NGM
címke rss- kapcsolódó címkék:
- költségvetés
- államháztartás
- Varga Mihály
- adó
- adózás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Így magyarázza a kormány a félévi bizonyítványt
Ugyan az éves hiány 92 százaléka már most megvan, de ez normális, az államháztartás bevételeinek nagyobb része mindig év végén, a kiadások inkább év elején jelentkeznek. A kormány biztos benne, hogy tartani tudják az egész évre tervezett 2,4 százalékos GDP-arányos hiányt. A második félévre nem terveznek kiigazítást vagy megszorítást.
Repülhetnek a NAV-vezetők a kitiltási botrány miatt
Az amerikai kitiltási botrány kezelése gyengítette a NAV mostani vezetését, ezért lépésekre lesz szükség – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
- címkék:
- Varga Mihály
- NGM
- NAV
- Címkefelhő »
Újra van infláció
2015 júniusában a fogyasztói árak éves alapon 0,6 százalékkal voltak magasabbak. Összességében az idei év első hat hónapjában még továbbra is negatív az infláció, az árak átlagosan 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál.
- címkék:
- infláció
- NGM
- Címkefelhő »
Nem aggasztja a tárcát a félévi hiány
Június végére az egész évre várt deficit 92,3 százaléka teljesült, közölte az NGM. A tárca szerint a hiány teljesülése most sem időarányos, az idei hiánycél változatlanul a GDP 2,4 százaléka.
Harmincszázalékos fizetésemelés júliustól
Fizetésük csaknem egyharmadát kapják meg pluszban a honvédelmi és rendvédelmi dolgozók. Az emelés július 1-jétől érvényes, tehát a katonák és a rendőrök először augusztusban kapnak emelt összeget. Az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók fizetése is emelkedik július1-jétől, a diákhitel kamata pedig alacsonyabb lesz. A szocpol helyébe lépő csokot a korábbinál többféle lakás vásárlására lehet majd igénybe venni, igaz, milliókhoz csak a drágább otthont vásárlók juthatnak majd.
Idegenvezető alkalmazást gyárt a hónap startupja
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2013 augusztusa óta díjazza három kategóriában a hónap kiemelkedő vállalkozásait. Az elmúlt év során „a hónap induló vállalkozásá”-ból „a hónap startupja” lett, ezzel is aláhúzva, hogy a magyar gazdaság máris sokat köszönhet a gyors növekedés előtt álló, többnyire IT-fókuszú mikrocégeknek.
Iskolákat vesznek el a Kliktől
Több jogszabály is változik a köznevelésben július 1-től, például ekkor kerülnek a szakképző iskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába.
Megmarad az idegenforgalmi adó
- címkék:
- Varga
- idegenforgalmi adó
- NGM
- Címkefelhő »
A rendőrfizetések nőnek, a nyugdíjak nem
Elfogadta a parlament az első olyan költségvetést, amelyet nem év végére rakott össze a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azt, hogy a korai büdzséből mi valósul meg jövőre, nem lehet biztosan tudni, mindenesetre a kormány nem sokat változtatott a fő számokon az eredeti terveihez képest. Lesznek, akik jobban járnak majd, de olyanok is, akik nem jutnak több pénzhez.
A büfék és a turizmus összecsapnak a Szép kártyákért
Nincs ugyan napirenden a Nemzetgazdasági Minisztériumban a Szép kártya felhasználhatóságának szűkítése, de a minisztérium szerint ősszel érdemes lehet egy újabb számvetést készíteni az érintettek bevonásával, tekintettel arra is, hogy a turizmusban érdekelt vállalkozások évek óta csökkentenék a vendéglátás szerepét a kártya felhasználásában.
Varga Mihály a szakképzett munkaerő hiánya miatt aggódik
Nem szabad eljutni odáig, hogy a gazdasági növekedés gátját képezze a szakképzett munkaerő hiánya, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Székesfehérváron, ahol a Gyere haza fiatal program keretében ünnepélyes munkaszerződés-kötésre is sor került.
Megszüntetnék a Szép kártya elfogadását a gyorséttermekben
Megszűnhet az idegenforgalmi adó, és kikerülhetnek a Szép kártyát elfogadó helyek közül a gyorséttermek, mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára.
