Navracsics Tibor
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Orbán-kormány
- Orbán Viktor
- Európai Bizottság
- Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Államosítással oldaná fel az esztergomi patthelyzetet Navracsics
A megyei önkormányzatokhoz hasonlóan állami kézbe vetetné Esztergom legjelentősebb közintézményeit - köztük a gimnáziumot és a városi kórházat - az a törvényjavaslat, amelyet egyszerű fideszes képviselőként nyújtott be a parlamentnek Navracsics Tibor közigazgatási miniszter és államtitkára, Szabó Erika. A tárca már régebb óta kereste a megoldást, hogy az eladósodottsága miatt működőképessége határára ért városban kialakult politikai patthelyzet ne legyen hatással az intézményekre. A kormány még nem adta áldását a javaslatra.
Gyerekbarát meghallgatószobák lesznek a rendőrségeken - videó
Két éven belül minden rendőr-főkapitányságnak ki kell alakítania a megyében legalább egy olyan helyiséget, amelyben a gyermekeket életkori sajátosságaiknak megfelelő, speciális körülmények között lehet meghallgatni elszenvedett sérelmükről.
"Nem vagyok Matolcsy" - így kerülték ki a fideszesek az IMF-kérdést
"Nem vagyok Matolcsy Görgy" - így reagált Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Nemzetközi Valutaalappal tervezett megállapodást firtató kérdésekre Rogán Antal belvárosi polgármesterrel közös, a rendőr-főkapitányságokon két lven belül kötelezően kialakítandó gyerekbarát kihallgatószobákról szóló szombati sajtótájékoztatóján. Rogán megpróbálta elviccelni a választ. A magyar kormány csütörtökön közölte, hogy új típusú megállapodást szeretne az IMF-fel.
Ügyhátralék nélkül intézik a közjegyzők a fizetési meghagyásokat
Évi hatszázezer fizetési meghagyást bocsátanak ki a közjegyzők, akik ügyhátralék nélkül végzik a munkájukat - hangzott el a 23. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon. A rendezvény védnökségét ellátó közigazgatási és igazságügyi miniszter sikeresnek nevezte a fizetési meghagyások közjegyzőkhöz történt telepítését.
A készülő felsőoktatási törvény miatt tüntetnek a hallgatók
Szakmai alapokon és kompromisszumokon nyugvó felsőoktatási törvényt szeretnének a hallgatók, ezért tüntetnek csütörtökön a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szervezésében az oktatási államtitkárság előtt. A demonstrációt annak ellenére tartják meg, hogy szerdán, a közigazgatási miniszternél tartott egyeztetésen jelentősen közeledett a két fél álláspontja.
Temetős tüntetéssel tiltakoztak az új felsőoktatási törvény ellen diákok
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár menesztését sürgették a hallgatók a készülő felsőoktatási törvény, a tervezett hallgatói szerződés és a "bujtatott" tandíj elleni tüntetésen. A megmozduláson a szervezők szerint tízezren vettek részt. A tüntetés végén jelképesen eltemették a magyar felsőoktatást, a szervezők szerint azonban a megmozdulás pozitív hatással lesz a további tárgyalásokra.
Lazít a kormány az egyetemisták szorításán
Több engedményt is elértek a felsőoktatási törvény tervezetében a közigazgatási miniszterrel folytatott tárgyalásokon a hallgatói érdekképviseletek - tudta meg az [origo]. A jelenlegi állás szerint jelentősen felpuhul az egyetemet végzettek röghöz kötése, húsz év alatt öt évet kell majd Magyarországon dolgozniuk. Néhány más sarkalatos ponton is érik a változás.
Nem marad el a csütörtöki diáktüntetés, bár volt előrelépés a tárgyalásokon
Megtartják csütörtökre tervezett demonstrációjukat a hallgatók a felsőoktatási törvény tervezete miatt, noha vezetőik szerint "nagy előrelépések" történtek a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel tartott reggeli egyeztetésen.
Az egyszeri uzsorázást is büntetik ezentúl
Az országgyűlés hétfői döntése értelmében az egyszeri uzsorázás is büntethető lesz ezentúl, de a büntetését elengedhetik annak, aki maga jelenti be azt a hatóságoknak. A parlament elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót, Szigetvárnak pedig a Leghősiesebb Város címet adományozta.
Navracsics: Két év kemény munka áll előttünk a közigazgatásban
Navracsics Tibor miniszter szerint a közigazgatásban a legfontosabb idei újdonság a kormányhivatalok jelenléte.
Elfogadta a parlament a közszolgálati egyetem működési szabályait
Megszavazták az országgyűlés hétfői ülésén azt a törvényjavaslatot, amely a jövő év elején felálló Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait, működési szabályait és finanszírozását rögzíti.
Navracsics: A nagy ellátórendszerek átalakítása jön jövőre
A következő év a nagy ellátórendszerek átalakításáról szól, a 2012-es költségvetés a világ helyzetét tükrözi - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Heti Válasz hetilap által szervezett fórumon péntek este Veszprémben.
Csúszik a törvény a THM-plafonról
Navracsics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint még megvizsgálják, hogy az éven belüli hitelekre és a hitelkártya-szolgáltatásokra vonatkozzon-e a 30 százalékos THM-plafon.
Navracsics Tibor: Büntethető lenne a kisebb összegű uzsorakölcsön is
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt arról, hogy az uzsora elleni harc részeként a Büntető törvénykönyv szigorítása mellett jobban kell védeni az uzsoraügyek tanúit is.
