Oszama bin Laden

címke rss

Hamis oltási programmal próbált DNS-mintát szerezni Bin Ladentől a CIA

Nagyvilág2011.07.12, 11:06

Oszama bin Laden feltételezett pakisztáni lakóhelyén szervezett oltási programot a CIA, hónapokkal annak likvidálása előtt. Az így megszerzett DNS-mintával szerették volna igazolni, hogy valóban az al-Kaida vezetője lakik a pakisztáni Abbottabad egyik házában. A mintát végül nem sikerült megszerezni, de a programot irányító orvos már a pakisztáni hatóságok őrizetében van.

Bin Laden levelei segítik a CIA-t az al-Kaida feltérképezésében

Nagyvilág2011.07.03, 11:13

Az Oszama bin Laden halálának helyszínén később összegyűjtött dokumentumok alapján elemzi az amerikai hírszerzés, a CIA az al-Kaida terrorszervezet működését. A dokumentumok szerint bin Laden sokat levelezett a szervezetről, és az arab forrongások előtt arra figyelmeztette a tagszervezeteket, hogy még nem jött el az ideje az egységes arab állam létrehozásának.

Huszonegy embert öltek meg Pakisztánban kilőtt amerikai rakéták

Nagyvilág2011.06.27, 20:49

Távirányítású amerikai repülőgépekről kilőtt rakéták végeztek több mint húsz emberrel hétfőn Pakisztánban. Az Egyesült Államok hadserege az al-Kaida vezére, Oszama bin Laden halála után sűrítette a drónokkal elkövetett támadásokat.

Bin Laden lecserélte volna az al-Kaida nevét

Nagyvilág2011.06.25, 12:55

Új nevet akart adni az al-Kaidának Oszama bin Laden, legalábbis ez derül ki a májusban megölt terroristavezér egyik leveléből. Bin Laden sajnálta, hogy az al-Kaida neve nem eléggé utal a szent háborúra, amelyet szerinte vívnak, és a szervezet vallásos jellegére. Ezért többek között olyan neveken gondolkodott, mint a "Kalifátus Helyreállításának Csoportja".

Mobiltelefon árulkodhat Oszama bin Laden pakisztáni kapcsolatáról

Nagyvilág2011.06.24, 08:29

Oszama bin Laden egyik futárjának mobiltelefonjában olyan információkat találtak, amelyek kapcsolatra utalnak egy olyan fegyveres csoporttal, ami a pakisztáni titkosszolgálat felügyelete alatt tevékenykedik. Ez a felfedezés magyarázattal szolgálhat arra a kérdésre, hogy miként tudott a terroristavezér évekig háborítatlanul élni Iszlámábádtól nem messze - írja a New York Times című napilap internetes kiadása pénteken.

Ajman az-Zavahrit választották az al-Kaida új vezérének

Nagyvilág2011.06.16, 10:15

Az évek óta Oszama bin Laden helyetteseként dolgozó Ajman az-Zavahri lesz az al-Kaida terrorszervezet új vezetője. A kiválasztásról egyelőre nem tudni pontos részleteket, az erről szóló közleményt a szervezet egyik internetes oldalára tették fel.

Megzavarta az al-Kaidát Bin Laden halála az USA terrorellenes koordinátora szerint

Nagyvilág2011.06.15, 10:29

Oszama bin Laden halála a vártnál nagyobb hatással volt az al-Kaida terrorhálózatra, a szervezet soraiban zavarodottság és bizonytalanság tapasztalható - mondta az amerikai külügyminisztérium terrorellenes koordinátora. Közben Pakisztánban letartóztattak öt embert, akik az arab ország hírszerzése szerint segítették az amerikaiakat a terroristavezér likvidálásában - közölte kedden a New York Times internetes kiadása.

Veterán kincskereső kutat bin Laden holtteste után

Nagyvilág2011.06.14, 23:52

Egy 67 éves amerikai kincskereső az Arab-tengerhez utazik, hogy felkutassa Oszama bin Laden földi maradványait. Az al-Kaida egykori vezetőjének holttestétt májusi megölése után a tengerbe dobták. A kincskereső, aki eddig hajóroncsok között kutatott értékes tárgyak után, az ABC Newsnak azt mondta, most élete legizgalmasabb expedíciójába kezd.

