Orbán-kormány

címke rss

Kínjáról és filozófiájáról beszélt a Facebookon Orbán

Itthon2010.12.24, 10:31

Egy több mint 11 perces videót tettek közzé Orbán Viktor Facebook-oldalán, amelyben a miniszterelnök többek között arról beszél, hogy a fiatalok jövője az egyik olyan kérdés, ami "kínozni" szokta. Közölte azt is, hogy a szabad pálinkafőzés bevezetése a kormánya filozófiáját is tükrözi.

Nem a média az ellenség

Vélemény2010.12.23, 18:39

Kedd hajnalban a kormánypárti képviselők szavazatával elfogadta az országgyűlés az új médiatörvényt, amely ellen mind itthon, mind nemzetközi szinten a szólás- és sajtószabadság korlátozására hivatkozva tiltakoznak. Kell-e félni attól a hatalomtól, amely hatalom fél a médiától?

Hetvenmillióért bérel Audi-flottát a kormány az EU-elnökségre

Itthon2010.12.23, 09:57

Hetvenmillió forintért bérel autókat a kormány az Auditól a jövő évi uniós elnökség hat hónapjára. A Belügyminisztérium szerint "igen kedvezményes áron" sikerült bérbe venni a 200 autóból álló flottát, amellyel az uniós politikusokat szállítják majd. Rendőrök közül válogatott embereket képeztek ki sofőrnek.

Kiakadtak a történészek az állambiztonsági iratok kiadásán

Itthon2010.12.22, 17:25

Értelmezhetetlennek és aggasztónak tartják a történészek, hogy a kormány tervei szerint bárki hazaviheti, és akár meg is semmisítheti az előző rendszerben róla készített állambiztonsági iratokat - írja a Népszabadság. A lapnak többen, köztük Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is bírálta a tervezetet, amely veszélybe sodorhatja a múlt kutatását. Rétvári Bence államtitkár nyugalomra intette a történészeket, szerinte még nincsenek kidolgozva a tervezet részletei.

Orbán: Meg kell győznünk egymást, hogy sikeresek leszünk

Itthon2010.12.22, 08:06

A jövő év első felében két lépésben jelentősen csökkenti a kormány az államadósságot - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az MTV Az Este című műsorában. Orbán szerint ebben az évtizedben már nem reális az euró bevezetése, a bedőlt devizahiteleseknek pedig még hónapokat kell várniuk, mielőtt létrejöhet a megsegítésükre tervezett állami hivatal.

Kemény vitában nyomta le Navracsicsot a Fidesz-frakció

Itthon2010.12.21, 11:34

Élénk és kemény vitában csaptak össze a kormánypárti képviselők a hétfői frakcióülésen. A Médiahatóság elnökének rendeletalkotási jogáról vitatkoztak, a Fidesz és a KDNP frakciója is megosztott volt, de a vita jóval túlmutatott a problémán. A frakcióülés több résztvevője szerint a konfliktus a kormány és a frakció közötti erőpróba volt, amelyből a javaslatot leginkább ellenző Navracsics Tibor igazságügyi miniszter jött ki a legrosszabbul. Vereségében közrejátszott, hogy Orbán Viktor félreállt és hagyta összecsapni a két tábort.

Navracsics szerint városi legenda a konfliktusa Orbánnal

Itthon2010.12.21, 11:33

Egy sietség miatt kikerült kérdéssel magyarázta Navracsics Tibor a Magyar Nemzetnek adott interjújában azokat a híreket, amelyek szerint nem értett egyet a miniszterelnökkel az Alkotmánybíróság korlátozásának ügyében. Navracsics szerint Rogán Antal nem dezertőr, de a kormánnyal nem egyeztetett javaslatok elszaporodása gondokat okozhatna a frakció és a kormány közt.

A Költségvetési Tanács elnökét is elküldte a parlament

Gazdaság2010.12.21, 08:59

Az egészségügyi törvénytervezethez hétfőn benyújtott, zárószavazás előtti módosító indítvány elfogadásával szüntette meg a parlament a Költségvetési Tanács jelenlegi elnökének megbízatását. A salátatörvény ténylegesen az egészségüggyel foglalkozó rendelkezései értelmében megszűnik a súlyponti kórház fogalma, módosulnak a kórházi kapacitások szabályai, változik a patikaalapítás és -működtetés rendszere. Az ellenzék egy jobbikos képviselő kivételével nemmel szavazott, vagy tartózkodott.

