Népszabadság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- rendőrség
- Fidesz
- kékfény
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lemondott a Mediaworks vezérigazgatója
Katona Viktor, a Mediaworks megbízott vezérigazgatója egészségügyi okok miatt kérte felmentését, közölte a cég a honlapján.
Jelzálog van a Népszabadságon
A felfüggesztett Népszabadság szerkesztősége szerint a tulajdonos Mediaworks betegségre hivatkozva lemondta a szerkesztőség képviselőivel folytatandó tárgyalásokat. Kiderült számukra viszont, hogy az MKB banknak zálogjoga van a Népszabadságon, ez azt is jelentheti, hogy a lapot a bank hozzájárulása nélkül nem lehet eladni.
- címkék:
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Az Európai Bizottság aggódik a Népszabadság miatt
Az Európai Bizottság tud a Népszabadság felfüggesztéséről, és követi a fejleményeket. Egyben aggodalmát fejezte ki a lap felfüggesztése miatt, de találgatásokba nem bocsátkozik.
Az MSZP átvilágíttatná a médiumokat
Bizottságot hozna létre az MSZP elnöke a médiumok tulajdonosi hátterének vizsgálatára. Egyébként pedig - jelentették be - a szocialisták nem vesznek részt a kormányfő kezdeményezte alaptörvény-módosításban.
- címkék:
- Molnár Gyula
- MSZP
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Pótolhatatlan veszteség: írók tiltakoznak a Népszabadság bezárása ellen
Závada Pál, Térey János, Kiss Tibor Noé, Karafiáth Orsolya, Háy János, Grecsó Krisztián és még több száz író tiltakozik a Népszabadság „aljas és gyáva megszüntetése ellen”.
Tovább egyeztet a Népszabadság főszerkesztője és a kiadó
A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik, amely megfelelő alapot biztosíthat a lap újraindításához – írják hétfő reggeli közleményükben.
Kilőtt az ipar, leállt a Népszabadság
Felfüggesztették a Népszabadság kiadását, a lap az elmúlt években többmilliárdos veszteséget halmozott fel, jelenleg az üzleti modell újraformálásán dolgoznak. Csökkent a költségvetési hiány, nőtt az ipar, bővült a fogyasztás. Budapest elküldte a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat második részét, de így tett Róma is, pedig korábban bejelentették, hogy visszalépnek. Az angol font 31 éves mélyponton van, Donald Trump pedig valószínűleg közel 20 éve nem fizet jövedelemadót. Ez volt a héten a gazdaságban.
Nincs egyezség, nem jelenik meg hétfőn a Népszabadság
Elmentek a Népszabadság újságírói a lap új, Bécsi úti épületéhez, hogy – ahogy mondták – felvegyék a munkát. Csakhogy a felfüggesztett lap tulajdonosai már tegnap közölték velük, hogy nem kell bemenniük dolgozni, az alapbérüket így is megkapják. Murányi András főszerkesztőt viszont beengedték, de nem született megegyezés.
- címkék:
- Népszabadság
- Címkefelhő »
A Népszabadság miatt tüntettek a Kossuth téren
Népszabadság melletti szolidaritási demonstrációt tartottak szombat este Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren.
- címkék:
- tüntetés
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Tüntetnek a Népszabadság miatt
Egy időben két helyszínre is tüntetést hirdettek azok, akik elfogadhatatlannak tartják, hogy felfüggesztették a Népszabadság megjelenését. A Tüntetés a sajtószabadságért Facebook-csoport a Kossuth térre hívta az embereket, az MSZP pedig a kiadó székházához, a Corvin negyedbe. Cikkünk frissül.
- címkék:
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Ajánlatot tett a Mediaworks a Népszabadság szerkesztőségének
Ajánlatot tett a Mediaworks a Népszabadság szerkesztőségének – közölte a kiadó szombat este az MTI-vel. Hozzátették, hogy a felek megállapodtak: vasárnap folytatják az egyeztetéseket az üzemi tanács és a szakszervezet bevonásával.
- címkék:
- Murányi András
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Ezért kellett leállítani a Népszabadságot
Felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes kiadását a kiadó Mediaworks Zrt. Közleményükben azt írták: azért döntöttek így, hogy a lap új koncepciójának kialakításáig és megvalósításáig „valamennyi érintett erre a kiemelt feladatra tudjon koncentrálni". Azt is írták, hogy az elmúlt tíz évben 74 százalékkal csökkent a lap példányszáma. Ez állhat a háttérben.
