önkormányzat

címke rss

Az önkormányzatok a korrupció melegágyai

Gazdaság2012.06.12, 16:02

Mivel sokszor születik meg egyedi mérlegelés alapján a döntés, az önkormányzatoknál a legnagyobb a korrupció veszélye Magyarországon - véli Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. A megvesztegetők négyötöde az üzleti szférából kerül ki, akik gyakran valamilyen ellenőrzés alól akarnak kibújni.

Még nincs döntés a települések megkopasztásáról

Gazdaság2012.06.05, 18:22

A jövő évi büdzsétervezet szerint a kormány igényt tart az önkormányzatokhoz befolyó illetékebevételekre, és a gépjárműadót is zsebre tenné, ám erről a kormányszóvivői iroda szerint még nem született döntés.  

Belegázol a polgármesterek lelkébe Orbán a 2013-as költségvetéssel

Gazdaság2012.06.04, 16:48

Elveszi a megmaradt illetékbevételt és a gépjárműadó nagyobb részét a kormány az önkormányzatoktól a 2013-as költségvetésben az [origo] információi szerint. Az sincs elvetve, hogy a jóval nagyobb falat, évi 500 milliárdos bevételt jelentő iparűzési adó egy részét is magához vonja az állam. A gyógyszergyártóknak is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Jövőre tényleg egykulcsos lesz a személyi jövedelemadó, a sárgacsekk-adónál jó nagy ráhagyással dolgozik a kormány, és jelen állás szerint még maradna az eva.

Hackertámadás a hevesi önkormányzat ellen

Itthon2012.06.01, 11:24

30 millió forintos kár érte a Heves megyei önkormányzatot, miután hétfőn valaki feltörte az önkormányzat telefonszerverét, és jogosulatlan hívásokat indított.

Ötvezener forintra bünteti a főváros a közösség ellenségeit

Itthon2012.05.30, 11:11

Ötvezener forint helyszíni bírságot is kaphat ezek után a fővárosban az, aki a nem takarítja el a havat a háza elől, nem gazol, vagy táblákat rongál meg. A fővárosi közgyűlés elfogadta a közösségellenes magatartásokat tiltó rendeletet.

Egyszerűbb lesz kirakni a bérlakások lakóit

Itthon2012.05.28, 10:34

Kósa Lajos indítványa szerint a határozatlan idejű bérleti szerződést az eddigi egyéves határidő helyett három hónapon belül felmondhatná az állam vagy az önkormányzat, és megszűnne a bérlők elővásárlási joga is.

Bírság vár az illegális futóversenyek szervezőire

Itthon2012.05.25, 09:47

Szabálysértést ugyan már nem határozhat meg a fővárosi önkormányzat, de helyette bevezeti a "tiltott, közösségellenes magatartást". Ezzel megmarad a lehetőség, hogy bírságot szabjanak ki a szemetelőkre, az utakat megrongálókra vagy éppen az engedély nélküli futóversenyt szervezőkre.

Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából

Itthon2012.05.25, 20:15

Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár János az egész várost kicsinosíttatta a nagy napra, lubickolt a vastapsban és a miniszterelnök dicséreteiben, és süketnek tettette magát, amikor a tüntetők azt kiabálták felé, tönkretette a várost. Orbán sok beruházást ígért érte cserébe.

Lázár városa jól gazdálkodott

Itthon2012.05.22, 22:05

Csaknem egymilliárd forint többlettel zárt Hódmezővásárhely tavaly, de 25 milliárd forint adósságot görget maga előtt az önkormányzat. Fővárosi kerületek is pluszban zárták a tavalyi költségvetési évet.

Éjszaka nem árulhatnak alkoholt a balatonfüredi üzletek

Itthon2012.05.18, 13:30

Tilos lesz az üzletekben szeszes italt árusítani éjszaka június elsejétől Balatonfüreden, a vendéglátóegységeknek pedig kötelezően biztonsági őrt kell alkalmazniuk; a településen ezen a napon életbe lép a csendrendelet is.

