önkormányzat

címke rss

Feloszlatta magát a pilisszentkereszti önkormányzat

Itthon2011.09.10, 10:43

A képviselők nem tudtak együtt dolgozni a polgármesterrel, ezért feloszlatta magát a Pest megyei Pilisszentkereszti képviselő-testülete. A feloszlatással a polgármester megbízatása is megszűnik, időszaki választásokat 3 hónapon belül kell tartani.

Elmaradt támogatás miatt perelné az államot Tiszavasvári

Itthon2011.09.09, 09:12

Az agrártárca közölte, egyeztet a jobbikos többségű tiszavasvári önkormányzat által kért támogatást finanszírozó MNV Zrt.-vel, és hamarosan eredmény várható az ügyben.

Feloszlatta magát a jászladányi képviselő-testület

Itthon2011.09.08, 23:42

Megerősítve saját korábbi döntését, önmaga feloszlatása mellett szavazott a jászladányi képviselő-testület. A döntés oka a polgármesterrel szembeni elégedetlenség, illetve az ellene folyó büntetőeljárás. A polgármester hiába próbálta tisztázni magát a vádak alól a csütörtöki ülésen.

Saját kézben tartanák a parkolást a budapesti kerületek

Itthon2011.09.05, 22:08

A főváros helyett a kerületeknél tartaná a parkolást a Budapesti Önkormányzati Szövetség. Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester szerint nincs szükség fővárosi közterület-felügyeletre sem, a kerületek meg tudják azt oldani. A BÖSZ elnöke szerint ezen a héten eldőlhetnek az önkormányzati rendszerről folyó elvi viták.

Hanyag kezelés miatt nyomoz a rendőrség a gyöngyöspatai önkormányzatnál

Itthon2011.08.30, 17:18

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés miatt nyomozást rendelt el kedden a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a gyöngyöspatai önkormányzat gazdálkodása ügyében, miután az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyben. A szervezet keddi közleményében azt írta: a patai önkormányzat által - többek között egyházaknak és vállalkozásoknak - nyújtott anyagi támogatás egy része nem volt törvényes.

Ahova már faxot sem lehet küldeni - miért jutott a csőd szélére Pest megye?

Itthon2011.09.02, 14:41

Kifizetetlen tankönyvek, kikapcsolt gáz, megnémult hivatali telefon és magukra hagyott nevelőszülők. Ez csak néhány jele annak, hogy a működésképtelenség határára került az ország legnagyobb megyéjének önkormányzata. Az MSZP képviselője beismeri: 2006 után politikai okokból vették brutálisan vissza az önkormányzatoknak járó pénzeket, a közgyűlés fideszes elnöke nem ad magyarázatot arra, hogy a megye miért fogadott el megvalósíthatatlan költségvetéseket. Az egyelőre nem világos, hogyan fogja bárki is megmenteni az eladósodott megyét. Az [origo] utánajárt a mélyrepülés történetének.

Kincstári gyorssegélyből fizeti ki a nevelőszülőket Pest megye

Itthon2011.08.29, 17:47

Az eladósodott és a működésképtelenség határára került Pest megyei önkormányzat gyorssegélyt kapott az államkincstárból, hogy kifizethesse tartozását a nevelőszülőknek. A szülők és nevelt gyermekeik a hónapok óta tartozó önkormányzat előtt tiltakoztak, amikor a gyorssegélyről szóló hír megérkezett.

Feloszlatta magát a jászladányi önkormányzat

Itthon2011.08.27, 08:53

Az önkormányzat feloszlatásáról döntött név szerinti szavazással Jászladány képviselő-testülete - írja az Új Néplap.A polgármester nem ért egyet a döntéssel, és az érintett napirendi pont újratárgyalását kezdeményezi.

A cégek nem kapnak, az emberek nem kérnek hitelt

Gazdaság2011.08.25, 17:31

A jegybank hitelezési felmérése szerint a következő hónapokban egyre több önkormányzat hitelét kell átütemezni a lejáró türelmi idők és a frank erősödése miatt.

A gázártámogatás utódját lakbérre is lehet majd költeni

Gazdaság2011.08.25, 16:40

Szeptembertől megszűnik a gázár- és távhőár-támogatás, és beépül a lakásfenntartási támogatásba, amelyet a fűtés mellett többek között lakbérre, albérleti díjra, közös költségre is lehet fordítani. A jövőben a jelenlegi rendszerrel szemben nem az egy főre, hanem az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem alapján kaphatnak támogatást a háztartások.

