Népszabadság

címke rss

Rák miatt küldik el a dolgozókat

Itthon2004.12.10, 09:55

A munkáltatók gyakran felmondanak rákbeteg dolgozóiknak. A vezetők leggyakrabban a fizikai munkásoktól válnak meg azzal az indokkal, hogy daganatos betegséggel nem bírják majd a munkát. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság vezetője szerint a rákbetegek nem merik elmondani, mivel kezelik őket, mert félnek, hogy elveszítik az állásukat. A munkáltatók hozzáállása miatt a leszázalékolási kérelmek harmadik leggyakoribb oka a daganatos megbetegedés.

Nincs felmérés Csernobil hatásairól

Itthon2004.12.09, 07:26

Hegyeshalom után Záhonyban is azt vizsgálódnak a tisztiorvosok, hogy a környéken több lett-e a daganatos megbetegedések száma a 18 évvel ezelőtti csernobili katasztrófa után. A következmények utólagos tisztázását nehezíti, hogy Magyarországon nem készült a csernobili baleset egészségügyi hatásait feltáró vizsgálat - írja a Népszabadság.

Érvényteleníthetik az esztergomi népszavazást

Itthon2004.12.09, 08:32

Az esztergomi MSZP-szervezet szerint érvénytelen volt a december 5-i helyi népszavazás, azon ugyanis - az országos referendummal ellentétben - nem 25, hanem 50 százalék fölötti részvétel szükséges - írja a Népszabadság. A helyi népszavazáson a vezetékes vízhálózatról döntöttek az esztergomiak.

Új szóvivői hálózat a bíróságokon

Itthon2004.12.09, 08:00

Külső szakértőt bíznak meg a bíróságok hatékonyabb kommunkációjának kidolgozására. A bíróságokon szóvivői hálózatot alakítanak ki a jövőben - írja a Népszabadság.

Évi hétszáz mobilt koboznak el a raboktól

Itthon2004.12.08, 07:23

Naponta két-három mobiltelefont találnak a felügyelők a büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartottaknál, illetve a nekik küldött csomagokban elrejtve. A mobilok használatának megakadályozására felmerült a börtönök leárnyékolása is - írja a Népszabadság.

Vizsgálat az MTV népszavazási műsora miatt

Itthon2004.12.07, 07:49

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint az MTV megbukott a közszolgálatiságból vasárnap, mert csak este fél tízkor kezdett foglalkozni a népszavazás eredményének alakulásával. Mások pedig a Friderikusz-műsorban feltűnő Hajós András szereplését kritizálják - írja a Népszabadság.

Halált is okozhatnak a felírt gyógyszerek

Itthon2004.12.06, 07:02

Szakértői becslések szerint Magyarországon több ember halálát okozhatják a súlyos gyógyszer-mellékhatások, mint a közlekedési balesetek. Az említett halálokok nagy többsége megelőzhető lenne, ha az orvosok körültekintőbben rendelnék, a betegek pedig több információ birtokában szednék a gyógyszereket - írja a Népszabadság.

Vezető nélkül a Millenáris

Itthon2004.12.06, 06:45

Ügyvezető és művészeti vezető nélkül maradt a budai Millenáris Park. A kulturális központnak jelenleg érvényes programfüzete sincs, ugyanakkor az informatikai minisztérium szerint a felmentéseknek éppen az volt a céljuk, hogy a programokat zavartalanul megtarthassák - írja a Népszabadság.

Megkezdődtek a minisztériumi leépítések

Itthon2004.12.04, 11:45

Több ezer állami alkalmazottat bocsátanak el már az idén - írja a Népszabadság. A jövő évi költségvetés tervezete szerint takarékossági okok miatt tízezerrel kell csökkenteni az állami alkalmazottak számát. Az előrehozott létszámleépítés oka, hogy a megtakarítás minél korábban jelentkezzen. A legnagyobb létszámcsökkentés a földművelésügyi és a honvédelmi tárcánál várható.

Költözik az RTL Klub, az MTV és a rádió is

Itthon2004.12.04, 09:57

Új székházba költözik a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és az RTL Klub - írja a Népszabadság. Az RTL Klub a Fehérvári útról jövő év végén költözik át Budafokra, a Campona mellé. Az MTV Óbudára teszi át székhelyét, a köztévének az új székházra nincs pénze, így béreli majd. A Magyar Rádió új központjának helyszínét még nem választották ki.

