Németország

címke rss

A filozófus, aki szerint minden összetartozik és egymáshoz kapcsolódik

Tudomány2023.02.23, 11:34

Száznegyven éve, 1883. február 23-án született Karl Jaspers német filozófus, pszichiáter, pszichológus, az egzisztencializmus egyik atyja.

Ezüstöt bányásztak a római katonák, aztán felgyújtották a helyet

Tudomány2023.02.22, 11:28

A frankfurti Goethe Egyetem régészei két római katonai tábort tártak fel Bad Ems városának közelében, a németországi Rajna-Vidék-Pflaz tartományban. A felszín alatti jellegzetességekre utaló jeleket elõször 2016-ban azonosították egy sor termésnyom alapján, ami a terület drónos fényképezéssel történõ felméréséhez és geomágneses kutatáshoz vezetett.

Megszökött egy német bíróságról a saját kislányát megerõszakoló pedofil migráns, de egy nap múlva ismét börtönbe került

Nagyvilág2023.02.21, 16:28

Arról ír a Bild német lap, hogy egy szökésben lévõ gyermekmolesztáló migránst, a 47 éves Ghaith Abdulrahman Mahmood A.-t (47) kedden elfogták. A pedofil közel 25 órán át volt szabadlábon, miután hétfõ reggel megszökött egy bajorországi bíróságról.

A német nagykövet elõször a holland zászlóval keverte össze a magyar nemzeti lobogót, majd pedig a tádzsikkal - fotó

Itthon2023.02.21, 13:45

Julia Gross német nagykövetnek két egymást követõ alkalommal „sikerült" összetévesztenie a magyar zászlót Hollandia, illetve a közép-ázsiai Tádzsikisztán lobogóival. A hibát még mindig nem sikerült orvosolnia a csúcsdiplomatának.

Halált, nyomort és temérdek szenvedést okoz az orosz-ukrán háború

Nagyvilág2023.02.20, 13:49

A németek többsége elutasítja, hogy Németország vadászgépeket küldjön Ukrajnának a háborúba, ez derült ki egy friss közvélemény-kutatásból. Miután Ukrajna ígéretet kapott nyugati országoktól Leopard típusú harckocsik szállítására, egy újabb kéréssel fordult támogatóihoz, és nyugati gyártású vadászbombázókat kért, hogy a levegõben is hatékony lehessen az ukrán haderõ. Közben folyamatosan nõ az áldozatok száma, újabb és újabb tömegsírokról kerülnek elõ felvételek, folyamatosak a temetések, a temetõk tele vannak új sírokkal – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség arra a közvélemény-kutatásra hivatkozva, amit az ARD német köztelevízió késszített ...

Több repülõtér honlapja leállt Németországban

Nagyvilág2023.02.16, 13:28

Szerdán a Lufthansa informatikai hibája miatt utasok ezrei rekedtek a frankfurti repülõtéren. Egy nappal ezután német repülõtér honlapja leállt.

Egyre nagyobb a feszültség Németországban az ukrán menekültek miatt

Nagyvilág2023.02.16, 12:24

A háború kitörése óta több mint egymillió ukrán érkezett Németországba, ezzel õk alkotják az országban a második legnagyobb külföldi népcsoportot.

Egy munkás elvágott egy kábelt egy német vasúti építkezésen, összeomlott a Lufthansa

Nagyvilág2023.02.15, 19:05

Komoly problémával szembesültek az utazni vágyók szerda reggel Németországban, mivel összeomlott a Lufthansa informatikai rendszere. A jelentõs késések és átirányítások mellett járatokat is törölni kellett. Késõbb kiderült, hogy egy vasúti építkezésen egy kotrógép elvágott egy informatikai kábelt, ezért történt meg minden.

Nagyon drága a gáz Németországban, sokkal kevesebbet fûtenek az emberek

Gazdaság2023.02.15, 10:49

Több mint 13 százalékot zuhant a németek éves gázfelhasználása: kicsit az enyhe idõjárás miatt, de fõleg az orosz források „kiváltása" következményeként.

