oktatás

címke rss

Idén is útjára indul a Hol vagy, Kajla? turisztikai program

Itthon2020.06.30, 16:39

Július 1-jétõl idén is útjára indul a Hol vagy, Kajla? elnevezésû országos turisztikai program, amelynek keretében az alsó tagozatos diákok fedezhetik fel Magyarország természeti és kulturális értékeit augusztus végéig.

Nincs tömeg az iskolákban

Itthon2020.06.12, 14:47

Nincs tömeg az iskolákban, a gyerekek három-négy százaléka vesz részt a személyes oktatáson, amióta újranyitottak az intézmények. Az állami iskolákban a koronavírus-járvány lecsengésével naponta 30-36 ezer diák jelenik meg. A tanároknak és a diákoknak nem kötelezõ a maszkviselés, ám a fenntartók saját hatáskörben elõírhatják a védõfelszerelés viselését. Visszatért az élet az óvodákba és bölcsõdékbe is, bár a szülõk még mindig szankció nélkül otthon tarthatják gyermeküket - írta a Magyar Nemzet. 

Megjött a 8 GB-os Raspberry Pi

Techbázis2020.05.29, 14:06

Itthon is kapható a lapkaszámítógép új variánsa.

A jövõ évi költségvetés több mint tíz százalékát fordítaná a kormány oktatásra

Itthon2020.05.28, 10:12

A kormány beterjesztette a jövõ évi költségvetési tervezetet az Országgyûlés elé, melybõl az derül ki, hogy 2021-ben még több forrást rendelne az oktatási ágazathoz a kormány, mint az idei évben. Ingyenesen biztosítanák mindenkinek a tankönyveket, miközben növelik az önkormányzatok köznevelési feladatokra biztosított támogatását. A kormány szakpolitikai célkitûzései közé tartozik, hogy az oktatási épületekben biztosítva legyen megfelelõ sávszélességû internetelérés és teljes lefedettségû vezeték nélküli hálózat. A javaslat alapján átlagosan harmincszázalékos béremeléssel számolhatnának a kutatók, az állami iskolákat fenntartó Klebellsberg ...

Horvátországban csak alapos indok miatt lehet kimaradni az iskolából

Nagyvilág2020.05.24, 17:55

Horvátországban hétfõtõl a szülõknek alaposan meg kell indokolniuk, ha hivatkozva nem küldik gyermeküket iskolába, Szlovéniában pedig a 9. osztályosok számára is elindul az oktatás - írta a helyi sajtó.

Képformátum miatt bukták a tesztjüket az amerikai diákok

Techbázis2020.05.21, 17:40

Újra kell írniuk a felsõoktatásban pontokat érõ AP-ket.

Írás- és olvasáskészség-fejlesztõ sorozat indult az M2 Gyerekcsatornán

Kultúra2020.05.21, 13:57

Tele van játékos és kreatív megoldással az M2 Gyerekcsatorna új sorozata, amely segíti az írás- és olvasáskészség fejlesztését. A Betûvetõ címû animációs sorozat 10 kisvideójában segíti a gyerekek betûkkel való ismerkedését.

A tanév végéig marad a digitális oktatás, az óvodák és bölcsõdék rövidesen teljesen újraindulnak

Itthon2020.05.20, 17:58

A megyékben május 25-én, Budapesten június 2-án az óvodák és bölcsõdék visszatérnek a normális mûködéshez. Az iskolákban marad a digitális oktatás a tanév végéig, és a tanév nem lesz hosszabb - jelentette be Maruzsa Zoltán köznevelésért felelõs államtitkár a Facebookon.

Izraelben minden korosztály számára megkezdõdött a tanítás

Nagyvilág2020.05.17, 15:22

Két hónap kényszerszünet után vasárnap reggel minden korosztály számára megnyíltak az iskolák Izraelben, miután a koronavírus-járvány fokozatosan visszaszorult az utóbbi hetekben - írta a helyi média vasárnap.

Maruzsa Zoltán: Egyre többen veszik igénybe a gyermekfelügyeleti lehetõségeket

Itthon2020.05.13, 12:04

Egyrészt sokaknak elég már az otthonlétbõl és a gyermekek oktatása kapcsán rájuk is háruló többletfeladatokból, de másrészt, ha kötelezõen iskolába kellene küldeni a gyermekeket, akkor az megijesztené õket, mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az Origónak.

Virtuális túrák, online feladványok és játékok a múzeumok napján

Kultúra2020.05.09, 14:26

Digitális iskolai múzeumi oktatási napot szervez a múzeumok nemzetközi napja alkalmából május 18-ra a Mozaik Múzeumtúra: a Demó névre hallgató programban csaknem húsz múzeum vesz részt történelmi, irodalmi, néprajzi, zenei múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, online feladványokkal, játékokkal, videókkal, virtuális túrákkal.

Orbán Viktor: Jól vizsgázott az oktatási rendszerünk. Kiváló tanáraink vannak - videó

Itthon2020.05.08, 11:02

Újabb videót tett közzé Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos közösségi oldalán. Ebben egy részlet látható arról, hogy a Kossuth Rádióban az érettségi sikeres lebonyolításáról beszélt.

