Németh Zsolt
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Magyarország
- Szlovákia
- külpolitika
- Orbán Viktor
A fantasztikus Halász Bence szerint bírói hiba áldozatává vált, majd bocsánatot kért a szeretteitől
Halász Bence megszerezte a magyar küldöttség első érmét a budapesti atlétikai világbajnokságon, miután harmadikként zárt a férfi kalapácsvetés döntőjében. A magyar atléta a verseny után edzői, Németh Zsolt és Németh László társaságában adott sajtótájékoztatót a Nemzeti Atlétikai Központban.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A román külügynek nem tetszik a székely zászló, Bukarest szerint Székelyföld nem is létezik
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfőn, közösségi oldalán a székely zászló szabad használatára buzdított. Ezért kedden a román külügyminisztérium bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy közölje vele: Romániában mind a húsz nemzeti kisebbség szabadon használhatja jelképeit, de az országban nem létezik „úgynevezett Székelyföld" nevű területi közigazgatási egység, amely jogalapot teremtene valamely sajátos hivatalos jelkép használatára. A románok szerint tehát Székelyföld nem is létezik, a valóság ezzel szemben az, hogy abban a régióban már a IX. század vége óta élnek magyarok, Székelyföld a mai teerületén ...
Adósságot törlesztene a budapesti atlétikai vb magyar sztárja
Az edzőtáborról edzőtáborra járó Gyurátz Réka a közelmúltjáról és a jövőbeni terveiről beszélt. Utóbbiak között természetesen szerepel egy jó eredmény a 2023-as világbajnokságon és az országos csúcs megdöntése is.
Gulyás Gergely: Az ENSZ jelentősége talán soha nem volt még ilyen nagy
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) jelentősége talán soha nem volt olyan nagy, mint most - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten hétfőn, az ENSZ világnapján.
Németh Zsolt: A magyar-lengyel kapcsolatok nem a múlt, hanem a jövő részét képezik
A magyar-lengyel kapcsolatok nem a múlt, hanem a jövő részét képezik - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán a lengyelországi Karpaczban szervezett 31. Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
- címkék:
- Németh Zsolt
- Lengyelország
- Címkefelhő »
Orbán Viktor az Egyesült Államokba utazott
Orbán Viktor miniszterelnök az Egyesült Államokba utazott, ahol részt vesz az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján, a CPAC-en, és kétoldalú találkozókat is bonyolít - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn. A delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is.
Tusványos: Van, ami örök!
A kedd esti koncertek után, szerda délelőtt tartották a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - Tusványos hivatalos megnyitóját, ezzel két év kihagyás után újra megkezdődtek az előadások, kerekasztal-beszélgetések és koncertek Tusnádfürdőn. A tábort Németh Zsolt a Külügyi Bizottság elnöke, Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Butyka Zsolt Tusnádfürdő polgármestere és Popa Ilona erdélyi főszervező nyitotta meg.
Gulyás Gergely: Óriási bölcsőde- és óvodafejlesztések történtek az utóbbi években
Az elmúlt 5-6 évben elvégzett bölcsőde- és óvodafejlesztések fontosságáról és mértékéről beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a főváros XXII. kerületében, egy minimális energiafelhasználású bölcsőde átadóünnepségén.
- címkék:
- Németh Zsolt
- Gulyás Gergely
- Címkefelhő »
Ha baj van, akkor a baloldalra nem lehet számítani!
Nem támogatjuk, hogy a háború árát a magyarok fizessék meg, így az energiaszankciókat sem, ennek a kormánynak 2010 óta számtalan válsággal kellett szembenéznie, és egyszer sem tudott olyan nehéz helyzet lenni, hogy a baloldal bármiben is támogassa a kormányt, és figyelembe vegyék a magyarok érdekét - mondta Dömötör Csaba csütörtökön az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásokra reagálva. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig ismételten leszögezte, nem fizettetik meg az emberekkel az orosz-ukrán háború árát.
