nézettség

címke rss

Gianni Annoni átigazolt, és pasit keres

Tévé2005.11.23, 15:30

Péntek esténként láthatják a nézők a Kell 1 pasi! című szórakoztató show-t. Az MTV reményei szerint a Tisza Kata és Gianni Annoni által vezetett vetélkedő meghozza a jó nézettséget is - mivel az m1 ezen a fronton nem áll túl jól.

Megasztár: Novák Péter kezd megnyugodni

Tévé2005.11.17, 16:00

A Megasztár zenei producere nem a nézettségi adatok miatt aggódott korábban, inkább azon morfondírozott, hogy vajon akad-e tizenkét kiemelkedő, még ismeretlen tehetség, hogy a harmadik sorozatba is jó karakterek és remek hangú előadók kerüljenek. A kilencnapos szereplőválogatás után megnyugodott, szerinte nagyon erős a mezőny. Nézze meg az első csapat képeit!

Botrányok sora a spanyol Big Brotherben

Tévé2005.11.14, 13:47

Minden kereskedelmi televíziónál a nézettség az úr, így a műsorok szerkesztői mindent elkövetnek, hogy címlapra kerüljön a produkció - ha mással nem megy, akkor zajos botránnyal. Spanyolországban már a sokadik Big Brother fut a Telecinco csatornán, és a szerkesztők válogatott gonoszságokkal bőszítik fel a szereplőket, hátha több konfliktus robban ki.

Vágó István hozta a milliókat

Tévé2005.11.08, 12:59

Múlt héten 31,2 százalékos, átlagos nézettséggel az RTL Klub volt a legnépszerűbb magyar tévécsatorna. A 44. héten a TV2 26,4 százalékot ért el, a teljes lakosság 12,2 százaléka az m1-et, 3,4 százalék pedig a Viasatot választotta. A 18-49-es korcsoportnál az RTL 33,5 százalékot, a TV2 27,4 százalékot hozott átlagosan, ugyanakkor esténként, főműsoridőben már szignifikáns az RTL Klub előnye: több mint tíz százalékkal vezet legfőbb riválisa előtt.

Új tévéműsorok döcögős rajtja

Tévé2005.11.03, 12:17

A múlt heti nézettségi verseny élmezőnyében ugyanazon műsorokat találjuk, mint korábban: megy nagyon a Barátok közt, Vágó kvíze, Győzike műsora, a Fókusz, a Napló és az Irigy Hónaljmirigy-show. Az új műsorok közül a Megasztár és a Született feleségek a fiatal nőknél nyertek, a Ganxsta-féle Ötökör pedig csak 28. lett a 18-49-es célcsoportban. Nézettségben az RTL Klub vezet, miközben odáig jutottunk, hogy az m1 legnépszerűbb műsora a lottósorsolás volt.

A nők a TV2-re tapadtak tegnap este

Tévé2005.10.27, 14:09

A Megasztár harmadik része és a startoló Született feleségek - Desperate Housewives című sorozat viszonylag jól teljesített a tegnap esti nézettségi versenyben, és a reklámozói szempontból fontos, női célcsoportokban győzelmet aratott.

Rudi Zoltán: "A semmiből kell várat építenünk"

Vendégszoba2005.10.26, 10:40

Kevés hálátlanabb poszt létezik manapság, mint a közszolgálati tévé első emberének lenni. Rudi Zoltán is folyamatosan támadások kereszttüzében van szinte a megválasztása óta, és az elmúlt hetek viharai még inkább ráterelték a figyelmet. Hajdú Péter és Friderikusz Sándor távozása ugyanis több nyilvános vitát is generált, és még mindig aktuális témának számít, így nem véletlen, hogy magát az ostromlott vár kapitányát hívtuk meg a Vendégszobába.

Kiváló hetet zárt a VIVA

Tévé2005.10.25, 10:32

Ismét megközelítette a saját nézettségi rekordját a VIVA, melyet 2005 áprilisában, illetve májusában ért el. Az összes csatorna közötti rangsor harmadik helyén áll - a saját célcsoportjában.

Megújul az RTL Klub hétfő estéje

Tévé2005.10.03, 12:50

Beerősít az RTL a hét első napján: nem mintha eddig nem nyerte volna nézettségben a Milliomos - Barátok közt - Győzike tengely az estét.

Kijátszotta aduit az RTL Klub

Tévé2005.10.03, 16:57

A múlt heti tévés nézettségi toplista meglehetősen egyhangú képet mutat: noha a legnézettebb harminc műsorból 15 az RTL Klubon, 14 a TV2-n és egy az MTV-n futott, az élmezőnyben csak RTL-es produkciók vagy megvett filmek, sorozatok tanyáznak. A Top 10 első nyolc helyét foglalja el a csatorna, a TV2 csak a 9. és a 10. helyet csípte meg. Az első tízesben az RTL Klub dominál, a második tízes a TV2-é. Jolly Jokernek számít mostanság Vágó, Győzike és a Bk.

Bejött az MTV újítása

Tévé2005.09.27, 11:53

Bejött az újítás a Híradónál: immár két hete, az őszi műsorstruktúra bevezetése óta napi 10 Híradóval jelentkezik a Magyar Televízió, és a nézettségi adatok azt igazolják, hogy nagy az igény a gyakori tájékoztatásra.