- címkék:
- veszteség
- példányszám
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Ez volt a Népszabadság utolsó címlapja
Október 8-án felfüggesztették a Népszabadság kiadását, a hivatalos közelmény szerint a készülő koncepcióváltás miatt. A Népszabadság újságírói a nyilvánossággal egy időben értesültek a döntésről, puccsot sejtenek a történtek mögött. Már szervezik az esti tüntetést a sajtószabadságért.
Az MSZP tüntetést szervez a Népszabadságért
A sajtó fekete napja: a kormány eltaposta a nép szabadságát! - ezt írta közleményében az MSZP azután, hogy a kiadó úgy döntött: felfüggeszti a Népszabadság kiadását.
- címkék:
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Felfüggesztik a Népszabadság kiadását
A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni" - közölte a társaság szombaton az MTI-vel. A nol.hu oldala hibaüzenetet ad: a szolgáltatás nem elérhető.
- címkék:
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Felfüggesztik a Népszabadság kiadását
A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni" - közölte a társaság szombaton. Az ott dolgozókat reggel, levélben értesítették a lap kiadásának felfüggesztéséről. Egyelőre megkapják a fizetésüket, de nem kell bemenniük dolgozni. A lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.
- címkék:
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Tényként kezelik Simicska Index-vásárlását
A Népszava és a 168 Óra szerint kész tény, hogy Simicska Lajos kezébe kerülhet a Spéder Zoltán tulajdonában álló Index. Mindkét lap azt írja: a nagyvállalkozónak opciós szerződése van a hírportálra. A konstrukció nagyban hasonlíthat ahhoz, amikor Fonyó Károly próbálta megszerezni a TV2-t. Akkor nem sikerült nyélbe ütni az üzletet.
A 168 Óra szerint Simicska kezébe kerülhet az Index
Simicska Lajos birtokába kerülhet az Index, míg a Népszabadság és a Nemzeti Sport Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerülhet – erről a 168 Óra írt.
Nem kér Aczél Endréből a Népszabadság
Facebook-oldalán jelentette be Aczél Endre, hogy több cikket nem rendel tőle a Népszabadság, a Kiss László-botrányban tett hozzászólása miatt. Aczél korábban arról írt, hogy a csoportos nemi erőszak sportoló áldozata maga is „szeretett kefélni”.
Százmilliót kapott az MSZP a Népszabadságért
A kínáltnál végül valamivel többet, kereken százmillió forintot kapott az Origo információi szerint az MSZP alapítványa a Népszabadság Zrt.-ben meglévő 27,69 százalékos tulajdonrészéért. A vételár egyelőre még mind megvan, és az alapítvány kuratóriuma dönt a pénz felhasználásáról. Úgy tudni, a nehéz helyzetben lévő Népszavát segítenék a szocialisták a pénzből a Geomédia kiadón keresztül.
Erős belpolitikát és markáns online jelenlétet ígér a Népszabadság
Az augusztus elején főszerkesztőnek kinevezett Murányi András a főszerkesztőség felállítása után most bejelentette a Népszabadság megújulási programját.
- címkék:
- média
- sajtó
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Tanácsadó lett a Népszabadság volt főszerkesztője
Külső tanácsadóként segíti korábbi munkaadóját Murányi Marcell, a Népszabadság volt főszerkesztője, aki májusban az után mondott le posztjáról, miután kiderült, hogy a kerékpáros, akit még március 30-án sodort el autójával a fővárosban, meghalt. Murányi az Origónak megerősítette, hogy tanácsokat ad a médiavállalkozásnak.
- címkék:
- Murányi Marcell
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Ő a Népszabadság megbízott főszerkesztője
Nagy N. Péter személyében megbízott főszerkesztő irányítja a Népszabadságot, miután lemondott posztjáról Murányi Marcell.
Halálos balesetet okozott, majd lemondott a Népszabadság főszerkesztője
Lemondott posztjáról a Népszabadság főszerkesztője miután a sajtóból megtudta, hogy a kerékpáros, akit még március 30-án sodort el autójával a fővárosban, meghalt.
Lemondott a Népszabadság balesetet okozó főszerkesztője
Lemondott a Népszabadság főszerkesztői posztjáról Murányi Marcell. A Népszabadság főszerkesztője a sajtóból tudta meg, hogy a baleset után több nappal meghalt az a kerékpáros, akit még március 30-án sodort el a fővárosi Rottenbiller utca és István utca kereszteződésében.
Elsodort egy kerékpárost a Népszabadság főszerkesztője
Cserbenhagyásos gázolás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Népszabadság főszerkesztőjét – értesült a Napi Gazdaság.