Nagyot ugrott az infláció
Májusban fél százalékkal magasabb volt az infláció, mint egy évvel korábban, ezzel nyolchónapos trend tört meg. Áprilishoz képest 0,7 százalékkal emelkedtek az árak. A pozitív inflációt az üzemanyagok árának emelkedése és a dohánytermékek drágulása okozta. A kormány hasonló inflációs adatra számít az év hátralévő részére.
Ők a hónap legsikeresebb vállalkozói
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a „Díj a sikeres vállalkozásokért” júniusi átadóján ismét három cég eredményeit díjazta az általa 2013 augusztusában alapított elismeréssel.
A kormány költekezési tanácsokat ad a Szép-kártyásoknak
Május 31-ig lehet elkölteni a Szép-kártyákról a 2013-ban utalt összegeket, összesen még másfél milliárd forint van rajtuk. A kormány elmondja, hogyan lehet gyorsan megszabadulni a pénztől.
Valamit kihagyott a kormány a jövő évi büdzséből
A jövő évi költségvetés tervezete szerint a katasztrófavédelem nem kapna sokkal több pénzt, mint idén, pedig a kormány szerint 2016-tól át kell vennie a kéményseprést az önkormányzatoktól. A kéményseprést államosító törvényt az Országgyűlés még nem szavazta meg, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint majd intézkednek, ha ez megtörtént.
Kiderült, mit tervez a kormány 2016-ra
A kormány beterjesztette a 2016-os költségvetést és az adótörvényeket. Az EBRD és az IMF is javította a magyar gazdaság növekedési előrejelzését az idei évre. Az első negyedévben szépen nőtt a GDP. Vádat emeltek a több mint 2 milliárd forintot elcsaló álbróker ellen. Meghalt a leghíresebb magyar bankár. Görögország törlesztett az IMF-nek, de hetekre lehet a csődtől. Ez történt a héten a gazdaságban.
A közterhek csökkennek, vagy nem
A parlament elé csütörtökön benyújtandó adótörvény-javaslat különlegessége, hogy az elmúlt tíz év legrövidebb adócsomagja, alig több mint 30 paragrafusból áll, és az adócsökkentés költségvetését megalapozandó nem tartalmaz új adót vagy adóemelést, a közterhek vagy mérséklődnek, vagy nem változnak, mondta Tállai András államtitkár.
- címkék:
- Tállai András
- adózás
- adó
- adótörvény
- NGM
- Címkefelhő »
Semmibe veszi Brüsszel ajánlásait az új költségvetés
A polgári Magyarország alappillére lesz a 2016-os költségvetés Varga Mihály szerint. A cél az, hogy minél többen érezzék a gazdasági fellendülés hatásait. A költségvetést 2,5 százalékos GDP-növekedéssel, 2 százalékos hiánnyal és 73,3 százalékos év végi adóssággal tervezte a kormány.
Annyit nőtt a GDP, amennyit a kormány várt
3,4 százalékkal nőtt Magyarország GDP-je 2015 első negyedévében 2014 első negyedévéhez képest. Varga Mihály szerint épp ekkora növekedésre számítottak, éves szinten 3 százalék fölött lehet az adat. Elemzők szerint már látszik a lassulás és vannak kockázatok, de az éves növekedést 3 százalék köré várják.
Ennyibe került a vasárnapi boltzár hatástanulmánya
Bő hárommillió forintba került 2011-ben a vasárnapi boltzár lakossági megítélését vizsgáló felmérés és jelentés. Ez az a dokumentum, aminek a létét a kormány először tagadta, aztán nyilvánosságra hozta, de azzal a megjegyzéssel, hogy nem hatástanulmány.
A kormány megtalálta a 2011-es jelentést a vasárnapi boltzárról
Nyilvánosságra hozta a kormány azt a 2011-ben készült jelentést, amely a vasárnapi boltzár lakossági megítélésével foglalkozik. A jelentés dugókat, családi feszültségeket jósolt a péntekre és szombatra átterelődő vásárlók miatt. Korábban a Népszabadság azzal vádolta a kormányt, hogy már 2011-ben birtokában volt hatástanulmánynak a boltzárról. A kormány továbbra is tagadja, hogy lenne ilyen, a most nyilvánosságra hozott dokumentum szerintük nem hatástanulmány.