Újabb újságíró mondott fel Orbán-interjú miatt

Itthon2004.12.03, 17:48

Újabb újságíró mondott fel egy Orbán Viktorral készített interjú miatt. Ezúttal a Duna tévé műsorvezetője, Kumin Viktória távozik, akit az interjúval kapcsolatban nyíltan bírált a Magyar Nemzetben Belénessy Csaba alelnök - írja a Népszabadság.

Aligazgató-helyettes lesz Salgó az Europolnál

Nagyvilág2004.12.03, 07:00

Igazgató már biztos nem lesz az Europolnál Salgó László, viszont helyette elnyerte a szervezet aligazgató-helyettesi posztjára kiírt pályázatot. A volt országos főkapitány a terrorizmus elleni küzdelemért felel majd új helyén - írja a Népszabadság.

Nehezebb lesz az anonim betét nevesítése

Archívum2004.12.03, 07:59

2005-től az anonim betétek tulajdonosai csak úgy juthatnak pénzükhöz, ha ahhoz az ORFK is hozzájárul - írja pénteki számában a Népszabadság. Ez akár két hétig is eltarthat.

Magánpraxisban kevesebb baba jön korán

Itthon2004.12.03, 07:19

A társadalmi státus függvénye a koraszülés. Országos átlagban a születő gyermekek 8,4 százaléka jön korábban, míg magánpraxisokban ez az arány alig 1-2 százalékos - írja a Népszabadság. A lap szerint koraszülöttek fokozottan érzékenyek a betegségekre, kezelésük hatalmas összegbe kerül az egészségügynek.

Ittasan vezetett a jeges úton Bubik

Itthon2004.12.02, 09:00

Ittas volt, és feltehetően nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezetett Bubik István, aki vasárnap hajnalban szenvedett halálos balesetet Szolnokról Budapest felé autózva - írja a Népszabadság a rendőrség szakértői jelentése alapján.

Egészségkárosító gyertyák és füstölők

Itthon2004.12.02, 07:40

Egészségtelenebb begyertyázott templomban misézni, mint sétálni egy forgalmas út mellett - derül ki egy kutatásból. A zárt térben égetett gyertyák és füstölők által kibocsátott apró részecskék komoly egészségkárosító hatásúak, de már dolgoznak egy jogszabályon, amely az otthonokban is szabályozná a káros anyagok határértékeit.

Persányitól várják a Margitsziget megmentését

Itthon2004.12.02, 07:13

Természetvédelmi oltalom alá szeretné helyeztetni a Margitszigetet a Mozgalom a Margit-szigetért Egyesület, ezért a környezetvédelmi miniszterhez fordultak beadvánnyal. A társaság emellett azt is szeretné elérni, hogy a főváros ne adja tulajdonosi hozzájárulását a szigetre tervezett uszodához, amíg a környezetvédelmi tárca nem dönt az ügyben - írja a Népszabadság.

Megszűnik a Nőház

Itthon2004.12.01, 07:07

Feloszlatta magát a Budapesti Nőház működtetésére létrehozott egyesület - írja a Népszabadság. A lap a fő ok, hogy az intézmény túl drága, havi fenntartási költsége eléri a másfélmillió forintot.

Kevesebben kíváncsiak a koronára

Itthon2004.12.01, 07:29

Az utóbbi években visszaesett a magyar korona látogatóinak száma. A kincseket eddig több mint hárommillióan nézték meg a Parlament épületében kiállított kincseket, akik ingyen utazhattak koronanézőbe. A látogatóknak biztosított kedvezményeket a kormányzat most hosszú távon is rendezni akarja - írja a Népszabadság.

Összeomolhat a vád a móri rablás ügyében

Itthon2004.12.01, 09:10

Szerdán az ügyész perbeszédével folytatódik a móri rablás vádlottjainak tárgyalása. A védők szerint összeomolhat a vád - írja a Népszabadság.

Később takarékoskodik a kormány

Gazdaság2004.11.30, 08:05

Az idei, vártnál nagyobb deficit és a 2006-os választási év késlelteti a takarékoskodást - derül ki a kormány új gazdasági programjának fő számíiból, melyet a Népszabadság ismertet. Az euró bevezetése a tervezet szerint nem csúszik.

