Nairobi

címke rss

Betörtek az akadályfutás kenyai bajnokához

Sport2005.04.06, 11:39

Hétfő éjszaka Nairobiban betörtek Ezekiel Kemboihoz, az athéni olimpia kenyai akadályfutó bajnokához, akinek a házából többek között az aranyérmet is megpróbálták elrabolni. 

Késekkel várják a választások eredményét Kenyában

Nagyvilág2007.12.29, 18:42

Zavargások törtek ki a kenyai főváros nyomornegyedeiben, miután két nappal az elnökválasztás után sem sikerült megszámolni az összes szavazatot. A részeredmények szerint az ellenzéki jelölt vezet a hivatalban lévő elnökkel szemben, de mindkét fél győztesnek nyilvánította magát. A nemzetközi megfigyelők szerint a választások javarészt korrekt módon zajlottak.

Vérontásba torkollt a kenyai választás

Nagyvilág2008.01.01, 20:53

Legalább harmincan elevenen bennégtek egy teplomban kedden a nyugat-kenyai Eldoretben. A szerencsétlenül járt emberek a múlt csütörtöki, vitatott kimenetelű választásokat követő lázongások elől menekültek. Az EU választási megfigyelői szerint súlyos szabálytalanságok történtek a szavazatok összeszámlálásakor. A Kenyában tartózkodó magyar turistáknak azt javasolja a Külügyminisztérium: semmiképp ne hagyják el szállásukat. A helyi magyar konzulátus szerint a jelenleg kint lévő közel félezer magyar biztonságban van. Egy, az [origo]-nak nyilatkozó, Nairobiban tartózodó turista szerint a városban az utakon felállított ellenőrző pontok jeelzik, ...

Blokáddal semlegesítik a kenyai ellenzéket

Nagyvilág2008.01.04, 14:36

A kenyai rendőrség péntek reggel lezárta a fővárosba vezető utakat, hogy így tartsa távol az ellenzéki tüntetőket. A Nairobi nyomornegyedeiből kiáramló tömeg azonban péntek délelőtt a belvárosban összetűzésbe keveredett a hatóságokkal - közölte a magyar főkonzul, aki szombaton Mombasába utazik, hogy találkozzon a magyar turistákkal. A Külügyminisztérium eközben óva int a Kenyába utazástól.

Nem enged új választást a kenyai elnök

Nagyvilág2008.01.04, 19:35

Csak akkor engedne az ellenzék követelésének, és írna ki új választást a kenyei elnök, ha erre bíróság kötelezné. Az ellenzék azonban biztos benne, hogy a bíróságokon az elnök emberei ülnek, akik elekasztanák az indítványokat. Pénteken a fővárosban viszonylagos nyugalom ralkodott, de Mombasában a rendőrség feloszlatott egy tüntetést.

Újabb ellenzéki képviselőt öltek meg Kenyában

Nagyvilág2008.01.31, 13:02

Lelőtték Kenyében az ellenzéki Narancssárga Demokratikus Mozgalom egyik képviselőjét. Két nappal ezelőtt ölték meg a párt egy másik politikusát Nairobiban.

Túra Afrika legnagyobb nyomortelepén

[origo] utazás2008.05.14, 09:26

Szakítva a hagyományos szafari-programokkal, merőben új utazási ajánlatot kínál egy kenyai utazási iroda ügyfeleinek. Az ország fővárosa, Nairobi mellett lévő hatalmas nyomortelepre, Kiberába vezet túrákat. A kezdeményezés heves tiltakozást váltott ki a helyi hatóságokból, ugyanakkor vannak támogatói is.