Oszama rejtekhelyén forgatott az RTL Klub riportere

Tévé2011.06.03, 09:24

Az RTL Klub Fókusz című műsorának riportere Novák András röviddel Oszama bin Laden megölése után indult útnak egyedül, hogy a helyszínen forgasson a terrorista utolsó rejtekhelyéről. Egy ízben a kameráját is elvették, a helyiek viszont meglehetősen barátságosnak bizonyultak.

Váratlanul Pakisztánba utazott Hillary Clinton

Nagyvilág2011.05.27, 08:01

Valószínűleg Pakisztán és az Egyesült Államok feszült viszonyának enyhítése érdekében pénteken váratlanul Pakisztánba érkezett Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Oszama bin Laden pakisztáni likvidálása után a pakisztáni vezetés az amerikai haderő jelenlétének a csökkentését kérte az Egyesült Államoktól.

Bin Laden állítólag alkudozni akart Pakisztánnal al-Kaidások bújtatásáról

Nagyvilág2011.05.27, 23:54

Amerikai hivatalos források szerint Oszama bin Laden egy olyan megegyezést kívánt kötni Pakisztánnal, amely szerint az al-Kaida felfüggesztette volna merényleteit az iszlám köztársaságban cserébe a terrorszervezet vezetőinek bújtatásáért. A pakisztáni nagykövet azonban azt közölte, hogy soha nem hallott hasonló megállapodásról.  

A CIA átkutathatja bin Laden abbotábádi rejtekhelyét

Nagyvilág2011.05.26, 23:33

A pakisztáni kormány beleegyezett, hogy a CIA helyszínelőket küldjön Oszama bin Laden abbotábádi rejtekhelyének átkutatására. A CIA szakértőit azért engedik a helyszínen vizsgálódni, mert a pakisztániaknak nincs olyan modern felszerelésük, mint az amerikaiaknak.

Bosszú Bin Ladenért, órákig harcoltak egy pakisztáni támaszponton

Nagyvilág2011.05.23, 10:13

Oszama bin Laden megölése miatt bosszúból támadtak meg tálib lázadók egy pakisztáni légi támaszpontot, a harc egész éjjel tartott, és csak délelőtt ért véget, legalább tizenketten meghaltak.

Illegálisan kémkedtek amerikai ügynökök Svédországban

Nagyvilág2011.05.23, 12:38

A svéd hatóságok engedélye nélkül feltételezett terroristák után kémkedtek amerikai titkosügynökök a skandináv országban - közölte a Svenska Dagbladet internetes kiadása. A lap párhuzamot von az amerikai hírszerzők svédországi tevékenysége és Oszama bin Laden pakisztáni likvidálása között, arra utalva, hogy az akciót mindkét esetben a helyi hatóságok tudta nélkül hajtották végre.

Felkelésre buzdította a muszlimokat utolsó üzenetében Bin Laden

Nagyvilág2011.05.19, 11:45

Üdvözölte az "arab tavaszt" halála előtt készült utolsó hangüzenetében Oszama bin Laden, aki a közel 13 perces felvételen többször is felkelésre buzdította a muszlimokat - írja a Telegraph.

CNN: Egy volt egyiptomi kommandós Bin Laden utódja az al-Kaida élén

Nagyvilág2011.05.18, 07:47

A CNN amerikai hírtelevízió egyik informátora szerint megválasztották Oszama bin Laden utódját az al-Kaida élére. A bennfentes forrás szerint egy volt egyiptomi kommandós lett a terrorszervezet ideiglenes vezetője.

Bin Laden halálával foglalkozik a Discovery Channel is

Tévé2011.05.15, 10:14

Bin Laden megölése címmel egyórás dokumentumfilmet vetít a Discovery Channel május 30-án 22.30-kor.