Még mindig eladható a magyar futball

Tévé2005.09.08, 12:22

Tegnap este a magyar válogatott - és így az RTL Klub - nyerte a nézettségi versenyt.

Nem Merlini trükkje dobta fel a Viasatot

Tévé2005.09.05, 12:50

Történetének legjobb havi eredménye után szeptember elsején a Viasat 3 megdöntötte saját, napi nézettségi rekordját. Nem csak a szabadulóművész hozta a nézőket.

Lost: hamar meglettek az Eltűntek

Tévé2005.08.29, 18:21

Az RTL Klub igen határozott, szokatlanul intenzív promóciós kampánya meghozta a jó nézettséget. Sokan látták az első menetben 48 részes sorozat debütáló darabját - és talán kevesen csalódtak.

Ezt nézzük ősszel

Tévé2005.08.26, 15:02

Megvizsgáltuk, mit kínál a két nagy kereskedelmi tévécsatorna a következő hónapokra. A TV2 egy gyerektábor vidám életéről készült saját sorozattal, egy élő talkshow-val, Bochkor Gábor új vetélkedőjével és egy amerikai sikersorozattal, a Desperate Housewifesszal próbálja átvenni a vezetést a nézettségi fronton, de indul a Megasztár 3 is. Az RTL Klub a Lost című, máshol nagy nézettséget hozó sorozattal kezd, lead egy hazai fél-valóságshow-t, új műsorral jelentkezik Kepes András. Magyar filmek is lesznek, no meg Ganxsta Zolee is saját műsort kap.

Győzike nem ismer kegyelmet

Tévé2005.08.23, 11:50

Tavasszal rendre megnyerte a nézettségi versenyt, így logikus volt a folytatás. A Gáspár Győző családjáról forgatott doku soap újabb csatát nyert.

Lost: taroltak az eltűntek

Tévé2005.08.12, 13:10

A hamarosan nálunk is bemutatásra kerülő Lost a legkeresettebb amerikai tévés import a Királyságban, megelőzve a húsz éve hatalmasat taroló Dallast. A rövidesen az RTL Klubon felbukkanó, máshol nézettségi rekordokat döntő sorozatot milliók követik figyelemmel világszerte.

Új sikersorozat az RTL Klubon

Tévé2005.08.09, 09:13

Magyarországra is megérkezik rövidesen a nagysikerű, 12 Emmy-díjra jelölt Lost - Eltűntek című sorozat. A Hawaii szigetén felvett szériát hetente vetítik az RTL Klubon: a csatorna sokat vár tőle, hiszen sok országban magas nézettséggel futott, sok rajongó akadt.

F1: jó volt a Magyar Nagydíj nézettsége

Gphírek2005.08.09, 10:55

Több mint négyszázezerrel többen érdeklődtek a Forma-1-es Magyar Nagydíj iránt, mint egy évvel korábban - derül ki az AGB Nielsen és az RTL Klub adatából.

Rozsdás volt E. T. űrhajója

Tévé2005.08.09, 14:27

Nem emelkedett jelentősen a tévéműsorok nyári nézettsége, annak ellenére, hogy az esős, hideg, szeles múlt héten szerdától péntekig Noé folyamatosan ácsolta bárkáját a szomszéd kertben. Eddie Murphy megcsípett egy arany- és egy ezüstérmet, szépen ment a Napló, az Apácashow című film és a Columbo heti epizódja. E. T. már nem a régi, az egykor hatalmas sikerrel vetített film csupán a 30. helyre futott be.

Többen térnek be a Kultúrházba

Tévé2005.08.08, 12:24

A köztévé Kultúrház című műsora növelte nézettségét július során, holott az MTV, az RTL Klub, a TV2 is akciófilmekkel, vígjátékokkal próbálkozik ugyanazon időpontban.

A Helyszínelőknek sokat köszönhet a Viasat 3

Tévé2005.08.08, 12:18

A népszerű Helyszínelők című sorozat augusztus 4-i epizódja a Viasat 3 csatorna eddigi legnézettebb műsora volt: 6,1 százalékos nézettséget (AMR) és 17,2 százalékos közönségarányt (SHR) ért el a 18-49 éves nézők körében.

Győzike show-ja visszatér a képernyőre

Tévé2005.07.28, 15:27

Herman Péter, a show producere elmondta, hogy augusztus 22-től ismét a kamerák kereszttüzében lesz a Gáspár család, sikerült megegyezni a hatalmas nézettséget generáló családi doku-soap főszereplőjével.

A TV2 beelőzte az RTL Klubot

Tévé2005.07.19, 17:30

A múlt héten - hosszú idő után először - a TV2 elsöprő fölénnyel nyerte meg a nézettségi versenyt: a teljes lakosságot szondázó listán a csatornáé lett az első öt helyezés, a konkurens RTL Klub csak a hatodik helyen tűnik fel először. Az élmezőny vígjátékkal, bulvárral, sorozattal és Columbóval mondhatni szokásos, meglepő viszont, hogy mennyire visszaszorult hazánk első számú szappanoperája, a Barátok közt.

A terrortámadás nagy nézettséget hozott

Tévé2005.07.08, 15:43

A magyar tévénézők egyharmada, 2 és fél millió ember a közszolgálati televízió hírműsoraiból tájékozódott tegnap a londoni terrortámadásról. A robbantásban megsérült 22 éves magyar egyetemista lány a hírműsorok közül egyedül a Magyar Televízió Híradójának adott exkluzív nyilatkozatot.

