negyedév
címke rss- kapcsolódó címkék:
- GDP
- Központi Statisztikai Hivatal
- gazdaság
- növekedés
- USA
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Várakozásokat meghaladóan bővült a GDP
Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,1 százalékkal nőtt 2005 második negyedévében - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Elemzők 3,8 százalékos bővülést vártak. Szakértők hat százalék alatti alapkamatot várnak az év végére.
Stagnál a német gazdaság
A német gazdaság a második negyedévben, szezonálisan és a munkanapok számával kiigazítva, nulla százalékkal változott az első negyedhez képest, azaz stagnált, jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban csütörtökön előzetes becslésként.
7,1 százalékos a munkanélküliség
Az idei második negyedévben a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék volt, akárcsak az első negyedévben, de jóval magasabb, mint a tavalyi második negyedéves 5,8 százalék. A második negyedben a foglalkoztatottak száma 3 millió 892 ezer, a munkanélkülieké 300 ezer fő volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Tovább lassul az EU növekedése
A második negyedévben az euróövezeti GDP lassabban nőtt az első negyedhez képest. Az eurózónában folyamatosan csökken a gazdasági növekedés.
- címkék:
- Európa
- negyedév
- eurózóna
- EU Bizottság
- GDP
- Címkefelhő »
2,9 százalékos GDP-növekedés az első negyedévben
A bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 2,9 százalékkal, szökőnap-hatással korrigálva 3,5 százalékkal haladta meg a 2004 első negyedévit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második, csütörtöki közlése szerint. A számok megegyeznek a korábbi első közlés adataival.
Romániában 5,9 százalékkal nőtt a GDP
A román gazdaság teljesítménye az első negyedévben 5,9 százalékkal volt magasabb, mint 2004 első negyedévében - áll a román statisztikai hivatal jelentésében.
- címkék:
- Románia
- negyedév
- teljesítmény
- GDP
- Címkefelhő »
Csökkent a boltok száma
Az idei első negyedévben 0,3 százalékkal, azaz 450-nel csökkent a működő kiskereskedelmek száma, éves szinten viszont lassuló bővülés figyelhető meg - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A vártnak megfelelően bővült a gazdaság
A bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 2,9 százalékkal, szökőnap-hatással korrigálva 3,5 százalékkal haladta meg a 2004 első negyedévit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatokat. Az elemzők 2,9-3 százalékos növekedést vártak.
A vártnál lassabb növekedés Amerikában
Az amerikai kormányzat csütörtökön közölte, hogy már felülvizsgált adata szerint az ország gazdasága az idei első negyedévben éves szinten 3,5 százalékkal növekedett.
Négy éve a leggyorsabb növekedés Németországban
A német hazai össztermék az első negyedévben, szezonális kiigazítással, egy százalékkal bővült a tavalyi utolsó negyedévhez képest, köztölték a szövetségi statisztikai hivatalban csütörtökön előzetes becslésként. A növekedés üteme négy éven belül a legjobb volt.
Ismét recesszióban az olasz gazdaság
Az olasz hazai össztermék az első negyedévben 0,5 százalékkal csökkent az előző negyedhez képest, és 0,2 százalékkal kisebb volt, mint a tavalyi első negyedben, közölték az olasz statisztikai hivatalban csütörtökön előzetes becslésként.
- címkék:
- Olaszország
- negyed
- negyedév
- recesszió
- GDP
- Címkefelhő »
Tovább zsugorodik az ingatlanpiac
Az idén az első félévben tovább szűkül az ingatlanpiac - ismertette Belyó Pál, az Ecostat igazgatója a gazdaság szereplőinek előrejelzése alapján készült előrejelzésük megállapítását szerdán. Az Ecostat ingatlanbarométer-indexe az első negyedévben 2,8 százalékponttal 48 százalékra csökkent.