A bíróság ítéletére vár az NGM
Az Európai Bíróság az OTP Bank ügyében hozott ítéletében kimondta, hogy a lakáscélú támogatásokhoz kapcsolódóan a magyarországi hitelintézeti ágazatnak nyújtott állami garanciavállalás jogellenes állami támogatásnak minősül. A Nemzetgazdasági Minisztériumnak egyelőre nincs álláspontja az ügyben.
Egyhamar nem lesz áfacsökkenés
Az NGM egy hónapja még nem látott rá esélyt, pénteken azonban Varga Mihály már áfacsökkentésről beszélt egy konferencián. A nemzetgazdasági miniszter kijelentése az Origo által megkérdezett elemzőket is meglepte, akik szerint rövidtávon nincs reális esély az áfa csökkentésére.
- címkék:
- Varga Mihály
- áfa
- elemző
- áfacsökkentés
- NGM
- Címkefelhő »
Megszűnhet az adóbevallás rendszere
Két év múlva már a Nemzeti- Adó és Vámhivatal készítheti el a személyi jövedelemadó bevallásunkat – derült ki abból az Origo birtokába került a dokumentumból, amelyet az NGM készített az adózás tervezett új rendjéről. A minisztérium megerősítette a tervezet létét, de pontosításokra még szükség van.
Már április végére elkészülhet a jövő évi költségvetés
A kormány április végéig nyújtja be a 2016. évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek a tervek szerint. A megszokottnál korábbi időpont elősegíti a közpénzügyi tervezhetőséget és kiszámíthatóságot, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca tudatta: a parlament a tavaszi ülésszakon elfogadhatja a jövő évi büdzsét.
Reszkethetnek a jegybanktól a brókerek
Új, csak a rendőrségéhez fogható kényszerintézkedési jogköröket adna a jegybanknak a kormány. Egy tervezet szerint bírósági végzés birtokában akár a tulajdonos akarata ellenére nyithatnának fel lezárt helyiségeket, foglalhatnának le bizonyítékokat. Jogászok szerint a tervezet összemossa a büntetőeljárási törvényt és a jegybanktörvényt.
Pénzügyi ismereteket taníttatna Varga Mihály
Varga Mihály azt mondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium szeretné, hogy hosszabb távon a tanterv szerves részévé váljon az alapvető pénzügyi ismeretek elsajátítása, erről egyeztetéseket kezdenek az oktatásügyi tárcával.
- címkék:
- Varga Mihály
- brókerbotrány
- NGM
- Címkefelhő »
A magyar export a kanyarban sem lenne az autóipar nélkül
A járműgyártás húzta tavaly az exportot, míg az importot a belső fogyasztás segítette, és bár a következő hónapokban kissé csökkenhet a külkereskedelmi mérleg többlete, nem várható jelentős mérséklődés, vélekedtek a Központi Statisztikai Hivatal adatairól a K&H és az ING vezető elemzői.
Valószínűleg Ön is szabálytalan munkahelyen dolgozik
2014-ben a munkaügyi hatóság a munkáltatók 73 százalékánál talált jogsértéseket. A feketemunka komoly probléma, sok munkáltató nem vezeti megfelelően a dolgozók munkaidejét, vagy nem fizet időben. Az esetek bő negyedében róttak ki munkaügyi bírságot.
A kormány cáfolja a Magyar Nemzet értesüléseit
A szakképzéssel kapcsolatban tervezett, illetve elfogadott intézkedések között nem szerepel a tankötelezettségi korhatár emelése, sem azzal összefüggő egyéb intézkedés, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Marad a világbajnok áfa
Hiába a jó makrogazdasági adatok, a kormány egyelőre nem tervezi csökkenteni az áfát, mert az az NGM érvelése szerint negatív hatással lenne a költségvetésre. Eközben Romániában adócsökkentéseket terveznek, így élénkítenék a gazdaságot.
Varga Mihály az egyházakkal tárgyalt
Magyarország 4000 milliárd forintot kap gazdaságfejlesztésre
Az Európai Bizottság elfogadta a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá tartozó mindhárom operatív programot, így több mint 4 000 milliárd forintos uniós forrás áll rendelkezésre közvetlen gazdaságfejlesztésre tavasztól, közölte a minisztérium.
