nyugdíjas
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiraboltak egy magatehetetlen embert egy Kaposvár környéki idősek otthonában
Lelopta betege kezéről az aranygyűrűt egy ápoló egy Kaposvár környéki idősek otthonában. Nem sokkal korábban kezdett el az idős, beteg emberek mellett dolgozni, még a próbaidejét töltötte.
"Többször kellett volna megszúrnom" - meggyilkolta férjét a nyugdíjas nő, és nem is bánta meg
Halálra késelte férjét a nyugdíjas nő, de megbánást az eset után nem tanúsított sőt, azt mondta, többször kellett volna megszúrnia.
- címkék:
- késelés
- nyugdíjas
- gyilkosság
- brit
- Címkefelhő »
Két hét alatt két nyugdíjast is kifosztott egy kecskeméti nő
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a helyi nő ellen, aki két hét alatt két idős férfit is kifosztott az utcán.
Egy nyugdíjas nő halálát, és több gyerek sérülését okozta egy figyelmetlen sofőr
Figyelmetlenül próbált előzni, amivel karambolt okozott egy 27 éves nő Komárom és Gönyű között, melyben többen megsérültek, egy idős asszony pedig a helyszínen meghalt. A nő ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat, amiért akár 5 évre is börtönbe kerülhet, és hosszú időre eltilthatják a vezetésétől.
Rács mögé került a bonyhádi asszony, aki diákoknak árult biofüvet
Akár 8 év börtön is várhat arra az 55 éves, bonyhádi asszonyra, aki saját lakásán, egy iskola közvetlen közelében dílerkedett biofűvel, és több fiatalnak is adott el belőle rendszeresen. Az asszony letartóztását októer 1-én rendelte el a bíróság.
A férj arcát cipővel megtaposták, felesége fejére pulóvert szorítottak
Egy többszörös visszaeső, büntetett előéletű férfi és három társa 2014 februárjában elhatározta, hogy megszerzi egy nyugdíjas dorogi házaspár pénzét. Egyik este rájuk törték az ajtót, aztán késsel megfenyegették őket, a férfit cipővel arcon taposták, míg a nő fejére egy pulóvert szorítottak. Pénzt és ékszereket zsákmányoltak a támadót. A férfi két társát 2018-ban 6, illetve 8 év fegyházra ítélték, rá is több évnyi büntetés várhat.
Azt hitte az idős férfi, hogy megérkezett a fia, ezért vesztére kinyitotta a kaput
Rablás, súlyos testi sértés kísérlete és magánlaksértés miatt fogház-, illetve fegyházbüntetést javasolt a kecskeméti ügyészség két fiatal számára, akik Mélykúton összevertek és kiraboltak egy 88 éves férfit.
Kifosztott egy idős embert Tatabányán, majdnem három évet kapott
Kifosztás miatt 2 év 10 hónap börtönre ítélték elsőfokon azt a férfit, aki 2019 júniusában meglopott egy 83 éves nyugdíjast Tatabányán.
Agyonvertek egy idős férfit Monokon
Két fiatalt gyanúsítanak a meggyilkolásával, akiket néhány órán belül elfogtak, és őrizetbe vettek.
Agyonvertek egy nyugdíjast a miskolci kondiparkban
Emberölés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az ellen a 27 éves férfi ellen, aki látszólag minden ok nélkül úgy megvert egy nyugdíjast a miskolci kondiparkban, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.