Nőtt a munkanélküliség
Az idei első negyedévben a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék volt, szemben a tavalyi első negyedéves 6,1 százalékkal. Ebben az időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 871 ezer, a munkanélkülieké 297,4 ezer volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A vártnál kisebb mértékben nőtt az amerikai gazdaság
A vártnál kisebb mértékben, 3,1 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban az idei első negyedévben a gazdaság.
- címkék:
- USA
- negyedév
- amerikai gazdaság
- mérték
- Címkefelhő »
Öt százalékkal bővült az orosz gazdaság
Oroszország gazdasága az első negyedévben 4,9 százalékkal bővült a tavalyi első negyedhez képest, közölte legújabb becslését az orosz gazdasági minisztérium szerdán. A jelentés azonban hozzáteszi: márciusban már 5,1 százalékra gyorsult a tizenkét havi GDP-növekedés a januári 4,4 százalékról.
- címkék:
- Oroszország
- negyedév
- gazdaság
- GDP
- Jukosz
- Címkefelhő »
A vártnál nagyobb a kínai növekedés
A kínai hazai össztermék (GDP) 9,5 százalékkal volt nagyobb az első negyedévben a tavalyi első negyedévinél, jelentették a kínai statisztikai hivatalban szerdán. Az elemzők 8,9-9,1 százalékot vártak.
Nagyobb negyedéves hiányt vár a PM
Az év első három hónapjában 415,8 milliárd forint lesz az államháztartás hiánya - derül ki a pépnzügyi tárca honlapján közölt adatokból. Korábban a minisztérium 370 milliárdos hiányt prognosztizált az első negyedévre.
Megnyitja operációs rendszerét a Sun
A Sun Microsystems bejelentette, hogy 2005 második negyedévétől megynitja Solaris nevű operácuós rendszere 10-es verziójának forráskódját, a platformra fejlesztő programozók munkáját pedig külön webhellyel segíti.
Lassult a növekedés az euróövezetben
Az euróövezeti tagországok hazai összterméke átlagosan 0,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a másodikhoz képest, és 1,8 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi harmadik negyedévben - közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán harmadik becslésként. Az eredmény megegyezett a december 1-jén kiadott második becsléssel.
- címkék:
- negyedév
- eurózóna
- GDP
- EU Bizottság
- Címkefelhő »
A vártnál gyorsabban nőtt az amerikai GDP
Az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben 4 százalékkal bővült, gyorsabban a korábban vártnál - jelentette be a kereskedelmi minisztérium. A júliustól szeptemberig tartó időszakra egy hónappal ezelőtt 3,9 százalékos növekedésről közöltek adatot.
Lassul az orosz növekedés
Oroszországban 6,4 százalék volt a gazdasági növekedés üteme az év harmadik negyedévében éves szinten - tette közzé kedden a statisztikai hivatal. A második negyedévben még 7,9 százalékkal gyarapodott a gazdaság.
- címkék:
- Oroszország
- negyedév
- gazdaság
- növekedés
- GDP
- Címkefelhő »
A vártnál gyorsabban nőtt a szlovák gazdaság
Elsősorban a lakossági fogyasztás bővülése miatt az elemzők által várt 4,9 helyett 5,3 százalékkal nőtt Szlovákia GDP-je a harmadik negyedévben, éves összevetésben - közölte a szlovák statisztikai hivatal. Az előző negyedévben 5,5 százalékos gazdasági növekedést regisztráltak.
Harmadával több mobil fogyott világszerte
Összesen 167 millió mobiltelefon készüléket adtak el a világon az idei harmadik negyedévben, a növekedés a múlt év harmadik negyedéhez képest 26 százalékos.
- címkék:
- negyedév
- mobiltelefon
- növekedés
- Gartner
- Címkefelhő »
3,7 százalékkal bővült a gazdaság
Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,7 százalékkal nőtt 2004 negyedévében negyedévében - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők a harmadik negyedévre 3,63 százalék körüli GDP-növekedést vártak.