Az "anti-Orbántól" az elmélkedő bizalmasig - WikiLeaks-akták a Fidesz erős embereiről
Kósa Lajos stílusa darabos, de frissítőleg hat, Varga Mihály nagyon rosszul beszél angolul, Pokorni Zoltán pedig Orbán Viktor ellentéte, mert szeret egyeztetni - többek között ezt állapították meg az amerikai diplomaták a Fidesz vezető politikusairól. A WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratok szerint a nagykövetség folyamatosan elemezte a párt belső ügyeit, és megpróbálta kitalálni azt is, ki lehet Orbán utódja.
Navracsics: Az ember által létrehozott intézmények gyarlók
Navracsics Tibor miniszter szerint az igazságszolgáltatási reform keretében a közigazgatási bíróságok az eddiginél szélesebb hatásköröket és nagyobb önállóságot kapnak.
Már nem kap lakhatási támogatást Szőcs Géza
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert cáfolja az [origo]-nak küldött közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI), amely közölte, hogy Szőcs Géza nem kap állami lakásfenntartási térítést. A tárca szerint június 30-ig valóban kapott lakhatási támogatást a kultúráért felelős államtitkár, de csak havi 230 ezer forintot, húszezer forintot pedig az államtitkár saját zsebből tett a lakbérhez.
Rövidnadrágban ment a kormányértékelésre Orbán Viktor
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel találkozott elsőként Felcsúton Orbán Viktor, hogy a kormány munkáját értékeljék. A kormányfő rövidnadrágban távozott otthonából, és egy Nissan terepjáró volánja mögé ült. Navracsics szerint a kormányfő elégedett volt a tárca munkájával, a következő fél év legnagyobb feladatának pedig a járások kialakítását nevezte.
Szijjártó: A parlament vizsgálhatja a devizahitelek elterjedésének okait
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Kossuth Rádió reggeli műsorában nem zárta ki, hogy a devizahitelek elterjedésének és a családok eladósodásának okait is parlamenti testület deríti ki.
Nyolc állami vezető lakhatására havi kétmilliót költ a kormány
Havi 250 ezer forintos hozzájárulásával Szőcs Géza, kultúráért felelős államtitkár kapja a legmagasabb lakhatási támogatást az állami vezetők közül - derült ki a miniszterelnök-helyettes egyik szocialista képviselő kérdésére adott válaszában. A parlament honlapján közzétett táblázat adatai alapján a kormány havonta összesen mintegy kétmillió forintot költ vezető tisztségviselőinek lakhatására.
Magyar Nemzet: Navracsics munkáját értékeli először Orbán
Pénteken Felcsúton találkozik Orbán Viktor Navracsics Tiborral, hogy az számot adjon az igazságügyi tárca munkájáról - értesült a Magyar Nemzet. Orbán Viktor kormányfő szeptemberig minden miniszterrel külön-külön elbeszélget négyszemközt, várhatóan ezeken dönti el, hogy hozzányúl-e a kormányzati struktúrához.
Navracsics: Nem kell Btk.-módosítás a volt kormányfők felelősségre vonásához
A miniszterelnök-helyettes szerint a jelenlegi büntető törvénykönyv (Btk.) tartalmazza azokat a tényállásokat, amelyek alapján megfelelő bizonyítékok esetén felelősségre lehet vonni volt miniszterelnököket az államadósság növekedése miatt.
Népszabadság: Eddig 123 millió forintot fizettek be az államadósság-csökkentő alapba
Megközelítőleg ezer cég és magánszemély, összesen 123 millió forintot fizetett be a kormány államadósság-csökkentő alapjába - írja a Népszabadság. A legmagasabb összegeket egy borász és a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője adakozta az alapnak.
A fájó döntések felett átlépő Orbánéknak szóltak a fideszes kritikák
Hagyni kell, hogy a kormány döntései meghozzák az eredményüket, és akkor összeáll majd a kép a választók fejében - több fideszes politikus azt állította az [origo]-nak, hogy a párt hétvégi kongresszusán elhangzott kritikák főleg ennek a szemléletnek szóltak. A fideszes források szerint az Orbán Viktor pártelnök által is képviselt állásponttal szemben többen úgy gondolják, a pártnak jobban kell vigyáznia a támogatottságára. Kövér László választmányi elnök szerint néha szükségszerűek a váratlan megoldások, de nem mindig.
Népszabadság: Navracsics lehet Martonyi János utódja
A Népszabadság úgy tudja, Martonyi János külügyminiszter és Réthelyi Miklós humán-csúcsminiszter csak egy időre vállalták a kormánytagságot, Martonyi utódja Navracsics Tibor lehet.
Két évet kaphatnak a táppénzcsalók és az álrokkantak
Akár két év börtönbüntetéssel is büntethetővé vált a táppénzcsalás, és a rokkantsági nyugdíjjal való visszaélés - így módosította kedden a parlament a Büntető törvénykönyvet. A javaslatot Navracsics Tibor igazságügyi miniszter nyújtotta be, a kormánypártok és a Jobbik igennel, az MSZP nemmel szavazott rá, az LMP pedig tartózkodott.
Teljesen átalakítja a közszolgák munkáját a kormány stratégiája
Új javadalmazási rendszert, életpályamodellt és hivatásetikai szabályzatot vezet be a kormány a közszolgáknak. A 33 pontos Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programot kedden mutatták be Budapesten.