Szijjártó Péter: A német kormány továbbra is blokkolja a paksi irányításrendszer szállítását

Nagyvilág2023.02.14, 15:57

A berlini kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a korábbi megállapodások értelmében leszállítsa az irányítási rendszert az új paksi reaktorblokkokhoz, miközben a német vállalat konzorciumi partnere, a francia Framatome esetében már megtörtént a jóváhagyás - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban.

A kereszténydemokraták gyõztek a berlini tartományi választáson

Nagyvilág2023.02.13, 12:40

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a Berlinben tartott tartományi törvényhozási választáson a hétfõn közölt hivatalos elõzetes végeredmény szerint.

Schmidt Mária: Mi lesz veled Európa?

Nagyvilág2023.02.13, 09:44

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum fõigazgatójának publicisztikája a Látószög blogon.

Évtizedek óta körözött gyilkos akadt horogra Németországban egy reptéri rutinellenõrzésen

Life.hu2023.02.14, 07:31

26 éve körözött gyilkos akadt horogra hétfõn egy rutinellenõrzésen a düsseldorfi repülõtéren - közölte a helyi rendõrség szóvivõje.

Meghalt Kelet-Németország utolsó kommunista miniszterelnöke

Nagyvilág2023.02.11, 16:42

Életének 95. évében meghalt Hans Modrow, Kelet-Németország utolsó kommunista miniszterelnöke.

Fiatal férfi holttestére bukkant egy járókelõ egy elektromos roller mellett Németországban

Nagyvilág2023.02.09, 15:04

Holtan talált egy járókelõ egy fiatal férfit a németországi Bonn központjában egy elektromos roller mellett csütörtök reggel.

Hatalmas leépítésre készül az RTL: 500 munkahely megszüntetését tervezik

Life.hu2023.02.09, 10:24

Az RTL Németország hosszú folyamat eredményeként integrálta magába a "társszervezet", a hamburgi Gruner + Jahr magazinos részlegét. A szakemberek azonban átvizsgálták a portfóliót és a döntés értelmében számos lapot megszüntetnek vagy eladnak, a megmaradóknál pedig a digitális felületet erõsítik.

Évekig nyomorgott külföldön a Megasztár egykori énekesnõje

Tévé2023.02.07, 13:16

Bencsik Tamara a Megasztár negyedik évadában tûnt fel, ahol nagy sikerrel szerepelt. Majd a mûsor végeztével magánéleti tragédiák miatt nem sikerült elérni a kitûzött célokat. Szeretett édesanyja elvesztése után érezte azt, hogy már nem érdekli semmi, az éneklésben sem lelt örömöt, így a költözés mellett döntött. Tíz év után költözött haza Magyarországra, most elmesélte, min ment keresztül a kinn töltött idõ alatt.

Kiderült: megijedt Németország

Nagyvilág2023.02.06, 13:11

"Megegyeztünk Zelenszkijjel, nem használják Oroszország területén a nyugati fegyvereket" - mondta Olaf Scholz. A német kancellár szerint minden döntést alaposan megfontolnak a jövõben is. Minderrõl a Mandiner számolt be. Tegyük hozzá: nyilvánvalóan megijedt a németek, fõleg azután, hogy Annalena Baerbock (megmosolyogtatóan vagy más értelmezés szerint riasztóan) nagyszájú volt az Európai Parlament elõtt, amikor arról beszélt, hogy Németország hadban áll Oroszországgal. Most a külügyminiszternõ hõzöngését próbálta ellensúlyozni Scholz.

A németek többsége szerint hazájuk túl sok menekültet fogad be

Nagyvilág2023.02.05, 15:09

A németek többsége szerint túl sok menekültet fogadnak be hazájukban - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.