Akadozások a gyógyszerellátásban

Itthon2004.11.30, 07:35

Az utóbbi hetekben időnként hiánycikké váltak egyes gyógyszerek - láz- és fájdalomcsillapítók, illetve egyes olcsóbb antibiotikumok és vérnyomáscsökkentők. A gyógyszerészkamara és a gyógyszer-nagykereskedők szerint nincs szó hiányról, csupán egy-két napos kimaradásról - írja a Népszabadság.

Törvénysértő lehet az esztergomi népszavazás

Itthon2004.11.30, 11:12

A megyei választási bizottság szerint nem írták ki időben az esztergomi helyi népszavazást, ezért nem lehetne az országos népszavazással egy időben, december ötödikén, megtartani - írja a Népszabadság. Az esztergomiak ivóvizükről szavaznak vasárnap a kettős állampolgárság és az egészségügyi privatizáció mellett.

Szonda: egyre nő Mádl előnye

Itthon2004.11.29, 09:09

Mind nagyobb Mádl Ferenc előnye a politikusok népszerűségi rangsorának élén. A köztársasági elnöktől leszakadt a korábban vele szinte fej-fej mellett lévő Dávid Ibolya. Dobogós helyen áll Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, akit egy ponttal leszakadva követ Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján.

A prostituáltak zaklatása miatt bírálják a rendőröket

Itthon2004.11.29, 10:19

Az ügyészség szerint az 1950-es évekre emlékeztető módon bánnak a rendőrök a prostituáltakkal - derül ki egy ügyészségi tanulmányból. A rendőrök szerint az önkormányzatok és ellentmondásos jogszabályok nehezítik a prostitúció kezelését, így ők kénytelenek szigorúan fellépni az örömlányok ellen - írja a Népszabadság.

430 magyar orvos már külföldön dolgozik

Itthon2004.11.29, 07:09

Több mint ezren kérték orvosi diplomájuk külföldi honosítását az uniós csatlakozás óta, közülük 430-an már külföldön dolgoznak. A kinti bér a hazai nyolc-tízszerese - írja a Népszabadság.

Újra elszállítanák a tilosban parkolókat

Itthon2004.11.26, 07:49

Keresik annak lehetőségét, hogy a közterület-felügyelet végezhesse a tilosban parkoló autók elszállítását. Korábban a rendőrség szállította el ezeket az autókat, de az elszállítás egy éve szünetel. A városrendészeti bizottság elnöke szerint törvényt kell módosítani - írja a Népszabadság.

Állami cég kapná a sztrádakoncessziókat

Gazdaság2004.11.26, 11:55

A pénzügyi tárca egy újabb - negyedik - javaslattal állt elő a folyamatban lévő, illetve induló sztrádaberuházások koncesszióba adására. Az új verzió szerint lényegében nem is lenne szükség magánbefektetőkre, elég lenne megtalálni a beruházások teljes finanszírozását vállaló bankokat - értesült a Népszabadság.

Ingyen busszal többen járnak szűrésre

Itthon2004.11.25, 07:53

Kevés nő vesz részt nőgyógyászati rákszűrésen, a veszélyeztetett korban lévőknek összesen három százaléka jelent meg méhnyakrákszűrésen. Különösen vidéken csak akkor mennek el az nők, ha utaztatásukról is gondoskodnak a szervezők - írja a Népszabadság.

Nőtt a Fidesz előnye

Itthon2004.11.24, 07:30

Aktívabbak lettek az elmúlt időszakban a Fidesz szavazói, 71 százalékuk menne el biztosan szavazni. A Fidesz mögé a lakosság 29, az MSZP mögé 23 százaléka sorakozik fel - derül ki Szonda Ipsos kutatásából, melyet a Népszabadság közöl.

M. G. P. könyvet ír a múltjáról

Itthon2004.11.23, 18:20

A távolabbi jövőben könyv formájában megírja a történetét Molnár Gál Péter - mondta a kritikus az [origo]-nak. Ügynökmúltja részleteiről nem volt hajlandó nyilatkozni, azt mondta: el kell olvasni a dokumentumokat, ami azokban áll, azt vállalja. Elismerte: "rosszul érinti" az ügy, de mint mondta, egy ideig lehet szüneteltetni a kritikaírást. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a Népszabadság főszerkesztője bejelentette: kritikát nem, de más írást közölnek Molnár Gáltól.

