Népszabadság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- rendőrség
- Fidesz
- kékfény
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egyre több diák tetves a fővárosban
Egyre több fővárosi diák lesz tetves az iskolában. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szakembereinek nem feladatuk a tetvek eltüntetése, a szülőket pedig nem lehet kötelezni gyermekük tetvetlenítésére. Egy felmérés szerint tavaly csak a Józsefvárosban 1317 gyermek lett tetves, de a XI. kerületben is 341 gyereknek viszketett nem hiába a feje - írja a Népszabadság.
Csak különgépen jöhetnek az irakiak
Csak különgépeken és csak Taszárra érkezhetnek a magyar és az amerikai kormány korábbi megállapodása értelmében azok az iraki önkéntesek, akiket a taszári amerikai bázison képeznek ki a következő hónapokban. A Népszabadság információi szerint ugyanakkor a Pentagon arról tájékozatta a magyar kormányt, hogy az irakiak civilként érkeznek majd Magyarországra. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter jelezte, hogy a magyar kormány ragaszkodik a korábbi megállapodáshoz.
Több ponton finomodott a Jürgens-jelentés
Az Európa Tanács jogi bizottsága kedden kezdte meg a magyar kedvezménytörvényről szóló jelentés vitáját Strasbourgban. Bár a vita során több ponton is közeledett egymáshoz az ET és a magyar kormány álláspontja, Erik Jürgens, az ET jelentéstevője továbbra is több kivetnivalót talál a státustörvényben - írja a Népszabadság. Tabajdi Csaba, a magyar delegáció vezetője az egyeztetést követően kijelentette: sajnálatos, hogy a magyar küldöttségnek magyarázkodnia kellett az Európa Tanácsban.
A főtárgyaló szerint zavarbaejtő a hazai vita
Juhász Endre nagykövet Magyarország főtárgyalója volt az Európai Unióval négy éven át folytatott tárgyalásokon. A folyamatot lezáró koppenhágai csúcstalálkozó után kialakult heves vitába nem folyt bele, noha személyesen vett részt mindkét kormány idején az összes fontos tárgyaláson. Kedden a Népszabadságban egész oldalas cikkben vette védelmébe a integráció terén elért eredményeket, és zavarbaejtőnek nevezte a csúcstalálkozó után kirobbant belpolitikai vitát.
A héten döntenek a Terror Háza kuratóriumáról
A kulturális tárca arra készül, hogy hat fővel kiegészítse a Terror Háza Múzeumot működtető közalapítvány kuratóriumát. Az új kurátorok feladata lesz, hogy gondoskodjanak a kiállítás kiegészítéséről. Az új koncepcióról és a kuratóriumi tagokról valószínűleg a pénteki kormányülésen döntenek.
Gyógyszerpiaci reform a láthatáron
A Gazdasági Versenyhivatal gyógyszerpiaci szabályozás átalakításáról készített tanulmánya lehetővé tenné a patikák közötti árversenyt és egyes recept nélkül megvásárolható szerek gyógyszertáron kívüli árusítását. A javaslatokat a gyógyszerészek aggályokkal, míg az egészségügyi kormányzat örömmel fogadta - írta a Népszabadság.
Egyre több az EU-szkeptikus Magyarországon
Fél évvel ezelőtt még az emberek 62 százaléka gondolta alapvetően előnyösnek az Európai Unióhoz való csatlakozást, most már csak 45 százalékuk, miközben az inkább hátrányokra számítók aránya szinte megduplázódott: 20 százalékról 39-re nőtt - derül ki a Szonda Ipsos közvéleménykutatásából, amit a Népszabadság tett közzé. A baloldali szavazok inkább a pozitívumokat látják az integrációban, a jobboldaliak inkább a negatívumokat.
Oblath távozik a Monetáris Tanácsból
Szerdán lemondási szándékáról tájékoztatta Medgyessy Péter miniszterelnököt Oblath Gábor, a jegybank Monetáris Tanácsának tagja - értesült a Népszabadság. A szakember jóval korábban akart kamatot csökkenteni.
Doszpot egyelőre képviselő marad
Doszpot Péter még nem mondott le mandátumáról, így az MSZP elnöksége mai ülésén nem dönt a képviselő utódjáról. Az egykori rendőr várhatóan csak akkor távozik, ha kezében lesz minden papír, amely szükséges ahhoz, hogy kinevezhessék a vám- és pénzügyőrség különleges osztályának élére.
Infláció alatt a betéti kamatok
Alig egy héttel a jegybank kamatcsökkentései után a kereskedelmi bankok többsége jelentős mértékben, 2-3 százalékkal csökkentette betéti kamatait. Az új feltételek életbe lépését követően a lekötött betétekre fizetett kamat az 5, de egyes hitelintézeteknél a 4 százalékot sem éri el - írja szerdai számában a Népszabadság.
- címkék:
- kamat
- bank
- infláció
- Népszabadság
- Címkefelhő »