oktatás

címke rss

Több ezer milliárd forintot fordít a kormány az egyetemekre

Archívum2021.12.16, 15:34

Mintegy 2700 milliárd forintot fordít a kormány az egyetemekre és az egyetemi kutatóközpontokra - közölte György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára csütörtökön Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Top 100 kiadvány bemutatóján.

Így segíthet a szabadtéri tanulás a diákoknak és a tanároknak

Archívum2021.12.14, 13:24

Már heti egyetlen óra szabadtéri tanulás is óriási hatással lehet a gyerekek tanulási eredményeire, miközben növeli a tanárok munkával való elégedettségét. Erre mutatott rá egy most publikált tanulmány, amelyben a brit Swansea Egyetem kutatói három dél-walesi általános iskola tanulási eredményeit elemezték.

Eddig több mint ötezren jelentkeztek a keresztféléves felsőoktatási képzésekre

Archívum2021.12.13, 12:51

A 2022 februárjában induló keresztféléves képzésekre a legtöbb jelentkező állami ösztöndíjas mesterképzést jelölt meg első helyen, a ponthatárok várhatóan január 24-én jelennek meg.

Potápi Árpád: Az egységes Kárpát-medence egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti

Archívum2021.12.11, 17:32

Az egységes Kárpát-medence nemcsak az egységes magyar nemzetet, történelmet, nyelvet, kultúrát, hanem egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a székelyudvarhelyi Cserehát negyedben szombaton délután, miután letették a magyar állami támogatással épülő óvoda alapkövét.

Orbán Viktor: 10 százalékos fizetésemelés a tanároknak és az óvónőknek!

Archívum2021.12.02, 09:21

Orbán Viktor miniszterelnök a napokban új sorozatot indított a hivatalos közösségi oldalán, melynek jelmondata: Magyarország előre megy, nem hátra!

Világszínvonalú egyetemek épületei inspirálták a Corvinus megújuló campusát

Archívum2021.11.23, 12:18

Az uniós közbeszerzési értesítőben hétfőn megjelent információk szerint teljes körű felújítást kap a főváros XI. kerületében fekvő Ménesi Campus. A nettó közel 14 milliárd forint értékű tervezést és kivitelezést a Market Építő Zrt. végzi el.

Érdekel a pedagógia? - Minden amit tudni kell az oktatási szakasszisztens szakmáról

Archívum2021.11.08, 21:58

Ha szeretsz gyerekekkel foglalkozni, szervezői feladatokat ellátni és munkáddal másokat támogatni, akkor megtaláltuk a neked való szakmát.

Kásler Miklós: A magyar diákok megállják a helyüket

Archívum2021.11.08, 13:53

A magyar iskolákból kikerülő gyerekek megállják a helyüket a világban. Fontos az értékorientáltság, hogy tudják, hová tartoznak és tartsák a lépést a legújabb korok ismereteivel - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn, amikor találkozott az Ifjú Tudósok című televíziós vetélkedő zsűritagjaival.

A rettegett nulladik óra: áldás vagy átok?

Archívum2021.11.04, 20:27

Kevesen vannak, akik ne kívánnák a hátuk közepére az iskolai nulladik órát. A kérdés már csak az, hogy a nagyon korai tanórák szükséges rosszak, amiknek tényleg van haszna, vagy a diákok ellenszenve nem alaptalan, és teljesen feleslegesek?

Stadionból suli? Mutatjuk a világ legszokatlanabb iskoláit

Archívum2021.11.04, 17:22

A legtöbbünknek hasonló tapasztalatai vannak az iskolával kapcsolatban: betonból/téglából készült, többnyire magas épület, ahol osztálytermekben és szaktantermekben tanulunk. A felszereléshez hozzátartozik még egy általában zöld vagy fekete tábla, esetleg egy kivetítő. De ez nincs mindenütt így...

Biztonságos netezésre taníthatóak a gyerekek

Archívum2021.10.23, 14:57

A tanárok kész vázlatokat is letölthetnek a téma órákon való előadására.