Komoly vitákra számít Navracsics az igazságügyi reform miatt
Létrehozzák a közigazgatási bíróságokat, és 2013-ban létrejönnek a járási kormányhivatalok is - mondta Navracsiscs Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az általa vezetett minisztérium havilapjának adott interjúban. Navracsics szerint megérett a felülvizsgálatra az igazságügyi rendszer, az új szabályozást pedig ősszel fogadják el. A miniszter azt is elmondta, hogy ha vita alakul ki egy kormányülésen, akkor a miniszterelnök mondja ki a végső szót.
"Fontos, hogy az ellenzék megkérdőjelezi a kormány lépéseit" - interjú Navracsics Tiborral
Nincs a miniszterek homlokára írva, hogy meddig maradnak a kormányban - mondta az [origo]-nak adott interjúban Navracsics Tibor igazságügyi miniszter. Navracsics szerint az új alkotmány számos fontos vitát lezárt, például eloszlatta azt a képzetet, hogy a Fidesz egyeduralomra törekszik. Nem tartja problémának, ha vita van a kormány ötleteiről, mert ez a demokrácia része, viszont nem érzi úgy, hogy jogos lenne számon kérni a Fideszen évekkel ezelőtti ígéreteit.
Csokival segítették ki a véradáson Navracsicsot
Az [origo] helyszíni tudósítója szerint Navracsics Tibor igazságügyi miniszter nem érezte jól magát, ezért borogatással és csokival ápolták egy hétfői véradáson. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint Navracsics nem lett rosszul. Az eseményen egy államtitkár nem adhatott vért.
Utalt a kormányátalakítás lehetőségére Orbán Viktor
Voltak olyan kormánytagok, akik világossá tették, nem vállalják a négy évet, és ha új feladatot kap a kormány, akkor ahhoz is alkalmazkodni kell - mondta Orbán Viktor a Blikknek adott interjújában.
A hétvégén Kötcsén is értékeli a kormány munkáját Orbán
Kilencedik alkalommal tartják meg vasárnap a kötcsei pikniket, ahol a kormány első évét és a választások óta eltelt időszakot fogja értékelni Orbán Viktor miniszterelnök. Az évente megrendezett magántalálkozón fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar szokott részt venni.
Navracsicsék szerint meggyőző Farkas romabiztosi jelentése
December végére ígérte, végül május végén került a közigazgatási tárca miniszteri értekezlete elé Farkas Flórián roma támogatásokat felügyelő miniszteri biztos jelentése.
Navracsics: Nem csodát ígértünk, hanem kemény, nehéz munkát
A kormány olyan lépéseket tett, amelyek eredményeként Magyarország sikeres lehet Európában - mondta Navracsics Tibor a Népszabadságnak. A miniszterelnök-helyettes az egykulcsos adó bevezetését nem hibának, hanem a munkaalapú gazdaság irányába tett fontos lépésnek tartja. Navracsics szerint sok tennivalója van még a kormánynak, aminek megvan a kockázata. A kormány nem lepődött meg az egyes intézkedések miatti tiltakozásokon, a politikus szerint ezekre számítani lehetett.
Navracsics: Hivatalosan nem esett szó kormányátalakításról
A kormányban nagyobb népszerűségvesztésre számítottak, mint a most tapasztalható, állítja a Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes az MTI-nek adott interjúban úgy fogalmazott, nem tartja presztízskérdésnek a jelenlegi minisztériumi struktúrát, a hivatalos egyeztetéseken pedig még nem volt szó esetleges személycserékről a kormányban.
A sarkalatos törvényeket tisztázná az új alkotmányt vizsgáló Velencei Bizottság
Az új magyar alaptörvény körüli helyzet még "nem nagyon világos", a szöveget értelmezni kell, és fontos, hogy a sarkalatos törvények elfogadása a helyes irányban történjen - mondta a Velencei Bizottság Budapesten tárgyaló titkára kedden. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint a bizottság véleményt nem fogalmazott meg, csak tájékozódott a keddi megbeszélésükön.
Új hatáskörökkel erősítené a megyéket Navracsics
A megyei önkormányzatok megerősítése mellett foglalt állást szombaton Navracsics Tibor közigazgatási miniszter. A Belügyminisztérium önkormányzati koncepciójában még két alternatíva szerepelt: a megyék megerősítés mellett felvetették azt is, hogy csak jelképesen maradnának meg.
"A mazochizmus tart itt" - divatbemutató a kormány támogatásával
Szegecsekkel kivert, puffos ujjú magyaros népviselet, pólóra nyomtatott juhász és pixelekké formált matyómintás ruha formájában álmodták újra a magyar mintákat a kormány felkérésére magyar tervezők. A ruhák vasárnapi bemutatóján olyan sokan voltak, hogy jó páran az utcán rekedtek, többen hiányolták a hordható ruhákat, a díjazottak pedig több embert megleptek.
Atomenergiától a regisztációs adóig - nyilvános a kormány parlamenti programja
Az új alkotmányhoz és a Széll Kálmán-tervhez kötődő törvényekkel együtt harminckét törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé a kormány a július 11-éig tervezett ülésszakban - olvasható Navracsics Tibor levelében. A kormány többek között módosítaná a közfoglalkoztatásról, az atomenergiáról, és a regisztrációs adóról szóló törvényeket is, de módosítana az állatvédelem szabályain is.
Felsorolta a kormány, mi kell a tisztviselők kirúgásához
Benyújtotta a kormány azt a törvényjavaslatot, amely a kormány- és köztisztviselők elbocsátásának szabályozását tartalmazza. Erre azért kényszerült, mert az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az indoklás nélküli elbocsátást.