Felső korlátot szab a tankönyvek árának a kormány

Itthon2011.08.11, 14:25

Nem változik jelentősen idén a tankönyvek ára, és csak olyan könyvek kerülhetnek fel a hivatalos tankönyvjegyzékre, amelyek a nemzeti erőforrás miniszter által szabott árkorlát alatt vannak.

Nem kapnak tankönyvet a tankönyvszállítóknak tartozó önkormányzatok

Itthon2011.08.11, 08:00

Százmillió forinttal tartoznak az önkormányzatok a tankönyvszállítóknak az ingyenes tankönyvekre jogosult gyerekek tavalyi tanévre leszállított tankönyvei után. A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete azt javasolja tagjainak, hogy ne szállítsák ki a tankönyvek egy részét azoknak az iskoláknak, amelyek fenntartója még a tavalyiak árát sem fizette ki.

Pest megyei önkormányzat: Valahogy lesz tankönyv

Itthon2011.08.11, 11:26

Pest megyében tavaly jelentős részben más célokra - fűtésre, étkeztetésre - költötték a tankönyvekre küldött állami támogatást, a tankönyvszállítók pedig addig nem akarnak üzletelni, amíg az elmaradt pénzeket meg nem kapják. A megye "átcsoportosítást" ígér.

"Most vagyunk a huszonnegyedik órában" - rádőlhetnek a devizahitelek az önkormányzatokra

Gazdaság2011.08.05, 14:41

Tömegesen jövőre kell megkezdeniük devizahiteleik törlesztését magyarországi önkormányzatoknak, ami a rekord erősségű svájci frank miatt komoly gondokat okozhat. Az önkormányzati vezetők állítják: a hitelek az uniós pályázatok önrészéhez kellettek és egy átmeneti segítség után már tudnák fizetni őket. Egy költségvetési szakértő szerint viszont az lenne előnyös, ha minden önkormányzat maga tárgyalna bankjával.

Önkormányzati árfolyamrögzítést szeretne Kaposvár polgármestere

Gazdaság2011.08.05, 08:35

Nem a törlesztés elhalasztása, inkább a lakáshiteleseknél alkalmazott árfolyamrögzítés lehet a megoldás az önkormányzatok svájcifrank-kötvényeinek problámájára Szita Károly szerint. Kaposvár polgármestere úgy véli: az önkormányzatok feladatinak átrendezése miatt három év múlva már stabilizálódhat az anyagi helyzetük.

Gyengének tartja balatonfüredi leváltása indoklását Orbán egykori tanácsadója

Itthon2011.08.05, 09:52

Tudomásul veszem a döntést, de a menesztésem igazi okát nem tudom - mondta az [origo]-nak Doncsev András, akit csütörtökön mentett fel alpolgármesteri tisztségéből a fideszes többségű balatonfüredi képviselő-testület. Doncsev, aki korábban Orbán Viktor tanácsadója is volt, azt mondta, hogy hónapokig nem ült le vele beszélni a korábban őt alpolgármesternek javasló, most felmentését kezdeményező Bóka István polgármester.

Leváltották Orbán volt tanácsadóját a balatonfüredi alpolgármesteri posztról

Itthon2011.08.04, 12:40

Reggeli rendkívüli testületi ülésen döntöttek a balatonfüredi képviselők arról, hogy felmentik alpolgármesteri tisztségéből Doncsev Andrást, akit korábban Bóka István fideszes polgármester javasolt helyettesének. A hivatalos indoklás szerint Doncsev András, aki korábban Orbán Viktor szövegírója és tanácsadója volt, "nem tudott megfelelően működni a városban".

"Kedvezőtlen devizahitel-összetételt" jelez az önkormányzati moratóriumkérés

Archívum2011.08.04, 12:42

A magyar önkormányzatok törlesztési moratórium kérése a magyar hitelállomány kedvezőtlen deviza-összetételét jelzi a londoni Barclays Capital felzárkózó piaci elemzői szerint. Úgy vélik, hogy a magyarországi deviza- és kötvénypiaci mozgások valószínűleg "szoros korrelációban maradnak" a közeljövőben.