Népszerûek az online felsõoktatási képzések a kényszerû bezártság alatt

Gazdaság2020.05.04, 15:43

Ahogy az Egyesült Államokban az oktatási rendszert is elérték a járvány hatásai, az online képzéseket kínáló intézmények hirtelen hatalmas lendületet kaptak. Nemcsak a népszerûségük, de a presztízsük is megugrott az elmúlt idõszakban.

Ingyen kínál oktatási segédanyagokat a Pénziránytû Alapítvány

Gazdaság2020.04.28, 11:38

Az iskolák és a családok számára is ingyen kínál honlapján oktatási segédanyagokat a Pénziránytû Alapítvány - közölte a szervezet.

Tanári beszámolók: ilyen a távoktatás pedagógus szemmel

Life.hu2020.05.04, 19:54

Már hetedik hete, hogy a kialakult járványhelyzet miatt a pedagógusok otthonról oktatnak. Kíváncsi voltam, hogy élik meg a mindennapokat a tanárok, akiknek egyik napról a másikra kellett alkalmazkodniuk a megváltozott körülményekhez. Három alsós tanár, három történet, egy valamiben azonban mindannyian egyetértenek: a gyerekek nélkül semmi sem a régi.

Ausztriában fokozatosan újraindul az oktatás

Nagyvilág2020.04.24, 15:11

Szigorú óvintézkedések mellett, fokozatosan indulhat újra az oktatás az ausztriai iskolákban májusban - jelentette be Heinz Fassmann oktatási miniszter egy bécsi sajtótájékoztatón.

Az érettségi ellen szervezkedni tanárként is helytelen

Itthon2020.04.23, 11:10

A koronavírus járvány miatt kérdéses volt, hogy az idei érettségi vizsgákat megtartják-e vagy sem. A kormány végül bejelentette, hogy a megfelelõ óvintézkedésekkel az írásbeli vizsgákat a tervek szerint május negyedikétõl megtartják. Az idõpont azonban nincs még kõbe vésve ugyanis, ha a járványhelyzet indokolja, akkor az mozgatható. Az érettségi megtartása körül azonban vita bontakozott ki, a szakszervezetek szinte minden kormányzati döntést elhibázottnak tartanak, többen pedig az érettségi elhalasztását vagy a megajánlott jegyet tartják megoldásnak. A Hír Tv Címlap címû mûsorában Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyûlési képvviselõje, ...

Digitális oktatás? Nyugi kislányom, én mindenhez IS értek!

She2020.04.20, 14:08

A helyzet, hogy túl a 40-en, de még azon is túl, a 13 éves gyerekkel egyik napról a másikra belecsöppentünk a digitális oktatásba. Õ az oktatásba, én meg - az õ oktatása mellett - a home office-ba, kiegészülve fõállású takarítónõi, szakácsnõi és mindenes szakmával...

A kormány mindent megtesz a magyar diákok megfelelõ színvonalú oktatásáért

Itthon2020.04.17, 12:02

A kormány azt szeretné elérni, hogy a magyar hallgatóknak anyagi veszteség nélkül, a lehetõ legkisebb adminisztrációs teherrel járjon az, ha megszakadt, vagy meghiúsult részvételük az Erasmus+ ösztöndíjprogramban a koronavírus-járvány miatt. Ennek érdekében mindent megtesznek, hogy a járvánnyal járó korlátozások minél kevesebb problémát okozzanak nekik - hangsúlyozta Schanda Tamás, a felsõoktatásért is felelõs Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

A román kormány a világjárványt is a magyarok diszkriminálására használja

Nagyvilág2020.04.07, 00:24

A marosvásárhelyi székhelyû Civil Elkötelezettségi Mozgalom (CEMO), amely az erdélyi magyarság nyelvi jogait védi, az Agerpres román hírügynökséghez is eljuttatott közleményében hívja fel a figyelmet a magyarság diszkriminációjára. A bukaresti tanügyi minisztérium ugyanis nem akarja biztosítani mintegy 120 ezer magyar diáknak az anyanyelvû digitális oktatáshoz való hozzáférést, a Stratégiai Kommunikációs Törzs sem kommunikál magyarul, az Egészségügyi Minisztériumnak nincs magyar nyelvû honlapja, ráadásul a gyorssegély-ügyfélszolgálatnak sincs magyar csatornája. A diszkriminatív gyakorlat ellen az Európa Tanács is tiltakozik, amely eemberi ...

Emmi: Elindult a tankönyvrendelés

Itthon2020.04.01, 17:45

A 2020/21-es tanévben használatos iskolai tankönyvek rendelése a korábbi években megszokott ütemezés szerint április 1-jén kezdõdik - közölte az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

A pedagógusokat számos digitális tartalom segíti az új munkarendben

Itthon2020.03.29, 16:13

Nagyszámú digitális oktatási tartalom vált hozzáférhetõvé, amelyek a tantermen kívüli, digitális munkarendet segítik. Többek között tanároknak szóló útmutatók, ajánlások, online fórumok - olvasható a kormányzati tájékoztató portálon.  

A birkózószövetség a sérülések megelõzésére okítja bíróit

Sport2020.03.23, 13:56

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) bíróképzõ programjába új elemként beépíti a sérülések megelõzésének oktatását.