Értéknövekedési adót vethetnek ki jövőre

Gazdaság2012.05.16, 08:21

Jövőre tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást - lényegében adót - fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás.

Az OTP és a Raiffeisen a fő önkormányzati számlavezető

Gazdaság2012.05.11, 09:05

Közbeszerzési eljárás nélkül kötött számlavezetői szerződést a megyei jogú városok jelentős része. Több településen még a törvény hatályba lépése előtt kötöttek határozatlan idejű megállapodást - jellemzően az OTP-vel -, máshol arra hivatkozva mellőzték a közbeszerzést, hogy a becsült érték nem éri el a törvény szerinti határt - írja a pénteki Világgazdaság.

Mi van az új adókon és a 600 milliárdos megszorításon túl?

Gazdaság2012.05.25, 15:01

Turkál a zsebünkben, de mellette át is alakítja a nagy államháztartási alrendszereket a kormány.A Széll Kálmán-terv 2.0-val kiteljesedő, 2011-ben elindult kiadáscsökkentő akció többéves távlatban nézve akár még eredményes is lehet.

Megyét válthat a Siófokkal összenőtt Balatonvilágos

Itthon2012.04.27, 14:45

A Somogy megyei közgyűlés is megerősítette, hogy Balatonvilágos csatlakozhat a megyéhez, így elhárult minden akadály a váltás elől. A község jelenleg Veszprém megyéhez tartozik, de teljesen összenőtt Siófokkal, míg Balatonalmádiba, a kistérségi központba nincs is közvetlen összeköttetése.

Tiszabőn még a kukásautót is elárverezik

Itthon2012.04.25, 14:19

Tiszabőn elárverezik az önkormányzat vagyontárgyait, hogy ki tudják fizetni a község tartozásait. 120 millióval tartoznak, az árverésből 20 milliót remélnek.

Nem érdeki az önkormányzatokat az árfolyamgát

Gazdaság2012.04.17, 09:17

Az önkormányzatok nem tolonganak a bankjuknál, hogy átalakítsák korábbi tartozásaikat. Az OTP még egyikükkel sem kötött szerződést a nekik kínált árfolyamgát-rendszerben - írja a Napi Gazdaság.

Fizetni nem, csak dirigálni akar a kormány az iskolákban

Itthon2012.04.13, 15:04

Egy huszárvágással az önkormányzatokra testálta az iskolák fenntartását a kormány, hogy ne a központi költségvetést terhelje a romos épületek fenntartása. A kórházak államosítása után ugyanis nem akar még egy százmilliárdos terhet a nyakába venni.

Májusig eldől Győr és Gönyű csatája

Gazdaság2012.04.13, 17:01

Május végére születhet döntés arról, melyik cég és hol építheti fel az Audi logisztikai parkját. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy Győr és a Gönyű harcol a többmilliárdos beruházásért.

A kormánynak mindegy, hol jön létre az Audi-park

Archívum2012.04.12, 18:41

Az uniós támogatás megtartása miatt kapcsolódott be az Audi-parkért folyó versenybe a kormány, amely a beruházásra pályázó Győr és Gönyű közül egyiket sem preferálja.

A városok feje fölött tárgyalnak az adósságaikról

Gazdaság2012.04.06, 09:42

Az önkormányzatok nélkül tárgyal a kormány a települések adósságairól a bankokkal - értesült a Világgazdaság. A lap szerint az idén nem várhatók tömeges önkormányzati csődök, azonban 2013-ban és 2014-ben a 400 milliárd forintot kitevő devizahitelek nagy részét vissza kell fizetni.

Bezár a reptér Dunakeszin

Itthon2012.03.31, 22:01

Bizonytalan időre bezár a dunakeszi repülőtér szombat éjféltől, mert a helyi önkormányzat nem adta meg a használathoz szükséges tulajdonosi hozzájárulást. A polgármester szerint az utóbbi időben többen panaszkodtak szabálytalan repülésekre, ezért nem járulnak hozzá a működéshez. A reptér üzemeltetőjének fogalma sincs hogyan tovább.