Konta Barbara újra elcsábult

Tévé2005.06.29, 12:24

Az RTL Klubnál kezdte, a Barátok Közt Hoffer Esztereként. Négy év után kilépett a sikeres szappanoperából, és a TV2 reggeli, Lazac című műsorát vezette. A Barbara című délutáni talkshow házigazdája volt, ám ez inkább csak a fiatalabb lányokat szólította meg: nézettségben nem hozta az elvárásokat, így pár hónap után le is állt. Most az MTV-nél van.

Eljött a Piedone-korszak

Tévé2007.03.29, 10:05

Győzike lépteit már nem követik kamerák, Vágó István kvíze is búcsúzott ideiglenesen, így az esti mindent vivő trióból, egyedüli Lola T-ként már csak a Barátok közt maradt. A tévés nézettségi adatokat vizsgálva kiderül, hogy az estéket leginkább a filmvígjátékok nyerik. Bud Spencerrel, Terence Hill-lel nem lehet nagyot hibázni, akkor sem, ha már milliók látták filmjeiket. A régi szereplők közül Columbo még visszafordult az ajtóból, hogy egy váratlan kérdést feltegyen: ez pedig a bronzot hozta neki.

Győzikét a TV2 is szereti

Tévé2005.06.22, 12:05

Bevált a TV2 taktikája, és a Claudia-show első, ismételt adása jó nézettséget hozott a kereskedelmi csatornának. Az archív Gáspár Győző a riválisnál bukkant fel.

Csúcsot döntött a VIVA

Tévé2005.06.20, 15:41

A Cometet új szponzorokkal és - a saját piacukon - a legerősebb médiatámogatókkal, a korábbi évekhez képest látványosabb körülmények között szervezték meg június 16-án. Mindezek eredményeképpen a rendezvény szombati nézettsége a VIVA történetének egyik legkiemelkedőbb hétvégi nézettségét hozta.

Columbo néha beköszön

Tévé2005.06.07, 14:55

Bár a ballonkabátos nyomozó kalandjait nagyrészt a hetvenes években vették fel - a holnap vetítendő epizódot például 1976-ban forgatták -, Peter Falk igen jó nézettséget hoz szerdánként a TV2-nek. A bronzot ő szállította, de az RTL Klubé a dobogó első két foka: Győzike és a Barátok közt még több nézőt ültetett a képernyő elé. A futballválogatott két mecset is játszott múlt héten, de sem a barátságos, felkészülési mérkőzés, sem a tétmeccs nem döntött nézettségi rekordot.

Nem csak a pályán kapott ki a válogatott

Tévé2005.06.01, 14:35

Nemcsak a gyepen, de a tévénézők előtt is veszített a labdarúgó válogatottunk: volt némi különbség az Irigy Hónaljmirigy Show és a barátságos mérkőzés nézettsége között.

Gálvölgyi még mindig hódít

Tévé2005.05.31, 15:46

Kitört a nyár, a langyos esték kerti sörözésekre csábítanak, egyre kevesebben gubbasztanak a tévé előtt: a múlt héten már nem volt olyan műsor, ami nézettségben hozta volna a kétmilliót. Az élen a már megszokott Győzike-Barátok közt tengely szerepel, melléjük a ritkábban látható Gálvölgyi-show kúszott még fel a dobogóra.

Belmondo tényleg profi volt

Tévé2005.05.25, 13:22

A TV2 tegnap este igen jó nézettséget produkált az RTL Klubbal szemben, ami azért is meglepő, mert általában utóbbi nyeri a hétköznap estéket.

Magdi anyus boldogsága

Tévé2005.05.24, 16:05

Túl nagy meglepetéseket nem hoztak az elmúlt heti nézettségi adatok: továbbra is az RTL Klub vezet, a teljes napot és teljes lakosságot tekintve, 30,4 százalékkal. Nagyon ment a Barátok közt, Győzike, Vágó kvíze és az irigy Hónaljmirigy. Szombat este az MTV az Eurovíziós dalfesztivállal és a Noxszal csábított, ám a nézők 40 százaléka az IQ-t kutató kvízshow-t preferálta.

Sok magyar drukkolt a Noxnak

Tévé2005.05.23, 17:15

A nemzeti motívumokat felvonultató Forogj, világ című dal sikert aratott az Eurovíziós dalversenyen az ukrán fővárosban, Kijevben. Legalábbis a helyszínen igen - amúgy a tizenkettedik helynél jobbat várt a csapat. A műsor hazai nézettsége viszonylag jó volt, bár erős riválist kapott: Vágó és Marsi Anikó ezzel szinkronban épp az országot tesztelték.

Berényi - Vágó 5-3

Tévé2005.05.18, 16:38

A múlt heti tévés nézettséget vizsgálva megállapítható, hogy Győzike első helye nem túl nagy meglepetés: a stáb még egy pornózással is foglalkozó nőt is előhalászott, hogy megbolondítsa vele a megzavarodott főszereplőt, hogy féltékennyé tegye a nagy hangú Bea asszonyt, hogy összekuszálja egy kissé a szálakat. Ez volt az egyetlen tévéműsor, amit a múlt héten kétmilliónál több magyar látott, ugyanakkor a lista alján Fixi Foxi és barátai tanyáznak, 8 ezer nézővel - jobbára még félig szundító, álmos kisgyerekkel.

