őrizetbe vétel

címke rss

Őrizetben a salgótarjáni halálos balesetet okozó kamasz

Itthon2020.11.12, 20:14

Halálos baleset gondatlan okozása és lopás miatt indítottak büntetőeljárást a Nógrád megyei rendőrök egy 17 éves karancslapujtői fiú ellen.

Rendőrökre támadt egy fiatal pár

Itthon2020.11.12, 17:06

A férfi eleinte együttműködően viselkedett, de közben átváltott agresszív, támadó magatartásra, míg barátnője hangoskodásával akadályozta az intézkedést.

Hasba szúrta az apját egy kecskeméti fiatal

Itthon2020.11.11, 17:02

A fiatal férfit elfogatóparancs alapján kapták el, már javasolták a letartóztatását.

Többször is betört egy éjszaka alatt ugyanabba a házba, és a fél kamrát kifosztotta

Itthon2020.11.05, 12:13

A kecskeméti rendőrök azonosították, és őrizetbe vették a helyi férfit, aki a lopással több százezres kárt okozott.

Nizzai terrortámadás: már hatan vannak őrizetben

Nagyvilág2020.11.01, 17:18

Újabb két gyanúsítottat, egy 25 és egy 63 éves férfit állítottak elő, ezzel hatra emelkedett azon őrizetbe vettek száma, akiknek közük lehet a nizzai Notre-Dame-bazilikában három napja késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő merénylethez - közölték vasárnap rendőrségi források.

Csaknem háromszáz embert vettek őrizetbe a vírustagadók varsói tüntetésén

Nagyvilág2020.10.25, 18:01

Négy rendőr megsérüléséről, 278 tüntető őrizetbe vételéről számolt be vasárnap a varsói rendőr-főkapitányság szóvivője az előző napi varsói tüntetés kapcsán, amelyen a koronavírus-járvány súlyosságát tagadó és a járvány megfékezése érdekében hozott intézkedéseket elutasító csoportok vettek részt.

A fehérorosz rendőrség több mint 300 embert vett őrizetbe a vasárnapi tüntetéseken

Nagyvilág2020.10.05, 17:04

A rendőrség 317 embert vett őrizetbe Minszkben és az ország más városaiban tartott vasárnapi tüntetéseken - tudatta hétfőn a fehérorosz belügyminisztérium.

Egy chilei rendőr ledobott egy hídról egy 16 éves tüntetőt

Nagyvilág2020.10.05, 14:00

A chilei fővárosban a múlt szombaton őrizetbe vettek egy rendőrtisztet, aki az egy nappal korábbi tüntetésen állítólag ledobott egy 16 éves fiút az egyik hídról. A fiatalember túlélte a több méteres zuhanást,  fejsérüléssel és csuklótöréssel szállították kórházba - számolt be a történtekről a Metro.co.uk brit hírportál. 

Őrizetbe vették a Röszkénél hajnalban elfogott erőszakos migránsokat

Itthon2020.09.30, 14:33

Őrizetbe vették azt a három szír határsértőt, akiket szerda hajnalban fogtak el Röszkén, miután migránsok egy csoportja kövekkel dobálta meg a járőröket.

Megkezdték a tiltakozók őrizetbe vételét az újabb tömegtüntetésen Fehéroroszországban - képek

Nagyvilág2020.09.27, 17:02

Megkezdte a tiltakozók őrizetbe vételét a rendőrség vasárnap Minszkben, amikor immár hetedik egymást követő vasárnap tízezrek vonultak az utcára Alekszandr Lukasenko elnök lemondását követelve.

Anyja boltját rabolta ki egy férfi Izsákon

Itthon2020.09.04, 12:02

Az izsáki rendőrök két órán belül elfogták és őrizetbe vették a férfit.

Több tüntetőt is őrizetbe vettek Minszk központjában

Nagyvilág2020.08.26, 21:53

Mintegy húsz tüntetőt őrizetbe vettek a fehérorosz biztonsági erők szerda este a Minszk központjában tartott megmozduláson.

Több mint ötven embert vett őrizetbe a rendőrség Fehéroroszországban

Nagyvilág2020.08.26, 14:43

Országszerte 51 embert vett őrizetbe a fehérorosz rendőrség az előző napi kormányellenes tüntetések során - közölte a minszki belügyminisztérium szerdán.

