önkormányzati választás

címke rss

Tűzijátékkal és összeborulással zárják a kampányt

Itthon2006.09.28, 22:45

A kormánypártok vezetői szónoklatokkal, míg Tarlós István Fidesz által is támogatott független jelölt zenés rendezvénnyel zárta az önkormányzati választási kampányt. Az MSZP és az SZDSZ egyik fő témája a jobboldal volt, Tarlós pedig arra kérte a Kossuth téri tüntetőket, menjenek haza. Olvassa el összefoglalónkat és tudósításainkat a kampányzárókról!

Újra indítják a fenyegetőző fideszest

Itthon2006.09.27, 13:37

Az MDF arra kéri a Fideszt, hogy ne indítsa az önkormányzati választásokon Bagó Zoltánt, aki az a parlamenti választások előtt megfenyegette a demokrata fórum jelöltjét. A Fidesz a politikus indítását azzal indokolta, hogy Bagó számára elég büntetés volt, hogy nem indult az országgyűlési választásokon.

Gyurcsány továbbra is MSZP-elnök akar lenni

Itthon2006.09.24, 09:38

Gyurcsány Ferenc továbbra sem akar lemondani, valamint az önkormányzati választások eredményétől függetlenül is indulni akar az MSZP elnöki posztjáért - derül ki abból az interjúból, amit a kormányfő adott a Vasárnap Reggel című lapnak.

Komoly Fidesz-előnyt jósol a Szonda

Itthon2006.09.22, 06:07

Tíz százalékos előnyre számíthat a Fidesz az önkormányzati választásokon a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint. Az ellenzéki párt előnye főleg a tízezres lélekszám alatti településeken jelentős, a nagyobb kisvárosokban szoros az állás. A megyei jogú városokban összességében megint a Fidesz vezet, míg a fővárosban a kormánypártok vannak szűk előnyben.

Szakértői kormányt akar Orbán

Itthon2006.09.19, 23:00

Az október 1-jei önkormányzati választásokat döntő jelentőségűnek nevezte Orbán Viktor Fidesz-elnök kedd délutáni nyilatkozatában. A politikus szerint Gyurcsány Ferenc kormányfőnek mennie kell, a jelenlegi kabinetet szakértői kormánynak kell felváltania. A Fidesz elnöksége egyetért a békés tiltakozókkal, de a szerintük népszavazásként is fölfogható választásokat tartják demokratikus megoldásnak.

A Fidesz szerint nem várható fordulat

Itthon2006.09.17, 14:44

A Gyurcsány-kormány népszerűségvesztése ellenére sem fordulnak meg az erőviszonyok az önkormányzati választásokig egy fideszes belső értékelés szerint. Bár a helyzet most kiegyenlítettebb, a Fidesz Budapesten sem remélhet áttörést - írja a Vasárnapi Hírek.

Demszky-győzelmet jósol a Marketing Centrum

Itthon2006.09.14, 15:51

Erősödni fog ugyan a fővárosban a Fidesz, de arra nem lesz képes, hogy átvegye a vezetést a kormánypártoktól az önkormányzati választáson - állítja a Marketing Centrum legfrissebb felmérése. A szeptemberi adatok alapján készült közvélemény-kutatás adatai szerint - szemben más felméréssel - Demszky Gábor jócskán megelőzi Tarlós Istvánt, és a fővárosban nyerésre állnak a koalíciós pártok.

Gyurcsány: Nem sanyargatás a cél

Itthon2006.09.13, 21:56

A kormány, a miniszterelnök nem azért hoz kemény, megszorító intézkedéseket, mert sanyargatni akarja az embereket, hanem az ország érdekében - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Kemecsén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzati választási kampánykörútjának utolsó állomásán szerdán este.

Gyurcsány mindenképp indul a pártelnökségért

Itthon2006.09.13, 15:32

Az önkormányzati választások eredményétől függetlenül elindul az MSZP elnöki posztjárt Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki a Figyelő című hetilapnak adott interjúban jelentette be a döntését. A miniszterelnöknek ezzel az a célja, hogy "a párt és a kormány irányítása közös akaratot tükrözzön".

