Népszabadság

címke rss

Megvezette az NBH az utána szaglászó programot

Itthon2008.09.17, 09:08

Vezetői beosztást kapott az UD Vagyonvédelmi Zrt-nél az a férfi, aki a Nemzetbiztonsági Hivatalból (NBH) próbált meg adatokat lopni - írja a Népszabadság. A napilap szerint az UD Zrt. minden olyan hatóságba megpróbált beépülni, ahonnan fontos információt kaphatott. Az NBH-nál felfedezték a kémkedést, és dezinformálták az utánuk kémkedőket.

Kémszoftvert telepítettek az NBH számítógépére

Itthon2008.09.16, 01:10

Kémprogramot telepítettek nyolc hónapja a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépére, ennek felfedezését követően kezdődött el az a felderítés, amely múlt héten az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetőjének feljelentéséhez vezetett - írta a Népszabadság kedden.

Leminősítette saját programját Gyurcsány

Itthon2008.09.16, 16:38

Eddig programnak nevezte, hétfőn a parlamentben azonban politikai esszének minősítette Megegyezés című írását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Egy ellenzéki felvetésre azt mondta: nem kell és nem lehet szavazni a kormányfő adójavaslatát és a hátralévő két év terveit tartalmazó szövegről, mert az csak esszé. A Népszabadság fizetett mellékleteként megjelent írással kapcsolatban a kormányszóvivői iroda azt közölte: nem is lehet kormányprogram az írás, hiszen azt még 2006-ban elfogadták.

Távozik a Fővárosi Vízművek vezére

Archívum2008.09.15, 09:23

Közös megegyezéssel távozik a Fővárosi Vízművek Zrt. éléről Haranghy Csaba vezérigazgató - értesült a Népszabadság.

A többség rokonszenvez a chartával

Itthon2008.09.15, 01:51

A lakosság 58 százaléka hallott a szélsőségesek ellen létrejött Magyar Demokratikus Chartáról: az eredetileg a miniszterelnök nevéhez fűződő kezdeményezést még a Fidesz-szavazók 46 százaléka is helyesli, a bizonytalan, "párt nélküli" szavazók körében pedig az 50 százalékot is meghaladja a charta támogatása - olvasható a Népszabadságban, amely hétfőn ismertette a Medián közvélemény-kutatásának eredményeit.

Magyar-amerikai rakétaszerelő vállalat Nyírteleken

Gazdaság2008.09.12, 11:13

Rakétaszerelő-karbantartó vállalatot alapított az Arzenál Elektromechanikai Zrt. az amerikai Raytheonnal közösen -  derül ki a pénteki Népszabadságból.

Megadóztatnák a céges autókat

Gazdaság2008.09.12, 07:51

A Népszabadság azt írja, hogy a tervezett csomagban szerepel az szja sávhatárának megemelése, 18 százalékos társasági adó, a vállalkozások különadójának kivezetése, valamint öt százalékpontos járulékcsökkentés is. A céges gépkocsikra 6 százalékos vagyoni adót vetnének ki, ami a vállalati Trabantok korát hozhatja majd. Az újság úgy tudja, újabb extra terhet vetnének ki a bankokra, az ingatlanoknál nem lehet majd trükközni a papíron olcsóbb eladással, ellenőrzéskor pedig a cégnek kell majd bizonyítania, hogy valós költséget számolt el.

Elkészült Almássy Kornél pártelnöki programja

Itthon2008.09.11, 01:42

Almássy Kornél közzétette Új lendület és tenni akarás című pártelnöki programját - ismerteti a csütörtöki Népszabadság.

Összehívta Szilvásy a nemzetbiztonsági kabinetet

Itthon2008.09.11, 13:40

Magántitok jogosulatlan megismerésének gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda. Felteheteőn az üggyel kapcsolatban hívták össze soron kívüli ülésre a nemzetbiztonsági kabinetet. Az ügy a Népszabadság szerint egy internetes szolgáltató elleni közelmúltbeli támadással hozható kapcsolatba.

Keresztapák kerülnek szabadlábra

Itthon2008.09.10, 07:51

Heteken belül több tucat nehézfiúnak tartott gyanúsított szabadul a börtönből, akiket három év alatt sem sikerült elítélni. Ennyi időnél többet ugyanis senki nem tölthet előzetes letartóztatásban. A korábban a gyanúsítottak ellen valló tanúk rettegnek, a szabadulók pedig a házi őrizet ellenére is külföldre szökhetnek - írja a Népszabadság.