OPEC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olajpiac
- árupiac
- olaj
- dollár
- nyersanyag
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A palaolaj alávághat az OPEC terveinek
Az amerikai palaolaj cégek felpörgették a kitermelést, így az OPEC-megállapodás ellenére is megtorpanhat az olajárak emelkedése.
- címkék:
- olaj
- palaolaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Korlátok közé szorították az olajat
Bár az olajkitermelõ országok megállapodásának életbe lépésével az olaj jelentõs emelkedést produkált kedden, egy olajpiaci elemzõ szerint az idei év nem lesz annyira fényes a fekete arany számára, mint a 2016-os.
- címkék:
- USA
- olaj
- nyersanyag
- palaolaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Életbe léptek az OPEC korlátozásai, drágul az olaj
Életbe lépett az OPEC-megállapodás, csökkent a kitermelés, ami már érezteti is hatását az olaj árában, hiszen kedden délelõtt több mint egy százalékot emelkedett.
- címkék:
- olaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
OPEC: körmükre ég a megállapodás?
Szinte folyamatosan emelkedik az olaj ára a nemzetközi piacokon azóta, hogy az OPEC november 30-án a kitermelés csökkentése mellett döntött. Az árfolyam azóta a korábbi 45-47 dolláros sávból az 52-54 dolláros sávba emelkedett, de azt látni kell, hogy ez még mindig csak a fele a 2014 elsõ feléig jellemzõ árszintnek, az olajpiac jövõje pedig finoman szólva is bizonytalan.
- címkék:
- palaolaj
- kõolajtermelés
- OPEC
- Címkefelhõ »
Izgalmas hétvége után lendületben az olaj
Tavaly július óta nem látott szintre emelkedett az olaj ára, miután a hétvégén az OPEC-en kívüli olajkitermelõk megállapodtak a kibocsátásuk visszafogásáról. Ráadásul az OPEC tulajdonképpeni vezetõjének számító Szaúd-Arábia még tovább emelte a tétet.
Drágult a kõolaj az OPEC-döntés után
Bõ négy százalékkal nõtt a kõolaj ára hétfõn reggel az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok között szombaton aláírt termeléscsökkentési megállapodás hatására.
- címkék:
- Bécs
- drágulás
- kõolaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Az olajországok behúzzák a vészféket
Az OPEC-tagok után a szervezeten kívüli tizenkét olajkitermelõ ország is vállalta, hogy csökkenti kitermelését. Oroszország napi 300 ezer, Mexikó 100 ezer, Kazahsztán 50 ezer hordóval fog kevesebbet termelni.
- címkék:
- kõolaj
- olajkitermelés
- OPEC
- Címkefelhõ »
Fél évig biztosan drágul az üzemanyag
Az OPEC és Oroszország megállapodott arról, hogy fél évig tart az olajexportálók termeléscsökkentése - mondta el a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozó venezuelai olajipari miniszter.
- címkék:
- Oroszország
- kõolaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Hamar térdre esett az emelkedõ olajár
Csökkent a kõolaj világpiaci ára, mert az OPEC és Oroszország erõfeszítései ellenére megint nõtt a nyersolaj kitermelése a legfontosabb régiókban.
- címkék:
- Ororszország
- olajár
- OPEC
- Címkefelhõ »
Az OPEC sem menti meg a nagy olajcégeket
Számos energiavállalat részvénye indult emelkedésnek, ahogy az OPEC múlt heti megállapodása a hordónkénti 50 dolláros szint fölé nyomta az olaj árát. Mindazonáltal úgy tûnik, a legnagyobb cégek nem tudnak igazán profitálni a piac változásából.
- címkék:
- USA
- olaj
- energia
- nyersanyag
- OPEC
- Exxon Mobil
- Címkefelhõ »
Oroszország is visszavesz az olajtermelésbõl
Alekszandr Novak energiaügyi miniszter kijelentette, hogy Oroszország a november-decemberi szintet veszi alapul a kõolaj kitermelésének csökkentését célzó megállapodásban és napi 300 ezer hordóval visszaveszi a termelését.
- címkék:
- Oroszország
- olaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
3 óra alatt 3 milliárd dollárt keresett az OPEC-megállapodáson
Egy amerikai olajmilliárdos, Harold Hamm nagyot kaszált az olajtermelés csökkentésének szerdai bejelentésén. Az OPEC tagállamainak megegyezése felfelé tolja az olajárakat, amelyek elemzõk szerint jövõre 50 és 55 dollár között alakulhatnak.
- címkék:
- Harold Hamm
- olaj
- olajár
- OPEC
- Címkefelhõ »
Megegyeztek az OPEC országok
Kiszivárgott információk szerint termeléscsökkentésben állapodtak meg az OPEC-tagországok szerdai bécsi találkozójukon.
- címkék:
- energia
- olajtermelés
- OPEC
- Címkefelhõ »
Ma biztosan eldõl, hogy merre indul az olaj ára
Noha az OPEC tagjainak számos kérdést kell megtárgyalniuk a piacok által igencsak várt szerdai ülésen, mindössze négy valószínû forgatókönyv állítható össze a találkozó eredményeirõl.
- címkék:
- Brent
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhõ »
Cikcakkosan indult a hét az olajpiacon
Nyomás alá került az olaj a hétfõi kereskedés során, miután kiderült, Szaúd-Arábia nem ül le tárgyalni Oroszországgal és más OPEC-en kívüli tagokkal a szervezet héten esedékes bécsi találkozója elõtt. Az OPEC tulajdonképpeni vezetõ állama ezzel alaposan össze is zavarta a befektetõket.