Újabb tananyagok segítik a digitális oktatást

Itthon2020.03.20, 11:10

Újabb tananyagok segítik a digitális oktatást: a Virtuális Erõmû Program (VEP) ingyenesen elérhetõvé teszi az Oktatási Hivatal által is jóváhagyott alsós, felsõs és középiskolai korosztálynak szóló tananyagait, oktatási segédanyagait.

Átalakul az életünk a járvány miatt, rengeteg szolgáltatás költözik a netre

Techbázis2020.03.20, 10:44

Kínában viszonylag hamar került teljes karantén alá sok-sok millió ember, akik egy idõ után már a lakásukat sem hagyhatták el. Ez azt jelentette, hogy egészen újfajta módokon kezdték el használni a technológiát, amire persze a vállalkozások is reagáltak. Ezek egy része már mûködik Európában is, és könnyen lehet, hogy bizonyos pontokon alapjaiban változik majd meg az emberek hozzáállása bizonyos szolgáltatásokhoz.

Gyorsan és gördülékenyen zajlik a váltás a digitális oktatásra

Gazdaság2020.03.20, 08:45

Felmérte a minisztérium a szakképzõ iskolák digitális eszközökkel való ellátottságát, már zajlik az igények összesítése, és a tárca támogatásával rendkívüli eszközbeszerzésre kapnak lehetõséget azok az intézmények, ahol problémába ütközne a digitális oktatás – Magyar Nemzetnek Schanda Tamás, a szakképzésért is felelõs Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára.

ITM: Rendben zajlik az átállás a digitális munkarendre a szakképzésben is

Itthon2020.03.18, 09:29

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntartása alatt álló szakképzési intézményekben is gyors ütemben zajlik az átállás a tantermen kívüli, digitális oktatási rendre. A tanulók és az oktatók kiértesítése idõben megtörtént, a tanügyi rendszerben a korábbi idõszakhoz képest jelentõsen megnövekedett aktivitás tapasztalható.

Egri Csillagok és kétszer annyi vallási közvetítés a közmédiában

Itthon2020.03.17, 20:48

Duplájára nõ a vallási közvetítések száma a Duna Televízióban és a Kossuth Rádióban. Ezzel párhuzamosan az új tanrendet segítve több oktatási mûsorral is jelentkezik az M5 kulturális csatorna.

A közmédia segíti az otthon tanuló diákokat

Itthon2020.03.15, 16:29

A koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedésekkel összhangban, segítve az otthon tanuló diákok munkáját a közmédia számos oktatási tartalmát mostantól - amíg a helyzet indokolja - az M5 kulturális csatorna napi mûsorában sugározza.

Lengyelországban is bezárják az iskolákat a koronavírus miatt

Nagyvilág2020.03.11, 17:07

A Covid-19-fertõzés terjedését megelõzõ intézkedésként Lengyelországban felfüggesztik az oktatást az alsó-, közép- és felsõfokú tanintézményekben egyaránt - jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfõ a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb szerdai tanácskozása után. Kijevben szintén bezárják az iskolákat, Szerbiában pedig nem lehet tömegrendezvényeket tartani. 

Görögországban és a boszniai Szerb Köztársaságban is bezárják az iskolákat

Nagyvilág2020.03.10, 19:03

Bosznia-Hercegovina szerbek lakta részében bezárják az iskolákat, betiltják a tömegrendezvényeket. Görögországban is bezárnak az iskolák és az egyetemek a koronavírus-járvány miatt.

Az egyetemek tegyenek meg mindent a koronavírus terjedése ellen

Itthon2020.03.10, 16:02

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ismét nyomatékosan felkérte a felsõoktatási intézményeket, hogy megfelelõ tájékoztatással lássák el hallgatóikat és oktatóikat a koronavírus ügyében, és tegyenek meg mindent a terjedés megelõzéséért.

Franciaországban ezer fölé emelkedett a fertõzöttek száma

Nagyvilág2020.03.09, 07:37

Franciaországban nyolc újabb áldozattal az új koronavírus okozta megbetegedés halálos áldozatainak száma 19-re emelkedett, a diagnosztizált fertõzöttek száma pedig vasárnap meghaladta az ezret.

Férfiruhába öltözve várták férjüket a spártai nõk a nászéjszakán

Tudomány2020.03.06, 04:11

Az ókori görög nõk gyakran nehézségek közepette, szolgaságban éltek. Kivéve Spártát, ahol a hölgyek nem végeztek házimunkát, nem szõttek és nem is hímeztek, mint a többi poliszban élõ társnõik. A spártai állam a nõket szabadsággal és az oktatáshoz való hozzáférés lehetõségével ajándékozta meg, cserébe pedig csak egyetlen dolgot kért: erõs és egészséges utódokat. A híresen harcias görög városállamban a nõk a férfiakhoz hasonlóan futottak, birkóztak és versenyeztek, de nem vetették meg a borgõzös mulatságokat sem és ügyesen vettek részt az intellektuális vitákban.

Iránban is bezár az összes iskola a koronavírus miatt

Nagyvilág2020.03.05, 13:41

Iránban egy hónapra bezárják az összes oktatási intézményt az új koronavírus miatt - jelentette be csütörtökön Szaid Namaki iráni egészségügyi miniszter.