Bevált plakáttrükkjeikben bíznak a pártok

Itthon2006.09.13, 16:28

Medencében sakkozó nyugdíjasokkal, lilás-rózsaszín színben játszó háttér előtt látható lakóparkkal, piros-fehér-zöld vekkerrel, ránctalanná retusált mosollyal és záptojásokkal próbálják felhívni magukra a pártok és a jelöltek a választók figyelmét az utcákon. Az [origo] grafikust, reklámszakértőt és kommunikációs szakembert kérdezett arról, mit szólnak az önkormányzati választások kampányplakátjaihoz.

Az SZDSZ 130 polgármesterjelöltet indít

Itthon2006.09.08, 18:47

Az SZDSZ Demszky Gábor főpolgármesterrel együtt összesen 130 helyen állít polgármesterjelöltet az őszi önkormányzati választáson - közölte a liberális párt kampányfőnöke pénteken. Horn Gábor az MSZP-vel közös jelöltek számáról nem tudott pontos adatot mondani.

A KDNP a Fidesz által is támogatott jelölteket indít

Itthon2006.09.08, 18:58

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a főváros három kerületében és több vidéki városban, kisebb településen is indít olyan önálló jelölteket az önkormányzati választásokon, akiket a Fidesz is támogat; a választókerületek többségében a Fidesszel közös jelöltet indít - közölte Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője.

Tarlósnak nem vitapartner az MDF jelöltje

Itthon2006.09.06, 15:12

Más-más formában vitáznának egymással a televízió nyilvánossága előtt az önkormányzati választások kampányában a főpolgármester-jelöltek. Demszky Gábor, valamint az MDF és a MIÉP jelöltje is közös főpolgármester-jelölti eszmecserét szorgalmaz, míg Tarlós István, a Fidesz által is támogatott független jelölt elsősorban a jelenlegi főpolgármesterrel vitázna.

Csoportosan vitázna Tarlóssal Demszky

Itthon2006.09.06, 09:11

Két televíziós vitára készül Demszky Gábor az önkormányzati választások előtt. Az egyiken a pártok fővárosi listavezetői, a másikon pedig a főpolgármester-jelöltek vitáznának. A főpolgármester erről egy szerda reggeli tévéműsorban beszélt Tarlós István, a Fidesz által is támogatott főpolgármester-jelöltnek válaszolva, aki televíziós vitára hívta ki kedden.

Fideszes családok viaskodnak Újbudán

Itthon2006.09.05, 18:03

Egykori és jelenlegi pártvezetők állnak szemben a Fidesz egyik fővárosi szervezetében, a viszályt családi szálak is színesítik. A párt XI. kerületi szervezete kezdeményezte Juhos Katalin és férje, Riedel René kizárását a pártból, amiért egy másik párt színeiben indulnak az önkormányzati választáson. Juhos viszont Kupper András budapesti elnökre és sógorára mutogat.

Sok jelölt hiányzik még a helyi választásokhoz

Itthon2006.09.04, 07:20

Valószínűleg több tízezren adják le a pénteki határidőig ajánlószelvényeiket, hogy nyilvántartásba vetessék magukat az októberi önkormányzati választásokra. Jelenleg ugyanis még kevesebb a jelöltek, mint a posztok száma. A helyhatósági szavazáson számos furcsa koalíció is indul - írja a Népszabadság.

Leminősítést okozhat az MSZP veresége

Gazdaság2006.09.04, 17:30

A londoni Moody's Investors Service leminősítheti Magyarországot, ha a kormánykoalíció vereséget szenved az októberi önkormányzati választásokon, jóllehet a nemzetközi hitelminősítő épp most erősítette meg a magyar adósbesorolást.