Sietve elfogadott ultrakonzervatív alkotmányról írnak a külföldi lapok
Több külföldi lap is foglalkozik a hétfőn elfogadott új magyar alkotmányról. A Le Figaro szerint az "Orbán-alkotmányban" bőven vannak vitatott pontok, egy ír lap pedig az ellenzék megkerüléséről ír. Navracsics Tibor kormányfő-helyettes a Wall Street Journal napilapban publikált írást az új alaptörvényről.
"A Fidesz demokratáinak" üzent Mesterházy
Az alaptörvény tervezetét bírálta az MSZP hétfői rendezvényén Mesterházy Attila pártelnök, aki szerint a Fideszben is vannak demokraták, de "történelmi bűnt" követnek el azzal, hogy hallgatnak. Mesterházy négy ilyen kormánypárti politikust nevezett meg: Navracsics Tibort, Lázár Jánost, Pokorni Zoltánt és Rogán Antalt.
Nekigyürkőztek a világ bajainak Gödöllőn - riport a belügyi csúcsról
A világ talán legbefolyásosabb belügyminiszterei gyűltek össze csütörtökön Gödöllőn, ahol a lengyelek a magyar temperamentumot dicsérték, a brüsszeliek csokitojást kaptak, az amerikaiak pedig feltűnésmentesen viselkedtek. A gödöllőiek egykedvűen figyelték a csúcstalálkozót, van, aki már hozzászokott a mesterlövészek látványához is.
Amerikai segítséggel harcolhat a kormány a korrupció ellen
Segítséget ajánlott fel a korrupció elleni harchoz Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter Navracsics Tibor kormányfő-helyettessel folytatott szerdai megbeszélésén. A megbeszélésen az EU és az USA közötti adatvédelmi egyezményről is szó esett, amely az uniós és amerikai bel- és igazságügyi miniszterek csütörtök-pénteki találkozóján születhet meg.
Navracsics: Középpontba kell helyezni a kis- és középvállalkozásokat
A magyar kormány jelentős erőfeszítéseket tesz annak elősegítésére, hogy a kis- és középvállalati szektor a magyar gazdaságban elkezdett szerkezeti reformfolyamat központjában legyen - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Londonban.
Strasbourgban nyílik az újabb front az Orbán-kormány ellen
Többen is érkeznek Magyarországra a következő hónapokban az Európa Tanács nevű jogvédő testület részéről, hogy megvizsgálják a készülő alaptörvényt és az általános demokratikus állapotokat. A vizsgálódás mögött egy kormánypárti politikus szerint a magyar szocialisták állnak, az eljárás kezdeményezését ugyanakkor a Fidesz szövetségesei közül is támogatták egyesek. A Tanács vizsgálatának jogkövetkezményei nincsenek, de évekig okozhat kellemetlenséget a kormánynak.
Navracsics: Nincs szükség rendkívüli takarékossági intézkedésre
A miniszterelnök-helyettes a köztelevízió Ma Reggel című műsorában arról beszélt, hogy van elegendő tartaléka az államnak, ezért nem lesz szükség rendkívüli takarékossági intézkedésre.
Az alaptörvénnyel is külföldi pofonba futott bele a kormány
Keményen bírálja a kormánypártok alkotmányozási gyakorlatát és az alaptörvény egyes elemeit a tekintélyes jogászokból álló nemzetközi tanácsadó testület, a Velencei Bizottság. A testülethez a magyar kormány fordult, az [origo] információi szerint épp azért, hogy elkerüljék a médiatörvényhez hasonló nemzetközi kritikai össztűz kialakulását. A Bizottság azt írja, hogy nem eléggé átlátható az alkotmányozás folyamata, és aggasztja őket az Alkotmánybíróság korlátozása.
Üres padsorokkal, borzongó jobbikossal kezdődik az alkotmányozás
Visszafogott érdeklődés mellett kezdődött meg az új alaptörvény vitája kedden a parlamentben. A kormánypártok képviselőinek csak mintegy harmada volt kíváncsi az alkotmányozásra, amit részben elfoglaltsággal magyarázták, részben pedig azzal, hogy az ellenzéki bojkott miatt nincs igazán kivel vitatkozni.
Halk ütésekkel görgeti Navracsics a nagy reformcsomagot
Az egyik legfontosabb kormányzati feladatot kapta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azzal, hogy Orbán Viktor rábízta az egész évet átfogó reformtervek végrehajtásának összehangolását. Egy kormányzati forrás szerint "neki kell ütnie" az egyes minisztériumokat, akiknek vezetőivel hetente átbeszéli a dolgokat. Egyelőre ugyanakkor komolyabb drámák nélkül zajlik a munka, és ha hiba csúszik a gépezetbe, azért sem feltétlenül a kormányfőhelyettes fog felelni.
Navracsics szerint üzleti érdekek miatt bírálták a nyugdíjdöntést
Lehet, hogy a kommunikációval voltak nehézségek, "de az is lehet, hogy üzleti érdekek játszottak szerepet" a nyugdíjrendszer átalakítását követő bírálatokban - mondta Navracsics Tibor a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban. Navracsics szerint a magyar kormányt a médiatörvény miatt is oktalanul bírálták többen.