Az arab tavaszt üdvözölte Bin Laden egyik ki nem adott üzenetében

Nagyvilág2011.05.14, 10:46

Halála előtt néhány nappal készíthette Oszama bin Laden azt a hangüzenetet, melyet pakisztáni rejtekhelyén foglaltak le. Ebben üdvözli az "arab tavaszt", de Egyiptomon és Tunézián kívül nem említi a többi forrongó országot.

Pakisztán elítélte Bin Laden megölését

Nagyvilág2011.05.14, 10:12

Megsértette Pakisztán szuverenitását az Egyesült Államok a pakisztáni parlament szerint, amikor Oszama bin Ladent megölték amerikai kommandósok. Egy parlamenti határozat szerint Pakisztán a jövőben nem tűri el a hasonló egyoldalú lépéseket.

Bosszútól féltik családjaikat a Bin Ladent likvidáló kommandósok

Nagyvilág2011.05.14, 10:09

Az amerikai védelmi miniszter is elismerte, hogy megtorlás fenyegeti az Oszama bin Laden elleni akciót végrehajtó titkos egységeket. Bár a csapat tagjainak személyazonossága nem került nyilvánosságra, az amerikai sajtó azt is megtudta, amikor az osztag visszatért Pakisztánból az Egyesült Államokba.

Obama meggyilkolását tervezte Oszama bin Laden

Nagyvilág2011.05.13, 21:22

A május elején likvidált al-Kaida-vezér után maradt dokumentumokat vizsgáló amerikai nyomozók az elmúlt tíz napban többet tudtak meg Oszama bin Ladenről és terrorszervezetéről, mint az elmúlt tíz évben. A pakisztáni búvóhelyén talált adatok szerint bin Laden Barack Obama amerikai elnök megölését és a 2012-es elnökválasztás megzavarását tervezte.  

Bin Laden újabb szeptember 11-et tervezett naplójában

Nagyvilág2011.05.12, 10:10

Oszama bin Laden a naplója szerint azt számolgatta, hogy hány halott amerikai bírhatná rá az Egyesült Államokat arra, hogy  elhagyja a Közel-Keletet - írja a BBC az al-Kaida vezetőjének házában talált dokumentumokra hivatkozva.

Engedelmes és fiatal feleséget kerestek Bin Ladennek

Nagyvilág2011.05.11, 12:44

Egy jemeni sejket bízott meg Oszama Bin Laden azzal, hogy keressen neki feleséget. Az al-Kaida-vezér egykori munkatársa a Guardian című brit lapnak mesélt erről. A jemeni nő most pakisztáni fogságban van.

Egy iszlám honlap szerint hamis az őszülő Bin Ladenről készült videó

Nagyvilág2011.05.10, 13:01

A Guardian című brit lap szerint az Egyesült Államoknak volt engedélye Pakisztántól a Bin Laden elleni támadásra. Egy iszlám honlap azt állítja, hogy hamisított az a felvétel, amelyet nyilvánosságra hozott Bin Ladenről az USA.  

Nyoma veszhetett Bin Laden fiának az abbotábádi akcióban

Nagyvilág2011.05.10, 22:36

A pakisztáni hatóságok szerint egy emberrel nem tudnak elszámolni, aki feltehetően abban az abbotábádi házban tartózkodott, ahol a múlt hét elején amerikai kommandósok megölték Oszama bin Ladent, az al-Kaida vezérét. Azt feltételezik, hogy Bin Laden legfiatalabb fiáról, Hamzáról van szó.

Potencianövelőt is tartott házipatikájában Bin Laden

Nagyvilág2011.05.09, 16:10

A gyógynövényekből készült orvosságokban bízott Oszama bin Laden. Az al-Kaida múlt héten kivégzett vezérének pakisztáni rejtekhelyén talált házipatika alapján magas volt a vérnyomása, idegproblémái és feltehetőleg potenciazavarai voltak.

A pakisztáni kormányfő kivizsgáltatja, hogy bújkálhatott náluk Bin Laden

Nagyvilág2011.05.09, 18:37

Megvédte országa hírszerzését az Egyesült Államok bírálataitól a pakisztáni miniszterelnök. A kormányfő szerint durva csúsztatás Iszlámábád és az al-Kaida közötti összejátszásról beszélni. Vizsgálatot rendelt el azonban annak kiderítésére, miként bújkálhatott évekig az országban Oszama bin Laden.