Szenvednek a tanyára száműzött hírességek

Tévé2005.04.21, 11:26

Magyarországon a Viasat 3 vetítette a Farm című valóságshow-t bő két évvel ezelőtt, különösebb siker, maradandó nyom nélkül. A formátum persze más országokban is fut - ám máshol is gond van vele. A nézettség nagy úr.

Vezet az RTL Klub, jön fel a Viasat 3

Tévé2005.04.20, 10:22

Különösebb meglepetések nem akadtak az elmúlt hét tévés nézettségi adataiban. Győzike mind a teljes lakosság, mind a 18-49-es korcsoporton belül az élen végzett, aláírta a következő kilenc részről szóló folytatást, majd "érépült Ámérikábá". A Barátok közt hozta a második helyet is az RTL Klubnak, a Napló pedig egy bronzot szállított a TV2-nek.

Eddigi legjobb eredményét érte el a Viasat 3

Tévé2005.04.13, 13:41

Április 12-én a negyedik legnépszerűbb magyar tévécsatorna, a Viasat 3 fennállásának legkiemelkedőbb nézettségét érte el.

Győzike győző lett, és aláírja a folytatást

Tévé2005.04.12, 16:37

Az elmúlt hetek nézettségi adatait vizsgálva nem különösösebben meglepő, hogy az RTL Klub újabb szerződést ajánlott egyik "centerének", a Romantic frontemberének. A gazdag és szerfelett hangos roma családot bemutató sorozat 44,9 százalékos közönségarányt ért el múlt héten, 2,13 millió nézőt ültetett a képernyő elé. Friss információink szerint az immár valódi, hazai médiasztárrá lett Győzike tegnap bement az RTL Klub székházába, megkapta az újabb szerződést, és várhatóan ma ír alá. Nézettségben szépen ment még a Napló, a Bk, a Legyen ön is milliomos!, a Tények és a Megasztár. Nagyon feljött a TV2: a teljes lakosság 27,7 százaléka vállasztotta, ...

Már mocorognak a Sztárbox szereplői

Tévé2005.04.06, 12:11

Van egy sajátos műfaj, amelyben ismert médiaszereplők egymás fejét ütlegelik némi képernyős jelenlétért és nyilván nem kevés pénzért. Ez a Sztárbox, ami hallatán az értelmiség fanyalog, ám nem elhanyagolható tény, hogy egy éve közel 2,5 millió tévénéző figyelte a hírességek bunyóját - márpedig a nézettség nagy úr. Nézze meg a felkészülésen készült képeinket!

Tévés hírműsorok nézettségi adatai

Tévé2005.04.01, 14:29

Az év első három hónapjában az RTL Klub Híradóját nézték a legtöbben, ezt az összlakosság 35,9 százaléka választotta. A TV2 32,6 százalékot ért el az AGB Hungary adatai szerint.

Hatott a gyűrű átka

Tévé2005.03.31, 15:06

A Barátok közt - amelyben egyik szál egy elveszett patkányról és mélabús tulajdonosáról szólt - annak ellenére nagyon megy, hogy egy rész alatt a szereplők többször is kiviszik a szemetet. A múlt heti nézettségi lista első tizenhat helyén RTL klubos műsor, első öt helyén pedig Vágó István kvíze áll, neki nincs szüksége telefonos segítségre. A hirdetők által vizsgált fiatalabb korcsoportban viszont egy német-amerikai kalandfilm, A gyűrű átka nyert múlt héten.

Vágó István hárommilliónál állt meg

Tévé2005.03.24, 09:39

Továbbra is az RTL Klub vezet nézettségben, rendületlenül jól szerepel Győzike, a Barátok közt, a Fókusz. A TV2 múlt héten a Tulipános Fanfannal, az Irigy Hónaljmirigy-show-val ért el jobb eredményeket. A teljes lakosság 30,3 százaléka (egész napot vizsgálva) az RTL Klubot választotta, 26,8 százalék a TV2-re kapcsolt, 12,7 százalékot ért el a Magyar Televízió 1-es csatornája, és - szokás szerint - 3,3 százalékot mutatott fel a Viasat 3.

Összeköltözik Soma, Ganxsta és Győzike

Tévé2005.03.11, 12:01

Gát György új produkciója, a Sztár Vár március 28-án indul, és tíz héten át biztosan látható lesz, ugyanis a Viasat 3 ötven részt rendelt meg: az őszi folytatás pedig nyilván a nézői reakcióktól, a nézettségtől is függ. A címzene Berkes Gábor munkája (a Bon-Bon is pályázott, de nem nyert), a főbb bábfigurák közt pedig feltűnik Soma, Győzike és Kiszel Tünde, persze a legendássá lett donatellás naptárakkal. Benéztünk a forgatásra: Ganxsta Zolee épp keksszel dobálta meg a gézzel betekert fejű, rezignált Csernus doktort, miközben a mostanában zsűritagként és rádiós műsorvezetőként bizonyító dzsesszénekesnő feje egy asztalon pihent.

