP, nagy bajba kerülhet a telefonját használva is

Gazdaság2022.12.06, 14:26

Csalók küldenek SMS-üzeneteket, látszólag az OTP nevében, így a bank azt kéri: senki ne kattintson az azokban szereplő linkekre - közölte az OTP az MTI megkeresésére kedden.

Erről tudnia kell: nagy változás jön az OTP-nél a bankfióki ügyintézésben

Gazdaság2022.11.15, 09:24

Az OTP Bank új ügyfélazonosítási módszert kezdett el bevezetni bankfiókjaiban, amelynek segítségével jelentősen leegyszerűsödik az ügyfélazonosítási folyamat. A rendszer bevezetése folyamatos, ahogy az azonosítást szolgáló mobilos alkalmazás funkciói is folyamatosan bővülnek.

Erre senki nem számított az OTP-től

Gazdaság2022.11.10, 10:12

Az OTP-csoport a vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A korábbi népszámlálási adatok azt is megmutatják, hogyan fejlődött a lakásállomány

Gazdaság2022.10.20, 10:55

Most keresik fel a háztartásokat a 2022-es, sorrendben a 16. népszámlálás kérdezőbiztosai, bár az eredmények közzétételére még várni kell. A korábbi felmérések adatai amellett, hogy segíthetnek a várható eredmények értelmezésében, azt is szemléltetik, hogy mekkora változáson ment át a hazai lakásállomány bő harmad emberöltő alatt. Az idei összeírás pedig a hazai lakáshelyzet bemutatásán túl abban is segíthet, hogy újragondoljuk a korszerű lakás fogalmát - írja közleményében az OTP Ingatlanpont.

Riasztott az OTP, új fenyegetés jelent meg az interneten

Gazdaság2022.10.14, 16:49

Hamis internetes keresőoldali találatokkal csalnak ki adatokat adathalász bűnözők - hívta fel a figyelmet az OTP Bank pénteken az MTI-hez eljuttatott közlményében.

Mindenkit meglepett az OTP

Gazdaság2022.08.11, 09:14

Az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál jobb, 162,128 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el korrekciós tételek hatása nélkül a második negyedévben, ami az előző negyedévit 83 százalékkal, az egy évvel korábbit 26 százalékkal meghaladta.

Ezt minden lakást kiadónak és bérlőnek tudnia kell

Gazdaság2022.08.05, 12:56

Az igazi roham még várat magára a lakásbérleti piacon, de augusztusban és szeptemberben a vártnál jelentősebb keresletnövekedés várható a szabad bérlemények iránt. A leendő bérlőknek és bérbeadóknak is jól jöhet ez a szusszanásnyi idő, hiszen több változásra is fel kell, hogy készüljenek, mivel a koronavírus járvány lecsengésével már valamelyest átalakultak a preferenciák, és a közelmúlt változásai még tovább fogják alakítani az ideális bérelt lakásról alkotott képet. Az OTP Ingatlanpont szakértője összegyűjtötte, hogy mire érdemes figyelni az első lakást bérlőknek és bérbeadóknak.

Fantasztikus videó készült az OTP új székházáról

Gazdaság2022.07.25, 12:37

A Magyar Építők cikke alapján látványos videóban mutatjuk be az OTP új székházát. 

Nagy bejelentést tett az OTP

Gazdaság2022.07.19, 12:26

Az OTP Bank sikeresen zárta le az Alpha Bank Albánia megvásárlását. Az Alpha Bank Albánia megvásárlásával a mérlegfőösszeg szerint ötödik, ügyfélhitel-állomány alapján pedig a harmadik legnagyobb helyi piaci szereplővé válik az OTP Bank az országban. A két albán leánybank - az OTP Bank Albánia és az Alpha Bank Albánia - most induló integrációs folyamata a tervek szerint 2023-ig tart. Az Alpha Bank Albánia ügyfeleinek nincs semmilyen teendőjük a tulajdonosváltással kapcsolatban.

Jelentett az OTP az első negyedévről

Gazdaság2022.05.06, 09:41

Az OTP-csoport a vártnál rosszabb eredménnyel zárta az első negyedévet, 88,6 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt könyvelt el, szemben az előző negyedév 123,3 milliárd forintos eredményével, és az egy évvel korábbi 117,2 milliárd forintos negyedéves eredményével.