Törvényben határoznák meg sztrájk idején az elégséges szolgáltatásokat

Itthon2010.12.20, 09:43

A parlamenti többség vagy a munkaügyi bíróság döntheti el a jövőben a BKV-sztrájkok sorsát, ha az országgyűlés elfogadja a sztrájkról szóló törvény fideszes módosítását. A párt két képviselőjének javaslata szerint elégséges szolgáltatás nélkül jogtalanok lesznek a lakosságot érintő sztrájkok. Az elégséges szolgáltatást törvényben határoznák meg, vagy a bíróságra bíznák, amely maximum 15 nap alatt döntene róla.

Maximálták a költségvetési szerveknél dolgozók cafeteria-keretét

Gazdaság2010.12.21, 18:12

A jövő évi büdzséhez benyújtott második körös módosító indítványokról döntött hétfő este a parlament, a kormány által támogatottak rendben átmentek a szavazáson. Többséget kapott egy kormány által nem támogatott bizottsági indítvány is az MTV köztartozásainak elengedéséről.

Az MSZMP szelleme éled újjá Sólyom szerint az új alkotmány tervében

Itthon2010.12.20, 13:21

A reformkommunisták gondolatai népszerűek lettek az alkotmányozók között - jelentette ki Sólyom László korábbi államfő egy az új alkotmány előkészítéséről szóló hétfői konferencián. Az új alkotmány előkészítését keményen bíráló Sólyom szerint a bemutatott koncepció a parlamentnek korlátlan hatalmat biztosítana, ez pedig olyan gondolat, amelyet a rendszerváltást megúszni próbáló reformkommunisták erőltettek. Sólyom azt mondta, az új alkotmány koncepciójában vannak olyan elemek, amelyek letérnek az európai útról, bár a legtöbb alapelv rendben van.

"Figyelni kell a kritikákra" - képviselők Lázár János önkritikus kijelentéséről

Itthon2010.12.20, 20:36

Nem lát hasonlóságot saját önkritikus kijelentése és Gyurcsány Ferenc korábbi önostorozásai között Lázár János, aki a hétvégén azt mondta, nem volt hibátlan az elmúlt fél éves munkájuk, és a sietségben nem mindig jól kommunikáltak. Lázár szerint ha omladozik a kerítés, nincs idő azzal foglalkozni, hogy milyen csavarral javítsák meg, de a jövőben mindent jobban el kell majd magyarázni az embereknek.

A hatalmát koncentráló Orbánról ír az Economist

Itthon2010.12.17, 13:14

Kemény hangvételű írást közölt a brit Economist az Orbán-kormány politikájáról, amelyet a lap szerint a hatalomközpontosítás jellemez. A hetilap az alkotmánybíróság jogköreinek csorbításától az új médiaszabályozáson át a költségvetési tanács "eltakarításáig" sorolja a független intézmények felszámolásának példáit, és idézi Navracsics Tibor közigazgatási minisztert, aki a lapnak nyilatkozva "kockázatosnak" nevezte a kormány gazdaságpolitikáját.

Alig lesz idejük a cégeknek a különadó befizetésére

Gazdaság2010.12.17, 08:09

Az utolsó pillanatban kell intézkedniük a különadóval sújtott vállalatoknak, mivel legjobb esetben is csak pénteken, de lehet, hogy csak hétfőn lesznek hozzáférhetőek a szükséges nyomtatványok - írja a Napi Gazdaság.

Nem állt be a fideszes ötletet bíráló Navracsics mögé Orbán

Itthon2010.12.16, 21:35

Konfliktus alakult ki a kormányban és a Fidesz-frakcióban Rogán Antal javaslata miatt, amely az alkotmányba foglalná a Médiahatóság elnökének jogalkotási lehetőségét. Navracsics Tibor igazságügyi miniszter már hétfőn jelezte, hogy a kormány nem támogatja ezt, majd szerdai ülésén a kabinet valóban elvetette az ötletet. Orbán Viktor kormányfő azonban csütörtökön jelezte, hogy a frakció álláspontját fogja követni, a képviselők többsége pedig a kormánnyal ellentétesen szavazott és Rogán mellé állt még hétfőn.