Trump gyõzelme az OPEC-et is nyomás alá helyezi
Donald Trump elnökké választása újabb indok lehet az OPEC tagjai számára, hogy a kitermelés csökkentésérõl határozzanak a jövõ heti találkozójukon – mondja a Bank of America Merrill Lynch nyersanyagpiaci csapata.
- címkék:
- Donald Trump
- USA
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhõ »
Történelmi találkozó jön – mi lesz az olajárral és kereshetünk-e rajta?
Amióta a mélybe zuhant az olaj ára, több sikertelen próbálkozást is láttunk a kõolajtermelõk részérõl a termelés visszafogására – mostanra azonban megroppannak az olajra alapozott gazdaságok, nagyon kellene már nekik egy megállapodás, ami feljebb tornássza az árat, erre november 30-án nyílik történelmi lehetõség. Egy megállapodásnak azonban csak akkor van értelme, ha mindenki betartja azt – és akkor még a szövetségen kívüliek is simán beleköphetnek a levesbe. Mit tegyen az okos kisbefektetõ, ha nyerni szeretne ezen a hercehurcán?
Szaúd-Arábia az olajkitermelés csökkentéséért könyörög az OPEC-nél
Nem sokat segített Szaúd-Arábia felszólítása, hogy az OPEC-országok csökkentsék olajkitermelésüket, az olaj ára zuhan, elsõsorban a dollár erõsödése miatt.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- kvóta
- olajkitermelés
- OPEC
- Címkefelhõ »
Zuhan a világpiacon az olaj ára
Három hónapja a legalacsonyabb olajárral kereskednek a világpiacon a jövõ évre is áthúzódó túlkínálat növekvõ valószínûsége miatt.
- címkék:
- olajkitermelés
- világpiac
- OPEC
- Címkefelhõ »
Már mindenki az olajkorszak utáni idõkre készül
Fontos ülésre készül az OPEC, de kicsi az esélye, hogy a kitermelés érdemi csökkentésrõl szülessen megállapodás, bármennyire szeretné is ezt egyik-másik tagország. Eközben a technológiai fejlõdés szép lassan felforgatja az energiaellátás hagyományos modelljét, emiatt az energiacégeknek és a kitermelõ országoknak elõbb-utóbb jelentõsen át kell alakítaniuk mûködésüket.
Még bizonytalanabb lett az olajpiac jövõje
Az olajpiac jövõje is kétségessé vált Donald Trump megválasztásával. Azzal ugyanis, hogy a republikánus jelölt szerezte meg az elnöki széket, az olajpiac stabilizálása is nehezebbé válhat.
A világgazdaságot veszélyezteti az olajár
Az olajpiac stabilitására van szükség ahhoz, hogy meggátolja gazdasági nehézségeket – hangsúlyozza az OPEC friss jelentése. A befektetõk mindeközben jelentõs várakozásokkal tekintenek az olajkitermelõket tömörítõ szervezet novemberi ülésére.
- címkék:
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhõ »
Sumákolnak az oroszok, miközben rekord mennyiségû olajat hoznak föl
Oroszország várhatóan 548 millió tonna, napi átlagban 11 millió hordó kõolajat termel jövõre, ami Szovjetunió felbomlása után a legtöbb. Moszkva ugyanakkor továbbra is fontosnak tartja a kõolajtermelés visszafogására vonatkozó törekvéseket - mondta az orosz energiaügyi miniszter.
- címkék:
- Oroszország
- kõolajtermelés
- hordó
- OPEC
- Címkefelhõ »
Tettek nélkül csak kockázatok maradnak
Bár Oroszország talán valóban csatlakozik az OPEC akciójához az olajkínálat csökkenése érdekében, azonban továbbra is fönnállnak az aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy ez nem lesz elég az olajpiac kiegyensúlyozásához.
- címkék:
- Oroszország
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhõ »
Irán és Líbia bekavart, megint zuhan az olaj ára
Esik a kõolaj ára, miután Líbia és Irán is bejelentette, hogy növeli olajkitermelését. A Brent típusú olaj ára délutánra már 29 centtel csökkent és elérte a hordónkénti 50,60 dollárt. Az árakat egyébként tovább nyomhatja lefelé az erõsödõ dollár is.
Meglódultak az olajárak az OPEC döntése után
Mintegy hat százalékot ugrottak az olajárak a tegnap esti váratlan OPEC-megállapodás bejelentése után. A kitermelés csökkentésérõl szóló döntést jól fogadták a tõzsdék. A BUX is pozitívan reagált, a MOL részvények ára emelkedett, a forint árfolyama jelenleg a 308-as szint körül mozog.
- címkék:
- olaj
- kitermelés
- OPEC
- Címkefelhõ »
Csökkentik az olajkitermelést az OPEC tagállamai
2008 óta elõször sikerült az OPEC tagállamoknak megállapodni a kõolaj kitermelés csökkentésérõl. A döntés hatására a világpiaci árak öt százalékkal emelkedtek.
- címkék:
- kõolaj
- termelés
- megállapodás
- csökkentés
- OPEC
- Címkefelhõ »
Szerdán dõl el, folytatódik-e az olajár zuhanása
Ismét összeül az olajkitermelõ országokat tömörítõ OPEC. Ezúttal Algírban, és most az oroszok is ott lesznek. Miért ülnek össze? Mirõl döntenek? Mi várható a találkozó után?