Értelmetlen dolgok, amiket lenyomtak a torkunkon gimiben: Thalész-tétel, allotróp módosulatok és egyéb borzalmak

Archívum2021.10.19, 19:27

Kétség sem férhet hozzá, hogy általános és középiskolában számtalan hasznos dolgot megtanulhattunk tanárainknak hála, viszont rengetegszer fordult elő az is, hogy csak ültünk a padban, azon gondolkodva, hogy mégis mikor fogjuk használni életünk során a Thalész-tételt.

Tanulni tankönyv nélkül? Egy iskola, amely tényleg az életre nevel

Archívum2021.10.14, 08:43

Bizonyára már te is sokszor tűnődtél el azon, milyen lenne az ideális iskola. Nem állítjuk, hogy van ilyen, azonban egyes sulik már igazán közel állnak ehhez az idilli elképzeléshez. Ma egy olyan spanyol intézményt mutatunk be, ahol valószínűleg szinte mindenki szívesen tanulna.

Dr. Maruzsa Zoltán: A napi közhangulat és hírözön nem irányíthatja az oktatáspolitikát

Archívum2021.10.13, 17:44

Vírushelyzet, átoltottság, pedagógushiány, tanárképzés, katonai szolgálat, előrehozott érettségi, iskolaválasztás - többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt az Unilife-nak a köznevelésért felelős államtitkár.

Az óvodától a diplomáig - Újabb jelentős támogatás az oktatásra

Archívum2021.10.07, 21:26

A természettudományok területén született eredményes és modell értékű együttműködés: "Az óvodától a diplomáig" program keretein belül az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és a Szegedi Tudományegyetem a természettudományos infrastruktúra fejlesztése céljából kötöttek megállapodást, itt vannak a részletek!

Nyelvvizsga-kisokos diákoknak: milyen papírokat fogadnak el Magyarországon?

Archívum2021.10.02, 07:19

A külhoni magyarok, de sokszor az országhatáron belül élők körében is gyakran felmerülő kérdés, hogy milyen nyelvvizsgákat fogadnak el Magyarországon, valamint hogyan lehet honosítani a külföldön megszerzett dokumentumokat. Ezekkel kapcsolatban nyújtunk most segítséget számodra.

Schanda Tamás: Nagy szükség van a szakképzett fiatalokra

Archívum2021.09.30, 15:51

Nagy szükség van a szakképzett fiatalokra, akik megállják a helyüket, nemcsak az oktatás során és a vizsgák alatt, hanem a munkaerőpiacra kilépve is - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön Kiskunfélegyházán.

Szeptembertől indulnak a pénzügyi élményórák az ország hat régiójában

Archívum2021.09.22, 10:33

A Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben útjára indította országos Bázisiskola Programját, melynek keretében az ország hat régiójában ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztő foglalkozások és modern tanárképzés várja az általános- és középiskolás diákcsoportokat és a pedagógusokat. A program ünnepélyes megnyitójára az alapítvány veszprémi bázisiskolájában került sor.

Halálosan megfenyegetett tanárok, az iszlám miatt polgárháború lehet Franciaországban

Archívum2021.09.20, 21:05

A tanár, aki halálos fenyegetéseket kapott, hónapokig rendőri védelem alatt állt, majd elhagyta a pályát, mert nem érezte magát biztonságban. Frissen megjelent könyvében saját tapasztalatairól mesél, beszámol róla, hogy miként szivárgott be az iszlamizmus az iskola falai közé. Mint mondja, legalább nyolc olyan tanárról van tudomása, akiket diákok szülei szemtől szembe halálosan megfenyegettek, mindannyiukat iszlamista indíttatásból, és szerinte a radikális iszlamista által lefejezett történelemtanár, Samuel Paty meggyilkolása óta semmi nem változott a francia oktatásban, sőt, épp ellenkezőleg, a dolgok szerinte még rosszabbra fordulltak ...