Orbán: Most jön a harmadik forduló

Itthon2006.09.04, 08:48

Orbán Viktor azt mondta a Fidesz szolnoki kampánynyitó gyűlésén, hogy az önkormányzati választás lesz a harmadik fordulója az idei választásoknak, amikor a Gyurcsány-csomagról is szavazunk. Ha az emberek többsége ezt elutasítja, szerinte a kormánynak vissza kell vonnia a megszorító intézkedéseket. A Fidesz elnöke egy önkormányzati vezetőkből álló új testület felállítására tett javaslatot, aminek vétójoga lenne költségvetési ügyekben.

Kormánypárti visszaesést jósol a Vision Consulting

Itthon2006.09.01, 22:34

A kormányzó pártok minden bizonnyal rosszabbul szerepelnek az október 1-jei megmérettetésen mint négy éve, de feltehetoen nem lehet majd egyértelmuen kijelenti, hogy az önkormányzati választásokat a Fidesz nyerte - olvasható a Vision Consulting pénteken közzé tett elemzésében.

Tarlóson a szeretet, Demszkyn a támadás segíthet

Itthon2006.08.30, 12:30

Tarlósnak szeretnie kell Demszkyt a kampány során, míg a jelenlegi főpolgármesternek támadnia kell kihívóját, ha meg akarja őrizni pozícióját - mondta az [origo]-nak egy politikai tanácsadással foglalkozó cég vezetője. Közvélemény-kutatási és marketinges szakértőket kérdeztünk arról, hogy az önkormányzati választások előtti küzdelemben - ha erre most felkérnék őket -, mire építenék fel a jelöltek vagy a pártok kampányát. Volt, aki egy zsidó viccel válaszolt.

Nagy BKV-áremelés várható

Archívum2006.08.30, 10:28

Az önkormányzati választások után drasztikus, húsz százalék körüli BKV-tarifaemelésről várható döntés - értesült a Népszabadság.

Zöldebb Budapesttel kampányol Katona Kálmán

Vendégszoba2006.08.11, 08:18

Zöldebb Budapestet szeretne, a BKV-buszokat bioetanollal járatná - mondta az [origo] Vendégszobájában Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltje, aki elárulta azt is, hogy az MDF esetében 10 százalék fölötti eredményre számít az önkormányzati választáson, de saját maga ennél lényegesen jobban szeretne szerepelni. Kiderült az is, hogy a többi parlamenti pártban is vannak barátai, de leginkább a fideszes Kósa Lajossal van jóban.

Ellenfeleikkel is szövetkeznek helyben a pártok

Itthon2006.08.09, 10:54

Sokszor az országos pártszövetségektől eltérő megállapodások születnek helyben, az önkormányzati választásokat megelőzően. Az SZDSZ a pannon nyugdíjasokkal és a Fidesz-szövetséges Vállalkozók Pártjával indul együtt, az MSZP-t a centrumosok és a kisebbik Munkáspárt támogatja, míg a Fidesz mögé immár beállnak jobboldali riválisai: az MDF-től a Jobbikon át a MIÉP-ig. Utóbbi párt egyik helyi vezetője tömören így fogalmazta meg a lényeget: "Uram, a helyi politikában minden előfordulhat".

Kilépett az MSZP-ből a salgótarjáni polgármester

Itthon2006.08.07, 13:51

Kilépett az MSZP-ből és függetlenként indul az önkormányzati választáson Puszta Béla, Salgótarján polgármestere. A városvezető döntését azzal indokolta: úgy érzi, kiszorították a pártból.

Nem rontották Demszky esélyeit a Combinók

Itthon2006.08.04, 07:02

Veszített népszerűségéből, de még mindig vezet Demszky Gábor: a fővárosiak több mint fele a jelenlegi főpolgármesterre adná a voksát az önkormányzati választásokon - derül ki a Medián felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. Tarlós Istvánt a biztosan választók 40 százaléka támogatná. Úgy tűnik, a Combino villamosok körüli problémák sem ártottak Demszky népszerűségének, a többség ezekért inkább a BKV-t és a kivitelező céget okolja.