Megvan a kórházak állami átvételének a menetrendje

Itthon2012.03.22, 13:18

Május elsejével negyvenhárom, majd 2013. január elsejével további tíz kórházat venne át a települési önkormányzatoktól az állam - derül ki a kormány törvénytervezetéből.

Bővült az azori-szigeteki utaslista

Itthon2012.03.22, 08:12

Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés fideszes elnöke és Mengyi Roland borsodi elnök is vitt magával kísérőt az atlanti-óceáni üdülőhelyen november végén tartott konferenciára - tudta meg a Blikk.

Mintegy kilencmilliárd forinttal módosul Budapest költségvetése

Itthon2012.03.20, 09:15

Az eredeti előterjesztésben szereplő 388 milliárd forinttal szemben a több kiegészítést is tartalmazó költségvetés már 396,8 milliárdos főösszeget tartalmaz - írja a Napi Gazdaság.

Április végéig kapnak haladékot a BKV-járatokért nem fizető települések

Itthon2012.03.13, 14:23

A rendszeres személyszállítás ellenére semmilyen pénzügyi hozzájárulást nem kap Budakeszitől és Solymártól a BKV, ezért ha április 30-ig nem sikerül megállapodni a költségek megosztásáról, nem indítanak többé buszjáratot a két településre.

Harc indul az Audi-parkért

Gazdaság2012.03.12, 18:14

A következő hetekben dől el, hol és melyik cég építheti fel és működtetheti az Audi új gyárát kiszolgáló több milliárdos beruházás keretében megvalósuló logisztikai parkot. Helyszínnek kézenfekvő lenne a cég mostani gyárának helyet adó Győr, ám a városnak biztosan meg kell küzdenie Gönyűvel, amely az állam támogatását élvezi.   

Évi százmillióért bérel irodát a BKK

Itthon2012.03.09, 08:47

Egy Rumbach Sebestyén utcai irodaházba költözik a Budapesti Közlekedési Központ, amelynek a munkatársai eddig a Főpolgármesteri Hivatalban dolgozta - írja a Blikk. A bérleményért a lap szerint négyzetméterenként havi 2800 forintnak megfelelő eurót fizetnek majd. A BKK hangsúlyozza, hogy több irodabérletet is felmond a cég, így 25 millió forintos megtakarítást jelent a költözés.

Mari néniben bíznak a lélekidomárok

Itthon2012.03.05, 11:16

A köztéri italozásos ügyektől, a szomszédhoz átnyúló gyümölcsfáktól megszabadulnának, az embereknek jutó pénzt viszont szívesen osztanák továbbra is a jegyzők. Jelenleg ők felelnek azért, hogy egy település gördülékenyen működjön, de a kormány terve szerint sokat veszítenek hatalmukból, ha jövőre megalakulnak a járások. A jegyzők azt mondják, annyira beleivódott az emberekbe, hogy minden ügy rajtuk megy keresztül, hogy sokszor olyan dolgok miatt is őket keresik, amihez semmi közük.

Feloszlatta magát a visegrádi képviselő-testület

Itthon2012.03.02, 15:18

Egy óvodabővítés miatt elmérgesedett konfliktus után feloszlatta magát Visegrád képviselő-testülete. A képviselők egyhangúlag döntöttek erről, csak a polgármester tartózkodott. Választások előre láthatóan májusban lesznek.

Kik lesznek a magyar vidék urai?

Itthon2012.03.01, 17:49

Néhány falu és nagyobb település kiskirályai lesznek a járási vezetők, akiknek a hatásköréről éles vita folyik a kormánypárti frakciókban. A jövőn nem nagyon ábrándozhatnak, de az emberek mindennapi ügyei az ő kezükben futnak majd össze. Egy tizenkét évig jegyzőként dolgozó ember szerint a hatalom sokszor még nagyobbnak is tűnik, mint amilyen valójában.