Anális szexről osztogattak tankönyveket tízéves gyerekeknek Amerikában

Archívum2021.09.20, 16:52

A Texas állambeli Austin városában, a Lake Travis Independent School District tankerület nyilvános ülésén még a mikrofonját is kikapcsolták annak a szülőnek, aki az anális szexről szóló leplezetlen és vulgáris utalásokat tartalmazó könyv iskolai használatának betiltását követelte. A szülők által kifogásolt könyv az austini Hudson Bend tanintézményben a tízéves diákok számára is elérhető könyvtári könyvek között található - írja a New York Post.

Jövő héten újabb oltási akció lesz az iskolákban

Archívum2021.09.17, 12:52

Jövő héten visszatérnek az oltóorvosok az iskolákba, hogy beadják a második vakcinát a tanév elején koronavírus ellen beoltott diákoknak - közölték pénteken a koronavirus.gov.hu kormányzati oldalon.

Informatikai laborokat adtak át a Pannon Egyetemen

Archívum2021.09.15, 15:54

A versenyképes egyetemi oktatást segítik azok az informatikai laborok, amelyeket a Programozd a jövőd! projekt keretében adtak át ma Veszprémben, a Pannon Egyetemen. Az új eszközöknek és szoftvereknek köszönhetően a diákok nemcsak naprakész és piacképes tudásra tehetnek szert, de nemzetközileg elismert szakmai vizsgabizonyítvány megszerzésére is ingyenesen nyílik lehetőségük.

Az őszi érettségi legfontosabb szabályai: még van egy utolsó esélyed jelentkezni

Archívum2021.09.14, 09:53

Az őszi érettségikre való jelentkezés szeptember 6-án lejárt, ami rossz hír, ha most akartál vizsgázni, és még nem jelentkeztél. A szabályokat jobban megvizsgálva azonban lehet még egy utolsó esélyed. Mutatjuk hogyan!

A tálibok felszámolják a koedukált felsőoktatást

Archívum2021.09.13, 14:22

Afganisztán új tálib kormánya nem zárja ki a nőket a felsőoktatásból, de a két nem elkülönítve fog tanulni a jövőben, és a nőknek kötelező lesz a hidzsáb, azaz a muszlim fejkendő viselete - közölte Abdul Baki Hakkáni, az ideiglenes kormány oktatási minisztere vasárnap.

Már 225 ezer diákot beoltottak Magyarországon

Archívum2021.09.09, 11:02

225 ezer 18 év alatti diák vette fel eddig az oltást - írja a koronavirus.gov.hu oldal.

Elindult az egyetem!

Archívum2021.09.08, 12:33

Két év gyötrelmei után idén végre ismét jelenléti oktatással indult el az egyetemek nagyrésze, ennek pedig szinte mindenki nagyon örül. Hogy telnek az első napok az egyetemen?

Háromhetes biztonsági fázissal indul a tanév Ausztriában

Archívum2021.09.06, 14:39

Ausztria három keleti tartományában - Bécsben, Alsó-Ausztriában és Burgenlandban - hétfőn 490 ezer gyereknek kezdődött el az új tanév, immár a második a koronavírus-járvány árnyékában.

Korszakhatárhoz ért a magyar felsőoktatás, a hallgatók is elfogadták az új képzési rendszert

Archívum2021.09.04, 14:14

A 2021-2022-es tanévvel a magyar felsőoktatás korszakhatárhoz ért, az intézmények szélesebb körében indul meg az új fenntartói modell - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton az országos felsőoktatási tanévnyitón, Szegeden.

Egyre több diák kaphatja meg ingyen a tankönyveket Magyarországon

Archívum2021.09.04, 12:56

Egyre több diák kaphatja ingyen a tankönyveket, így már 1,2 millió tanuló családjának nem jelent anyagi terhet azok megvásárlása - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton Facebook-oldalán.