"Úgy voltunk vele, ha az őszt túléljük, megmaradunk" - búcsúzik a Költségvetési Tanács

Gazdaság2010.12.16, 11:15

A kormányzat barátságtalan viszonyulását már nyár óta érezték, de konkrét információik nem voltak arról, hogy napirenden volna a Költségvetési Tanács megszüntetése - derült ki a tanács mögött működő szakmai műhely tagjaival folytatott beszélgetésekből. A legtöbben az államigazgatásból érkeztek, de kérdéses, hogy újból el tudnak-e ott helyezkedni - addig is azon dolgoznak, hogy más intézmények hasznosítani tudják az általuk kidolgozott módszertanokat.

Orbán is figyel a mozgolódó KDNP-sekre

Itthon2010.12.15, 17:42

Orbán Viktor miniszterelnök is felfigyelt rá, hogy a KNDP-n belül erősebbé vált a kormánybeli szövetségesét, Semjén Zsolt pártelnököt és a Fideszt bírálók hangja - mondta az [origo]-nak egy befolyásos fideszes politikus. Egy KDNP-s forrás szerint a két párt közötti nézeteltérések tompítására békéltető bizottságot is kijelöltek, a konfliktusok továbbgyűrűzésére azonban senki nem számít. A hétvégén tisztújításon áteső KDNP ugyanis nem biztos, hogy önállóan életképes, és egy forrás szerint "addig van jó élet, amíg Semjén a miniszterelnök mellett van".

Európai Központi Bank: Befolyásolni próbálja a kormány az MNB-t

Gazdaság2010.12.14, 15:33

Aggályokat vet fel, hogy a magyar jegybank elnöke elveszíti javaslattételi jogát a monetáris tanács tagjai egy részének kinevezésére, mert más intézkedésekkel együttesen ez "akként tekinthető, hogy a kormány megpróbálja az MNB elnökét feladatai ellátásában befolyásolni" - írja kedden közzétett véleményében az Európai Központi Bank. Az uniós pénzintézet a magyar jegybanktörvény azon módosítását is kifogásolja, amely megemeli a felügyelőbizottság tagjainak fizetését.

Fontos nyugdíjkérdésekről dönt a parlament hétfőn

Itthon2010.12.13, 11:59

Az állami nyugdíjrendszerbe átlépők vagyonáról is dönt hétfőn a parlament, amelynek napirendjén szerepel a miniszterelnök által is jegyzett politikai nyilatkozat a "magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről". Szavaznak a képviselők ezen kívül a PSZÁF szabályozói jogköreiről, a költségvetéshez kapcsolódó módosításokról is.

Szívélyesen lépked az aknák fölött Orbán és Radicová

Nagyvilág2010.12.13, 09:24

Kerülik majd a legkényesebb kérdéseket és megpróbálják kimozdítani a holtpontról a magyar-szlovák viszonyt - az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint ilyen szellemben zajlik majd Orbán Viktor magyar és Iveta Rdicová szlovák miniszterelnök keddi találkozója. Radicová sokkal kompromisszumkészebb, mint elődje, Robert Fico, de sok kérdésben meg van kötve a keze. A tárgyalás sikere azon is múlik, mennyire használja ki Radicová óvatosságát Orbán.

Magyar Nemzet: Levélben panaszkodott Oszkó az Omninvest erejére

Itthon2010.12.13, 11:12

Az Omninvest által influenza elleni védőoltásokért megszabott árat és a cég tárgyalási pozícióit is túlzónak tartotta Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter - írja a Magyar Nemzet egy, a lap szerint Oszkótól származó levélre hivatkozva. A vakcinagyártó cég állami támogatása miatt a Nemzetgazdasági Minisztérium feljelentést tett.

Egyszerűsíti a kormány a hátrányos helyzetű gyerekek óvodáztatását

Itthon2010.12.13, 07:26

Rövidebb idő után juthatnak hozzá az óvodáztatási támogatáshoz a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek szülei, ha a parlament elfogadja a kormány javaslatát - írja a Magyar Nemzet. A jelenlegi rendszerben sokszor hónapokat kell várni a pénzre.

"Sokféle dolog nem lesz" - képviselők az új nyugdíjszabályokról

Itthon2010.12.13, 20:03

Lesz nyugdíjadó vagy sem, és egyáltalán mit is jelent ez pontosan? Mire fogja költeni a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott pénzt a kormány? Képviselőket kérdeztünk a parlamentben a sok kérdőjel által övezett nyugdíjtörvényről szóló szavazás előtt.