Megdöbbentõ német vádak Amerika ellen

Nagyvilág2023.02.04, 13:28

Scholz német kancellár nem bízik abban, hogy a NATO megvédi Németországot, ha az oroszok megtámadnák - ezért ragaszkodott ahhoz Scholz, hogy csak akkor ad Leopard tankokat Ukrajnának, ha az amerikaiak is adnak Abramseket - írja a Mandiner.

Felszippantaná az USA-ból kirúgott IT-szakembereket Németország

Techbázis2023.02.02, 07:01

Míg a Szilícium-völgy az utóbbi idõben tömegesen küldte el az IT-s szakembereket, a németek állítólag tárt karokkal várják õket.

Káosz a német hadgyakorlaton, egy embert mentõhelikopterrel kellett kórházba vinni

Nagyvilág2023.02.03, 08:03

Tizenkét katona megsérült, miután a Bundeswehr két tankja összeütközött egy hadgyakorlaton. Egy katona olyan súlyosan megsérült, hogy mentõhelikoptert kellett hívni a helyszínre. A német védelmi miniszter aggodalmának adott hangot.

Azt kérte az embercsempész a migránsoktól, hogy hazudják magukat stopposnak

Itthon2023.02.02, 16:52

Egy lengyel férfi egy bûnszervezet tagjaként többször is Magyarországra utazott, hogy vietnámi migránsokat vegyen fel, és hamis iratokkal külföldre utaztassa õket. A lebukás elkerülése érdekében azt kérte a migránsoktól, hogy a rendõrök elõtt stopposnak adják ki magukat. A férfira börtönbüntetés várhat, és az országból is kitilthatják.

Nyugdíjasokra vadászó sorozatgyilkost fogtak Németországban

Nagyvilág2023.02.01, 14:34

Õrizetbe vett a német rendõrség egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több nyugdíjast is megölt az elmúlt években.

A mesterséges intelligencia megjósolta a III. világháború kezdetét - itt a percre pontos dátum

Life.hu2023.02.01, 09:11

Idén február végén lesz egy éve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát és egyelõre nem látni, mikor érhet véget a háború. A harcok jelenleg is hevesek, és sokan attól félnek, hogy bekövetkezik a legrosszabb, eszkalálódik a helyzet és kitör a harmadik világháború.

Brutális kegyetlenséggel meggyilkolta a hasonmását egy nõ, hogy megrendezze a saját halálát

Nagyvilág2023.01.31, 14:05

A rendõrök tavaly augusztusban fedeztek fel egy vérrel borított holttestet a dél-németországi Ingolstadtban, egy parkolóban álló autóban. A holttest valódi kiléte a vizsgálatok során kérdéseket vetett fel, ami további nyomozáshoz vezetett, így kiderült gyilkosság megdöbbentõ indítéka. Az ügy részleteit csak most hozták nyilvánosságra.

Magyarországon fogták az eislingeni szatír néven ismertté vált szexuális ragadozót - videó

Itthon2023.01.31, 12:58

A KR NNI munkatársai a külföldi kollégáik jelzése után két órán belül a TEK segítségével elfogták az eislingeni szatír néven elhíresült, körözött német férfit.

Repülõtéri poggyászból mentettek ki egy albínó aligátort Münchenben

Nagyvilág2023.01.30, 14:18

Repülõtéri poggyászból mentettek ki egy albínó aligátort a müncheni repülõtéren, a hüllõmentõk hétfõi közleménye szerint az állat azóta egy állatkertben talált otthonra.

A gazdag Nyugat-Európának mára vége lett

Nagyvilág2023.01.30, 08:59

Az emberek Európa-szerte sokkal reálisabban látják az összefüggést a szankciók és a gazdasági helyzet között, mint amilyen abszurd döntéseket hoznak Brüsszelben – jelentette ki az Origónak adott interjúban a Nézõpont Intézet elemzõje. Pálfalvi Milán úgy látja, hogy Franciaország odáig süllyedt, hogy a világörökségnek számító bagettet is csak segélybõl tudják biztosítani a lakosságnak. Hozzátette: az elégedetlenség növekedésére komoly esély van Nyugaton. Európa hiába gazdag, ha gyenge ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzon, ennek árát pedig az egész kontinens kénytelen megfizetni.