Egyre kínosabb Obamának Bin Laden hirtelen jött likvidálása

Nagyvilág2011.05.09, 12:52

Jelentősen megugrott Barack Obama amerikai elnök népszerűsége Oszama bin Laden likvidálása után, az akció részleteit övező bizonytalanság azonban egyre kényelmetlenebb a saját határozottságát hangoztató Obamának. Több kényes részlet nem stimmel az akcióról szóló amerikai beszámolókban, ráadásul az akció kivitelezése szembefordíthatja az Egyesült Államokat legfontosabb térségbeli szövetségesével, Pakisztánnal is.

Feketére festette a szakállát Oszama bin Laden, hogy fiatalabbnak tűnjön

Nagyvilág2011.05.08, 11:41

Öt videót hozott nyilvánosságra a hétfő hajnalban megölt Oszama bin Laden terroristavezérről az amerikai kormányzat. A felvételeken többször látni, ahogy Bin Laden videóüzenetre készül, sokszor bakizik is, de a leginkább azon aggódott, hogy fiatalabbnak tűnjön, ezért feketére festette a szakállát. A DNS-tesztek pedig igazolják, hogy valóban az al-Kaida vezérét ölték meg az amerikai haditengerészet elitegységének katonái.

Bin Laden utolsó üzenetében az Egyesült Államokat fenyegette

Nagyvilág2011.05.08, 20:17

Ha nincs biztonság Palesztinában, akkor Amerikában sem lesz - üzente a hétfőn megölt terroristavezér.

Kibicből embervadász - a férfi, aki becserkészte Oszama bin Ladent

Nagyvilág2011.05.08, 21:43

Becsületből szembeszállt kobramérget ivó felettesével, személyesen vitt áldozati bárányt egy félig kivégzett afgán család megmaradt tagjainak, csendes, szerény és okos a kollégái szerint. A leírás alapján Bill McRaven inkább tűnik az igazság bajnokának, mint az Egyesült Államok egyik legveszélyesebb fegyverének. Ő annak a csapatnak a főnöke, amelyik becserkészte Oszama bin Ladent, korábban pedig Szaddám Huszein nyomára bukkant.

Agyvérzést kapott és meghalt Bin Laden anyósa, miután meghallotta veje halálhírét

Nagyvilág2011.05.08, 19:00

A 70 év körüli nő előbb elájult Oszama megölésének hírét hallva, és később kapott agyvérzést.

Két fej- és egy mellkaslövés végzett Oszama bin Ladennel

Nagyvilág2011.05.07, 18:14

Sötétben, több emberen átküzdve magukat jutottak el Oszama bin Ladenig az amerikai kommandósok, akik az első lövéseikkel még célt tévesztettek, de a menekülő terroristavezért a szobájában elkapták, ahol három lövés végzett vele. Az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának tagja szerint nem volt egyértelmű, hogy a terroristavezér fegyvert akart-e ragadni.

Obama kitüntette a Bin Ladent likvidáló katonákat

Nagyvilág2011.05.07, 00:31

A nemzet történetek legnagyszerűbb hírszerzési és katonai műveletének nevezte Barack Obama Oszama bin Laden megölését, amikor kitüntette az akcióban részt vevő katonákat. Obama szerint ezzel levágták az al-Kaida fejét.

Elnökök igazsága, Obama diadala

Vélemény2011.05.07, 17:27

Milyen szerepe volt Barack Obamának abban, hogy sikerrel végződött a pakisztáni akció, amelynek eredményeként amerikai katonák likvidálták Oszama bin Laden terroristavezért?

Elvétette az USA az al-Kaida egyik legveszélyesebb vezére elleni támadást

Nagyvilág2011.05.07, 15:34

Egy robotrepülővel próbálta megölni az amerikai hadsereg csütörtökön Anvar al-Avlakit Jemenben. A támadásban az al-Kaida két középvezetője halt meg, a Bin Laden lehetséges utódjának tartott al-Avlaki nem ült az autóban.