Forradalmi múzeummá változtatnák a Moszkva teret

Itthon2006.08.04, 11:29

Ismét a Moszkva tér átnevezését javasolja az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. A szervezet négy éve Antall József térre keresztelte volna, ezúttal pedig 1956 hőseiről nevezné el a rekonstrukcióra váró területet. Az elnevezésen kívül a téren kiálított képek, szobrok emlékeztetnék a forradalomra a járókelőket. A törvények szerint azonban az önkormányzati választásokig nem lehet szó névváltoztatásról.

Juhász szerint nem hatékony az MSZP

Itthon2006.08.03, 08:12

Határozatokat hoznak ősszel az MSZP működésének javítására, mert az MSZP célja, hogy modern, baloldali néppárt legyen - mondta Juhász Ferenc csütörtök reggel a Nap-Kelte című tévéműsorban. A párt alelnöke reméli, hogy sikeresen szerepelnek az önkormányzati választásokon, amit követően majd tavasszal lesz a MSZP-ben tisztújítás.

A Fidesz háttérbe szorította szövetségesét

Itthon2006.08.03, 06:49

A Fidesz háttérbe szorítja szövetségeseit az önkormányzati választáskon Császár Antal szerint. A Vállalkozók Pártjának (VP) elnöke azt állította az [origo]-nak, hogy nem lesz semmi a Fidesz és pártja februári megállapodásából, mely szerint Orbán pártja 15 százaléknyi helyet biztosít a helyhatósági választási listákon, valamint az önkormányzati bizottságokban szövetségesének. Szijjártó Péter szerint a szövetségi gyűlésen semmi kifogása nem volt a VP vezetésének a jelölti helyek elosztásával kapcsolatban.

A Vállalkozók Pártja a Fidesz után az SZDSZ-szel szövetkezik

Itthon2006.07.31, 16:06

Az SZDSZ-szel működik együtt több helyen is a Vállalkozók Pártja az önkormányzati választáson. A szervezet országos szinten, a parlamenti választások előtt még a Fidesz szövetségese volt. A párt országos vezetői meg is lepődtek a fejleményen.

Megvárják a választást a kedvezmények szűkítésével

Itthon2006.07.26, 17:44

Várhatóan az önkormányzati választások után, tanév közben áll elő a kormány azzal a javasalatcsomaggal, amely szűkítheti az utazási kedvezmények jelentős részét a távolsági busz- és vasúti közlekedésben. A GKM nem nyilatkozik, egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy a nyugdíjasok ingyenes utazását nem fenyegeti veszély.

Orbán megbuktatná a Gyurcsány-csomagot

Itthon2006.07.26, 00:20

Orbán Viktor szerint az önkormányzati választások egyik tétje, hogy a társadalom jelezze, nem fogadja el a Gyurcsány-csomagot. A Fidesz elnöke azt mondta, hogy a miniszterelnök és kormánya mellett az értelmiségi elit is felelős azért, hogy az ország abba a helyzetbe jutott, amelyben ma van.

Először fog össze az MSZP és az SZDSZ Mohácson

Itthon2006.07.21, 19:57

Először fog össze a rendszerváltás óta önkormányzati választásokra az MSZP és az SZDSZ Mohácson, ahol a két szervezet közösen jelöl polgármestert és képviselőket - közölte a szocialisták városi elnöke. Az összefogás célja a "túlságosan is a pártpolitika irányába billent" fideszes polgármester leváltása.

Az MSZP megtalálta Toller László utódát

Itthon2006.07.21, 22:40

Tasnádi Pétert, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnökét jelöli az MSZP Pécs polgármesterének az őszi önkormányzati választásokra - döntött a párt városi küldöttértekezlete pénteken. Az értekezleten megjelent 122 küldöttből 113-an adták le szavazatukat, közülük 105-en szavaztak Tasnádi Péterre, hatan ellene, ketten pedig Juhász István városi elnökre.