Utalványokat osztott az MSZP soproni jelöltje

Itthon2004.11.23, 07:23

A választási bizottsághoz fordul a Fidesz, mert szerintük az MSZP soproni jelöltje megsértette az időközi választás tisztaságát. A szocialista jelölt ugyanis vásárlási utalványokat osztott a Sopronhoz tartozó Ágfalván - írja a Népszabadság.

Nem lesznek pontosabbak a BKV járatai

Itthon2004.11.22, 09:12

Sok utas fordul azzal a BKV-hoz, hogy a külföldön szokásos gyakorlat szerint, percre pontosan lehessen tudni, mikor érkezik a busz és a villamos a megállóba. A BKV szerint azonban a budapesti közlekedési viszonyok között szinte lehetetlen a menetrend szerint közlekedni - írja a Népszabadság.

Törvénysértő a prostitúció kezelése

Itthon2004.11.22, 07:37

Alkotmánysértő, hogy a tiltott helyen ajánlkozó prostituáltakat bíróság elé állítják, ügyfeleiket viszont csak figyelmeztetik, ugyanis mindketten szabálysértést követnek el. A Legfőbb Ügyészség szerint az önkormányzatok is megsértik a prostitúcióról szóló törvényeket. A Népszabadságban megjelent tanulmány megállapítja: a prostitúció kezelése visszatért az ötvenes évek gyakorlatához.

Besúgó volt Molnár Gál Péter

Itthon2004.11.22, 16:51

Molnár Gál Péter színikritikus elismerte, hogy 1963-ban aláírt egy beszervezési nyilatkozatot. A Népszabadság főszerkesztőjét nagyon megrázta, hogy régi szerzőjük besúgó volt, de szerinte ez az eddigi életművét nem tette tönkre. A főszerkesztő elvárta volna, hogy megkövesse azokat, akikről jelentett. Verebes István szerint a tények ismeretében abszurd Molnár Gál megítélése, mivel a hivatás gyakorlása morális üzenetet hordoz.

Több pénzt kapnak az önkormányzatok

Archívum2004.11.22, 07:52

35 milliárd forint átcsoportosításáról egyeztek meg a koalíciós pártok és a Pénzügyminisztérium a 2005-ös büdzsé kapcsán: több pénzhez jutnak a helyhatóságok és az iskolák is - írja a Népszabadság.

Távozhat Demszky helyettese

Itthon2004.11.19, 07:58

Távozhat posztjáról Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes. Atkári szerint a költségvetési rendelettel kapcsolatosan fontolgatja a távozást, ám a háttérben az is állhat, hogy Demszky Gábor kivette kezéből az idei kerületekkel folytatott forrásmegosztási vita irányítását - írja a Népszabadság

Tízmilliárdot perelhetnek ki az államtól

Itthon2004.11.19, 09:14

Rendőrök, tűzoltók és határőrök ezrei indíthatnak pert az állam ellen elmaradt távolléti díjuk utólagos megfizetéséért. Más most több száz peres beadvány készül. Ha a bíróság helyt ad a követeléseknek, több mint tízmilliárd forintot kell fizetnie az államnak - írja a Népszabadság.

Pénzbüntetés a védőoltás elutasítása miatt

Itthon2004.11.18, 07:19

Másodfokon pénzbüntetést kapott az a család, akik ellen azért indult eljárás, mert nem engedték, hogy néhény védőoltást beadjanak gyereküknek. A szülőket első fokon felfüggesztett börötönre ítélték - írja a Népszabadság.

Megszűnés fenyegeti a tiszalöki gimnáziumot

Itthon2004.11.17, 07:08

Jövőre megszűnhet a tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Annyira kevés ugyanis a diák, hogy a fenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat már idén sem engedélyezte új osztály indítását. A városi önkormányzat ugyanakkor átvenné a fenntartói feladatokat, ha sikerülne a fenntartási költségeket a felére lefaragni - írja a Népszabadság.

