Dombóvár

címke rss

Féltékenységből mellkason szúrta volt szeretőjét a dombóvári nő

Szeretetőt tartott a férje mellett egy dombóvári nő. Amikor alkalmi partnerével együtt volt, rendszeresen italoztak, majd már részegen veszekedtek, és bántalmazták is egymást. Így történt akkor is, amikor már a szakítás után találkoztak. Részegen összevesztek, majd a nő megkéselte a férfit. A bíróság tegnap az ügyben tartott első tárgyaláson 9 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a nőt. 

Megnémult a dombóvári pedofil 10 éves áldozata

Itthon2018.08.21, 11:26

A dombóvári Erzsébet utcába csütörtökön rendőrautók érkeztek. Verekedéshez hívták őket a házhoz, ahol az a 10 év körüli lány lakik, akit a gyanú szerint megerőszakoltak még júniusban - írta meg a Bors. A pedofil férfi a TV2 hírműsora, a Tények szerint a kislány nagymamájának a párja.

Megerőszakoltak egy tízéves gyereket Dombóváron

Itthon2018.08.19, 18:20

Egy tízéves kislányt erőszakolt meg egy férfi Dombóváron, a rendőrök elfogták.

Élete árán mentette meg férje a dombóvári baleset egyetlen túlélőjét

Itthon2018.06.11, 09:29

Péntek este nagy vihar csapott le az országra, ami Dombóváron halálos balesetet is okozott. A Kórház utcában egy 40 méteres fa dőlt rá egy autóra, amiben öt ember utazott, négyen meghaltak.

Nyilatkozott a dombóvári fakidőlés egyetlen túlélője

Itthon2018.06.10, 15:18

Péntek éjjel a hatalmas vihar kicsavart egy 40 méteres fát, ami rádőlt egy autóra. Négyen meghaltak a borzalmas balesetben, köztük egy 5 hónapos gyerek. Az egyetlen túlélő nem adja fel addig, amíg a felelősöket meg nem büntetik.

Két gyerek is ült abban az autóban, amelyikre ráborult egy fa Dombóváron

Itthon2018.06.09, 16:15

Péntek este, Dombóváron egy 40 méteres fát csavart ki a szél, ami ráborult egy autóra. A kocsiban öten utaztak, csak az egyikük élte túl – írja a Bors.

Halálos baleset Dombóvárnál

Itthon2018.05.25, 19:40

Kocsi és kamion ütközött össze a 61-es úton, Dombóvár és Kocsola között. Az autót vezető 55 éves nő a helyszínen meghalt

Hosszabb a menetidő a pécsi vasútvonalon

Itthon2018.02.28, 21:25

Műszaki hiba miatt 50-60 perccel hosszabb a menetidő a Budapest-Dombóvár-Pécs vasútvonalon szerda kora este - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.

Dombóvár lett a magyar pornó fővárosa 2017-ben (18+)

Life.hu2018.02.03, 18:01

A legtöbben a Tolna megyei Dombóváron kerestek rá a Google-ban arra a szóra, hogy szex 2017-ben, derült ki egy szexpartnerkereső oldal felméréséből. 

Potápi Árpád: 360 millió forintos fejlesztés kezdődik a dombóvári kórházban

Itthon2018.01.24, 11:59

A dombóvári Szent Lukács Kórház 360 millió forintot fordíthat fejlesztésekre, képzésre az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával - jelentette be Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár egy helyi sajtótájékoztatón.

Előző
Következő