- címkék:
- Oroszország
- Doha
- Algír
- olajár
- OPEC
- Címkefelhõ »
Egyre fogy a levegõ az OPEC körül
Ahogy az OPEC készül a következõ héten, Algériában esedékes tanácskozására, az olajpiac újra emlékeztette a nagy olajkitermelõket tömörítõ szervezetet, hogy nagy kockázattal jár, ha nem képesek megállapodni.
- címkék:
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhõ »
Veszélyes játékot játszik az OPEC
Noha egyelõre csak spekulációk vannak azzal kapcsolatban, hogy az olajtermelõ országokat tömörítõ OPEC és Oroszország között valamilyen megállapodás születhet, a hírek máris kifizetõdni látszanak. A puszta felvetés is megijesztette ugyanis az olajár ellen fogadókat.
- címkék:
- befektetés
- olaj
- piac
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhõ »
Pörgõs hónap jön a piacok számára
Szeptemberben vége a nyári csendességnek, hiszen a gazdasági naptár szerint a hónap sûrû lesz a jegybanki döntésektõl egészen a G20-as találkozóig. És valószínûleg a kereskedõk sem fognak unatkozni a következõ hetekben.
Ha megtörténik a csoda, akkor sem lesz drágább az olaj
Csak ideiglenes és apró áremelkedést hozna, ha a nagy olajexportõrök megegyeznének a kitermelés befagyasztásáról, mert az emelkedõ árak miatt visszatérnének az amerikai palaolaj-kitermelõk, ami újra lejjebb nyomná az árakat. Valószínûleg 2017 nyarán is a 45-50 dolláros sávban lesz az olajár.
- címkék:
- Oroszország
- olajár
- palaolaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Oroszország és Szaúd-Arábia tárgyalnak az olajról
Az orosz energiaminiszter azt nyilatkozta, még az asztalon van a kõolaj-kitermelés befagyasztása, Moszkva konzultál Szaúd-Arábiával és más országokkal. Elemzõk szerint a megegyezésnek kicsi az esélye. Az olajpiacon egyelõre valószínûleg marad a túlkínálat, a világ nagy gazdaságai alig nõnek, az USA-ban pedig egyre több fúrótorony mûködik.
Csúszós talajon egyensúlyozik az olaj
Noha az elmúlt idõszakban egyre többen kezdték úgy látni, hogy az olajpiac stabilizálódik, a BlackRock elemzõje szerint óvatosan kellene bánni az optimizmussal. Az olajárak történeti volatilitása más pénzügyi eszközökhöz képest ugyanis arra int, hogy még igencsak csúszós lehet a talaj.
- címkék:
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- BlackRock
- Címkefelhõ »
A jövõbe tekint az olajhatalom
A szaúdi olajipar új vezetõje sokkal inkább Szaúd-Arábia jövõjének egyik alapköve, mintsem egy közelgõ energiapolitikai változás elõjele – vélik az elemzõk, miután az OPEC vezetõ országában szombaton lecserélték a két évtizede regnáló olajminisztert.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhõ »
Kemény játszmázás megy az olajpiac mögött
Miután Szaúd-Arábia hirtelen ragaszkodni kezdett ahhoz, hogy Irán is részt vegyen az olajkitermelés befagyasztásáról szóló megállapodásban, a piaci szereplõk elkezdték törni a fejüket, hogy milyen taktikai játékot folytat az olajnagyhatalom, és mi lehet a következõ lépése.
- címkék:
- Irán
- Szaúd-Arábia
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhõ »
Beszakadt az olajár, nagy az idegesség a piacon
Várhatóan nem lesz zökkenõmentes éve az olajpiacnak az év hátralévõ részében. Miközben ugyanis a nagy kitermelõk nem tudtak megállapodni a termelés befagyasztásáról, a kuvaiti olajipari dolgozók sztrájkja nyomán fellépõ kínálatcsökkenés támogathatja a fekete arany árfolyamát.
- címkék:
- Brent
- tõzsde
- olaj
- nyersanyag
- volatilitás
- OPEC
- WTI
- Címkefelhõ »
Nem tudtak megállapodni az olajtermelés befagyasztásáról
Nem tudtak megállapodni a kõolajkitermelõ országok a termelés befagyasztásáról a dihai csúcstalálkozón. Szaúd-Arábia azt akarja, hogy a megegyezés Irán is csökkentse a kitermelését. Az orosz pénzügyminiszter szerint a megállapodás amúgy is csak szerény áremelkedést hozhatna.
- címkék:
- Doha
- kõolaj
- kitermelés
- megállapodás
- OPEC
- Címkefelhõ »
A nyárban reménykednek az olajnagyhatalmak
Az olajpiacnak lendületet kellene kapnia a nyári „vezetési szezontól” – közölte friss jelentésében az OPEC szerdán. Az olajhatalmakat tömörítõ szervezet azonban hozzátette, a legnagyobb gazdaságból érkezõ kereslet elégtelen lehet a világ többi táján tapasztalható fogyasztáscsökkenés ellensúlyozásához.