Sztárboksz készül, Fresh Andival és Niki Beluccival

Tévé2005.03.09, 12:43

Tavaly közel 2,5 millió tévénéző figyelte dermedten a médiaszereplők bunyóját, a tévé előtt ülők közel fele nézte azt, amint rapperek, popénekesek és reality-szereplők ütlegelték egymást némi pénzért és szombat esti képernyős jelenlétért. A kimagasló nézettség miatt folytatás következik: erős lesz Rékasi Károly és Ganxsta Zolee meccse, de sokan megnézik majd bizonyára Fresh Andi és Niki Belucci ex-pornósztár viadalát is.

Állóháború a nézettségi fronton

Tévé2005.03.08, 15:39

A fiatalabb, 18-49-es korosztályban is ugyanazok a szereplők, a műsorok, mint a teljes lakosság körében: a helyzet olyan, mint amikor valaki bemegy ugyanabba az étterembe, ahová több éve jár, ugyanazt a levest, főételt és desszertet rendeli, ugyanazzal a sörrel és kávéval, mint amit már jól megszokott - és persze ugyanazt a minőséget kapja, ugyanakkor és ugyanattól a pincértől. Az étteremben csak néha tűnnek fel specialitások, különleges étkek, egzotikus italok, de ezek tényleg ritkák: a séf nem kockáztat - de az éhes vendég sem lázadozik.

A Megasztárok elpáholták Jackie Chant

Tévé2005.03.29, 17:53

A TV2 Megasztár produkciója minden korosztályban visszaszerezte első helyét a szombat esti nézettségi versenyben.

Barátok közt, győztesek közt

Tévé2005.03.03, 10:34

Múlt héten a reklámozók által célba vett 18-49-es korosztály nagy része dermedten figyelte, hogy az RTL Klub napi szappanoperájának pincébe zárt Magdi nénije miképp szabadul ki - hasonló ragaszkodás volt még érezhető a TV2 Naplója és a Tények iránt. Kimagasló eredményt produkált Győzike, a két izgalmas bokszmeccs pontozással nyert a Megasztár ellen, de nagyobb meglepetés nem akadt.

Vágó oktatja a mezőnyt

Tévé2005.02.23, 18:00

Mostanában nem fenyegeti semmi Vágó István pozícióját a nézettségi versenyben: az RTL Klubon látható Legyen Ön is milliomos volt az elmúlt hét legnézettebb műsora. A TV2 Naplója közben hozta az első helyet a reklámozók számára fontos korosztályban.

Félsikert hoztak az RTL Klub újításai

Tévé2005.02.18, 15:20

A teljes közönség választásait tekintve jól kezdett a nézettségi versenyben a kereskedelmi csatorna két debütáló műsora, a csütörtökön sugárzott Szellemvasút és Kepes András új beszélgetős sorozata. Az RTL klubos premierek sikerét csorbítja, hogy a TV2 filmje a fiatalok körében mindkét konkurensénél népszerűbb volt.

Bochkor kontra Fábry

Tévé2005.02.16, 17:29

Győzike új sorozatának premierje mellett az első Fábry-Bochkor vetélkedés, és a Megasztár fogadtatása voltak február második hetében a nézettségi verseny érdekesebb eseményei.

Nem bír egymással a TV2 és az RTL Klub

Tévé2005.02.10, 16:09

Tartósnak tűnik a két nagy kereskedelmi csatorna eredményének kiegyenlítettsége a nézettségi versenyben. A néhány hónapja még jelentős fölénnyel vezető RTL Klubot az új év elejére behozta a TV2,  és pozícióját azóta is őrzi. A fej fej melletti küzdelem azonban csak összességében jellemző, mert hétköznapokon az RTL Klub, hétvégéken a TV2 arat.

Győzike rávert a Bagi-Nacsa duóra

Tévé2005.02.08, 13:46

Magas nézettséget ért el az RTL Klub új sorozatának első adása. A Győzike-show premierjét másfélszer annyian választották, mint a TV2 párhuzamosan futó kabaréját, a két műsor eredménye közötti különbség főleg a fiatalok körében volt nagy.

Véget ér az Űrszekerek

Tévé2005.02.11, 15:56

Amerikában nem folytatják tovább a Star Trek című sci-fi sorozat aktuális száériáját, amely a sorozat hajdani népszerűsége ellenére az utóbbi időben lemaradt a nézettségi versenyben.

Gyengül a Jóban-rosszban eredménye

Tévé2005.02.02, 13:26

Rossz volt a nézettsége a TV2 új szappanoperájának az első héten, ennek ellenére a csatorna, összeredményét tekintve, behozta az RTL Klubot. Hétvégén legutóbb is Svábyt választotta a többség, hétköznapokon pedig az RTL Klub sorozatműsorai arattak.

Csatát vesztett a Jóban-rosszban

Tévé2005.01.26, 13:02

Nagy különbséggel lemaradt a nézettségi versenyben a TV2-s Jóban-rosszban január 24-i epizódja, amely a szappanopera első, hétköznap sugárzott része volt.  A csatorna képviselői már a műsor indulása előtt bejelentették, nem meglepő, ha egy új produkció eredménye hullámzó, ezért hagynak időt a sorozat megerősödésére.

Jakupcsek megállította a Barátok köztöt

Tévé2005.01.26, 19:03

Változatosan alakult a televíziók küzdelme a nézettségi versenyben, miután a TV2 átalakította főműsoridős programját. A Jóban-rosszban viszonylag gyenge kezdése mellett a Barátok közttel szembe került Multimilliomos különkiadása meg tudta szorítani a rendszeresen magas nézettségű RTL klubos szappanoperát.