Navracsics: 2006 miatt emberi jogi katalógus is lesz az új alkotmányban
Navracsics Tibor igazságügyminiszter szerint azért van szükség új alkotmányra, mert az elmúlt időszakban meggyengült a magyarok alkotmányba vetett hite. Ezt a 2006-os rendőri erőszakra és az eladósodásra vezette vissza.
Több mint 500 kormányhivatalnokot küldtek el hét hónap alatt
A legtöbb embert, 176-ot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból bocsátották el tavaly nyár óta. Összesen 505 embernek kellett távoznia a minisztériumokból az elmúlt fél évben.
Tiltakoznak a tűzoltók a korkedvezményes nyugdíj eltörlése miatt
Tiltakoznak a tűzoltók, a rendőrszakszervezetek és a belügyi dolgozók is a kormány terve ellen, amellyel a nyugdíjkorhatárokat módosítaná. A kedden bejelentett reformcsomag, a Széll Kálmán-terv szerint ugyanis megszűnik a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíja.
Orbán szólt, hogy később száll be a reform magyarázásába
Látványosan kimaradt a kormány régóta várt reformterveinek ismertetéséből Orbán Viktor miniszterelnök, kormányzati források szerint azonban később ő is részt fog venni az elemzők által hűvösen fogadott csomag kommunikálásában. Az [origo] információi szerint Orbán már hétfőn közölte a képviselőkkel, hogy egyelőre kivár, és csak akkor száll be, ha "eljön az ideje".
Így akar spórolni a kormány - percről percre a reformcsomagról
Az államadósság csökkentése a legfőbb célja a Matolcsy György gazdasági és Navracsics Tibor közigazgatási miniszter által kedden bejelentett strukturális reformtervnek. A kormány egy negyven oldalas, huszonhat pontból álló dokumentumot dolgozott ki, amelyből többek között az derül ki, hogy megszüntetnék a korkedvezményes nyugdíjat, növelnék a közfoglalkoztatást, és bevezetnék az elektronikus útdíjat. Kövesse a bejelentést percről percre frissülő tudósításunkkal!
További bankadóval, kedvezmények nyirbálásával állt elő a kormány
"Kíméletlen" reformokat ígért a következő másfél-két évre Matolcsy György gazdasági miniszter azon a hatalmas érdeklődés által övezett tájékoztatón, amelyet a kormány átalakítási terveiről tartottak kedd délelőtt. A reformtervekről kevés részleteket árultak el, de azt megerősítették, hogy megszűnnek nyugdíjkedvezmények, felülvizsgálják a rokkantnyugdíjazás rendszerét, és bevezetik az elektronikus útnyilvántartási díjat. Matolcsy közölte azt is, hogy meghosszabbítják a bankadót, és a tervekkel ellentétben nem csökkentik az általános társasági adót.
Csalódással fogadták elemzők a kormányzati reformcsomagot
Nem elég részletes, jellemzően rövid távú intézkedésekből áll, a bevételi tervek bizonytalanok, a kiadáscsökkentés nem elég bátor - így reagáltak az [origo] által megkérdezett elemzők a kormány kedden bejelentett reformlépéseire. A reformcsomaggal kapcsolatos aggályokat jelzi, hogy a tervek nyilvánosságra hozatala után lejtőre került a forint, és estek a gyógyszeripari részvények a tőzsdén.
Visszaszólt Lázár a fideszes frakciót kritizáló Navracsicsnak
Nyílt konfliktus támadt Navracsics Tibor kormányfőhelyettes és Lázár János fideszes frakcióvezető között a képviselőcsoport munkájáról. Navracsics egy interjúban bírálta a frakció munkáját, mire Lázár közölte, köszöni a kritikát, de szerinte az emberek nem akarnak "egy helyben toporgó minisztériumi tisztségviselőkre" várni.
Navracsics nem rendezne népszavazást az alkotmányról
Navracsics Tibor igazságügyi miniszter szerint a vizitdíjról lehetett igennel vagy nemmel szavazni, de az új alkotmány túlságosan összetett kérdés ahhoz, hogy népszavazásra bocsássák. Korábban a Fidesz frakcióvezetője még nem zárta ki teljesen a referendum lehetőségét.
Benyújtotta a kormány a médiatörvény módosítását
A kormány benyújtotta a médiatörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely többek között a külföldi médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók kérdését érinti.
Navracsics: Adósságfékeket vezetne be a kormány
A jövőben 55-60 százalék körüli államadósságszintnél lépnének életbe az úgynevezett adósságfékek a jelenlegi elképzelések szerint - mondta Navracsics Tibor kedden a Hír Tv Rájátszás című műsorában, ahol az új alkotmánytervezet közpénzügyi fejezetével is foglalkoztak.
Magyar és uniós szakértők a médiatörvényről egyeztetnek Brüsszelben
Hétfőn Brüsszelbe utazik a médiatörvényről egyeztető magyar szakértői küldöttség, hogy uniós kollegáikkal tisztázzák a törvényt ért kritikákat. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint, ha módosítani kell a törvényt, akkor azon az Országgyűlés tavaszi ülésszakának elején "túl lehet jutni".
Nyilvántartanák a kedvezményesen honosítottakat
Az egyszerűsített honosítás miatt megszűnt az a követelmény, hogy a magyar állampolgárság megszerzésének előfeltétele a magyarországi lakóhely megléte, ezért Navracsics Tibor törvénymódosítást kezdeményezett. A közigazgatási miniszter javaslata szerint nyilvántartásba vennék a kedvezményesen honosított személyeket.