- címkék:
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhõ »
Megszólalt a közel-keleti vészcsengõ
Noha mindenki a hétvégi nagy olajtalálkozót várja, és legtöbbször Szaúd-Arábia gazdasági problémái uralják a közvéleményt az alacsony olajár kapcsán, máshol is sötét fellegek közelednek. A vasárnapi összejövetelnek otthont adó Katar ugyanis a látszólagos stabilitása ellenére egyre nehezebben tudja tartani a jelenlegi, igen erõs gazdasági pozícióját.
Venezuelában már csak négynapos a munkahét
Háromnapos hétvégék lesznek Venezuelában, pedig az ország gazdasága az összeomlás szélén áll. A kormány szerint azonban csak így tudnak spórolni az árammal, ugyanis az erõmûvek teljesítménye sem elegendõ.
Eljött a nagy visszatérés ideje
A piacok jellemzõje, hogy nagy emelkedés vagy esés után elõbb-utóbb visszakorrigálnak. Az elmúlt öt év nagy bukója egyértelmûen a nyersanyagpiac volt, így egyre izgalmasabb a kérdés, mikor indul el a korrekció, amit már befektetõként is érdemes meglovagolni. A K&H Alapkezelõ befektetési szakemberei szerint már most érdemes a nyersanyagárakkal együttmozgó befektetési eszközöket keresni.
- címkék:
- befektetés
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- K&H
- Címkefelhõ »
Megülik a bikát a spekulánsok
A spekulánsok június óta nem fogadtak olyan mértékben az olaj emelkedésére, mint a közelmúltban, ahogy a közeleg a nagy olajkitermelõk jövõ havi találkozója. Ott ugyanis végre megegyezés születhet a kitermelés korlátozásáról.
- címkék:
- olaj
- üzemanyag
- nyersanyag
- OPEC
- WTI
- Címkefelhõ »
Jön a nagy olajtalálkozó
Április 17-én 15 OPEC- és OPEC-en kívüli olajkitermelõ ország képviselõje találkozik Katar fõvárosában – jelentette be a katari energiaminiszter, aki jelenleg az OPEC elnöki pozícióját is betölti. Ezzel a globális olajkitermelés mintegy 73 százalékáért felelõs államok képviselõi ülnek majd le egy asztalhoz.
- címkék:
- Irán
- Szaúd-Arábia
- Katar
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhõ »
Az 50 dolláros olajjal szemez a piac
Miközben egyre inkább az 50 dolláros hordónkénti olajár jóslata tartja izgalomban a befektetõket, a közelmúlt ralija ellenére is egyesek úgy vélik, hogy messze még a piaci egyensúly. Mi több, az IHS elemzõje szerint a friss emelkedés akár árthat is a túlkínálatos piacnak.
- címkék:
- olaj
- Brent
- WTI
- nyersanyag
- OPEC
- Morgan Stanley
- Címkefelhõ »
A szaúdi olajminiszter fityiszt mutatott az amerikai termelõknek
Szaúd-Arábia olajminisztere amerikai olajcégek vezetõi elõtt mondott beszédet Texasban. A miniszter kizárta, hogy országa visszafogná a kitermelést, de azt mondta, annak befagyasztása a 2016 eleji szinten járható út. Azoknak cégeknek, amelyek nem tudnak olcsón, hatékonyan kitermelni, el kell tûnniük a piacról, mondta a miniszter. Az alacsony olajár Szaúd-Arábiának is fáj, de a miniszter szerint együtt tudnak élni vele, kivárják az áremelkedést.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- olaj
- palaolaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
A NAV egyik kezében fegyver, a másikban simogatás lesz
Budapest közgyûlése elfogadta a 2016-os költségvetést és a vizes vb-hez kapcsolódó beruházáscsomagot. A kormány az olimpiához szükséges fejlesztésekrõl adott ki rendeletet. Február 19. óta a helyszínen leszedhetik a rendszámot az engedély nélkül dolgozó Uber-sofõrök autóiról. A volános szakszervezetek és a Tesco-dolgozók sztrájkolni készülnek. Varga Mihály szerint a NAV-nak ügyfélbaráttá kell válnia, a helyettes államtitkár szerint jönnek a felfegyverzett pénzügyõrök. Nagy hajrával 75,5 százalék lett 2015 végére a GDP-arányos államadósság. 2015-ben 4,2 százalékkal nõttek az átlagkeresetek. Az IMF megdicsérte Magyarországot. A világ ...
Tévhit, hogy az alacsony olajár jót tesz a világgazdaságnak
Az alacsony olajár következtében fellépõ megtakarítások az importõr országokban sokkal kevésbé segítik a világgazdaságot, mint amennyire az exportõrök szenvedése visszaveti azt. Egy friss számítás szerint éppen ezért a globális GDP egyértelmûen vesztese a fekete arany beszakadásának.
- címkék:
- Brent
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- GDP
- WTI
- Címkefelhõ »
Már sör és wc-papír sincs Venezuelában
Venezuela a gazdasági összeomlás szélén tántorog, ahogy a fizetõeszköze az elmúlt két évben feketepiaci értékének mintegy 93 százalékát elveszítette, az olajár pedig összeomlott. A költségvetés kiegyensúlyozásához pedig irreális, hordonként 200 dolláros olajárra volna szükség.
Irán nem tárgyal, csak az olajtermelése helyreállása után
Az OPEC-tag Irán kész tárgyalni olajtermelésének befagyasztásáról, de csak azután, hogy termelésének a szintje elérte a nemrég feloldott, több évig tartó olajszankció elõtti szintet.