Németh Zsolt: Az európai intézményeknek készen kell állniuk a nyugat-balkáni országok integrációjára
Nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az európai intézmények készen álljanak a nyugat-balkáni országok érdemi integrációjának előkészítésére - jelentette ki az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, magyar újságíróknak nyilatkozva kedden.
Németh Zsolt: Magyarország egyenlőbb ország lett a kereszténydemokrata kormányzással
A baloldali kormányzás 2010-es leváltásával Magyarország egyenlőbb ország lett, a kereszténydemokrata kormányzás a korábbi időszaknál érezhetően jobban gondoskodik a hátrányos helyzetűekről - mondta Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja, a magyar delegáció vezetője egy a romák integrációjával foglalkozó konferencia megnyitóján, szerdán Budapesten.
További tartalék aláírásokra lenne szükség a nemzeti régiók védelmének ügyében
Napirenden kell tartani a nemzeti régiók ügyét május 7-éig azokban az országokban, ahol a tartalék aláírások száma még nem elegendő - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a székely szabadság napja alkalmából szerdán Budapesten.
A V4 országai együtt küzdhetnek meg a térség járvány utáni európai szerepéért
A visegrádi csoport (V4) országai együtt küzdhetnek meg a közép-európai térség koronavírus-járvány utáni szerepéért Európában - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton a Kárpátok Európája elnevezésű nemzetközi konferencián online elhangzott beszédében.
- címkék:
- Németh Zsolt
- V4
- Címkefelhő »
Nyilatkozatot fogadhat el az Országgyűlés a V4 megalakulásának 30. évfordulójára
A visegrádi négyek fennállásának 30. évfordulója alkalmából az Országgyűlés külügyi bizottsága nyilatkozattervezetet nyújt be a parlamentnek, amelyről éppen azon a napon - február 15-én - döntenek, amikor harmincéves lesz az együttműködés - mondta Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke hétfőn az MTI-nek.
- címkék:
- Németh Zsolt
- nyilatkozat
- V4
- Címkefelhő »
Eltűnt egy nagyvenyimi kisfiú
Több mint két hete keresik, de sehol sem találják Németh Zsoltot, ezért most közzétették a fényképét a rendőrség honlapján.
Németh Zsolt: Meg kell emelnünk a kalapunkat David Cornstein előtt
David Cornsteinnek személyesen döntő szerepe volt abban, hogy a tavalyi nyár folyamán létrejöhetett az Orbán–Trump-találkozó, és természetesen a legfelsőbb szintű politikai kapcsolatoknak az építésében mindvégig kiemelkedően fontos szerepet játszott – minderről Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke beszélt a Hír TV amerikai elnökválasztási műsorában.
A védekezésről szóló törvény nem ellentétes egyetlen európai normával sem
A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény és a magyar Országgyűlés törvényhozó tevékenysége teljes mértékben összhangban van Magyarország alaptörvényével, és nem ellentétes egyetlen európai normával sem - rögzítette Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke abban a levélben, amelyet Rik Daemshez, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés elnökéhez intézett.
- címkék:
- Németh Zsolt
- védekezés
- koronavírus
- Címkefelhő »
Németh Zsolt: Elfogadhatatlan, hogy Ukrajna diszkriminálja a nemzeti kisebbségeket
Elfogadhatatlan, hogy a kisebbségeket érintő ukrán törvények jelentős különbségeket tesznek kisebbségek és kisebbségek között. Nem engedhető meg, hogy bármilyen diszkriminációnak legyenek kitéve a nemzeti kisebbségek Ukrajnában - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban.
Németh Zsolt: A parlamenti diplomácia is egyre hangsúlyosabb a magyar-amerikai kapcsolatokban
A parlamenti diplomácia is egyre hangsúlyosabb a magyar-amerikai kapcsolatokban - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar-amerikai baráti tagozatának elnöke az MTI-nek azután, hogy a testület megbeszélést folytatott az Egyesült Államok budapesti külképviseletének vezetőivel szerdán.