Jogosítvány nélkül vezetett egy részeg fiatal Kecskeméten

Itthon2020.07.14, 17:03

Kecskeméten kapcsolták le, egy igazoltatás során a rendőrök a 23 éves férfit, aki ivott mielőtt autóba ült és akinek egyáltalán nincs jogosítványa.

Allahnak köszönte meg a vírust az olasz dzsihádista

Nagyvilág2020.07.08, 13:24

Allah prófétának mondott köszönetet a nyugati világot sújtó koronavírusért az Iszlám Államnak fiatal terroristákat toborzó, radikalizálódott olasz férfi, akit Milánóban vettek őrizetbe szerdán.

Többféle kábítószert találtak Pécsett egy véméndi férfinál

Itthon2020.06.22, 11:19

A rendőrök dél után nem sokkal igazoltatták egy 26 éves véméndi férfit a pécsi Zsolnay Vilmos úton. Őrizetbe vették, mert többféle kábítószergyanús anyagot is találtak nála.

Megöltek egy férfit Csongrádon

Itthon2020.06.11, 14:02

Bár a holttest egyelőre nem került elő, a rendőrök gyanúja szerint gyilkosság áldozata lehet az a csongrádi férfi, akit több, mint 10 éve keresnek. A gyilkossággal a férfi egyik ismerősét gyanúsítják, akit már őrizetbe vettek, és a letartóztatását is javasolták.

Ismeretlen kábítószert találtak egy férfi lakásán

Itthon2020.06.04, 18:38

A vásárosnaményi rendőrök büntetőeljárást indítottak a 31 éves, ilki férfi ellen.

Késes rabló terrorizált egy nőt Karcsán

Itthon2020.06.02, 14:38

Egy nap alatt kétszer is felkereste szomszédját egy karcsai férfi, és erőszakkal kényszerítette, hogy pénzt adjon neki. A kétségbeesett nő másnap értesítette egy rokonát, aki hívta a rendőröket. Néhány órán belül elfogták a rablót.

Saját pincéjükben éheztették halálra lányukat a gyerekkínzó szülők

Nagyvilág2020.05.28, 15:39

Embertelen körülmények között nevelte gyerekeit egy Nyugat-Virginiában élő házaspár. Büntetésből rendszeresen a picébe zárták, és éheztették őket, emellett az egész lakást szeméthegyek és ürülék borították. Három évvel ezelőtt az egyik kislányuk bele is halt az éheztetésbe, akit a szülők ezután a saját kertjükben ástak el.

Esküvői ruhát lopott, majd nevetséges összegért eladta

Itthon2020.05.26, 17:57

Sok pénzre akart szert tenni, ezért még a betöréstől sem riadt vissza egy Biharnagybajomban élő fiatal. Két értékes ruhát is magával vitt, melyeket végül mindössze 1500 forintért adott vovább egy barátjának.

Ötven milliót érő kokain volt a hátizsákjában a Pécsnél autóval ütköző motorosnak

Itthon2020.05.24, 17:28

Nemcsak szállította a kábítószert, de fogyasztott is, mielőtt balesetezett a 43 éves nemesnádudvari férfi. Valószínűleg nem tartotta be a követési távolságot, ezért hajtott bele az előtte fékező autóba.

Őrizetbe vették a Macron jelöltjét megbuktató orosz művészt

Nagyvilág2020.02.16, 09:40

Őrizetbe vették azt a Franciaországban élő orosz művészt, aki szexuális tartalmú felvételeket közölt Benjamin Griveaux-ról, Emmanuel Macron francia elnök pártjának párizsi polgármesterjelöltjéről, ami miatt a politikus kénytelen volt visszalépni a jelöltségtől - közölte az ügyészség szombaton.

Albán földrengés: több embert őrizetbe vettek az épületbiztonsági előírások megszegése miatt

Nagyvilág2019.12.14, 22:32

Kilenc embert őrizetbe vettek és másik nyolc után körözést adtak ki az albániai hatóságok az 51 életet követelő november 26-i 6,4-es erősségű földrengésben összedőlt épületek épületbiztonsági előírásainak megszegése miatt gyilkosság, illetve hivatali visszaélés gyanújával - közölte az albán rendőrség szombaton.