- címkék:
- Irán
- olaj
- olajtermelés
- OPEC
- Címkefelhõ »
Sorra dõlhetnek az olajhatalmak! Ki lesz a következõ?
Ha nem áll talpra az olajpiac, megszaporodhat a komoly bajba kerülõ olajállamok száma. A legnagyobb figyelem Venezuelára és Angolára irányul, de kritikussá válhat a helyzet Algériában. Líbiában és Irakban is.
- címkék:
- Venezuela
- Nigéria
- olaj
- árupiac
- OPEC
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Moszkva tárgyalóasztalhoz ülne Szaúd-Arábiával
Az orosz energiaügyi miniszter szerint a világ nagy olajexportõrei februárra próbálnak összehozni egy tárgyalást, amin a kitermelés visszafogása lenne a téma. A miniszter azt mondta, van rá lehetõség, hogy Moszkva részt vegyen egy ilyen találkozón. Szaúd-Arábia hivatalosan nem erõsítette meg, hogy készülnének a tárgyalásra, az OPEC képviselõi egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- Oroszország
- olaj
- olajár
- kõolaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Már alig tudják raktározni az olajkészleteket
Az idén mérséklõdik, de korántsem tûnik el a túlkínálat az olaj világpiacán, írja havi jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség.
Putyin békejobbot nyújthat a Nyugatnak és Szaúd-Arábiának
Csökken az orosz olajexport, hivatalosan gazdasági okok miatt, de könnyen lehet, hogy ez az elsõ lépés a Szaúd-Arábiával és az OPEC-kel való megegyezés felé. Vlagyimir Putyin a német Bildnek adott interjújában arról beszélt, hogy megbízik Angela Merkelben, örülne, ha újra lennének G8-találkozók, és szeretné, ha normalizálódna Oroszország viszonya a NATO-val. Az olcsó olaj megviseli az orosz gazdaságot és a költségvetést, de Moszkvának még sok tartaléka van, nem áll küszöbön az összeomlás. Ha Putyin sarokba szorul, békülékenyebb, de agresszívabb is lehet.
Két világ harcol az olajpiacon
Miközben az olaj ára sokéves mélyponton szenved, az OPEC fõtitkára szerint akár egy éven belül is jöhet a fellendülés, mivel az alacsony árak következtében egyes kitermelõk visszafoghatják a kibocsátásukat. Mindeközben a befektetõk kevésbé optimisták, és a Moody’s például alaposan visszavágta a fekete arany jövõ évre vonatkozó árfolyam-elõrejelzését.
- címkék:
- olaj
- árupiac
- Brent
- WTI
- nyersanyag
- OPEC
- Moody's
- Címkefelhõ »
Újra válsághoz vezethet az olajár
Az OPEC úgy tûnik, teljesen elvetette, hogy beteljesítse a hivatását, és menedzselje az olajpiacot. A folyamatosan magas szinten tartott kitermelésével pedig 7 éves mélypontra küldte a Brent típusú nyersolajat. Egyre inkább úgy tûnik, hogy a történelem ismétli önmagát. A mai helyzet ugyanis sokban hasonlít az 1997 és 1999 közötti válságos idõszakhoz.
Jövõre jöhet az OPEC meglepetése
Szaúd-Arábia napi 1 millió hordós olajkitermelés-csökkentésre tehet javaslatot, jóllehet a pénteki OPEC közgyûlésen még nem várható változtatás – derül ki az Energy Intelligence csütörtöki jelentésébõl, amely egy meg nem nevezett OPEC delegáltat idéz. Mindeközben Szaúd-Arábia izgalmas húzással állt elõ már az összejövetel elõtt is.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- olaj
- kitermelés
- OPEC
- Címkefelhõ »
Megalapítják a napenergiai OPEC-et
Globális ügynökség alakul a napenergia terjesztésére – jelentette be a francia és indiai vezetõk a párizsi klímacsúcson. A kezdeményezésbe 120 ország és több nagyvállalat is részt vehet, életre hívói azt tervezik, több milliárd dollárt ajánlanának fel egyes országoknak a napelemeik fejlesztésére.
A piac még mindig nem hisz az olajár feltámadásában
Az OPEC pénteki találkozója elõtt a befektetõk július óta nem látott szintekre vágták vissza az olaj árfolyamának emelkedésére vonatkozó fogadásaikat. A piac azt valószínûsíti ugyanis, hogy a Szaúd-Arábia vezette olajkitermelõ szervezet nem enyhíti majd a brutális kínálatot.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- tõzsde
- olaj
- határidõ
- OPEC
- Címkefelhõ »
Semmi nem állíthatja meg Szaúd-Arábiát
Szaúd-Arábiának eltökélt szándéka, hogy ragaszkodjon a politikájához, és elegendõ olajat pumpáljon ahhoz, hogy fenntartsa globális piaci részesedését. Mindezt annak ellenére teszi, hogy a saját gazdaságának is pénzügyi nehézségeket okoz.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- dollár
- olaj
- árupiac
- OPEC
- Címkefelhõ »
Nincs, ami kizökkentse az olajpiacot
Ahogy az árak folyamatosan csökkennek, a közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy az elõttünk álló legalább 2 évben hiányozhat a valódi felfelé hajtó erõ az olaj árfolyamában. Ráadásul Irán még tovább nehezíthet a helyzeten.