A szomszédból figyelték Bin Ladent a CIA kémei Pakisztánban

Nagyvilág2011.05.06, 12:31

Éjjellátó készülékekkel, teleobjektíves fényképezőgépekkel figyelték hosszú hónapokon át Oszama bin Ladent az amerikai hírszerzés emberei - tudta a meg a Washington Post. Az amerikai kémek az al-Kaida vezérének abbotabadi házától nem messze laktak.

Vonatrobbantásra készülhetett az al-Kaida szeptember 11. évfordulójára

Nagyvilág2011.05.06, 09:35

Az Oszama bin Laden pakisztáni rejtekhelyén talált dokumentumok és dvd-k alapján amerikai illetékesek azt állítják, hogy az al-Kaida vonatrobbantásra készült az Egyesült Államokban, a szeptember 11-ei terrortámadások tizedik évfordulóján. Az amerikai védelmi minisztréium ennek ellenére nem emelte a terrorveszély szintjét.

Az al-Kaida is megerősítette Oszama bin Laden halálhírét

Nagyvilág2011.05.06, 16:43

Az al-Kaida megerősítette vezére, Oszama bin Laden halálhírét egy iszlamista fórumokat figyelő amerikai hírügynökség szerint. Pakisztáni lapértesülés szerint lerombolják azt az épületet, ahol Bin Laden évekig bujkált.

A South Park is reagált Oszama bin Laden halálára

Tévé2011.05.06, 12:50

A South Park már május 4-i részében reagált Oszama bin Laden halálára: Obama beszédét helyezte más kontextusba.

Vörössel áthúzza Oszama bin Laden fejét az NCIS

Tévé2011.05.05, 09:30

A valóság átírja a fikciót: az NCIS krimisorozatban Oszama bin Laden képe is ott szerepel a falon a legkeresettebb bűnözők közt. A készítők a felvett részekbe digitálisan belenyúlnak, nagy, vörös vonallal áthúzzák a terroristavezér arcképét.

Lőtt sebbel kezelik egy pakisztáni kórházban Bin Laden feleségét

Nagyvilág2011.05.05, 12:52

Egy pakisztáni kórházban ápolják Oszama bin Laden ötödik feleségét. A Telegraph szerint a nő a hétfő hajnali, bin Laden megölésével végződő akcióban kapott több lövést.

Nem tetszik Pakisztánnak az Egyesült Államok katonai akciója

Nagyvilág2011.05.05, 20:00

Szuverenitása megsértésének nevezte, és az együttműködés felülvizsgálatát helyezte kilátásba a pakisztáni katonai vezérkar az Egyesült Államok hétfői, Oszama bin Ladent megölő katonai akciója után.

Nem ütköztek ellenállásba a Bin Ladent megölő katonák

Nagyvilág2011.05.05, 16:34

Egyoldalú harc zajlott le a pakisztáni Abbottabadban, amikor az amerikai tengerészgyalogság elitegysége megölte Oszama bin Ladent. A legújabb értesülések szerint a házban mindössze egyszer nyitottak tüzet a kommandósokra.

A hagyományos hírszerzés és a lövészkatona lett Oszama bin Laden veszte

Tudomány2011.05.06, 06:28

Dudajev csecsen vezér vesztét a saját mobilja okozta, az oroszok annak jeleire vezették rá a rakétát. Az Oszama bin Laden utáni hajszában nem a technikai, hanem az emberi szál vált fontossá: hosszú évek alatt be kellett épülni a környezetébe, a végén pedig odaküldeni a lövészkatonát. Dr. Hajdú Ferenc, a Haditechnika című folyóirat főszerkesztőjének elemzése.

Nemzeti önvédelem volt Bin Laden megölése az amerikai igazságügyi miniszter szerint

Nagyvilág2011.05.04, 19:45

Nem akarta magát megadni, ezért jogszerű lépés volt Oszama bin Laden hétfő éjjeli megölése az amerikai igazságügyi miniszter szerint. Eric Holder nemzeti önvédelemnek nevezte az akciót washingtoni meghallgatásán.