Kétmilliós fizetést kaphat a KT-elnök

Itthon2012.03.01, 13:21

Kósa Lajos javaslata értelmében a havi átlagkereset kilencszeresét kapná a Költségvetési Tanács elnöke. A fideszer politikus indítványozza azt is, hogy az önkormányzatok költségvetési hiányuk finanszírozására működési célú hitelt vehessenek fel.

Kétszáz forintos frankárfolyamon törleszthetnek az önkormányzatok az OTP-nek

Gazdaság2012.02.29, 18:33

Árfolyamrögzítést kínál saját önkormányzati ügyfeleinek az OTP. Az árfolyamkülönbségből adódó többletteherre a bank a bankközi kamatláb plusz 1,5 százalékos hitelt nyújt - közölte a pénzintézet szerdai sajtótájékoztatóján.

Önkormányzatoknak is kínál árfolyamrögzítést az OTP

Gazdaság2012.02.29, 08:44

Szerdán kiderül, milyen mechanizmus szerinti árfolyamrögzítést dolgozott ki az OTP Bank a devizában eladósodott önkormányzatok számára - írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint más pénzintézet egyelőre nem követi az OTP példáját.

Nem érdeklik a cégeket a közmunkások

Itthon2012.02.28, 09:01

Egyelőre főleg az önkormányzatok alkalmazzák helyi jellegű munkákra a közmunkásokat, a cégek kedvét várhatóan a nyári mezőgazdasági idénymunkák hozzák majd meg - írja a keddi Világgazdaság.

Nem nyugszik bele pártja döntésébe a leváltott jobbikos

Itthon2012.02.24, 08:56

Filó András, a Jobbik szentendrei önkormányzati képviselője szerint mandátuma csak önkéntes lemondással szűnhet meg. A Jobbik csütörtökön közölte, hogy visszahívta és szentendrei alapszervezetének éléről is leváltotta Filót, amiért megszavazta a város új alpolgármesterét.

Adósságcsökkentés helyett a fürdőre költ Harkány

Itthon2012.02.23, 08:35

A súlyosan eladósodott kisváros önkormányzata eladja a harkányi fürdőben lévő 35 százalékos részvénycsomagját, de a befolyó 851 millió forintot a fürdő fejlesztésére fordítja. A Népszabadság szerint a Fideszhez közelinek tartott Aquaplus Kft. veszi meg a részvénycsomagot.

Szabadon választottak önkormányzatot Líbiában

Nagyvilág2012.02.21, 00:17

A Misztrátában 245 jelentkező közül megválasztott 28 tagú tanács feladata lesz a szétlőtt város újjáépítése.

Keresik az Azori-szigetekre utazók kísérőit

Itthon2012.02.13, 08:59

Külföldi segítséget kért az azori-szigeteki luxuskonferencia miatt indított nyomozásához a rendőrség - tudta meg a Blikk. Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.

A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek

Gazdaság2012.02.06, 08:32

Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 milliárdos háborút vív a városának hitelező bankkal. Ha több nagy adósságot felhalmozott város makacsolja meg magát, akkor százmilliárdos lyukat kell betömnie az államnak az adófizetők pénzéből.

Túléli a hitelháborút a szimpatikus Lázár János

Itthon2012.02.04, 15:16

A buszmegállók áthelyezése miatt gyaloglásra kényszerülő nyugdíjas drukkol neki, más viszont törvénnyel kényszerítené rá Lázár Jánost, hogy addig maradjon hódmezővásárhelyi polgármester, amíg el nem rendezi az Erste Bankkal a város egyre jobban elmérgesedő, húszmilliárdos hitelügyét. A városban sok minden megújult a pénzből, de többen úgy látják, hogy hitelből gyarapodni nem bravúr, és a dínomdánom után jött a szánom-bánom.

Lázár éveken át spekulált Hódmezővásárhely pénzével

Gazdaság2012.02.02, 20:26

Miután 2007-ben a hódmezővásárhelyi közgyűlés felhatalmazást adott a polgármesternek arra, hogy kockázatos devizaműveleteket folytasson a város által kibocsátott kötvények pénzéből, a Lázár János vezette önkormányzat két éven keresztül aktívan spekulált. 2007-2008-ban ebből 1,6 milliárd forint bevétele származott a városnak, de a korábbi hitelek és kötvények árfolyamveszteségét ez sem ellensúlyozta. Lázár most az Erste Banktól várja el a veszteségek megosztását.