Megszorították a Jóban-rosszbant

Tévé2005.01.24, 18:13

Felemás eredményt ért el a TV2 új szappanoperájának debütáló adása a nézettségi versenyben. A fiatalok többsége a vasárnap esti sorozatpremiert választotta, de összességében az MTV-n adott esztrádműsor népszerűbb volt, mint a kórházi történet első része.

Déri Jánosra emlékezett a nézők többsége

Tévé2005.01.19, 17:03

Aratott a Napló legutóbbi, január 16-i adása, amelyben mások mellett vak kefekötőket és a több mint tíz éve elhunyt Déri János tévés újságíró pályafutását mutatta be a TV2. Az RTL Klub a konkurens csatorna sikerei ellenére vezet a nézettségi versenyben, de a két kereskedelmi tévé eredménye közötti különbség az utóbbi hetekben sokat csökkent.

1. hét

Tévé2005.01.14, 15:15

 

Rivális nélkül maradt az Irigy Hónaljmirigy

Tévé2005.01.04, 18:53

Kiütötte ellenfeleit a TV2 szilvesztereste a csatornák nézettségi küzdelmében. Az év végi ünneplésbe a tévézést is beiktató néhány millió ember nagy többsége Sas József kabaréját és az Irigy Hónaljmirigy paródiaműsorát választotta. Az év végi eredmények után, átböngészve 2004 legnépszerűbb műsorainak listáját, azt is megtudhatja, miként alakult egész évben a csatornák versenye.

Jézus helyett Télapóra kapcsolt a többség

Tévé2004.12.28, 15:40

Jelentősen visszaesett szentestén a magyar tévék nézettsége, akik mégis úgy döntöttek, hogy képernyő előtt töltik az ünnepet, többségükben könnyed vígjátékokra voltak kíváncsiak.

Nagy sikert aratott Jakupcsek és Zalatnay

Tévé2004.12.17, 14:07

A Nem vagyok én apáca és a gyerekekkel készített Multimilliomos mellett Doktor Szöszi lett az 50. heti nézettségi verseny nagy nyertese. Jól ment még A Nagy Évismétlés és a Megasztár is, viszont ismét bukott az első magyar operálós műsor.

Nem voltak kíváncsiak a fiatalok a Gyurcsány-Tőkés vitára

Tévé2004.12.08, 13:55

Nagyot emelkedett a közszolgálati tévé nézettsége a kétkérdéses népszavazás előtt közvetített politikai vitaműsorai idején, de ez kizárólag az idősebb közönség érdeklődéséből fakadt. Az ötven alatti felnőttek közül nem választották többen az MTV-t, mint máskor, többségük ekkor is inkább a Barátok köztre kapcsolt.

Vesztett a műtétekkel a TV2

Tévé2004.11.26, 16:28

Kevesen voltak kíváncsiak a testi hibás nőket bemutató új heti műsorra, a Nagy Átalakításra, amely messze lemaradt a konkurens Barátok közttől. A TV2 kedd esti gyenge eredményét azonban ellensúlyozta, hogy a kereskedelmi csatorna több más műsorra kiugróan magas nézettséget ért el.

Ahol már nem néznek valóságshow-kat

Tévé2004.11.22, 12:19

Egy Panorama Audiovisual 2004 című tanulmány szerint a spanyol tévékben a sorozatok visszafoglalták régi helyüket a nézettségi listákon, ugyanakkor a reality-jellegű műsorok erősen visszaestek.

Csak egy pillanatra ingott meg Mónika

Tévé2004.11.10, 16:54

Ismét a régi a beszélgetős műsor népszerűsége; ha délután fél hatot mutat az óra, több mint másfélmillió ember fordul a képernyő felé, hogy láthassa, aznap kiket faggat Mónika. A TV2 ugyan az RTL klubos népszórakoztató programot nem tudta befogni, de vigasztalhatja, hogy a Megasztár a premier utáni hetekben is nagyon jó eredményeket ért el.

Példátlan sikert ért el Vágó István

Tévé2004.10.26, 10:48

Az elmúlt három és fél év legnézettebb tévéműsora volt az október 23-án este sugárzott Legyen ön is milliomos, amelynek különkiadását több mint 3 millió ember választotta esti kikapcsolódásnak. Az RTL Klub másik szombati húzóműsora, a Zalatnay Saroltáról készült sorozat első része szintén nagy győzelmet aratott a nézettségi versenyben.

Meglepetést okozott Mónika műsora

Tévé2004.10.15, 15:02

Megtört a délutáni beszélgetős műsor egyeduralma a fiatalok körében. A hosszú idő óta legnagyobb kihívást három fiatal boszorkány jelenti Mónikának, aki azonban a teljes lakosság körében továbra is toronymagasan vezet a nézettségi versenyben.  A 41. hét további eredményeire is jellemző, hogy mindkét kereskedelmi csatorna jelentős sikereket ért el, az RTL Klub régi sorozatai mellett kihívóan viselkedő fiatalokkal, a TV2 pedig Szulák Andreával és Sváby Andrással hódított.

Az első Kísértés bejött az RTL Klubnak

Tévé2004.10.11, 15:46

Hatásos volt a kereskedelmi csatorna új realitysorozatát megelőző kampány, a Kísértés péntek esti premierje a nézettségi versenyben messze lehagyta a konkurens műsorokat.