Szijjártó Péter: Magyarország javaslatot tett az ukrajnai magyar nyelvû oktatási helyzet megoldására

Gazdaság2020.02.07, 13:34

Az ukrán nyelv kisebbségi oktatására és a kárpátaljai magyarok anyanyelvének egyidejû megõrzésének lehetõségére vonatkozó magyar javaslatról tájékoztatta ukrán tárgyalópartnereit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki kijevi látogatásán.

Levélben ajánlott egyeztetést a gyöngyöspatai önkormányzat és a tankerület a roma családoknak

Itthon2020.02.05, 15:11

Levelet küldött a gyöngyöspatai önkormányzat és a tankerület az érintetteknek, amiben a tankerület felajánlja az egyeztetést arról, hogy milyen nem vagyoni kártérítést kapjanak a korábbi kúriai ítélet alapján - értesült az Origo. Mint ismert, a Kúria tavaly december 2-i jogerõs döntése értelmében a helyi önkormányzatnak - mint az oktatási intézmény akkori fenntartójának - több mint 80 millió, míg a tankerületnek majdnem 20 millió forint kártérítést kell fizetnie az ügyben érintett 62 roma tanuló családjának, mert a bíróság szerint a gyöngyöspatai roma gyerekeket 2004-tõl kezdõdõen szegregálták. Az önkormányzat csõdbe menne, ha ki keellene ...

Csökkenõ diákterhek, versenyképes tudás: ez az új alaptanterv

Itthon2020.02.05, 09:00

Az új Nemzeti Alaptanterv bevezetésével a tanulói óraszámok csökkennek, az iskolai önrendelkezés növekszik. A legfontosabb változások egyike, hogy kevesebb lesz a maximális heti óraszám, ami csökkenti a tanulók terhelését és a lemorzsolódást. Emellett az idegen nyelvek tanulását is tovább erõsíti az új alaptanterv.

A módosított Nemzeti Alaptanterv az élet bármely területén segítséget nyújt

Itthon2020.02.03, 11:42

A módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) ismeretanyaga mindenki számára elsajátítható és elsajátítandó, biztos alapot nyújt az elhelyezkedésre az élet bármely területén - közölte Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere hétfõn az M1 aktuális csatornán.

Soros-szervezet mutatta be a Magyarországot kritizáló jelentést az EP-ben

Itthon2020.01.31, 14:54

A jelentõs részben a Soros György amerikai milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványa által finanszírozott balliberális értelmiségiekbõl és a Soros-egyetem (CEU) tanáraiból álló Oktatási Hálózat (OH) kedden, az Európai Parlamentben rendezett konferencián mutatta be a Háttal Európának – A kultúra, az oktatás, a tudomány és a média leépítése Magyarországon 2010–2019 címû jelentését. Ezzel kapcsolatosan Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy a jelentéssel nem is az a legfõbb probléma, hogy ideológiavezérelt és tartalmi ellentmondásokkal terhelt, hanem hogy éppen a dokumentum rejti magában önmaga ccáfolatát, ...

Nemzetközi sikerekre számíthatnak a magyar kutyák

Itthon2020.01.31, 15:57

Nemzetstratégiai céllá emelte a kormány a 2017-tõl hungarikumként számon tartott kilenc õshonos magyar kutyafajta minél szélesebb körû hazai és nemzetközi szintû népszerûsítését. Mivel a jövõ generációi számára is fontos, hogy megismerjék, megtanulják tartani, esetleg tenyészteni a történelmünk részévé vált fajtákat, a Magyar Ebtenyésztõk Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) 2019-ben nagyszabású iskolai programot indított, hogy általános iskolásoknak mutassa be fajtáinkat. Ez azonban csak az elsõ lépés volt, az idei cél még merészebb: világszerte minél inkább ismertté és kedveltté tenni nemzeti kincseinket.

Száznegyvenezer tanuló jogosult külföldi nyelvi kurzusokra

Itthon2020.01.29, 10:55

A külföldi nyelvi kurzusokon való részvételre 140 ezer tanuló jogosult – mondta Bartos Mónika, a külföldi nyelvi kurzusokért felelõs miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amely szerdán jelent meg a napilapban.

Egyértelmûen Magyarországra van kitalálva Soros ötlete

Itthon2020.01.24, 13:42

Soros György davosi bejelentése teljes mértékben alátámasztja a magyar kormány érveit, mivel az amerikai milliárdos ismételten megerõsítette, hogy befolyást szeretne szerezni az egyes országokban – mondta Boros Bánk Levente politológus, a Médianézõ ügyvezetõje annak kapcsán, hogy a tõzsdespekuláns egy új oktatási hálózatot indítana, amivel az illegális bevándorlókat és a bûnözõket képezné.

Az Európai Beruházási Bank 50 milliárd forint hitelt ad oktatásfejlesztésre

Gazdaság2020.01.23, 13:13

Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatót, amelynek oka az volt, hogy az Európai Beruházási Bank 50 milliárd forintos oktatásfejlesztési hitelt ad Magyarországnak. A szerzõdésnek köszönhetõen 8 új iskola épül, 16 iskola kibõvül, 20 intézményben tornacsarnok létesül, 26 tanmedence jön létre, 17 új kézilabdacsarnok valósul meg.