Engedékeny levélben utasította el Kroes aggodalmait Navracsics
Egyik pontjában sem tartja megalapozottnak a kormány az Európai Bizottság médiatörvényt érintő aggályait, de mindhárom kifogásolt területen hajlandó a szabályozás módosítására - derül ki Navracsics Tibor közigazgatási miniszter Neelie Kroes uniós biztosnak küldött leveléből. Kroes korábban aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a médiatörvény sértheti a szólásszabadság uniós alapelvét. Navracsics erre a felvetésre nem tért ki válaszában.
A médiatörvényről is faggatták Navracsicsot Brüsszelben
A vitatott magyar médiatörvény egyes elemei is szóba kerültek azon a brüsszeli európai parlamenti bizottsági ülésen, amelyen Navracsics Tibor kormányfőhelyettest hallgatták meg. A tervezettnél hosszabbra nyúló meghallgatáson Navracsics főleg a magyar uniós elnökség előtti igazságügyi célokról beszélt, de több kérdést kapott a médiatörvényben szereplő kiegyensúlyozottsági kötelezettségről.
Megérkezett az Európai Bizottság médiatörvény ügyében írt levele
Kora este elküldte az Európai Bizottság a magyar kormánynak azt a levelet, amelyben leírta, milyen aggályai vannak a magyar médiatörvénnyel. Navracsics Tibor kormányfő-helyettes már előzetesen közölte, hogy nem számít meglepetésre, mert az illetékes biztos már korábban közölte vele észrevételeit.
Európa vasasszonyával került szembe a magyar kormány
Hatalmas világcégekkel küzdött meg korábban az az uniós biztos, aki több kifogásolnivalót is talált a magyar médiatörvényben a jogszabályról indított vizsgálata során. A magyar kormány egyelőre vitatja ezeket az aggályokat, de az Acélos becenevet is megkapó Neelie Kroes stábjának egyik vezető tagja az [origo]-nak azt mondta, hogy ha nem tudják meggyőzni egymást, akkor a bíróságig is el fogják vinni az ügyet.
Mindenkit kérdőíven kérdez meg a kormány az új alkotmányról
Kérdőívet készít a kormány az alkotmányozással kapcsolatban, amivel megkeresik az állampolgárokat is. A kabinet ugyanis kíváncsi az állampolgárok véleményére az új alkotmány koncepciójáról.
"Ez már más jellegű vita" - Navracsics az [origo]-nak a médiatörvényről
A magyar médiatörvény volt a témája hétfő este egy bizottsági ülésnek az Európai Parlamentben. Neelie Kroes uniós biztos itt jelentette be, hogy több szempontból is aggályosnak tartja az Európai Bizottság a jogszabályt (erről részletek ebben a cikkünkben). Az ülésen jelen volt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki vitába szállt a biztos által megfogalmazott kifogásokkal. Az ülés után válaszolt az [origo] tudósítójának kérdéseire is.
Magyar Nemzet: Brüsszel szerint rendben van a médiatörvény
Az Európai Unió bizottsága első olvasatban rendben lévőnek találta a magyar médiatörvényt, és csak kisebb módosításokat fog javasolni - mondta a Magyar Nemzetnek az Európai Bizottság egyik névtelenül nyilatkozó munkatársa. A bizottság még hétfőn cáfolta az értesülést.
Problémalista alapján egyeztetnek a felsőoktatási koncepcióról
Abban egyetértenek a résztvevők, hogy új felsőoktatási törvény kell, de a tartalomról továbbra is eltérőek a vélemények. A felsőoktatási törvény koncepciójáról hallgatókkal és rektorokkal egyeztetett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, a problémalista és az alapelvek megfogalmazása után, februárban újra tárgyalnak.
Újra Felsőzsolcát fenyegetheti a duzzadó Sajó
Az árvízi helyzet miatt Sajóecseg, Felsőzsolca és a Sajó-mente térségében veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az árvíz miatt. A veszélyhelyzet kihirdetését nem árhullám érkezése tette szükségessé a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szerint, de így lehet bevezetni az árvízvédelmi intézkedéseket.
Tesztnek tartja a médiatörvényt ért bírálatokat Navracsics
Nem a médiatörvény, hanem az EU-elnökség átvétele miatt erősödött fel a kritika Magyarországgal szemben - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter egy lengyel lapnak adott interjújában. A politikus szerint ez olyan, mint egy teszt, és azt mutatja, hogy a nyugati országok nehezen hiszik el, hogy léteznek erős demokráciák keleten. Navracsics szerint uniós ellenvetések miatt átdolgozhatják az új médiatörvényt, de akkor az összes EU-tagállam hasonló jogszabályát is felül kell vizsgálni.
Navracsicsot kérdezi a médiatörvényről és a válságadóról az EU-biztos
Navracsics Tibor kormányfőhelyettessel tárgyal a csütörtökön Budapestre érkező Neelie Kroes uniós biztos a vitatott magyarországi intézkedésekről: a médiatörvényről és a távközlési szektort érintő válságadókról. A biztos egy nappal a budapesti európai bizottsági ülés előtt érkezik. A kormány szerint Navracsics és Kroes csak röviden szót váltanak egymással.
Visszautasította az EU médiatörvényt érintő aggodalmait Navracsics
Visszautasította az Európai Bizottság alelnökének magyar médiatörvénnyel kapcsolatos fenntartásait Navracsics Tibor igazságügyi miniszter. Navracsics a bizottság alelnökének, Neelie Kroes-nek írt levelében azt állítja, a jogszabály minden elemében megfelel az EU irányelveinek és minden, "a magyar kormány demokratikus elkötelezettségét megkérdőjelező vélemény felfogásom szerint politikai motivációt rejt".