Egy szélsőbaloldali amerikai tanár marxista nézetekkel akarta radikalizálni a diákjait - videó

Archívum2021.09.02, 13:21

Egy antifasiszta érzelmű amerikai pedagógus szélsőbaloldali tartalmakkal próbálta radikalizálni a tanítványait, politikai nézeteikről pedig feljegyzéseket készített. A tanár nem titkoltan forradalmárt akart nevelni diákjaiból, akiket el akart távolítani a jobboldali értékektől. Minderről egy rejtett kamerás felvételen vall - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Már közel száz iskola neveli tudatos fogyasztóvá diákjait

Archívum2021.09.02, 10:39

A tanév kezdetével újranyitja a gyakorlatban hasznosítható fogyasztóvédelmi ismeretek terjesztését ösztönző pályázatát az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az általános és középiskolák a következő nyári szünidőig bármikor benyújthatják jelentkezésüket a hatodik alkalommal meghirdetett kiírásra. A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet az eddigi öt körben összesen 93 oktatási intézmény érdemelte ki - adta közre sajtóközleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

185 ezer diák oltatta be magát nyáron koronavírus ellen

Archívum2021.09.01, 20:41

A diákok közül 185 ezren éltek nyáron a koronavírus elleni oltás lehetőségével - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a közmédiával szerdán.

Így alakulnak a szünetek a 2021/22-es tanévben

Archívum2021.09.01, 15:45

Még júniusban megjelent a Magyar Közlönyben Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter rendelete a 2021/2022-es tanév rendjéről. Most újból összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a 2021/22-es tanévről. 

Ne csússz el az egyetemen, még a matek miatt se

Archívum2021.08.27, 10:52

Az egyetemi évek mindenki számára meghatározóak, célszerű tehát úgy megélni az egészet, hogy az ne nyűg legyen, hanem életre szóló élmény. Ha úgy gondolod, hogy probléma lesz a matek, érdemes előre gondolkodnod. Íme néhány tipp Mosóczi Andrástól, a mateking.hu alapítójától, hogy ne ez legyen a buktatód!

Varga Mihály: A családok és az oktatás fejlesztése áll a kormány értékrendjének középpontjában

Archívum2021.08.31, 12:23

A családok támogatása, az oktatás fejlesztése és a környezet jobbá tétele áll a gazdaságpolitika, a kormányzás értékrendjének középpontjában - erről a pénzügyminiszter beszélt Budapest legújabb iskolája, a II. kerületi Gyermekek Háza új épületének átadásán kedden.

Varga Mihály: A Corvinus Egyetemen nemzetközileg elismert tudást szerezhetnek a hallgatók

Archívum2021.08.29, 19:42

A Budapesti Corvinus Egyetemen folyó kiemelkedő oktatási és kutató munka kiváló lehetőséget nyújt ahhoz, hogy az itt tanulók nemzetközileg elismert, piacképes tudást szerezhessenek - mondta a pénzügyminiszter a felsőoktatási intézmény tanévnyitó ünnepségén vasárnap, Budapesten.

Kásler Miklós intézményvezetői megbízásokat adott át Budapesten

Archívum2021.08.28, 15:40

Arra kell törekednünk, hogy nemzetünk magyar és egyben művelt is legyen, és így megállja a helyét a számban nagyobb, hatalomban erősebb európai nemzetek között - idézte az emberi erőforrások minisztere Eötvös Loránd szavait, amikor a Klebelsberg Központ intézményvezetői megbízásait adta át szombaton Budapesten.

Kiderült, hogy jelenléti vagy online oktatásra készül-e a kormány

Archívum2021.08.24, 13:17

Jelenléti oktatásra készül a kormány a szeptember elsején induló tanévben, mert a koronavírus-járvány jelenlegi helyzete ezt lehetővé teszi - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után.

Ukrajnában mindenhol megkezdődhet a tanítás, ha nem romlik a járványhelyzet

Archívum2021.08.16, 15:27

Ukrajnában szeptember 1-jén minden iskolában megkezdődhet a tanítás a szokásos módon, ha nem romlik a járványhelyzet az országban - közölte Szerhij Skarlet oktatási miniszter egy hétfői televíziós műsorban.

Benkő Tibor: Hazafias honvédelmi nevelést kell nyújtani

Archívum2021.08.14, 13:25

A jövő nemzedékéről hazafias honvédelmi nevelést nyújtva kell gondoskodni a mai fiatalokról - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter szombaton Nyíregyházán, a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium ünnepélyes átadásán.