Telepumpálják olajjal a világot
Az OPEC-országok a palaolaj-forradalom végét harsogják. Az amerikai kitermelés visszavágásának elsõ érezhetõ jelei az év végére várhatóak, de ehhez elengedhetetlen az önkontroll az OPEC háza táján is.
- címkék:
- árfolyam
- befektetés
- olaj
- piac
- OPEC
- Címkefelhõ »
Putyin sem érdekelt a drágább olajban
Egybõl emelkedni kezdett az olaj árfolyama, amikor bejelentették, tárgyalóasztalhoz ülnek Oroszország és az OPEC küldöttei. Oroszország az elmúlt évben megsínylette az olajár zuhanását, de nem biztos, hogy jól járna, ha az árak megint emelkedni kezdenének.
Most még örülhetünk ennek a benzinárnak
Csökkentette 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol a gázolaj ára nem változott. A Kõolaj-exportáló Országok Szervezetének fõtitkára áremelkedésrõl beszélt az OPEC kongresszusán.
- címkék:
- tankolás
- benzin
- OPEC
- Mol
- Címkefelhõ »
Szaúd-Arábiát törné meg Putyin Szíriában
Sokszereplõs és helyenként nagyon áttételes feltételezés, de van benne ráció: Oroszország az egyre fájóbb alacsony olajár miatt dönthetett úgy, hogy beavatkozik Szíriában. Ehhez leginkább Szaúd-Arábiát kell megtörni. A kettõ pedig, úgy adódott, az Iszlám Állam elleni légicsapásokban keresztezi egymást.
Egyre optimistábbak az olajspekulánsok
Megtépázta az olajpiacon mozgolódó hedge fundokat a fekete arany tavaly óta tartó folyamatos áresése, mivel sokan próbálták elkapni az áresés alját - vesztükre. Másik oldalról az áresésre játszó short pozíciók is folyamatosan csökkennek, köszönhetõen egyrészt az elmaradó Fed kamatemelésnek, másrészt annak az OPEC-elõrejelzésnek, hogy 80 dollárra emelkedhet az árfolyam 2020-ra.
Oroszország nem keresi az együttmûködést
Kevés olyan dolog van, ami igazán fel tudja pezsdíteni az olajpiacot, de most mégis sikerült. Ugyanis augusztus végén felröppent a pletyka, hogy Oroszország a nyersolaj kitermelés visszaszorításában összefog az OPEC-kel. Az árfolyam szinte felrobbant, de a Kreml szerint az egész hír kacsa.
Turbulencia az olajpiacon
Szerdán újra nagyot esett az olaj árfolyama, míg az azt megelõzõ napokban rég nem látott, 27 százalékos növekedést produkált a fekete arany kurzusa. A szinte felfoghatatlan ármozgások mögött a hírek, illetve hangulati elemek is meghúzódnak.
Nagyon olcsó lesz a benzin
Nyáron általában nõ a kõolaj iránti kereslet, ami árnövekedést is eredményez. Az idei évben máshogy alakultak a dolgok.
Ami a benzinárat illeti, csak egy dolog biztos
- címkék:
- üzemanyagár
- olajár
- benzinár
- OPEC
- Címkefelhõ »
További fél évre befagyasztották az olajpiacot
A ma Bécsben megtartott OPEC-ülésen a szervezet a várakozásoknak megfelelõen nem változtatott a kitermelési kvótákon, így azok legalább hat hónapig ilyen szinten maradnak. Az olaj árfolyamában enyhe kilengést okozott a hír, de lényegében a reggeli szinteken zajlik a kereskedés.
- címkék:
- tõzsde
- olaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Még jó darabig olajban úszhat a világ
Jelentõs változásokon ment keresztül az elmúlt egy évben az olaj piaca, drámaian megváltoztatva az árazásokat és a kitermelõk pozícióját. Hiába nagyon olcsó az fekete arany, a kitermelés mégsem csökken. A világ szeme a pénteki OPEC-ülésen, ahol nagy meglepetésre kicsi az esély.
- címkék:
- tõzsde
- olaj
- gazdaság
- OPEC
- Címkefelhõ »
Csökkentené a kitermelést az OPEC, ha...
A több hónapja húzódó súlyos olajáresés mögött egyértelmûen a túltermelés áll, megoldható lenne tehát a probléma, ha a jelenleginél kevesebb olajat termelnének ki az olajtermelõ országok. Az OPEC viszont félti piaci részesedését, ezért csakis abban az esetben lenne hajlandó visszafogni a kitermelést, ha a szervezeten kívüli országok is megtennék ugyanezt. Erre viszont jelenleg egész minimális az esély, látva, hogy az USA és Oroszországi is évtizedek óta nem látott intenzitással termel az utóbbi idõben.
- címkék:
- olajár
- OPEC
- Címkefelhõ »
Kifulladhat a palagázforradalom a BP szerint
Õrzik a helyüket az arab országok az olajtermelésben, Kína helyett India lesz a legnagyobb piac – olvasható a British Petrol elõrejelzésében. Az olajcég szerint a palagáz-forradalom nem lesz hosszú életû, és arra számítanak, hogy 2035-re sem fogunk kevesebb olajat felhasználni.