Új jelöltet állít az MSZP Toller helyett

Itthon2006.07.19, 11:41

Az MSZP pécsi választmánya azt javasolja a párt küldötteinek, hogy Tasnádi Péter, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke legyen a szocialisták pécsi polgármesterjelöltje az önkormányzati választásokon. Tasnádi jelölése azután merült fel, hogy Toller László polgármester június 19-én autóbalesetet szenvedett és felépülése várhatóan hosszú időt vesz igénybe.

Már gondolkodnak Toller utódlásán

Itthon2006.07.14, 13:54

Jövő pénteken hoz végleges döntést a pécsi MSZP arról, hogy ki legyen a párt helyi polgármesterjelöltje. A jelenlegi jelölt, Toller László egy hónappal ezelőtt elszenvedett autóbalesete óta kórházban fekszik, mélyaltatásból való fokozatos felébresztését kedden kezdték meg. Amennyiben a politikus felgyógyulása hosszabb időt vesz igénybe, úgy a párt valószínűleg másik jelöltet indít az őszi önkormányzati választásokon.

Október elsején lesz az önkormányzati választás

Itthon2006.07.11, 16:30

Október elsejére tűzte ki az önkormányzati választások időpontját Sólyom László. Az államfő ezúttal sem egyeztetett a pártokkal, csakúgy, mint az áprilisi országggyűlési választások előtt. 

Depressziós kampányt vár Demszky

Itthon2006.07.09, 12:19

Az SZDSZ egyetért a kormány megszorító csomagjával, annak néhány elemét azonban másképp csinálna a kisebbik koalíciós párt - jelentette ki Kuncze Gábor, az SZDSZ Országos Tanácsának szombati ülése után.  Kuncze az önkormányzati választások kapcsán elmondta: jelöltállításban jobban állnak, mint négy évvel ezelőtt. Demszky Gábor depressziós kampányra számít az ellenzék részéről.

Ismét tegezni fog kampányában az SZDSZ

Itthon2006.07.06, 17:47

Demszky Gábor ismételt főpolgármesteri győzelmét, a liberális polgármesterek számának növelését tűzte ki célul az SZDSZ az önkormányzati választásokra. A visszafogottnak tervezett kampány jelmondata várhatóan az lesz: "Rajtad múlik". A Fidesz szóvivője csütörtöki közleményében bírálta az SZDSZ-t, szerinte a párt könnyen megakadályozhatná a durva kormányzati pénzbehajtást, ehelyett azonban készségesen támogatja azt.

30-as sebességhatárt kérnek Demszkytől és Tarlóstól

Itthon2006.07.06, 11:11

Útdíj bevezetését, 30 kilométeres sebesség korlátozást, valamint 8 perc alatt elérhető parkok építését tartalmazza az a Levegő Munkacsoport által összeállított tervezet, amelyre a zöldek szerint azért van szükség, hogy javuljon a fővárosiak életminősége. A javaslatcsomagot a civilek az őszi önkormányzati választások előtt megküldik a főpolgármester-jelölteknek és a kerületi vezetői posztokra pályázóknak.

A Jobbik is Tarlóst támogatja

Itthon2006.07.03, 16:35

Az októberi önkormányzati választásokon a Jobbik Magyarországért Mozgalom Budapesten Tarlós István főpolgármester-jelöltet támogatja - derül ki a párt közleményéből. A Jobbik szerint a Fidesz támogatásával induló Tarlós számíthat azoknak a baloldali szavazóknak a voksára is, akiknek elegük van az SZDSZ-es Demszky Gáborból.

Szécsi mögé álltak a kormánypártok Kecskeméten

Itthon2006.06.30, 16:59

Kecskemét jelenlegi polgármesterét, Szécsi Gábort jelölik az őszi önkormányzati választásokon a szocialisták és a szabad demokraták. Az eredetileg Fidesz-színekben megválasztott polgármesterT tavasszal, a parlamenti választásokon már a koalíciós pártok támogatták.