2021-ben is meghirdetik külhoni képzéseiket a magyar egyetemek

Archívum2021.08.07, 17:48

A kormány idén is támogatja a magyarországi felsőoktatási intézmények Kárpát-medencében működő kihelyezett képzéseit, az egyetemek 2021-ben is meghirdetik külhoni képzéseiket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton.

Ugye te sem csaltál az online vizsgák során? - a Covid örökség III. rész

Archívum2021.08.03, 12:48

Rosszabb vagy jobb lett az átlagunk az online vizsgáknak köszönhetően, csaltunk vagy nem csaltunk? Nézzük, milyen lehetett egy vizsga a koronavírus-járvány alatt, milyen eredményeket érhettek el a hallgatók és mindez hogyan hathatott az ösztöndíjra és a diplomára. Véleménycikkünk következik.

Csak pozitívan – avagy ezért jó, hogy sulis voltál a pandémia idején

Archívum2021.08.02, 15:06

A koronavírus mindenki életére hatással volt, a különbség csupán a hatás mértéke és minősége – sokan rettentő negatívan, mások egy fokkal könnyebben élték meg a bezártsággal és bizonytalansággal töltött időket. Egy biztos – a sulisok életét a távoktatás 180 fokkal változtatta meg, a továbbiakban, pedig a sopánkodás helyett, nézzük meg ennek a pozitív oldalát is!

Kaliforniában a magukat nőnek valló férfiaknak is adnának menstruációs eszközöket

Archívum2021.08.02, 17:27

A kaliforniai törvényhozás egy új törvényjavaslata előírná, hogy az állami egyetemeknek, közösségi főiskoláknak és középiskoláknak ingyenes menstruációs termékeket kellene biztosítaniuk az oktatási intézményekben. Ez nemcsak a nők számára lenne elérhető, hanem a magukat nőnek valló férfiaknak is – írja a The Blaze.

Tíz újabb egyetem csatlakozik a modellváltó intézményekhez

Archívum2021.08.01, 11:01

Augusztustól tíz újabb egyetem csatlakozik a modellváltó intézményekhez - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

Kevesebb fehér gyereket akar egy esélyegyenlőségi csoport a színvonalas amerikai gimnáziumokban

Archívum2021.07.28, 12:20

Egy faji esélyegyenlőségi csoport azt akarja elérni, hogy kevesebb fehér szülő küldje a gyermekét az Egyesült Államok ötven legjobb gimnáziumának valamelyikébe. Ezzel akarnak kiküszöbölni egy állításuk szerint történelmi hibát, és helyet kívánnak szerezni a fekete és latin közösség gyermekeinek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nem érted a matekot? Íme a megoldás, amely megmenti az életed!

Archívum2021.07.26, 10:41

"A matematikának tulajdonképpen az a baja, hogy rossz a PR-ja. Engem sem érdekelt, nem is értettem igazán, nem tudták jól eladni nekem"- vallja Mosóczi András, akinek mára már szenvedélyévé vált a matek oktatás. Bemutatjuk a honlapot, amelynek címét már szinte minden egyetemi oktató felírja a táblára az első előadáson.

A felsőoktatásba jelentkezők mintegy háromnegyedét felvették valamilyen képzésre

Archívum2021.07.23, 10:39

A felsőoktatásba jelentkezők mintegy háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.

Mégis mikor fogom én a másodfokú egyenletet a való életben használni? - interjú Mosóczi Andrással

Archívum2021.07.26, 10:42

Általános iskolában kimondottan nem ment neki a matek, ma pedig örömét leli benne, hogy egyetemistáknak taníthatja. Szerinte a legnagyobb gond az, hogy a reál beállítottságúak nem értik, hogy a matematika miért nem olyan érdekes a többség számára. Magyarázatok penge és kevésbé jó matekosoknak egyaránt: interjú Mosóczi Andrással, a mateking.hu alapítójával