200 dollár lehet az olajár
Az OPEC fõtitkára szerint 200 dollárra emelkedhet vissza az olajár, ha a termelõk nem kezdenek újabb beruházásokba a nyersanyag alacsony árfolyama miatt. Úgy véli ugyanis, hogy a fejlesztések elmulasztásának következtében jelentõsen visszaeshet a kitermelt olaj mennyisége, és így az olajár az egekbe szökhet. Ezzel szöges ellentétben viszont áll a Goldman Sachs elnökének jóslata, miszerint az olajár egészen 30 dolláros hordónkénti árig fog visszazuhanni.
- címkék:
- olaj
- olajár
- OPEC
- Címkefelhõ »
A négyszeresére emelkedhet az olaj ára?
Az olaj ára most nagyon alacsony, hordónként 50 dollár alatt van. Mivel az olaj ára alacsony, az olajipari cégek visszafogják a befektetéseket. Ezért csökkenni fog a kitermelés, 4-5 év múlva annyira kevés lesz a kitermelt olaj, hogy az árak akár 200 dollárig is felszökhetnek.
- címkék:
- olajár
- Eni
- OPEC
- Címkefelhõ »
10 000 munkahely szûnik meg az alacsony olajár miatt
A Kõolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) novemberben megrendezett ülésén a világ legnagyobb olajtermelõi eldöntötték, hogy nem csökkentik az olajkitermelés ütemét. Már ekkor mindenki tudhatta, hogy a döntésnek komoly következményei lesznek, ám még a legnagyobb olajipari vállalatok sem sejthették ennek valós mértékét. Bõ két hónap elteltével már tisztán láthatók az elsõ hatások.
- címkék:
- olajár
- Shell
- OPEC
- Címkefelhõ »
Hatéves mélypontra esett az olajár
Jól megcsúszott az olaj
Viszonylag sokakat foglalkoztat az üzemanyagárak alakulása, hiszen ez igencsak kihat a mindennapjainkra. Ebben igen nagy szerepe van az olaj világpiaci árának alakulásának, így megvizsgáltuk, hogyan is teljesített tavaly a nyersanyag és idén milyen áralakulásra van kilátás.
- címkék:
- olaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Infláció, rubelválság, recesszió: ezt kapta Putyin a Jézuskától
A rubel már csak feleannyit ér, mint év elején, két számjegyû az infláció, és vészesen apad a devizatartalék. Az olcsó olaj és a nyugati szankciók padlóra küldték Oroszországot.
Jó ideig alacsony maradhat az olajár
A jövõ év elsõ felében is alacsony kõolajárra lehet számítani a K&H Alapkezelõ befektetési igazgatója szerint, hiszen a Kõolaj-exportáló Országok Szervezete egyelõre nem hív össze rendkívüli ülést, hogy szigorítsa a kitermelést, a soron következõ tanácskozásra pedig csak jövõ júniusban kerül sor. A tartósan alacsony olajár akár 0,5 százalékponttal is növelheti világszinten a növekedést, ami újabb lendületet adhat a részvénypiacoknak. A nyersanyag befektetések jelenleg rövid távon még kockázatosak, azonban hosszabb távra jó beszállási pontokat találhatunk Horváth István szerint.
- címkék:
- olajár
- gazdaság
- OPEC
- Címkefelhõ »
Vége az olajkartellnek?
Hiába esett hatalmasatt az elmúlt hónapokban az olaj árfolyam, egyáltalán nem biztos, hogy vége a lejtmenetnek. Ráadásul egyes vélemények szerint az OPEC léte is megkérdõjelezhetõ, nagy kérdés, hogy fennmarad-e jelenlegi formájában az olajkartell.
- címkék:
- Brent
- WTI
- nyersolaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Mennyi pénzt hagy a zsebünkben az olcsó benzin?
Egy átlagos autós éves szinten akár 100 ezer forintot is könnyedén spórolhat az olcsó üzemanyag miatt. A lakosság és a fuvarozók évente összesen több mint 200 milliárd forinttal költenek kevesebbet, ez már rezsicsökkentésnyi nagyságrend. Az olcsó üzemanyag pörgeti a gazdaságot, és béremeléseket hozhat.
Mihez kezd egy álnyugdíjpénztár a tagdíjjal?
Jöhet az újabb nyugdíjállamosítás. Simicska Lajos parlamenti mandátumért indulhat. Megszavazták a forintosítást. A cégek kétharmada kevesebb adót vallott be, mint kellett volna. A NAV szerint a NAV-nál minden rendben, a Parlament viszont nem vizsgálja a NAV-ot. Tovább esik a kõolaj ára. Ez volt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Horváth András
- Simicska Lajos
- Török Gábor
- Varga Mihály
- áfacsalás
- adóelkerülés
- földgázkészlet
- magánnyugdíjpénztár
- QR-kód
- forintosítás
- költségvetés 2015
- vasárnapi zárva tartás
- deviza
- adó
- devizahitel
- nyugdíj
- Skype
- áfa
- adóbevallás
- népszavazás
- kazán
- csekk
- kõolaj
- Miniszterelnökség
- NAV
- Fidesz
- OPEC
- Mol
- Jobbik
- INA
- VOSZ
- Századvég
- Címkefelhõ »
Nem aggódik az olaj miatt El-Erian
Nem csökkentett a kitermelésen az OPEC a tegnapi bécsi ülésén, így az olajárak nagy esést mutatatnak a hírekre. El-Erian szerint viszont nincs miért aggódni.