Tüntetők százait vették őrizetbe az algériai elnökválasztás eredménye elleni tiltakozásokon

Nagyvilág2019.12.14, 17:25

Tüntetők százait vették őrizetbe december 13-án az algériai elnökválasztás eredménye elleni tiltakozásokon - közölték jogvédők szombaton.

Terrortámadás előkészítésének gyanújával őrizetbe vettek két embert Hollandiában

Nagyvilág2019.11.26, 19:01

Ügyészségi tájékoztatás szerint a két személyt azzal gyanúsítják, hogy robbanómellényekkel, vagy gépkocsiba rejtett pokolgépekkel akartak lecsapni december végén bizonyos, egyelőre nem ismertetett célpontokra Hágában. A V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint az egyik férfit otthonában, míg a másikat a hágai utcákon fogták el, majd házkutatást tartottak náluk. A házkutatások alkalmával egy tőrt, egy dobófejszét, illetve mobiltelefonokat és számítógépeket foglaltak le, robbanószert azonban nem találtak. A tervezett merényletekről a holland titkosszolgálat értesítette a rendőrséget.A két fiatal férfit hétfőn tartóztatták le ...

Mintegy hatvan tüntetőt vettek őrizetbe Kazahsztánban

Nagyvilág2019.09.21, 14:01

Egy betiltott ellenzéki szervezet által szervezett, engedély nélkül megtartott tiltakozás 57 résztvevőjét vették őrizetbe a hatóságok Kazahsztánban szombaton.

Őrizetbe vettek egy svéd férfit a dán adóhivatalnál történt robbantás miatt

Nagyvilág2019.09.18, 14:26

Dániában a rendőrség őrizetbe vett egy svéd férfit a dán adóhivatal elleni, augusztus elején történt robbantással összefüggésben - adta hírül szerdán a dpa német hírügynökség.

Genovai hídomlás - Újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe

Archívum2019.09.13, 16:41

Újabb kilenc embert vettek őrizetbe az olasz hatóságok pénteken a tavaly augusztusban leomlott Morandi-híd katasztrófájával összefüggésben.

Őrizetbe vették a volt kirgiz államfőt

Nagyvilág2019.08.07, 17:40

Őrizetbe vették szerdán a korrupcióval vádolt Almazbek Atambajev volt kirgiz államfőt - közölte az exelnök stábja. Egy rendőrségi művelet keretében vették őrizetbe, hívei miatt gumulövedékeket és hanggránátokat is bevetettek.

Több száz milliós vesztegetés gyanújával őrizetbe vettek két ukrán vezetőt

Nagyvilág2019.08.02, 16:47

Az Ukrán Talajvédelmi Intézet főigazgatójára az irodájában, az Állami Tulajdonú Vállalkozások Hivatalának (Holovinszkij Karjer) igazgatójára pedig a kijevi intézet parkolójában csaptak le a kommandósok. Az akciók után amerikai dollárral megtömött ajándékzacskók hevertek szana-szét - számolt be a nagy fogásról a Kárpátinfo.net hírportál. 

Őrizetbe vették DiCaprio világsikerű filmjének producerét

Gazdaság2019.07.05, 10:56

A malajziai hatóságok őrizetbe vették Riza Azizt, a Wall Street farkasa című film producerét a 1Malaysia Development Berhad stratégiai fejlesztési alapból (1MDB) ellopott pénz "tisztára" mosásának vádjával.

Órákon belül ismét őrizetbe vették Franciaországban az ETA egykori vezetőjét

Nagyvilág2019.06.20, 08:15

Ismét őrizetbe vették szerda este Párizsban a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista szervezet egykori vezetőjét, akinek szabadlábra helyezését egészségi okok miatt néhány órával korábban elrendelte a francia igazságszolgáltatás.

Őrizetbe vették korrupció gyanújával Aszif Ali Zardari volt pakisztáni elnököt

Nagyvilág2019.06.10, 18:48

Korrupció gyanújával őrizetbe vették Aszif Ali Zardari korábbi pakisztáni elnököt, az ellenzéki Pakisztáni Néppárt (PPP) volt vezetőjét hétfőn, miután az iszlámábádi legfelsőbb bíróság elutasította, hogy a politikus óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen.