Lassult a német gazdaság
Mindössze 0,1 százalékkal bővült a német gazdaság a harmadik negyedévben, negyedéves összevetésben. Az első és a második negyedévben még 0,4 százalékos növekedést regisztrált a német statisztikai hivatal. Elemzők most 0,3 százalékos GDP-bővülést valószínűsítettek.
A vártnál nagyobb növekedés az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államokban az előzetes adatok szerint az idei harmadik negyedévben 3,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai össztermék (GDP) a második negyedévhez képest - tette közzé pénteken az amerikai kereskedelmi minisztérium.
A vártnál gyorsabban nőtt az amerikai GDP
Az amerikai kormányzat által szerdán közzétett végleges adat szerint az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) az idei év második negyedévében 3,3 százalékkal nőtt, gyorsabban az előzetesen vártnál - írja a Bloomberg hírügynökség.
Lassul a horvát növekedés
A második negyedévben az elemzői várakozásokkal összhangban 3,8 százalékkal nőtt a horvát GDP éves összevetésben. Az első negyedévben még 4,2 százalékkal bővült a horvát gazdaság.
- címkék:
- éves összevetés
- negyedév
- összhang
- GDP
- Címkefelhő »
Közel egy százalékkal nőtt a brit GDP
Nagy-Britanniában a gazdaság 0,9 százalékkal bővült a második negyedévben az első negyedhez és 3,6 százalékkal a tavalyi második negyedhez képest - közölte a brit statisztikai hivatal harmadik felülvizsgálatként, megerősítve a korábbi becslést.
Ismét rekordmértékű hiány az Egyesült Államokban
A folyó fizetések amerikai mérlegének hiánya az idei második negyedév végén 166,2 milliárd dollár volt - közölte az amerikai kormányzat. A hiány az amerikai GDP 5,7 százalékával ér fel, és negyedéves rekord.
5,4 százalékkal nőtt a szlovák gazdaság
Elsősorban a kivitel 16,4 százalékos növekedése miatt 5,4 százalékkal bővült a szlovák gazdaság a második negyedévben, éves összevetésben - közölte a pozsonyi statisztikai hivatal. Az első negyedévben 5,5 százalékos volt a növekedés üteme.
- címkék:
- export
- szlovák gazdaság
- negyedév
- Címkefelhő »
Négy százalékkal bővült a gazdaság
Az idén a második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékkal, az első félévben 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a növekedést termelési oldalról az árutermelő ágazatok, a felhasználási oldalról a beruházások adták - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Két százalékkal nőtt a valutauniós GDP
Az euróövezeti tagországok hazai összterméke átlagosan 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az első negyedévi 0,6 százalékos növekedéshez képest, míg 2 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált értéket - közölte az EU statisztikai hivatala kedden.
Tizedével nőttek a beruházások
A nemzetgazdasági beruházások - az előzetes számítások alapján - az idén a második negyedévben 10 százalékkal nőttek 2003 azonos időszakához képest, az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan kiigazított index szerint 3,6 százalékkal csökkent - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kedvezően alakul az európai üzleti hangulat
Az IFO müncheni gazdaságkutató intézet harmadik negyedévre vonatkozó üzleti hangulatindex 96,6 pontra nőtt a második negyedévi 89,8 pontról. Az üzleti hangulat az eurózónában 2002 második negyedéve óta nem volt ilyen kedvező.
- címkék:
- eurózóna
- üzleti hangulat
- negyedév
- Címkefelhő »
Negyedével nőtt a biztosítók kárkifizetése
A magyarországi biztosítók 2004 első negyedévében 69,8 milliárd forintot fizettek ki károkra és szolgáltatásokra, 23,9 százalékkal többet, mint a 2003 első negyedévében kifizetett 56,3 milliárd forint - tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a pénzügyi intézmények idei első negyedévéről szóló beszámolójában.
A brit gazdaság 3,4 százalékkal bővült
Az idei év első negyedévében a 3 és fél éve tapasztalt legnagyobb mértékben bővült a brit gazdaság, meghaladva az előzetes becsléseket. Szakértők augusztusban újabb kamatemelésre számítanak - írja a Bloomberg hírügynökség.