Levélben győzködi Orbán a nyugdíjasokat a nyugdíjpénztári változásokról

Itthon2010.12.12, 13:17

Egy héten belül levélben fordul a nyugdíjasokhoz Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a magán-nyugdíjpénztári változások helyességéről győzze meg őket. A levél egy hetek óta eltervezett kommunikációs kampány része lehet, amellyel a Fidesz helyre szeretné billenteni a nyugdíjintézkedések megítélését.

Miniszteri biztos: Ötszázmillió forintos többletforrás határon túli oktatási célokra

Itthon2010.12.10, 06:32

Az eredetileg tervezettnél ötszázmillió forinttal több jut majd határon túli magyar oktatási célokra a jövő évi költségvetésben a közigazgatási tárcánál  - mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Erről a jövő évi költségvetési módosító indítványok szavazásakor döntöttek a képviselők.

Eltűnt a költségvetésben az abortuszokra költhető pénz kétharmada

Itthon2010.12.08, 13:12

Az eddigieknél szigorúbban védené a magzati életet a készülő alkotmány tervezete. Az alkotmányt előkészítő bizottság elnöke szerint erre szükség van, hogy ne lehessen "szemölcsként" tekinteni a magzatokra. Az egészségügyi államtitkárság idén már nem akar változtatni a művi terhességmegszakítások szabályain, a jövő évi költségvetés tervezetében ugyanakkor harmadannyi pénzt különítettek el erre a célra, mint tavaly.

Együtt döntöttek a pártok a takarékosság végéről

Itthon2010.12.08, 18:40

A kormányfő kezdeményezésére júniusban 15 százalékkal csökkentették a pártok állami támogatását, egy a költségvetéshez az utolsó pillantaban benyújtott módosító indítvány azonban visszaállítja ez eredeti állapotot. Az [origo] információi szerint a döntésben mind az öt párt benne volt.

A magyarázkodás joga kikerülhet az új Ptk.-ból

Itthon2010.12.08, 14:27

Megmarad a bejegyzett élettársi kapcsolat, nem lesznek agyonszabályozva a fogyasztóvédelmi kérdések, és a bíróságokhoz kerülhet a telekkönyvi nyilvántartás. Ezt javasolja a kormánynak az a bizottság, amely a múlt héten kezdett el újra dolgozni a tavaly elfogadott, de életbe nem lépett polgári törvénykönyv átdolgozásán. A testület nélhány ponton szigorúbban értelmezné a jogokat, mint az életbe nem lépett Ptk.

Kockázatos magyar gazdaságpolitikáról ír a Die Welt

Archívum2010.12.07, 23:43

Új törvények diktálnak Magyarországon, a kormány szembekerült a külföldi befektetőkkel, de kétséges, hogy sikeres lesz a politikája - írja kedden megjelent cikkében a Die Welt nevű német napilap.

A parlament kisöpörte a Költségvetési Tanácsot

Gazdaság2010.12.07, 08:20

Megszavazta a parlament a Költségvetési Tanács támogatásának lenullázását - vagyis a jövőben díjazás nélkül dolgozik a tanács három tagja, titkárságuk pedig megszűnik. A javaslatot számos kritika érte, hétfőn a Financial Timesban az angol, a svéd és a holland költségvetési tanács elnökei tiltakoztak ellene.

Találnak néhány kiskaput az állami nyugdíjtól ódzkodók

Archívum2010.12.03, 14:20

Bár Matolcsy György miniszter szerint racionálisan senki nem dönthet úgy, hogy nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe, mégis akadnak olyanok, akik feltehetően azzal járnak jobban, ha úgy döntenek, nem az állam gondoskodását választják. Elsősorban a magas jövedelműek vagy a nyugdíjhoz közel állók számára érheti meg ez, de a nők kedvezményes nyugdíjba engedésével a kormány is teremtett egy alternatívát.

Átutalták a 7,5 milliárd forintos támogatást a BKV-nak

Itthon2010.12.02, 13:06

Átutalták a BKV-nek a 7,5 milliárd forintos állami támogatást, a pénz pénteken érkezik meg a közlekedési vállalat számlájára. Tarlós István főpolgármester szerdán kifogásolta, hogy a támogatásról szóló döntés már több mint két hete megszületett, mégsem utalták még át az összeget.