Könnyebb lesz az ügyintézés januártól Navracsics szerint
Január 3-án úgynevezett kormányablakok nyílnak Budapesten és a megyei jogú városokban, így könnyebb lesz az ügyintézés - mondta az MTI-nek Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. A kormányablakok huszonkilenc helyszínen, háromszáz munkatárssal és tizenkét órás nyitva tartással működnek majd.
Navracsics: Csupán félelmek a törvényeket ért kritikák
Navracsics Tibor az egyes törvényeket ért külföldi kritikákat csupán félelmeknek tartja, szerinte nincs a szokásosnál erősebb nemzetközi bírálat, és elismerő hangokat is hallani. A közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTI-nek adott interjújában Rogán Antallal folytatott vitájáról és az új alkotmánnyal kapcsolatos véleményéről is beszélt.
Navracsicsnál érdeklődik a médiatörvényről az Európai Bizottság alelnöke
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek írt levelet a médiatörvényről érdeklődve az Európai Bizottság egyik alelnöke, Neelie Kroes, aki azt állítja: olyan aggódó hangok jutottak el hozzá, amelyek szerint veszélybe kerülhet a magyar sajtószabadság.
Üzembe helyezték a horvát-magyar közös gázvezetéket
Üzembe helyezték csütörtökön a Városföld-Slobodnica közötti horvát-magyar közös gázvezetéket.
Farkas Flórián roma támogatásokat felügyelő miniszteri biztos lett
Három miniszteri biztost nevezett ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter - olvasható a csütörtökön megjelent Hivatalos Értesítőben. Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő roma támogatásokat felügyelő miniszteri biztos lett, Virág Rudolf a területi államigazgatás fejlesztésével kapcsolatos feladatokat látja el, Székely László az új Polgári törvénykönyv előkészítésében vesz rész miniszteri biztosként.
Kemény vitában nyomta le Navracsicsot a Fidesz-frakció
Élénk és kemény vitában csaptak össze a kormánypárti képviselők a hétfői frakcióülésen. A Médiahatóság elnökének rendeletalkotási jogáról vitatkoztak, a Fidesz és a KDNP frakciója is megosztott volt, de a vita jóval túlmutatott a problémán. A frakcióülés több résztvevője szerint a konfliktus a kormány és a frakció közötti erőpróba volt, amelyből a javaslatot leginkább ellenző Navracsics Tibor igazságügyi miniszter jött ki a legrosszabbul. Vereségében közrejátszott, hogy Orbán Viktor félreállt és hagyta összecsapni a két tábort.
Navracsics szerint városi legenda a konfliktusa Orbánnal
Egy sietség miatt kikerült kérdéssel magyarázta Navracsics Tibor a Magyar Nemzetnek adott interjújában azokat a híreket, amelyek szerint nem értett egyet a miniszterelnökkel az Alkotmánybíróság korlátozásának ügyében. Navracsics szerint Rogán Antal nem dezertőr, de a kormánnyal nem egyeztetett javaslatok elszaporodása gondokat okozhatna a frakció és a kormány közt.
Leszavazta a kormányt a Fidesz-frakció
Először fordult elő, hogy a Fidesz-frakció nyíltan szembement a kormánnyal, amikor a múlt héten támogatták Rogán Antal alkotmánymódosító javaslatát. Lázár János frakcióvezető szerint a vita csak a törvényalkotás tempójáról szól, nem a médiahatóság elnökének személyéről, akinek rendeletalkotási jogot adna Rogán javaslata. A frakció hétfőn úgy döntött, támogatja Rogán javaslatát.
Nem állt be a fideszes ötletet bíráló Navracsics mögé Orbán
Konfliktus alakult ki a kormányban és a Fidesz-frakcióban Rogán Antal javaslata miatt, amely az alkotmányba foglalná a Médiahatóság elnökének jogalkotási lehetőségét. Navracsics Tibor igazságügyi miniszter már hétfőn jelezte, hogy a kormány nem támogatja ezt, majd szerdai ülésén a kabinet valóban elvetette az ötletet. Orbán Viktor kormányfő azonban csütörtökön jelezte, hogy a frakció álláspontját fogja követni, a képviselők többsége pedig a kormánnyal ellentétesen szavazott és Rogán mellé állt még hétfőn.
Tárgyalta, de nem támogatja a kormány Rogán alkotmánymódosító javaslatát
Nem támogatja a kormány Rogán Antal alkotmánymódosító javaslatát, amelynek értelmében a médiahatóság elnökének rendeletalkotási jogát az alaptörvénybe emelnék. Rogán Antal egyelőre fenntartja javaslatát.
Ötvenezerre büntetik a nyugdíjszavazást kihagyó Navracsicsot
Tizenhat kormánypárti politikus nem volt jelen volt, illetve jelen volt, de mégsem nyomott gombot a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló hétfői parlamenti szavazáson. Hat politikus igazoltan volt távol, köztük Orbán Viktor kormányfő és Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Többen viszont, Navracsics Tibor kormányfő-helyetteshez hasonlóan jelen voltak, de mégsem nyomtak gombot. Ők 50 ezer forintos büntetésre számíthatnak.