Gyöngyöspatai szegregációs ítélet: a magyarok nem kérnek Soros beavatkozásából

Itthon2020.01.20, 09:25

A Hír Televízió nézõinek elsöprõ többsége Orbán Viktornak adott igazat a gyöngyöspatai szegregációs ítéletben. A kormány azt szeretné, hogy a bíróság által megítélt kártérítés összegét természetbeni juttatással, többek között oktatással egyenlítsék ki. A gyöngyöspatai szegregáció ügye bíróság elé kerülésében kulcsszerepet játszottak Soros György álcivil szervezetei. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt közölte, nem adunk pénzt a semmiért. A miniszterelnök szerint egy szerencsétlen bírósági ítélet született, ráadásul a Soros-szervezetek provokációja eredményeként indult el az eljárás.

Program indul a kisgyerekes szülõk foglalkoztatásának javítására

Itthon2020.01.13, 07:06

Megjelent 3 milliárd forintos keretösszeggel a "Kisgyermeket nevelõ szülõk képzésének elõsegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása" címû kiemelt pályázati felhívás - mondta Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelõs pénzügyminisztériumi államtitkár.

Készpénzmentessé válhatnak a magyar iskolák

Gazdaság2020.01.09, 10:32

Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelõs helyettes államtitkára szerint a magyar diákok pénzügyi tudatosságát erõsítheti, hogy az ország összes iskolájára kiterjedhet a készpénzmentesség.

Középiskolások tanították az idõseket a kütyüzésre

Techbázis2019.12.21, 12:42

Nem egészen másfél hónap alatt országszerte közel 1300 idõskorú és középiskolás vett részt a Legyélteis! MOST Generációs programban, amelynek keretében fiatalok tanítják az idõsebb generációt a digitális világ vívmányainak használatára.

Újra várja a tanárokat a Hipersuli

Techbázis2019.12.09, 16:39

A visszajelzések alapján mûködik az akkreditált képzés.

Az oktatásra gyúrnak az új és átalakítható HP ProBook x360 laptopok

Techbázis2019.12.05, 11:53

Többek között WiFi 6-ot is hoznak magukkal a HP ProBook x360 11 G6 Education Edition notebookok.

A németországi 15 évesek ötöde alig tud olvasni

Nagyvilág2019.12.05, 10:35

Sokkolta Németországot az OECD legújabb PISA-felmérésének eredménye, melyet szerdán tettek közzé. Ebbõl kiderült, hogy öt 15 éves diák közül egy olvasáskészsége, szövegértése nem éri el az általános iskolai szintet. Bár Németország így is elõkelõ helyen szerepel a diákok teljesítményét vizsgáló felmérés rangsorában, a legutóbbi – három évvel ezelõtti – teszthez képest más területeken is romlott a németországi diákok kompetenciája, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nõtt a keresztféléves képzésre jelentkezõk száma

Itthon2019.12.03, 16:50

Több mint hatezren jelentkeztek a 2020 februárjában induló keresztféléves képzésekre, továbbra is népszerûek a reáltudományok, a jelentkezõk negyven százaléka ilyen képzést választott – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

PISA-mérés: minden területen javultak Magyarország oktatási eredményei

Itthon2019.12.03, 10:34

A magyar tanulók a 2015-ös eredményekhez képest jobban teljesítenek – derül ki a PISA-felmérésbõl. A magyar diákok eredményei mindhárom mérési területen – a szövegértésben, matematikában, természettudományban – javultak. Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítõ OECD átlagát. Szintén pozitív, hogy a családi háttér miatti különbségek egyre kevesebb szerepet játszanak a magyar tanulók teljesítményében, kevesebb az iskolai hiányzás és a magyar tanulók 68%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével. A nemzetközi PISA-mérésre – melyben ezúttal 79 ország vett részt – 3 évenként kerül sor, a 2018 tavasszán ...

Semjén Zsolt: Jelentõsen nõtt az egyházak oktatási és köznevelési szerepvállalása

Itthon2019.12.02, 19:48

Csaknem kétszeresére nõtt az egyházak oktatási és köznevelési szerepvállalása 2010 óta - jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelõs miniszterelnök-helyettes hétfõn az Országgyûlés igazságügyi bizottsága elõtti éves meghallgatásán.

Jól járnak az oktatók a szakképzés átalakításával

Itthon2019.11.29, 09:22

2020 júliusától átlagosan harminc százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére, erre 35 milliárd forintot fordít a kormány, a béremelésen túl azonban a munkáltatók az illetményen felül adható egyéb juttatásokban is nagyobb mozgásteret kapnak - mondta el a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnõttképzésért felelõs helyettes államtitkára.

Kásler Miklós: Magyarország az európai átlag felett költ oktatásra

Itthon2019.11.26, 16:28

Az emberi erõforrások minisztere azt mondta, a magyar kormány az idén a 2010-es szintnél 645 milliárd forinttal fordít többet oktatásra, így Magyarország az európai átlag felett, a GDP 4,9 százalékát költi az ágazatra. Kásler Miklós errõl kedden az Országgyûlés kulturális bizottsága elõtti éves meghallgatásán beszélt.