Mutatjuk, hogy állnak most a bankok a zöldhitel-igénylésekkel

Gazdaság2022.03.28, 13:55

Egyes pénzintézetek nem fogadnak be zöldhitel-igényt, míg más bankok arról tájékoztatnak a fiókokban, hogy március vége - április első napjai között tudják még kiszolgálni a friss igénylőket - jelezték ügyfelek fióki tapasztalatok alapján a Grantisnak.

Enyhén elmaradt a várakozástól az OTP eredménye

Gazdaság2022.03.04, 09:24

Az OTP-csoport az elemzői várakozásoktól kismértékben elmaradó, 123,323 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el korrekciós tételek hatása nélkül az utolsó negyedévben, ami az előző negyedévinél 3 százalékkal alacsonyabb, az egy évvel korábbihoz képest 57 százalékkal magasabb.

Szijjártó Péter: Megdöbbentőek a hazánk biztonságos energiaellátását veszélybe sodró nyilatkozatok

Itthon2022.03.02, 11:08

Szeretném világossá tenni, hogy ha nem jön földgáz Magyarországra, akkor nem lesz fűtés, akkor nem fog működni az ipar és akkor nem lesznek munkahelyek. Ha nem épül atomerőmű Magyarországon, akkor nem lehet fenntartani a rezsicsökkentés eredményeit, akkor brutális energiaáremelkedés következik - mondta szerdán Szijjártó Péter. 

Fontos határidőt hosszabbított meg az OTP Bank

Gazdaság2022.11.03, 02:43

Az OTP Bank lakossági ügyfeleinek igényeihez alkalmazkodva ideiglenesen, 2022. március 24-ig meghosszabbítja a SmartBank mobilbanki alkalmazás használatának lehetőségét. Az eredetileg március 1-jére tervezett SmartBank-kivezetés halasztásának oka, hogy bár a mobilbankot használó lakossági ügyfélkör többsége már az új OTP MobilBankot használja, még mindig van több százezer olyan felhasználó, akik még nem regisztráltak az új szolgáltatásra.

Az év végi forgalom után idén korán ébredt az ingatlanpiac

Gazdaság2022.02.28, 14:15

Bár a december hagyományosan kevésbé aktív időszak a lakóingatlanok piacán, a tavalyi évtől hajrával búcsúztak az új és használt ingatlanok is és a pihenő nem tartott sokáig. Az OTP Ingatlanpont hálózatának tapasztalatai alapján, bár területenként eltérő mértékben, de országos szinten már januárban újra éledt és most is mindenhol aktív a piac, írja közleményében az OTP Ingatlanpont. 

Csalásra figyelmeztet az egyik hazai nagybank

Gazdaság2022.02.14, 21:14

Soha, semmilyen médiumnak nem nyilatkozott kriptovalutás pénzkereseti lehetőségről Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, minden ilyen közléstől a leghatározottabban elhatárolódik - közölte az OTP hétfőn a csalásra figyelmeztető közleményében.

Mutatjuk, hol emelkedtek még a balatoninál és a fővárosinál is jobban a lakásárak

Gazdaság2022.02.03, 14:30

A budapesti agglomeráció könyvelhette el 2021. III. negyedévében a legnagyobb áremelkedést – ezzel megelőzve a Balaton-parti településeket is – áll a KSH legfrissebb lakásárindexében. A jelenség látványos, azonban nem újkeletű. Az évtized végén, a budapesti ingatlanárak sokéves meredek emelkedése után elindult, majd a koronavírus járvány által katalizált elvándorlást már a kilencvenes években is megelőzte egy kiköltözési hullám a fővárosból a környező térségbe. Az OTP Ingatlanpont szakértője a szuburbanizáció okait, az agglomerációs települések jelenét és a jövő lehetőségeit vizsgálja.