Kevesebbett sózzák az utakat idén télen

Itthon2004.11.17, 06:59

Kissé csökkenti az utakra kiszórt sómennyiséget a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt., ám azt nem ígéri, hogy belátható időn belül véglegesen kiiktatják a sót a téli síkosságmentesítésből. Csak szélsőséges esetekben sóznak majd a hidakon, felüljárókon és a védett fasorokban, több útszakaszon alternatív anyagokat vetnek be. A vállalat egyik utolsó ZIL-je pedig múzeumba vonul - írja a Népszabadság.

Pénzért lehet újraírni az érettségit

Itthon2004.11.16, 07:24

A régebben érettségizett, de idén felvételiző diákoknak jóval többe kerülhet a felvételijük, ha újraírják az idén bevezetett kétszintű érettségit. Ezt ugyanis csak pénzért tehetik meg. Az oktatási tárca helyettes államtitkára szerint azért kell majd fizetni, mert a vizsgáztatásnak komoly költségei vannak - írja a Népszabadság.

Tarnabodra költöznek a hajléktalanok

Itthon2004.11.16, 08:08

Kiderült, melyik falut szemelte ki a szociális tárca befogadó falu programja keretében, hogy fővárosi hajléktalanokat költöztessen oda. A sokáig titokban tartott település a Népszabadság szerint a Heves megyei Tarnabod lesz, ahova olyan családok költöznek, amelyek nem tudtak gyökeret ereszteni Budapesten és otthontalanná váltak.

Környezetvédelmi felmérés meglepő eredményekkel

Itthon2004.11.15, 07:10

A szakembereket is meglepte annak a környezetvédelemmel kapcsolatos felmérésnek több eredménye, amelyet augusztusban végeztek. Kiderült, az emberek többsége aktívan is részt venne - a környezetvédelmi problémák megoldásában, és már nem a hozzáállás, hanem a gyenge infrastruktúra akadályozza a szelektív hulladékgyűjtést - írja a Népszabadság.

Cukorbeteg jogait sértette a rendőrség

Itthon2004.11.12, 13:12

A rendőrség veszélyeztette egy cukorbeteg fogva tartott alkotmányos jogát, amikor megtagadta tőle az étkezést - állapította meg egy vizsgálatában Takács Albert. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese jelentésében az is szerepel, hogy a zárka hiányos berendezése miatt a férfinak a kuka tetején kellett ennie - írja a Népszabadság.

Lézerrel mérik a kátyúkat

Itthon2004.11.12, 07:48

Speciális mérőberendezéssel felszerelt svéd fejlesztésű bérelt géppel mérik fel az idén is az ország közúthálózatát. Várhatóan jövőre sem lesz elegendő pénz az elöregedett burkolatok felújítására.

Minden második ember szavazna decemberben

Itthon2004.11.11, 08:08

A megkérdezettek csaknem fele biztosra ígéri a részvételét a december 5-i népszavazáson - derül ki a Capital Research felméréséből, melyet a Népszabadság közöl. A kórház-privatizáció leállítása biztos igenre számíthat, de a kettős állampolgárság ügyében is ez a válasz számíthat több támogatóra.

Sok cég idén nem kapja meg a visszaigényelt áfát

Archívum2004.11.10, 07:59

Mintegy százmilliárd forintnyi áfát zárolt idén a Pénzügyminisztérium, vagyis több mint tízezer, közösségi adószámmal rendelkező vállalkozás csak jövőre kapja meg az idei évről visszaigényelt áfát - adta hírül a Népszabadság.

Lebomlik az újfajta szatyor

Itthon2004.11.10, 07:01

A néhány hét alatt lebomló környezetbarát szatyor bevezetésével Magyarországon is csökkenthető lenne a hulladék mennyisége. Az olcsó anyagból készülő zacskó lebomlási ideje szabályozható - néhány hétig vagy több hónapig is lehetne használni.

Tájékoztató kampány a kettős állampolgárságról

Itthon2004.11.09, 08:43

A kormány hamarosan tájékoztató kampányt indít a kettős állampolgárságról szóló népszavazás várható hatásáról - tudta meg a Népszabadság. Ha a kettős állampolgárságra a többség igennel voksol, a parlamentnek a jövő év tavaszán meg kell alkotnia a szükséges törvénymódosítást. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a kettős állampolgárság kérdésében előzetes gondolkodásra van szükség.