A 2019-es év áttörést jelentett a magyar-amerikai kapcsolatokban
Az idei év áttörést jelentett a magyar-amerikai kapcsolatokban - nyilatkozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. A testület tagjai Washingtonban találkoztak vezető amerikai politikusokkal, valamint az izraeli nagykövettel és magyar szervezetekkel is.
A határokon átívelő nemzetegyesítés fontosságáról beszélt Németh Zsolt Washingtonban
A határokon átívelő nemzetegyesítés fontosságát hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke Washingtonban, az amerikai magyarok legnagyobb ernyőszervezetének díszvacsoráján pénteken.
Németh Zsolt: Legitimálni kell a keresztényüldözésről való beszédet a világban
Legitimálni kell a keresztényüldözésről való beszédet a világban, ez a budapesti, keresztényüldözésről szóló nemzetközi konferencia legfontosabb üzenete - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a rendezvény második napján.
Németh Zsolt: A migráció marad Európa legfontosabb kérdése
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint a következő években a migráció problémája marad a legfontosabb kérdés Európában.
Németh Zsolt: 1956 nélkül nem lett volna rendszerváltozás
Az 1956-os forradalom és szabadságharc nélkül nem lett volna rendszerváltozás – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke Dél-Koreában.
Németh Zsolt: Budapesten hoz létre intézetet a CDI
A számos kereszténydemokrata pártot tömörítő CDI pártszervezet budapesti székhellyel egy intézetet hoz létre, amelynek feladata, hogy "politikai és intellektuális munícióval lássa el a tagpártokat" - mondta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetének vezetője a közmédiának pénteken Rómában.
Németh Zsolt: Hála illeti Kornel Morawieckit az életművéért
Hála és köszönet illeti Kornel Morawieckit az életművéért – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke szombaton telefonon az MTI-nek.
Németh Zsolt: Erdélyt Bukarest és Budapest szövetségesévé kell tenni
Németh Zsolt szerint a globalista árral szemben haladva Erdélynek egy új transzilvanizmusra van szüksége, amelynek lényege Erdély szövetsége Bukaresttel és Budapesttel. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint a külhoni magyarság erős hátországként, a szomszédos országok pedig erős partnerként tekinthetnek Magyarországra.
A közép-európai országokkal több a közös érdekünk, mint ami elválaszt minket
A Bálványosi Szabadegyetem elmúlt harminc éve alatt kiderült, a nemzetpolitikában is van lehetőségünk kezünkbe venni, irányítani a sorsunkat, és ez sikerágazattá tette a nemzeti összetartozást – mondta Németh Zsolt az esemény beharangozóján. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy a közép-európai országokkal sokkal több a közös érdekünk, mint az, ami elválaszt minket egymástól – írja a Magyar Nemzet.
Németh Zsolt: Bízunk a magyar-ukrán kapcsolatok normalizálódásában
Bízunk abban, hogy az Ukrajnában bekövetkezett változásoknak köszönhetően sikerül normalizálnunk a kétoldalú kapcsolatainkat, és orvosolni tudjuk a kárpátaljai magyarság sérelmeit - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Felsőszinevéren, a XXVII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem Ukrajna helyzetével foglalkozó kerekasztal-beszélgetésén.
Magyarországra látogathat idén Jair Bolsonaro brazil államfő
Szerteágazó kapcsolatfejlesztés indulhat Magyarország és Brazília között, májusban a brazil külügyminiszter látogat hazánkba, és a brazil elnököt is Magyarországra várják idén - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke újságíróknak. Ez azt követően történt, miután az Országházban megbeszélést folytatott Eduardo Bolsonaróval, a brazil képviselőház külügyi és védelmi bizottságának elnökével. Eduardo Bolsonaro egyébként Jair Bolsonaro brazil államfő fia.
Németh Zsolt a kitelepített felvidéki magyarok jogainak helyreállítását szorgalmazza
Az egykor kitelepített felvidéki magyarok jogainak helyreállítását szorgalmazza a szlovák és a magyar köztársasági elnöknél az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke.