A Kun-Mediátor körmére néz a kormány
Április 22-én tárgyal a kormány a Kun-Mediátor ügyéről, így azt sem lehet még tudni, mi lesz a károsultakkal, hasonlóan a Hungária Értékpapír Zrt.-hez. Lázár János szokásos csütörtöki tájékoztatóján azt is elmondta, hogy úgynevezett Quaestor ügyintézési pontok jönnek létre a károsultak helyzetének a rendezésére. Zombor Gábor egészségügyi koncepciója pedig nem is került a kormány elé.
Megújul a harcos-karcos Népszabadság
Még tavasszal megújul a napilap, tudta meg az Origo. Azt mondják, hogy még nem haldoklik a nyomtatott sajtó.
- címkék:
- média
- tévé
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Népszabadság: Jön az állami hírtévé
Új, állami hírcsatorna indulhat március 15-étől a Népszabadság információi szerint. A lap úgy tudja, lehet, hogy csak az M1 profilja alakulna át, de az is elképzelhető, hogy M5 néven új adó indul.
- címkék:
- csatorna
- MTV
- Hír TV
- Népszabadság
- MTVA
- Címkefelhő »
Demján: Magyarország az EU nélkül összeomlana
Magyarország válságban van, ha nem lenne az EU, valószínűleg le is gyilkolnák egymást – mondta Demján Sándor. A vállalkozó szerint már 2003-ban előre lehetett látni, hogy elmaradunk a régiótól.
Új vezetők a Világgazdaságnál és a Népszabadságnál
Új vezetőket neveztek ki a Mediaworks Hungary Zrt., az újonnan alakult médiavállalat gazdasági és közéleti lapjainál, a Világgazdaságnál és a Népszabadságnál.
- címkék:
- Népszabadság
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Elbocsátások a Népszabadságnál is
A Hír tévé és a Magyar Nemzet leépítése után a Népszabadság is elbocsátásokra kényszerül.
- címkék:
- Magyar Nemzet
- Népszabadság
- Címkefelhő »
A Blikktől érkezik a Népszabadság új főszerkesztője
Murányi Marcell augusztusban kezdi a munkát a Népszabadságnál. 2006 óta volt a Blikk főszerkesztője, az utódját még keresik.
- címkék:
- Murányi Marcell
- Blikk
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Gyurcsány államtitkára az őszödi beszéd után felhívta a Népszabadságot
Gál J. Zoltán azzal hívta fel a főszerkesztőt, hogy "a főnök nagyon jó beszédet mondott". Aztán nem jelentkezett többet.
Nehéz követni, hogy áll a 4-es metró
Megvették a Népszabadságot
A Vienna Capital Partners megállapodást írt alá a Ringierrel és az Axel Springerrel egy jelentős médiaportfólió megvásárlásáról – tette közé az osztrák társaság. A portfólió része nyolc megyei napilap, a Nemzeti Sport, a Népszabadság, a Világgazdaság, több magazin, például a hot!, a Lakáskultúra és a Fanny, valamint a Mindmegette.hu gasztroportál. A tranzakciót még jóvá kell hagynia a médiahatóságnak és a versenyhivatalnak.
Visszavásárolná a Népszabadságot az MSZP alapítványa
Korrekt ajánlatot kapott az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány a Ringiertől, amely túladna a Népszabadság részvényeinek 70,7 százalékán. Az alapítvány hamarosan eldönti, hogy megveszi-e a csomagot a svájci kiadótól.
Népszabadság: Kevesebb lesz a részesedése a honvédségi közvetítő cégeknek
A világ sok országában olyan haditechnikát használnak, amelyet a Magyar Honvédség éppen kivon a rendszerből. A honvédelmi vezetés a Népszabadság információi szerint csökkentené a feleslegessé vált felszereléseket közvetítő cégek részesedését, hogy az állam érdekei jobban érvényesüljenek.
- címkék:
- hadiipar
- honvédség
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Népszabadság: Titkos társasági tagságról is nyilatkozhat a kormánytisztviselő
Egy kormányrendelet értelmében új önéletrajzot kell benyújtaniuk a kormánytisztviselőknek. A Népszabadság forrásai szerint olyan adatokat is meg kell adni, amelyekre a munkaadónak még a szigorúbb kötöttségekkel járó közszolgálati jogviszony keretében sincs szüksége. A köztisztviselő opcionálisan nyilatkozhat arról is, hogy tagja-e titkos társaságnak.