Rengeteg a késelés a német vonatokon

Nagyvilág2023.01.29, 16:08

Kétszer annyi késes támadás történt vonatokon és vasútállomásokon Németországban 2022-ben, mint egy évvel korábban - írta a Bild am Sonntag címû vasárnapi német lap.

Németországban lobbiznak azért, hogy az akkumulátorgyárak Magyarország helyett inkább ott épüljenek fel

Itthon2023.01.29, 08:52

Az akkumulátorgyárakkal rendelkezõ országok a jövõben stratégiai elõnybe kerülnek - jelentette ki Lánczi Tamás a Kossuth rádió Vasárnapi Újság címû mûsorában. A politológus a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos tiltakozások kapcsán kifejtette: ez egy jó beruházás, nemzetgazdasági értelemben fontos, mert munkahelyeket teremt most, a jövõben az akkumulátorgyárak a gazdaság hajtómotorjai lesznek.

Drámai jóslat: a németek kihalnak

Nagyvilág2023.01.28, 18:24

"Kihalófélben vagytok, és az országotoknak a következõ 15 évben (évente) kb. négyszázezer új munkaerõre van szüksége, ez kb. egymillió bevándorlót jelent évente. Valószínûleg mi migránsok fogjuk örökölni ezt a földet. Szóval itt az idõre játszhatunk, ami nektek nincs" – üzente a német-iráni író az egyik berlini lapban.

A németek kihalnak, a migránsok megöröklik az országot, állítja a német-iráni író

Nagyvilág2023.01.28, 14:44

"Kihalófélben vagytok, és az országotoknak a következõ 15 évben (évente) kb. négyszázezer új munkaerõre van szüksége, ez kb. egymillió bevándorlót jelent évente. Valószínûleg mi migránsok fogjuk örökölni ezt a földet. Szóval itt az idõre játszhatunk, ami nektek nincs" – üzente a német-iráni író az egyik berlini lapban. A V4NA szemléje szerint Behzad Karim Khani német-iráni író és kommentátor szerint a zavargásokért Németország a felelõs a bizalmatlanság kialakításával.

Átadták Németországban a Debrecenben is beruházó CATL elsõ európai gyárát

Gazdaság2023.01.26, 13:06

Átadták csütörtökön a németországi Arnstadtban a Debrecenben is beruházó CATL kínai akkumulátorgyártó társaság elsõ európai üzemét.

Késes támadás történt Németországban, halálos áldozatok is vannak

Life.hu2023.01.25, 22:08

Két embert megölt és legkevesebb hét embert megsebesített egy késes támadó szerdán Németország északi részén egy vonaton - jelentették német hírportálok.

Két embert késelt halálra egy palesztin terrorista migráns Németországban, többen megsérültek

Nagyvilág2023.01.25, 21:02

Késes támadás történt egy németországi vonaton, amelyben többen megsérültek, két ember pedig meghalt - írja a Bild.

Megöltek egy 14 éves tinédzsert Németországban - videó

Nagyvilág2023.01.25, 14:31

Eltûnt tinédzser után nyomoztak Németországban a rendõrök, a Wunstorf (Alsó-Szászország) melletti Luther-erdõben. A nyomozók egy bejelentést követõen keresték a tinédzsert, akit késõbb egy faházban találtak meg. A gyilkos szintén egy gyerek lehet.

Veszélyes döntés: a németek Leopard 2 tankokat küldenek Ukrajnának

Nagyvilág2023.01.25, 23:42

Németország Leopard 2 harckocsikkal is segíti Ukrajnát az orosz támadás elleni védekezésben - közölte a szövetségi kormány szóvivõje szerdán.