"Nézzenek utána a londoni elemzők, hogy miről van szó!" - interjú Gémesi Györggyel

Gazdaság2011.08.04, 09:13

A londoni CMS DataVision elemzői összefüggésbe hozták Gémesi Györgyi szerda reggeli nyilatkozatát azzal, hogy az év eleje óta nem mért szintre emelkedett a magyar államkötvények kockázatosságát mutató, úgynevezett CDS-felár. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy levélben kérik Orbán Viktor miniszterelnököt, kapjanak egy év haladékot az önkormányzatok a hiteleik törlesztésére. "Nehogy már én legyek az, aki magára húzza, hogy hogyan reagál erre egyik vagy másik nemzetközi elemző" - nyilatkozta telefonon adott interjújában az [origo]-nak Gémesi.

Kikapcsolták a gázt egy szabolcsi település közintézményeiben

Itthon2011.08.01, 14:49

Négymillió forintos tartozás miatt kikapcsolta a szolgáltató a gázt egy Szabolcs megyei község közintézményeiben. Az önkormányzat már törlesztette tartozása egy részét, és azt kérték a Tigáztól, hogy legalább az idősek otthonában és a közkonyhában kapcsolja vissza a gázt, választ azonban eddig nem kaptak.

A rendőrség is keresi a szerdán eltűnt soproni ügyvédet

Itthon2011.07.29, 19:27

A család csütörtökön jelentette be Juretzky Csaba eltűnését, aki korábban a városi közgyűlés fideszes tagja volt. Pénteken a rendőrség átkutatta a város közlében lévő erdőt, de estig nem találták meg az ügyvédet.

Megszűnt az újszülöttek pénzének elköltése miatt indult nyomozás Esztergomban

Itthon2011.07.27, 21:51

A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, amikor az esztergomi önkormányzat felhasználta a városban született gyermekek támogatására létrehozott Szent Miklós Alap pénzeit. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy az alap egy olyan megtakarítási forma volt, amelynek a pénzeit az önkormányzat felhasználhatta a működési gondok enyhítésére.

Versend polgármestere a Facebookon jelentett csődöt

Itthon2011.07.26, 19:10

A Facebookon jelentette be Versend polgármestere, hogy csődbe ment a település. Kárász István megküldte a bíróságnak a felszámolási eljárás iránti kérelmet.

Még fél évig várhatnak a gyorssegélyre a bajban lévő települések

Itthon2011.07.18, 10:29

Még fél évig is elhúzódhat az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatásainak kiutalása - írja a Világgazdaság hétfői száma. A kormány szinte minden pályázó önkormányzatnak küldött támogatást, de ez gyakran meglepően kevés volt. Több mint száz település például eddig egymillió forintnál kevesebbet kapott.

MN: A lakcímekkel trükköznek a szülők az iskolai beiratkozások idején

Itthon2011.07.13, 09:40

Papíron változtatnak lakcímet a szülők, hogy a kiválasztott körzetben lévő iskolába járhasson a gyerekük - írja a Magyar Nemzet. A trükköző szülőkkel szemben az iskolák és az önkormányzatok tehetetlenek, mert elvileg nem vizsgálhatják a lakcímváltoztatás okát.

Húsz igazolatlan hiányzás fölött meg lehet tagadni az osztályozóvizsgára bocsátást

Itthon2011.06.28, 14:04

Módosította az oktatásért felelős államtitkárság az osztályozóvizsgára bocsátás feltételeit. A korábbi rendelkezés helyett már akkor is megtagadhatják a vizsgára bocsátást a jövőben, ha a tanulónak húsznál több igazolatlan órája gyűlik össze.

Kósa Lajos tíz évre parkolópályára tenné az adósságfelhalmozó polgármestereket

Itthon2011.06.20, 09:07

Kósa Lajos szerint tíz évre el kellene veszítenie a választhatóságát a települését csődbe vivő polgármesternek és önkormányzati testületnek. Debrecen polgármestere erről a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt, amelyben elmondta azt is, hogy legfeljebb kétezer településen lehet szükség hivatalra, polgármester viszont mindenhol lesz.

Éhségsztrájkba kezdtek kaposvári szülők egy iskola tervezett bezárása miatt

Itthon2011.06.18, 16:10

Már harmincan csatlakoztak ahhoz a szombat reggel kezdődött éhségsztrájkhoz, amelyet kaposvári szülők és pedagógusok indítottak egy helyi iskola bezárása miatt. A szülők annak ellenére kezdtek a tiltakozó akcióba, hogy az önkormányzat cáfolta a bezárásról szóló híreket.