Népszabadság: A kormány alá rendelné az egyetemeket a legújabb tervezet
A felsőoktatási koncepció legújabb tervezete szerint 2014-ig 36 milliárd forintot vonnak ki a felsőoktatásból. Megváltoztatnák a felvételi rendszerét, és 2012-től a jelenlegi 29 állami felsőoktatási intézmény helyett már csak 26-tal számolnának.
Címlapon tiltakozik a médiatörvény ellen a Népszabadság és a Népszava
Két napilap is teljes címlapján tiltakozik a hatályba lépett új médiatörvény ellen. A Népszabadság címoldalán az unió 23 nyelvén az olvasható, hogy "Magyarországon megszűnt a sajtószabadság", a Népszava pedig a sajtó szabadságát követeli magyarul és angolul az első oldalon. Decemberben tiltakozásul a Magyar Narancs és az Élet és Irodalom jelent meg üres címlappal.
- címkék:
- médiatörvény
- Népszabadság
- Népszava
- Címkefelhő »
Fizetés helyett csak előleget kaptak a Malév-dolgozók
A Malévnál dolgozók nem kapták meg a teljes fizetésüket, csupán előleget utalt nekik a légitársaság - írja a Népszabadság.
Négyezer forint az orvosok hálapénze betegenként
A betegek csaknem negyede szokott az orvosnak hálapénzt adni. Ez az összeg átlagosan 4.300 forint havonta - ismerteti a csütörtöki Népszabadság a Webbeteg című internetes lap és a Szinapszis Kft. által készített közös felmérést.
Korrupcióellenes hivatalt hozna létre a kormány
Új hivatalt hoz létre a kormány a korrupció ellen - írja a Népszabadság. A Közérdekvédelmi Hivatal független intézményként lépne fel a hivatali vesztegetések és más jogsértések ellen, a bejelentők pedig akár részesedhetnének is a feltárt szabálytalanság miatti bírságból.
Kilencszáz közmunkást vennének fel a kórházak
A lehetségesnél több közmunkást foglalkoztatnának a kórházak: a meghirdetett 800 helyre 900 igény érkezett az egészségügyi intézményekből - írja a szerdai Népszabadság. A meghirdetésekor erősen vitatott kezdeményezés április 1-jétől decemberig biztosít egészségügyi munkát munkanélkülieknek, uniós forrásból összesen 4,5 milliárd forintos befektetéssel.
Képzetlen közmunkásokkal töltenék fel a kórházakat
900 képzetlen munkanélkülit vennének fel ápolónak a magyarországi kórházakba, hogy ezzel csökkentsék az ápolási területen tapasztalható munkaerőhiányt. A kórházak ápoló-kereslete még a kormány által indított, uniós finanszírozású közmunkaprogram kereteit is túllépné, mivel képzett ápoló alig kerül ki a szakképzési intézményekből - írja a Népszabadság. A kórházak ugyanakkor ígérik: alkalmatlan embert biztos nem vesznek fel az ápolási munkára.
- címkék:
- kórház
- ápoló
- munkaerőhiány
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Bokros: válság idején van esély a reformokra
Amikor válság van, akkor könnyebb megvalósítani a reformokat - mondta a Népszabadságnak Bokros Lajos. A volt pénzügyminiszter szerint a társadalom ilyenkor elfogadóbb, ráadásul a politikusoknak is kevesebb a vesztenivalója.
Bajnai bekeményít az önkormányzatoknál
Az elnyert uniós támogatások visszavonását és szabálytalanságok vizsgálatát helyezte kilátásba a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azoknál az önkormányzatoknál, amelyek visszatartják a megbízást kapott cégek pénzét, nem folytatnak nyílt közbeszerzési eljárást, vagy a fejlesztésükhöz átutalt előleget nem arra fordítják, amire kapták - írja a Népszabadság.
Népszabadság: ötszázalékos járulékcsökkentés várható
Öt százalék körüli járulékcsökkentés, ennek ellensúlyozására pedig két-három százalékos áfa-emelés lehet a Népszabadság információi szerint a kormányzati válságkezelő csomag legfontosabb eleme. A lap szerint az áfa-emelés az alapvető élelmiszereket nem érinti.
Szonda: Depressziós a magyar társadalom
Mindössze a szavazásra jogosultak 43 százaléka venne részt egy most vasárnapi választáson, miközben az emberek 89 százaléka úgy érzi, rossz irányba mennek a dolgok - ismertette a Szonda Ipsos legújabb kutatásának eredményeit a szerdai Népszabadság. A felmérés szerint januárban tovább nőtt a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága közt, ami főleg annak köszönhető, hogy a szocialista szimpatizánsoknak csak a fele menne el szavazni.