"Sokféle dolog nem lesz" - képviselők az új nyugdíjszabályokról
Lesz nyugdíjadó vagy sem, és egyáltalán mit is jelent ez pontosan? Mire fogja költeni a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott pénzt a kormány? Képviselőket kérdeztünk a parlamentben a sok kérdőjel által övezett nyugdíjtörvényről szóló szavazás előtt.
Navracsics szerint a kormány nem támogatja Rogán alkotmánymódosítását
Navracsics Tibor kormányfő-helyettes szerint a kormány nem támogatja Rogán Antal fideszes képviselőnek azt az alkotmánymódosító javaslatát, amelynek értelmében az új alaptörvény rögzítené, hogy a médiahatóság elnöke jogszabályokat alkothat. Navracsics szavaiból ugyanakkor az derül ki, lehetséges, hogy később visszatérnek erre a kérdésre. Rogán azzal érvelt javaslata mellett, hogy csak három díjtípusra terjedne ki az elnök rendeletalkotási joga, ez viszont szükséges a szervezet függetlenségéhez.
Alkotmányba foglalnák a Költségvetési Tanácsot
Beemelné az alkotmányba a kormány a Költségvetési Tanácsot, mint az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szervet.
Navracsics szerint meg kellene erősíteni a Költségvetési Tanácsot
Erős jogosítványokkal rendelkező Költségvetési Tanácsot akar a Fidesz - mondta az MTV reggeli műsorában Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Navracsics szerint attól lehet erősebb a tanács, ha a mostaninál erősebb jogosítványokat kap.
A vádlottak nélkül is dönthetne a bíró Navracsics javaslata szerint
Megakadályozná a bírósági ügyek elhúzódását a kormány, a bírók a jövőben a vádlottak távollétében is ítéletet hozhatnának. A bíróságokat igazgató Országos Igazságszolgáltatási Tanácsba beülne a gazdasági miniszter is, és a jövőben vizsgálnák a bírói vezetők személyiségjegyeit - derül ki Navracsics Tibor igazságügyi miniszter.
Korrupcióellenes csoport jöhet létre az ügyészségen Navracsics szerint
Több pénzt kapnak az ügyészségek és a bíróságok jövőre Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint. A több pénzzel lehetővé válik egy korrupcióellenes csoport létrehozása az ügyészségen, a bíróságokon pedig felgyorsulhatnak az eljárások. A miniszter minderről egy korrupcióellenes konferencián beszélt.
Füstös zárkát is választhatnak a cigiző elítéltek
Dohányzó, illetve nem dohányzó zárkát is igényelhetnek az elítéltek, kérelmükről háromhavonta nyilatkozhatnak - derül ki egy, Navracsics Tibor igazságügyi miniszter által aláírt rendeletből.
Bérelt kisbusszal szállítják Orbán Viktort
Havonta 200 ezer forintért bérli a Terrorelhárítási Központ azt a VW kisbuszt, amellyel Orbán Viktor kormányfőt szállítják, és amelyet Orbán már párttelnökként is használt. A kormányzati flotta 114 autóból áll, amelyek átlagos havi költsége 58,5 millió forint. A kormányváltás óta nem vettek új autókat, a miniszterelnök-helyettes például egy hatéves Audival jár.
Lengyelországban védte az Ab korlátozását Navracsics
Magyarországon eddig nem nyilvánított véleményt az alkotmánybírósági jogkört megnyirbáló fideszes javaslatról Navracsics Tibor igazságügyi miniszter, lengyel lapoknak adott interjúkban viszont kiállt a nagy vitát kiváltó terv mellett. Navracsics többek közt arra hivatkozott, hogy skandináv államokban nincs is alkotmánybíróság, mégsem kérdőjelezhető meg a demokratikus berendezkedés.
Elakadt Navracsics szava az Alkotmánybíróság körüli viharban
Tisztsége alapján ő a második ember a kormányban, hozzá tartozik a jogszabályok előkészítése, Navracsics Tibor mégis kerüli a nyilvánosságot a kormányzás eddigi legnagyobb vitát kiváltó jogi kérdésében. A kiszivárgott információk szerint a kormányfő-helyettes nem ért egyet az Alkotmánybíróság korlátozásával, ami Orbán Viktor személyes döntése volt. Egy kormányzati forrás szerint Navracsics biztosan máshogy járt volna el a végső soron a kormány gazdasági ígéreteinek teljesítéséről szóló ügyben.
Tizenegy embert lecserélnek Orbán hivatalában
Személycserék történtek Orbán Viktor kormányfő hivatalában, illetve a Navracsics Tibor kormányfő-helyettes minisztériumában, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál is. Előbbitől 11, utóbbitól 17 dolgozó távozik.
Lengyel politikus kapta a Navracsics által alapított emlékérmet
Lengyel EP-képviselő kapta első alkalommal azt a Navracsics Tibor által alapított díjat, amely a regionális együttműködés élharcosait jutalmazza. A négy napja alapított emlékérmet Pálfi István fiatalon elhunyt fideszes politikusról nevezték el, és kedden adták át a Duna Palotában.
Kitüntetést alapított Navracsics egy elhunyt EP-képviselő emlékére
Pálfi István-emlékérem néven alapított új kitüntetést a közigazgatási miniszter, amivel a regionális együttműködés úttörőit jutalmazná. A Fidesz 4 éve elhunyt képviselőjéről elnevezett éremhez oklevél is jár, a kitüntetést alapító rendelet azonban nem említi, hogy pénzjutalmat is kapna a kitüntetett. Évente egy embert tüntetnek ki, idén Navracsics Tibor egyedül dönt a díjazottról.