Egy nõ megtanította beszélni kutyáját

Life.hu2019.11.22, 14:49

Egy beszédterapeuta megtanított kutyájának néhány kifejezést.

A Semmelweis elõrelépése a klinikai gyakorlaton alapuló felsõoktatás sikere

Itthon2019.11.22, 12:31

Hatvanegy helyet lépett elõre a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) friss szakterületi rangsorában. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint ez a klinikai-betegellátási gyakorlaton alapuló egészségügyi felsõoktatás sikere.

Erzsébet-nap az örök értékek mentén

Itthon2019.11.21, 12:48

A mese varázsa, klímaproblémák, fenntarthatóság, tudomány, mûvészet, sport, társadalmi érzékenyítés, karitatív tevékenységek és mindezek kapcsolata mentén szervezõdtek a hétfõi és keddi hagyományos Erzsébet-napi programok a nagy múltú budai gimnáziumban. A kétnapos rendezvény egyben pályaorientációs nap is volt, amelyhez ebben a tanévben neves elõadók meghívásával a magyarországi UNESCO Társult Iskolák Hálózatának Nyílt Napok címû programsorozata is csatlakozott.

Dirk Nowitzki magas német állami kitüntetést kap

Sport2019.11.18, 16:02

Magas német állami kitüntetést kap Dirk Nowitzki, aki 21 szezon után az idén vonult vissza az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplõ Dallas Mavericksbõl.

Beleszállt az Apple a Chromebookokba

Techbázis2019.11.15, 15:35

A cég szerint azok csak dolgozatkitöltésre alkalmasak.

Robotméhet programoznak a bécsi kisiskolások

Techbázis2019.11.14, 18:07

Bee-Bot a neve annak a programozható robotméhnek, amellyel a számítógépes gondolkodásra tanítják a bécsi óvodásokat és kisiskolásokat. A kis méhvel egy hónapig színesíthetik a foglalkozásokat a pedagógusok, akiket tippekkel és gyakorlati felhasználási ötletekkel is segítenek.

Merkely Béla: A Semmelweis Egyetem mindig kiemelkedõ szerepet játszott

Itthon2019.11.07, 15:09

A Semmelweis Egyetemnek (SE) mindig kiemelkedõ szerepe volt nemcsak az oktatásban, a kutatásban és a gyógyításban, hanem történelmi pillanatokban is aktívan vett részt - mondta Merkely Béla, az intézmény rektora az egyetem megalapításának 250. évfordulóján tartott ünnepségen csütörtökön Budapesten.

Idõseket tanítanak mobilozni a középiskolások

Techbázis2019.11.06, 12:22

Tizenhárom város iskoláiban különleges program indul november 6-án: fiatalok segítenek idõsebbeknek eligazodni a digitális világban, méghozzá iskolai közösségi szolgálat keretében.

Az egykori aranylabdás védõ oktatáson vesz részt az állásáért

Sport2019.11.04, 16:02

Fabio Cannavaro marad a kínai Kuangcsou Evergrande labdarúgócsapatának vezetõedzõje, miután elfogadta a klubvezetés kritikáit.

Palkovics László: Jobb lesz a szakképzés, emelkedik az oktatók bére

Itthon2019.10.29, 14:43

A 2020/2021-es tanévtõl a szakképzõ intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképzõ iskola, az itt tanító több mint 32 ezer pedagógus bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik, amelyhez a költségvetés éves szinten 35 milliárd forintot biztosít - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.

Interjú Prievara Tiborral, a "szupertanárral"

She2019.10.17, 12:10

Az innovatív, 21. századi oktatási módszereket alkalmazó Prievara Tibor a médiában "szupertanárként" híresült el, bár õ maga nem szereti ezt a jelzõt. Úgy véli, nincs olyan tanár, aki megkérdõjelezhetetlen, tévedhetetlen és abszolút tökéletes.

Olyan világban élünk, ahol a diákok lökdösik a tanárt? Tényleg?!

She2019.10.10, 09:08

Fagyott arccal és hitetlenkedõ tekintettel nézem a videót, amin az látható, hogy egy tanórán több diák megfenyeget egy tanárt, aki sokunkat megszégyenítõ módon hidegvérrel kezeli a normálisnak cseppet sem nevezhetõ helyzetet.

Okostelefonon lehet majd dolgozatot írni

Itthon2019.10.10, 08:54

Az ország 3500 általános és középiskolájának valamennyi tantermébe vezeték nélküli internetet kötnek be. A fejlesztés révén lehetõvé válik, hogy a diákok az internetrõl töltsék le az órán a tananyagot, a dolgozatot, akár a saját okostelefonjukon is – mondta a Magyar Nemzetnek Solymár Károly, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.

Az egész ország nyomon követte a Világ Legnagyobb Tanóráját

Itthon2019.10.03, 12:41

Rendhagyó módon nyitották meg a Világ Legnagyobb Tanóráját egy budapesti iskolában. Az ENSZ által kezdeményezett programsorozat az elsõ világméretû oktatási projekt, amelyen keresztül minden gyermek megismerheti a fenntartható fejlõdést szolgáló Globális Célokat.