Mégsem szól bele az árképzésbe az NGM
Az NGM nem fog beleszólni abba, hogyan árazzák termékeiket a benzinárcsökkenéssel jól járó cégek. A hónap elején Rogán Antal nyilatkozta, hogy megvizsgálják az árváltozások hatásait. A legtöbb vállalat valószínűleg arra fogja használni az olcsóbb üzemanyag után megspórolt pénzt, hogy helyreállítsa jövedelmezőségét.
- címkék:
- árak
- üzemanyagár
- NGM
- Címkefelhő »
Varga Mihály: Nem tehetünk különbséget a NAV-osok közt
- címkék:
- Varga Mihály
- életpályamodell
- NGM
- NAV
- Címkefelhő »
Februárban már drágulás jöhet
A kormány elégedett magával
A Nemzetgazdasági Minisztérium elégedett a költségvetés januári eredményével, a gazdaság és az államháztartás adataival. A tárca szerint a kormány sikereit Brüsszel is elismeri.
Banai is magyar modellről beszélt
A januári államháztartási adatok is azt mutatják, a magyar modell működik – mondta Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára a köztévében.
- címkék:
- Banai Péter
- államadósság
- GDP
- NGM
- Címkefelhő »
Kreatív vállalkozások, most ti jöttök
Idén is pályázatot hirdet a Nemzetgazdasági Minisztérium európai vállalkozásoknak az Európai Bizottsággal közösen.
- címkék:
- kkv
- Európai Unió
- NGM
- Címkefelhő »
Már nem kell az illetékbélyegekkel bajlódni
Az idén már az ügyfél választásán múlik, hogy a közigazgatási hatósági eljárásban felmerülő illetéket hogyan fizeti meg, illetékbélyeggel vagy banki átutalással, hívta el a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.
- címkék:
- illetékbélyeg
- NGM
- Címkefelhő »
Az NGM szerint az IMF elismeri a magyar gazdaság eredményeit
Az IMF elismeri a magyar gazdaság eddigi eredményeit, a gazdaság bővülésének erős ütemét, az alacsony államháztartási hiányt és a devizahitelekkel kapcsolatos problémák megoldását - olvasható az NGM sajtóközleményében.
- címkék:
- IMF
- NGM
- Címkefelhő »
Nőtt a foglalkoztatás
Egy hónap alatt nem, éves szinten viszont nőtt a foglalkoztatottság Magyarországon.
- címkék:
- közmunka
- foglalkoztatás
- NGM
- Címkefelhő »
Államosítaná a liftek ellenőrzését az NGM
A rezsicsökkentés szempontjaiból kiindulva az NGM államosítaná a felvonók éves ellenőrzését és karbantartását. Egy 2014-es kormányrendelet miatt több ezer liftet kell felújítani vagy cserélni 2020-ig.
- címkék:
- államosítás
- lift
- NGM
- Címkefelhő »
Wellnessezni küldi az NGM a Tesco dolgozóit
A pénz nem minden, a jólét feltétele a szabadidő is, ezért jó a vasárnapi zárva tartás az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára szerint. A szabad vasárnaptól a szabadidőipar és a turizmus fellendülését várja.
Hosszabb lesz a próbaüzem az EKÁER-ben
A kormány a piaci szereplők javaslataira figyelemmel március 1-ig meghosszabbította az online árukövető rendszer próbaüzemét, közölte az NGM.
- címkék:
- logisztika
- áruszállítás
- ekáer
- NGM
- NAV
- Címkefelhő »
40 új autót kapnak az állami vezetők
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 40 különböző kategóriájú személygépkocsi beszerzését tervezi a kormányzat számára abból a 461,5 millió forintból, amelyet nemrégiben csoportosítottak át erre a célra, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
- címkék:
- közbeszerzés
- kormány
- NGM
- Címkefelhő »
A kormány elmondta, miért nem mennek el Davosba
A Nemzetgazdasági Minisztériumnak nincs kapacitása, és más fórumokon képviselik Magyarországot. A külügy szintén más találkozókra jár. A Világgazdasági Fórumon egyébként is általában a világ legnagyobb gazdaságai vesznek részt, Magyarország ezek szerint nem tartozik ebbe a csoportba.
Sikerül év végéig befejezni az uniós projekteket?
- címkék:
- uniós támogatás
- NGM
- Címkefelhő »