Fiatal nőkkel hódított Árpa Attila

Tévé2004.10.06, 13:17

A nézettségi verseny állását továbbra sem tudta megfordítani a TV2, de új műsora, a Csaó, Darwin nagy sikert aratott szombat este. A produkciót kreatív tanácsadóként segítő Árpa Attila korábbi munkaadója, az RTL Klub hétvégi gyengébb eredménye ellenére továbbra is piacvezető, amit elsősorban hétköznapokon sugárzott sorozatainak köszönhet.

Szulák megmentette a TV2-t

Tévé2004.09.29, 14:35

Elvesztette a nézettségi versenyt a TV2 a nagy reklámmal beharangozott Ring című bokszshow-jával. A közönségnek Csábi Bettina és Nagy "Csonttörő" János küzdelmeit kínáló műsor átlagnézettsége messze elmaradt fő konkurense, az RTL Klub programja mögött. Aratott azonban a TV2 másik szombati műsora, Szulák Andrea játékos vetélkedője, amely biztos fölénnyel verte a Survivort. Az új Nagy Ő első részének nézettségi eredménye, mint arról korábban beszámoltunk, felemás lett.

Havas Henriket mellőzték a fiatalok

Tévé2004.09.22, 14:41

A TV2 új reggeli műsora, a Mokka a teljes lakosságot tekintve viszonylag jó eredményt ért el, de a kereskedelmi tévék fő célcsoportjában, a fiatalok körében messze lemaradt az RTL klubos Reggeli mögött, és a köztévés Napkeltét sem tudta legyőzni.

Bukásra áll Konta Barbara - nézettség

Tévé2004.09.17, 13:13

A Barátok közt egykori szereplőjének új TV2-s délutáni beszélgetős műsorát gyakran fele annyian sem választják, mint a rivális Balázs Show-t az RTL Klubon, a TV2 szerint azonban a Barbara-show számukra így is siker. A két konkurens adó veresenye általában a többi, nagy nézettségű idősávban is hasonlóan alakul - az új tévés szezon kezdetére visszaállt a kereskedelmi csatornák közötti verseny nyár előtti eredménye.

Kínzás a német Big Brotherben

Tévé2004.09.10, 15:50

Túl messzire mentek a valóságshow német változatának producerei - állítja több helyi politikus, akik szerint a tévések már a szereplők kínzásától sem rettennek vissza, csak hogy emeljék a műsor nézettségét. A Big Brother készítői egyelőre nem reagáltak a vádakra.

A Survivor és Friderikusz is nyert - tévénézettségi adatok

Tévé2003.09.25, 12:14

A Survivor magyarországi premierjének sikere, valamint A nagy Ő népszerűségének további csökkenése mellett az MTV műsorainak jó szereplése jellemezte a 38. hetet.

Ellenállhatatlanok a magyar aranyak

Tévé2004.08.26, 16:47

Hatalmasat fordult a nézettségi verseny az olimpia kezdete óta, az athéni játékokra eső első teljes műsorhéten az MTV nemcsak komoly vetélytársa volt a kereskedelmi csatornáknak, hanem föléjük is kerekedett.

Hátraszorult Nagy Tímea aranya

Tévé2004.08.18, 11:58

Nagyot ugrott a magyar közszolgálati csatorna nézettsége az olimpia nyitóhetében, ennek ellenére az első magyar aranyat megszerző Nagy Tímea vasárnapi küzdelmét is magába foglaló műsort átlagosan sokkal kevesebben választották, mint a TV2-s Naplót, illetve az RTL Klubon futó aktuális filmet. Így összességében megmaradt a kereskedelmi műsorok fölénye - különösen Vágó István és a szórakoztató filmek vonzottak sok embert.

Transzszexuálissal nyert a brit Big Brother

Tévé2004.08.11, 09:46

Nadia, a transzszexualitását korábban eltitkoló brit Big Brother-szereplő nyerte a műsor ötödik sorozatát, amely a verekedő és meztelenkedő résztvevőiről vált hírhedtté. A korábbinál több botrányt hozó műsor kifizetődő volt a Channel 4 kereskedelmi csatornának, a BB5 milliókkal múlta felül az előző széria nézettségét.

30. hét

Tévé2004.07.30, 14:00

 

Rékasiék a TV2 humoristáival küzdenek - nézettség

Tévé2004.07.23, 09:08

A tévés uborkaszezonnak számító nyár közepén a nagy mennyiségű játékfilm mellett az RTL klubos Barátok közt és a legjelentősebb konkurens csatorna paródiaműsorai kötik le a nézők többségét.

Baumgartner bravúrosan verte Svábyt

Tévé2004.06.22, 15:28

A televíziós nézettségi versenyben is fontos eredményt ért el Baumgartner Zsolt autóversenyző, aki vasárnap este a műsorsáv általában legnézettebb programjánál, a Naplónál is népszerűbb volt.

VV-Milóval sokat nyert az RTL Klub

Tévé2004.06.08, 14:41

Sting mellett a hétvége legnépszerűbb szórakoztatóipari személyiségei egy deszki tinédzser és a magyar fociválogatott tagjai voltak. A nézettségi versenyben győztes Való Világ negyedik sorozatába már egy hete lehet jelentkezni, de az RTL Klub vezetői azt nyilatkozták, egyelőre nem döntötték el, mikor kerül adásba a valóságshow új szériája. Addig is két másik realityt közvetít a csatorna.