Idén is megmaradhat az ingatlanpiac tavalyi lendülete

Gazdaság2022.02.28, 14:22

Erősen indult 2021 az ingatlanpiacon, és a lendület az év végéig kitartott. Tavaly nyolcadik évébe lépett a megelőző évi bázishoz viszonyított töretlen reálár-drágulás és ezzel párhuzamosan a kereslet is dinamikusan bővült. Év közben a januártól bevezetett új otthonteremtési támogatási elemek, a koronavírus járvány, majd az év végéhez közeledve az erősödő inflációs félelmek is formálták a keresletet, kínálatot és az árakat. A 2021-es tendencia idén is folytatódni látszik, az OTP Ingatlanpont elemzője az elmúlt év tapasztalatait összegzi és a hazai lakáspiac kilátásait vizsgálja.

Fontos változás jön a legnagyobb hazai banknál, a lakossági ügyfeleket érinti

Gazdaság2021.11.29, 12:08

Fontos változást hoz a jövő tavasz az OTP Bank mobilbankot használó lakossági ügyfelek számára: 2022. március 1-től a hitelintézet kivezeti a lakossági SmartBank alkalmazást, helyét az új mobilbanki applikáció veszi át. Az új OTP Bank Mobilalkalmazás, amely az új Internetbankkal együtt tavaly augusztus óta már a teljes lakossági ügyfélkör számára elérhető, egyre népszerűbbé válik. Az applikáció fejlesztése folyamatos, a felhasználók számára újabb és újabb innovatív funkciók válnak elérhetővé.

Támadnak a banki csalók: ha erről a számról hívnak, ne vedd fel a telefont!

Life.hu2021.11.26, 10:59

Leginkább az OTP nevében telefonálnak a csalók, akik azt kérik, hogy ellenőrizzük le velük a bankkártya adatokat.

Visszafogják költéseiket, és tudatosabban fektetnek be a magyarok

Gazdaság2021.11.19, 23:42

A hazai lakosság megérezte a járvány harmadik hullámát követő nyitás kedvező gazdasági hatásait, és sokan arra készülnek, hogy a költések visszafogásából származó megtakarításaikat tudatosan fektetik majd be, azaz elkezdik visszatölteni a pénzügyi éléskamrájukat - áll az OTP Bank Öngondoskodási Index legfrissebb, 2021-es kutatásában.

Leálltak az OTP internetes szolgáltatásai

Itthon2022.11.17, 22:56

Leállt az OTP Bank több szolgáltatása, nem érhető el az OTP netbank, és az OTP által üzemeltetett Smart Bankon sem lehet utalni. 

Gyorsabbá teszi a lakáshitel felvételét az OTP

Gazdaság2021.11.04, 10:39

Magyarországon elsőként az OTP Banknál vehetik igénybe a statisztikai értékbecslést az ügyfelek, a szolgáltatásnak köszönhetően a lakáshitel igénylési folyamat gyorsabb és költséghatékonyabb lehet. A hitelintézet becslése szerint évente több ezer ügyfél élhet a lehetőséggel, amely bizonyos esetekben kiváltja a hagyományos, helyszíni értékbecslési folyamatot. Az ügyfeleknek egy akció keretében most a szolgáltatás díját sem kell megfizetniük – derül ki az OTP Bank közleményéből.

Európa legnagyobb szuperszámítógépét fejlesztik Magyarországon

Gazdaság2021.10.19, 13:37

Európa legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztésébe kezd az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az OTP Bank - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, Balatonfüreden az Infotér konferencia nulladik napján tartott előadásán.

Magyar bankok fedezettkötvény-programjait minősítette fel a Moody's

Gazdaság2021.09.29, 19:05

Magyar bankok fedezettkötvény-programjait minősítette fel szerdán a Moody's Investors Service, elsősorban a magyar államadós-besorolás minapi javításával összefüggésben.

Nagy vállalást jelentett be az OTP Bank 2022-re

Gazdaság2021.09.21, 14:19

Az OTP Bank a tervek szerint 2022 végére éri el a nettó karbonsemlegességet, évi 40-50 millió forintnyi kredit vásárlásával. Ezen kívül a bank 100 ezer euróval (mintegy 35 millió forint) támogatja a Mastercard Priceless Planet Koalíció nevű zöld kezdeményezését, amelynek célja világszinten 100 millió fa elültetése - jelentette be Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a budapesti sajtótájékoztatón.

Előző
Következő