Nagy hidegben nem fűtik az általános iskolát Forrón

Itthon2012.02.01, 08:54

Csütörtöktől a jövő hét végéig rendkívüli téli szünetet tartanak Forró általános iskolájában, hogy a nagy hidegben így spóroljanak a fűtésszámlán. A kihagyott napokat tavasszal, szombatonként pótolják majd be.

Minden önkormányzatnak vagyongazdálkodási tervet kell készítenie

Archívum2012.02.01, 17:12

Az új önkormányzati és az új nemzeti vagyontörvénynek év eleji hatályba lépése miatt a helyi önkormányzatoknak át kell tekinteniük a vagyonukra vonatkozó szabályozást, továbbá, a nemzeti vagyontörvényből következően több új előírással és kötöttséggel kell számolniuk az önkormányzati vagyongazdálkodóknak - mondta el az [origo]-nak a Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.

Lázár: Ultimátumot adott az Erste Bank

Itthon2012.01.31, 10:57

Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester szerint választ kapott az Erstétől, de a bank elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától. Az Erste engedne, ha az önkormányzat egyben visszafizetne tízmilliárd forintot, de az Lázár szerint irreális. Ezért azt kérte a város közgyűlésétől, hogy csütörtökön soron kívül tárgyaljon a kialakult helyzetről.

Lemondatná Dombóvár sikkasztásért elítélt polgármesterét a helyi Fidesz-frakció

Itthon2012.01.26, 21:54

Saját értelmezése szerint polgármester maradhat Dombóvár sikkasztásért elítélt vezetője, de a helyi fideszesek szerint le kellene mondania. A képviselők félmillió forintot szánnak a vitát eldöntő jogi szakvéleményre.

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az azori-szigeteki konferencia ügyében

Itthon2012.01.17, 20:39

A Baranya megyei főkapitányságon indult nyomozás az Azori-szigeteken tartott konferencia ügyében, miután két jobbikos képviselő feljelentést tett, hogy az utazást közpénzből fizették.

Hét járásból állhat majd Budapest

Itthon2012.01.10, 18:44

Két budai, illetve öt pesti körzetet hozna létre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium törvényjavaslata, amely várhatóan februárban kerül az Országgyűlés elé.

Természetesnek tartja Csepel vezetése az Orbánért szóló imát

Itthon2012.01.10, 17:45

Nem érti Csepel fideszes alpolgármestere, hogy miért tartja néhány, az önkormányzatot megkereső újságíró furcsának azt, hogy a kerület honlapján megjelent egy Orbán Viktorért mondandó ima szövege. Szerinte teljesen természetes, hogy ilyen nehéz időkben áldást kérnek a miniszterelnökre. A politikus az [origo]-nak azt mondta, ők csak kitették az önkormányzat honlapjára a szöveget, de senkit sem köteleznek, hogy az imát mondogassa is.

Feljelentette elődjét a kalocsai önkormányzat a köztéri világítás miatt

Itthon2012.01.10, 20:36

Energiatakarékossági indokokból döntött még 2002-ben a kalocsai önkormányzat a város mintegy 3000 köztéri lámpatestének lecseréléséről. A beruházásra azonban a mostani városvezetés szerint kétszázmillió forinttal többet fizetnek a megbízott energiaszolgáltató cégnek, mint amennyibe eredetileg került volna a korszerűsítés.

Tiszavasváriban is nyilvánosságra hozzák az adósok nevét

Itthon2012.01.05, 13:40

Ezerforintnyi adótartozás is elegendő lesz ahhoz, hogy valaki a nevével, címével és a hátralék pontos összegével együtt felkerüljön arra az adóslistára, amelyet márciusban tesz közzé a tiszavasvári önkormányzat.