Rendbontás miatt mintegy 350 sárgamellényes tüntetőt vettek őrizetbe Brüsszelben

Nagyvilág2019.05.26, 22:42

Rövid időre mintegy 350 sárgamellényes tüntetőt őrizetbe vett a belga rendőrség vasárnap Brüsszelben, miután erőszakba torkollt a hivatalosan nem bejelentett demonstrációjuk.

Lopott kocsival menekült a rendőrök elől a trafikos bokszoló, elfogták

Itthon2019.05.10, 13:46

Több autóval menekült a rendőrök elől az a törökszentmiklósi férfi, aki a múlt héten bement egy trafikba, ahol két embert brutálisan megvert.

Terrorellenes razziák voltak Németország nyugati részén, több iszlamistát őrizetbe vettek

Nagyvilág2019.03.30, 12:41

Szombaton a német média arról számolt be a düsseldorfi ügyészségre hivatkozva, hogy több nagyvárosban is terrorellenes razziákat tartott a német rendőrség az ország nyugati részén, és őrizetbe vett tíz feltételezett iszlamistát. Néhány helyen bombaszakértők is részt vettek a műveletekben. A hatóságok nyolc, többségében tádzsik állampolgárt kerestek. 

Egy újabb orosz minisztert vettek őrizetbe csalás miatt

Nagyvilág2019.03.28, 17:55

Újabb volt orosz minisztert vettek őrizetbe Moszkvában, Viktor Isajevet azzal gyanúsítják, hogy különösen nagy értékű sikkasztást követett el a Rosznyefty állami többségű olajvállalatnál - közölte Tatyjana Petrenko, a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság szóvivője.

Doppingrazzia: öt sportolót őrizetbe vettek az északisí-vb-n

Sport2019.02.27, 17:32

Öt sportolót vettek őrizetbe a szerdai doppingrazzián az ausztriai Seefeldben zajló északisí-világbajnokságon.

Több mint száz embert ölt meg a pancsolt szesz Indiában

Nagyvilág2019.02.10, 13:32

Már száznál többen haltak Észak-Indiában illegálisan készített szesz fogyasztása miatt - írta vasárnap honlapján egy helyi újság.

Őrizetbe vették a miskolci rablógyilkost

Itthon2019.01.03, 16:00

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki karácsony másnapján meggyilkolt egy idős férfit Miskolcon.

Bottal ütöttek, és kiraboltak egy fiatal lányt Budapesten

Itthon2018.11.24, 11:01

Péntek este fél tíz körül raboltak ki egy fiatal lányt a XVII. kerületi Ferihegyi úton. Egy férfi odament hozzá, és egy bottal kezdte őt ütni, majd elvette a mobiltelefonját, és elszaladt.

Őrizetbe vette a rendőrség a Dózsa György úti gázolót

Itthon2018.11.22, 14:06

M. Richárd 2017 májusában a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott a Dózsa György úton, majd karambolozott egy Citroënnel. Ketten meghaltak a balestben, többen pedig megsérültek. Az eset után M. Richárd házi őrizetbe került, amelynek a szabályait most másodszorra szegte meg, ezért őrizetbe vette a rendőrség, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását. 

Őrizetbe vettek hat embert a márciusi dél-franciaországi túszdráma miatt

Nagyvilág2018.10.16, 14:08

Őrizetbe vettek kedden hat embert a francia hatóságok a dél-franciaországi Carcasonne-ban és Trebes-ben márciusban egy iszlamista által elkövetett, négy áldozatot követelő túszdrámával összefüggésben -írja az MTI. 

Csalással gyanúsítják a Szojuz űrkapszulákat és Progressz teherűrhajókat gyártó cég egyik vezetőjét

Nagyvilág2018.08.19, 15:49

Csalási kísérlet gyanújával őrizetbe vették a legnagyobb orosz űrcég vezérigazgató-helyettesét - adta hírül vasárnap Oroszország legfőbb nyomozóhivatala.

Őrizetbe vennék a volt államfőt Örményországban

Nagyvilág2018.07.27, 04:24

Az örmény különleges nyomozó szolgálat csütörtökön kezdeményezte a bíróságnál Robert Kocsarján volt államfő őrizetbe vételét azzal a váddal, hogy visszaélt hatalmával.