Elítélik a baloldali, liberális pártok összefogását a szélsőjobboldallal
A kereszténydemokrata pártokat tömörítő politikai szövetség, a CDI végrehajtó bizottsága szerdai brüsszeli ülésén mélységesen elítélte több európai baloldali és liberális párt összefogását az alapjogok és a jogállamiság ellen a szélsőjobboldallal - közölte az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, Németh Zsolt az MTI-vel telefonon szerdán.
- címkék:
- Németh Zsolt
- Brüsszel
- CDI
- Címkefelhő »
Magyarország nem támogatja az uniós külpolitikai döntésekben a minősített többség alkalmazását
Magyarország nem támogatja az európai uniós külpolitika terén a minősített többség alkalmazását, és úgy gondolja, az uniónak hallhatóbb, egyértelműbb, bátrabb külpolitikát kell folytatnia, de úgy, hogy ne sértse a tagállamok önállóságát, és ne idézzen elő újabb megosztottságot a tagországok között - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Európai Parlament brüsszeli épületében.
- címkék:
- Németh Zsolt
- külpolitika
- EU
- Címkefelhő »
Németh Zsolt: Ukrajnának változásra van szüksége a kárpátaljai magyar közösséget illetően
Az elnökválasztás vasárnapi, első fordulójának egyértelmű üzenete, hogy Ukrajna változást akar. Magyarország szintén úgy gondolja, hogy változásra van szüksége Ukrajnának a politikai vonalvezetését illetően, ideértve a szomszédjaival ápolt kapcsolatait, valamint a kárpátaljai magyar közösséget érintően is - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Brüsszelben.
Az EU-nak hozzá kell járulnia közvetlen szomszédsága stabilizálásához
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke csütörtökön részt az EU közös kül- és biztonságpolitikájáról rendezett bukaresti tanácskozásán. Elmondta, hogy az Európai Unió nem maradhat befele forduló szervezet, külpolitikai reformjának része kell legyen, hogy hozzájárul közvetlen környezete stabilizálásához, utalva az Ukrajnával kapcsolatos politikai helyzetre.
- címkék:
- Németh Zsolt
- Ukrajna
- Európai Unió
- Címkefelhő »
A Fidesz mellett négy magyar pártja is lett a CDI-nek
A Fidesz mellett négy magyar párt is tagja lett a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI-nek.
Németh Zsolt: Európa jövője a tét
Európa jövője szempontjából is nagy tétje van az Európai Néppárt holnapi csúcsjelölti elnökválasztásnak, amelyen Orbán Viktor kormányfő és a Fidesz egyértelműen Manfred Weber, bajorországi kereszténydemokrata politikust támogatja – minderről Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke beszélt Helsinkiből az Origónak.
Demeter Mártának nincs keresnivalója a parlamentben sem
Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat, és sem a szakbizottságban, sem a parlamentben nincs keresnivalója - minderről Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke beszélt az Országgyűlésben. Németh Zsolt szerint Demeter kisstílű politikai indíttatásból hozta nyilvánosságra egy ciprusi ENSZ-misszió egyes adatait, olyanokat, amelyeket harminc évig nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni. Az LMP társelnöknője személyes megtámadtatás révén ócska vagdalkozásba kezdett a Ház falai között, pedig dokumentumok bizonyítják, hogy hazudik. Demeter példája azt is világosan megmutatta, hogyan működnek a hazai Soros-féle álhírgyárak, akik minden kritika ...
Juncker alkalmatlanságát bizonyítják az Erdély elcsatolásával kapcsolatos kijelentései
A Krónika című erdélyi magyar napilap összeállításában idézett magyar politikusok szerint az „isiászban” szenvedő, vélhetően alkoholista Jean-Claude Junckernek az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségére való alkalmatlanságát bizonyítják a luxemburgi politikus december elsejével kapcsolatos, magyarellenes keddi kijelentései.