Busás haszonnal továbbadott önkormányzati telek ügyében nyomoznak Csornán

Itthon2011.06.14, 10:38

Feljelentést tett egy fideszes országgyűlési képviselő egy csornai telekügyben, amelynek keretében a gyanú szerint az önkormányzat 2005 januárjában bruttó 116,5 millió forintért adott el egy beépítetlen telket egy mosonmagyaróvári ingatlancégnek, az pedig alig két hónappal később bruttó 287,5 millióért adta tovább a Tesco áruházakat működtető társaságnak. A rendőrség hűtlen kezelés gyanújával nyomoz.

Nem tilthatják a házalást az önkormányzatok az ombudsman szerint

Gazdaság2011.06.13, 20:36

Nem tilthatják a házaló kereskedést a helyi önkormányzatok, és nem is írhatnak elő büntetést - állapította meg Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A kormányhivatalok az országban 36 önkormányzati rendeletet és három határozatot találtak törvénysértőnek.

Nem győzte meg Tarlós tekintélye a kocsmabezárásra készülő kerületet

Itthon2011.05.30, 11:19

Máshogy emlékszik a Zöld Pardon bezárásáról szóló találkozójára Tarlós István főpolgármester, mint Hoffmann Tamás, XI. kerületi polgármester. Tarlós szerint a kerület gondolkozik a szórakozóhely megtartásán, a polgármester viszont úgy emlékszik, Tarlós elfogadta a bezárás mellett szóló érveiket. A szórakozóhely tulajdonosa nem érti a kerület döntését, szerinte náluk senki nem panaszkodott.

Erste Energiakorszerűsítési Hitel az önkormányzatoknak

Ozone Network2011.05.30, 15:04

Energiahatékonysági projektek finanszírozásához nyújtott hitellel és a hozzá kapcsolódó akár 20 százalékos vissza nem térítendő támogatással kívánja ösztönözni a hazai önkormányzatokat az Erste Bank Hungary Zrt. az EBRD együttműködésével. Ennek a hitelprogramnak a kapcsán beszélgettünk Redling Károllyal, az Erste Bank önkormányzati igazgatójával a szektor finanszírozásáról, az önkormányzatok számára elérhető új lehetőségről.

Letértek a kormány útjáról a kormánypárti polgármesterek

Itthon2011.05.25, 08:08

Sem az állam gyámkodásából, sem a megszorításokból nem kérnek a Fidesz és a KDNP frakciójában ülő polgármesterek - derül ki az [origo] birtokába jutott önkormányzati reformtervezetükből.  Szinte minden lényeges ponton teljesen máshogy képzelik el az önkormányzatok jövőjét, mint a kormány. A "fényévnyi távolság" indulatos vitákat váltott ki a kormánypártokon belül.

A kutyák után is kellene adót fizetni egy törvényjavaslat szerint

Itthon2011.05.23, 16:49

Önkormányzati ebadó bevezetését, a kölyökkutyák kikötésének tiltását, az állatvédelmi bírság drasztikus emelését is tartalmazza az új állatvédelmi törvény tervezete, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra. Ha elfogadják a javaslatot, betiltanák a kutyák fülkorrekciós műtéteit is.

Orbán: Az egész országot átszervezzük

Itthon2011.05.21, 21:41

Az ország újjászervezésének részeként az önkormányzatokat is újjá kell szervezni - mondta Orbán Viktor kormányfő szombaton Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén. Orbán azt mondta, nem az önkormányzati vezetők a felelősek a kialakult súlyos pénzügyi helyzetért, az állam pedig nem fog olyan feladatokat ellátni, amit helyileg jobban meg lehet oldani. Kósa Lajos, a szövetség elnöke szerint a nagyvárosok törvényhatósági jogokat akarnak.

Hogyan lehet adóparadicsomot csinálni Magyarországon?

Gazdaság2011.05.18, 12:49

Rövid időn belül három nehéz helyzetben lévő kistelepülés is nagyot kaszált azzal, hogy elengedte az iparűzési adót, amire egymás után kezdtek helyben letelepedni vállalkozások. Az önkormányzatok között erős a verseny, hogy magukhoz csábítsák a cégeket, az országot mégsem fogják ellepni a falusi adóparadicsomok. A vállalkozásoknak ugyanis komoly szervezést jelent a váltás, de a települések is bukhatnak a rossz ütemben bedobott kedvezményekkel.

Vezetők nélkül maradt az iskoláért küzdő Rábatamási

Itthon2011.05.14, 10:39

A polgármester és az alpolgármester is lemondott posztjáról a Győr-Moson-Sopron megyei Rábatamásiban. A község elesett a kistérségi normatívától, így egyre nagyobb gondot okoz az iskola fenntartása.