- címkék:
- olaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Húsz forinttal is olcsóbb lehet a benzin
Az elkövetkezõ hónapokban 20 forinttal is eshet a benzin ára Magyarországon. Csütörtökön az OPEC nem változtatott a napi 30 millió hordós olajkitermelési kvótán, és nem határoznak meg célárat a kõolajra, ami eddig hordónként 100 dollár volt. A Brent hordónkénti ára most 73 dollár körül van. Elemzõk szerint tovább fog esni az olaj ára.
- címkék:
- Hegedûs Miklós
- benzin
- OPEC
- Címkefelhõ »
Négy éve nem volt ilyen olcsó az olaj
- címkék:
- olaj
- kõolaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Brutálisan szakad az olajár
Valóságos mészárlás zajlott az olajpiacon miután az OPEC-ülésen, a vártnak megfelelõen arról döntöttek, hogy nem csökkentik a kitermelést a tagállamok. Ezzel árháború indulhat az olajpiacon, aminek hátterében egyesek szerint az amerikai palaolaj kitermelõk ellehetetlenítése is állhat.
- címkék:
- olaj
- Brent
- WTI
- OPEC
- Címkefelhõ »
Sok múlik az olajkartellen
Az elmúlt hónapoknak mindenképp az egyik, ha nem a legmeghatározóbb trendje az olajár hatalmas esése. Míg korábban csaknem elképzelhetetlennek tûnt, hogy a Brent vagy a WTI tartósan csökkenõ pályára álljon, mostanra sokan már a 60 dolláros szintek elérését sem tartják elképzelhetetlennek. Legalábbis akkor, ha csütörtökön az OPEC országok nem csökkentik kitermelésüket. Kíváncsi, hogy mi lesz akkor, ha az OPEC nem lép? Egy héttel késõbb szerdán az Investor.hu befektetési eseményén erre is választ adnak majd elõadóink.
- címkék:
- olaj
- Brent
- OPEC
- Címkefelhõ »
Bécsben dõl el, merre mozdul a benzin ára
A héten Bécsre figyel az olajipar. Az olajár hordónként 60 dollárra is csökkenhet, amennyiben az OPEC eheti ausztriai találkozóján nem mérsékli jelentõsen a kitermelést.
- címkék:
- olajár
- benzin
- OPEC
- Címkefelhõ »
Befékezheti az olajár-esést az OPEC
Kevesebb mint három hét múlva tartja következõ ülését az OPEC, Bécsben pedig komoly intézkedéseket is hozhat a szervezet az olajpiac szempontjából.
- címkék:
- olajipar
- OPEC
- Címkefelhõ »
Az olcsó olaj megtörheti az oroszokat
Az OPEC nem változtatott a kitermelési kvótán
Nem nyúl a kvótákhoz az OPEC
Pár centes eséssel reagált az olaj arra bejelentésre, hogy az OPEC országok a mostani ülésükön nem nyúlnak hozzá a kitermelési kvótákhoz.
- címkék:
- olajipar
- OPEC
- Címkefelhõ »
Elfogyott a benzin? Ugyan már, ne nevettess!
Az energiaárak megnégyszerezõdtek, az Egyesült Államok gazdasága térdre kényszerült, és az amerikaiak közelebbi ismeretséget kötöttek a szovjet típusú jegyrendszerrel. Negyven éve tombolt az olajválság, ami megkínozta az elkényelmesedett nagyhatalmat, de nélküle ma sokkal rosszabb hely lenne a világ.
Egyre nagyobb bajba kerül az olaj kartell
Az olajexportáló országokat tömörítõ OPEC-nek egyre nagyobb kihívásokkal kell megküzdenie. A Nemzetközi Energia Ügynökség számításai szerint jövõ évben az olajkitermelés fõként olyan országokban fog nõni, amely nem tagja az OPEC-nek, ráadásul 1970 óta nem látott ütemû növekedést produkálhatnak. Ennek a folyamatnak feltehetõleg nem örülnek az OPEC tagjai, akik évtizedek óta a markukban tartják az olajpiacot.
- címkék:
- olajipar
- OPEC
- Címkefelhõ »
Lepaktáltak az olajnagyhatalmak
Évente kétszer összeülnek az olajkitermelõ országokat tömörítõ OPEC tagok azért, hogy a kitermelési kvótákról tanácskozzanak. A pénteki ülésen nem nyúlnak hozzá a napi 30 millió hordós kitermelési plafonhoz a Bloomberg értesülései szerint, melyet egyébként az elmúlt félévben sem tartottak be az országok. A 100 dollár körüli Brent árral a legtöbben kiegyeznek. Az ülés érdekessége, hogy néhány ország egyre inkább aggódva figyeli az amerikai palagáz és palaolaj forradalmat. 13:40-kor érkezett meg a hivatalos közlemény, mely szerint nem változtattak az OPEC tagok 30 millió hordós napi kitermelési kvótán.
- címkék:
- olaj
- OPEC
- Címkefelhõ »
Csökken az olajár, de az OPEC nem aggódik
Az iráni és a venezuelai olajminiszter is úgy véli, hogy az OPEC tagországoknak rendkívüli ülésen kellene megvitatniuk a kõolaj termelési kvóták változtatását, mivel az olaj árfolyama tavaly nyár óta elõször süllyedt a 100 dolláros szint alá. Több tényezõ is arra utal véleményünk szerint, hogy ettõl függetlenül nem lesz elõrehozott találkozó és majd csak a május 31-én esedékes rendes ülés keretein belül születhet döntés.
- címkék:
- olajipar
- OPEC
- Címkefelhõ »