A kormány célja a Kárpát-medencei oktatási tér megteremtése

Itthon2019.09.28, 13:10

A kormány elkötelezett a magyar ifjúsági közösségek összefogásában, építésében, célja a Kárpát-medencei oktatási tér megteremtése - mondta Sölch Gellért, az Emmi stratégiai ügyekért felelõs helyettes államtitkára szombaton Biatorbágyon a város testvértelepüléseinek oktatási konferenciáján.

Digitális mintatantermet adott át a T-Systems

Techbázis2019.09.27, 16:41

Digitális mintatantermet vehettek birtokukba a diákok a T-Systems Magyarország jóvoltából a Bódva-völgyi kisvárosban, Edelényben. A vállalat Modern Iskola programjának állomása fontos mérföldkõ az oktatás digitális átalakulásában, amelynek fõ fókusza a gyerekek képességeinek egyéni fejlesztésén van.

Útra kel a mûszaki pályaválasztó fesztivál

Techbázis2019.09.25, 12:38

Integrált szaktudással rendelkezõ pályakezdõkre van szükség.

Semjén Zsolt: 2010 óta megnégyszerezõdött az õshonos nemzetiségek támogatása

Itthon2019.09.19, 12:00

Az õshonos magyarországi nemzetiségek támogatása 2010 óta megnégyszerezõdött - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelõs miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten.

Jövõre 355 milliárddal több jut a pedagógusbérekre 2010-hez képest

Itthon2019.09.19, 10:11

Folytatják a párbeszédet a pedagógus szakszervezetekkel, miközben az eddigi béremeléseket garantálva, a 2020-as költségvetésben 355 milliárddal többet költünk a pedagógusbérekre 2010-hez képest - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

Az oktatást az egészségipari innováció felé fordítják

Itthon2019.09.10, 05:56

A kórházaknak sokkal nagyobb bevételük származik kutatásból és innovációból, mint oktatásból és egészségügyi ellátásból - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Magyar Nemzetnek, azt indokolva: miért is tûzte ki célul, hogy az oktatást egyre inkább az egészségipari innováció felé fordítsa.

Az elmúlt évtized legjelentõsebb fejlesztései valósulnak meg az oktatásban

Itthon2019.09.09, 14:00

Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere az elmúlt évtized legjelentõsebb oktatásügyi fejlesztéseirõl számolt be.  A Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében 800 helyszínen 276 milliárd forintból történnek beruházások. Hatvanhat beruházás már befejezõdött - mondta a miniszter hétfõn Budapesten.

Megnyitották a Semmelweis Egyetem 250. tanévét

Itthon2019.09.06, 16:29

Magyarország gazdasági teljesítménye teszi lehetõvé a felsõoktatási ökoszisztéma továbbfejlesztését – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Semmelweis Egyetem (SE) jubileumi, 250. tanévének megnyitóján pénteken Budapesten.

Palkovics László: A magyar fiataloknak értékes diplomát kell szerezniük

Itthon2019.09.06, 11:53

A kormányzat célja, hogy a magyar fiatalok jobb és versenyképesebb egyetemeken tanulhassanak és értékes diplomát szerezzenek, amivel megállják majd a helyüket az életben és a munkaerõpiacon - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, akinek tárcája immár a felsõoktatás területét is felügyeli.

2010 óta évrõl évre bõvülnek az oktatásra fordítható források

Itthon2019.09.06, 10:59

Míg a szocialista kormányok idején forráskivonás jellemezte a közoktatást, 2010 után évrõl évre bõvülnek az ágazatra fordítható források – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Palkovics László átadta a Budapesti Corvinus Egyetem új campusát Székesfehérváron

Itthon2019.09.04, 13:02

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter átadta szerdán a Budapesti Corvinus Egyetem új székesfehérvári campusát: az egykori huszárlaktanya épületében 1,5 milliárd forint támogatásból jött létre új, 21. századi oktatási tér.

Mobilappal fejlesztenék a magyar diákok szövegértését

Techbázis2019.09.04, 09:59

Magyar startuptól vásárolt innovatív megoldást a Klebelsberg Központ.

Gyurcsány és a szocialisták évrõl évre több terhet tettek a szülõkre

Itthon2019.09.02, 15:41

Gyurcsány és a szocialisták mindig csak elvették az iskoláktól és a szülõktõl is a pénzt, évrõl évre drágították az iskolakezdést, és a megszorításokkal is több terhet tettek a szülõkre - hívja fel rá a figyelmet közleményében a Fidesz. 

Sportkomplexumot kapott a miskolci Lévay József református gimnázium

Itthon2019.09.02, 07:00

Uszodával, bel- és kültéri sportpályákkal épült meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület 630 diákot oktató miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon sportkomplexuma, amelyet ünnepélyes tanévnyitó keretében adtak át vasárnap.

A kormány 645 milliárddal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben

Itthon2019.08.31, 17:17

A már elfogadott jövõ évi költségvetés szerint a kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján, Pécsen.