A VV3 lett a nézettségi verseny győztese

Való Világ 32004.06.07, 16:00

2003 december 27-én kezdődött a reality harmadik szériája és több rekordot is hozott az új sorozat. 160 napon át követhették figyelemmel a nézők Leo, Milo és a többiek kalandjait.

A szex sem segít a Big Brothereken

Tévé2004.06.03, 14:28

Nagyot zuhant a szigetországban sugárzott valóságshow nézettsége, amin a producerek kiprovokált jelenetekkel akarnak változtatni.

Beleszól a politika az amerikai Megasztárba

Tévé2004.05.28, 11:44

A tárcsázás napjává nyilvánították Georgiában az American Idol döntőjének idejét, miután a helyi kormányzó úgy döntött, félreteszi a versenyzőkkel szemben tanúsított semlegességét. Észak-Karolina vezetője szintén ringbe szállt, a politikus, georgiai kollégájához hasonlóan, felszólította a polgárokat, hogy járuljanak hozzá földijük sikeréhez. Nem csak a két politikus és a tévénézők számára volt azonban izgalmas az American Idol döntője, hanem a Fox TV számára is, amelynek munkatársai a verseny végkifejlete mellett a nézettségi adatokat is kíváncsian várták. Az eredmény felemás lett.

VV-Marcsi sokat hozott az RTL-nek

Tévé2004.05.28, 16:14

Erősödött az RTL Klub pozíciója a televíziók nézettségi versenyében, és a kereskedelmi csatorna valóságshow-ja is javított eredményén, a május 17-23. közötti héten a Való Világ 3 hétfői kiválasztós része volt a legnézettebb műsor.

A TV2 Árpa Attilával kiütötte a Való Világot

Tévé2004.05.27, 15:23

Az RTL Klub volt munkatársának részvételével megrendezett utolsó Nagy Ő-rész szokatlanul jó eredményt ért el a nézettségi versenyben. A TV2 párkeresőshow-ját a máskor győztes Való Világnál és Barátok köztnél is többen választották.

Lilu és a postások legyőzték Szulákot

Tévé2004.05.24, 16:18

Kiugróan magas nézettsége volt az RTL Klub szombat esti élő tesztműsorának, amelyet kétszer annyi ember választott, mint a konkurens TV2-s programot. A Lilu, illetve a postások csapatának győzelmével végződött Tudáspróba megismételte elődei sikerét.

Csúcsot döntött a spanyol hercegi esküvő

Tévé2004.05.24, 15:42

A spanyol televíziózás történetének legnagyobb nézettségét érte el Fülöp herceg esküvőjének közvetítése. Két nappal a ceremónia után a spanyol trónörökös esküvője még mindig nagy szenzáció, a helyi újságok oldalakat szenteltek az eseményt bemutató fényképmellékleteknek és cikkeknek.

A Barátok közt és Leóék hajtják az RTL-t

Tévé2004.05.21, 14:26

Ismét az RTL Klub nyerte a televíziók nézettségi versenyét, amit főként bejáratot sorozatainak köszönhet a kereskedelmi csatorna. A rendre második helyezett TV2 több kategóriában megközelítette a piacvezető RTL-t és a hét utolsó napján az MTV is jelentős sikert ért el.

Nagy Ő-Anikó ikszelt a Való Világgal

Tévé2004.05.19, 16:14

Fej-fej melletti eredményt ért el a TV2 párkeresőshow-jának fináléja és az RTL klubos reality a tévék nézettségi versenyében, a Barátok köztöt azonban semmi sem tudta befogni.

Csúcson Bárdosék és a brazilok

Tévé2004.05.05, 17:13

A legjobb labbdarúgó-válogatott és a magyar csapat mérkőzése mellett a Tények sikere volt a 18. hét legfontosabb tévés eseménye. A meccs népszerűségének okai egyértelműnek látszanak, a TV2 és az RTL Klub híradója közötti verseny háttere bonyolultabb.

Aratott a TV2 Vikidál nyilvános vallomásával

Tévé2004.05.04, 14:00

Az RTL Klub nyerte az április 19-25. közötti hetet is, amikor - szokás szerint - a Való Világ és a Barátok közt voltak a csatorna legnép-szerűbb műsorai. A TV2 ezúttal is csak a műsorpár szüneteltetése idején tudott jelentős sikert elérni, így vasárnap este, amikor közel kétmillió ember nézte a Vikidál Gyula ügynök múltjával is foglalkozó Naplót. Az MTV is hétvégén vonzotta a legtöbb nézőt - Szupebuli című produkciójával.

Bajor Imre és a boksz is biztos siker

Tévé2004.04.27, 12:58

A máskor is elsöprő sikert arató szappanopera-valóságshow koktél mellett Bajor Imre havi kabaréja, a TV2 szombat esti ökölvívó gálája és a nem csak időseket vonzó Névshowr voltak az április 12-18. közötti hét legnépszerűbb tévéműsorai.

Medgyessy vesztett, Való Világ-Csaba nyert

Tévé2004.04.20, 15:40

A miniszterelnököt is szerepeltető hétfő esti Banánhéj helyett a tévézők többsége a Való Világ akasztói rodeóshow-ját és a nézettségi verseny régi favoritját, a Barátok köztöt választotta.