7-9 százalékot vár az MDF az őszi választáson

Itthon2006.06.24, 16:19

Dávid Ibolya, az MDF elnöke arról beszélt pártja szombati rendezvényén, hogy a Magyar Demokrata Fórum támogatottsága szerinte akár a 7-9 százalékot is elérheti majd az önkormányzati választáson. A politikus szerint a Gyurcsány-kormány "megbukott a politikai érettségin", és az emberek csalódtak a többi pártban.

MSZP-SZDSZ közös lista Csongrád megyében

Itthon2006.06.24, 15:57

Közös megyei közgyűlési listát állít az MSZP és az SZDSZ Csongrád megyében az önkormányzati választásokra. A megyei politizálás szerepe a közeljövőben felértékelődik, "ha már a közigazgatási régió úgy látszik, nem fog létrejönni" - fogalmazott Botka László, az MSZP megyei elnöke.

Demszky a koalíció főpolgármester-jelöltje

Itthon2006.06.23, 15:24

Demszky Gábort támogatja az MSZP is az önkormányzati választáson, a szocialisták nem indítanak külön jelöltet. A Fidesz eközben arról döntött, elfogadják Tarlós István korábban szabott feltételeit és őt indítják főpolgármester-jelöltként.

Stabilizálódott Toller László állapota

Itthon2006.06.20, 15:06

Súlyos, de stabil a hétfőn balesetet szenvedett Toller László állapota - közölte a pécsi polgármestert kezelő klinika vezetője. A rendőrség hétfőn kihallgatta a szocialista politikus balesetét feltehetően okozó autó vezetőjét, ő azonban nem kívánt vallomást tenni. Az MSZP kedden bejelentette: továbbra is Toller Lászlót jelölik Pécs polgármesterének az őszi önkormányzati választásokon.

Saját főpolgármester-jelöltet indít az MDF

Itthon2006.06.19, 07:51

Hiába nincs sok esélye, mégis indít saját jelöltet a főpolgármesteri címért az őszi önkormányzati választásokon az MDF. Erről egy tévéműsorban beszélt a párt frakcióvezetője. Herényi Károly nem cáfolta, hogy a jelölt Katona Kálmán lehet.

Tollert jelöli újra Pécs vezetőjének az MSZP

Itthon2006.06.17, 12:47

Az MSZP Toller László jelenlegi polgármestert jelöli újra Pécs első emberének az őszi önkormányzati választáson. Ezt a párt helyi sajtófőnöke közölte az MTI-vel szombaton.

Nem enged az SZDSZ a szocialistáknak

Itthon2006.06.14, 18:18

Továbbra sem tartja elfogadhatónak az SZDSZ, hogy közös listán induljon az őszi önkormányzati választáson az MSZP-vel. Eközben az MSZP szerda este dönt fővárosi listájáról, és valószínűleg önálló főpolgármester-jelöltet állítanak Molnár Gyula személyében.

A közös fővárosi listáról vitatkoztak a koalíciós pártok

Itthon2006.06.13, 22:46

Kedden este tárgyalóasztalhoz ült a fővárosi MSZP és az SZDSZ, hogy az önkormányzati választáson való együttműködésről egyeztessenek. Az SZDSZ nem fogadta el az MSZP ajánlatát, hogy közös listán induljanak. Az egyeztetések folytatódnak, így az is csak a későbbiekben derül ki, hogy az MSZP hajlandó-e támogatni Demszkyt, vagy külön jelöltet állítanak. Az viszont kiderült: az MSZP szerdán megnevezi fővárosi listavezetőjét és potenciális főpolgármester-jelöltjét.

Kikosarazta a fővárosi SZDSZ az MSZP-t

Itthon2006.06.12, 16:44

Nem akar közös listán indulni az SZDSZ az MSZP-vel az őszi önkormányzati választáson - tudatták a szabad demokraták hétfőn. Ezt többek között azzal indokolták, hogy a szocialisták a korábbi ígéretekkel ellentétben nem keresték meg a szabad demokratákat javaslataikkal. Az MSZP erre úgy reagált: nem a sajtón keresztül akarják megismertetni álláspontjukat a tárgyalópartnerrel, hanem személyesen.