Egyedülálló iskola nyílt Miskolcon, újabb világcégek települhetnek a városba

Itthon2019.08.30, 17:23

Újabb fontos lépés Miskolc fejlõdésében, hogy szeptembertõl 40 diákkal megkezdi mûködését az Avalon International School – mondta Alakszai Zoltán, a város jegyzõje, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje az intézmény pénteki megnyitóján. Szólt arról is, hogy a megnyíló nemzetközi iskola új távlatokat nyit a város fejlõdésében. Az Avalon International School a régióban élõknek is alternatív oktatási lehetõség, hiszen az intézmény elsõdleges célja a helyi értékek megtartása, a város tõkevonzó képességének és a régió versenyképességének javítása. Pénteken Miskolc London, Párizs és New York után csatlakozott azon világvárosokhoz, amelyek illyen ...

Több kormányzati intézkedés is segíti a családokat az idei tanévkezdésben

Itthon2019.08.26, 10:28

Számos kormányzati intézkedés segíti a családokat az idei tanévkezdésben - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfõn sajtótájékoztatón, Budapesten. Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár arról beszélt, hogy minden iskolába rendben megérkeznek a tankönyvek az egy hét múlva induló 2019/2020-as tanévre.

A németországi gyerekek több mint egyharmada migráns hátterû

Nagyvilág2019.08.09, 12:29

Két német tartományban is megkezdõdött már az iskola, miközben a vakációról lassan visszatérõ közvélemény máris Carsten Linnemann, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti frakcióvezetõ-helyettesének a nagy port kavaró kijelentéseit vitatja. A kereszténydemokrata politikus úgy véli, nincs helyük az iskolában azoknak a migráns hátterû gyerekeknek, akik egyáltalán nem, vagy csak alig értenek és beszélnek németül. Egy, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakember szerint a fõ gond sokszor inkább a bevándorlócsaládok felfogásával van. A jelentõs részben a nyelvi nehézségekbõl adóddó ...

Hatszázötvenmillió forint tehetséggondozó programokra

Itthon2019.08.09, 09:54

Összesen kilenc felhívással 652 millió forintra pályázhatnak a különbözõ oktatási intézmények, óvodák és alapítványok az Emberi Erõforrás Támogatáskezelõ jóvoltából. A jelentkezés határideje szeptember 6-a, a projektek egy részének pedig 2020. július 30-ig kell megvalósulnia. Határon inneni és túli pályázók is jelentkezhetnek. Mûvészeti és tehetséggondozási programok kiemelten szerepelnek a felhívásokban, csakúgy, mint a matematikai, természettudományos és digitális kompetenciák erõsítését segítõ programok. Az egyik legnagyobb keretösszeget szakképzést folytató intézmények számára hirdették meg. Küön szerepel a tanulmányi és mûvészeeti ...

Egyre több az olyan iskoláskorú gyerek Németországban, aki nem tud németül

Nagyvilág2019.08.06, 19:22

A német nyelv ismeretéhez kötné az iskolaköteles korú gyerekek általános iskolai felvételét a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egy vezetõ politikusa. Carsten Linnemann szerint Németországban négyéves kortól vizsgálni kell a nyelvtudást, és az iskolai helytálláshoz szükséges szinttõl elmaradó gyerekeket elõkészítõ tanfolyamra kell küldeni.

A kormány zsebpénzt is ad a kéthetes külföldi nyelvtanfolyam tandíja mellé

Itthon2019.07.30, 10:21

Nemcsak a nyelvi kurzusok tandíját, a diákok szállását, valamint utazását finanszírozza a kormány, még zsebpénzt is ad a 9. és 11. osztályos tanulóknak a kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokon - mondta Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelõs miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek. Az utazások elõtt nem kell szintfelmérõt írni, jelentkezni pedig a tanév során folyamatosan lehet.

Felvételi: 490 volt idén a legmagasabb ponthatár

Itthon2019.07.25, 11:29

Az elérhetõ 500-ból 490 volt a legmagasabb ponthatár idén, a bejutáshoz ezt a Pécsi Tudományegyetem germanisztika alapképzésére jelentkezõknek kellett elérniük.

Rétvári Bence: Több pénz jut az oktatásra és az egészségügyre

Itthon2019.07.24, 10:46

Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna vendége volt. Elmondta, hogy az ellenzéki híresztelésekkel ellentétben a 2020-as költségvetésben az oktatásra és az egészségügyre is több pénz jut 2010-hez képest. 

Épül a digitális tanárok közössége

Techbázis2019.07.23, 15:35

Ismét véget ért egy tanév a Vodafone Alapítvány Digitális Iskola Programjában. Az idei cél az volt, hogy minél több pedagógust vonjanak be a digitális eszközök használatának gyakorlatába és fejlesszék a programban résztvevõk digitális kompetenciáit. A Digitális Iskola Programnak köszönhetõen egy egyre szélesedõ digitális tanári közösség épül Magyarországon.

Nem csak a családok támogatására, az egészségügyre, az oktatásra és nyugdíjra is több pénz jut

Gazdaság2019.07.23, 13:23

A 2020-as költségvetésben nem csupán a családok támogatására jut magasabb, két és félszer akkora összeg, mint 2010-ben, de több pénzt fordítanak az egészségügyre, az oktatásra és nyugdíjra is - emelte ki az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára sajtótájékoztatóján.