"Ne mi legyünk az utolsók, akik jogállamban nőttek fel" - egyetemisták tüntettek

Itthon2010.12.03, 08:56

Szakadó hóesésben tüntettek egyetemisták az Orbán-kormány Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítő lépései ellen csütörtök este. A diákok Dél-Budáról vonultak át a belvárosi Egyetem térig, ahol szónoklatokat tartottak.

Kárpótolná a kormány a közszférában az új adórendszer veszteseit

Archívum2010.12.01, 19:11

A kormány 22 milliárd forintot szán arra, hogy a közszférában dolgozók közül kárpótolja azokat, akiknek a 2011-ben hatályba lépő új adórendszer miatt csökkenne a fizetésük. A gazdasági miniszter szerint a béremelkedések miatt a versenyszférában dolgozók sem fognak rosszul járni.

Három hét után ítélte oda a BKV-nak megígért támogatást a kormány

Itthon2010.12.01, 11:32

A kormány döntése után három héttel, szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben az a határozat, amely megadja azt a 12,5 milliárd forintos támogatást a BKV-nak, amellyel elkerülhető, hogy a társaság csődbe menjen. Tarlós István szerda reggel már a tévében panaszkodott a késlekedés miatt.

Könnyebb lenne megbuktatni a kormányt az új alkotmánnyal

Itthon2010.12.01, 17:35

A férfiak és a nők kapcsolatát védené, a Szent Korona helyett a népet tenné a hatalom forrásává az új alkotmány szerdán elkészült koncepciója. A terv nem zárja ki a kétkamarás parlament visszaállítását, a szövegben van egy apró utalás az abortuszra és a környezetvédelemre, illetve nagyon megnehezítené az új alaptörvény jövőbeli módosítását. A következő lépés a kormányé.

"Csak odébb toljuk a lyukat" - a nyugdíjdöntés háttere

Itthon2010.11.30, 09:16

Bár a képviselők egyöntetűen támogatták, mégis bizonytalanságot okozott a kormánypártokon belül a nyugdíjrendszer átalakítása. Az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint a kormány próbálgatta, hogy milyen mélyen nyúlhat hozzá a nyugdíjrendszerhez, és számolt azzal is, hogy a múlt héten bejelentett megoldás csak tűzoltás, ami helyett pár éven belül jobbat kell találni. Több képviselő szerint nem volt tökéletes a döntés bejelentése sem, amiért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erős szavait okolták.

Művészetfinanszírozás: a szocializmus utolsó bástyája

Vélemény2010.11.30, 14:10

A magyar filmes, színház- és kortárs művészeti szakma saját létét érzi fenyegetve azáltal, hogy az állam drasztikusan csökkentette a fenntartásukra fordított pénzeket. Tényleg indokolt-e a művészet állami támogatásának fenntartása Magyarországon és kitől kell példát vennünk egy új és működő modell létrehozásához?

Hetven törvényt nyújtott be a fél éve működő Orbán-kormány

Itthon2010.11.30, 16:58

Fél éve működik az Orbán-kormány, amelynek szóvivője szerint eddig elsősorban a gazdaság talpra állításán dolgoztak. Az első hat hónap alatt hetven törvényt terjesztettek a parlament elé, és nyolcvan rendeletet hoztak.

Kiderül hétfőn, fél-e valamitől Orbán

Itthon2010.11.29, 10:26

A nyugdíjrendszer átalakítása lesz a legfontosabb döntés a parlament hétfőn kezdődő kétnapos ülésén, Orbán Viktor pedig válaszol Gyurcsány Ferencnek, aki arra kíváncsi, miért fél. Döntenek az ügyvéddé válás feltételeinek szigorításáról és a népszavazási kérdésekről is, hétfőn este pedig folytatódik a költségvetés vitája.

Négy év után életre keltik az állami szupernyilvántartást

Itthon2010.11.30, 14:30

Annyi ember dolgozik a minisztériumoknak, mint a legnagyobb nagyvállalatoknak, eddig azonban nem volt olyan rendszer, amely mindent tudott volna az állam szolgálóiról. Most négy év várakozás után, várhatóan januárban elindul a mindentudó állami személyügyi nyilvántartás, amivel időt és pénzt szeretnének spórolni a minisztériumok. Kiépítésére 892 millió forintot költöttek, és a kormány már a terjesztésén is gondolkozik.