Nem listavezető a magyar növekedési adat
Lengyelország 6,9, Szlovákia 5,5, Magyarország 4,2 százalékos GDP-növekedést jelentett az idei első negyedévről. Az adatok alapján Csehország a sereghajtó a maga 3,1 százalékos gazdasági növekedésével.
Jelentősen nőtt a légi utasforgalom
A személyi légi utasforgalom 15,4 százalékkal bővült a világon az év első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest - tette közzé jelentését a genfi Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA). A teheráruforgalom ugyanezen időszakban 11,3 százalékkal nőtt.
A magyar autók tizede kétütemű
Az első negyedévben megtört az új autók eladásának két éve tartó lendülete - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. A legtöbb magyar rendszámú autó Opel gyártmányú, a listán második a Lada.
Továbbra is dinamikusan nő a kiskereskedelmi forgalom
Mérséklődött ugyan az első negyedévben a kiskereskedelmi forgalom növekedésének üteme, de még így is dinamikusnak minősíthető mind a bérkiáramláshoz viszonyítva, mind nemzetközi összehasonlításban. Az első negyedévi forgalom 6,3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A vártnál gyorsabban nőtt az eurózóna gazdasága
Az eurózóna gazdasága az idei év első negyedében 0,6 százalékkal haladta meg 2003 utolsó negyedévét - hozták nyilvánosságra előzetes becslésként pénteken Brüsszelben. Az övezet együttes GDP-je az egy évvel korábbit 1,3 százalékkal múlta fölül.
4,2 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság
Az első negyedévben 4,2 százalékkal nőtt az Egyesült Államok GDP-je negyedéves, és 4,9 százalékkal éves összevetésben - közölte a kereskedelmi tárca adatai alapján a Bloomberg hírügynökség. Elemzők ennél nagyobb GDP-bővülésre számítottak.
Lassul a brit növekedés
Az első negyedévben 0,6 százalékkal nőtt a brit GDP negyedéves összevetésben. A tavalyi utolsó negyedévben 0,9 százalékos gazdasági bővülést regisztráltak. Elemzők 0,7 százalékos növekedési adatra számítottak.
Több mint öt százalékkal nőtt a lengyel GDP
Lengyelország gazdasága az idei első negyedévben több mint 5 százalékkal bővült a tavalyi első negyedévhez viszonyítva - közölte a központi bank kormányzóhelyettese pénteken. A lengyel GDP 2003 utolsó negyedében 4,7 százalékkal nőtt.
Idén 15 százalékkal nőhet az új autók eladása
A tavalyi 21 százalékot követően idén várhatóan 15 százalékkal bővül az új személyautók értékesítése Magyarországon - derül ki a GKI és a Wallis Autóholding Rt. közös felméréséből. Becslések szerint az idei első negyedévben 55 ezer új autót adtak el.
Tavaly 2,9 százalékkal nőtt a GDP
A bruttó hazai termék (GDP) 2003 negyedik negyedévében 3,6 százalékkal, az év egészében pedig 2,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Lefelé módosították a brit növekedési adatokat
A brit gazdaság 0,9 százalékkal növekedett a múlt év utolsó negyedévében, ami a leggyorsabb ütem 2000 első negyedéve óta. Ennek ellenére a nemzeti statisztikai hivatal kismértékben módosította a múlt év egészére vonatkozó GDP adatot: a nemzeti termék 2003-ban 2,2 százalékkal bővült a korábban közölt 2,3 százalékkal szemben.
- címkék:
- brit gazdaság
- negyedév
- GDP
- Címkefelhő »
Alig nőtt a foglalkoztatottak száma
A tavalyi év negyedik negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 952 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 5,5 százalék volt Magyarországon - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A vártnál jobban nőtt a brit gazdaság
Három éve a legnagyobb ütemben, 0,9 százalékkal bővült a brit gazdaság 2003 negyedik negyedévében az előző három hónaphoz képest - írja a BBC News Online.