Németh Zsolt: A szlovákiai magyarság határozott támogatója egy erős kisebbségvédelmi rendszer létrejöttének
A kisebbségi jogok tekintetében napjaink egyik legfontosabb üzenete, hogy a szlovákiai magyarság határozott indítványozója és támogatója egy erős, Európán átívelő kisebbségvédelmi rendszer létrejöttének - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden Brüsszelben.
Európa jövőjéről vitáztak Tusványoson
Olyan európai jövőképre van szükségünk, amelyben a kisebbségeknek, a nemzetállamoknak az európai építkezésnek az összhangja megteremthető - fogalmazott Németh Zsolt Tusványoson egy Európa jövőjéről szóló beszélgetésen. Ugyanitt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt mondta, kicsorbultak azoknak a fegyverei, akik populistának, rasszistának bélyegzik meg azokat a politikusokat, akik a polgárok elvárásai szerint foglalkoznak a migráció kérdésével.
Három nap múlva kezdődik a Tusványos
Elindult a visszaszámlálás: kedden Tusnádfürdőn elkezdődik a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén a Tusványos. A szervezők már csak a jó időben reménykednek, az érdeklődés töretlen a legnagyobb Kárpát-medencei közéleti esemény iránt - idén is több tízezren töltenek el egy szűkebb hetet az Olt-menti táborban.
Szenvedélyünk Tusványos: fontos versenybe nevezett Magyarország
Elindult az európai jövőképek éles versenye, amelyre "Magyarország és a Fidesz is bejelentkezik", szövetséget építve a nemzetek Európájáért - minderről Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke beszélt a tusványosi szabadegyetem programjának ismertetésekor. A rendezvényen idén is ott lesz Orbán Viktor miniszterelnök.
Magasabb szintre emelkedhetnek az amerikai-magyar kapcsolatok
Magasabb szintre emeli a politikai kapcsolatokat a két ország között, hogy másfél év után ismét betöltötték a budapesti amerikai nagyköveti posztot, David B. Cornstein elfoglalta állomáshelyét – mondta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, miután találkozott az amerikai diplomatával.
Németh: Valódi párbeszédre van szükség Európa keleti és nyugati fele között
Fontos, hogy valódi kommunikáció induljon be Európa keleti és nyugati fele között, felváltva "a süketek párbeszédét" - hangsúlyozta egy szerdai budapesti könyvbemutatón az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
- címkék:
- Németh Zsolt
- párbeszéd
- Címkefelhő »
A marxizmus ismét bejárja Európát
Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint Európát "liberális köntösben" ismét bejárja a marxizmus eszméje, és újra áttelepítések fűződnek hozzá.
- címkék:
- Németh Zsolt
- Címkefelhő »
Németh Zsolt: Választóvonalat képez Európában a migráció
A migráció témája választóvonalat képez a jelenkor Európájában – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden Budapesten.
- címkék:
- Németh Zsolt
- migráció
- Címkefelhő »
Ma Budapestről terjed Bécs és Róma felé a forradalmi gondolat
Németh Zsolt szerint 170 éve Bécsből érkezett, ma viszont Budapestről terjed Bécs és Róma felé a forradalmi gondolat.
Németh Zsolt az ausztrál külügyminiszterrel tárgyalt
Ausztrália elkötelezett a gazdasági, kereskedelmi együttműködés szorosabbra fűzése mellett Magyarországgal, illetve a visegrádi négyekkel - mondta Julie Bishop ausztrál külügyminiszter szerdán. Emellett köszönetet mondott Magyarország folyamatos támogatásáért, az Ausztrália által szorgalmazott szabadkereskedelmi megállapodás ügyében. Az ausztrál miniszter a kétoldalú biztonsági együttműködésről elmondta: a két ország egyaránt nagy erőfeszítéseket tesz a terrorizmus visszaszorítására Afganisztánban és Irakban, valamint a két ország elkötelezett NATO szövetséges. Németh Zsolt a találkozó után kifejtette: az ausztrál kormány sok tekinttetben ...
Össznemzeti ügy a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés
Aláírta a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack) a határon túli magyarok jogaiért szombaton Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Budapesten.