Népszabadság: Átalakítja a bírósági rendszert a kormány

Itthon2010.11.26, 07:27

Közös főnököt kaphat a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság és a kormány várhatóan létrehozza a közigazgatási bíróságokat - írja a Népszabadság. A lap szerint az Alkotmánybíróság nem kapja vissza novemberben megnyírbált jogköreit.

Nyugdíj: amit nyer, hamar el is veszti a kormány

Vélemény2010.11.26, 12:30

A kormány bejelentette, hogy átalakítja a nyugdíjrendszert. A célkitűzés az, hogy az eddig magánnyugdíjpénztárakba is fizető munkavállalók közül minél többen úgy döntsenek: ezentúl csak az államnak fizetnek nyugdíjjárulékot - illetve immár nyugdíjadót -, s ezáltal nőjön a költségvetés mozgástere. De valójában milyen összegekre számíthat a kormány a magánnyugdípénztári vagyonok átvételével?

A kormányintézkedések miatt több tüntetőre számít szombati gyűlésén az MSZP

Itthon2010.11.26, 13:57

Az elmúlt időszakban hozott kormányintézkedések emberek sokaságát ösztönzik arra, hogy részt vegyenek az MSZP által még október végén meghirdetett demonstráción - mondta Szanyi Tibor szocialista képviselő. A szombati gyűlésen Mesterházy Attila pártelnök értékeli a kormány munkáját.

Fellegi a kínai ügyeket is elhappolta Matolcsy elől

Itthon2010.11.26, 10:35

Matolcsy György gazdasági miniszter helyett Fellegi Tamás fejlesztési minisztert nevezte ki Orbán Viktor kormányfő a Magyar-Kínai Gazdasági Vegyes Bizottság elnökének. Az orosz kapcsolatok mellett így a kínai-magyar gazdaság kapcsolatok ellenőrzése is Fellegi kezébe került. Matolcsy és Fellegi között ősz elején több fideszes és kormányzati forrás szerint érezhető feszültség alakult ki a kormányon belüli erőviszonyok miatt.

Népszavazást kezdeményez az MSZP a nyugdíjrendszer átalakítása miatt

Itthon2010.11.25, 12:45

Népszavazást kezdeményez az MSZP a kormány szerdán bejelentett magán-nyugdíjpénztári rendelkezése miatt, amellyel a szocialista párt szerint megzsarolták az embereket. Az MSZP a döntés miatt az Alkotmánybírósághoz fordul és lemondásra szólította fel Matolcsy György gazdasági minisztert.

Chávezhez hasonlítja Orbánt az Economist

Itthon2010.11.25, 16:48

A Költségvetési Tanács várható ellehetetlenítését kritizálja az Economist című lap budapesti tudósítója, és párhuzamot von a magyar kormány intézkedései, valamint a tekintélyelvű venezuelai vezető, Hugo Chávez között. A tekintélyes brit lap blogjában megjelent írás szerint rossz üzenet a független szervezet felszámolása, és ezzel végső soron a devizahitelben eladósodott választók is rosszul járhatnak.

Minden párttal beszélt a főügyész-jelölésről Schmitt

Itthon2010.11.24, 14:52

Az új legfőbb ügyész személyéről egyeztetett szerdán Schmitt Pál köztársasági elnök a parlamenti pártok képviselővel. Az MSZP azt közölte, olyan jelölési folyamatban nem vesznek részt, ami egy "áldemokratikus bábszínházat" jelent csak. A Fidesz-KDNP november végén nevezi meg a jelöltjét.

Az ország lenyugvásáról szólt Orbán jövendölése

Itthon2010.11.23, 13:48

Magyarország távolabbi jövőjéről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök november elején. Orbán felvetette, hogy teljesen új közteherviselési rendszert építene ki a kormány és átalakítaná a nagy ellátórendszereket is. Az [origo]-nak nyilatkozó fideszes és kormányzati források szerint Orbán bejelentései nem tartogatnak váratlan meglepetéseket, a kormány egyelőre nem tervez újabb adókat és komolyabb elvonásokat. Orbán jövendölése szerintük arról szólt, hogy pár év kell, mire a kormány gazdasági intézkedései éreztetik hatásukat.

Elítéli az észak-koreai katonai akciót a magyar kormány

Itthon2010.11.23, 11:39

Észak-Korea agressziójának tartja a keddi koreai katonai incidenst a magyar kormány. A Külügyminisztérium támogatásáról biztosította Dél-Koreát.