Pécs polgármestere leállíttatott egy 2,8 milliárdos hitelfelvételt

Itthon2011.05.12, 23:40

Öt évre vették volna fel a kölcsönt, a napokban tették közzé a felhívást, Páva Zsolt most lefújta a hitelfelvételt.

Mégis megépül a budai fonódó villamoshálózat

Itthon2011.05.10, 19:43

A Moszkva tér átalakításával hamarosan megindulhat a budai fonódó villamoshálózat építése, megállapodott ugyanis a fővárosi és a második kerületi önkormányzat.

Feloszlatta magát a mezőhegyesi képviselő-testület

Itthon2011.05.04, 23:17

Időközi önkormányzati választást kell tartani a Békés megyei Mezőhegyesen, mert feloszlatta magát a képviselő-testület. A polgármester szerint a feloszlatás előzménye egy nyertes pályázat önrésze miatt kialakult vita volt. A nehéz helyzetben lévő város ugyanis már a közalkalmazottak fizetését is csak hitelből tudja biztosítani.

Feloszlott a képviselő-testület Nagyvázsonyban, mert nem mondott le a polgármester

Itthon2011.04.28, 15:02

Új önkormányzati választás lesz Nagyvázsonyban, miután feloszlatta magát a település képviselő-testülete. A hét tag közül négy lemondásra szólította fel a polgármestert, aki ennek nem tett eleget. Ezután döntött a saját feloszlatásáról a képviselő-testület.

Lázár: Minden magyar állampolgár megkapja a kinyomtatott alkotmányt

Itthon2011.04.27, 09:31

Az önkormányzatoknak is meg kell tanulniuk, hogy nincsen ingyenebéd - mondta Lázár János a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A Fidesz frakcióvezetője szerint a határon túli magyaroknak is meg kell adni a szavazati jogot.

Iskolákat zárnak be Budapesten

Itthon2011.04.27, 07:48

Forráshiány miatt több önkormányzati iskola is bezár a közeljövőben, mások pedig kikerülnek az önkormányzatok kezéből - írja a Népszabadság szerdai száma.

Tűzraktér: kultúrharc a rendszerváltozás után

Vélemény2011.03.23, 12:11

A Tűzraktér nevű kulturális központot a benne dolgozó művészek és vendéglátósok többnyire önerőből és pályázatokkal hozták létre és működtették az utóbbi években. Az épületet a terézvárosi önkormányzat március végén kiüríti. Működhet-e Magyarországon a kultúra politikamentesen?

Fideszes győzelmek születtek az időközi választásokon

Itthon2011.03.21, 08:25

Zalaegerszegen és Kaposváron 15, illetve 19 százalékos részvétel mellett a Fidesz-KDNP által indított jelöltek nyertek.

Napi Gazdaság: Nincs pénz a budapesti újságra, de jön a tv

Itthon2011.03.16, 07:57

A fővárosnak nincs pénze, ezért egyelőre nincs napirenden az önkormányzati újság létrehozása, de a saját televízió megvalósítására készülnek - írja a Napi Gazdaság.

VG: Eltiltanák az újraválasztástól az eladósodott települések vezetőit

Itthon2011.03.11, 08:07

A Világgazdaság értesülése szerint a kormányoldal azt tervezi, hogy automatikusan feloszlathatóvá teszi azokat az önkormányzati képviselő-testületeket, amelyek adósságállománya átlép egy bizonyos szintet. A nagy adósság miatt nem indulhatnának újra sem a képviselők, sem a polgármester.

Népszabadság: Saját adókat vethetnének ki az önkormányzatok

Itthon2011.03.09, 07:19

Saját adókat vethetnének ki a települések az új önkormányzati finanszírozási rendszerben a Népszabadság értesülése szerint.

A fideszes jelölt lesz Pápa polgármestere

Itthon2011.03.06, 21:31

Nagy fölénnyel nyerte meg a pápai polgármester-választást a kormánypárti jelölt. A szavazáson a választásra jogosultak több mint harminc százaléka vett részt.

Tíz voks döntött a géberjéni választáson a független jelölt javára

Itthon2011.03.07, 07:05

A vasárnapi géberjéni polgármester-választást a független jelölt nyerte, aki mindössze tíz szavazattal kapott több voksot, mint kormánypárti kihívója.